BALÁZS SÁNDOR
BALÁZS SÁNDOR
Nem államférfi, nem miniszter-aspiráns, nem spekulál a bőrzén, nem igazgató-tanácsosa semminemű részvénytársulatnak, mégis nevezetes, híres ember.
Magyar Thackeray-nak szokták nevezni jóízű humoros beszélyeiért, a legszeretetreméltóbb embernek kellemes modora- és szellemdús társalgásaért, és mégsem ez teszi őt nevezetessé, hanem az, hogy ő az egyedüli mindig megelégedett ember az OsztrákMagyar Monarchiában.
*
Minisztériumok támadtak s tűntek el, új meg új kormányformák váltakoztak, a bús hazafiúi kebel könnyforrása megtelt meg kiapadt.
Csak Balázs Sándor nem zúgolódott sohasem.
És meg van elégedve most is, mint ahogy meg lesz elégedve holnap és holnapután.
Annyi év alatt csupán egyetlenegyszer keseredett el a hazai viszonyok felett s Amerikába készült kivándorolni.
Itthon ugyanis azt rebesgették, hogy a kormány el akarja törülni a lutrit.
*
Mi lenne ő a lutri nélkül? Hol vehetné meg másutt olyan olcsón a reménységet, hogy őbelőle még valaha gazdag ember lesz?
Megszűnne létezni az alap, melyen összes életcélja pihen, melyből szokásai gyökereznek.
Mi lenne a magyar Orlicéből, ki a berlini Orlicét is meghaladta tudományával?
Az évszakok elmélete szerint udvarol Fortuna istenasszonynak.
Vannak téli és nyári számai.
De a szerencse egyenlőn haragos rá télen nyáron; számba sem veszi. Mindegy, ő makacsul kapaszkodik mégis az uszályába.
Nem követelő; nem akarja ő tökéletesen hatalmába keríteni, ő csak udvarolni akar neki.
De ha a szeszélyes istenasszony egyszer azt találná mondani: No, most a tied vagyok, Balázs Sándor tehetetlenül, rémülten állana ott, mint bizonyos korú udvarlók néha siker előtt.
Nem, ő nem akar nyerni soha, csak örökké remélhetni, hogy nyerhet.
*
S ezért híve a lutrinak és az osztrák monarchiának, mely azt megtűri.
Hálából a monarchiát utánozza mindenben.
Szokásaiban konzervativ, éppen mint a monarchia.
Sörét az öreg Órá-nál issza, burnótját Medecnél szerzi be, az asztalnál, ha a Kis Ferencnél borozgatnak, a Lauka balján ül, mert Lauka a jobb kezével hadonászni szokott, míg ellenben a ferbli asztalnál okvetlenül a Lauka jobbjára telepedik, hogy a tüzes kóstáltatás meg ne ölje.
Ebből is kiviláglik, hogy Balázsnak minden cselekedete bizonyos tudományos következtetésekre és okokra van állapítva.
De amennyiben a monarchiát követi, mindenben, nem is azt szükséges talán megírni, hogy mit csinál Balázs Sándor, mint inkább azt, hogy mit csinál a monarchia.
S a monarchia mit is csinálna egyebet, mint adósságot?
*
Beszélik, hogy Balázs Sándornak is vannak hitelezői, akikkel ő azonban a lehető legkedélyesebb viszonyban áll.
A szeretet kapcsa köztük ama potom összegecske s mindössze arra való, hogy a viszony határdombja gyanánt feküdjék ott a hitelező soha ki nem alvó emlékezetében.
Ritkán akad köztük egy-egy türelmetlenebb, kit külön kell meghódítani, de mégis akad.
Ilyen lehetett az, kihez egyszer halasztást kérő levelet intézett tele shakespeare-i átkozódásokkal, hogy ekkor és ekkor fizetni fog, mit ha nem tenne, feljogosítja levelét kinyomatni és közzétenni.
Az nem vette tréfára. A határidő letelte után ezzel szólítja meg a Hatvani utcában rá szembe jövő s vidáman mosolygó Balázst:
Éppen az Athenaeumba megyek, uram.
Hm! Minek?
Azért felelt zordonan a hitelező , hogy ott az ön levelét kinyomattassam.
Balázs megdöbbent, de nem hagyta el magát. Azon ismeretes oldalfejbólintással, mely elérzékenyülésének biztos ismérve, kiveszi burnotszelencéjét, megkínálja vele a rettenetes bosszúállót, mit az hidegen visszautasít, aztán egy csipetnyinek általa történt elköltése után leveszi cvikkerét, ismeretes nagy sárga zsebkendőjével egy könnycseppet látszik kitörülni szemeiből, míg végre az elérzékenyülés dallamos hangján rebegi:
Igaza van önnek. Én nem érdemlek kíméletet. De ne menjen ön az Athenaeumba nagyon drága. Elvezetem önt olcsóbb helyre
S a hitelező engedi magát elvezettetni Órá-ba.
*
E történetet egyébiránt nem egészen hiteles forrásból hallottuk. Ő maga beszélte.
S bár mi olyannak ösmerjük Balázst, aminőnek fentebb leírtuk, a pszichológiát is tekintetbe véve el nem zárkózhatunk azon föltevés elől sem, hogy ezen történet összes járulékaival egyetemben lehet, csak azért van kigondolva, hogy mulattasson, mert Balázs Sándorról nehéz kitalálni, mikor nem tárcaíró.
De legyünk világosabbak.
Balázs kiadja magát papucshősnek s igazság szerint valóságos házizsarnok.
Elhiteti a világgal, hogy ő kedélyes nyárspolgár, pedig tulajdonképpen rideg tudós.
Úgy tesz, mintha a Petőfi-Társaságot többre nézné a Kisfaludy-Társaságnál, pedig tulajdonképpen a Kisfaludy-Társaságot csak kevesebbre nézi a Petőfi-Társaságnál a Komócsy kedveért.
Nyilvánvaló ebből a hamiskodásából, hogy nem éppen lehetetlen az is, miszerint Balázs Sándor csupán tetteti adósságait, s míg dévaj fantáziája üldöző hitelezők seregével népesíti be a saját útját, a mi elbolondításunkra, addig félrerakott tőkepénzei szép csendesen kamatoznak a takarékpénztárakban.
*
Hisszük, hogy így van.
Vagy különben mi okból rajzolná oly szeretetre méltóknak az uzsorásokat, ha nem azért, hogy felállítsa magának a hidat, melyen ha napfényre jő a való kényelmesen átsétálhasson pénzarisztokratának?
Ezt bizonyítja jövedelmező mestersége is: novellaíró, éspedig Magyarországon.
Emellett szól ékesen művei kelendősége is.
Alig van író Európában, kinek beszélyei annyi kiadást értek volna, mint az övéi.
*
Ez adat hitelessége kétségkívül nagy zavarba fogja hozni az irodalom statisztikájával foglalkozókat, kik e kiadásokról mit sem tudnak Balázs végtelen szerénységénél fogva.
Mert Balázs S. az az ember, aki nemcsak nem üt reklámot amiatt, ha valamelyik műve már huszadszor jelenik meg, hanem megmagyarázhatlan logikával igyekszik azt eltitkolni néha még úgy is, hogy más címen látja el.
Mert őneki talán jól esik az, hogy még a dicsőséggel is tréfát űzhet. *
E kedélyes cikket a Nemzeti Színház egy jeles tagja írta e füzetbe, ezzel váltva ki belőle a saját fotografiáját. Senki ki nem kerülheti a sorsát. Benne van ebben is élethíven.
