9. sz., február 26. A KONZERVATÍVOKRÓL
9. sz., február 26.
A KONZERVATÍVOKRÓL
A KONZERVATÍVOKRÓL
Mi az a pecsovics? Éppen az, ami a konzervatív! Jobban nemigen magyarázhatja az ember. Hol vannak? kik ők? és mit akarnak e konzervatívok, nem tudjuk, de látjuk mozogni őket, jele tehát, hogy vannak.
E napokban jelent meg egy ismeretlen szerzőtől ily című munka: »Értsük meg egymást.« Nem lesz érdektelen tudni olvasóinknak, mit mond e könyv róluk. Élénk tárcaírói modorban rajzolja a konzervatívoknak a társadalmi téren kifejtett tevékenységét az 50-es években, s azon eredményre jut, hogy tulajdonképpen ők készítették elő a 67-iki kiegyezést. Mi ellenkező meggyőződésben vagyunk, és képesek is volnánk indokolni nézeteinket, de ezúttal nem volna helyén azokat feszegetni, miután szerző csak oly aprólékos, jobbára a magánéletből vett részleteket hoz fel a maga állításai mellett, melyek a tulajdonképpeni politikai vitát kizárják. Nem tehetjük magunkévá a 48-iki eredményekről mondottakat sem; nem hisszük, hogy Kossuth »csinálta« a forradalmat, s nem hisszük, hogy a 48 nélkül a 67-es kivívhattuk volna, – mert forradalmat egy embernek »csinálni« nem lehet, és mert csak a 48–49. évek eseményei voltak képesek a magyar nemzetet erejének öntudatára ébreszteni és eggyé forrasztani, előbb a lelkesülésben, majd a szenvedésben, és mert csak e kettőnek és csak amaz évek emlékeinek és tanulságainak köszönhetjük azt, amit 67-ben kivívnunk sikerült. Az események e felfogásában tehát nélkülözzük a szerzőben azon magasabb históriai felfogást, mely nélkül nagy eseményeket helyesen megítélni nem lehet. Ennek hiányát szerzőnél – jóakarat, és – amire ma oly nagy szükségünk van – engesztelékenység szelleme pótolja. Igazságot szolgáltat minden pártnak és egyénnek, amiben nem vehetjük neki rossz néven, ha kissé részrehajló konzervatív elvtársai iránt, és míg az általa nagyra tartott b. Sennyey egyenesen a Deák-párt szétrobbantását kísértette meg, »ő csak a Deák-párt keretén belől kívánja érvényesíteni meggyőződését.« – Ez álláspont különben ma már elavult, s szerző a röpiratának nyomatása közben beállt fordulatot örömmel üdvözli. Röpiratának második részében a közel jövő gyakorlati reformkérdéseit fejtegeti, amiben jelszava, hogy »mondjunk le egyelőre kultúr-állami ábrándjainkról«. Az igaz, hogy a jelszó alatt sok mindenféle reakcionárius rendszabály elfér, – de mi nem akarjuk intencióit félremagyarázni és gyakorlati tervei feletti nézeteink nyilvánítását elhalasztjuk akkorra, midőn azokat módunkban lesz ismertetni. Ma ezt térhiány miatt nem tehetjük, s e sorainkat azon meggyőződésünk kijelentésével fejezzük be, hogy ha minden konzervatív úgy cselekednék és gondolkoznék, ahogy e munka szerzője ír, csakhamar be volna temethető azon szakadás, mely a nemzetet ma e töredéktől elválasztja, és Magyarország reájok, az ő tevékenységökre és képességeikre is számolhatna.
