52. sz., december 24. SZEMLE

Teljes szövegű keresés

52. sz., december 24.
SZEMLE
A képviselőház december 22-én tartotta utolsó ülését az ünnepek előtt, s az első ülés ünnepek után csak január 20-án lesz. Egy egész hónapja van tehát a kormánynak, mely alatt nem foglalkoztatják a parlamenti tárgyalások és interpellációk. – Ezen egy hónapot nem szabad volna pihenésre fordítania. Szomorú helyzettel áll szemben.
A számos törvényjavaslat, melyet halomszámra nyújtott be, s mely derűre-borúra szavaztatott meg, többé-kevésbé még csak a papíron van meg s még ha végrehajtatik is, alig eredményez valami jót egyik is. Ne ringassuk magunkat csalálmokban! A kormány összes működése nagyon kétes értékű. Nagy fáradsággal összeállítják az adatokat évenkint, hogy mennyi lesz a jövedelem és mennyi a kiadás, a miniszter előterjeszti a háznak, a ház hetekig tárgyalja, aztán a végén mindig kisül, hogy sokkal több lett a kiadás és sokkal kevesebb a bevétel, mint amennyire elő volt irányozva.
E viszonyok közt az adóemelés eszméjéhez fordul mindenki. Ez azon nagy honmentő gondolat, melyet minden kormány örököl elődeitől.
Az adóemelés és a kölcsön azon segédeszköz, melyhez a pénzügyminiszterek lángelméje menekül. De azt senki sem kérdezi, ha vajon lehetséges-e még az adóemelés anélkül, hogy az adóképesség fokoztassék.
Mi azt hisszük, nem lehetséges. A földmívelő- és kisbirtokos-osztály – tehát a nemzet zöme – annyira tönkre van téve, annyira sínylik a kedvezőtlen gazdasági viszonyok és a szabad kezére hagyatott uzsora körmei alatt, hogy az adóemelés nagy eszméje könnyen bele talál ütődni abba a szomorú igazságba: »Wo Nichts ist, dort hat der Kaiser sein Recht verloren.« (Ahol semmi sincs, ott elvesztette jogát a császár.)
Nem adóemelés tehát, hanem az adóképesség emelése és az uzsora korlátozása volna a kormány kötelessége.
Ez irányban azonban még eddig semmit sem tett. Lehet azért, mert nem volt ideje. A dolog annyira sürgős, hogy jól tenné, ha ezen egy havi szünideje alatt magáévá tenné e nemes feladatot, s a januárban összeülő országgyűlésnek kezébe szolgáltatná a módot és alkalmat a nehéz viszonyok enyhítéséhez.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem