III. DALIÁS IDŐK. (1542–1553.) | Magyar Történeti Életrajzok

III.
DALIÁS IDŐK.
(1542–1553.)

11. EGER.
Dörre rajza.
Az Eger keretén látható hangszerek Stimmer Tóbiás hangszer-másolatairól vannak véve. Maga Eger XVII-ik századi rézmetszetről.

Nagyváradi béke. – Buda a töröké lesz. – A német birodalom hadi vállalata, Zay szereplése, huszáraink vitézsége. – A schmalkadli háború. – Nyári Ferencz, Bakics Péter és Zay csapatai. – Mit míveltek huszáraink cseh és saxoniai földön. – Adorfi ütközet. – Az égeri hadi szemle. – Zay a mühlbergi csatában. – Ugróczot Ferdinánd Zaynak adományozza. – Ugrócz leírása. – Várépítés, milyen volt az ugróczi régi várkastély. – Zay egri várnagygyá lesz. – Egri várélet. – Szolnok építése. – Eger ostroma, Dobó s az idegen vezérek jellemzése. – 1551. hadjárat. – Zay Külső-Szolnokmegye főispánja. – Az ország helyzete 1553-ban.

Szapolyai János hosszú vívódás után meghal 1540-ben julius 22-kén. A nagyváradi béke értelmében most már Ferdinánd osztatlan birtoklásának kellett volna következni. Csak hogy az olyan szerződéseket, melyek egyik félt sem elégítik ki, egyik sem szokta megtartani. János nem őszintén engedte át a trónkövetkezés jogát Ferdinándnak, emez meg szívből sajnálta azt a sok engedményt, melyet a béke kedvéért Jánoséknak tett. Szapolyainak végszava is az volt, hogy ne kérjenek királyt az osztrák házból, s ragaszkodjanak a szultán főuraságához. Ferdinánd sokkal gyöngébb volt, semhogy jogait érvényesíthette volna, Szulejmán sokkal számítóbb, semhogy a torzsalkodásból hasznot ne húzzon. Ügyetlen német vezérek haddal menének Buda megvívására; 1540-ben Fels Lénárt hadakozik, egy évvel később Reggendorf vall csúfos kudarczot. Mikor Szulejmán a szomorú emlékezetű 1541 év nyarán Budát birtokába ejti, meg volt oldva a két párt hatalmi kérdése: Ferdinánd a földrajzilag is nyugot felé gravitáló részeknek lett urává, Erdélyt a Tisza vidékével megmentette Fráter György; az ország szíve, az államot fenntartó alföldi rónasággal s az Alduna vidéke immár az ozmán birodalomhoz tartozik.

Buda eleste a XVI. századbeli magyar történelem legfontosabb mozzanata. Másfélszáz esztendőre három társadalmat, három központot teremt. A magyar állam, midőn javarészében a byzantia örökségben ülő török hatalom körébe esik, megszűnt az európai államrendszerben önálló tényező lenni. Az ország Habsburgot uraló része a német birodalom nemzetközi politikájának érdekkörébe tartozik, míg Erdély s részei, magyaros jellegű török hűbérekké válnak. Jóval előbb érezték már a magyar ferdinándi rendek, hogy a «magyar kérdés» első sorban a német császárság hatalmi körét érdekli. 1541 elején Pozsonyban országgyűlésre gyülekeztek a megmaradt részek rendei. Küldöttséget választának, mely a regensburgi német birodalmi gyűléstől segélyt kérjen a török ellen. Frangepán Ferencz érsek állott a küldöttség élén; tagjai valának gróf Salm Miklós, Batthyány Ferencz, Nádasdy Tamás főurak, Kismarjai Tamás és Brodarics Mátyás nemesek. Hosszas alkudozás, a franczia király ármánykodása után sikerűlt csak a német birodalmi rendeket segélyadásra bírni.* 48 ezer embert ígértek a rendek, pénzt, és élelmet. Gyos fölszerelés, erélyes vezetés, pontos zsoldfizetés, s Buda ismét keresztyént ural. Nem úgy történt.

Kimerítő alapos rajza: KÁROLYI Á: «A német birodalom nagy hadi vállalata Magyarországon.» 1886.

Joachim brandenburgi választó volt a sereg vezére; hírnevét e hadjárat nem növeli. A birodalmi had példátlan lassúsággal szervezkedett. Négy hónapba telt, míg egy 28 ezer főnyi sereg összegyűlt. A birodalmi gyalogság két hadosztályba volt osztva; az egyiket 33 zászló alja «fähnlein» gyalogsággal Bremmelberg Konrád zsoldosvezér vezeté, a másikat, 24 zászló alját: Wolf Dietrich von Pfierdt. 4000 birodalmi lovat Haydeck György vezérelt, az olasz zsoldosokat Vitello. Ezeken kívül 10 ezer magyar lovast fizetett Cseh- és Morvaország, főkapitányjok Ungnad János, neves lovasvezér vala. Ungnad stajer származású, de sokáig tartózkodván a végeken, folyton magyar huszárok környezetében, magyarrá változott s alaposan ismerte a védelmi viszonyokat. Nálánál jobban senki sem tudott toborzani. Három hónap alatt gyűjtötte össze ezt a tízezer lovast is. Zay Ferencz, személyes barátja Ungnadnak, tetemes hadállománynyal, már május 26-án teljesen fölszerelve a birodalmi sereghez csatlakozik.*

Családi lev. I(8).

Julius 7-én nagy huza-vona után végre megindúlt a nagy, de épen ezért tehetetlen sereg. Egységes hadi tervről szó sem volt, az élelmezés módjáról, zsold fizetéséről íveket írtak, míg a katonák éheztek és zsold híján raboltak. Egy hónap alatt a 30–32,000 főnyi hadsereg Esztergomig jutott. Itt csatlakozott hozzá a mintegy 8000 főre menő magyar lovasság, melyet Perényi Péter főkapitány vezérelt. Velük volt az akkori magyar világ minden jelentékenyebb tagja: a Báthory hadak, András, János öcscsével, Batthyány Ferencz, híres huszárember, Balassa Imre, a ravasz Bebek Ferencz, a «nagy» Nádasdy Tamás, velök Nyáry Ferencz, Serédy Gáspár, Drágfi György, régi lovaskapitány. Később – már Pest alatt – hozzájuk csatlakozott Zrínyi Miklós, horvát hadakkal. Valami csekély magyar gyalog had is résztvett a vállalatban. Emberben tehát nem volt hiány.

A seregnek főhibája az volt, hogy nem volt egységes. Magvát a német landsknechtek képezték, nem rossz anyag, de mint egykorúak írják, nem török ellen valók. Pénzt meg ritkán láttak, a fegyelmet pedig zsoldosban csak a pontos fizetés, s a rendes élelem tartotta fenn. Olasz katona kevés volt, spanyol semmi, pedig leginkább ezekre lett volna szükség. Katonailag képzett csak a hivatásból zsoldos olasz és spanyol vala, ezeknek vérével vívták Európa akkori nagy háborúit. Nem győznők elősorolni mindazt a temérdek okot, mely a kelletlenűl megindúlt háborúnak sikertelenségét előidézte. Ha van valami kis vígasztalás abban, hogy a magyar hadak vitézűl megállották helyüket, akkor megelégedhetünk az idegenek osztatlan dicséretével, melylyel huszárainkat elhalmozták.

12. LANDSKNECHT.
Jost Amman után.
A német Landsknecht is a Jost Aman (Virgil Solis) munkája. A német hadak csoportozata ismeretlen munkája: az első alak spanyol, a második schweiczi, a harmadik landsknecht. Ezek eredetiei fametszvények.

Jost Amman után.

Négy hétig tartott a valóságos hadjárat. Esztergomból Váczig ment a sereg. Innen Pestnek ostromára indúlának. A derék vezérek azt sem tudták, hogyan kezdjenek hozzá. Egykét huszáros bravour örökíti meg Móricz szász herczeg. Zrínyi Miklós és Perényi Péter vitézségét. Az ostrom nem sikerűlt, pedig a török sereg nem is fejtett ki valami nagyobb vitézséget. A nagy sereg unta fejetlenségét, zúgolódott, s a vezérek egyszerűen elhitték a rémhíreket, hogy óriás felmentő sereg közeledik a Dráva felől. Az az egyszerű német poeta: Hans Sachs, a ki ezt a sikeretlen ostromot méltó rigmusokban megénekelte, már csak a megváltó Jézus Krisztusban bízik, hogy megbosszúlja a kudarczot.* Október 9-én a keresztyén sereg visszavonúl. Ferdinánd kétségbeesett panaszai, a magyarság zúgolódásai már nem változtathatták meg a kudarczot. Csak egy ember látott tisztán a magyarok közűl, s az Fráter György volt, a ki nem bízott a német segélyben s megmentette legalább Erdélyt.

Hans SACHS: Das Lied von Pest. Nürnberg. 1542.

13. ZRINYI MIKLÓS.
Zrínyi Miklós képe Zund Mátyás egykorú rézmetszetének kicsinyített másolata.

Katonai szempontból mégis volt valami eredménye e hadjáratnak. Az idegen vezérek ámulattal írják, hogy a portyázó magyar lovasság műveletei, a «huszárkodás,» az egyetlen mód, mellyel a törököt meg lehet győzni. Ungnad lovasai szerte száguldoztak, Zay pár száz lovassal rémítette a budai őrséget,* s ha derékhad ostromolja a fővárost, nem a magyarokon múlik a győzelem. A hadjárat befejezése után a cseh és morva rendek megbízták Zierotin Károly kapitányt, hogy a zsoldos magyar lovasok közűl két századot állandóan fogadjon meg.* Nem ment ez olyan könnyen. A magyar, jól fegyverzett huszárság rendkívül rátartó, kényes vala. Már 1542-ben a többi idegenénél nagyobb zsoldot követelt.* S ha elmaradt a hópénz, a kapitányon igyekezett megvenni.

Családi levéltár. F. 4. 10.

U. o.

Családi levéltár. F. II.

Azonközben Zay csapatával a Dunántúl maradt. Pozsony körűl táborozott, mikor egyik öcscsét Istvánffy Istvánt az akkor Jánospárti Nádasdy Tamás Jókánál orvúl a Dunába vesztette. Ő rendezte a temetést és végrendeletét is ő hajtá végre.* Egy okkal több, hogy a Jánospártiak ellen még keményebben vitézkedjék. Szulejman sem maradt adós a válaszszal. 1543-ban behódoltatta a felső Duna vidékét, megvette Fejérvárt s Esztergomot. Hadjáratában csak az a csekély fegyverben álló magyarság tartá fel, mely nemcsak vérét, de pénzét is odaáldozta a hazának. Zay drágaságait veti zálogba kismartoni zsidóknak,* hogy lovasait fizesse. Magukra hagyatva, csak apró harczokban mérkőzhettek a török hadakkal, melyeknek elvégre is győzniök kellett. Annyi eredménye mégis volt a szívós ellenállásnak, hogy a török sereg kifáradt s egyetlenegyszer sem mérhetett döntő csapást az egész országra. Localisálták a háborút. Szulejmán, ha csak egy nagyobb vállalatában is zavartalanúl működhetik: ura lehetett volna az egész országnak. Ebben a sikerben, illetőleg a szultán siketelenségében legnagyobb része a maroknyi magyarságnak van.

Századok. 1875. 202. THALY K. közlése.

U. o.

Hősünk szakadatlanul, négy év folyamán át: fegyverrel szolgálja urát. Csak néha rándúl feleségéhez, jószágaiból ritkán, ha kap valami jövedelmet. Anyja s felesége gazdálkodnak: épen csakhogy élni tudnak. Ferdinánd nem feledkezett meg hívéről. Az ő csapatára mindig telik pénz, számadásait sohasem sokallja. Már 1543-ban kitűnik Zay diplomácziai tehetsége. A fosztogató török basákkal senki sem tud úgy elbánni, mint ő. Szép szóval, mert jól beszéli nyelvüket, pénzzel sok faluról elhárítja a dúló török szabadcsapatokat. Nagyon érti mit higyjen a török igéretének, s nem egyszer ő csalja meg az együgyű gyaurtól nem félő szipáhikat. Rusztem, a fővezér, jól ismeri a ravasz magyar kapitányt, kivel nem könnyű elbánni.

Ferdinánd is megismervén Zay tehetségeit, mikor 1546-ban bátyja Károly császár a schmalkaldi szövetségben egyesűlt protestáns fejedelmek ellen hadra kél: a törökverő Zayt teszi meg a magyar segélycsapatok egyik hadnagyává.

A schmalkaldi hadjárat, a magyar lovasság történetében fényes lapot foglal el.* Tizenöt esztendeig szervezkedtek Németország protestáns rendei, hogy a császárt vallásuk elismerésére kényszerítsék. A schmalkaldi szövetség 1546-ban elérkezettnek vélte az időt, hogy szembeszálljon I. Ferencz legyőzőjével. Csak egy bajuk volt, nem értettek egyet. Vezérök volt elég, de az 1542-diki birodalmi sereg nyomorúsága: a fejetlenség most rajtuk bosszúlta meg magát. Károly császár, e vasakaratú imperator csak egy akaratot ismert: a magáét. Ezzel már félig győzött, mielőtt hadai harczra készen állottak. Legelőbb megnyerte a lovagias szász herczeget: Móriczot, ki az 1542-diki pesti ostrom alkalmával együtt küzdött a magyar lovassággal. Ferdinánd a magyar király megegyezett a herczeggel, hogy hadaikat egyesítik. S a négy évvel azelőtt cserben hagyott Ferdinánd, a jó testvér, felejté a kudarczot, országa nyomorú állapotát, hévvel kezdé a hadak toborzását, s még azon év október havában harczra készen állott.

KÁROLYI Árpád tanúlmánya. Magyar huszárok a schmalkaldi háborúban. Századok. 1877. 642–654. ll.

E gyors szervezkedések fő mestere gróf Salm Miklós, az egyetlen német katona-főember, ki a magyarságot menten minden elfogúltságtól ítélte meg. Nyáry Ferenczet, a magyar guerillavezérnek ezt a prototypusát Salm ajánlotta vezérnek. Nyáry Ferencz a mohácsi csatán kezdve végig küzdte az ország minden harczát. A pesti ostromnál személyes vitézségével döntött, két évvel később a Lévát orozva megrohanó törökökben vitt végbe nagy mészárlást s mint surányi kapitány réme volt az esztergomi törököknek. Voltak sokan, kik vitézi voltukra, bátorságra nézve vetekedének Nyáryval, sőt Bakits talán feljül is multa, de fegyelmet senki sem tartott úgy, mint ő. Huszárjaink a prédálás és rabfogás kedvéért gyakran megbontották a rendet, s ilyenkor a sort tartó török erőt vett rajtok Nyáry kevesebb, de fegyelmezett hadat tartott, toborzani, embert válogatni, alvezéreket oktatni nálánál jobban épen senki sem tudott. Csakis így tudott lehetséges rövid idő alatt, – alig telt belé egy hónap – ezerszáz ötven lovast lóra ültetni s harczba vinni. Nagy-Szombaton volt a hadi szemle. Szt.-Mihály napján pontosan megkapták zsoldjukat s megindúlának Morva felé:

«az jó Nyári Ferencz csak két zászlóval,
Az jó Bakit Pétör es két zászlóval,
Az jó Zay Ferencz es két zászlóval.

Lőn Erdődy Pétör másfél száz lóval
Jó Horvát Bertalan százharmincz lóval
Ifiú Pető János vala száz lóval
Getyei Ferencz vala ötven lóval.
Az Bornemisza Seböstyén ötven lóval
Ott telének ezörkét negyven lóval.»*

Károly császár hada Saxoniába, ott kúrfirstnak megfogása. TINÓDY Sebestyén összes művei. RMKT. 195/6.

EGY LAP TINODY SEBESTYÉN KRÓNIKÁJÁNAK 1554-IKI KIADÁSÁBÓL.

A szép csapat Prágának tartott, a hol a cseh-morva zsoldon szolgáló két zászlóalja Zierotinféle magyar lovasság hozzájuk csatlakozott.* Legottan bemutatták magukat a királynak és

Családi lev. F. 4/II.

«sivalkodván futamtaták lovokat
nagy szép szertartással jargalásokat.»*

RMKT. 196. l.

A csehek, kik a magyart semminek és igen fegyvertelen népnek itélék, ugyancsak megriadának, mikor a gyors lovú huszárság előttük termett. Hosszú lobogós hadi kopjájuk vala, színes, háromszegletű, testhosszaságú pajzszsal védték magokat. Redős ruhájuk bokáig ért, kurta, szélesen megvasalt csizmáikon nagy sarkantyú csörgött. Fegyverzetük vala még – természetesen, hogy nem mindegyiknek egyformán – a görbe kard, fokos s buzogány.* Pánczélt csak a Zay csapata viselt,* fejöket a nyakvédes tolós sisak födte.

KÁROLYI Á. i. m. 648. l.

Családi lev. F. 12.

Okt. 23-án a hatezer főnyi cseh sereggel egy testbe osztva huszáraink átlépték a cseh-szász határt. A cseh sereg vezére Schlick Albert vala, ki nem volt rendtartó ember. Alig, hogy Schlaggenwaldnál elhárították a szászok által gördített akadályokat, katonái egy része feltámadt ellene, s megtagadta az engedelmességet. Nyáry Ferencz, tanácsával hozott ismét rendet a seregbe, elbocsátván a békétlenkedőket. Dúlva, prédálva járt előbb a gyorslovú magyarság, míg vezére, a köszvénytől elcsigázott Nyáry, leküzdve fájdalmát a főseregnél maradt. Zwickaunnál egyesűltek Móricz szász herczeg 8000 gyalogjával s 2000 lovasával.

14. NÉMET HADAK.

Híröket legelőször az adorfi ütközet állapította meg. Nyolcz zászlóalj gyalogság és négyszáz lovas állta a magyarok útját. János Frigyes fejedelem volt a vezér. Huszáraink csak 300-an valának, kiűzték a németet sánczaiból, kétharmadrészüket levágták. Azt írja ez esetről Contarini, velenczei követ, «hogy a német a magyarral vitézség dolgában nem mérkőzhetik».*

KÁROLYI i. m. 652. l.

Ezh ütközet hírére a szövetséges sereg teljesen megbomlott. János Frigyes különvált és hadait országa védelmére visszavezette. Rémítő dúlást vitt erre végbe a magyar sereg, nagy ijedelmére a védtelen népségnek. Mint minden zsoldos had: huszáraink jól értettek a zsákmányoláshoz. A mely városba jöttek, lábat kapott ott minden holmi. Kezdve az istállón s végezve a cselédek szobáján, mindent elvittek, s elkótyavetyéltek. Kereseti forrása volt ez a különben nyomorúságos életű katonaembernek. Aki tudott a pénzzel bánni, meg is szedhette magát, sőt az élelmesek társaik prédáját könnyű szerrel magukhoz válták, hisz a többség hamar túladott könnyen szerzett portékáján egy kis pénzért, vagy italért. Egy szarvasmarhát négy garason, lovat még 2–3 frtért vesztegettek el az adorfi ütközet után.

A választófejedelem visszavonulásáról Károly császár Augsburgban értesűlt, s onnan hadával Égerbe sietett, öcscsével találkozandó. Látni kivánná itt a császár a hadakat «mentől feljebb az vitéz magyarokat, mert régen hallotta vitéz voltokat».* Huszáraink jóféle sáfrány színnel kitarkázott lovaikon, fényes fegyvereikkel többféle gyakorlatot mutatnak be a császár előtt. Leginkább elbámultak az idegenek, midőn egy század, sebes roham után, rögtön sorakozott s minden egyes lovas helyére talált. Említeni sem érdemes különben, hogy huszárjaink mesterek voltak a lovaglásban, lándzsaforgatásban és kardvívásban. Elsőségüket e téren a lóval való kitünő bánásmódjuknak köszönhették. Csakúgy mint a török, a huszár is szerette maga állatját, szívesen éhezett, csakhogy lova rövidséget ne szenvedjen. Ez a késő vénségéig harczoló lovas volt a huszár eszményképe, melyet egész Európa utánzott.

TINÓDY i. m. 201. l.

Károly császár nagy gyönyörűségét lelte a magyarokban, kiket Nyáry Ferencz Égerben utoljára vezényelt. A köszvény annyira körűlfogta a vén harczost, hogy haza kellett mennie; nemsokára meg is halt. A későbbi győzedelmekre Bakits Péter vezette a csapatot. Torgaunál Zay Ferencz százada ugrasztja meg a németeket. A hadjáratot a mühlbergi csata döntötte el, hol a teljes létszámú magyar lovasság három órai vágtatás után, átusztat az Elbén s egyesűlve olasz és spanyol lovassággal, neki vág a «Kurfirst» lovasainak, nagy részöket leszabdalja, a többit megfutamítja. Ezzel a német sereg sorsa eldőlt. Minden elveszett. János Frigyes viadalra szállt egy magyar huszárral: a pécsi születésű Luka Józsával. Termete a magyarnak kicsiny vala, nagy a fejedelemnek. Kemény, véres tusa után megadta magát a fejedelem. A harcz hevében spanyolok és egy német lovag érkeztek oda, a megsebzett fejedelem lovát a spanyolnak, két gyűrűjét a németnek, ezüst tőrét s kardjának ékes hüvelyét a huszárnak adta. Többen vetekedtek a foglyúl ejtés dicsőségén, a császár azonban Lukát tekinté győztesnek, aranyos vitézzé ütötte, s arany lánczczal tüntette ki.* Luka később is nagyon jól forgatta kardját, Zay csapatába jutott, de mint igazi huszár mindig adósa volt hadnagyának. Zay Ferencz írásai között máiglan megmaradt egy csomó be nem váltott kötelezvénye.*

KÁROLYI Á. i. m. 849. TINÓDI i. m. 203. l.

Fasc. 6/19. Egyik adósságát 100 forintot s egy vég posztót 1553-ban csinálta, mikor megnősült. Régi Magyar Nyelvemlékek Tára. II. 104. l.

A mühlbergi csata után nagy tisztesség érte huszárainkat. A császár összesen ötezer arany forintot osztatott ki köztük, alvezéreiket azonkívül jutalmazta meg szép szóval, arany lánczokkal. Oláh Miklós kanczellár tolmácsolta köszönetüket, mely egyúttal kérés is volt: mentse meg a hatalmas császár inséges hazánkat a pogány veszedelemtől. Meg is igérte Károly s Tinódy e szavakat adja ajkaira:

«Magyar nélkül nem leszön ütközésöm,
Mert akkor, tudom, lesz néköm nyerésöm!»

Még hazájokba menetelük alkalmával is jó szolgálatot tettek a királynak. A Prága előtt összegyűlt lázadó cseh hadakat szétugrosztották, megrémítve a békétlen cseh urakat.

Saxoniában sok esztendeig emlékeztek a huszárokra, ez «eleven ördögök»-re. Képekben, tornajátékokban szerepeltették a magyar huszárokat, a német lovasokat – már csak a híréért is – belebujtatták a huszár-öltözetbe.*

MEYNERT, i. m. 137. l.

E daliás hadjárat egyik tényezője Zay Ferencz, ki hadnagyi tisztében vitézűl és nagy serénységgel küzdött s kivált a csehek leverésében tüntette ki magát. Csapatával Trencsénmegyén keresztűl vonúlt Bécs felé. Ez útjában vethette szemét a zay-ugróczi birtokra, hajdan Csák Máté, majd a Dersffyek egyik telepére, mely az Ugróczi Szilágyiak utolsó sarja Péter halála után a koronára szállott. Ferdinánd ugyancsak 1547-ben e gyönyörű birtokkal jutalmazta meg hívét.*

Orsz. Lev. NKA. 17/2.

Zay-Ugrócz birtokba vétele fordulat a Zayak történetében. A drávamelléki olygarcha-család a felvidékre költözik, s ott meg is gyökeresedik. Az öreg Zayné, menyével s két unokájával már a következő évben Ugróczon telel, Zay Ferencz a Rokos rengetegeiben űzi a vadat.

A zay-ugróczi völgy a Kis-Fátra hegységének egyik mellékvölgye. Mintegy másfél órányira nyúlik a hegységbe. A Radisa nevű kis patak mentében fekszik, az uradalom főhelye Ugrócz, melyhez Naszticz, Radisa, Ksinna, Zavada, Miezgócz, Zsittna, Omasztina s Ugrócz-Váralja (Podhragy) telepek tartoznak. Az ugróczi völgygyel határos a podluzsáni völgy, benne Podluzsán, Timorháza, Szépfalu, Kis- és Nagy-Szlatina, Sipkó, Trebichava, Cserna-Lehota. A két völgy között fekszik Luttó és Dubnicska. A vidék legmagasabb csúcsa: a Rokos. A Knyazi-Stuolnak (papok asztala) mythologiai jelentősége van: csúcsa hányt föld, melyen régi quad, vagy szarmata népek gyakorolták a bálványimádást.

A népség tót, melynek nyelvjárása közel áll a cseh dialectushoz. A XIII. és XIV. században számos morva-cseh telepes jött e vidékre; s a régibb tót telepesekkel összevegyűlt. Néhány magyar származású is akad e jámbor nép közt, s nemeseik még hanákos népviseletükben is büszkék őseikre.

A vidék erdős. A fenyves örökzöldje mellett dúsan tenyészik a bükk-, tölgy-, cser- s a nyírfa. Bőven terem a borókabokor, melynek bogyóiból szeszt égetnek, fáját meg az újabb ipar díszműárúkra használja. Gazdag az erdő faunája vadakban, az őz és szarvas, s olykor a hiúz otthonosak a vidéken. Oly terület ez, mely már alkotásánál fogva vadászatra utal. A hegyi patakokban a csemegehalak királya: a pisztráng uralkodik.

A mezei gazdálkodás is bőven fizet a gondos gazdának. A szőlő ugyan nem, s a buza sem igen terem meg, de rozs, kender, káposzta, hüvelyesek jó esztendőkben bőven. Gyümölcs mindenkor sok válfajban termett, van szilva, dió, alma, cseresznye, körte. Zay Ferencz keleti tapasztalásait nagyban értékesítette a gyümölcs- s a juh-tenyésztés körűl.

Erre a földre, az északi határra szakadt el az ethnographiailag is magyar Zay-család, közepébe a felvidéki nemes birtokosoknak, s századokon át, moralis befolyásukkal és műveltségük erejével urai votlak az idegen népnek, közvetlen megtartói az állameszmének. Magyar urak voltak ezek akkor, midőn a magyar birodalom eszméjéről egészen más fogalom uralkodott s ez a vidék már közelségénél s magyar központ hiányánál fogva is a bécsi hatalmi kör felé gravitált. Ezeknek a zárt völgyeknek, hol egy-egy várat ural messze környék, mindig volt bizonyos territorialis, központtól távozó sajátossága. A Vág völgye, Trencsény vára s vidéke Csak Mátét uralta, s Mátyusfölde a középkorban ethnographiai különterülettel jelzett. A hussziták idejebéli cseh kalandorok sokáig illusoriussá tették a magyar államhatalmat. A kisebb-nagyobb dynasták mindig érvényesűltek ezeken a nehezen megközelíthető ormokon. A török veszély azonban mindinkább elsimította az ellentéteket s a XVI. századtól kezdve ez a terület azon kevesek egyike, hová jancsár nem tette be lábát. A magyar uri társadalom egy jó része élte itt családi életét, folyton résen, tartva a török dúlásoktól.

Az ugróczi völgyben építé fel családi várát Zay Ferencz is, fészket rakván egy századokon át virágzó, hivatásának tudatával biró nemzetségnek. Az ugróczi vár a vidék központjává lett, ura pedig a környék lakosságának irányadójává.

Közel a Rodoshoz, meredek erdős hegy tetejében épűlt a Zayak családi vára. Voltakép várkastély vala, megerősített családi lak, mely bástyáival inkább a véletlen megrohanást akarta megakadályozni. Csak egyszerű várfala volt, a kastélytól, mely belső várként szerepel, kerítés választá el. A várkastély melléképületeit a várnépség lakta, míg az őrség – Zay Ferencz idejében fölös számmal – a bástyák mentében tanyázott. A kastély mellett épűlt a négyszegletű őrtorony. A vár ura családjával a kastély emeletén lakott, kicsi, boltozatos szobában. Az asszonyok cselédjeikkel külön lakosztályt foglaltak el. Közbűl volt a pillérek által két hajóra osztott díszes, bolthajtásos lovagterem, mely téglákkal vala kirakva. A falakon fegyverek lógtak: ékes sisakok, kézíjjak, pallosok, csákányok, fokosok, buzogányok, közbűl szőnyegekkel diszítve. Zay Ferencz, mint nyugaton járt, gazdag zsákmányt ejtett úri ember bizonyára díszes bútorokat állított a tágas terembe, melynek egyik fülkéjében könyvtárát helyezte el.* A terem egyik részében állott a pohárszék, benne billikomok, fedeles kancsók, kupák, melyeknek gazdag sorozatát bírta a Zay-kincstár.* Faragványokkal ékes kandalló romjait ma is láthatjuk a teremben.

A középkori várak leírására nézve útbaigazít CZOBOR B.: Magyarország középkori várai. 1877. Századok.

Családi lev. Vegyesek.

A kastély keleti részében vala a kápolna. Ékítményeiből csak nehány freskotöredék maradt meg, melyek közűl az egyik erősségfélét ábrázol. A régi várkastélyon díszlett a Zayak czímere: vágott paizs; a felső vörös mezőben fáklyát tartó vitéz létrán egykapus vár bástyája felé törtet, az alsó hasított két mező ezüst s arany. A pajzs fölöti csöbörsisakból ugyancsak fáklyát tartó vitéz emelkedik fel. Később a megbővített czímere foglalta el a réginek helyét.

A vár alatt tele pinczék, ugyancsak ezekben tartották a hadi szereket is. Az őrtorony aljában sötét börtönhelyiség maradványai látszanak. Az istállók és gazdasági épületek a vár alján épültek, ezekből keletkezett a mai Podhragy: Várallja.

A várat Zay 1548-ban kezdte építtetni, de teljesen csak a hatvanas években készűlt el. Azonközben a Várallján helyezkedett el a várnéppel együtt. Hogy, mint élt az ilyen főbb renden lévő ember a XVI. században: csak képzelhetjük. Zay Ferencz, ha otthon űlt, mi huzamos időre vajmi ritkán történt: vendéget látott, vagy látogatóba ment. A társalgás ilyenkor – mint leveleikből érthetjük – nemcsak a napi kérdések, török háborúk, politika, hanem a vallásos dolgok körűl is forgott. Aztán vadásztak, lovakat próbáltak. Otthon Zay szorgalmasan levelezgetett, olvasott s intézte családja dolgát. Sógornéja Markos Péterné minden ügyébe hozzá fordúlt, katonabajtársai kérésekkel ostromolják.* Két húga is az ő gondján van, azonfelűl katonái, a kamarával való bajai, mely gyakran nem akar fizetni, elég bosszúságot okoznak neki. Azt kellene hinni, hogy az ugróczi vár építőjének folyton volt készpénze, melylyel tartozásait fizette. Volt a mikor volt, a mikor kifogyott belőle, zálogta tette kardját, sőt még paplanját is.* A pénzszerzés módját az élelmes gazda nem válogatta: 1549-ben társúl szegődik Thardoskeddi Kalmár Imre kassai kereskedőhöz, még pedig fele nyereségre.*

Családi lev. F. 54.

U. o. 7. 6/9.

U. o. 6/10.

De az ilynemű foglalkozás soha sem kötötte le pihenni nem tudó lelkét. Harczol, utazik, pénzt szerezve, mai műkifejezéssel élve, csinálva mindenből, de nyugodni sem véralkata, sem a viszonyok nem engedik. Az ő vérmérséklete nagyon beleillett abba a soha sem szünetelő zavaros időbe, abba az örökös forrongásba. Volt olyan ember több is akkoriban, akadt sok tehetségesebb is, de azokat ide-oda csapkodta a hullám, majd itt, majd ott leljük őket, a pártváltoztatásban keresték a hasznot. Zay fölismerte, hogy a párthűség is meghozza a maga gyümölcseit. A többi állást és birtokot keresőkhöz mérve, kik minduntalan ostromolták a királyt, Zay szerénynek mondható. Hisz már közel van ötvenedik életévéhez s mi mindent nem csinált? Végig verekedte Ferdinánd szolgálatában húsz esztendő hadjáratait, nyomorgott családjával jó darabig, soha sem csüggedve, mikor ér biztos czélhoz. S ez a várni tudás volt sikereinek alapja. Végre is hálás lett hozzá Ferdinánd, tapasztalván, hogy akármit kíván tőle, megteszi. Sem fáradság, sem költség nem riaszták vissza a szolgálattól. S ő csakugyan sokra volt alkalmas: mert az akkori polgári és katonai műveltség összes, még nem nagy mérvű kellékeivel bírt.

1547-ben még Mühlfeldnél harczol, de alig kezd ugróczi vára építéséhez, már Eger várába rendeli Ferdinánd, egy évet sem fordíthatva saját ügyei rendezésére. Történt pedig ez akképen, hogy Perényi Péter az 1542-diki hadjárat után törökkel czimborálkodás gyanúja miatt elfogatván, emberei és személyes pártja békétlenkedni kezdett, a király szolgáit elkergették s hívei birtokain prédálgattak. Ezek pedig terjedelmes javak voltak: mert Perényi kezén volt Eger vára, az egri püspökség összes jövedelmeivel, melyeket Varkocs Tamás, Perényi hű várnagya, ura javára szedett be. Elrendelte ugyan még 1545-ben országgyűlési czikkely (LIII. LIV.), hogy a püspükség jövedelmei az egri vár fenntartására fordíttassanak. Csakhogy előbb magát a várat kellett birtokba venni. Salm Miklós gróf a magyarországi hadak kapitánya Dobó Istvánt, Zay Ferenczet és Bakits Pétert ágyús haddal Eger megvívásával bízta meg. Még a költéget is megadták, össze is gyűltek 1545. április havában, de a támadást meg sem kezdvén, máris feloszlottak. Zayék azután Saxoniába mentek harczolni.

Két évvel utóbb Perényi Péter meghalt. Özvegye s Varkocs Tamás a várnagy most már jószántukból átadták a várat. 1548 aug. 15-dikén gr. Salm Miklós és Báthory Endre királyi biztosok ünnepélyesen átvették azt, ágyústól, szerelvényestül. Dobó István lett a várnagy, a főporkoláb, Zay Ferencz tiszttársáúl rendeltetett.*S ő otthagyva Ugróczot, az év végén családostúl beköltözött egri «fejedelemségbe», amint vitézei írják. Nehéz egy tisztség vala ez a várfejedelemség.

Főforrás: GYÁRFÁS J.: Dobó István Egerben czímű értekezése, melyben a muzeumi levéltárban őrzött számadások is felhasználtattak. Budapest, 1879. 1–82. lapokon.

A várban székelt a püspöki jószágok gazdatiszti személyzete: udvarbírák, számtartók, a katonai kanczellária tagjai, itt volt Hevesmegye alispánja, az egyik szolgabíró, s a jegyző, a káptalan tagjai s a várőrség. Az őrség 200 gyalog darabantból állott, élükön: két lovas és két gyalogszázados, azonkívül hadnagyok, tizedesek, egy pattantyús, két dobos s egy zászlótartó.

A várnagyok fizetése egyenként 600 forint vala,* ebből a fizetésből Dobó 20 lovast, Zay 12-őt tartott. A várnagyok a gondviselésükre bízott várnak s területének polgári és katonai kormányzói valának. Dobó inkább reprćsentálta a várnagyi méltóságot s kormányzója volt a nagy terjedelmű püspöki javaknak, míg Zay a belső kezelésnek s a katonai kormányzatnak élén állott. Az egri püspökség birtokát 1548-ban 40 népes és 5 elpusztúlt falu képezte. A jobbágyok fizették a földesúri kilenczedet, és pedig gabonából, borból és bárányokból, jövedelmet hoztak a malmok, a robot, a révek, s vámok. Eger városa és töb falu a papi kilenczed helyett külön megállapított átalányösszeget fizetett. A püspüki majorsági földeket házilag kezelték. Azonkívül tizenkét vármegye papi tizedét évi fizetés mellett a vár fenntartása czéljából bérbe vették. Heves, Borsod, Abaúj, Sáros, Bereg, Zemplén, Szabolcs és Zaránd vármegyék tizedjövedelmeit közvetlenűl Dobó igazgatta, míg a váczi püspöki megyéhez tartozó Külső-Szolnok, Pest és Csongrád megyék tizedét Zay Ferencz szedette be. A természetben szedett tized ideje a bárányokra nézve jun. 24. a gabonára aug. 20-a, méhekre szept. 29-e s a borra jan. 6-ig terjedt. A tizedszedés sok bajjal járt. A természetben átvett gabona kicséplése, a bor elhelyezése, a tizedszedők ellenőrzése, a jobbágyok robotjának, a vármunkának nyilvántartása ezer gondot okozott a várnagyoknak, kiknek ezen kívűl még a szomszédos török őrség mozgalmaira, s a hódolt részekben élő elnyomott népre is kellett ügyelni. Az összes jövedelem 1548-ban körűlbelől 10,000 forint volt, de ebből nem futotta ki az összes költség, sőt adósai maradtak a várőrségnek is, mely keményen zúgolódott.

Dobó mint főudvarbíró külön 400 frtot kapott.

1549-ben Dobóék állása megváltozot. A király Oláh Miklóst kinevezte egri püspökké s ámbátor a várnak országos jellegén ez mitsem változtatott, a püspöki javak kezelésében más eljárás lépett életbe. A várnagyok mellé egy királyi ellenőr neveztetett ki, s ezek most a püspök nevében igazgatták a jószágokat. A jövedelmet három részre osztották, egy részét a püspöknek szolgáltatták be, másik harmadát a főegyház, a püspöki lak, s a megrongált vár helyreállítására fordítják, míg a harmadik részből a várnagyok, a tisztség, s az őrség költségeit fedezik. Az új rendszer alatt fokozódott a jövedelem, a várat helyreállították, ágyúkat, golyókat, port szereztek be, s az őrséget is kielégítették.

Zay Ferencz jó egyetértésben, szeretetben élt Dobóval, s hallgattak egymás szavára. Míg Dobó a tizedet hajtotta be, sokszor szigorúan, sőt a szükségletek sürgősségére tekintettel keményen is: addig Zay az őrséget foglalkoztatta. A török őrségek, kivált a budai, folyton hadat viseltek a végeken, zsarolták a népet, a hol lehetett falkástól elfogták a falunépét s rabszíjon küldték török földre. A konstantinápolyi embervásárlók állandó ügyvivőket tartottak Budán, kik a katonáktól olcsó pénzen váltották meg foglyaikat. A föld népe különösen Pestmegyéből tömegesen vándorolt el lakóhelyéről, Zalában, Somogyban keresvén menedéket.* Zay az efféle dúlásokat nem hagyta megtorlatlanúl. Reácsapott a rabló-csapatokra, elvette zsákmányukat, s a hol lehetett – válogatás nélkűl – dúlta s pusztította a török birtokát, elannyira, hogy a kölcsönös panaszok Bécsig s Konsantinápolyig jutottak. A helyzet már ekkor válságos volt. Fráter György a tiszai részek s Erdély kézrejátszása által, Ferdinándot hatalmas ellenállásra buzdítja, de a török gyanakodása miatt nem akarja a veszedelmet időnek előtte felkölteni. Az előkészületek mindkét fél részéről megtörténnek, kivált magyar felesége: Szécsy Margit révén hozzánk hajló Salm Miklós sürgeti a hadak felszerelését. Pozsonyban e sürgetés felett tanácskoztak, s elhatározták, hogy a várakat föl kell szerelni, a hadakat mindennel ellátni, a dunai és tiszai naszádos hadat, mely flotillának Komáromban volt a réve, hajókkal ellátni s azt a fontos kérdést vetették fel, hogyan lehetne a tiszai részeket a török gyors előnyomúlása ellen megvédelmezni? E részben egyetértettek s megbízták Salmot, hogy Szolnokot azonnal erősíttesse meg, építtessen várat s helyezze védhető állapotba.

Családi lev. Baray Miklós levele. 1550. F. 412.

Salm megfogadta a parancsot. Egerbe sietett, Dobót és Zayt hadaikkal Szolnok alá parancsolta, hol Teuffel Rézmán, az «ördög úr», Sbardellato Ágoston váczi püspök: Losonczy István, Bebek, Nyáry Ferencz, Báthory Endre vezérlete alatt mintegy tízezer főnyi hadsereg gyűlt össze Szolnok vára építésének védelmére. Szeptember 10-én hozzá fogtak a munkához.

Szolnok a magyar alföld déli s keleti vonalának kulcsa. A Zagyva és Tisza mellette folynak össze, jól megerősítve védelemre még alkalmatosabb hely Egernél is. Pénzt a kamara e vállalatra most bőven utalványozott. Dobó, Zay s a Lippánál oly hirhedtté vált Aldana állapították meg a tervet. A Tisza és Zagyva között új medret ásattak, s a kihányt földből fűzfa-fonadékok s kőtörmelék vegyítésével 8–9 ölnyi falat emeltetének, akkép, hogy a várépületek s a tűzi telepek födve legyenek. Négy hat öl széles szögletbástyát építettek, kettős rendben, hogy a belső kisebb toronyból s a bástya ormáról egyszerre lehet tüzelni. A várnak csak egy kapuja volt, azonkívül egy fedett kis boltíves ajtaja, mely vízhordásra szolgált. A vár belső területét oly nagyra mérték, hogy benne négyezer ember kényelmesen elfért.*

GYÁRFÁS, i. m. 13. l.

WAHRE CONTERFACTVR DER VÓSTVING ZOLNOCK WELDIE VOM TVRCKEN BELEGERTVN EINGENOMEN A: 1552.
Szolnok a XVI-ik századi rajz után.
Szolnok rajza Orteliusból (az 1604-diki chronologiából) van véve.

A várépítés gyorsan haladt. Az egri őrség fedezete alatt olasz kőfaragók gyalog és igás napszámok feles számmal éjjel nappal dolgoztak. Király és főkapitány hetenkint kérdezősködtek a munkálatok előhaladásáról s a szükséges pénzt és élelmet rendesen küldötték. Nem kímélték az ágyús szerszámot sem. Prágai József és György legényeikkel jó fizetés mellett dolgoztak az ágyú- és taraczk-telepek felállításán, az ostrom előtt még szép szertárt építettek por és golyóbisok számára. Zay már szept. 24-én állandóan Szolnokra tette a lakását, nehány héttel később a fiatal Balassa János mellé adták társúl. Zaynak azonfelűl még a tiszai naszádosokra kellett ügyelni, kik le Titelig jártak fegyvert s élelmet szállító naszádaikkal s bátran vizi patrouilleoknak nevezhetők a rosz országútak e mintaszázadban. Tay s Balassa fizetését a sójövedelmekből utalványozta a kamara* az őrséget külön a censusból fizették. Katonai tekintetben Zay vala a parancsnok, kinek csak a főkapitány Salm adhatott rendeletet. A várat engedély nélkül nem hagyhatta el s a váron belül élet-halál ura. Az őrség különféle elemekből állt, volt köztök nemes ember, paraszt, menekült rácz, ismét keresztyén hitre tért renegát, de a legtöbb mégis tönkrejutott földműves volt, ki családját törökmentes vidékre küldte, míg ő, ha fegyverbíró volt, felcsapott zsoldosnak. A zsoldot három-három havonként fizették s aztán az ilyenféle bizonyos ideig mehetett dolgára, ha pedig szabadságideje letelte után nem jelentette magát, szökevénynek tekintették. A várnagy rendelkezett az ágyúk s a szerelvények fölött, ő volt az élelmezésnek is főnöke. Az élelmezés járt különösen sok nehézséggel. A szomszédos nemesek éhségtől féltették jobbágyaikat, s mindenkép gátolni igyekeztek a nagyban vásárlást. Ezekkel Zay könnyedén elbánt, ha nem engedtek: requirált. A vár körűl telepesek gyülekeztek, ezeknek szabad földeket adott, azzal a kötelezettséggel, hogy az élelmet ingyen szállísák. A várnagy volt egyúttal az adószedő is. Ez akkor úgy történt, midőn az adószedő, vagy – a mint akkor nevezték – dictator egy irnokával kiment a falukra, ott eléállíttatta azok bíráit s hit alatt megvallatta, hány teljes jobbágytelek van a faluban. Följegyezte egyúttal a kárvallott, vagy elpusztúlt telkeket is. Az ekkép elkészűlt adólajstromot a megye alispánjának mutatta be, ki a szolgabíróval s a megye jegyzőjével felülvizsgálta, még pedig a helyszínén. Ezért a fáradságért az alispánnak 12 frt, a szolgabírónak 4 frt, a kisebb vármegyék jegyzőjének 1 frt, a nagyobbakénak 1 frt, a kisebb vármegyék jegyzőjének 1 frt, a nagyobbakénak 1 frt. tiszteletdíj járt. A zsaroló adószedőt, s vármegyei tisztviselőket kemény büntetés érte. Köteles volt kétszeresét megfizetni, ha az adózó rábizonyította, hogy zsarolt. Ha az adónak híjja volt, a hiányzó összeg megtérítéseért az alispán volt felelős. A felülvizsgált adólajstrom a pozsonyi magyar kamarának küldetett fel, mely a behajtást elrendelte. A dictator a kamara parancsával kezében, személyesen szedte be az adót s levonván ebből a maga díját s a behajtás költségeit, jó pénzben felküldte a kamarához. 1550-ben a régi állandó census, mely a mai telekadónak felel meg, segélylyé változott s ebben az esztendőben telkenként két forintot tett.* Zay kezelésével a kamara meg volt elégedve, mert alig 10 százalék híjján mindig behajtotta a kivetett összeget, mi ezen a sanyargatott területen igazán nagy eredmény vala. A befolyt összeg mindamellett oly csekély – alig 1200 frt, – hogy a mesteremberek fizetése, meg az ágyúk fenntartása sem futotta ki belőle. Hisz fát Tokajból kellett hozatni, a követ három mértföldnyi távolságról szállították. A cseh földmunkások meg 50 denár napszámot kértek egy napra, a mi hallatlan összeg még akkor is.*

Orsz. Lev. Ben. Res. 1550. 268/9.

Orsz. Lev. Instructiones Camerales. Fol. 7. I. és Art. XII. 1550. 22. 27. 31.

Családi lev. F. 4/13.

Míg Zay Szolnok építését vezette, egri várnagyságában – miután e tisztességétől becsülettel fölmentették* – a később nagyhírűvé vált vitéz Mecskey István követte. Eger várában épen a szolnoki munka sürgős évadában menyekzőjét ülte Dobó. Szép asszonyfeleségéül Sulyok Balázs gazdag szathmármegyei főbirtokos és kir. főkamarásmester leányát: Sárát választotta. Sulyok két más leányának is díszes sorsa volt. Anna Balassa Jánosnak, Zaynak szolnoki várnagytársának, Krisztina pedig Bocskay Györgynek, Bocskay István fejedelem atyjának lett a felesége. A fényes menyekzőt gyász követte Egerben. A jó Salm Miklós, a magyarországi hadak főkapitánya, különben is nyavalyás állapotú, 1550 deczember havában meghalt. Ferdinánd legívebb s igazán képzett vezérét vesztette el benne. A magyarországi német hadsereg vezéreinek tökélelenségét egyhangúlag panaszolják a magyar kútfők, s jellemzéseiket igazolják a tények. Salmról csak a dícséret szava szól. Teufel Rézmán, Aldana s kivált Sbardellato nem voltak rossz katonák, sőt koruk katonai műveltségének színvonalán állottak. Teuffel a legügyesebb organisator, de mikor Palástnál 1551-ben csatára kerűl a dolog, teljesen elveszti a fejét, azt sem tudja mihez fogjon. Aldana kitünő tűzér, a telepek építésében, várak fölszerelésében tekintély, Lippánál meg oly gyáván viselkedik, hogy e szégyenfoltot még barátjai sem tudják enyhíteni, árulása a XVI. század német hadvezérletében példátlanúl áll. Voltak, vannak és lesznek tudós katonák, kik nagyok a tervcsinálásban, s ha tettre kerül a dolog, a legutolsó közember jobban megállja a helyét. Nem mintha egyénileg gyávák volnának, de nincs egyéni önállóságuk s vezérlő képességük. Az egyetlen Salm volt, ki fölismerte e papiroskatonák s a török harczmóddal egyedül egyenrangú vetélytársaik: a magyar vezérek közti különbséget. Nézzük csak Dobót, Mecskeyt, Nyáry Ferenczet, a kik magukra hagyatva csekély erővel csodákat művelnek, ezek tudtak vezetni, csakhogy felülről nem bíztak bennük. Lehetetlen is rossz néven vennünk Ferdinándtól, hogy gyanakodott főurainkra. Közel negyvenéves uralkodása alatt páratlan életiskolán ment keresztül. A kinek nem jószágot, méltóságot ad, holnap vetélytársa táborában versenyt becsmérli régi ellenségeivel. Előkelő urak hozzá intézett leveleikben csúfosan árulkodnak egymásra, mialatt szövetségre lépnek egymással. Sohasem tudhatta, kicsoda igaz barátja. A magyarság meg hiába, még az is a ki vele tartott, nem szerette, mert német volt. Mikor 1541-ben Roggendorf Budát ostromolja vala, a vele táborban levő magyarok élükön Perényi Péterrel, az elsők, kik nem akarnak a törökkel szövetséges véreik ellen harczolni.* Azután Fráter György politikájától – bár ő volt az első, a ki később méltányolta – félt, s könnyen hitt a gyanúsításnak. Nem is csoda, hogy nem bízott abban az egyszerű szerzetesben, ki kora eszközeivel akart eszményi politikát űzni csak azért, hogy az ország «megmaradjon». S ez a gyűlölködő magyarság, melyben sem török, sem német nem bízott: mégis összetartott. Összetartotta őket a vérnek solidaritása. Ez az érzés az, mely Zayt Ocsarevits Péterhez, magyar nevén Markos Péterhez köti, a ki a kis János Zsigmondot keresztvíz felé tartja* s a kit mint sógorát meg is szeret és pártol. Az összetartozás érzése lelkesítette Pázmánt és Rákóczyt s még később Széchenyi Pált a loyalis főpapot, a ki lelke mélyében egyet érez a kuruczokkal.

1550. decz. 26. Családi lev. F. 3/2.

VERANCSICS: Memoria rerum stb. összes munkái. II. kötet, 53. l.

VERANCSICS, i. h.

Ez az összetartozandósági érzés legszebben nyilvánúl az 1551-ik és 52-ik évi mozgalmak alkalmával, midőn a fényes egri napokat, Losonczy István magatartását és Drégely hősies védelmét egyaránt magasztalja török- és német-párti magyar. Politikában nem értettek egyet, irigyelték egymás jószágát, uraltak idegent, németet és törököt és mégis tántoríthatatlanúl ragaszkodtak ahoz, a mi magyar. Csak erős szervezetű nép viselheti el ez emberirtó állapotokat. Jellemző a lantos Tinódy felsóhajtása, mikor ekkép énekel:

«Jobb vitéz magyarnál bizony nem volna
Sem török, némöt, olasz jobb nem volna
Csak az igaz szeretet köztök volna
És jó vitéz vezér előttök volna».*

TINÓDY, i. h. 207.

Daczára a panasznak ez a német mégis megmaradt. Az öreg Tinódy ez isten csodájának tartja, csakhgoy e csodáknak az a természetes oka, hogy a nemzetnek ekkor is voltak olyan vezérei, a kikben a faj összes szívóssága és életereje összpontosult. Ilyenek Dobó s társai.

A szolnoki vár elkészűlt. 24 ágyú 800 mázsa lőpor, 2000 fegyveresnek való puska volt a szertárban. «Vitéz Zay Ferencz jól szolgála, sok jámborok vallják». Nagy katonai eredmény volt a XVI. században, hogy egy vár teljesen felszerelve, védképes állapotban egy év alatt épült fel, élelem, bor, takarmány, mely ideiglenesen a templomban volt elhelyezve egy esztendőre való gyűjtetett együvé. Az őrséget naponként foglalkoztatták, azonfelül építettek új forgó ágyútelepeket olyanformán hogy egy vas korongra 8 ágyú volt illesztve, melyekből kisebb átmérőjű vasgolyókat lődöztek. A vár alatt horgonyozott a tiszai naszádos flotillának egy része kisebb ágyúkkal fölszerelve. Az őrség fegyelmezett, engedelmeskedő és vallásos vala, minden nap «róm. katholikus módon» misézett nekik a tábori pap, a ki ugyancsak a sójövedelmekből fizettetett.*

Családi levéltár F. 13–15.

Úgy látszott, hogy Szolnok hosszú időre egyik megostromolhatatlan része lesz a be nem hódolt részeknek. Máskép történt. Zay 1551 aug. 11-ig volt szolnoki kapitány, azután úgylátszik Egerbe vonult vissza. Ferdinand utódjává Nyáry Lőrinczet nevezte ki, egy alapjában véve jóravaló vitéz katonát, a ki azonban fegyelmet nem tudott tartani. Huszárkapitánynak jó lett volna, de nem egy fontos vár kapitányának. Ez volt az oka az ő fogságának s a mi még sokkal fájdalmasabb, Szolnok város siralmas elesésének.

Időközben a politikai viszonyokban határozó fordulat történt. Fráter György Ferdinánd kezére adta Erdélyt, elérkezettnek látván az időt, hogy az egyesült Habsburgi Magyarország megküzdjön a törökkel. Tudjuk mi történt. Fráter Györgyöt orozva meggyilkolták. A török háború kitörése már csak időkérdése. Ki is tört a következő évben. A török hadak felsőbbségét és fegyelmezettségét mutatja az a körülmény, hogy a szultán személyes jelenléte nélkül győzelmes hadjáratot vívtak, várakat vettek meg s a királyi hadak ellenálló képsségét hosszú időre megtörték. Tóth Mihály és Nagy Ambrus hajdúit Szegednél verik meg a budai és szendrői basák. Szokoli Mehmed megveszi Temesvárt, elfoglalja Lippát, Losonczy karddal kezében hal meg, a gyáva Aldanát szégyenli felakasztatni könyörűletes honfi társnője Mária főherczegnő. Ali budai pasa Drégelyt töri meg s miután Szondyt az «oly vitéz embört nagy szépen temetteté» a nógrádi várakat veszi be. Teufel Rézmánt megveri Palástnál és Szolnokot, ezt a temérdek fáradtsággal és költséggel épült várat nem is kell ostromolnia, mert az őrség elszökött előle.

Mind ez alig nyolcz hónap munkája.

Most már Dobóékra került a sor. Dobó István és az egri őrség hősiességét, a törökök két hétig tartó elkeseredett ostromait, melyeknek épen semmi sikerük sem volt, nem lehet tisztán a hősiesség és önfeláldozás abstract fogalmaiból kimagyaráznunk. Dobóékat kortársaik fölé kétségkívül az a határozott önbizalom emeli, mely őket, daczára a török hadak által elért katonai sikereknek, sem engedé csüggedni. Volt azonban Dobónak egy oly hadosztálya, mely a vitéz ostromlók minden fáradozását tönkretette: ügyes pattantyúsai. A törököknek a tűzi fegyverek iránt nem volt valami különös rokonszenvük. Egykorú utazók írják, hogy mikor Szulejmán az ásiai lovasokat s a gyalog nyilasokat pisztolyokkal és puskákkal látta el, azok nem tudtak vele mit csinálni. Tüzérségük – topidzsik – nem annyira jó volt, mint nagy s ostromtelepeiknél rendesen olaszok voltak a tűzmesterek. Viszont az európai hadseregeknek a spanyolok voltak tűzmestereik, kik a XVII. században már túlszárnyalták a törököt. Ahmednek, Temesvár megostromlójának sokkal gyengébb volt a tűzérsége, mint Dobónak s ez nem concentrálhatta az összes magyarországi török telepeket, melyek több hadtest között voltak felosztva. Dobó kivált a czélzásra s a megrongált várfalak gyors helyreállítására ügyelt s ekkép a török tüzelés eredményét paralyzálta. Midőn az egri védelem páratlan hősiességét s kivált az egyéni vitézségnek oly nyilvánulását osztatlan dícsérettel emeljük ki, ismételve kell hangsúlyoznunk a várvédelem katonai felsőbbségét a nem kevésbé vitéz ostromlók irányában.

Zay Ferencz ott volt-e az ostrom alkalmával, nem tudjuk. Verancsics ugyan azok közt említi, a kik méltók «hogy öröknévvel éljenek»* s határozottan állítja, hogy az ostrom alkalmával a várban volt, de Tinódy, a ki pedig minden nevet, s a legkisebb eseményt is felsorol: Zayról nem emlékezik. Valószínű, hogy Ferdinánd a naszádos ügy rendezésével bízta meg, s ő az ostrom alatt a dunai naszádosok felszerelésével foglalkozott. Lehetett neki is része benne, hogy az ostrom alatt sürgette a katonai segélyt, juttathatott is élelmet a várba annyival inkább, mert 1552 márczius 8-án Külső-Szolnok vármegye főispánjává nevezte ki Ferdinánd.* Kinevezésében lelkére köté a király, hogy alattvalóit tartsa meg iránta való hűségben, ügyeljen a kamara jövedelmeire s hajtsa végre pontosan rendeleteit. A megye közigazgatásával nem sokat bajlódott, katonának állott akkor a világ. Ebbeli érdemeiért jutalmazta meg Ferdinánd a hajdani Kinizsi-féle birtokokkal: a külső szolnokmegyei Sas és Kürth helységekkel, melyeket még 1552-ben vett birtokba. Utolsó szereplése ezen a vidéken 1553 elejére esik, a mikor királyi biztos képében Eger várába indul s ott a várbeli vitézek elmaradt díjait kifizeti.*

VERANCSICS, i. m. II. 96. l.

Családi levéltár. F. I/2.

GYÁRFÁS István, i. m. 78.

ZAY FERENCZ ÁGYUJA.
Dörre rajza.

A háború lezajlott. Az egri hősies védelem daczára haderőnk meg volt törve; a török csak pihent. Erdélyben Ferdinánd kormányának sikerült magát népszerűtlenné tenni. A tőr, mely Fráter Györgyöt megölte, hosszú időre megsemmisítette a két országrész egybeforradásának eszméjét. Megtörtént Ferdinándon, a mi nagyon ritkán esett meg rajta, hogy kétségbeesett, meggyőződött, hogy a német birodalmi segély nem menti meg az országot: békét akart minden áron. Az 1553-diki soproni országgyűlés élénk kifejezése az ország nyomorúságos állapotának. A rendek készek harczolni, de álljon a király vagy elsőszülött fia a hadjárat élére; a jobbágyok nem győzik az adót, lélekzethez kell őket juttatni. Ez a szó jellemzi a helyzetet: béke minden áron.

17.FRÁTER GYÖRGY.
Fráter György eredetije olajfestmény a trakostyáni várban.
Pollák metszése.

Szulejmánhoz követeket kellett küldeni. Ferdinánd Verancsics Antal pécsi püspököt és Zay Ferencz naszád kapitányt nevezte ki követekül. Ezáltal lett Zay Ferencz, eddig csak közember, nevezetes emberré.

18. MOZSÁR A ZAY-UGRÓCZI MUZEUMBAN.
Pollák metszése.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem