V.
V.
Férje halála.
Wesselényi Ferencz élete, fényes pályája végéhez közeledett. Évtizedek óta gyötörte a betegség s neje szerető ápolásának köszöntte, hogy időnkint kiheverte a bajokat. Fárasztó foglalkozása, egészségfogyasztó életmódja és lakmározásai egyaránt lehetetlenné tették, hogy a gyakori fürdőzés teljesen talpra állítsa. Egyre panaszkodott, sokszor volt ágyban fekvő beteg s halála híre minduntalan elterjedt az országban. Már 1657-ben fölmerült ez a hír s utóbb néhányszor ismétlődött.
De csak 1666 tavaszán lett a nádor olyan beteg, hogy a halálra kellett előkészülnie. Akkor is Stubnyán használta a hévvizet. Ott készíté el végrendeletét, mert nem volt többé ereje az illetékes forum, a törvényszabta hiteles hely elé menni. A turóczi konvent küldte el hozzá két tagját s a beteg előttök rendezte vagyoni viszonyait, nejét nevezve ki egyetemes örökösévé, kiről a szeretet és rokonszenv legbensőbb kifejezéseivel emlékezett meg.
Életereje azonban még egyszer fellángolt. Jobban lett s elég kedvezően töltötte az év hátralevő részét. Mikor nejével Lipót király menyegzőjén Bécsben időzött, Wesselényi az összeesküvőkkel az egész tavaszra kiterjedő programmot állapított meg. Abban történt megegyezés, hogy a nádor 1667 február 28-án Beszterczebányán itélőszéket tart, melynek leple alatt az interessatusok minden gyanú nélkül gyűlésezhetnek s a további teendőkről tanácskozhatnak.
Wesselényiék január elején távoztak Bécsből s Pozsonyban nehány napot töltve télvíz idején Stubnyára mentek. Innen január 29-én indultak Beszterczebányára szánon, míg szekereik a Garam melléki úton mentek ugyanoda, mert azokkal nem juthattak volna a hegyen által. Az volt a szándékuk, hogy még a nádori szék megtartása előtt néhány napra ellátogatnak Murányba.*
E részletet NAGY Ferencz írja 1667 február 1-én Nyitraszegen kelt levelében. A levél Héderváry-gyűjtemény X. köt.
De Wesselényi nem látta többé kedvencz várát soha. Már január 31-én fulladási rohamok gyötörték. Neje fájdalmasan panaszkodott állapotára, de noha maga is rosszúl érezte magát, éjjel-nappal a beteg ágya mellett maradt. Február második felében Wesselényi valamivel jobban lett s noha várva várta pozsonyi conventiós orvosát, dr. Gabrielit, nem sejtette, hogy napjai megszámlálvák. Nem először volt ilyen helyzetben s most is az isteni gondviselésbe vetett bizalommal remélte felgyógyulását.*
Beszterczebányán 1667 febr. 22-én kelt levelében írja: «én bizony igen igen szomoru és beteges állapottal vagyok – – – azonban hagyván minden dolgaimat istenem ő szent felségén, állanak mindenek az ő szent felsége dispositiójában». A levél minutája Orsz. Lev. K. Vegyes Lev. 1640–49. csomag.
Neje hasonló bizalommal volt eltelve s fáradhatatlanul dolgozott a nemzeti ügy érdekében. Buzdította a confśderatusokat, hogy a kitűzött időre Beszterczebányán legyenek. «Csak serénykedjünk, megsegít isten bennünket» – írja, mert «minden elkezdett dolgaink, a mint más helyekről is írják, istennek hála, jó folyásban vannak».
Az interessatusok gyülekezni is kezdtek, de ugyanakkor Wesselényi állapota rohamosan a válságos fordulat felé közeledett. Márcz. 14-én a nádor fiókvégrendeletet tett. Ismétlé a szerető és hálás megemlékezést nejéről s ujólag egyetemes örökösévé nevezte ki. Fölemlíté, hogy nem tudja, ki háborgathatná Máriát az örökségben; legfölbb fia, Wesselényi László. De nincs hozzá semmi joga. Teljesen ki van elégítve. Ha azonban mégis bátorítaná élete társát, ha – a mit nem remél – gonosz emberek felbujtására «említett hőn szeretett hitvesemet ez a fiam bántaná bármilyen ürügy alatt, maradjon feje fölött apai átkom és verje meg az isten». Azután meleg szavakban ajálotta nejét Lipót király védelmébe s temetése iránt tett intézkedést. Azt akarta, hogy a murányi kápolnába temessék olyan ruhában, minőt a ferenczrendi barátok viselnek s hogy a szertartás minden nagyobb gyászpompa nélkül menjen végbe. Erre nejét átok súlya alatt kötelezte (eadem anathemate obligo et obstringo). Ellenben megahgyta neki, hogy gyászbeszédet mondasson koporsójánál a szerzeteseknek és szegényeknek alamizsnát osztogasson.
Míg Wesselényi a nádori szállás egyik termében a halállal tusakodott, a másikban, Széchy Mária szobájában az összegyűlt confśderatusok tartották gyülésiket. Mária meghivására Nádasdy Ferencz is megjelent. A beteg nádor azonban már semmit sem tudott a körülötte történő dolgokról, «akkor immár a halálnak fia levén», mint neje írja, ki szintén csak másodkézből értesűlt a közvetlen közelében folyó tanácskozások menetéről.
1667 márczius 27-én Wesselényi Beszterczebányán meghalt s Széchy Mária özvegyasszony lett.*
Egykorú iróknál előfordúl azon állítás, hogy Wesselényi megbánta az összeesküvésben való részvétét, a dolgot fel akarta jelenteni a királynak, Bécsbe is akart e végből utazni, de neje nem engedte, sőt hogy a följelentést megakadályozza, férjét megmérgezte. Egy más versio szerint Wesselényi lelki furdalásai folytán öngyilkos lett. Ez állítások oly szembeszökő koholmányok, hogy czáfolni sem érdemes. Wesselényi betegsége teljes lehetetlenné tette az utazást Bécsbe, sőt a közeli Lipcsére is s nem volt méregre szükség, hogy meghaljon. Maga a természet végezte a rombolást. Hogy azonban Wesselényiben néha fölébredt a gondolat, hogy kár volt a teljesen reménytelen mozgalomhoz csatlakozni, az bizonyos. 1667 febr. 1-én írja NAGY Ferencz a levélben, melyben beszterczebányai útjokról megemlékezik: «Kezdett volt az úr alterálódni az úton, de a mint hallom elmulatta ő Nagysága» (Máriát érti). De még inkább kiverhette fejéből az efféle gondolatokat a bánásmód, melyben az udvar részesité. Wesselényi hangulatát kevéssel halála előtt jellemzi a következő, már említett levél, mely eredeti fogalmaztában maradt fenn az országos levéltárban. «Értem azt is az inclusákból, hogy ő felsége visszaadatta gróf Balassi Imréné asszonyomnak a pozsonyi házát, kiben én semmi ellent nem tartok, mert ő felsége a mint elvehette, úgy is kegyelmes gratiája accedálván hozzá, vissza is adhatta, azért én nekem az iránt is semmi consideratiom nincs.» Az itt dőlt betűvel szedett sorok az eredeti fogalmazatból ki vannak törökve s helyettök a margóra ez van írva: «Ugyanis ő felsége ezt a nyomot kezdi tapodni, a kit mindenkor az udvar (avultan) követett azaz érdemeseket contumeliálják, hogy latrokat remuneráljanak s azért is folytak ilyenűl mind az ő felsége és alatta levő birodalmainak dolga. De minek suprálja elmémet ez a dolog Pater Miller uram (Lipót gyóntatója) theologiájára bízván ezt». A szellem, mely ezen 1667 február 22-én kelt levélben nyilatkozik, kétségtelenné teszi, hogy egyes agoddalmai daczára Wesselényi halála előtt nem akart az udvarral kibékülni s elárulni azokat, kik közül sokan főleg azért csatlakoztak a mozgalomhoz, mert élén a nádor állt. – A Wesselényi halálára vonatkozó részleteket közzé tettem Századok 1884.
Megadással viselte az előre látott csapást s haladéktalanul intézkedett a holttest elszállításáról. A szomszéd Lipcse várába vitette, hová a legközelebbi éjjelek egyikén éjfél után egy órakor számos fáklya és gyertya fénye mellett érkezett meg.
Az elhúnyt végakarata föltétlenűl kizárta az országos gyászpompát. De ama szűkebb keretben, melyet a végrendelet kijelölt, az özvegy az elhúnythoz méltóvá igyekezett a temetést tenni, hogy «annyival inkább rendesebben s dicséretesebben mehessen végbe».
Gondoskodott egyházi férfiuról, ki gyászbeszédet tartson. Hogy a szónok az elhúnyt «méltóságához s jó dicséretes nevéhez, életéhez confirmálhassa» a prédikacziót, megküldötte neki a genealogiát és «dicséretes életének sok nevezetes Hectori actáinak leábrázolását». A murányi kápolna számára a Wesselényi által Eperjesen öntett harangokat hazaszállíttatta s egy-két jó szomszédját, az elhúnyt bizalmasabb embereit is meghivatta a temetésre, mely Murányban ápril 21-én ment végbe számos szerzetes s néhány meghivott vendég jelenlétében nagy kegyelettel ugyan, de az elhúnyt végakaratának megfelelő egyszerűséggel. Nem az ország tette sírba nádorát s a koporsót nem környezték a főuri világ képviselői, megyék és városok gyászkövetségei. A feleség temette el szerelmes urát egy pár jó barát, de annál nagyobb számú egyházi személy és még több jobbágy jelenlétében, kik hivatlanul is eljöttek kegyes földesuroknak megadni a végtisztességet.
A bécsi udvar még akkor semmit sem sejtett a magyarországi titkos mozgalmakról s a szerepről, melyet benne a nádor és neje Széchy Mária játszottak. Habár politikai tekintetekből nem bánták, hogy az ország legfontosabb méltósága, a nádorság megürült, az özvegy nádorné irányában mindazzal a figyelemmel jártak el, melyet állása és régibb személyes érdemei magokkal hoztak.
Lipót király ápril 6-án Széchy Máriához vigasztaló leveleket intézett, melyben pártfogásáról és védelméről biztosította.
Hogy ez irányban komoly szándékai voltak, azt már nehány nappal előbb tényleg bebizonyította. Úgy látszik be sem várta az özvegy specialis kérelmeit. Bécsben tájékozva voltak a zűrzvaros vagyoni viszonyokról, melyekben Wesselényiék éltek s a király még ápril 2-án* két igen fontos rendeletet írt alá Széchy Mária érdekében. Az első utasította az ország összes biróságait, hogy a meghalt nádor hagyatéka ellen mindennemű adóssági pör tárgyalását egyelőre halaszszanak el. A másikban a király összes birtokaiban megerősíté s védelme és különös gondviselése alá helyezte a nádornét. Végül alig három héttel a hozzá intézett kérelem után Wesselényi Ferencz végrendeletét minden pontjában ünnepélyesen jóváhagyta s a legfelsőbb szentesítéssel ellátott példányt Murányba küldötte.
Mindkettő O. L. N. A. 478. 24. A király levele ugyanott 678. 2.
Látszólag nyugalmas, háborítlan özvegységgel kecsegtethette magát Széchy Mária. Meg volt adva minden föltétel, hogy élete hátralevő részét ősi birtokain kényelemben, tisztelettől környezve fejezhesse be.
De máskép történt s az a tizenkét esztendő, melyet özvegyen töltött, a keserűségek, hányatások, megalázások éveivé váltak.
31. GYÖNGYÖSI ISTVÁN ALÁIRÁSA.
Gyöngyösi István aláírása az országos levéltárban levő eredeti után készült.
