IV.
IV.
Széchényi György egyházi, kulturai és jótékonysági alkotásai. A papnevelés érdekében tett intézkedések. Kolostorok alapítása. Az egri és pécsi jezsuita kollégiumok. Az érsek szigora atyafiai iránt. Ruttkayné ügye. Az érsek adósai. Merevsége a közügyek terén. Alkotmányos érzülete az udvarral szemközt. Hazafias érzésének megnyilatkozása az 1687-diki koronázáskor mondott beszédében.
Széchényi Györgyöt egyik bíboros kortársa «a bőkezüség és adakozás csodájának» nevezte. Erre a czímre valóban méltónak mutatják egyházi, kultúrai és jótékonysági alkotásai, amelyekben sokoldalúsága és eljárásának tervszerűsége egyaránt fölkelti csodálatunkat.
Vallásos és hazafiúi érzései szövetkezve irányozták tetteit.
Egyik alapítólevelében világosan mondta, hogy «Istenért és a hazáért azt a mit a (török) zsarnokság és az eretnekség leromboltak, újból fel akarja építeni».* E mellett először az ő alkotásaiban nyilatkozik meg a vallási közönyösség elleni küzdelem szándéka, az az elhatározás, hogy «a rosz katholikusok», – «a hideg katholikusok» lelkében a vallásos buzgóság tüzét föléleszti.*
«Quod tyrannis et impia haeresis detruxit, pro Deo et patria restaurarem» 1687 márczius 19-ikén a budai főiskola idézett alapító-oklevelében.
«Malorum catholicorum,» – «Frigidorum catholicorum» kifejezésekkel találkozunk 1684 augusztus 4-ikén kelt egyik alapító-oklevelében.
Ezen czél elérésére a katholikus egyház sokféle intézményeinek összhangzatos közreműködését igyekezett biztosítani. Egyetlen egyet sem mellőzött.
Hogy kellően kiképezett lelkészekben a hívek hiányt ne szenvedjenek, papnöveldéket alapított és a szegény lelkészek segélyezéséről gondoskodott. Az isteni tisztelet ünnepélyességének emelése végett több városban az énekkar javára alapítványt tett.
Mind a lelkipásztorkodás, mind a nevelés terén a szerzetesrendek által kifejtett nagyhatású tevékenység élesztésére egyetlen főpap sem tett annyit mint ő. A jezsuiták, dominikánusok, francziskánusok, kapuczinusok, minoriták, paulinusok, karmeliták, misericordiánusok, szerviták és trinitáriusok, úgyszintén szent Ágoston, szent Klára és szent Orsolya szűzei számára új kolostorokat alapított, vagy a már fönnállók dotatióját jelentékenyen gyarapította; iskolákat, convictusokat, kórházakat bízott vezetésökre.
Míg a győri püspökséget kormányozta, ennek területére szorítkozott működése; Győr, Kismarton, Kőszeg, Sopron, Szombathely városok voltak alkotásainak színhelyei.
Mint az ország prímása a török járom alól felszabadított ország elpusztúlt fővárosára – melyet később családjának két sarja fog tudományos intézetekkel emelni, – és érseki székhelyére irányozta legelső sorban figyelmét.
Alig félesztendővel visszafoglalásuk után, az alapítólevelek egész sorozatát állította ki, melyekben Budán a jezsuita-collegium, főiskola, convictus és kapuczinus-zárda, Esztergomban jezsuita-collegium, gymnasium és francziskánus-zárda létesítésére 295,000 forint értéket szentelt.* Ugyanakkor Pesten és Esztergomban kórházakat rendezett be.*
Az alapítólevelek a családi levéltárban.
Ezekről említést tesz 1692-ik évi végrendelete.
A törökök kezeiből visszaszerzett terület vallási és kulturai szükségleteiről egyházmegyéje határain túl is gondoskodott. Egerben és Pécsett jezsuita-collegiumok alapitásáról végrendeletileg intézkedett; az előbbinek dotátióúl a sávniki apátság javait szánta az utóbbinak czéljaira 50,000 forintot hagyományozott.*
1692-iki végrendeletében és ennek 1693-ik évi egyik codicillusában.
Felső-Magyarország szintén részesűlt nagylelkűségében. Árvamegyei jószágainak 6000 forintot meghaladó jövedelméről úgy rendelkezett, hogy Trencsénben és Lőcsén fölállítandó convictusok főntartására fordíttassék, mindegyikben 25–30 tanuló nyerjen lakást és ellátást.*
1693-ik évi egyik codicillusában. Ezen ügyben 1693 február 1-én a trencséni jezsuita rectorhoz írt levelét közli Miller: Epistolae archiepiscoporum Georgii Strigoniensis et Pauli Colocensis e comitibus Szécsenyi (Pestini 1807.) I. 29. – Az «árvai jószágok» alatt kétségkívűl az árvai uradalmat, a Thurzó György nádor leányai leszármazóinak közösen kezelt birtokát, kell érteni, amelyben Tököly «hűtlensége» czímén a királyi kincstárnak és más királyi adományosoknak rész jutott.
Trencsénmegyei illavai jószágát ugyanott a trinitáriusok rendje által alapítandó zárdának hagyta.*
1692-iki végrendeletében.
A fenkölt szellemű főpap, a kinek szívében egyházának és hazájának elhagyatott állapota iránt mély részvét, szükségei iránt határtalan áldozatkészség honolt, a magánéletben zord és kíméletlen volt. Szigorát, mely a szeretetlenségig ment, azokkal is éreztette, kik a legközelebb állottak hozzá. Összeütközésbe jutott úgyszólván mindegyik atyafiával.
Öcscsét, Pál püspököt, kinek királyi hozzájárulással átengedte a szent-gotthardi apátságot, úgy hogy haszonélvezetét élethossziglan magának tartotta fönn, nem habozott bevádolni a királynál, mert még életében az apátság jövedelmeire igényt emelt.* Másik öcscsét Györgyöt egy alkalommal megfenyegette, hogy ha jobban nem gazdálkodik, visszaveszi tőle a jószágokat, amiket neki átadott volt.*
1684 márczius 3-ikán kelt fölterjesztése az országos levéltár kanczelláriai osztályában.
1692 október 15-iki levele a családi levéltárban nincs meg; csak az indexben álló kivonatból ismerjük tartalmát. II. 20. I. 17. t.
Mikor másik unokaöcscsének Mártonnak özvegye másodízben férjhez ment Ruttkay Ferenczhez, a prímás a következő utasítást küldötte Györgynek:
«Minthogy férjhez ment Széchény Mártonné, pedig olyanhoz a ki nem humorom szerént való, mindjárt menj be mind Ráróban mind Kürtre, s foglalj el mindeneket. ... Ha ott találod, szép rendesen adj ki mindjárt rajta, felrakatván, ha nem minden portékáját, küld ki azután gabonáját, s a mie lesz elvitetheti. ... Se magát, se emberét oda többé ne bocsátassad. A szerént a győri házat is foglald el, s Ötevény szigetet a házzal együtt. ... A galgóczi házat szőlőkkel együtt (azt is elpusztította a lotyó!), Jalsót és a szombati házat kezénél hagyom holtig, noha azt sem érdemli.»*
1692 február 6-ikán. Csal. ltár. I. 1. 15.
György végrehajtotta a parancsot. Azonban Ruttkay Ferenczné többféle igényekkel lépett föl; egyebek között a részére biztosított jegyajándék czímén 1400 aranyat követelt.
«Szemtelenség minden kivánsága;» – írja erre öcscsének a prímás – «semmiben sem engedj neki, mint olyan szemtelen asszonynak; meglátom én ki bánt?!»*
1693 február 28-ikán. U. ott, VI. 7. 1.
Ugyanakkor György nénje Vizkeleti Ferenczné özvegységre jutván, segítségért folyamodott a prímáshoz, aki azonban kereken kimondotta, hogy «egy dénárt sem ád», mivel eleget adott volt férjének, fiától pedig, kit rosszúl nevelt, semmi jót sem várhatni.* A mely jóslata beteljesedéséről tanuskodnak az ifjú Vízkeleti adós- és záloglevelei, melyeket a családi levéltár megőrzött.*
A fentebb idézett 1692 október 15-iki levélben.
Csal. ltár, 11. 20. 1.
Kérlelhetetlen volt adósai és jobbágyai iránt is, amikor kötelezettségeiknek eleget nem tettek. Bakacs Sándor ellen, ki 200 forintnyi tartozását meg nem fizette, végrehajtást foganatosíttatott; Mártonfalván három jobbágy telkét ítéltette meg magának.*
1671 október 2-ikán. U. ott, III. 41.
Egy alkalommal széplaki jobbágyai magukra vonván neheztelését, tisztéhez, kit hozzájuk küldött, így ír: «Jaj azoknak, azt én soha el nem szenvedem. Vigyék Sopronyba feleségek, minden portékával együtt. Széplak Rútlak leszen; azt én nem szenvedem tovább».*
1685. július 22-ikén. U. ott, I. 1. 10.
Intransigens volt ő a közéletben is, amikor nem érdekei, hanem elvei érvényesítéséről volt szó. Az 1691-ik évben Balassa Ádám és Zsuzsanna, emberölés és vérfertőztetés bűnténye miatt, halálra ítéltetvén, a királyt arra kérte, ne kegyelmezzen meg a bűnösöknek; mert ha ezt tenné, Isten haragját vonná az országra.»*
1691 május 11-ikén kelt fölterjesztése az országos levéltár kanczelláriai osztályában.
A protestáns felekezetek igényeinek mindíg erélyesen ellenszegűlt. Az 1687-ik évi országgyűlésen javukra alkotott törvények ellen óvást emelt.* Az 1694-ik év elején a kanczellárt kéri:
1688 február 16-ikán. Egykorú példánya a csal. ltárban: I. 7. I. 40.
«Eleiben se bocsássa kegyelmetek többé azokat a lator istentelen gyöngyösi kálvinistákat, a kik eretnek tanítót bevittek volt oda Bocskai háborúságában.»*
1694 február 17-ikén kelt levele az országos levéltárban.
De éppen ezen kanczellárral szemben nem kevésbbé határozottan állást foglalt, mikor egyháza jogait megtámadva látta; 1692-ik évben a magyar papság megadóztatását elrendelő királyi irat kibocsátásáról értesülvén, hogy visszavételét eszközölje ki, Széchényi Pált Bécsbe küldötte. Hozzá írt levelében a következő helylyel találkozunk: «Mind cancellárius uram csinálta ezeket, ... a nyomorúlt ember ... hogy híségét és zélusát mutassa, azért cselekedte s rontotta a clerust. Hiszen engem tentált elébb ezzel Karafa uram; itt nem vihetvén véghez, úgy ment cancelláriushoz ... Pestilens ember az, amint ezen dologban úgy a többiben is.»*
1692 február 19-ikén. Csal. ltár, I. 7. I. 44.
Széchényi György nem volt politikus. Sohasem tett kísérletet arra, hogy az udvarnál az országos ügyek intézésére befolyást gyakoroljon. Azonban a magyar alkotmány felforgatására irányuló törekvéseknek mindíg útjába állott.
Így 1671-ben, a Zrínyi-Frangepán összeesküvés elnyomása után, a királyt, ki az országgyűlés mellőzésével adókat készült kivetni, figyelmeztette, hogy törvénytelen eljárásával az országban nagy felháborodást idézne elő. «Ismerem» – úgymond – «Felségednek a mindenható Isten iránt táplált félelemmel párosúlt hódolatát. Tudom, hogy az irgalmas de egyszersmind igazságos Isten áldásában kíván, szeretett hitvesével és utódaival egyetemben, részesülni. Erre az Isten iránti hódolatára, a csodálatos isteni ítéletektől való félelmére, utódai iránti szeretetére hivatkozva, esedezem halaszsza el legalább rövid időre szándéka végrehajtását. A magyar nép az osztrák ház körűl nem szűkölködik érdemekben. Köztudomású, hogy mennyi vért ontott fönmaradásáért. Ma is tűztől pusztíttatnak, megsebesíttetnek, leöletnek a magyarok; míg a szomszéd népek a béke áldásait élvezik ... Ferdinánd és Miksa uralkodása alatt szintén találkoztak felségsértők és lázadók, érdemük szerint megfenyíttettek. Most is bűnhődjenek azok, a kik megérdemlik. De Felséged bölcseségére bízom annak megítélését, vajjon igazságos-e hogy néhány ember gonoszságáért az egész nemzet lakoljon. ... Nyelvem akadozik mikor ezekről szólok, kezem reszket, mikor tollam ezeket leírja, szemeim könnyekkel telnek meg; mert a törvénytelen adók kivetéséből származó súlyos bajok hosszú sorozatát előre látom. Szeretem felséges császáromat és királyomat; de hőn óhajtom országom örök fönmaradását is!»*
1671 április 12-ikén. Miller, id. m. I. k. 22. 1.
Később Kollonics alkotmányellenes tervei ellen szintén határozottan fölszólalt.*
Szalay László, Magyarország története, v. k. 217. 1.
József király koronázása alkalmával tartott üdvözlő beszédét is nemes hazafiúi érzés melege hatja át. «A királyt» – úgymond – nem oltalmazhatja hatalmasabb erősség, mint népeinek szeretete. Minél nagyobb szeretettel ragaszkodnak hozzá alattvalói, annál inkább rettegnek tőle ellenségei. ... A szeretet és a kegyelmesség lesznek leghívebb őreid. Valóban boldog csak úgy lehetsz, ha másokat boldogítasz ... Isten és népeid által szeretve élj!»*
Ugyanott, 395 1.
