XII. | Magyar Történeti Életrajzok

XII.

Egyéb irodalmi művei. – Általános jellemzésök. – Sok elveszett. – Történelmi fontosságuk. – Adatok művei hírességéről. – Kortársai sürgetik művei kiadását. – Foglalkozik oktató és istenes énekei kiadásával. – Adatok művei becsbentartásáról a halála utáni évekből. – Összeköttetései. – Hoffmann dicsőítő verse. – Dézsi Lajos Balassa és Rimay énekei kiadásairól. – Közkedveltségök. – Vitézi énekei. – Oktató énekei. – Jellemzésök. – Oktató elvei. – Cato párversei, részben lefordítja őket. – Ebben forrása. – Fordítói eljárása. – Körülírásai Cato párverseiről. – A jó és gonosz asszony. – E. körülírások jellemzése. – Egyéni vonatkozások. Istenes énekei. – Legtöbbre tartotta őket. – Tartalmuk. – Hitelvei. – Kora hatása. – Istenes énekeiben Balassa és Molnár hatása. – Prózai művei: Orvosság a dögös pestishalálban. – Nagypénleki meditatio. – A paráznaságról. – Imádságos könyve.

Itt az ideje, hogy Rimay többi műveiről is szóljunk, t. i. hazafias, vallásos és oktató költeményeiről, továbbá prózai műveiről, már a mennyiben ránk maradtak. Az tehető fel, hogy komoly természetű munkáit főleg élete második felében s kivált az 1621-ik év utáni nyugalmában írta vagy dolgozta át. Azonban munkásságáról teljes kép így sem adható, mert minden irányú írói munkásságát csak töredékesen bírjuk.

Verseit, mint láttuk, a Radvánszky-codex s a sajó-kazai kézirat tartalmazzák. Ugyancsak ez utóbbi helyen akadtak rá e kézirattal együtt Cato párverseinek fordítására és pár prózai művére egy kocsiládában.* Ránk maradt műveit kevés kivétellel 1904. évszámmal b. Radvánszky Béla kiadta Munkái cz. a., de hitelt kell adnunk a Radvánszky-codex összeírójának, ki azt mondja csupán verseiről szólván: «minden szerzése szinte itt nincsen, mert mind könyvestül a Tiszába ejtették volt, a mely könyvben mind éppen megvoltanak, azulta együvé nem szedhették őket, csak ennyire is, a mennyire itt vannak.»*

Dézsi L. Az irodalomtört. modszerei Irod.-tört. Közl. XIII. 7. l.

Állítólag volta Zrinyi-Könyvtárban is Balassa és Rimay énekeinek egy teljes kézirata. Magyar Könyvszemle. 1892/3. 354. 1- A Radvánszky-c. első ismertetését l. Thaly Kálmántól. Századok. 1875. 1–33. l. és Szilády Á. Balassa költeményei. XLVI–XLIX. l. A Tiszába-ejtés Rimay egyik és talán éppen 1629-iki tokaji útjában történt.

Ámde «külemb külembféle énekeit» mégis csak szedegették össze, még pedig többen is; de prózai művei, naplói, levelei stb. csak nagyon is töredékesen maradtak meg.

Ezekből is látható azonban már első tekintetre is, hogy Rimay a rendkívül sokat olvasó, folytonosan jegyezgető, józan világfelfogású, sokat tapasztalt, értekezéseket, elmélkedéseket író, olykor elmélkedéseit versbeszedő ember volt. Prózai művei mindenesetre kötetekre mentek, ha naplóit, jelentéseit, leveleit nem számítjuk is ide. Ezek ha ránk maradtak volna mind, közéleti működését nemcsak teljesebb világosságba helyeznék, hanem megbecsülhetetlenek volnának e bonyolult kor történelme titkosabb részeinek fölfedésére is, mert módja volt a bécsi, erdélyi és török udvarok politikájának legbelsőbb műhelyébe tekinteni, megismerni közelről kortársait erényeikben és gyengéikben, látni a rejtett rugókat a lehető legérdekesebb években s a legjellemzőbb emberek idejében. Így is pl. Vácz elfoglalásának hiteles történetét, melynek átadásával azelőtt Bethlent vádolta a történelem, az ő adatai eldöntik.

94. AZ ISTENES ÉNEKEK 1676-IKI POZSONYI KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.*

Az «Istenes énekek» 1676-iki pozsonyi kiadásának czímlapja (180. l. ) a Magyar Nemzeti Múzeumi Könyvtár példányáról. V. ö. B. Radvánszky B. Rimay János munkái 1904.

Műveit egyébaránt a kortársak és utódok egyaránt rendkívül nagyra becsülték. A Radvánszky-codex írója, a Balassa énekei után összeírván a Rimay énekeit is, ezt mondja róluk: «kiket méltó, hogy a Balasi írásátúl messze ne hagyjunk, mert Balasi Bálinton kívől csak egy magyar sem érkezhetik el víle, bár ugyan igen igyekszik is rajta, kiről étéletet tehet, akárki az írását olvassa; az mint Balasi Bálint is így szólott felőle éltiben (mond): «Ha úgy mégy elő dolgodban, az mint elkezdtíl, gyakorolván azt, nem hogy el nem érkeznél víle, de meg is fogsz halladni.» Ha ebben a mester kedves elismerése nyilatkozott is a tanítvány iránt, de nagyrabecsüléséhez kétség nem fér. Költői, valamint tudós hírnevéről más korbeli adatok is vannak, noha Balassa e megjegyzése mindenek fölött áll, melyet még inkább kiemel az a föntebbi lapokon rajzolt barátság, melylyel a nála 23 évvel ifjabb kortársát még gyermekkorában megtisztelte. Már 1609-ben Rimay versei szélesebb körben ismertek voltak. Láttuk, hogy mialatt Budán volt, Dóczy István váczi kapitány, június 13-án azt írja neki, hogy «talán kegyelmednek készen vagyon oly énekecskéje, mely Magdolna névre volna, megszolgálnám, küldene».* Egy költeménye Kátai Mária-Magdolna névre szól a versfők szerint. Ezt akkor írta, midőn Bocskay mellett szolgált s ezt az istenes éneket a fejedelem kanczellárja leányának küldte valami nagy bánatában való vigasztalásra, mert tartalma az, hogy a bánat bárminő súlyában is az Isten segíthet, tehát hozzája kell egyedül folyamodni. Egy másik istenes énekét Homonnai István számára írta, a ki a vitézségben és istenes életben gyönyörködött, egy másikat egy katolikus főúrnő részére készítette a Szűz Mária énekéből másnak kérésére, midőn egy képet küldtek neki.*

Államiratai. 188. l.

Munkái: 173., 198., 202. l.

95. BORI ISTVÁN NÉVALÁIRÁSA.*

Bori István névaláírását (181. l.) Korponán 1625. jún. 26-án kelt leveléről vettük. Olvasása: Borj István m(anu)p(ro)p(ri)a.

Ezek mellett csak természetes, ha a míg élt, többen sürgették munkái kinyomatására. Ezek közül Rádai András sógora 1629 márczius 25-én ezt írta neki: «Küldje fel kegyelmed az virtusról componált éneket Ferenczfy uramnak.* Ezeket az énekeket, kik Madácz (Madách) Gáspár uramnál voltak, minden argumentomival, úgymint harminczhétnek kell lenni, jó corrigálással, ha kegyelmednek tetszenék, egy csomóban ki kellene nyomtattatnunk, az Kegyelmed emlékezetire, s méltó és érdemesek is arra, mindeniket által olvasván és írván, a mint tudom immár, kár, hogy egyet egyűl, mást akképen vétkesen vesztegetnek, bár magamra bízná Kegyelmed az véghez vitelét. Kegyelmed akaratját adja tudtomra és melyik könyvnyomtató bötüit javallaná inkább.»*

Ferenczffy Lőrincz magyar udvari titkár. Itt az Encomia et effecta virtutum művét érti. (Munkái. 98–105. és 106–114. l.)

Államiratai. 321. l.

Ez a hely azt mutatja, hogy ő összesen 37 énekét, feltétlenül az oktatókat és isteneseket, ekkorra összeírta, ellátta argumentumokkal, ezek közkézen forogtak és mint Balassáéi, szövegrontásoknak voltak kitéve.

Ugyanez idő tájt, 1628 január 8-án egyik Balassa írván neki, azt mondja, hogy kebelébe szeretné őt zárni, hogy szép és éles elméjével gyakan és fáradhatatlanul társaloghasson; de ha ez nem lehet, «kéri, ne foszsza meg öt szép, bölcs irogatásitúl, kiket őkegyelme concipiált és szerezgetett. Küldjen és részessé tegye őt velek, hadd lássa, mint egy tükörben fáradhatatlanul Rimayt», hogy dicseltedhessék vele; mert írásának csak kis részében («víkony gyűszűben») is gyönyörködik.*

U. o. 305. l.

Esterházy Pál, a nádor öcscse, 1629 május 13-án magához hívja Nógrádba s biztatja, hogy írásit is vigye magával, «mert – mond – gyönyörködöm mind elméjében, mind írásiban Kegyelmednek s nem is hoznak unalmat sok ideig való olvasási is». Addig is azonban kéri a nagypénteki elmélkedését.*

U. o. 324. I. Munkái. 300. l.

Ezekhez hasonló adatokat ismerünk a halálát követő évekből is. «Akarnám, írja az, a ki Madách Gáspárt Rimay haláláról értesíti, ha Kegyelmed az mi szegény, istenben elnyugott Rimay János atyánkfiának néminémő jó híre, neve s írásának világosítására való terjedezést és élemedést adhatna s támaszthatna, s izzasztó elméjéből való írásának munkája feledségben semmi se ne jutna országunkban, mert itt immár mi tájunkon igen hanyatlásra juta s munkájának szép, fontos magyarsággal folyó elméje, bágyasztó ékes írása s oly emberek is forgatják immár írásit, az kiknek elméjének csekély volta nem is érdemelné; s nem hogy az olvasásra kezében is vehetné, nem értvén; eszében sem vevén bölcs írásinak magyarságát, de jobb volna, hogy távul kerülne s feketítő színt ne adna s rázna írására mód nélkül való olvasásával, mint a sánta ló, előbb botlásával, lábaival való sárban lépésének fecskendésével tiszta szép ékes tudományú írását sárosítaná s homályosítaná rebbegő olvasásával.» Ugyanez az ismeretlen rokon, ki egyszersmind maga is versek fordításával foglalkozott, bánkódik rajta, hogy Rimay írásai elkallódnak, hogy nemcsak testileg, hanem lelkileg is meghal «s nem is reménlhet háza s maradéki közül, hogy írására jó gondot viselvén, világosságra való terjedezést adhatna». Megküldi ugyanekkor Madáchnak Rimay egy versét, melyben kesergi Jancsi nevű fiacskája halálát.*

U. o. 359. I.

Ez a hely megérteti velünk, hogy házanépe nem sokat gondolhatott írói hagyatékával és felesége, mint egy levél sejteti, talán olvasni sem tudott.* Az bizonyos, hogy Esterházy Pál 1632 november 8-án, midőn Fáncsy Gáspárnál időzött, írt Bori Istvánnak, Rimay sógorának, hogy küldje el neki Rimaynak De virtute czímű munkáját, mely egy az udvariasságról írt művével, mert Rimay ez utóbbit, helyesen, az erények közé sorolja. De nemcsak ez kell neki, hanem még inkább a két portai útján összeírt aktáit, a Bocskay idejében kötött békékről s egyéb kiküldetéseiről szóló iratait leéri; mert tudja, hogy ezek arravaló ember kezében mily hasznosak és gyönyörködtetők, de semmit érők, ha ládákban őket a moly eszi meg. Szeretné, ha már másnapra Zólyomba kapná őket, hogy már ott gyönyörködjék bennök. Meg is kapta Esterházy az Encomia et effecta virtutum czímű tanítóversét, de nem azt, melyet kívánt, ezért november 10-én újra kéri amazt lemásoltatás végett. Ő t. i. Rimaynak az udvariasságról, helyesen az udvariságról szóló, elmélkedő, ma még ismeretlen prózai művét érti, melyről még lesz szó. Bori ekkor Rimaynénál, hivatkozva Esterházy nagy hatalmára, november 23-ikán újra megsürgette a kért írásokat; mert talán éppen maga a nádor, Esterházy Miklós óhajtja őket olvasni.*

U. o. 358. I.

U. o. 361–363. l.

Valószínű, hogy Rimayné most engedett. Ezért nem lehetetlen, hogy Rimay iratai még meglelhetők az Esterházyak valamelyik levéltárában.

Ezek mindenesetre csak jelzői, szórványos adatai az érdeklődésnek. De ott vannak, mint tudós voltának mutatói, tudósokkal váltott levelei, ott hírneve, mely őt éppen mint ilyet tette Illésházy s mások megbizottjává, Bocskay, Bethlen és II. Mátyás követévé vagy bizalmassává. Láttuk, hogy Balásfy Tamás, midőn Kolozsvárt mint tanuló, megismerkedett vele, versben dicsőítette s utóbb is nagy tiszteletet tanusított iránta. Hoffman György (junior), midőn még Rimay Bocskay mellett szolgált, az őt ábrázoló képre dicsőítő verseket és egy aenigmat (találós mese) írt. Volt tehát arczképe is, mely szintén ismeretlen. Amannak tartalma az, hogy Apelles művészete lefesti Rimayt testben, de nem festi le elméjét. De ha az ecset le bírná is általában festeni az elmét, ki festené le éppen Rimayét? Meghallja ezt Melpomene, odasiet s elismeri Rimay nagy költői tehetségét. Most már nincs kettéválasztva Rimay; mert testét Apelles és elméjét Melpomene festi, mindkettő a maga részét. A találós mese, úgy látszik, a költészetet jelenti, melyből a Rimay műve ered.

Ha azonban a kor nehéz körülményeit megismertük, mégis még azon is csodálkoznunk kell, hogy istenes, vitézi és részben oktató énekei Balassa istenes és vitézi énekeivel egybekeverve már 1633–35 közt nyomtatásban megjelenhettek.* Ezt az első kiadást 1635–40 közt követte egy második bártfai, aztán az első lőcsei, az első-negyedik váradi (1640–60) s az 1665-iki kassai kiadás, melyek jó részében az énekek még mind össze voltak keverve. Az 1652 körüli évből való második váradi kiadás volt az, mely először választotta szét Balassa és Rimay énekeit. Ez, mint Dézsi Lajos kimutatta, a Rimay kézirata alapján történt, mert Rimay énekei előtt közli az ő ismert bő argumentumait. Ezután is a Balassa és Rimay e nemű művei együtt jelentek meg 1806-ig 40 kimutatható kiadásban, de az említett váradi (1652 körül) kiadás óta rendesen elkülönítve. Minde kiadások rendesen tartalmazzák még Ovenus egy epigrammáját s ennek 4 soros magyar fordítását, Rimay Elogia Valentini Balassa magyar nyelvű költeményét és Tolnai Balog János latin költeményét s ennek magyar fordítását szintén Rimaytól; aztán a Balassa és Rimay összeelegyített énekei után következik Rimay költeménye: Balassa Bálintnak Esztergom alá való készületi s imádsága, továbbá Más egynehány szép isteni dicséret s aztán Péczeli Király Imrének Egynehány szép éneki, végül Áhítatos imádságok vagy a Via Jacobaea, azaz igaz úton járók regulái, különböző változatokban. Midőn aztán a kiadások különválasztották Balassa és Rimay énekeit, akkor a Rimay énekei következtek nyomban a Balassa énekei után s ezekre Rimay költeménye Balassa haláláról és így tovább az említettek.*

Az 1623-ik évben a kiadást Esterházy levelei kizárni látszanak. L. Államirataiban az id. 361–363. lapokat.

Részletesen I. Dézsi L. Balassa és Rimay Istenes énekeinek bibliographiája. Dézsi négy osztályba sorozza a ma ismeretlen 1632-iki (1633–35) első kiadás utáni kiadásokat: I. A rendezetlen kiadás (bártfai), melyben a két költő énekei össze vannak keverve, melléklete az «Áhitatos imádságok». A másik három rendezett kiadás s ezekben három típus van: 2. a lőcsei, melyben a Rimay énekei előtt hosszu, Rimaytól eredő summa van; 3. a kolozsvári vagy debreczeni, melyben a summát kétsoros versek pótolják; 4. a kombinált, mely a summát s a verseket is adja. Ilyen van egy. A 2–4. sz, a. tipus melléklete a «Via Jacobaea» külünböző változatban.

96. AZ «ÁHITATOS IMÁDSÁGOK» CZIMLAPJA.*

Az «Ahitatos Imádságok» czímlapja (185. l.) Balassa-Rimay «Istenes énekei» 1635–40-iki bártfai kiadásának a marosvásárhelyi ref. collegiumban őrzött egyetlen példányából való, ennek melléklete gyanánt jelent az meg. V. ö. B. Radvánszky id. kiadv. 8* lap.

E számos kiadásból következik, hogy egyetlen régibb költőnk sem volt oly ismert Balassán kívül, mint Rimay. E művei majdnem oly becsben álltak, mint a Szenczi Molnár Zsoltárai. Innen van, hogy a kiadások szószerint elhasználtattak s nemcsak sok kiadás van, melyekből egy példány sem ismert, hanem az ismertek is csak egy-egy vagy nagyon kevés példányban maradtak ránk, mint nagy ritkaságok.

Legkevesebb ú. n. vitézi éneket írt, mindössze négyet azzal együtt, melyet eladdig, míg kéziratai részben elő nem kerültek, Balassának tulajdonítottak s hangra nézve az övéitől annyira elütő, hogy bizonyára előbb-utóbb megint csak a Balassáénak fog ez az egy bizonyulni. A tévedés a két költő művei állandó összekeveredésének lehet eredménye. (Ez az Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép kezdetű. Ezek közül is csak a két első valóban vitézi ének. A másik kettő közűl egyik oktató, a másik hálaadó, csak olyan, mint az, a melyet 1595-ben Báthori Zsigmond számára küldött, midőn a török elleni háboruba indult, melyben azt mondja, hogy csak Isten vezetheti győzelemre. Ezek közül a föntebb említett, a magyar nemzet romlott állapotáról szóló, ha valóban az övé s nem Balassáé, költeményeinek mindenesetre a gyöngye.

Valami egészen Kölcseyes melegség és odaadás ömlik el rajta, a mi rendkívül meghatóvá teszi s e mellett éppen nem jut eszünkbe, hogy a vers régies, sem nem emlékeztet valamely Balassa-versre, úgy mint rendesen. Bizonyára senki sem fogja elfelejteni e sorokat, ha egyszer olvasta:

Oh kedves nemzetem, hazám, édes felem!
Kivel szerelmetes mind tavaszom s telem,
Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem,
Nálad, hogy szeretlek, legyen e vers jelem.

Ez a költeménye, épúgy mint a Balassák dicsőítésére írtak, mutatják, hogy minő természetes érzelmet ad, minő gazdaggá teszi a költést, midőn a vers a költő érzelmeivel és életével áll kapcsolatban. Vitézi énekeinek kevés számát, melyek közül az Egy katona éneke már közepes Balassa-utánzat, megmagyarázza az, hogy ő nem volt katona, nem is akart lenni.

Ellenkezőleg, Rimay mindenestől oktató természet. Elsősorban is tudós. Ez magyarázza meg, hogy oktató költeményei, melyek nagy részével az istenes énekek annyira összeolvadnak, hogy akár együtt tárgyalhatók, jóval többre mennek, mint összes más versei. Különösen ha tekintetbe veszszük azt, hogy mindenfajta verseiben sok, sőt gyakran túlnyomó az oktató elem. Mint tudós, sokat olvasott s olvasmányai tartalmát vagy eredményét följegyezte, olykor versbe szedte. Máskor egy-egy mástól vett egy vagy pár sort hosszu elmélkedéseiben témául választott, bő körülírással dolgozva ki, beleszőve mindenféle, néha a figyelmet elterelő vonatkozásokat, vagy hasonló bőséggel lefordítja, de megtoldja s gyakran a pogány költő versét keresztyéniesíti.

Ezekben ő nem Balassa követője, hanem a XVI. századi erkölcstani, vallásos verselőkhöz csatlakozik. Mint ezek, ő is a példák nagy számával akar kitünni, de erőben, bizonyos ótestamentomi zordságban, az ostorozás elszántságában és kíméletlenségében meg sem közelíti őket. E költeményeiben, kivált azokban, melyek csak újabban kerültek a sajókazai kéziratból napvilágra, gyakran nagyon gyenge, elnagyolt verselést találunk annak jeléül, hogy még csak kísérletek, első, odavetett fogalmazások. És ha verselésben, változatosságban, gazdagságban, nyelvkezelésben máshol is meg sem közelíti Balassát; ezekben gyakran úgy tűnik fel, mintha költészetünk sokkal kezdőbb korában élt volna, mintegy visszavitte a műköltést az előszobába, honnan Balassa fényes tehetsége kiszabadította.

Nem érdektelen egyébaránt néhány oktatását megtekinteni. Rossz időkben, mond, ha kedvünkre nem élhetünk is, ne engedjük át lelkünket a bánatnak. Kerüljük az udvari életet, «a tudomány hoz csak halhatatlanságot»; elégedjünk meg középszerű sorsunkkal,* éljünk gazdagoktól, irigyektől, bűntől szabadon, kevés jók ítéletével megelégedve. Nem kell bízni a csalárd világban. A földi lét állhatatlan, a világ a gonosz gazdagot többre tartja az erkölcsösnél és tudósnál, mert a világ elmerült a pénzszeretetben. Nem kell az állhatatlan szerencsében bízni, csak Istenben. A pénz nem hoz boldogságot. Érdemed jutalmát várd a jövő kortól s korod igaztalansága daczára légy jó és jóltevő. Kerüld a fösvénységet, dorbézolást, rossz társaságot, paráznaságot, feslett életet, «egy summában szólva, jó erkölcsöt szeress». De különösen a paráznaság, fajtalanság, feslettség ellen ír, szónokol. Ez a leggyakrabbi témája, melyet nemcsak pár külön énekben (Az rossz feslett erkölcs stb.) és Sodoma czímű versében tárgyal bőven némely korára való vonatkozással, hanem Bendő Panna komáromi asszony éneké-ben egy példát is nyujt róla, mely némileg genreképszerű, mint utóbb a Faludi Agglant-ja. Ezenkívül egy prózai művet is írt A paráznaságról czímmel s főleg erről szólt Az udvariság czímű elveszett munkája is, melyekre még vissza térünk. Természetes, hogy fő tanítása az erény és a hit gyakorlása. Mindkettőről bő leírást ad. Látott egy festményt, melyen az erények egy asztalkörül ülnek. Rögtön egy hosszabb és egy rövidebb kidolgozásban versben írja le, hogy miként látta őket jelvényeikkel ábrázolva. Elénk kerül a hit, reménység, charitas, erő, mértékletesség, igazság, okosság, nagylelküség, adakozás, józanság és tűrés. Kéri az Istent, hogy mindezekben részesítse őt. Azután megpróbálja az erények és bűnök külön rajzát, de nem készül el vele. Egy másik festményen a vallást látja allegórikus képben. Ekkor megszólaltatja s vele mondatja el saját ábrázolása részleteinek jelentését.

A középszer dicséretéről külön éneket írt Laus mediocritatis cz. alatt Horatius nyomán.

97. A «VIA JAKOBAEA» CZIMLAPJA*

A «Via Jacobśa» czímlapja (188. l. ) Balassa-Rimay «Istenes énekei»-nek 1670-iki lőcsei kiadásából vétetett, melynek melléklete gyanánt jelent meg. Egyetlen példánya néhai B. Radvánszky Béla sajókazai könyvtárában. V. ö. B. Radvánszky B. id. kiadv.

98. AZ «ISTENES ÉNEKEK» 1677-IKI KOLOZSVÁRI KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.*

Az «Istenes énekek» 1677-iki kolozsvári kiadásának czímlapja (189. l.) a Magy. Tud. Akadémiai könyvtár példányáról való. V. ö. B. Radvánszky id. kiadv. 57* l.

E műveiben az általános moralizálás mellett olykor kora hibáira is kitér. Ezek közül mindenesetre legérdekesebb a Sibi canit et Musis cz. ének, melyben az akkori udvari élettől való ellenszenvét rajzolja. Utálja az irígy tiszteket, előretörést, «az Isten félelmétől üres fejedelmeket» (főurakat), hízelgést, dorbézolást, harácsolást. Örvend, hogy ráléphetett az Isten igaz utára, visszatérhetett a költészethez és tudományhoz. Ezt nyilván a Bocskay és Illésházy halála utáni visszavonuláskor írta, de nem tartotta magát hozzá.

A moralizálás s a tanköltészet kedvelése vitte Cato párversei olvasásához. Ezek, mint jórészben erkölcsi tanítások, még pedig valódi római pogány szellemben, továbbá mint nagyon találó gyakorlati elvek, kifejezve igen szabatos, velős rövidséggel, szép hatméretű párversekben, kedveltető ellentétekkel, epigrammai éllel, – mint ismeretes, a középkorban nagyon elterjedtek, kedveltekké váltak, sőt keresztyén szellemben is átalakítva, részben megnyirbálva, bejutottak az iskolába, hol megmaradtak maig. Nálunk a XVI. században az Erasmus-féle szöveg alapján már Rimay előtt és az ő korában is szintén megjelent belőlök két latin és három, magyar prózafordítással is ellátott kiadás.* Ezek közül az 1591 és 1597-iki debreczeni kiadás éppen Rimay korára esik. E teljesen egyező kiadások egyikét használta ő, tehát az Erasmus-féle szöveget.*

Részletesen lásd Némethy Géza: Cato bölcs mondásai. 1891. Rimay forditásait természetesen nem ismerhette.

A Rimay-féle és a debreczeni kiadások szövege azonos. De ezenkívül erre utal Államiratai. 357. l., hol neki egy Debreczenben nyomatott dictionariumjáról és Cato moralis könyvecskéjéről van szó. Itt helyesen a Cato értendő debreczeni nyomásnak, a szótár bizonyára a Szenczi Molnár Albert-féle. A Rimay-féle és a debreczeni kiadás szövege csak pár szóban tér el.

E párversekből, hihetően nem egy időben, de mindenesetre idősebb korában, többet lefordított vagy inkább átdolgozott, nehány párverset pedig hosszabb moralizáló költeménye témájául választott oly módon, a mint az előtte s utána is még Csokonayig is szokásos volt. E fordításainak szövege azt mutatja, hogy a debreczeni kiadás különben gyönge magyar fordításait szeme előtt tartotta. Nemcsak a kifejezésekben gyakori az egyezés, hanem még pár félreértésben is; de ezekre itt részletesebben kitérni nincs helye. *

Álljon itt csak egy: I. 6. párvers a debreczeni kiadásban így: «Az melyeket tudsz ártalmasoknak lenni» stb.; Rimaynál így: «Melyeket ha tudsz ártalmasoknak lenni» …

99 Az «ISTENES ÉNEKEK» 1679-IKI BÁRTFAI KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.*

«Az Istenes énekek» 1679-iki bártfai kiadásának czímlapja (190. l.) Czóbel István nagyőri (Nehre) könyvtárának egyetlen példányáról való. V. ö. B. Radvánszky B. id. kiadv.

Rimay e párversekből lefordította az I. könyv 2–10, 12–33, 39–40. párverseit, tehát rendben megy s csak hetet hagy el. Ebből azt kell következtetnünk, hogy talán párnak elhagyásával, melyek keresztyén elveit bántották, mind le akarta fordítani őket s csak késő életkora gátolta meg. A fordítás az ő korának szokása szerint távolról sem szószerinti. Ő a két hexametert négy alexandrinban, kibővítve és saját találmányával megtoldva adja. Természetesen ez a Catói rövidség rovására megy s az eredeti értelmet is kiforgatja. Miért hagyta el az I. könyv nehány párversét? – nem mind értjük. Az első és tizenegyedik párvers mellőzése még érthető, mert amaz pogány tartalmú s emez pogány erkölcsi elvet fejez ki, de a többi nem; hacsak nem gondoljuk azt, hogy a barátságban csalódva hagyta ki a 34–36. párverset, melyek tanítása az, hogy a pálma átengedésében a barátságért legyünk áldozatra készek s barátainkkal ne pöröljünk.

99 Az «ISTENES ÉNEKEK» 1693-IKI LŐCSEI KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.*

Az «Istenes énekek» 1693-iki lőcsei kiadásának czímlapja (191. l.) a Magy. Tud. Akadémia példányáról vétetett. V. ö. B. Radvánszky B. id. kiadv.

Ez mindenesetre gondolható, de ezzel szemben áll az, hogy az I. könyv 26., 40. párversét pl. lefordította, holott bizony egyik sem krisztusi elv. Amabban Cato azt mondja, hogy a gonoszokkal szemben nem köt le a becsület, sőt a ravaszságot ravaszsággal kell kijátszani; emebben pedig azt, hogy mindig önmagunknak legyünk legjobb barátai. Viszont, úgy látszik, hogy mint a gnomaköltők, Rimay sem tartott sokat a nőről. Erre mutat az, hogy Cato kicsinylő párversei közül az I. könyv 8. párversét, mely a nőt rosszindulatunak s még a szolga iránt is féltékenynek mutatja be, nemcsak lefordította, hanem ugyanerről írt két átdolgozásban 10–10 versszakot, valamint hasonlóan 10 versszakban dolgozta fel a III. könyv 12. párversének első sorát: «Vigyázz, hogy ne vegyél el nőt hozományáért.»* Mindebben egyébaránt hatással volt a kor is, mely a gonosz és jó «asszonyállatról» sokat okoskodott, minthogy akkor is, mint mindenkor, a férfi előtt nagyobb rejtély nem volt a nőnél. Rimay is még két más költeményben elmélkedik «az jó asszonyállatról», melyek közül egyik két átdolgozásban maradt meg; de itt egyszerre látjuk, hogy főképen Cato volt az ok, mely őt e kérdéshez vezette s mindkét költeménye tisztán elméleti, minden személyes vonatkozás vagy tapasztalásra czélzás nélkül.

NB. a 2-ik sort: «Vissza se tartsd, ha alkalmatlan (szeszélyes) kezd lenni», – elhagyta, csak a gazdag feleség zsörtölődéseit sorolja fel. Igaz ugyan, hogy aztán nem fordította le a nőt gyalázó többi Catói párverset (III. 20., 23., IV. 47.), de nem az anyát dicsérőt sem. (III. 24.)

Egyébként ő így állítja fel a gonosz és jó asszony mérlegét: Amannak nem kell hinni, ha a jó szolgát rágalmazza, mert gyűlöli azt, kit ura szeret s meg akarja urával is gyűlöltetni. A gonosz asszonyok elméje csavargós, férjök becsületét nem nézik, vendégeit morgolódva fogadják. A haragos asszony rettentőbb bármely állatnál, reszket, férjét szidja, gyors vesztét kívánja, ha tehetné, tüstént megölné. Salamon helyesen mondja, hogy ezer férfi közt van bár egy tökéletes, asszony azonban egy sincs. Némely asszony tetszelgő, czifrálkodó, szerelmeskedő, más szerte kalandoz, rágalmazza szomszédit, hasonlóit dicséri, urára dühös, kényeskedő. A jó asszony ellenben Isten nagy ajándéka. Az ilyet bíró ember élete csöndes, nyugodt, pénze, kincse gyarapszik. Az ilyen asszony a férje házában «gyönyörű szép ékesség». Szemérem, jó erkölcs, jámborság az ő szépsége, tökéletes jóság, csendes alázatosság, engedelmesség, feddhetetlenség jellemzi, magát kedvessé teszi, urát szeretettel magához szelidíti, vigyáz ura becsületére, vele szép boldogságban él, tiszta, szent életű, otthon ülő, dolgos, jámbor, szemérmes, ura életét megnyújtja, búját, haragját feledteti, gyermekeit isteni félelemben neveli, oktatja, gondot visel rájok s jó erkölcsre szoktatja.

Mindezek nem nagy dolgok. Korunk női nem volnának vele megelégedve; de ezek mutatják nemcsak Rimay egyszerű, természetes észjárását, hanem kora felfogását is. Egyébként bőven felhasználja az alkalmat, hogy midőn a gazdag nővel való házasság hátrányairól beszél, újra mindent elmondjon a gonosz nőkről s a második, 19 versszakú kidolgozásban, egyébként igen-igen gyönge versekben, felhasználva előbbi két versét, újra elmondja a rossz asszonyról, a mit tud és mintha minden vagyonos nő már magában rossz volna, oly buzgósággal beszél a gazdag nő elvevése ellen. Csendes, jó leányzó, szelid és jámbor nő az, a kit ajánl, vagy aztán inkább a nőtlenséget. A gazdag nőtől sokat kell a férjnek eltűrni. Ó tehát túlmegy Cato tanácsán, ki azt mondja, hogy csupán pénzért még nem kell házasodni.

Mint ezekben, akképen még tíz más énekben ír parafrázist Cato más tíz párversére,* hasonló gyönge versekben, melyek szintén azt a benyomást teszik, mintha csupa első kidolgozások volnának. Bennük a Cato párversei csakis megannyi témák, feladatok, melyeket bő elmélkedésének alkalmaiúl választ. Itt-ott érinti bennük saját helyzetét és kora némely hibáit, vagy megtüzdeli a rövid tanverset számos keresztyén meg pogány példával s gyakran az eredeti értelmet megváltoztatja, a sok szóban másfelé tereli. Így pl. midőn Cato annyit mond, hogy a halálról ne feledkezzünk meg, mert, mint az árnyék a testet, úgy kísér bennünket; akkor Rimay arról elmélkedik, hogy hosszu életet ne «kívánjunk». Így tettek Jónás, Ilyés, Szt. Pál s még más szentek. Valóban is annyi a világi nyomor, hogy jobb a halál, hogysem az élet, még gazdagságban töltve is.

Ezek: IV. 16, 26, 30, 31, 33. 34, 35, 37, 41. III. 2.

Világos továbbá, hogy midőn az urokat megcsaló tiszttartókról, az udvari élet bizonytalanságairól, a gonosz rágalmazókról beszél, vagy hálát ad Istennek, hogy öt e «világ tengerin» úszva fentartotta, vagy midőn dicséri azt, a ki közdolgokban a közjóra törekszik, istenes életet él s inkább a magányt kedveli, vagy midőn bőven elmélkedik a rágalmazó nyelvekről s a hazugokról, kiknek «vagyon böcsi az udvarnál»: akkor ő saját udvari tapasztalataiból beszél s az erkölcsi oktatások alatt, mint Heltai a meséiben, ő is e fordításaiban, átdolgozásaiban korához kíván beszélni intve és tanítva, de saját természetéhez alkalmazva ugyan epe és türelmetlenség, de egyszersmind jámbor bölcs gyanánt, tűz és erő nélkül is.

101. RIMAY VERSE «AZ GONOSZ ASZONI ÁLLATRÓL.»*

Rimay verse «Az gonosz aszoni állatról». (194. l.) A néhai b. Radvánszky Béla sajókazai könyvtárában őrzött eredetiről, b. Radvánszky K. úr szíves engedélyéből. Olv.:

Az gonoz Aszoni alatrol.
(Gonoz) Aszoni alat ha haragzik vgia[n] rezket,
Akoron gonozsag siuiben weer fézket
Atkoza fidgia niawalias feriet,
Kivania Segennek egi oraban veztet.

Bizonyos továbbá az is, hogy a Cato párverseit nagyon kedvelte, mert még más oktató verseiben is felhasználja őket. Így, hogy itt példának csak egyet említsünk, a Laus mediocritatisban nem kevesebb, mint négy párvers tartalma van felhasználva, holott máskülönben Horatius ódája is előtte állt, mert pár sor benne egyenesen fordítás Horatiusból. (Ad Licinium II. 10.)

Minden jel szerint azonban költeményei közül, valamint kortársai, úgy ő is, legtöbbre nem ez oktató, hanem istenes énekeit s az ezekhez sorolható pár vitézi és vallásos oktató verseit tartotta, melyeket tartalmilag egymástól valóban semmi sem választ el. Láttuk, hogy különböző alkalmakból élete minden szakában írt egyet-egyet, de legtöbbjét idősebb korában és főleg csalódásai és betegsége alatt írta.* Ezek azok, melyek a leggondosabb kidolgozásban maradtak ránk. Nemcsak gondosan összeírta őket, hanem kiadásra szánva, hozzájok Buchanan módjára vagy a mint Balassától látta s a középkor óta, mint Dantenál is, divatos volt, bő, néha pár oldalra terjedő vallás-erkölcsi magyarázatot (argumentum) írt, milyenek rövidebb alakban a Balassa-fivérekről szóló művében is olvashatók. Számos éneknek ez a bevezetése ránk is maradt, melyek először az emlitett 1652-iki váradi kiadásban jelentek meg. Ezért mondtuk; hogy a kiadó tehát Rimay eredeti kéziratát használta, a ki eredetileg még fejezetekre is kívánta osztani énekeit, a lelki bajoknak megfelelő csoportok szerint, mint valami lelki orvos.

A már említetteken kívül a Légyen jó idő csak, fecske száll házamra kezdetüt Balassa már ismerte, mert ennek nótájára írta Boldog az ki akarsz lenni életedben kezdetű énekét, ha csak nem később került oda. Rimay egyik legszebb verse. Egyet mint láttuk, Kátai Magdolnának (Kátay Mihály leányának) az alatt írt, míg Bocskay mellett volt (1605/6). V. ö. Dézsi L. Comicotragoedia cz. moralitásunk koráról. Budap. Sz. CXIX. (1904.) Szintén fiatal korára utal a Homonnai István (Homonnai Bálint apja) számára írt vallásos ének is. A fia halálára írt ének nagy betegsége idejére mutat, 1624/25. (Munkái. 139. l.) Egy dicséretéről (u. o.) maga mondja, hogy 1629 márcz. 18-án írta. A hatalmaskodók ellen czímüről (u, o. 180. l.) megemlékezik 1603, júl. 24-én. (Államiratai. 99. l) A kerekded ez világ kezdetüt elküldte 1629 végén Pográni Istvánnak. Hihetően akkor is írta. (U. o. 345. l. Munkái 89. l.) Az Encomia virtutum mindkét kidolgozása élete végére utal. Nehányat nagy betegségében írt, mert betegségét általánosságban bár, de említi.

Ez énekeiből, beleértve a pár vitézi éneket is, 40 jelent meg a különböző kiadásokban együttvéve. Ezekhez a sajókazai kéziratból még öt járul. Végre idetartozik egy latin nyelvű is, Soliloquium Johannis Rimaini czímmel, melyet rokona, Madách Gáspár magyarra fordított s e fordításban maradt ránk.* Mindezekben mély hit és vallásosság s noha kivehető, hogy evangelikus hitű, mégis egészben valami általános emberi és istenhívő irányzat nyilatkozik. Természetesen itt fő, majdnem egyetlen forrása a biblia és főképen a zsoltárok, részben oly modorban, a hogy Balassa dolgozta fel őket, részben, hogy ugyanazon gondolatkörben mozogva folytonosan gondolatokat, kifejezéseket vesz át, vagy egy-egy részt módosítva beiktat énekeibe. Érzelmes vallásosságából következik, hogy nem ostorozó, inkább enyhén feddőző s hogy nehány általános főbb hittételhez ragaszkodik. Ilyenek: Isten legjobban az embert szereti, ezért legtöbbet bünteti, hogy jóra sarkalja, de kegyelme mindig nagyobb s a megtérőt utolsó órájában is meghallgatja. A hit egyetlen igaz forrása és kijelentése az evangelium s a megváltatásra egyetlen reménységünk Krisztus halálának érdeme, mely tehát egyetlen kincsünk. Minden keresztyénnek van valami keresztje, e nélkül Istenhez jutni nem lehet; sőt Isten mindenkire, a kit meg akar tartani, ró ily keresztet. Hit nélkül Istenhez jutni nem lehet, de sőt a hitetlenség a legnagyobb bűn. Hinni kell tehát Istenben s az ő kegyelmességében, a ki mindenesetre meghallgat. Hinni kell továbbá, hogy Krisztus Isten fia, ki meghalt értünk s ez bűneink bocsánatának záloga, üdvösségünk talpköve, csak ez ment meg a pokoltól. Isten egyebet nem kíván, csak hitet és bűnbánatot; magunk érdeme a bűnbocsánatban semmi, a ki egyebet vall, tévelygő. (V. ö. Balassa XL-ik énekével.) Isten kegyelmét egyedül az nem nyeri meg, ki nem fordul hozzá; csak azért ostoroz, hogy ne feledkezzünk meg róla.

B. Radvánszky B. Madách G. versei. Irodalomt. Közl. 1901. 131., 132–136. l.

102. AZ «ISTENES ÉNEKEK« 1700-IKI LŐCSEI KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.*

Az «Istenes énekek» 1700-iki lőcsei kiadásának czímlapja (195. l.) a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában levő egyetlen példányról vétetett. V. ö. B. Radvánszky B. id. m.

103. AZ «ISTENES ÉNEKEK» 1701-IKI KOLOZSVÁRI KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.*

Az «Istenes énekek» 1701-iki kolozsvári kiadásának czímlapja (196. l.) a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában levő egyetlen példányról vétetett. V. ö. B. Radvánszky B. id. m.

A megváltás nemcsak hit, hanem bizonyosság, Krisztus tanítása és halála által.

Mindezeket különösen mintegy egyesítve fejezi ki a «maga» versében, melynek versfői a «Rimaié» szót adják.* Mindez, mint Balassa mondja, bő szóval Isten haragjának kérlelése. E tanokhoz járul továbbá a zsoltárok ismert pár alapgondolata, hogy mutassa meg Isten benne az ő kegyelmét és erejét az ördöggel, ellenségeivel, a hazugokkal, rágalmazókkal, besúgókkal, áskálódókkal szemben. Isten a régi jó időkben a hívő emberiséget frigyébe fogadta, de ez elhagyván hitét, Isten felbontotta a frigyet. Kéri, hogy fogadja vissza a hívőket kegyelmébe.* Természetesen a maga vétkei sokaságának ismétlésében csak úgy dúskál, mint az e bűnbánó, esdeklő, hívő időkben szokás volt. E tételeket magára vonatkoztatva, egyáltalán nem szűkölködik a fogadkozásokban, igéretekben; de egyszersmind biztatja magát, hogy ne féljen, mert ha Isten a legapróbb teremtményeit is megtartja, hogyan ne tartaná meg őt, mint embert, legtökéletesebb alkotását, csak bízzék Krisztusban és érdemeiben.* Fogadkozik tehát éppen úgy, mint Balassa. Ez némileg ú. n. bűnbánó imákká teszi énekeit. Megemlékszik végre egy helyt a vallásos üldözésekről is és a hit szabadságáért esdekel.

Munkái. 137. l.

Átdolgozta a IX., LI., továbbá a «Quousque oblivisceris mei Domine», «Salvum me fac Domine» (12, 13-ik zsoltárokat) és Buchanantól a XXVII-ik zsoltárt. Az 51-ik zsoltárt Balassa is átdolgozta Béza nyomán 12 Balassa-versszakban (108 sor). A Rimayé ennél is jóval bővebb. Ő csakugyan helyesen nevezi «magyarázat»nak. Áll t. i. 20 alexandrin szakból, azaz 80 hosszabb sorból, tehát másfélannyi. Egészben Buchanan 20 Sapphói versszakos átdolgozását követi versről versre, de nagyon átírva. A XXVII-ik zsoltárt Buchanan 58 párversben (Asklepiadesi és Glyconi) adja, Rimay 16 Balassa-szakban, 144 rövidebb sorban, de nagyon szabadon. (Balassa is átdolgozta. LXXIII-ének) A III-ik zsoltárt nem Buchanan nyomán írta; úgy látszik, itt az eredetit bővítette ki nagyon és betoldta a 3–4-ik versszakot. A XII-ik zsoltárt, (Salvum me fac Domine) mely a kiadásban (Munkái. 185. l.) tévesen a Serva me (XVI) zsoltárnak van mondva, melyet Dávid Saul ellen írt, kibővíti s az igaz hit tiprói ellen alkalmazza, kérve Istent, hogy az igaz vallás szabadságát adja meg. A IX. zsoltár átdolgozása, mely a régi idők boldogságát rajzolja a jelen nyomoraival szemben, Rimayéban nem ismerhető fel; de más zsoltárt sem találtunk erre egyenesen emlékeztetőt, noha egyébként istenes énekeiben alig van oly főbb hely, melyhez hasonló vagy ugyanazt kifejező párhuzamos helyet a zsoltárokban ne találnánk.

Ezt különösen jól egy prózatöredékében fejezi ki. A keresztyény hit nem egyéb, mint bizalom Isten igéretében, melyet előidéz bennünk Isten igéje s a szent lélek, mely által hiszszük bűneink bocsánatát s az örökéletet, de csakis Krisztus halálának érdeméért. Államiratai. 83. l.

104. AZ «ISTENES ÉNEKEK» 1702-IKI KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.*

Az «Istenes énekek» 1702-iki (nyomt. hely nélküli) kiadásának czímlapja (197. l.) a M. Tud. Akadémia könyvtárában levő egyetlen példányról vétetett. V. ö. B. Radvánszky B. id. m.

Ezek az alapgondolatok énekeiben természetesen nagy bőséggel vannak körülírva, magyarázva, példákkal, néha korára egy-egy czélzással világosítva, olykor nagyon is hosszan, számos ismétléssel, visszatéréssel. Egészben azt mondhatni, hogy összes vallásos költésének alapja le van téve, még részleteiben is, az ő nagypénteki meditatiójában, melyben még egyszer elmondja azt, a mit a hit általi megigazulásról, a hit erejéről és Krisztus érdeméről hisz, követ s követendőnek tart az igaz keresztyén számára, továbbá Soliloquiumában, melyben, úgy látszik, élete utolsó betegségében még egyszer, bizonyára a szokott túlzó megalázkodással, összefoglalja bűneit* s megtörten esdekel Krisztushoz, hogy törölje el «fertelmes undok» vétkeit, legyen mellette életében, segítse csendes kimuláshoz és jövő életi boldogsághoz.

L. főleg a 65–98. sort.

Ne feledjük e helyen, hogy midőn Rimayban ezt az erős hitet látjuk, ebben a kor hatását is kell szemlélnünk, melyhez abban kevés van hasonló, a mint a vallást az egész állami és magánélet uralkodó eszméjévé és meggyőződésévé tette, mely éppen úgy nagy érzelmek, mint nagy tettek szülője lett. Ámde ebből az erős vallásos érzésből fakadó úgy katolikus, mint minden irányú protestáns költészetben jellemző a felekezetiességnek csaknem teljes hiánya. Mintha az emberek a dogmákat a prózának és a közéletbeli térítésnek, czivódásnak engedték volna át, a költészetben majdnem egyedül a hit, bűntudat, bűnbánat, önvád és üdvözülés gondolata, érzelme, vágya, sóvárgása egészben oly tisztán jelenik meg már Balassa óta, mint a zsoltárokban s oly felekezetnélküli emelkedettséggel, hogy Balassa több énekkel belekerült a Thoroczkay Máté (1607 tájt) és a Várfalvi Kósa János unitárius énekes könyveibe (1623) is, mely utóbbiban Rimaynak is két éneke olvasható ugyanezen okból.*

Nagy János: Az unitáriusok énekeskönyveiről. Kereszt. Magvető. VI. (1871.) 124. l. Rimay énekei: Legyen jó idő csak és Oh ki későn jutok. Mindez a Balassa és Rimay énekeinek kéziratban való elterjedését igazolja, még kiadatásuk előtt mire a másolók is czéloznak.

Itt újra látjuk a Rimay költészetének a Balassáéval kapcsolatát, mely valóban itt is szembeötlő, főleg, ha ezt az általános vonást s a zsoltárok már említett hatását megfigyeljük. Ámde itt tekintetbe kell venni azt is, hogy bizonyos koreszmék és érzelmek hatottak mindkettőjükre, melyek res nulliusoknak tekinthetők. Ilyenek az említett bűntudat, önostorozás, önvádolás, porig való mély megalázkodás, az Istennel való szerződés bibliai gondolata, a bibliának egész világa, a szentírási vonatkozások, képek, erkölcsi tanok s több más. Különösen az ú. n. bűnbánati zsoltárok (VI, XXXI, XXXVII, L, CI, CXXIX, CXLII.) Oly számtalan változatban jelennek meg ebben a vallásos költészetben, hogy valóban ezekből készült megannyi változatoknak tetszenek. De Rimaynál, éppen mint Balassánál, néha egy-egy saját életére utalás enyhíti a vallásos kifejezések halmozásának fárasztó sorát. Vannak továbbá énekei, melyekben a zsoltár csak kiindulás, minő az Egyedül tebenned, mellém híván neved, szent Jehova reménlek, vagy Kiáltok hozzád mélységből, mely a 130-ik zsoltárból veszi a kiindulást stb.

Versalakjaiban itt is kevés az eredetiség. Balassánál és Molnárnál pár kivételével mind megleljük, a mi ezek formáinak gazdagsága mellett majdnem természetes. Rimaynál főleg a Balassa-szak és a négyes alexandrin az uralkodó. Párhoz maga is odateszi, hogy Balassa melyik «notá»-jára írta s itt jellemző, hogy vallásos éneket ír Balassa szerelmi énekeire, minő a Bizonynyal ismerem (IV), Siralmas nékem (XIII), Valaki azt hiszi (X), Eredj édes gyűrűm (IV) kezdetüek, a mi csak megerősíti a szerelmi és vallásos énekek közt más helyt már kiemelt belső kapcsolatot abban az időben, mely még feltünőbb a hangnem és a dallam tekintetében. De egészben ma is igaz, hogy a szerelem nemes érzelme s a vallásos érzelem közt rokonság van, mert mindkettőben a lélek ugyanazon rajongása nyilatkozik. A kifejezések, a néha jobb rímelés és betürímek különösebb kiemelését Rimaynál mellőzzük, mert éppen ebben tulajdonképen Balassa szókincséből, kifejezésbeli gazdagságából, dolgozása módjából és költöi eszközeiből merít, mint természetes forrásból, csak talán magyarosabb, főleg jobban kidolgozott énekeiben.*

V. ö. Fülöp Adorján: Rimay J. és Beniczki P. Kolozsvár, 1879.

105. RIMAY KÉZIRATA AZ «DÖGÖS PESTISRŐL».*

Rimay kézirata a «Dögös pestis»-ről (200. l.) a néh. b. Radvánszky Béla sajókazai könyvtárában őrzött eredeti hasonmása. B. Radvánszky Kálmán úr szívességéből. Olv.:

Prózai művei közül itt kivált három érdemel figyelmet. Ezek közül Orvosság a dögös pestishalálban egyenesen vallásos mű. Szerinte a döghalál Isten büntetése, parancsolatainak megvetése miatt. Ennek bizonyítására számos bibliai helyet idéz. Viszont a bibliából bizonyítja, hogy nem kell előle menekülni, nem is lehet; mert mondják ugyan, hogy a pestis oka a köd, de ez nem áll; «az Úristen bocsátja az ő nyilát, nem a ködös idő» és olyas nincs is a bibliában sehol mondva. Éppen azért megmenekülhet tőle, a ki Istenben bízik és hozzá könyörög s a kit Isten meg akar tartani, megtartja. Tehát a pestistől félni sem kell; de az Istentől teremtett orvosságot nem kell megvetni, mert azt is ő teremtette. Ezért okos ember használja, de csak másodsorban; első az Istenhez könyörgés. Természetesen azért a jók is meghalnak benne, nem csak a gonoszok; de a jók halála nekik üdvösséges, a gonoszoké elkárhozás. Ilyen felfogás mellett hat teendőt sorol fel a pestis-beteg számára, de mind csak imádságra és bűnbánatra tartozót. A halált sem kívánni, sem félni tőle nem kell. Ha valakit elér a pestis, csak imádságban s istenesen vett orvosságban keressen menedéket. Isten a pestisben szenvedőt akaratja szerint hagyja elveszni vagy tartja meg s a mint ő tesz, az legjobb még a visszamaradt házastársra, özvegyre, árvákra is. Az egészséges tartozik pestisben szenvedő felebarátját meglátogatni. Félni az Istenbe vetett bizalom mellett nem kell, mert hiszen «az Istennek kezein hordoztatol». Általában újra ismétli, hogy a bűnbánat és könyörgés az egyetlen mentőeszköz a pestis ellen; őseink is ellene naponként háromszori harangozást és templomban való imádkozást rendeltek el 1085-ben, 1420-ban, 1520-ban és 1524-ben.

106. AZ «ISTENES ÉNEKEK»1702-IKI DEBRECZENI KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.*

Az «Istenes énekek» 1702-iki debreczeni kiadásának czímlapja. (201. l.) a debreczeni ref. collegium könyvtárában őrzött egyetlen példányról vétetett. V. ö. B. Radvánszky B. id. m.

A Nagypénteki meditatio-nak már czíme is mutatja, hogy mi. Nagypénteki elmélkedés Krisztus haláláról és halálának érdeméről, melyben protestáns szempontból mondja, hogy az ő halálának érdeme tisztít meg csak a bűntől s ment meg csupán a kárhozattól, nem pedig a mi jócselekedeteink, melyek legnagyobbika is semmi ahhoz mérve. Továbbá hinni kell, hogy Isten és Krisztus «igaz, valóságos, egy örök Isten». Krisztus halála biztosítéka bűneink bocsánatának; nem a bűn veszti el a bűnöst, hanem a hitetlenség. Ezt egy imaszerű elmélkedés, vagy inkább buzgó könyörgés követi s végül azt kéri, hogy részesülhessen ő maga is Krisztus halálának hasznában. Mint maga mondja, «Esterhajának legkarajtóbb széli alatt való létiben» (háza eresze alatt) írta. Stílja benne teljesen ugyanaz a terhelt, czikornyás beszéd, melyet vallásos énekei argumentumában használ.

Leghosszabb A paráznaságról szóló elmélkedése, mely még emígy is csak töredékben maradt ránk. Ennek bevezetésében azt mondja, hogy saját századának bűnnel terhelt s a paráznaságban elmerült állapota késztette e műve megírására. Ugyanis minden bűn közt ez a legnagyobb veszedelem az emberre három okból: idejét prédáltatja el, egészségét aláássa, végre mert a szentlélek működését bennünk lerontja s ezzel kárhozatba dönt. Ebből kiindulva bő hivatkozásokkal bizonyítja a szentírásból, egyházatyákból, ókori s későbbi görög és latin költőkből és írókból, hogy a paráznaéletet tiltja Isten, tiltják az egyházi atyák, az egyházi törvények, a «becsületes poéták», a pogány és későbbi bölcsek. Erre aztán hozzátevén, hogy nem megy további részletekbe, nehogy valaki tanulhasson belőlök, rátér a paráznaság egyes nemeire, de a másodiknak tárgyalása közben a kézirat megszakad, mely azonban egykor teljes lehetett. E tárgyalások közben állandón számos idézetet alkalmaz, melyeket szerszavasan, körülírva, megtoldva lefordít szintén versalakban, több kisebb-nagyobb kényes tárgyú elbeszélést igtat be s pár helyt saját korára tesz kitérést.

107. AZ «ISTENES ÉNEKEK» UTOLSÓ KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.*

Az «Istenes énekek» utolsó (1806-iki pozsonyi és pesti) kiadásának czímlapja (202. l.) a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában levő példányról vétetett. V. ö. B. Radvánszky B. id. m.

Ezt és az első helyen említett Orvosság a dögös pestes halálban czímű prózai dolgozatát többi műveihez mérve oly egyszerű nyelvezetben írta, hogy inkább átdolgozásoknak, mint teljesen eredeti műveknek tarthatók.

Itt a helye megemlékeznünk imádságos könyvéről is. Ez egy 8-rétű, 212 oldalra terjedő, nyomtatott betüalakokkal, hártyára írt könyv a M. T. Akadémia birtokában.* Első levelén (számozatlan) van a czímlap aranyozott diszítéssel s aranybetükkel, ugyanennek hátlapján szintén aranykeretben és aranybetükkel e sorok: «A te könyörgésed nem egyéb, hanem Istennel való beszélgetésed: mikor olvassz, akkor Isten beszél te veled; mikor könyörögsz, akkor te beszélsz Istennel.» Az elmosódott s részben erőszakkal kidörzsölt czímlapról ez a czím olvasható le: Egy | NEHÁNY | rendbéli könyör | gést és buzgó IMÁDSÁ | gokat magába | foglaló | KÖNYVE | TSKE. A többi rész már csak sejthető, de ilyesmi: RIMAI JÁNOS | SAIÁT HASZNÁ | LATÁRA SZEDE |GETTE | EGYBE | stb. E helyek, de még inkább alól az évszám, olvashatatlanok, de bizonyos, hogy Rimay neve rajta volt a könyvön, mert különben az ex libris bejegyzője nem tudhatta volna, hogy ez az ő könyve volt.

M. Cod. Kis 8r. 13. sz. jelzéssel. A lapok mindvégig aranykeretesek és tintával diszítettek, a czímek és kezdőbetük is aranyosak. Az írás egyforma nyomtatott betűket utánzó, a 173. lapig. Innen a 174–8. lapon van egy könyörgés ugyanolyan, nagyobb betükkel, más kéztől. A 179–191. lapon három magyar istenes ének olvasható kurziv írással, hol a czímeket tótul is adja (közbül a 188–189. lapon eldörzsölve, majdnem olvashatatlanul egyéb volt írva latinul), a 192. laptól a 212-ig tót imádságok olvashatók szintén kurziv írással. Végül van egy papirlevél, elől pedig két papirlevél idegenektől későbbi családi bejegyzésekkel s a 2-ik levél első lapján olvasható ez a bejegyzés: «Ex libris Joannis Rimay emanatus. Anno MDCXLII.»

A könyv tartalma imádságok és könyörgések. Ezeket valószínüen Rimay gyüjtötte össze a maga számára; talán van több olyan is, melyeket zsoltárokból maga írt, mert ezektől számos gondolat, fordulat van átvéve. Az összeszerkesztés mellett szól az, hogy Laskai János Buzgó imádságok (2-ik kiad. Debreczen, 1651.) czímű, Kegeliustól fordított könyvéből egy pár majdnem szószerint van kiírva, hihetően az első kiadásból. Ilyenek Rimaynál: Miképen ajánlya ember az Istennek magát, midőn reggel fölkél; Laskainál: Magadnak Isten kezében való ajánlásod, midőn reggel fel-kelsz. Rimaynál: Mikor ember álmából fölserken; Laskaynál: Imádság, mikor reggel fel-serkensz. Mások közelebbi vagy távolabbi hasonlatot mutatnak. Ilyenek Rimaynál: Estvére való imádságok I–II.; Laskainál: Imádság, mikor le akarsz fekünni és könyörgés, mikor el akarsz alunni s még egy pár más is. Mindenesetre rokonságban állanak részben ezek az imádságok Rimay istenes énekeivel is, de egyenes feldolgozásra nem akadtunk. Végre igen valószínű, hogy a kézirati könyvben levő három «istenes ének» és négy tót imádság magától Rimaytól való. Az írás legalább e mellett szól.*

Ezek: I. Midőn nagy keserüségben, Búsul lelkem nagy inségben, Bízzál az Úrban erőssen, Kiragad abbul kegyessen. II. Ime az nap nyugodni ment, futással végezvén, És kiki fáradságaként, álomra butsut vén. III. Melancholiában vagy szomoruságban mondandó ének. A’ kit az Úr kegyelmében megáldott vidám szívvel: Hogy nem háborog lelkében, örvendez csendességgel, stb.

108. KEGELIUS – LASKAI IMÁDSÁGOS KÖNYVÉNEK CZIMLAPJA.*

Kegelius-Laskai Imádságos könyvének (1651) czímlapja (204. l.) a budapesti egyetemi könyvtár példányáról vétetett.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem