III.
III.
Rimay ifjúsága és katonáskodása. – A nagy idők. Báthory Zsigmondhoz verset ír. – Katonaéneke s egy másik költeménye ez időből. – Báthory András idejében Kolozsvárt időzése. – Bosnyák Tamás verse. – Barátságuk. – Rimay Alsó-Sztregován. – Önmagáról egy levélben. – Levele Napraghy Demeterhez. – Kérelme hozzá. – Osztozása Madách Péterrel. – Vagyoni állapota.
Így Rimay ifjusága, mint látjuk, egy meglehetős gazdag irodalmi munkássággal kezdődik s ezt jobban meg lehet állapítani, mint az ezidöbeli életadatainak jó részét.
Életének 18–20-ik évében mindenesetre ő is, mint a kor ifjai, próbát tett a katonai pályán. Vonzotta erre a Balassák példája is, kiknek udvarában, mint említettük, hihetően hosszasabban tartozkodott s láttuk, hogy jelen volt Esztergom ostrománál is. Valószínűen hosszabb ideig maradt ekkor a tábori életben. Igy ismerkedett meg kora kiválóságaival s ekkép kapott ösztönt arra, hogy krónikát írjon. Mert ne feledjük, hogy az eseményeknek és részben a borzalmaknak is nevezetes idejében élt.
20. BÁTHORY ZSIGMOND.*
Báthory Zsigmond arczképét (41. l.) a Tört. Képcsarnokban őrzött eredeti rézmetszetről id. Weinvurm Antal készítette.
Ha csak futó pillantást vetünk arra, hogy 1593–1604-ig minő történelmi jelenetek folytak le, nem fogunk csodálkozni, hogy egy gondolkozó és költői képességgel megáldott ifju, korának verses története megírására gondol, melyek annyi más történelmi művet és emlékiratot teremtettek.
Mindenekelőtt kiemelendők 1593 őszén a törökkel folytatott hadjárat fényes jelenetei, még pedig éppen az ő megyéjében, Nógrádban. Ez a váratlan siker, kivált az erős Fülek és Szécsen megvétele úgy föllelkesítette, hogy erre külön éneket szerzett Isten hatalmáról, melyben éppen azt fejezi ki, hogy mily váratlan volt ez a fordulat s ezt csak Isten okozhatta. És mert az Isten pártfogása bizonyos, menjünk bátran a harczba, mond Rimay, «jőjjön meg vitézi régi magyar kedvünk», íme az Isten kegyelmét ajánlja. Ezt azonban nyomon követték az 1594-ik év csalódásai, az Erdélyben történt nagy küzdelmek a fejedelem, Báthory Zsigmond és a török párt főemberei közt, melyek az utóbbiak vérpadra hurcolásával végződtek. Majd 1595-ben még nagyobb szabású események történtek: Mansfeld, Nádasdi, Pálffy, Zrinyi György hőstettei, Báthory Zsigmond győzelmei a törökön.
Ezek újra föllelkesítették benne a hazafit és költőt. Ekkor egy pillanatra mindenkinek tekintete Erdély felé fordult. Magyarország egyesülése és fölszabadulhatásának reménysége töltötte el a kebleket. Mindenki csodával határos megdöbbenéssel tekintett az ifjú fejedelemre, ki oly erélylyel és kegyetlenséggel bírja érvénye juttatni nem annyira saját, mint inkább a politikai cselszövények által beleoltott vagy ráerőszakolt akaratát. Az bizonyos, hogy az ott történteket a tulajdonképi Magyarország a czél érdekében helyeselte. Rimay is föllelkesűlvén Báthory hadba szállásán, Kátay György által egy éneket küldött be «kevés napokkal azelőtt néki, hogy Havasalföldéből Szinán vezér basát 1595 esztendőben kikergette». A Balassa-strófában írt ének szintén nem hadi dal, hanem isteni dicséret. Benne Báthory személyében szól, a ki kéri Isten segítségét, mert tudja, hogy nem kard, hanem az ő karja győzi le az ellenséget, mint egyébaránt annak a kornak minden költője és írója is mondja.
21. SZINÁN BASA.*
Szinán basa (43. l.) egykorú rézmetszetről.
Azonban írt ugyane tájt s talán éppen az 1595-iki események hatása alatt, hadi dalt is Egy katona ékeke czímmel. Ebben is ugyanez az alapgondolat, hogy t. i. a katonák hadnagya az Istennek a jobb karja. Csak az istenfélő lehet bátor, de ez aztán félelmetlen s győzni is fog, sebbel nem törődve. A ki most a hadi életet nem szereti, az Istent és saját jó nevét egyaránt utálja.
Íme saját szavai szerint is ez ének tartalma mutatja, hogy hadakban forgott. Ámde reménységei újra cserben hagyják. Az 1596-ik év újra több veszteségről s kivált a gyászos kudarczú mezőkeresztesi csatáról emlékezetes. Talán ebből az időből való Ez világ, mint egy kert kezdetű költeménye, melyben arról panaszkodik, hogy «mindenütt való hely rakva sok veszélylyel, nyugta nincs embernek». Rajzolja röviden a háborút, nagy seregek, összecsapását, a tábori élet változatos helyzeteit, a vitézek bátorságát, vigadozását, csatában elestét, a háború miatti ingadozó életet; de eközben, mint Cato tanítványa, azt tanácsolja, hogy éppen ezért bölcsen kell élni.
22. SZINÁN BASÁNAK FUTÁSA.*
Szinán basa futása (44. l.) részlet egy egykorú rézmetszetből.
Tudjuk, hogy Zsigmond fejedelem 1597-ben lemondott s hosszabb zavargások után 1599-ben Báthory András lett erdélyi fejedelem. Ennek uralkodása alatt márczius 29-étől október 25-ikéig Rimay Kolozsvárt tartózkodott s úgy látszik, a fejedelem mellett akart szerencsét próbálnia már ekkor tanultsága és bölcs mérséklete miatt ismert és becsült férfiu. Elbeszél ebből az időből Bosnyák Tamás, a későbbi füleki kapitány, egy kedves jelenetet. Ő ekkor tanuló volt Kolozsvárt, Kakas István rokona házában lakott, a mai Mátyástér keleti oldalán, az ismert ú. n. Báthory-házban, melynek helyén ma már más épület áll. Bosnyák ekkor Rimayhoz dicsőítő gyermeki verseket írt. Ezekért egy estve a Kakas-ház előtt Rimay hozzálépett s verseit megdicsérte. Ezóta köztük nyájas viszony keletkezett, melyet azonban a viszonyok megszakítottak. Bosnyák onnan Német-, majd Olaszországba ment, hét évet volt távol. Midőn azonban 1608 elején hazatérve megtudta, hogy Rimay Komáromban van a zsitvatoroki béke miatt, szép latin levélben üdvözli s írja, hogy erdélyi ügyei miatt föl is keresné, de tudja, hogy Konstantinápolyba készül. Erre Rimay csak 1609-ben felelhetett Budáról, írván, hogy egy perczig sem felejtette el sem a kolozsvári találkozást, sem a hozzá írt verseket.* Ez az így keletkezett jó viszony a két férfiu közt mindvégig megmaradt.
Államiratai. 164. l. A levél kelte 1608. jún. 18. Győr. – Rimay válaszát 1609. jún. 10. (Budáról) l. u. 51, és 186. l. (Amaz a fogalmazvány.)
13. BÁTHORY ZSIGMOND.*
Báthory Zsigmond arczképe (45. l.) XVI. századi rézmetszet után.
23. A KOLOZSVÁRI BÁTHORY-FÉLE HÁZ HOMLOKZATA AZ ÚJRAÉPITÉS ELŐTT.*
A kolozsvári Báthory-féle ház homlokzata az újraépítés előtt (45. l.). Veress Ferencz 1859-iki felvétele alapján, három ablakát pedig az Erd. Nemz. Múzeum régiségtárában őrzött ablakrámákról Sebestyén József rajzolta.
András fejedelemsége 1599. október 31-én történt meggyilkoltatásával véget ért s Rimay már előbb otthagyta Erdélyt. Most Mihály vajda jött, majd ennek kudarczai után többféle változás és a hírhedt Basta-féle kísérlet Erdély és Magyarország egyesítésére.
Ez idő alatt Rimay, minthogy Nógrádmegye Fülek visszavétele után meglehetős nyugalmat élvezett, Alsó-Sztregován tartózkodott és szakított a katonai élettel. Látta ugyan ő, hogy az előhaladásnak, közepes sorsból kiemelkedésnek ez a legjobb útja, de világosan nem érzett hozzá hivatást. Ezt lehet érteni 1602. október 1-sei fontos leveléből Thurzó Györgyhöz, ki ebben az időben a Dunán-inneni részek főkapitánya volt. A Rimay levele tulajdonképpen Nagy Egyed füleki kapitány érdekében van írva, kit igen dicsér s megtartani kívánja ellenségei áskálódásai daczára. Menti a gáncsok ellen s kiemeli szerényebb származását. Egy helyt hangsúlyozván, hogy mindebben neki semmi személyes érdeke, így szól: «Én Kegyelmes uram, ez világi külső tekintetes állapotokra való vágyódásomban az időnek folyásához képest, úgy megbirtam az értelem által az elmémet, hogy szintén úgy annyira nem kivánhatok sem hadnagyságot, sem capitányságot, ha kinálnának vele is, a mely igen kivánják kinálatlan is azok, a kik igen nem tudják, mit kivánjanak, s a mint bizonyosan tudom, hogy énhozzám efféle hivatal talám nem illenék és erőm sem volna hozzá, úgy bizonyos itéletet tudhatok bizony mondanom egyebek felől is, csak kezdjék viselni, ilhetik-e az a tiszt hozzájok?»*
Munkái. 372. l.
24. BÁTHORY ANDRÁS ERDÉLYI FEJEDELEM.*
Báthory András erdélyi fejedelem arczképének (47. l.) eredetije Upsala közelében, a Mälar-tó mellett fekvő Sko-klastrom könyvtártermében őriztetik.
Ebben a levélben a már-már 30 éves férfiu nyilatkozik, a ki józanul ítéli meg sorsát, képességeit s a kit már most abban a szerepében, a közbenjáróéban látunk, mely neki mindvégig legkedvesebb, a ki továbbá valami csendes nyugalomra vágyik, még pedig éppen Alsó-Sztregován.
Azonban egyelőre hiában. Ismerjük ugyanis egy fontos levelét 1603. július 24-ikéről Naprághy Demeter erdélyi püspökhöz, ki ekkor Pozsonyban tartózkodott, mint az ottani egyház feje és királyi tanácsos, ki erdélyi püspökségét ekkor nem is gyakorolhatta volna. E levelében szerencsétlenségéről beszél, meg arról, hogy Epiktetos neki is a mestere, mint Naprághynak s az ő példájában leli vigasztalását, meg abban, hogy Isten a jó tanító példáját követi, a ki több munkát kiván azoktól, kiknek tehetségében jobban bízik. Egy hosszabb latin versidézetben újra arról beszél, hogy századának legnagyobb bűne az erény elnyomása, de ez mint a pálma, saját terhe alatt nő. Azonban minden búja közt most terhesebb neki Madách Péter eljárása, a ki, mert ő jogát keresi, «nemcsak rútul alázza, s kígyó fulánkjához hasonló nyelvével gyalázza igazsága és érdeme ellen», hanem még hozzá méri is magát minden üresfejűsége és tudatlansága mellett.
Megtudjuk ebből, hogy ő nem találta meg tehát a közéletben a keresett és érdemlett elismerést. Keserűségek érték, de őt a filozófia megvigasztalta. Megtudjuk azt is, hogy Madách Péter nagybátyjával osztozó pert folytatott, meg azt, hogy bátyja és ennek környezete lenézte őt tudományos foglalkozásáért, a filozófusok túlságos tanulmányáért. Ámde ő Cicero intése szerint megnyugszik, ki azt mondja, hogy «nincs jobb, mint a helyes cselekvés öntudata s a szabadsággal megelégedve megvetni az emberi dolgokat». A továbbiakban még jobban részletezvén a közte és bátyja közti különbséget, végre rátér arra, hogy kenyere sem lesz Madách Péter miatt, míg perét meg nem nyeri Naprághyék segélyével. Most azt kéri, hogy Naprághy eszközölje ki, hogy Hölgye Gáspár adja neki az alsósztregovai és kisfaludi dézmát a szokott áron, melyet eddig mindig bátyja vett meg, de most a császárra hivatkozva másnak tartják. Ugyanekkor kívánja Naprághynak, hogy sok szerencsétlensége után legyen boldog s erről egy éneket küld neki, melyben ezt a tárgyat dolgozta fel.*
Talán a Hatalmaskodók ellen czímű zsoltár átdolgozása ez. Munkái. 180. l. Államiratai 97–99. l.
25. POZSONY BELSŐ VÁROSA.*
Pozsony belső városa (49. l.) Joh. Pet. Wolff nürnbergi egykorú metszete.
Megkapta-e az említett dézmát? – nem tudjuk. Madách Péterrel azonban 1604 június 11-ikén «atyafiképpen» megosztoztak, a ki egy nemes udvarhelyet és öt jobbágyhelyet kivéve, mely külön az ő számára tett adomány volt, mindent osztály alá bocsátván, Rimay egyenlő arányban a következőket kapta: Alsó-Sztregován négy egész-, három félhelyes jobbágyot és két egészhelyes puszta jobbágytelket, Kisfaludon két egészhelyes jobbágyot s két egészhelyes puszta telket. Közös maradt az alsósztregovai vámos felfogadása s a vámjövedelem megosztása, végre a kisfaludi malom jövedelme, de mindez csali akkor, ha Rimay a vételár felét (25 forint) lefizette; közös maradt a kovácsii birtokrész is, a míg «meg nem épűl» vagy véglegesen meg nem osztoznak rajta. Ha már most tudjuk azt, hogy Nógrádban egy egész jobbágytelek és rész állt egy hold (1200-öl) belsőségből s a külsőség 20–26 holdból a szerint, hogy 1–4 rendű volt, akkor ebből hozzávethetünk, hogy a Madáchoktól anyai réven Rimay mintegy 190 kis hold területet, 8 belső egész és 3 fél telket kapott, a mi akkoriban nagyon is szerény vagyon volt. Ehhez járult az, a mi apja után maradhatott rája.*
Államiratai. 203–207. l. Megtudjuk ezt az osztályt abból, hogy 1616-ban Madách Péter fia, Gáspár, Forgách Zsigmond országbíró és a felső megyék főkapitánya útján ez osztályról hiteles másolatot kért. Forgách 1616. szeptember 14-iki rendeletére ezt Nógrádmegye 1617. január 10-én hiteles másolatban kiadta és megküldte Forgáchnak.
