IV.
IV.
Pázmány, míg élt, nem hagyott föl irodalmi munkásságával. Sokkal jobban ismerte a sajtó hatalmát, sem hogy azt állásának magaslatán, a politika izgalmai között mellőzhette volna. És a körülmények nem hogy visszavonúlni engednék az írói pályáról, még sürgetőbben hívták oda, mint előbb.
A Bethlen első föllépését (1619) követő időkben a vallásfelekezetek tollharcza sokat vesztett kiterjedés és hevesség tekintetében. A katholiczizmus és protestantismus százados küzdelme az irodalom teréről véres csatatérekre helyeztetett át. A szellemi erők helyett a fegyverek mérkőztek meg egymással. S a közérdekeltséget mindkét részen a hadjáratok esélyei, a békealkudozások mozzanatai és a külpolitika viszonyainak alakulásai vették egészen igénybe.
A nikolsburgi békekötésre következő években az irodalmi tevékenység mindkét részen szünetet tartott. Később a protestáns felekezetek papjai sürűn lépnek föl munkáikkal. De ezek kevés kivétellel, belbecs- és terjedelemre nézve egyaránt jelentéktelenek. Csak két férfiú emelkedik ki soraikból: Károlyi Gáspár magyar bibliai fordítása, Molnár Albert erőteljes irálya és széleskörű tevékenysége által.
53. KÁLDI GYÖRGY.
Katholikus részen Pázmány majdnem egészen magárahagyatva áll. A főpapok, kik előbb támogatták, már elhallgattak, a jezsuiták hivatva őt majdan pótolni, még nem szólaltak meg. Egyedűl KÁLDI GYÖRGY vállalkozik a jezsuita alaposságával és kitartásával egy fontos munkára. Az egész szent irás magyar fordítását létesíti; oly művet, melynek jelességeit a protestáns kritika sem haboz magasztalni. És figyelemre méltó tény, hogy a nagyterjedelmű munka nyomtatási költségeiben, így közrebocsátásának dicsőségében, Pázmány Péterrel Bethlen Gábor osztozik.
Pázmány 1622–1625 között imakönyvének, Kempis Tamás fordításának és a Kalauznak újabb kiadásait eszközlé. Azon körülmény, hogy a Kalauz 1623, 1632, 1637-ben újabb kiadásokban közrebocsáttatott, mértékéűl szolgálhat a hatásnak, melyet Magyarországban gyakorolt; annálinkább, mert nagy terjedelme megszerzését és tanulmányozását tetemesen nehezítette, közönségét szűkebb körre szorította.
Ezalatt 1626-ban megjelent a wittenbergi felelet. Terjedelemre megközelíti a Kalauzt, melynek tételeit egyenként tárgyalja, tüzetesen czáfolni s a protestans tant megvédelmezni igyekezvén.*
«Phosphorus veri Catholicismi.» Wittenberg. 1626. Negyedrétű 1242 lap.
Balduinus elismeri a Kalauz jelességeit, a mennyiben nem Luther tanai ellen van irányozva. «Isten természetes megismeréséről – úgy mond – némely fanatikusok és több más pontra nézve a kalvinisták, arianusok, mohamedánok s egyéb tévtanítók ellenében, helyesen értekezik. » Tudományos készültsége, elmeéle és dialektikája nem hétköznapi. És bár nem reméllhette, hogy Pázmányt s a kath. hittudósokat meg fogja győzni, biztos lehetett a tapsok felől, melyeket felekezete részéről aratni fog.
Pázmány nem soká váratott a válaszra; a következő 1627-ik évben bocsátotta közre ily czím alatt: «A setét hajnalcsillag után bujdosó Luteristák vezetője, mely útba igazítja a wittwmbergai Academiának Fridericus Balduinus által kibocsátott feleletei a Kalauzra».*
Bécsben. Kis negyedrétü 480 lap.
A latin munkára magyar nyelven válaszol. « Jól lehet deákul is tudok – úgy mond – de mivel a Kalauzt a magyarokért magyarúl írtam, annak oltalmát is magyarúl akartam írni, nemzetségemnek lelki orvosságáért. Tudom, ebben senki meg nem ütközik. Mert ha másnak szabad a magvar könyvre deákul felelni, engem sem tilthat, hogy magyarul ne írjak a deák könyvre. »
54. PÁZMÁNY 1627. ÉVI MUNKÁJÁNAK CZIMLAPJA.
Diadalérzettel veszi kezébe tollát. « Legyen áldott az Úrnak szent neve – úgy mond – nem hogy valamiben meggyőzték és erőtelenítették volna a Kalauz bizonyságit; de sőt azoknak kifeselhetetlen kötelében vergődvén, nyakukra fojtották és oldhatatlanokká csinálták azokat; úgy hogy a wittembergai felelet nem egyéb, hanem a Kalauzban írt igazságnak vastagítása, az új tudományoknak (talán nem annyira az oltalmazók tudatlanságából, mint az ügynek és vallásnak fogyatkozásából) győzedelmes rontása. Azért magamról bizonyosan mondom, hogyha lutherista volnék, megolvasván a Balduinus könyvét, katholikussá lennék, ugyannyira kitetszik a Balduinus mentegetéséből a lutherista hamisság».
Pázmány munkája közvetlenűl a Kalauzt védelmezte Balduinus támadásaival szemben; közvetve azonban a katholikus tanrendszer fényes apologiáját nyújtja. Ezen körülménynek s az író nevét környező varázsnak tulajdoníthatni, hogy a munka első kiadása rövid idő alatt elfogyott. Az egyetemi könyvtár megőrizte a példányt, melyet Pázmány saját kezével gondosan átjavított és nagyszámú érdekes pótlékokkal ellátott, hogy második kiadásban közzétegye. Szándékát, bár a munka sajtó-készen állott, nem valósíthatta.
Ezt megelőzőleg (1626) Pázmánytól egy kis mű látott napvilágot Bécsben «Az szentírásról és az Anyaszentegyházról».* Biharmegyének, mint szülőföldének, kegyeletes érzelmei tanuságaúl, ajánlá.
Bécsben 153 nergyedrétű lap.
«Negyven egész esztendeje leszen – írja ajánló levelében – mikor az Úr Isen engemet honomból, azaz őseimnek örökségéből kegyelmesen kiszólíta s egyházi állapotba választa. Soha azóta édes nevelő hazám feledékenységben nem volt előttem emlékezeted, sőt kivántam s kerestem abban módot, hogy velem való dajkálkodásidat, hálaadó szolgálattal valami részből megköszönjem, és benned lakozó atyámfiainak csekély értékem szerint kedveskedjem. De mód nem adatván élő nyelvem tanításával hozzád való kötelességemnek terjesztésében, hogy teljességben hálaadatlanúl meg ne haljak, vénségemben ezzel a kis irásomnak neked ajánlásával ha kötelességemnek eleget nem tehetek, ismertetni akarom hálaadó igyekezésemet… Noha pedig kisded az ajándék, melylyel néked szerelmes nevelőm magamat kelletem: de mivel lélek üdvösségben jár, nem kétlem kedvesen veszed, ha az örök boldogság kivánásának valami szikrája gerjedez benned.»
Pázmány ezen munkájában a két legfontosabb vitakérdést tárgyalta. Kimutatja, hogy a szentírás értelmezésére az egyesek nem képesek s egyedűl a kath. egyház illetékes; hogy az új tanok nem támaszkodnak a szent irásra, sőt azzal ellentétben állanak, hogy végre a ker. tannak a szent irás nem egyedüli forrása. Fejtegeti a jegyeket, melyek után az igaz egyházat föl lehet ismerni. Végre bebizonyitja, hogy sz. Ágoston – kire az új tanok hirdetői gyakran hivatkoztak – ugyanazt tanította, mit a kath. egyház tanít.
55. PÁZMÁNY 1626. ÉVI MUNKÁJÁNAK CZIMLAPJA.
Ezen fejtegetések mintegy kivonatát képezték a Kalauz megfelelő fejezeteinek, melyeket világosság s bizonyító erő tekintetében talán fölűlmúlnak. De habár Pázmány eként semmi újat nem adott elő: munkája komoly aggodalmakat keltett a bihari protestansok körében. A prédikátorok szószékeiken sokat foglalkoztak vele, és elhatározták czáfoló munkát tenni közzé.
A czáfolat 1629-ben jelent meg vaskos kötetben, melynek írója Pécsváradi Péter váradi kalv. lelkész volt,* ki azonban fölszólalását hatástalanná tette szenvedélyes hangja és áradozó előadása által. Abban keresi az erőt és alaposságot, hogy Pázmány művének minden sorát, czímlapjától kezdve zárszaváig, kisszerű részletességgel taglalja.
Pécsváradi Péternek váradi lelkipásztornak feleleti Pázmány Péternek, esztergomi érseknek két könyvecskéire. Debreczen. 888 sűrün nyomott 4-rétű lap.
56. PÁZMÁNY ELLEN IRT KÖNYV CZIMLAPJA.
Érveit többnyire Balduinus és más protestans polemikusok munkáiból meríti. De ezeket meghaladja kifakadásainak szenvedélyessége, durvasága által. Pázmányt az «Antikrisztus katonájának» nevezi. Az esztergomi érsekség czímét is elvitatja tőle; mert – úgy mond – székhelye nincs Esztergomban, érsekségében a török uralkodik, s mert ez érsekséget « testi birodalomra, világi haszonra, tobzódásra, bujaságra és negédes uraságra fordította… igaz munka és fáradság nélkül veszi jutalmát érsekségének és abból tisztátalan személyeket, fajtalan ifjakat tart, hamis udvart hizlal, bálvány imádást terjeszt; minthogy avégre is emeltetett eleitől fogva méltóságra nem a mennyei, hanem a földi Istentől, a pápától».
Pázmány, egyházi és írói méltóságán alúl levőnek tartotta, hogy maga válaszoljon. SALLAI ISTVÁN püspökii plébános által bocsáttatott közre feleletet, ily czím alatt:
«Jó nemes Váradnak gyenge orvoslása, melylyel Sallai István pap, püspöki plebánós gyógyítgatja farkas marásból esett sebezit Bihar Vármegyének és oltalmazza a szent irásról és Ecclesiáról írt könyvét az esztergomi érseknek».*
Kis 4-rétű 313 lap.
A könyv irályának tisztasága, érvelésének hatalma kétségtelenné teszi, hogy Pázmány gondosan átjavította, talán átdolgozta; törléseire utal azon körűlmény is, hogy az egész munkában hiába keresnők a hizelgő és magasztaló phrasisokat, melyeket a főpapját védelmező lelkész bizonyára koczkáztatott.
1631-ben Pázmánytól kis munka jelent meg, mely érdekes polemiának mozzanatát képezi.
Pázmány 1630-ban Kalvin felekezetéhez tartozó fiatal főurat igyekezett a katholiczizmusnak megnyerni. Többi között azon tételt vitatta előtte, hogy a katholikus fölfogással ellenkező protestans tanok közöl egyetlenegy sem alapszik a szent iráson; mind a tévútra vezetett ember ész találmánya. Föl is hívta ellenfelét, jelölje ki Luther tanai közől azt, mely nézete szerint legvilágosabban föltalálható a szent irásban, és késznek nyilatkozott bebizonyítani, hogy nyoma sincs a szent könyvekben.
A protestáns ifjú azon tantételek közől, melyekre nézve a protestansok eltérő álláspontot foglalnak el a katholikusoktól, hármat választott ki: « Egyedűl a hit üdvözít. – Minden hivő biztos lehet örök üdvössége felől. – A pápa nem feje az egyháznak. » És Hodik superintendens által emlékiratot dolgoztatott ki, melyben kimutatni igyekezik, hogy a három fönebb említett protestáns hittétel, melyet a katholikusok el nem fogadnak, a szent irásban foglaltatik.
57. PÁZMÁNY VÉDELMÉRE IRT KÖNYV CZIMLAPJA.
Pázmány erre válaszát beküldötte a prot. úrnak. Majd Hodik is megtette ellenészrevételeit.
Mindeddig a polemiának magán eszmecsere jelleme volt. Pázmány vitte a nyilvánosság foruma elé; válaszát nyomtatásra közrebocsátotta* és nyilt sisakkal, neve alatt lépett föl Hodik ellen, ki ekkor (1632) ezen polemia összes iratait kiadta.*
PÁZMÁNY «Dissertatió»-ja 1631-ben negyedrétü 36 lapon jelent meg.
I. HODIK Consideratiója 12–33 ll. II. PÁZMÁNY Responsiója 34–40 ll. III. HODIK Hyperaspistese 40–84 ll. IV. PÁZMÁNY Dissertatiója és HODIK Staterája 85–240 ll.
Ugyanezen időben Pázmány magyar nyelven írt kis munkát adott ki: «Nyolcz okok, miért egy nemesember a vallását megváltoztatta ».* Egy tudós protestans nemest vezet az olvasó elé, ki a katholikus egyházba tér s e lépéséről jó barátját tudósítja; és mivel ez megütközését fejezi ki, tudományos érvekkel indokolja áttérését.
Pozsony 1631. Ezen munkát könyvtáraink csak későbbi kiadásaiban birják. Közrebocsátotta KAPRINAY 1758-ban.
58. PÁZMÁNY 1631. ÉVI MUNKÁJANAK CZIME.
Ezen polemiák közepett, irodalmi munkássága más térekre is kiterjeszkedett. Az 1629-ik évi zsinat végzéseit kiadva, azokhoz függelék gyanánt egyháztörténeti dolgozatokat csatolt, miáltal magát hazánkban az egyházi történetnyomozás úttörőjévé avatta.
«A csapások között – írja – melyek egy század lefolyása alatt Magyarországot sújtották, levéltáraink enyészete… nem legcsekélyebb. Okirataink, melyeket drága kincsek gyanánt kell vala őriznünk, szétszórattak, lángok martalékaivá lettek. Bár sokat fáradoztam, hogy az emlékeket, melyek a magyarországi egyházi rend történetét a jövő nemzedékkel megismertethetnék, kinyomozzam, igyekezeteim eredménytelenek maradtak. A nagyszerű épületnek csak romjait, a remek műnek töredékeit találtam föl... A vallási viszályok és a török hódítás közepett az ősi vallásnak alig maradtak fönn némi nyomai. És miként száz év előtt boldogság volt szemlélni a magyar egyházat, ma élvezet lenne megismerkedni egykori virágzó állapotával. A mostoha balsors ettől is megfosztott minket. »
Pázmánynak tulajdonképen az volt szándéka, hogy a Magyarországban hajdan virágzott összes egyházi intézmények történetét állítsa össze; de adatok hiánya miatt nem volt képes tervét valósitani. Az esztergomi megye területén létezett egyházi javadalmak fölsorolására, az esztergomi érsek előjogai és kiváltságai előadására, és a magyar Monasterologia vázlatának kidolgozására szorítkozott. Az utóbbi dolgozatban levéltári kutatások alapján összeállítja a hajdan virágzott szerzetes rendek kolostorainak neveit, alapításuk korára és helyi viszonyaikra vonatkozó rövid jegyzetekkel. Bár hiányai és tévedései számosak, nagy becse van. Harmadfélszázad óta a történeti emlékek nagy tömege jött napvilágra, a levéltárak sem megközelíthetlenek többé, és mindamellett számos egyházi intézményről semmit sem tudnánk, ha nevét és emlékezetét Pázmány nem menti meg a teljes feledéstől.*
FUXHOFER-CZINÁR Monasterologiája több helyen csak Pázmányra képes hivatkozni.
« Reám – ekként zárja be összeállítását – szeretett hazám egykori virágzó állapotának emléke emelő és vigasztaló hatást gyakorol. Mily szép és örvendetes látványt nyújthattak ama nagyszámú monostorok, mikor jól elrendezett őrhegyek gyanánt az ország üdve fölött őrködtek! Lakóik imák, könnyek, böjtölés és a szerzetesi élet egyéb ájtatossági gyakorlatai által leesdették Isten kegyelmét, eltávoztatták haragját s erős falak gyanánt vették körűl Isten házát. Nemzetünk ekként az isteni pártfogás alatt boldog béke s jólét ölében élt. Most ellenben miután szétszórattak a szentély kövei s romokba dőltek a kolostorok, – Isten kegyelme is elhagyott; a Mindenható haragja egy század lefolyta alatt számtalan csapással sújtott, büntető keze most is fenyeget».*
Acta Synodus 100–130 ll.
Pázmány utolsó kiadványa: prédikáczióinak gyűjteménye. Tisztelői gyakran sürgették, hogy szent beszédeit állítsa össze és adja ki, mert ezzel fontos szolgálatot tenne papoknak és világiaknak egyaránt. Némi habozás után engedett az ismételt kérelmeknek.
Szerénysége nem engedé ugyan föltenni, hogy szellemdús, magas műveltségű papok, több évszázad múlva is élvezettel fogják olvasni, haszonnal tanulmányozni és eredménynyel fölhasználni prédikáczióit. Ezt nem is sejté; csak azon világi férfiak használatára szánta gyűjteményét, kik oly helyeken, hol papok nincsenek, nyomtatott könyvekből szoktak szent beszédeket az összegyülekezett híveknek fölolvasni. És úgy vélekedett, hogy legfölebb oly lelkészek fognak könyve után nyúlni, kik kellő készültséget, vagy elégséges segédeszközöket nélkülözvén, eredeti szent beszédek kidolgozására nem képesek.*
«A keresztyén olvasóhoz» czímzett előszavában.
59 PÁZMÁNY PRÉDIKÁCZIÓINAK CZIMLAPJA.
1633-ban adta sajtó alá vasárnapi szent beszédeit. Ezeknek nyomatása három esztendőt vett igénybe. Szándéka volt az ünnepeken tartott szent beszédeit is fölvenni a gyűjteménybe. «Több nevezetes szentekről sok prédikáczióim – úgy mond – jegyzetben vannak. De mivel ez a könyv fölöttébb öregbedett és romlott egészségem derék munkára alkalmatlanná változott »: lemond tervéről. Csak hetet vett föl az ünnepi szent beszédek közöl a gyüjteménybe. Utolsó helyen az áll, melyet 1635 karácsony ünnepén a nagyszombati székesegyházban tartott.
A gyüjtemény 105 prédikácziót, 10 parenesist és egy pásztori intést tartalmaz.*
Megjelent 1636-ban nagy ívrétű 1276 lapon.
Pázmány prédikácziói a hazai papság körében annyira elfoglalták a tért, hogy – mint Toldy Ferencz megjegyzi – «nagy soká nem mert a katholikusok közől senki a hitszónoki téren előállani».*
A Magyar Nemzeti Irodalom Története rövid előadásban. 62 l.
Pázmány a könyv élére a Szent-Háromsághoz czímzett ajánlólevelet helyezett, melyen ritka melegség, mondhatnók, ihlet ömlik el; mintegy írói végrendeletének tekinthetjük azt.
«Hálát adok szent Felségednek – írja többi között, hogy engemet kegyelmességedből, az igaz hit zászlaja alatt, egyházi álapotban köteles szolgáddá fogadtál, áldásodat rám árasztottad, lelki és testi ajándékiddal szivemet magadhoz szelidítetted, akaratomat szolgálatodhoz édesítetted, késedelmességemet serénységre sarkantyúztad, tudatlanságomat mennyei tanításoddal világosítottad, gyarlóságomat érdemem szerint nem ostoroztad, hatalmas kezeiddel belém oltott igaz ismeretedet naponként nevelted, dicsőséged terjesztésére szivemet gerjesztetted és a világ bojtorjánába ragadott kívánságimat szolgálatodra ösztönözted».
Alázattal vallja, hogy a mi jó benne van, Istentől van. Isten dicsőségének előmozdítása volt életének mindig czélja. «Ah mely boldog volt ama szent atya – így fohászkodik, – ki halála óráján ezt mondotta, hogy soha mást olyat nem tanított, melyet előbb maga nem cselekedett. Megvallom te előtted édes Uram Istenem, hogy én ilyen nem vagyok; szegény gyarló vagyok, mert sokat írok és tanítok, amit restségem vagy rosszaságom miatt nem cselekszem, vagy igen hidegen és fogyatkozva cselekszem. Mindazáltal te tudod Uram, hogy csak azt írom, amit szolgáid üdvösségére hasznosnak, előtted kedvesnek ismerek, sőt amit magam is kívánva igyekezem teljesíteni...
Végül kérelmeivel fordúl Istenhez. « Fáradságomnak egyéb jutalmát nem kivánom szent Felségedtől, hanem amit kedves szolgád szent Ágoston kívánt: valamit magad kívül akarsz adni, bár mind elvedd, csak magadat add nekem. És minthogy szólani kezdettem előtted Uram, noha por és hamu vagyok, még egy könyörgésemet bocsásd kegyelmes füleidhez… Adj a te méltatlan szolgádnak oly áldomást, hogy akik az én munkámat, a te ajándékodat, az anyaszentegyház tárházából vett igazságokat olvassák: tisztuljon értelmök sötétsége az igaz hit ismeretire, lágyuljon szivök keménysége penitencziára, gerjedjen lelkök hidegsége szerelmedre; hogy minden tévelygések sötétségéből, minden bűnök veszedelméből kifeselvén, híven szolgáljanak felségednek. Ha sok amit tőled kérek Uram, ottan csak azzal áldd meg méltatlan szolgád fáradságát, hogy bárcsak egy bűnös ember térésére egy lélek üdvösségére legyen segítő tanításom. Fáradságomnak fényes jutalma leszen, ha a Krisztus vérével megváltott lelkek közöl csak egynek üdvösségére segítő eszköz leszen irásom. »
PÁZMÁNY PÉTER EREKLYE-TARTÓ KERESZTJE.
(Elek Gusztávné tulajdona)
