IV.
IV.
Ezalatt a pápai udvarnál a császár kérelmei fölött tanácskozások folytak. Pázmány ezeknek kimenetelét nem várta be tétlenűl. Minden eszközt, mely rendelkezésére állott, fölhasznált arra, hogy a franczia udvar ellenséges befolyását ellensúlyozza. Támogatták őt Savelli herczeg, a császár rendes követe, Borgia bíbornok spanyol követ, Niccolini florenczi követ és néhány bíbornok, kik az ausztriai ház felé hajolták.
Pázmány különösen azon volt, hogy Barberini bibornokot megnyerje. Ismételve fölkereste, és meggyőzni igyekezett őt arról, hogy a pápának főpásztori hivatása és politikai érdeke egyaránt ajánlja a császár támogatását. « Mérhetetlenül nagy botrány volna – mondá egyebek között – ha ő szentsége a császárt elhagyná. Szívesen adnék magán vagyonomból, ha gazdag volnék, százezer aranyat a császárnak, oly szín alatt, hogy a pápától jő, csakhogy a kath. népek kárhoztató ítéletét elhárítsam a szent-széktől. Mert míg a protestansok dicsekednek, hogy vezéröket a svéd királyt segíti; a katholikusokat elhagyatottságuk szomorú érzete lesújtja.»
Kevésbbé volt szerencsés Pázmány azon észrevétele, hogy a szent-szék politikai irányának megváltoztatását a Barberini-ház érdeke is követeli. Mire az államtitkár sietett válaszolni, hogy szemei előtt mindig a közjó lebeg, mely mellett családja úgy elenyészik, mint az egész világgal szemben egy apró sziget. Az ügy érdemére nézve azon kitérő nyilatkozatra szorítkozott, hogy ő szentsége mindent meg fog tenni, ami hatalmában áll.*
PÁZMÁNY naplója 121. És az államtitkár ápril 10-iki jegyzéke a bécsi nuntiushoz.
April 24-ikén a pápa magához hívatta Pázmányt és írásba fölalt nyilatkozatot olvasott föl előtte, mely határozatát tartalmazta, a császár kívánatai tárgyában.
Eszerint hőn óhajtaná a császárt és a németországi katholikusokat bőségesebb segítségben részesíteni, mint eddig tette; de erre egészen képtelen. A franczia királyt a protestans hatalmakkal fönnálló szövetségétől elvonni eddig is igyekezett; ezen tevékenységét folytatni fogja s nuntiusait megfelelő utasítással látja el. A kath. hatalmak szövetségére vonatkozó javaslatot megfontolta, de abban több nehézséget talált, melyek hozzájárulását tiltják. Ha azonban más szövetségi terv dolgoztatik ki, mely atyai és főpásztori hivatásával megegyeztethető, a többi kath. uralkodókat is kielégíti; kész azt fölkarolni. Egyébkint a császárt az ő személye és háza iránt érzett szeretete, ragaszkodása felől biztosítja.*
A pápai nyilatkozat eredeti példánya a Barberini-könyvtárban.
A magán-társalgás folyamában szólott az angyal-várban őrzött kincsekről, melyek V. Sixtus pápa rendelkezése szerint az örök-város javára, rendkívüli csapások idején, használhatók föl. Említé, hogy néhány nap előtt, azon hírre, hogy a császár részére készül fölajánlni a kincsek egy részét, a római nép zavarogni kezdett.*
Az audientia leírása ugyanott.
Pázmány leverten távozott a Vatikánból, mert a pápai nyilatkozat a császári kívánatok teljesítésének megtagadásával egyértelmű volt. Mindazáltal bár csüggedni kezdett, nem hagyott föl tevékenységével. Újabb javaslatokat terjesztett elő. És pedig azt kérte, hogy a pápa az egyházi tizedeket, melyekből a császárt havi segítségben részesíti, három esztendőre bankároknak adja el, és a befolyó összeget küldje meg a császár részére. Továbbá a tervezett kath. szövetségnek oly formában való létesítését ajánlotta, hogy egyetlen czélja volna: a német birodalom oltalmazása protestáns hatalmak támadása ellen.*
PÁZMÁNY május 3-iki emlékirata a prímási levéltárban.
Míg a válaszra várakozott, május első napjaiban, Bécsből futár jött, szomorú hírekkel. A svéd király megnyitván a hadjáratot, a Lech partjánál a kath. liga hadait megverte, Bajorország nagy részét elfoglalta s Bécset fenyegette.
Pázmány, kit ekkor gyengélkedése a szobához kötött, levélben értesítette az államtitkárt az eseményekről, és rögtöni segélyt kért a németországi katholicizmus megmentésére. Az államtitkár válaszában a pápa fájdalmát tolmácsolta a kath. népeket ért csapások fölött, és készségét, hogy mindent meg fog tenni, ami hatalmában áll. De ugyanakkor közlé vele, hogy utóbbi propositiói sem fogadhatók el.*
PÁZMÁNY május 8-diki emlékirata ugyanott. És Barberini küldöttének jelentése PÁZMÁNYnál tett látogatása felől a Barberini-könyvtárban.
Pázmány egy végső kísérletet teendő, május 13-ikán megjelent a pápánál, Róma közelében fekvő castel-gandolfói nyári lakában, hol VIII. Orbán a tavaszi napokat tölteni szerette. Megható szavakkal jellemezte a csapásokat, melyeket a svéd király győzelmei a császárra, a német birodalomra és a kath. egyházra mértek. Egész ékesszólását kimerítette, hogy a szent atya szívét megindítsa. De a válasz a korábbi mentségek és kifogások ismétlésére szorítkozott. Erre a bíbornok kijelentette, hogy rövid idő múlva visszatér hazájába. A pápa hallgatása érthetőleg kifejezte, hogy az nincs ellenére.*
PÁZMÁNY naplója. 131.
Pázmány csak azt várta, hogy a pápa Rómába visszatérjen, és azonnal búcsúkihallgatást kért. Ezt május 26-ikán kapta meg. Ez alkalommal a pápa hangsúlyozta, hogy a svédek előnyomulása és a katholikusok szenvedései kimondhatatlan fájdalommal töltik el, és a veszélyek eltávolítása végett nyilvános imákat rendelt el. Közölte vele, hogy Bécsbe rendkívüli nuntiust küld, aki hivatva lesz a szentszék pénzügyi helyzetét és áldozatokra való képtelenségét föltárni. Mindazáltal rajta lesz, hogy a szokott havi segély terhére jelentékeny előleget küldhessen. Egyszersmind azon reményét fejezi ki, hogy Pázmány jelentésével meg fogja nyugtatni a császárt. « Mi viszont – mondá – nyilvánosságra hozzuk, hogy mindaz a mit nuntiusunk tevékenysége eredményezni fog, atyai buzgalmunk és önkéntes készségünk mellett, nagy részben uraságod lelkes és hathatós közbenjárásának tulajdonítandó.»*
Ezen szóbeli nyilatkozat olasz szövege a Barberini-könyvtárban.
És csakugyan a pápa azon volt, hogy a császárt és Pázmányt végkép el ne keserítse. Hatvanezer tallért küldött Bécsbe, és ígérte, hogy néhány nap múlva újabb segélyösszeget fog útnak indítani. Egyszersmind a császárt levélben is biztosította jóakarata felől. « Dávid tornyát – írja egyebek között – a vitézek fegyvereitől fosztaná meg az, ki megingatni engedé az ausztriai ház hatalmát, melyet mindig az egyház oltalmára használt föl; csak a keresztény világ dicsőségének ellensége nem örvend a buzgó császár diadadalainak. Hogy mi így érezünk, tanúskodhatik kedvelt fiunk Pázmány Péter bíbornok is, ki a kath. vallás terjesztése és a szent érdekek fölkarolása által a császári és a pápai jóakaratra egyaránt érdemeket szerezett. Szívesen hallgattuk őt, amint ékesszólón figyelmünkbe ajánlotta Németország ügyét. Apostoli szeretettől hevülő szívünket a fájdalom kardja járja át, mikor összevetjük azt a mit Németország szerencsétlen helyzete követel, azzal amit Olaszország nyomora tennünk megenged.»*
Az államtitkárnak június 5-ikén a bécsi nuntiushoz írt jegyzéke a Barberini-könyvtárban. A császárhoz ugyanazon napon írt pápai levél eredeti példánya a bécsi állami levéltárban.
A pápá egyébkint is azon volt, hogy Pázmányra római tartózkodásának utolsó napjait lehetőleg kellemesekké tegye. Sokféle egyházi kegyelmekben részesítette, kíséretének két tagját titkos kamarásai sorába iktatta. Az államtitkár ereklyékkel s képekkel kedveskedett neki és kísérőinek. *
A velenczei, dogenak május 29 és június 12-ikén a bécsi követhez irt jegyzékei, Velencze bécsi követének július 10 és 31-iki jelentései. A velenczei állami levéltárban.
Pázmány mindazáltal elégületlenül hagyta el az örök várost. Május utolsó napján kelt útra. Ismét fölkereste a lorettói búcsúhelyet. Június 6-ikán Anconába érkezett. Innen hajón kívánta útját folytatni. A császár megkeresésére, a velenczei köztársaság készséggel tette meg a szükséges intézkedéseket. Egyik tengerparti főparancsnok megjelent Anconában, a signoria nevében üdvözölte Pázmányt, és rendelkezésére állított két díszes gályát, melyek Fiuméba szállították. Innen Pozsonyba, majd Bécsbe sietett, hogy jelentését a császárnak megtegye.
