II.
II.
A pápai udvarnál Pázmány küldetésének hírét nem fogadták szívesen. El voltak határozva, hogy a semleges magatartásból nem engedik magokat kizavartatni; de egyszersmind ki akarták kerülni a nyílt összeütközést a Habsburg-házzal. Már pedig attól féltek, hogy Pázmány föllépése szakadásra viheti a dolgot. Ezen aggodalmat növelte Borgia bíbornoknak, a spanyol király követének, tapintatlan magaviselete.
Ez ugyanis, miután sikertelenűl igyekezett a pápát a Habsburg-ház érdekeinek fölkarolására birni, neheztelését botrány előidézésével akarta nyilvánosságra hozni. Márczius elején a pápa elnöklete alatt bíbornoki consistorium tartatott, kizárólag egyházi ügyek elintézésére, püspökök praeconisátiója végett. Mindazáltal Borgia fölhasználta az alkalmat, hogy a politikai ügyeket szőnyegre hozza. Éles szavakkal kikelt a pápa ellen, ki – úgymond – « a kath. vallás ellenségeinek kedvez és az egyház támaszait elhagyja». A pápa arczát a harag pírja borította el, de egy ideig türelmesen hallgatott. Borgiát mindinkább elragadta az indulat heve, és egyenesen a pápához intézte szavait. « Hallgass, hallgass», szólott közbe a pápa. «Mikor a kath. vallás megmentése van kérdésben, nem hallgathatok», folytatá a bíbornok; míg társainak sürgető kérésére elhallgatva, véget vetett a kínos jelenetnek.*
Római és spanyol diplomatiai jelentések alapján.
Néhány nappal utóbb Borgia azon megfontolatlan nyilatkozatot ejtette el, hogy az útban levő magyar bíbornok is hasonló határozottsággal fog szólani.*
A pápai államtitkárnak 1632 márczius 13-ikán a bécsi nuntiushoz intézett jegyzéke.
Ezért Barberini bíbornok, a pápa unokaöcscse és államtitkára, a Rómában tartózkodó Tomkó János bosniai püspököt küldötte Ferrarába Pázmány elé, hogy őt mérsékletre hívja föl.* Majd néhány nappal utóbb egy olasz praelatust bocsátott Anconába, hogy ott Pázmányt bevárja és fölkérje, hogy Rómában ne lépjen föl császári követ gyanánt. Ugyanis az államtitkár abban állapodott meg, hogy Pázmány elé akadályokat fog gördíteni, melyek a rábízott ügyek tárgyalását késleltessék és nehezítsék. Rábirta a pápát, hogy Pázmánytól a császári követ czímét és jogait tagadja meg; azon oknál fogva, mert a bíbornokok, mint az egyház fejedelmei, világi uralkodók képviseletében nem járhatnak el; és mert ekkorig nem lévén gyakorlatban a bíbornokok követségben való küldése, e sérelmes gyakorlat meghonosítása nem engedhető meg.
A ftorenczi udvar római követének márczius 14 és a bécsi nuntius ápril 3-iki jelentéseik.
Pázmányt nem kevéssé lepte meg a római curia ezen álláspontja, melyet magáévá tenni nem volt hajlandó. Válasza úgy hangzott, hogy mivel tudomása szerint, régibb és újabb időkben, bíbornokok gyakran jártak el világi uralkodók követségében, ő is hódolni fog a császár parancsának. Egyébkint kijelentette, hogy tiszteletteljesen fogja az egyház leghívebb fiának kérelmeit tolmácsolni.*
PÁZMÁNYnak a római követségről vezetett naplója. MEDNYÁNSZKYnál.
Ezen biztosítás által megnyugtatva, a pápai udvar fényes fogadtatást készített elő Pázmánynak, mikor márczius 28-án az örök városba bevonúlt. Barberini bíbornok díszfogatát küldé eléje, udvari papjaival. Colonna herczeg személyesen üdvözölte őt a város területének határánál. A kapun belűl bíbornokok, főurak és követek hatlovas fogatainak hosszú sora várta. Az utczákat nagy tömeg töltötte be, mely – az írott hírlapok tanusága szerint – nagy gyönyört talált a magyar lovasok délczeg tartásában és nemzeti ruháiban; a fényesen öltözött szolgákat főnemeseknek nézve.*
Ápril 3-ikán kelt ujságlapok, Avvisik a Vatikán és a Corsini-könyvtárban.
Pázmány egyenesen a vatikáni palotába ment, hol VIII. Orbán kitűntető szívességgel fogadta, a hármas térdhajtás után megölelte és oldala mellé ültette. A bizalmas társalgás folyamán a pápa a politikát is szóba hozta; örömét fejezte ki a fölött, hogy a svéd hadak előnyomulásukat abbahagyták. Mire Pázmány megjegyezte, hogy a háborúban beállott szünet hasonló ahhoz, melyet a váltóláz enged áldozatainak, és nincs kétség az iránt, hogy Gusztáv Adolf tavasz nyiltával folytatja hadimunkálatait. *
PÁZMÁNY naplója. B. MEDNYÁNSZKY 114. És PÁZMÁNYnak ápril 3-ikán a császárhoz írt jelentése a bécsi állami levéltárban.
A prímás rövid látogatásokat tett az államtitkárnál, a bibornoki-collegium dékánjánál és Savelli herczegnél, ki a császár rendes követének tisztét viselte. Csak ekkor mehetett lakására, melyet a legelőkelőbb helyen, a Colonna-tér egyik palotájában rendeztetett be magának. Itt a következő napokban a római előkelő társaság tisztelgő látogatásait fogadta.
Ezalatt a pápa ápril első napjára consistoriumot hivott egybe, a bibornoki kalap átnyújtása végett. Ezt megelőzőleg Pázmánynak, magyar kíséretével, a város déli kapuja, a Porta del Popolo elé kellett kivonulnia, hogy onnan ünnepélyes menetben vezettessék a Vatikánba. Ő, az államtitkárral s egy másik bíbornokkal foglalt helyet a díszkocsiban. Az Angyalvár ágyúi s a Szent-Péter terén fölállított svájczi testőr-csapat üdvlövésekkel tisztelték meg.
A consistorium után az államtitkár lakomát adott tiszteletére. Ennek végeztével Pázmány újabb magán-kihallgatáson fogadtatott a pápa által. Mire megkezdette látogatásait a bibornokoknál, kiknek a hozzájok intézett császári ajánló iratokat kézbesítette; mindannyiam igérték, hogy támogatni fogják igyekezetében.*
Az ápril 3-iki Avvisik. És PÁZMÁNY naplója.
43. A PORTA DEL POPOLO ROMÁBAN.
E szerint az első napok szertartások és ünnepélyes látogatások között teltek el. A tisztelet, melynek nyilatkozataival minden oldalról elhalmozták, kedvező hatást gyakorolt rá. Ehhez járúlt az, hogy a pápa bizottságot küldött ki, melynek föladata volt az iránt adni véleményt, hogy milyen módon teremthetne ő tetemes összeget elő, segítségűl a császár részére. Pázmány reményeket kezdett táplálni, hogy küldetése nem marad eredménytelen.* De csakhamar bekövetkezett a kiábrándulás.
Ápril 3-iki levele a császárhoz.
Ápril 6-án volt első hivatalos kihallgatáson a pápánál. A császári ház hódolatát tolmácsolva, átnyújtotta megbizó levelét, és elő készűlt adni küldetésének czélját. Ekkor a pápa félbeszakította: « Vajjon a császári megbizó levél követnek czímezi-e? » kérdé. « Ha igen – úgymond – nem veheti át a megbízó levelet; mert a bíbornokok, kik a világi fejedelmekkel egyenrangúak, azoktól követséget nem vállalhatnak el ».
Pázmány tisztelettel megjegyzé, hogy számos esetben bíztak meg világi uralkodók bíbornokokat követséggel. «Ezek az egyházi ügyekben járatlanok voltak», válaszolá ingerülten a pápa.
A bíbornok nem jött zavarba. «A császár – így szólott – nem a végett küldötte Rómába, hogy arról vitatkozzék: vajjon a bíbornokok a követi czímet használhatják-e vagy sem; azzal bízta meg, hogy Németország helyzetét terjeszsze elő, és a pápa segítségét kérje ki. Elő fogja tehát adni, a mit a császár rábízott. »
A pápa meglepetve ezen nyugodt, de határozott hang által, szólni engedte Pázmányt. « Találkoznak – így folytatá – kik állítják, hogy a jelenleg dúló háború tisztán politikai természetű, és a vallás érdekeivel nem áll kapcsolatban; hogy csak a Habsburg-ház, és nem egyúttal a kath. egyház ellen irányúl a támadás. Ez téves és rosszakaratú fölfogás. A németországi protestánsok főleg azért hívták a svéd királyt segítségűl, hogy az általok elfoglalt egyházi birtokok visszaadásáról intézkedő császári rendelet végrehajtását megakadályozzák. Ha a császár ezen rendeletet visszavonja, és az egyház érdekét föláldozza: a béke nem zavartatik meg. A háború oka tehát vallási természetű, és következményei az egyházra vészteljesen fognak hatni. » Ezután áttért a császár kívánatai részletezésére s indokolására.
A pápa röviden válaszolt: hogy a franczia királyt eddig is igyekezett elvonni a svéd királytól, ezentúl szintén hatni fog ez irányban; a kath. hatalmak szövetségének létrehozása tárgyában többféle aggodalmai vannak; áldozat készségének pedig a szent-szék nagy adósságai és kiadásai határt szabnak.
A társalgás ezután mind bizalmasabb jelleget vett föl. Pázmány nem habozott nyiltan kimondani, hogy sokaknak meggyőződése szerint a pápa és a franczia király között titkos szövetség áll fönn, melynek czélja az ausztriai ház megsemmisítése; és ő – úgymond – maga látta másolatban a párisi nuntius levelét, melyben írja, hogy a pápa a császári méltóságnak a bajor dynasztiára átszállítását kívánja; és maga látta azt a szerződést, melyet néhány év előtt a franczia király több fejedelemmel kötött, és melyben a spanyol birodalom földarabolása terveztetvén, a nápolyi királyság a szent-szék részére ajánltatik föl. «Azt, hogy Szentséged – így fejezte be előadását – hadait szaporítja, várait erősíti, szintén úgy magyarázzák, hogy nagy háborúra készűl; sőt vannak, kik észreveszik, hogy Szentséged a szerint van derűlt és szomorú hangulatban, a mint a Habsburg-ház ügyei rosszabbra vagy jobbra fordulnak. Még a legbensőbb események sem maradnak a hatalmas uralkodók előtt titokban.
A pápa erre hevesen tiltakozott azon föltevés ellen, hogy ő az ausztriai dynasztia irányában ellenséges érzületet táplálna; az erre vonatkozó híreket hazugságoknak bélyegezte. Végűl bizalmas közléseket tett Pázmánynak, kit szoros titoktartásra kötelezett és szívélyesen bocsátott el. « Nem is közlöm senkivel, a mit ekkor hallottam» – jegyzé naplójába.*
PÁZMÁNY naplója 119. És az államtitkárnak ápril 10-ikén a bécsi nuntiushoz intézett tudósítása.
