I.
I.
42. A PIAZZA DEL POPOLO ROMÁBAN.
Pázmány küldetése II. Ferdinánd által Rómába. Útja. A római cúria állása. Pázmány bevonulása az örök városba. Fogadtatása. Első audientiája. Pázmány követi czíme tárgyában fölmerült nehézségek. Pázmány tárgyalásai II. Ferdinánd kivánatai ügyében. Igyekezeteinek meghiúsulása. Búcsú-audientiája. Elutazása. Tárgyalások Pázmánynak a császár rendes római követévé kineveztetése iránt.
HARMINCZ éves háború első felében a Habsburg-dynastia fegyvereinek nagy mértékben kedvezett a szerencse. De Németország megalázott protestáns fejedelmei váratlanúl hatalmas szövetségest nyertek: a svédek hős királya, GUSZTÁV ADOLF személyében. Ez miután az éjszak-németországi tartományokból a császári hadakat kiszorította, a Lipcse mellett (1631 szeptember 7-én) kiküzdött diadallal II. Ferdinandot a tizenkét év óta folyamatban levő háború összes vívmányaitól megfosztotta. Mire Francziaország is, a Bourbonok hagyományos politikájához híven, Ausztria ellenségeihez csatlakozott.
A veszélyes helyzetben a császár úgyszólván elszigetelve állott. Csak Spanyol- és Bajorországra támaszkodhatott. A hosszú küzdelem kimerítette úgy saját, mint szövetségesei erejét. És habár megszokta, hogy ügyét a kath. egyház érdekeivel azonosnak tekintse, a római szent szék segítségére nem számíthatott.
VII. ORBÁN pápa (1623–1644.) ugyanis mindinkább meggyőződött arról, hogy a hit egységét Európában fegyver hatalmával állítani vissza, és a protestantismust, mely éjszakon uralkodó állást foglalt el, kiirtani nem tartozik többé a lehetőségek sorába. Ellenben attól tartott, hogy a vallási háború a katholikus és protestáns népek között a gyűlölet lángját szítva, századokra lehetetlenné fogja tenni a közeledést.
Ezen fölfogásban megerősítette őt a franczia király, vagyis ennek mindenható minisztere, RICHELIEU bíbornok, ezen kor legnagyobb diplomatája, ki a pápai udvarnál is irányadó befolyást tudott kiküzdeni. Levelei és küldöttei szüntelenül azt hangoztatták, hogy az ausztriai ház hatalmi törekvései veszélylyel fenyegetik az európai egyensúlyt és a szent-szék függetlenségét. Egyszersmind megtudta a pápát nyugtatni az iránt, hogy a svéd király egyedűl az ausztriai ház, nem a kath. egyház ellen irányozza fegyvereit, minélfogva a szent-szék I. Ferdinand segélyezésének kötelességétől fölmentve érezheti magát.
A császári udvarnál ismerték ezen helyzetet. De tisztán látták azt is, hogy Gusztáv-Adolffal csak úgy képesek sikeresen megmérkőzni, ha tőle a franczia királyt elvonják, és ellene a kath. hatalmak, élén a pápával, közös actiót indítanak meg. Ennek pedig föltételét az képezte, hogy a pápa erkölcsi és anyagi hatalma egész súlyát az ausztriai ház javára vesse a mérlegbe. Így tehát élet-kérdés volt: a pápát megnyerni.
Ezen föladatra, Richelieu befolyásának ellensúlyozására, egyedűl Pázmány látszott képesnek; mert tehetségeit és ügyességét azon nagy tekintély is támogatta, melynek hirénél és érdemeinél fogva az örök városban örvendett. II. Ferdinand az 1632-dik év elején fölszólította, hogy mint rendkívüli császári követ utazzék haladéktalanúl Rómába.
Pázmány, bár hanyatló egészsége és a magyarországi helyzet bonyodalmai visszatarthatták volna, habozás nélkül vállalkozott a követségre. A kath. egyház, melynek, fölvirágoztatásán hazájában, három évtized folyamán működött; a Habsburg-ház, melyben egyháza leghatalmasabb támaszát szolgálta: nagy válság küszöbén állott. Azon gondolat, hogy elhárítására közreműködhetik, és a szentszék politikájának megadhatja azon irányt, melyet, meggyőződése szerint, az egyház és emberiség java követelt: megragadta lelkét.
Mint sok nagy elme, Pázmány is gyakran foglalkozott az örök béke biztosításának eszményével. Most, a mint római küldetését elvállalta; azzal a reménynyel kecsegteté magát, hogy az eszmény valósítására is tehet kísérletet. Eziránt emlékiratot nyújtott be a császárnak. «Nézetem szerint – így szól egyebek között – a háborúk onnan keletkeznek, hogy a Habsburg-ház ausztriai és spanyolországi ágának hatalma a többi európai uralkodók féltékenységét ébren tartja; ezek, az egyensúly föntartása érdekében, és nehogy elnyomassanak, a két dynasztiát háborúkkal gyengítik. Ezen baj megszünik, mihelyt mindenki biztosnak érezi magát a felől, hogy békésen birhatja azt, mit Istentől nyert». Ezen czél elérése végett azt ajánlja, hogy az öszszes kath. hatalmak «az eretnekség kiirtása és a törökök kiűzése végett» lépjenek szövetségre; kötelezzék magokat, hogy egymást soha sem támadják meg, és azt, ki fogadását megszegi, közös erővel megfékezik; viszályaikat békebíróság eldöntésére bízzák; a törököktől és protestáns fejedelmektől meghódítandó területeket, közös megállapodás szerint, osztják föl.*
PÁZMÁNYnak 1632 február 10-ikén kelt emlékirata a bécsi állami levéltárban.
Az ilyen tervek, melyek egyébkint ha életbe lépnek, inkább az örök háború, mint az örök béke forrását nyitották volna meg, túlmentek az udvar czéljain, melyek a tényleges bajok gyors orvoslására irányúltak.
Pázmánynak az volt föladata, hogy a pápa előtt a császár fájdalmát tolmácsolja a fölött, hogy a kath. vallás ellenségeivel kath. uralkodók szövetkeztek; habár ő soha sem törekedett birodalmát mások rovására terjeszteni, és óhajtását csak a béke biztosítása, a kath, egyház fölvirágoztatása képezi; ellenben a svéd király, kit Francziaország buzdítása késztetett az ellenséges támadásra, nem fog nyugodni, míg a kath. egyházat, fejével együtt, meg nem semmisíti. Pázmánynak oda kellett hatni, hogy a pápa nyújtson pénzbeli segélyt a császárnak, vonja el a franczia királyt a svéd királytól, létesítsen a kath. hatalmak között szövetséget.*
1632 febr. 12 s 14-iki utasítások a bécsi áll. ltban. PÁZMÁNYnak e követségére vonatkozó irományokat nagy részben kiadta b. MEDNYÁNSZKY Alajos « Legatio Romana Petri Pázmány» czímű önálló könyvben.
Előre volt látható, hogy Pázmány küldetésének kimenetele Európa politikai helyzetére lényeges befolyást fog gyakorolni; miért is az az összes udvarok figyelmét magára vonta.*
Tanúskodnak erről az udvarok bécsi és római követeinek jelentései, melyek bőségesen tartalmaznak részleteket Pázmány küldetése felől.
Pázmány nagy sietséggel tette meg előkészületeit a hosszú útra, és mivel a király képtelen volt a szükséges pénzt gyorsan előteremteni, saját pénzkészletét használta föl. Egy bécsi bankháznál huszonnégyezer tallért tett le, megfelelő értékű római váltó fejében.
Egyházi rangjánál és küldetésének jelentőségénél fogva, nagyszámú kíséretre volt szüksége. Ez negyvennyolcz személyből állott; köztök két esztergomi kanonok és egy Batthyány gróf volt. A kocsik és podgyász-szekerek elé harmincznyolcz ló volt fogva.
Február 14-én indúlt el Pozsonyból. Bécset nem érintve, Linczen és Görczön keresztül ért velenczei területre, hol a köztársaság hatóságai kitűntető fogadtatásban részesítették. Ferrarában, a fáradalmak által okozott gyengélkedése miatt, néhány napig pihent. Majd Lorettóban a híres búcsú helyen végezte ájtatosságát. Márcz. 7-én ért az örök város kapui elé. E szerint negyvennégy napot vett igénybe az út, melyet ma sokkal kevesebb óra alatt teszünk meg. Az úton tett kiadások ötezer forintra mentek.
