IV.
IV.
Az 1607-ik év nyarán; mikor Pázmány a hittudományi tanfolyam negyedik esztendejét bevégezte, már lecsendesült a zivatar, melyet Bocskay fölkelése támasztott. A bécsi békekötés, a protestáns felekezetek igényeit kielégítve és a politikai sérelmeket orvosolva, helyreállította az ország nyugalmát.
Rudolf király mindazáltal csak a helyzet kényszerüségének hatása alatt szánta el magát az engedményekre. Azok között, kik őt az ellenállásban kitartásra buzditották, kiváló helyet foglal el Forgách Ferencz, kit állhatatos hűsége jutalmául, esztergomi érsekké s királyi hely tartóvá nevezett ki.
Az új primás nagy föladatokat tűzve maga elé, és előre látva a reá várakozó küzdelmeket, sietett biztosítni magának azon támogatást, melyet Pázmány lángeszétől s lelkesedésétől remélhetett. Más főpapok példájára, kik tudós jezsuitákat bírtak környezetökben, bizalmas tanácsosok és munkatársak gyanánt, már kevéssel kineveztetése után, a Jézus-társaság főnökeinél kieszközölte azt a kedvezést, hogy Pázmányt oldala mellé az érseki udvarba rendelték.*
PÁZMÁNY már az 1607-ik évi szeptember hónapot Forgách mellett töltötte Pozsonyban, és innen Bécsbe kisérte őt; kitünik ez 1607 szeptember 26-án a lavanti püspökhöz irt leveléből. PÁZMÁTNY Péter Levelezése. 1. 13.
Forgách egyház-politikai irányát a bécsi békekötés által létrehozott nagy átalakúlás nem módosította. A hajhatatlanság képezi jellemének fővonását. A győzőkkel nem tudott békét kötni, még fegyverszünetre sem szánhatta el magát; mert egy pillanatra sem hagyott föl a törekvéssel, hogy őket kivívott előnyeiktől megfoszsza. Az elvesztett tér visszahódításának vágya töltötte be lelkét. Úgy szólván magára hagyatva fáradozott azon, hogy Mátyás főherczegnek a magyar trón elnyerésére czélzó actióját meghiusítsa, mivel attól tartott, hogy a koronát újabb vallási és politikai engedmények árán fogja csak megszerezni. Nem látta be, hogy a katholika egyház és a Habsburgház uralmát Magyarországon egyedűl a népszerű főherczeg trónrajutása mentheti meg, míg Rudolf gyűlölt kormánya mindakettőt veszélyezteti. Mikor Mátyás, bátyjának hozzájárulásával, királylyá megválasztatott, Forgách meghódolt néki és fejére tette a szent koronát; de folytatta az elkeseredett küzdelmet a bécsi békekötés vallásügyi végzései ellen, melyeknek érvényességét soha sem ismerte el.
II. RUDOLF RÓMAI CSÁSZÁR S MAGYAR KIRÁLY.
(Egykorú metszet után, mely Lanfranconi Enea tulajdona.)
Pázmány ellenben, rendje tanításai és hagyományaiból elsajátította volt a simulékonyság és a transactiora való készség szellemét, melyet a közpályán soha sem tagadott még. Ő is lelkesedett eszményi czélokért, állhatatosan ragaszkodott az elvekhez; de eszélytelen eljárásnak tartotta: kivihetetlenért küzdve föláldozni a kivihetőt. A bevégzett tények előtt nem hódolt meg, de jól tudta, hogy ignorálva azokat, csak a saját ügyének sikerét veszélyezteti. A hitegység helyreállítása, ezen kor egyik általános aspirátiója, az ő szemeiben is oly czél volt, melynek elérésére törekedni a kötelességek legelsejét képezi. De tisztában volt azzal, hogy szemben a protestantismus megszilárdult állásával, politikai és culturai hatalmával, valamint tekintettel, a törökök részéről fenyegető veszélyekre, a katholikus államférfiúnak nem kevésbbé van szüksége mérsékletre, mint bátorságra.
Mindjárt első politikai föllépésénél bebizonyította, hogy ezen tulajdonságok egyikét sem nélkülözi.
Pázmányra ugyanis az 1608-iki országgyűlésen nehéz föladat megoldását bízták rendjének főnökei.
A prépostokat és apátokat, régi gyakorlat szerint, az alsó táblánál ülés és szavazat illette meg. A magyarországi jezsuiták, mint a turóczi prépostság birtokosai igénybe vették ezen jogot, és Pázmány által képviseltették magokat: De az alsótábla vonakodott őt körébe fogadni; a bécsi békekötésre hivatkozott, mely a jezsuitákat ingatlan javak bírásától eltiltván, ezzel a turóczi prépostságtól is megfosztotta.*
A jezsuiták évlapjai: Litterć Annuć S. J. 1608-ik évfolyam. 508.
12. MÁTYÁS FŐHERCZEG.
Pázmány ekkor rendje érdekében, az országgyűléshez emlékiratot intézett, melyben a bécsi békekötés illető pontjának érvénytelenítését kérte. Óvatosan került mindent, a mi az ország rendeit kellemetlenül érinthette volna. Nem gondolt arra, hogy a bécsi békekötés vallásügyi végzéseinek jogerejét megtámadja; sőt épen a bécsi békekötésből meríti legerősebb érveit. Az első czikk a rendeknek vallásuk szabadgyakorlatát biztosítja. A protestánsok – úgy mond – bizonyára a vallásszabadság ellen intézett merényletet látnának abban, ha idegen származású lelkészeiket és tanítóikat a király száműzné. Ebből következik, hogy a katholikusokra nézve is jogsérelem volna az, ha a gyermekeik nevelésével buzgón foglalkozó jezsuiták számüzetnének. Egy másik czikk szerint a katholikusoknak visszaadandók a zavarok idejében tőlök elvett templomok; ebből következik, hogy a jezsuitáknak is vissza kell adni a tőlök elvett túróczi és selyei templomokat. A hatodik czikk rendeli, hogy a prépostságokat és apátságokat a fölkelés előtti állapotba vissza kell helyezni; ezért a túróczi prépostságot a jezsuitáknak, kik a fölkelés előtt bírták, kell átszolgáltatni.
Fejtegetései további folyamán az ország alaptörvényeinek oltalma alá helyezkedik. Azok szerint csak azt lehet elitélni, kire bűntényt bizonyítanak rá; de a jezsuitákat semmiféle bűntényben sem marasztalták el. És ha közülök néhányan bűntényeikért a számüzetést meg is érdemelnék, a büntetést ép oly kevéssé szabadna az egész rendre kiterjeszteni, a mint néhány száz nemes vagy polgár bűneért nem lehet az egész nemességet vagy egy várost sújtani. És bizalmat mutatva a rendek igazságérzete iránt, így zárja be iratát: «Súlyos sértést követnék el mindnyájatokon, ha rábeszélés és könyörgéssel akarnám elérni, hogy azt amit az igazság és méltányosság, az isteni és emberi jog követel, megtegyétek: az igazságérzetet és részrehajlatlanságot látszanám tőletek megtagadni. »*
PÁZMÁNY emlékirata Kazynál: (Historia Universitatis Tyrnaviensis), Katonánál és más munkákban is megjelent.
Mindazáltal; habár a katholikus főrendek a jezsuiták ügyét buzgón fölkarolták, a protestáns rendek, kik az országgyűlésen túlnyomó többségben voltak, keresztül vitték a jezsuitákra vonatkozó végzés fönntartását.
A bécsi békekötés végzéseinek elismerése Pázmány részéről nem volt ügyvédi fogás. Az új helyzet következményeivel számol akkor is, mikor az országgyűlés alatt, mint a Pozsonyban levő hittudósok legkiválóbbika, a király által fölhivatott, hogy véleményét adja elő aziránt vajjon a vallás szabad gyakorlatának törvény útján való szentesítése a keresztény fejedelem kötelességeivel megegyeztethető-e?
Pázmány a kérdést mindkét oldalról megvilágította. Nem hallgatja el azon meggyőződését, hogy a hamis vallás elterjedése a legnagyobb csapás, mely egy nemzetet érhet; nagyobb a török rabságnál, mert ebből mindig remélhető a szabadulás; míg a pokolból, hová a hamis vallás vezet, nincs menekülés. Ezért a fejedelem köteles alattvalóit az igaz vallás követésére vezetni, és megakadályozni őket, hogy Krisztustól elpártolva, az ördöghöz szegődjenek, vagyis az igaz vallástól a hamishoz pártoljanak. A fejedelem tehát, ki vallásszabadságot enged, mindazok elkárhozásáért felelős, kik az engedmény következtében a hamis valláshoz csatlakoznak.
De ezekkel szemben fölveti azt a kérdést: hogy a szentírás talán csak a keletkező tévtanok kiírtását parancsolja, és így azon fejedelem, ki az elődei alatt megerősödött hamis vallásnak biztosít szabad gyakorlatot, nem követ el bűnös cselekményt. Egyébkint – folytatja – nemcsak azt kell tekintetbe venni, hogy mi jogos? de azt is mi tanácsos? Már pedig, a tapasztalás tanúsága szerint, nagy zavarok közepett, czélszerűbb engedményeket tenni, hogy az elvesztett előnyök visszaszerzésére időt nyerjünk; mint az engedményeket megtagadva, mindent örökre elveszteni. V. Károly császárnak hatalmában állott volna Luther felekezetét kiirtani; és ő mégis a vallás szabad gyakorlatát biztosította protestáns alattvalói részére; mivel belátta, hogy erőszakos eszközök alkalmazásával nagyobb bajokat idéz elő, mint a melyeket azokkal el akar hárítani. A csehországkirályok megtürték a hussziták felekezetét, és Spanyolország hatalmas uralkodója vallásszabadságot engedett a németalföldi protestánsoknak.
Végül kiemeli Magyarország különleges viszonyait. A protestáns rendek készebbek török vagy tatár uralom alá adni magokat, mint lemondani vallásuk szabad gyakorlatáról. Ilyen körülmények között az a kérdés, hogy mit lehet kivinni? nem pedig az, hogy mi van megengedve? Egyszersmind azon reményét fejezi ki, hogy a protestánsok szabad vallásgyakorlatának szentesítése a kath. rendekre jótékonyan fog hatni: föléleszti hitbuzgalmukat, és egyházuk megoltalmazása és vallásuk terjesztése érdekében nagyobb tevékenységre ösztönzi őket.*
Ezen emlékiratnak PÁZMÁNY kézével írt példánya a győri káptalan levéltárában őriztetik.
