III.
III.
Időközben, az udvar be sem várva Pázmánynak érsekké kinevezését, mihelyt mint túróczi prépost az ország főpapi rendjének tagjává lett, azonnal a politikai téren igyekezett értékesíteni tehetségeit és befolyását.
Mindjárt a legelső megbízás, melyet kapott, szembe állítá őt a nemzeti politika egyik legfontosabb problemájával, melynek megoldása egész életén át mindvégig foglalkoztatni fogja. Értjük: Erdély helyzetét és viszonyát a magyar koronához.
Erdély különválása Magyarországtól, a mit az I. Ferdinánd és János király között létesűlt váradi béke (1538) befejezett és szentesített, a magyar állam egységére, erejére és ellenállási képességére háromlott súlyos csapás látszatát tűntette föl. De másfelől azon sajátságos viszonyok között, melyeket az ausztriai ház németországi hatalmi állása és ebből folyó politikai iránya teremtett, a magyar alkotmány és nemzetiség biztosítékává lett. Azon tudat, hogy a magyarok, ha elidegeníttetnek, Erdély nemzeti fejedelménél támogatást találhatnak, vagy épen uralma alatt menedéket kereshetnek: a királyi udvarnál uralkodásra törekvő német befolyásnak korlátul szolgált. E mellett Erdély, melynek fejedelmei a porta védnöksége alá helyezkedtek, védgátat képezett a török hódítás ellen, melyet az ausztriai ház másfél századon keresztűl nem volt képes föltartóztatni. Ezért a magyar államférfiak, úgy szólván kivétel nélkül, még a Habsburg-ház legloyalisabb hívei is, Erdély különállásának fönntartását politikai hitvallásuk egyik ágazatának tartották.
Bocskay fölkelése után az udvar is meggyőződött arról, hogy Erdély bekebelezését lehetetlen keresztülvinnie, és attólfogva azon törekvésre szorítkozott, hogy befolyása alatt álló fejedelem kormányozza a tartományt. Ezt két ízben sikerült elérni: 1607-ben Rákóczi Zsigmond megválasztásánál, és 1613-ban mikor Báthori Gábor a pozsonyi egyességben a magyar királyt mintegy hűbérurául ismerte el, a katholika vallás szabad gyakorlatát és a jezsuiták megtelepedését biztosította. De ez az alattvalói által gyűlölt fejedelem bukását siettette, mely már néhány hónap múlva bekövetkezett.
Utódjának, Bethlen Gábornak, előzményei és hatalomrajutása körülményei, jelleme és tulajdonságai nem nyújthattak az udvarnak reménységet, hogy őt megnyernie sikerűl. Komolyan hitték, hogy mint száműzött Konstantinápolyban mohamedán hitre tért. Biztosra vették, hogy a Magyarországnak Erdélyhez kapcsolt azt a részét, melyet az utolsó idő ben visszafoglaltak, nem fogja kezöken hagyni és hogy a kath. egyházra súlyos csapásokat fog mérni. Ezért elhatározták megbuktatását, mit annál könnyebben véltek elérhetni, mert némely cselszövők azt hirdették, hogy Bethlent a szultán nem hajlandó megerősíteni és az erdélyi rendek körében erős ellenzék áll vele szemközt.
Az udvar jelöltje Homonnai Drugeth György volt, az Anjouk alatt bevándorolt főrangú ház sarjadéka, felső Magyarország leghatalmasabb birtokosa. Ifjú éveiben Bocskay zászlaja alatt harczolt, de mióta Pázmány a kath. egyházba vezette, a királyi ház legbuzgóbb hívei közé tartozott. Középszerű tehetségű férfiú, kit inkább a hiúság, mint a nagy tetteket sugalmazó ambitió vezérelt, ki alkalmas eszközül kinálkozott mások által kitűzött czélok elérésére. Forgách érsek, Khlesl püspök és Pázmány a kath. egyház restauratióját Erdélyben várva tőle, melegen fölkarolták ügyét, és a szent-szék pártfogását is biztosították részére.*
A bécsi udvar és a szent-szék magatartását érdekesen illusztrálják azon részletek, melyeket a prágai nuntiusnak a pápai titkárral 1615 és 1616-ban folytatott levlezése tartalmaz
Ezalatt Bethlen, szelleme fölényével és tettereje határozottságával, csakhamar megszilárdította állását. Mátyás király kényszerítve látta magát arra, hogy őt elismerje és vele 1615 tavaszán a nagyszombati egyességet megkösse.
Mindazáltal Homonnai nem ejtette el tervét. Zsoldjába fogadta a hajdukat, és összeköttetésbe lépett az erdélyi elégületlenekkel. A lengyel király támogatását kieszközölte. Fényes ajánlatokat tett a portának, és a budai vezér-basát megnyerte. A prágai udvar nyilt segítségben nem részesíthette ugyan, de jóakaró érdeklődéssel kisérte működését és titkon kitartásra, merész föllépésre ösztönözte.
Thurzó György nádor és Forgách Zsigmond, a felsőmagyarországi főkapitány, nem voltak beavatva az udvar titkos szándékaiba; sőt ellenkezőleg, rossz szemmel nézték a praetendens terveit, és meghiúsítani igyekeztek azokat.
A bécsi udvar és a szent-szék magatartását érdekesen illusztrálják azon részletek, melyeket a prágai nuntiusnak a pápai titkárral 1615 és 1616-ban folytatott levelezése tartalmaz.
Az evangelikus felekezet fő pártfogója és a kath. egyház fölvirágzásáért lelkesülő convertita találkoztak azon közös óhajtásban, hogy az ország békéjét a kalandos vállalat által való megzavarás veszélyétől megmentsék. Magatartásuk helyességét igazolta az események fejlődése.
Bethlen ugyanis a portánál ártalmatlanokká tette ellenségei ármányait. A budai basa rendeletet kapott, mely őt Homonnai támogatásától eltiltotta. Egyidejűleg az erdélyi országgyűlés (1616 májusban), melytől Prágában azt várták; hogy Homonnait meg fogja hivni, Bethlenhez való ragaszkodásának kétségtelen jeleit adta. A felsőmagyarországi rendek pedig a béke-bontó főúr megfékezésére fegyveres készületeket kezdettek tenni.
Ily körülmények között a királyi udvarnál attól féltek, hogy Bethlen ezen alkalmat föl fogja használni arra, hogy Magyarországba nyomúljon, és török támadást provocáljon. Ezért szükségesnek látták, hogy Homonnait a viszonyok kedvezőbb alakulásának bevárására bírják, és egyszersmind mindazokat, kiket fegyverkezése fölháborított, megnyugtassák, elhitetve, hogy vállalatához a király akarata nélkül fogott.
Ezen föladat megoldására Pázmány Pétert szemelték ki, és őt junius közepén, mint királyi biztost, Kassára küldötték, hová Forgách Zsigmond a felsőmagyarországi megyéknek gyűlést hirdetett.*
A PÁZMÁNY részére 1616 június 16-ikán kiállított utasítás és Thurzó nádornak június 27-iki ajánlólevele, a primási levéltárban.
A választás nem volt szerencsés. Pázmány nem számíthatott kedvező fogadtatásra a felsőmagyarországi protestáns rendek körében, kiknek egyik vezérével, Alvinczivel, évek óta szenvedélyes irodalmi harczban állott. E mellett köztudomású volt, hogy benső barátság csatolja Homonnaihoz, és hogy ennek igényeit ekkorig buzgón támogatta.
Bármily ékesszólással beszélt Pázmány arról, hogy az ország nyugalmának fentartása a király legfőbb gondját képezi: biztosításait, hogy Homonnai le fogja tenni a fegyvert, a rendek bizalmatlankodva fogadták. Abban állapodtak meg, hogy két hét múlva, mikorra Pázmány Homonnaitól visszaérkezik, újra összegyűlekeznek, elhatározásukat Homonnai magatartásától, és attól a mit vele Pázmány végezni fog, teszik függővé.*
Forgách Zsigmondnak 1616 július 4-ikén Kassa városához intézett irata és Bethlennek július 8-án Rhédei Ferenczhez írt levele.
Bethlen pedig kijelentette, hogy még az sem elégíti ki, ha Homonnai a fegyvert csakugyan leteszi. «Nem elég – írja ezen ügy felől – hogy mivel elkezdett dolgokat, Isten meggyalázván, végben nem vihették, immár csak leszállítsák Homonnait; mert az csak annyit tészen, hogy ha nyerhette volna, ők is igen akarták és javallták volna; de mivel nem volt elég ember elkezdett és rábízott dolgoknak véghezvitelére, immár üljön veszteg és az hadakat oszlassa el, a míg mind az országbeli státusokat lecsendesíthetik magok között s mind törököt és minket leszállíthatnak; de azután jó occásiójuk adatván ismét iterálják ezen intentumokat». Az udvar őszinte békeszeretetének igazolását csak abban látta volna, ha Homonnait megfenyíti. « De ha meg akarnák büntetni – úgy mond – nem papra bíznák az ilyen dolgot. »*
Bethlennek július 1-én Rhédeihez írt levele. SZILÁGYI S. Bethlen politikai levelei. 68.
És valóban helyesen fogta föl a helyzetet. Pázmány felszólította ugyan Homonnait, hogy hadait oszlassa el, de egyszersmind biztatta, hogy terveit a közel jövőben valósíthatja.*
Ez kitűnik Khlesl püspöknek a haditanács elnökével és a prágai nuntiusnak a pápai titkárral folytatott levelezéséből.
Ez nem maradt titokban. És a fölvidéki rendek, a mint július közepén Kassán újra összegyűltek, úgy beszéltek arról, mint kétségtelen tényről. De alaptalan hírek is voltak forgalomban és találtak hitelre; így például, hogy Pázmány a pápától száznyolczvanezer aranyat hozott védenczének; hogy Forgách Zsigmondot a nemesség « ölésére, tömlöczözésére» buzdította; és azzal fenyegetőzött volna, hogy nemsokára hatalmas sereg élén az ellenszegülők megfékezésére visszatér.
Mikor tehát Pázmány a kassai gyűlésen bemutatta Homonnai téritvényét, melyben magát kötelezi, hogy jövőben mind attól, a mi zavarokat idézhetne elő, tartózkodni fog, és a mennyiben biztosítják, hogy bántás nem éri, hadait elbocsátja; a rendek kinyilatkoztatták ugyan, hogy Homonnait, ha igéretét teljesíti, nem bántják; de hozzáadták, hogy ellenkező esetben, a főkapitány vezérlete alatt indúlnak mégfenyítésére.
Még sértőbb formában fejezte ki a gyűlés bizalmatlanságát Pázmány irányában. A következő pontot iktatta a végzések közé: « Mivel a rendek Pázmány Péter jezsuitát testi-lelki ellenségöknek tekintik; kívánják, hogy Felső-Magyarországból, hová a békességnek megzavarása, nem pedig helyreállítása végett jött, mielőbb távozzék».*
A kassai gyűlés végzéseinek másolata a primási könyvtárban.
És ezzel a rendek nem elégedtek meg. A gyűlés eloszlása után, Zemplénmegye közönsége körlevélben fölhívta a szomszéd megyék figyelmét a veszélyekre, melyekkel Pázmány az országot fenyegeti. Mire Sárosmegye azon veszélyek elhárítására a nádort kérte föl.
Thurzó az ügyet a király elé terjesztette, ki az irományokat Pázmánynyal közölte. Ez haladék nélkül igazolóiratot nyújtott be. Egyenkint czáfolja a vádpontokat; végűl fölkéri a királyt, rendeljen vizsgálatot, és ha ártatlannak bizonyúl, némítsa el rágalmazóit.*
PÁZMÁNYnak a királyhoz intézett véd-irata a primási levéltárban.
II. Mátyás nem rendelt vizsgálatot. És Pázmány nyilatkozatát megküldve, Thurzónak meghagyta, hogy az izgató, hamis hírek terjesztését akadályozza meg.* Pázmány is írt a nádornak. Csodálkozását fejezi ki a fölött, hogy «eszes emberek afféle hiúságokat elhihetnek». «Az ki forgott ez világban – így ír folytatólag – és tudja quantum est in rebus inane, neveti afféle dolgokat, és én is bizony csak nevetem. De azt szégyenlem, mikor az idegenek nemzetségünket nevetik, hogy efféle gaz híreknek mint valami derekas dolgoknak helyt ád. Mert bár mind úgy volna is, hogy én mondottam volna azokat, a miket hamisan rám fognak, micsoda okosság mutatja, hogy az én mondásomhoz képest nyeregben tartsák lovukat? Mintha skatulában postán küldhetne ember hadat ennyi földre; ki miatt minden órában készen kelljen lenni! Avagy mintha én rajtam állana az hadgyűjtés, vagy az én hitem és hivatalom volna az hadakozás. » Azután meleg szavakkal hangsúlyozza hazaszeretetét, mely a béke fentartása érdekében késztette működni; végül kéri a nádort, hogy « efféle gaz híreknek helyt és hitelt ne adjon».*
A királynak 1616 augusztus 20-ikán a nádorhoz írt levele ugyanott.
PÁZMÁNYnak augusztus 20-dikán Thurzóhoz írt levele ugyanott.
A nádor biztosította, hogy nem adott hitelt a híreknek, és azok elnémításán fáradozik.*
Thurzó nádornak szeptember 15-ikén PÁMÁHYhoz írt levele ugyanott.
