II.
II.
Alig öt hónapig tartott ezen átmeneti állapot. A mint a római curiánál fönnforgó akadályok elháríttattak, a király haladék nélkűl ki akarta állíttatni a kinevezési oklevelet. De ekkor az udvari kamara támasztott nehézségeket.
Az esztergomi érsekség azon nagykiterjedésű uradalmakon fölül, melyekkel a királyok és magánosok vallásos bőkezűsége elhalmozta, gazdag jövedelmi forrást birt az egyházi tizedekben. E mellett régi időkben az érseket, a a pénzverdékben gyakorolt ellenőrzői tisztért járó illetmény (pisetum), továbbá a királyi jövedelmek tizedrésze, és az érseki jobbágyok országos adója illette meg.
A mohácsi vészt követő korban, az érseki birtokok és tizedek jelentékeny része (Esztergom, Komárom, Nógrád és Barsmegyében) a török hódításnak áldozatul esett. A királyi kincstár, válságos helyzetében, egymásután megtagadta az érsekeknek a közjövedelmekben való részeltetését. Sőt a megmaradt tizedek tetemes részét olcsó áron bérbe vette, hogy így a katonák ellátására szükségelt gabonát és bort előnyös módon szerezhesse be. És míg a jövedelem fogyott, az érsekekre új terhek háromoltak; legsúlyosabb az Esztergom eleste óta nagyfontosságú ujvári erősség (Nyitramegyében) fönntartása volt. Forgách primás 700 emberből álló magyar őrséget tartott, melynek zsoldjára évenkint saját jövedelméből mintegy 25,000 tallért költött, habár a morvaországi rendek is 13,000 tallért fizettek e czélra. Ily módon az érsekségnek 80,000 frtnyi jövedelméből az érsek alig 25–30,000 forinttal rendelkezett.*
Ezen részleteket Pázmány 1616-ik évi emlékirataiból kölcsönzöm.
Az udvari kamara elnökei és tanácsosai azt hitték, hogy most mikor a primási széket nem fényhez és bőséghez szokott főpap, hanem önmegtagadásban nevelt szerzetes foglalja el, ez nehézség nélkűl fogja jövedelmeit állami czélokra átengedni és kész lesz bármily terhet elvállalni. Ezért több rendbeli kivánatot terjesztett eléje; egyebek között, hogy az ujvári őrség zsoldját egészen a magáéból födözze, és a morvaországi segélyről mondjon le. Nem kevéssé lehetett a kamara meglepetve, mikor a Pázmány válaszát megkapta. Ebben határozottan kijelenti, hogy kineveztetése előtt tárgyalásokba nem bocsátkozhatik; mert «az egyházi javadalmak adományozása előtt bármily fizetést igérni, vagy az egyház valamely előnyéről lemondani, annyit tesz, mint a simonia bűntényét követni el, mely az adományozást semmivé teszi, és úgy arra a ki a javadalmat adományozta; mint arra a ki azt elfogadja, egyházi büntetéseket von.»*
PÁZMÁNY 1616 augusztus 27-diki nyilatkozata KATONÁ-nál. XXIX. 648.
A király méltányolta ezen álláspontot. És a nélkül, hogy a megegyezést a kamarával tovább sürgetné, szeptember 28-án aláírta az oklevelet, melylyel Pázmány Pétert esztergomi érsekké nevezte ki.*
A kinevezési oklevelet közli PODHRACZKY. Pázmán Péter élete. 29.
Az új érsek most nem vonakodott tárgyalásba bocsátkozni a kamarával; de kivánatait teljesíteni ezután sem volt hajlandó. Jól ismerte azon pusztítást, melyet százados vész a magyar egyház körében okozott; tudta, hogy nyomai és következményei elhárítását csak úgy remélheti, ha apostoli szellemének törekvéseit anyagi eszközökkel istápolhatja. Ezért figyelmeztette a királyt azon czélra, mely kinevezésénél szemei előtt lebegett. Már pedig egyházának és uralkodójának hasznos szolgálatokat tenni képtelenné válik, ha az érsekség jövedelmei folytonosan csonkíttatnak. Hogy a kath. vallás ügyén lendíthessen, szükséges az egyházi pályára tehetséges ifjakat neveltetnie, és a szegény lelkészeket segélyben részesitenie. A királynak és hazájának is csak úgy szolgálhat, ha számos házi népet tart, koronként a királyi udvar mellett tartózkodik, általán minden alkalommal bőkezüséget és nagylelkűséget tanusít. Ennélfogva nagyobb terhet mint a melyet elődje viselt, nem vállalhat magára.*
PÁZMÁNY fölterjesztése Hevenesy kéziratgyűjteményének IX. kötetében.
A király megelégedett ezen ajánlattal és a pozsonyi kamarát utasította, hogy Pázmányt az érsekség birtokaiba vezesse be. Ezen hatóság késett teljesíteni a parancsot és eljárását azzal mentette, hogy a bécsi udvari kamarától kapott rendelet a beigtatástól eltiltja.
Pázmány fölháborodással fogadta ezen értesítést, és bebizonyította, hogy sem a szerzetesi élet fegyelme sem a király iránti hódolat, lelkének önállóságán és függetlenségén nem ejtett csorbát. Nem gondolva azzal, hogy az udvari kamara élén az uralkodóház egyik tagja, Miksa főherczeg áll, bátran emelte föl szavát az idegen hatóság beavatkozása által megsértett alkotmányos jogok védelmére. A pozsonyi káptalan előtt ünnepélyes óvást tett. «Habár – így szól – a törvények az ország jogait és szabadságait illető ügyekben a német cancellaria és kamara rendeleteinek elfogadását tiltják; a magyar kamara elnökei és tanácsosai nem tartózkodtak inkább a német kamarának, mint a magyar cancellaria utján kibocsátott királyi rendeletnek engedelmeskedni. Ezzel ő felsége tekintélyét, az ország szabadságát megsértették, és tiltakozónak jelentékeny kárt okoztak. A miért is tiltakozó a halogatásból fölmerülő károkért a magyar kamara elnökétől és tanácsosaitól kárpótlást fog követelni. »*
Az 1616 november 8-ikán kelt óvás a pozsonyi káptalan jegyzőkönyvei XXXIX. kötetében.
Pázmánynak személyesen kellett Bécsbe mennie, hogy az érseki javak átadását kieszközölje.
Ezalatt Pázmány a prágai vár egyik templomában püspökké szenteltetett, és a mint a megerősítő bullát Rómából megkapta, november 29-én ünnepélyes bevonulását tartotta érseki székvárosába Nagyszombatba, hová Esztergomnak a törökök által történt elfoglalása idején, az érsekség és káptalan átköltözött.
Magyarország katholikusai lelkesedéssel üdvözölték Pázmány fölmagasztaltatását, a miben egyházuk szebb jövőjének kezdetét láthatták. Lépes Bálint, nyitrai püspök, a közhangulat méltó tolmácsa, mikor ez időben megjelent munkája élén az új érsekhez intézett ajánlólevelében igy szól: «Az egész magyarországi egyházi rendnek nem történhetett kedvesebb dolog, mint mikor Tégedet igyekezetei részesévé, reményei támaszává, dicsősége terjesztőjévé, fénye fokozójává, ellenségeivel szemben megboszúlójává nyert; Téged, kinek törekvéseitől és fáradozásaitól a kath. egyház a világosságnak, hazánk a békességnek diadalát várja.»*
«A halandó ember tűköre» czímű, Prágában, 1616, megjelent magyar könyv ajánló levele latin nyelven van írva.
Ezen reményekben a királyi ház is osztozott. A praesumptiv trónörökös, Ferdinánd főherczeg, szerencsét kivánva Pázmánynak; kineveztetését mint a Gondviselés kedvezését dicsőíti. «A magyar ügyek jelen zavarteljes állapotában – úgymond – Isten az esztergomi egyház élére olyan férfiut kivánt állítani, a ki képes lesz bölcseségével és buzgalmával a roskadozót fölemelni, a fölemeltet megszilárdítani. Biztosan hiszem, hogy Főtisztelendőséged sikeresen fogja megoldani föladatát. Arról is meg vagyok győződve, hogy hódolatát és ragaszkodását, melyet az ausztriai ház iránt eddig tanusított, az ország első méltóságának birtokában meg fogja őrizni. Kisérje áldás és szerencse!»*
Az 1616 október 2-ikán kelt levél eredetije a primási levéltárban.
De másrészről előre lehetett látni, hogy ezen esemény a protestáns rendek körében aggodalmakat fog támasztani, hadüzenetnek fogják tekinteni.
Az udvarnál szükségét érezték annak, hogy ezen hatást némileg ellensúlyozzák. Mindenekelőtt a nádort igyekeztek megnyugtatni. Ezért Khlesl püspök őt a kinevezésről értesitvén, Pázmány kiváló tulajdonai között, melyek a király előtt mérvadók valának, különösen kiemeli az ő «bölcs mérsékletét, a béke biztosítására irányzott törekvéseit és a magyar nemzet iránti szeretetét»; egyúttal a maga és a király nevében azon óhajtását fejezi ki, hogy «az ország két főembere között» állandó egyetértés és összhangzás uralkodjék.*
Az 1616 szeptember 28-án írt levél HAMMER-nél: Khlesl Leben. III. Urkundenbuch. 483.
Egy későbbi levelében még világosabban adta értésére, hogy Pázmány részéről a vallási béke megzavarásának veszélye nem fenyegeti az országot. «A jelen viszonyok között, – úgy mond – ha a végső veszélyben forgó társadalmat meg akarjuk menteni, az ügyek vezetésében mérsékletet kell tanusítanunk… A főtisztelendő érsek úr, míg a Jézus-társaság tagjaihoz tartozott, sokféle kötelezettség által igénybe volt véve; de most, miután fogadalmaitól föloldoztatván, a közpályára lépett, és az ország főrendei között helyet foglal, más módon fogja azt valósítani, a mit Magyarországban a közjó előmozdítására szükségesnek lát. Mindezt bizalmasan közlöm méltóságoddal, úgy a mint nézeteit maga a főtisztelendő érsek úr előadta.»* Pázmány maga egyik kanonokját küldte a nádorhoz, kineveztetését jelentve, szolgálatkészségéről biztosítvá őt, és jóakaratát kikérve. Thurzó szíves és udvarias, de tartózkodó hangon válaszolt. Fölajánlotta jó szolgálatait, és azon kivánatát tolmácsolta, hogy «új méltóságában a kereszténység és az ekkorig elegendőképen sújtott haza javára» működjék. Később, Pázmány újabb contestátióira, némileg fölmelegedett. « Bizonyos vagyok benne – írja neki – hogy irányomban továbbra is meg fogja őrizni szeretetét és bizalmát, olyannak mutatva magát, a mint ő felsége hű alattvalójához és jó hazafihoz illik. Nem kételkedem, hogy a kölcsönös összhangzás és egyetértés következtében, a magyar hazának jelenleg siralmas állapotban levő ügyei kedvezőbben fognak alakúlni, ő felségének és közös hazánknak java buzgóbb és szerencsésebb gondoskodás tárgyát fogja képezni.»*
HAMMER: i. h. 487.
Thurzó Györgynek 1616 október 12. és november 26-dikán PÁZMÁNYhoz írt levelei. Eredeti fogalmazatok az Országos Levéltárban. Pázmány levelei, a melyekre ezen válaszok irattak, nincsenek meg.
THURZÓ GYÖRGY NÁDOR.
(Sadeler Egid 1607-ik rajza után, mely a Történelmi Képcsarnok tulajdona.)
