V. Lajos király bolgár hadjáratai.
V. Lajos király bolgár hadjáratai.
NAGY LAJOS magyar király a bolgár czár árulásáról és a konstantinápolyi császár fogságáról értesülvén, a pápának amúgy is későn fogamzott utasítását se be nem várhatta, se nem követhette, hanem míg ő maga hadra készült, egy udvari vitézét küldötte Savoya grófjához, a görög császár unokatestvérjéhez,* fölhíván a grófot, hogy tengeri haddal jőjjön, majd ő, a magyar király hatvanezer emberrel szárazon fogja megtámadni a törököt és szövetségesét, a bolgárt. Remélli biztosan, hogy a görög császárt fogságából megszabadítják, a törököt megverik és a Balkán félszigetet tőle megszabadítják. – A savoyai gróf tanácsot ülvén főembereivel, megígérte, hogy a tengerre száll népével és barátaival, és a szabott időre Gallipoliba érkezik.*
V. János görög császár anyja Savoyai Anna grófnő volt.
Chronica Sabaudiae a Monumenta historiae patriae jam regis Caroli Alberti. Aug. Taurin. 1840. Scriptores I, 300.
Gályákra, hogy a törökök közlekedését Ázsia és Europa közt akadályozza, a bolgárt a tenger felől is megtámadhassa, seregét kellőleg élelmezhesse, Lajosnak magának is szüksége volt. Nem valószínűtlen tehát, hogy ugyanazon udvari vitéz, ki a savoyai herczegnél járt, tett megrendeléseket a Provenceban és Nizzában tíz gálya készítésére. Azonban a féltékeny velenczei kormánytanács e megrendelés végrehajtását mindenképen megakadályozni iparkodott. (1365 január.) Jegyzője által a római kurián megtudta Lajos király szándékát, és fenyegetéseivel, melyeket Nápolyi Johannának, a Provence fejedelem-asszonyának izent, sikerűlt is Lajos király tervét meghiúsítania.*
Anjouk. dipl. Eml, II, 462, 467.
Nem törődve ezzel, Lajos király felültette népeit és 1365 kora tavaszán táborba szállott megkísérlendő, mit lehetne a kereszténység közös ügye és a magyar korona érdekében cselekednie.*
A királyi had 1365 február 24-ére volt Temesvárra egybehíva (FEJÉR, CD. IX/III. 470); április 24-én már felült volt (Károlyi Okmt. I, 260); május 30. Lajos király Bodony előtt keltez az Újhelyi család ősei számára (dr. Komáromy András csal. levéltárában); a leűlés október 6-ára volt elrendelve. BÉKEFI, A pilisi apátság tört. 357.
Seregével átkelt a Dunán; Felső-Bolgárországba tört; annak fővárosát, Bodonyt, hamarosan elfoglalta;* Stracimirt, a fejedelmet feleségével, Sándor oláh vajda leányával, kit anyja, Klára katholikus elvekben nevelt, elfogta és Horvátországban, a zágrábi püspök birtokán, Gumnik várában* tisztességes őrizet alá helyezte. Szándéka volt-e Lajos királynak Bolgárországot, melyben előbb Hém Benedeket, majd Laczkfi Dénes erdélyi vajdát, aztán Korogi Filpesfia Lászlót, végre ismét Hém Benedeket bánokul fegyveres néppel visszahagyta,* közvetlenűl Magyarországhoz kapcsolni, vagy azt Stracimirnak, mihelyt a nyugati kereszténységhez maga is, népe is áttért, visszaadni? Ma el nem határozhatjuk. Mégis azt hiszszük, hogy ez utóbbi terv volt ínye szerint.*
I. Lajos király Pati János nejét, Mesteri Katát, tekintvén férje érdemeit, «qui nunc in expugnacione et obtencione civitatis Bodoniensis et jubiugacione regni Bulgarie» magát kitűntette, praeficiálja. (Hazai Okmt. I, 160.)
Ma: Bosiljovo Császmánál – RAĆKI szerint; Gownik – ENGEL szerint.
M. Tört. Tár, XII, 171. kk. ll. – Székely Oklt. I, 69. – Hazai Okmt. II, 82: I. Lajos király megbízza a vasvári káptalant: nézzen utánna, Szent-Iványi István künn van-e Dénes vajdával Bulgáriában? (1365 november 6.)
A budai krónikában mondja a küküllei esperes, hogy Lajos király Stracimirt «cum gaudio remisit». (PODHRACZKY kiadása 326. l.) A többire l. ENGEL, Gesch. d. Bulg. 460. és JIREČEK, i. m. 327.
Tény, hogy Lajos király az elfoglalt országban azonnal megkezdette a térítés művét, melynek nagyszerűségéről Viterboi Márk, szent-ferenczrendi tartományi főnök levele egyik rendtársához, tanúskodik. E levél így hangzik: Tegnap vettem Lajos magyar királynak és a bosnya vikariusnak igen örvendetes levelét. Ez utóbbi jelenti, hogy a magyar király megkeresésére hat szerzetest küldött Bolgárországba, kik ötven nap leforgása alatt kétszázezer embernél többet megkereszteltek. Hanem azért ama tartomány lakosainak még egyharmad része se tért meg. Nehogy a mondott számot valaki kétségbe vonja, a király a megtértek neveit hiteles jegyzékbe foglaltatta. A főbbek jobbágyaikkal csapatosan jelentkeztek a keresztségre, az eretnekek és félhitűek papjaikkal és szerzeteseikkel visszatértek a nyugati egyházba; a patarenusok és manichaeusok a szokottnál hajlandóbbak a keresztség elfogadására. Csökkenti az eredményt a munkások, a térítők elégtelen száma és a félelem, hogy a népes Bolgárországot, melyet Lajos király hatalmával elfoglalt, ismét elveszti. A király azt kívánja, hogy kétezer szerzetest küldjek neki, és saját életét szívesen áldozná föl, hogy a tévelygőket az igaz útra vezesse. Mutasd meg tehát e levelet minden testvérünknek, kik a Porciunculába jőnek, hadd olvassák; biztasd őket, hogy az irgalmasság e művéhez készüljenek; és azokat, kik Isten hívó szavát követve készek az útra, küldjed hozzám, hogy levelekkel ellátva, Isten hírével útnak bocsássam őket.*
FLEURY, Hist. eccl. 1. 96. §. 55 tom. 24. p. 210. (KATONÁnál, Hist: Crit X, 382.)
Lajos király a fönt említett hiteles névsort jelentésével a történtekről és elhatározásáról, hogy kész a török ellen keresztes hadjáratot indítani, elküldé Avignonból még mindig ki nem mozdult követének, a nyitrai püspöknek, hogy az a szent atyának terjeszsze be, esedezvén ő szentségénél, kegyeskedjék a török ellen indulandó hadi népnek, melyet vagy személyesen fog vezetni, vagy hadvezérei által fog vezettetni, ugyanazon bucsúkat engedni, mint a milyenben részesülnek a szent-földre induló hadak.
Értesítette bizonyára Lajos király a szent-széket arról is, minthogy Johanna királynő nem engedi, hogy a provencei partokon a magyar király számlájára gályákat építsenek, megkereste a velenczei dogét, adjon neki két-öt hajót hat hónapra bérbe, melyek a törökök közlekedését Europa és Ázsia közt gátolják. Az 1358. évi zárai békében ugyancsak azon esetre kötelezte magát Velencze, hogy a magyar királynak gályákkal szolgál, ha ez személyesen indít a szent-földre keresztes hadjáratot. De a magyar királynak nincs szándéka keresztes haddal menni a szent-földre, Egyiptomba, Syriába, mert ebből a kereskedésre roppant kár hárulna.* Hasznosabb most a törököt űzni ki Görögországból. Mire a velenczei köztársaság csakugyan fölajánlott két, vagy három, vagy öt gályát, melyet saját költségén fog fölszerelni. Lajos király ez ajánlatát már meg is köszönte.*
Emlékszünk, hogy Lajos király megígérte a pattii püspöknek részvétét egy ily hadjáratban. A keresztes hadjárat el is indúlt, de csak ephemer sikert mutathatott föl Alexandria bevételével, mint tudjuk.
Anjouk. dipl. Eml. II, 479. 483. sz.
112. A PÁPÁK PALOTÁJA AVIGNONBAN.
Valószínűleg ugyanakkor értesült a pápa arról is, hogy a lovagias VI. Amadé, savoyai gróf, franczia és olasz, fényes lovagok élén már elhagyta hajóhadával Velenczét (1366 junius), hogy Konstantinápolyba és onnan a bolgár partokhoz vitorlázzon, valamint, hogy négy genuai, ugyanannyi velenczei és egy lesbosi gálya csatlakozott hozzá.
Mindezen örvendetes tudósítások és jó hírek örömmel töltötték el a pápát és a bíborosokat, kik még egy héttel előbb óvatoskodtak, s a magyar királyt is óvatosságra intették, most Magincairest és a nyitrai püspököt az ünnepélyes consistoriumba vezették és elmondatták velök azon megnyugtató alkudozásokat, melyek a magyar király és a görög császár közt folytak.
A tanácskozmányt aztán gyors határozatok követték, melyek értelmében a konstantinápolyi császárnak megküldötték a hitvallást, melyet néhai Mihály császár hasonló körűlmények közt aláírt. Lajos király kívánságához képest Magyarország mind az öt érsekének: az esztergami, kalocsai, zárai, spalatói és raguzai érsekeknek, valamint a tartományaikhoz tartozó püspököknek meghagyták, hogy keresztes háborút hirdessenek a török ellen oly teljes bucsúkkal, milyenekben a szent-földért küzdők szoktak részesülni.
V. Orbán pápa szerfelett magasztalja Lajos királyt hitbuzgalmáért és kéri, hogy a megkezdett nagy művet Isten kegyelmével folytassa. Dicsőítéssel és hálával fordul aztán idősb Erzsébet királynéhoz, mert főleg az ő jeles buzgóságának és hathatós ájtatosságának lesz köszönhető, ha a görögök a közönséges egyházba visszatérnek, minthogy a török ellen inditandó háborút fiánál leginkább ő szorgalmazta, a miért ugyanazon lelki kegyekben részesítette, melyekkel a keresztes hadi népet kecsegteté. Írt a pápa még Kont Miklós nádornak, az esztergami és kalocsai érsekeknek, több magyar püspöknek, Laczkfi Dénes vajdának és testvéreinek, Szécsi Miklós bánnak, mint Lajos király befolyásos tanácsosainak; köszönetet mondott nekik és buzdította őket, hogy a törökök kiűzését Europából Lajos királynál tovább is hathatósan sürgessék. Egyúttal követeket is küldött, kik Lajos királynak a közlendőket szóval előadják és, ha a király szükségesnek találná, Konstantinápolyba is elmehessenek. (1366 jul.)*
THEINER, Monum. Hung. II, 140–7, 150. – Anjouk. dipl. Eml. II, 484.
Nem sokára aztán, 1366. évi augusztus havában, megérkezett a savoyai gróf Gallipolinál, melyet a törököktől elfoglalt. Itt eléje jött a konstantinápolyi patriárcha jelentvén, hogy császárja még mindig fogságban sínlődik. A gróf a magyar király felől kérdezősködött, kinek szintén meg kellett volna érkeznie. Az érsek nem tudott felőle semmit. «Isten neki, felelé a gróf. A magyar király ajánlkozott, hogy minden erejével segítségemre jön; az ő szavára indúltam meg. Azonban ha jő, ha nem jő: megütközöm a hitetlenekkel a kereszténység és a császár ellenségeivel.»
Aztán háborút izent a bolgár czárnak, Sozopolist, Skafidát és Archialost elfoglalta, Mesembriát ostrommal bevette, a jól megerősített Várnával pedig olyan egyességre lépett, hogy ez tizenkét polgárt küld urához, a bolgár czárhoz, a görög császár szabadon bocsájtását sürgetvén. A tizenkét polgárral a gróf is küldött követséget és hat hadi foglyot, kik a háború eredményeiről jelentést tegyenek.
Sisman hajlandó volt a görög császárt szabadon bocsájtani, ha ezzel a háborúnak vége szakad. Ez örvendetes hírre a savoyai gróf a konstantinápolyi patriarchát küldötte a bolgár czárhoz és biztosította őt, hogy mihelyt a görög császárt szabadon bocsájtja, Várna ostromával fölhagy és haza megy. Ez így meg is történt.
Midőn a császár Konstantinápolyban megköszöné megszabadítását, a savoyai gróf ezt felelé neki: «Kedves rokonom, ha a magyar király eljött volna, a mint ezt nekem követe által megígérte: ez esetben a rajtad elkövetett sértést monnón akként bosszultuk volna meg; hogy erről mind örökre megemlékeztek volna. Mindazonáltal, ha el nem jött is, Isten segítségével tettem, a mit tehettem. Te szabaddá lettél. Áldassék Isten szent neve!» Aztán a császár kezénél fogta a grófot és a városon keresztül a szent Bölcseség templomába vezette. *
Chron. Sabaud. i. h. 305 és köv. l. – Így tudósít bennünket a savoyai krónika, melynek ó-franczia eredetije a turini egyetemi könyvtárban őríztetik. Valószínű szerzője bizonyos Cabaret (Maistre Cabaret o Pauvre Pellerin), keletkezése koráúl a XV. század első felét tartják. E végett teljes hitelességre számot alig tarthat. Helytelenségei a nevekben, hogy a görög császárt Eleknek, a magyar királyt Andrásnak nevezi, arra engednek következtetnünk, hogy értesűlései nem éppen megbízhatók.
