XI. Keresztes hadjárata a litvaiak ellen. Hadai Kázmér lengyel király segítségére mennek.
XI. Keresztes hadjárata a litvaiak ellen. Hadai Kázmér lengyel király segítségére mennek.
VALÓSZÍNŰLEG még Prágában beszélték meg Károly morva őrgróf és Lajos magyar király, az ip és vő, hogy az új évfordulatkor részt vesznek a keresztes hadjáratban, melyet János cseh király, Károly őrgróf atyja, akkor harmadszor fog vezetni a pogány poroszok és litvaiak (litvánok) ellen. Erős kísérettel érkezett Lajosunk 1344. évi deczember hatodika körűl Brünnbe, hol János cseh királylyal találkozott, kinek kíséretében a prágai érsek is volt.* Velök és ipjával utazott Teschenbe, s innét az Odera mentén Boroszlóba, a keresztesek gyűlekező helyére, hova január legelején megérkeztek.
Brünn két darab löveni posztóval kedveskedett Lajosnak, ki e város kereskedelmét pártolta. (CD. Morav. VIII, 273.)
Rövid idő alatt, amikor Boroszló városa vendégei valának,* összejött a többi résztvevő fejedelem és főúr is, (vitézeket és csatlósaikat nem számítva) mintegy kétszázan. Közöttük a boroszlói és a meiszeni püspök, Bourbon Péter herczeg Francziaországból, Szép Albert a nürnbergi várnagy, Schwarzenburgi Günter gróf, IV. Vilmos hollandi és hennegaui gróf, a császár süve, ki egymaga négyszáz lovas kíséretében jött.
Boroszló 182 márkát költött vendégeire.
Ez a Vilmos sokat utazott, dorbézoló lovag és híres koczkajátékos volt, ki az ifjú Lajos királyon – a kártyások nyelvén beszélve – baleket fogott, és tőle Boroszlóban hatszáz forintot elnyert. Midőn pedig Lajos királyunknak vesztesége fölött nem eléggé palástolt bosszankodását látta, fogta a durva czimbora nyereményét és elszórta a körűlállók közt, mert ő nem szorúlt –– úgymond – koczkanyereségre. Csak azt nem érti, hogyan bánthatja ily potomság a királyt, kinek országa – úgy híresztelik bőséges aranyban.*
Vita Caroli, BÖHMERnél, Fontes. I, 265.
21. JÁNOS CSEH KIRÁLY.
Körirata: IOHANNES. DE(i. gra)TIA. REX BO(hem)IE. REX…….. BVRGENSIS. COMES.
Ered. Bécs titkos levtárban 1342. jan. 22-ki levelén.
Boroszlóból a balti tenger felé vitte útjok a kereszteseket Königsbergába, a német lovagok székhelyére, kiknek nagymestere volt innentúl vezetőjök a Memel vagyis Niemen folyamon keresztűl a litva föld belsejébe, hol bevezetésképen két erősséget kezdtek ostromolni, Vielun-t* és Pisten-t, melyek bevétele után alighanem az leendett tervök, hogy Litvánia fővárosát Vilnót megtámadják, erre is elég erősnek és jól felszereltnek tartván hadaikat.
Vilho-nak nevezi Lajos király, midőn említi, hogy Laczkfi István csatlósát, Lőrinczfia Istvánt szeme láttára ölték meg.
22. LITTAU.
Olgierd a litvánok egyik fejedelme azonban értesűlt az országát fenyegető veszélyről, s hogy azt elhárítsa, a keresztesek mögött a német lovagrend védtelenűl hagyott tartományaira tört. Legalább ez a hír érkezett a keresztes vitézekhez, kik még alig kezdették meg a nevezett két erősség ostromát. – Sietve megfordúltak tehát és negyednapra visszaérkeztek Königsbergába, de nyomát se találták Olgierdnek, ki ekkor – úgy lehet – Lievlandot és Esztlandot pusztította.
Boszúsak lévén a felsülés miatt szívesen folytatták volna a keresztesek a megszakadt hadjáratot; de csakhamar megenyhűlt a lég, fölengedett a talaj, mi a hadviselést ama mocsáros, vidéken útak és hídak hiján lehetetlenné tette. Minden eredmény nélkűl visszaindúltak tehát a vitézek és Lajos király február közepén már Visegrádon keltezett.
Úti társai közűl LACZKFI ISTVÁN erdélyi vajdát és fiát DÉNESt királyi lovászmestert említi. A vajda ez expediczióban lovastúl elbukott és lábát törte. – Ugyancsak részt vett e hadjáratban Lőrinczfia MIKLÓS mester, Nagy-Martoni Pál országbíró unokaöcscse, ki tisztességes magyar kísérettel saját költségén követte királyát, és rettenni nem tudó bátorsággal szolgált neki.*
Sopronm. Oklt. I, 195. – Anjouk. Okmt. V, 576: «Cum… Christi nomine invocato ad conterendam duriciem et seviciam cordis paganice gentis Lithuanorum a Christi fide scissorum, in valido exercitu propria in persona accessissemus», mond Lajos király. – Egyebekre lásd: Dubniczi Krónika, Fontes domest. III, 141. – KATONA, Hist. crit. IX, 359. – PALACKY, DUDIK, WERUNSKY ismert műveit.
Mit kelljen a középkori sport e neméről tartanunk, azt a bécsi (?) Suchenwirt Péter udvari író műveiből * értjük meg. Nem volt az néha más mint a védtelen lakosok kegyetlen legyilkolása. Így följegyzi a nevezett szemtanú, miként lepték meg a keresztesek a lakodalmas népet és ütöttek agyon hatvanat közűle, míg faluját felgyújtották. Egy másik vitéz tettök volt, hogy asszonyokat fogtak el, kikre elől és hátúl egy-egy gyermeket kötöttek, aztán mezítelen lábbal lóra ültették szegényeket és táborukba hajtották. Mégis az ilyen alkalommal szerzett vitézkötést tartották a becsesbnek, mikor is német lovag módra pusztító evések és ivások történtek.
SUCHENWIRT P., Werke aus dem XIV. Jahrhundert. Mit Einleitung und Wörterb. von A. Primesser,
E keresztes háború nyomában háború keletkezett a csehek és lengyelek közt, melyben segítő hadaival Lajos király is részt vett.
Károly morva őrgróf, ugyanis, a litvai expediczióból a rövidebb úton, Lengyelországon keresztűl igyekezett haza; midőn pedig csekély kiséretével Kalis városába érkezék, úgy vette észre, hogy letartóztatni készűlnek őt. (Vagy talán, hogy lelkiismerete furdalta a szószegő adóst!) Ügyessége által kimenekűlt a hinárból, de János cseh király fölháborodott a fián megesett e méltatlanságért, és hadait Lengyelországba vezette.
Kázmér lengyel király küzdve vonúlt vissza székvárosáig és a magyar királytól kért segélyt, ki – minthogy személyesen nem mehetett,* mert ugyanakkor Horvátországban volt elfoglalva, – a Lengyelországgal szomszédos vármegyék népeit ültette föl, és két jeles főtisztjének, SZÉCSI MIKLÓSnak, a királyi étekfogók mesterének, Nógrád, Sáros és Szepes megyék ispánjának, nem különben POHÁROS PÉTER udvari vitéznek és Abauj vármegye ispánjának vezérlete mellett tekintélyes sereggel küldötte Krakkó felé. – Ezalatt Lengyelországban véres csatákat víttak, melyekben nem mindig a csehek győztek ugyan, de elvégre mégis körűlszállották Krakkót és fölperzselték külvárosait, pusztítván a vidéket is, a szentélyeket sem kímélvén. (1345 junius-julius.) – E veszélyből a megérkezett magyar hadak mentették ki Kázmért. A magyar koríró aligha túloz állítván, hogy Lajos hadai oldották föl Krakkót az ostromzár alól és óvták meg a vidéket az elpusztulástól. Tény, hogy a csehek szívesen ráállottak a fölajánlott fegyverszünetre, melyet aztán béke követett.
Mindamellett féltek a csehek, hogy a Morva felől üt rájok. A brünni városi számadásokban olvasom, hogy 12 márkát költöttek «pro reformacione muri et fossati Ciuitatis et faccione Schrancarum, cum rexVngarie dicebatur cum exereitu velle Morauiam intrare». (CD. Morav. VIII, 273.) – E félelem nem épen volt alaptalan, minthogy Lajos király Kázmér király érdekében szövetséget hozott létre Bajor Lajos római császárral és Albert osztrák herczeggel, a kik mindnyájan egyidejűleg hadat üzentek János cseh királynak és Károly morva őrgrófnak, miként ezt IV. Károly római császár önéletiratában (BÖHMER, Fontes rer. Germ. I, 228.) följegyezte.
23. FLÓRIÁN KAPU KRAKÓBAN.
A béke helyreállítása körűl sokat fáradozott VI. Kelemen pápa követeűl káplánját, PUSTERLAI VILMOS pozsonyi prépostot* küldvén János és Kázmér királyokhoz a kettős feladattal, hogy első sorban az 1345 november 1. napján lejáró fegyverszünetet hosszabbítsák meg, ha pedig ezt tenni nem akarnák, a pápai nuncius maga hirdessen fegyverszünetet, melynek megtartását egyházi fenyítékkel is szorgalmazza; másod sorban, hogy békét eszközöljön a hadviselő felek közt. Megkéri ez alkalommal a pápa Lajos királyt is, minthogy ama tartományok jólléte őt közelebbről érdekli, legyen előmozdítója czélzatainak. A béke csakugyan megköttetett, a miért a pápa köszönetet is mond Lajosunknak. (1346 május 22.)*
De-Pusterla Vilmos milanoi kanonok volt, midőn VI. Kelemen pápa 1343 április 29-én, a váczi püspökké választott Mihály prépost, Széchényi Tamás erdélyi vajda fia, utódjának kinevezte, megengedvén neki, hogy a milanoi egyháznál viselt négy más javadalmát annál inkább megtarthassa, minthogy ezek jövedelmétől némely milanoi nemesek által megfosztatott. (THEINER, Monum. Hung. I, 653.) Csanád esztergami érsek 1347 márczius 25-én már konstantinápolyi patriarchának czímezi Pusterlát (u. o. 736.) és Lajos király sürgeti, hogy a pozsonyi prépostság betöltessék; de a pápa (1350 április 13.) türelemért esd, minthogy Vilmos vál. konstantinápolyi patriarchának az általa bírt javadalmak élvezetét bizonyos időre, mely még nem járt le, biztosította. (U. o. 782.) Lajos király 1352 január 13. újabb előterjesztést tesz a pápának, hogy a pozsonyi prépostság «propter absenciam d. Guillelmi electi Constantinopolitani.. in facultatibus et redditibus adeo est exhausta, quod in illa (ecclesia) diuinus cultus est quasi totaliter diminutus», mire Lajos király óhajtásához képest pozsonyi prépostnak Kozmafia Balázst, hantai prépostot, a királyné káplánját és a veszprémi püspök helytartóját nevezte ki VI. Kelemen pápa. Megjegyzendő, hogy a hantai prepositura curata volt s a veszprémi egyházmegyéhez tartozott. (Suppl. Clem. VI. a. x. f. 20. – THEINER, i. h. 813. – Zalam. Oklt. I, 515.)
Turóczi Krón. II, 5. – THEINER, Monum. Hung. I, 691 és köv. lapok.
24. FLÓRIÁN KAPU KRAKÓBAN.
