VII. Lajos koronázása.
VII. Lajos koronázása.
EKKÉNT el levén minden készítve, semmi sem állott Lajos herczeg királylyá választásának útjában. A Károly temetésére egybegyűlt országos rendek: főpapok, főurak, főnemesek, vitézek és nemesek egy akarattal, egy szívvel hozzá járúltak, hogy Lajos koronázása Székes-Fehérvárt, a következő vasárnapon, ünnepélyesen megtörténjék. Hatodnapra tehát atyja halála után Csanád érsek a püspökök nagy segédletével Isten fölkentjének fejére tette szent István koronáját. (1342 július 21.)*
Megjegyzendőnek tartom, hogy míg Lajos király életirója, a küküllei főesperes gondosan fölemlíti, miszerint a koronázás «de magnatum, procerum, militum et communitatis nobilium regni Ungarie voluntate unanimi et favore precedente», a szokásos helyen, szt. István koronájával, az esztergami érsek által történt, és csak az új kikezdésben, mintegy mellékesen teszi hozzá: «et cum eidem genitori suo in regni solio, iure nature debito successisset»; (Budai Krónika PODHRADCZKYnál 266.); míg Lajos király maga egyik, első privilegiumában (1442 deczember 10.) szintén csak «favente diuina clemencia ad solium regiminis Hungarie, adepta nostra coronacione, fuissemus sublimati,» tehát a koronázásra fekteti a súlyt (FEJÉR, CD. IX/I, 58.); addig az idegen eredetű és utódaiban csakhamar elidegenedett Nagy-Martoni Pál országbíró, a – mondjuk – aulicus párt feje habár kiemeli, hogy Lajos király «unanimi prelatorum, baronum et nobilium regni voto et intencione in Alba-Regali, solito loco cathedrali, die dominico ante festum b. Jacobi apostoli a. D. 1342 preterita, fauente Saluatoris clemencia, corona beatissimo Stephano, primo regi Hungarorum divinitus dala, solemniter et bonorifice fuit coronatus», első helyre mégis azt teszi, hogy «Ludovicus rex in patrimonium regni hungarici iure et ordine geniture sibi debitum, succedens». (FEJÉR. CD. IX/I, 169. IX/VI, 5.)
Az üde lelkű, tiszta vallásosságú, komoly ifjút megragadhatta a koronázási ünnepély egyik-másik momentuma. Midőn a jelenlevőkben képviselve látta az egész országot, mely visszatartott lélekzettel hallgatja a koronázási esküt mondó csengő hangját, hogy majdan számon kérje: megtartotta-e? Vagy midőn minden szem reá villogott, minden ajk reménykedve őt üdvözölte, amint a szent koronával a fején a népnek fölmutatták! A magasztaltság e perczében maga körűl látta a híveket, kik atyja trónját annyi önfeláldozással biztosították; eszébe jutottak a hősök, a dicsők, kik vérök hullásával tartották meg e hazát, immár az ő országát! És ereinek minden csöppje föllángolt a vágytól: visszaszerezni koronája elbitorolt jogait és birtokait, elődei örökét! Ez ügyben azonnal tanácsot űlt az ország főuraival.*
Budai Krónika i. h. – DLUGOSS Katonánál, Hist. Crit. IX, 277. – BONFIN, II. tized, 10. könyv.
VISEGRÁD.
Cserna Károly eredeti felvétele.
Előbb azonban fogadnia kellett nagybátyját, Kázmér lengyel királyt és ipját, Károly morva őrgrófot, valamint a szomszéd fejedelmek követségeit, kik őt üdvözölni s egyuttal atyjának a végső tiszteletet megadni, Visegrádra jöttek. Augusztus 14-én, úgymint néhai Károly király halála harminczadik napján tartották meg országszerte az ünnepélyes exequiákat, legfényesebben természetesen Székes-Fehérvárt és Visegrádon. – Ez alkalommal (1342 augusztus 3.) újból biztosította Lajos Károly őrgrófot, hogy leányát Margitot, mihelyt megerősödik, legkésőbb szent Mihályhoz négy évre, feleségül veendi. E levelet pedig, ha hiteles pecsétje elkészűl, azzal is megerősíti.* Minek következtében János cseh király, a menyasszony nagyatyja, a szent-székhez folyamodott, nehogy a harmadik vérségi fok, melyen a jegyesek egymáshoz állottak, akadályul szolgáljon e kötésnél. A pápa készségesen megadta a kívánt fölmentést.*
CD. Moraviae, VII, 3I2. – BÖHMER, Regesta ab a 1314. pag. 257. – Margit királyné évi tűpénzét (mint mondjuk) vagy ennek egy részét Brünn városának kellett fizetnie. Hogy tehát a brünni polgárok «a censu annuo, quem… Ludovico, Hungarie regi, fratri et filio nostro karissimo… pro nobis et nostro nomine annis singulis soluere sunt asstricti, eo facilius se redimant», megengedi IV. Károly, hogy a zsidóktól 100 hatvanad garast szedhessenek. (CD. Moraviae, VII. 553.)
Archiv. vatican. Suppl. Clem. VI. a. I, p. II. f. 48. dda. 1343. május 8. – Az egybekelés föntebbi határnapjáig azonban nem kellett várakozni, minthogy a küküllei esperes 1345-ben úgy beszél Margitról, mint a ki Lajossal már egybekelt. (Chron. Bud. 276. 1.)
13. LAJOS KIRÁLY OKLEVELÉNEK KEZDŐ BETŰI.
Lajos át volt hatva a legtisztább vallásosságtól. Atyja sírjánál meglágyult szívvel indúlt Váradra, hogy leglovagiasabb elődjét, szent László királyt ragyogó például maga elé tűzve, és leborúlván a szentnek fehér márványból, fényes oszlopokkal, gazdag faragásokkal ékített oltára előtt, mely fölött bíboros kamuka lepedőbe burkolt, arany koronával és jogarral diszített tetemei gazdagon aranyozott ezüst koporsóban nyugodtak, ennek szószóllása által maga számára az ég áldását megnyerje.*
BUNYITAY, A váradi püspökség, I, 83. – Lajos király élő vallásosságát meghatón fejezi ki számos tettében és levelében. Igen szépen a következőben: «Nos toto mentis nostre conamine et nostro fixi cordis acie celestem Jherusalem, ubi virtutum regina, mater omnis gracie, cum rege superno super angelorum gerarchia triumphat coronata, cum gemitibus et suspiriis interni nostri cordis inhyare cupientes» ect. TKALČIĆ, Monum. cittis Zagr. I, 241.) – Szent László iránti tiszteletét is sok alkalommal: a váradi egyháznak nyújtott adományában (FEJÉR, CD. IX/I, 58.), kivált abban tüntette ki, hogy aranyaira szent László képét verette.
Erzsébet királyné pedig, hogy szeretett fiát dicsőűlt nagybátyjának s immár védszentjének ajánlja, szent Lajos püspök marseilli templomát dús ajándékokkal tisztelte meg. Küldött oda nehéz, tiszta arany kelyhet, drága kövekkel kirakott feszületet; gyertyatartókat és ampolnákat aranyozott ezüstből; továbbá két értékes szőnyeget, egy frontalét vagyis oltárfüggönyt, teljes egyházi öltözetet: misemondó, szerpapi és alszerpapi ruhát, palástot, a szükséges fehérneművel, stolával és függelékkel, mind igen gyönyörűeket.*
Anjouk. dipl. Eml. II, 10. l. – Az egyházi ruhákat a kor divatja szerint kétségkívül a királyné maga készítette; míg a fémtárgyak arra mutatnak, hogy az ötvösség nagyot haladt már akkor nálunk.
14. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ.
Lajos, mikor a trónra lépett, tizenhat éves volt,* tehát nem a kifejlett önállóság korában. A királyi privilegiumokat, rendeleteket és leveleket az ő nevében és pecsétjével adták ki; de ezekben meg van említve anyja, «Magyarország királynéja» is, mint aki azok kiadásába beleegyezett, hozzájárult. Csaknem úgy tűnik föl, mintha Erzsébetet fia kormánytársának, regensének megválasztották volna. Ennek azonban történeti nyoma nincs. Sőt, minthogy a királyné egyenes befolyása oly időbeli iratokban is kimutatható, midőn Lajos régóta elérte nagykorúságát, nyilvánvaló, hogy a fiú gyöngéd szeretete engedett anyjának befolyást az ország dolgaiba. S e befolyás igen jelentős volt. Mikoron Lajos távol vala az országból, anyja, mint teljhatalmú helytartója intézkedett; nevében és pecsétjével leveleket adott ki, melyek nem ritkán zavarba ejtik a történetírót. De ha Lajos honn volt is, anyja oly hatalmat gyakorolt a közügyekre, milyet királynéink sohasem gyakoroltak, ha II. András feleségeig, Andechsi és Merani Gertrudig megyünk is vissza. E viszony még abban is nyilvánúlt, hogy a követségek a király és az anyakirályné nevében indúltak külső fejedelmekhez; ezek viszont leveleiket ép úgy intézték a királyhoz, mint anyjához, a királynéhoz. Erzsébet e figyelmet követelte, s hatalmát szívesen és minden alkalommal gyakorolta. Női hiúsága s a hizelkedők tömjénezése megkedveltették vele az uralmat. Nemcsak a velenczei követek kapták utasításúl, hogy legelőbb a királynét nyerjék meg hizelkedéseikkel, ami «utile est et commendabile valde»;* hanem a pápai követek is hoztak neki mindig ajánlatot, és pártfogását még a pápa is kikérte. Főurak, mint példáúl Starchy István, Szlavon-, Horvát- és Dalmátország bánja alázatosan eléje járúlt, esedezvén, hogy Lajos király privilegiumát, melylyel neki (a bánnak) két várat ajándékozott, erősítse meg.* Megesett az is, hogy Erzsébet meghalt férje, Károly király gyűrűpecsétjével élt.
Pontosan: 16 éves, 4 hónapos és 16 napos.
Anjouk. dipl. Eml. II, 248.
«ut donacionem euisdem domini regis… sibi iam facta, nostrum reginalem consensum approbanter prebere dignaremur.» Ez 1351 márczius 27-én történt. (PRAY, de Sigillis, 94.)
15. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ OKLEVELÉNEK KEZDŐ SORA.
Nem mindig osztogatott kegyelmeket a kegyelmes királyné. Hirtelenkedése gyakran okozott kellemetlenséget is, másoknak is, magának is. A pápa egy alkalommal ki is közösítette, és – amint a királyné utóbb maga belátta – nem teljesen ok nélkűl.
Hogy a hatalomkörök ez egymásba keverése nem szűlt nagyobb bajokat és gondokat, azt a királyné vallásos, jóakaró lelkületén és belátásán fölül Lajos király bölcsessége kerűlte el s a szeretet, melylyel népei rajta csüngtek. Hogy azonban halála után a nőuralom se Magyarországban, se Lengyelországban kedvező talajra nem talált, azt alighanem Erzsébet készítette elő.
Lajos király uralkodásának első ténye volt a rendelet, hogy az ország minden megyéjében gyűléseket tartsanak. E gyűléseken vegyék számba a rablókat, tolvajokat, hatalmaskodókat, s ezek lajstromát szeptember közepéig nyújtsák be neki.* E rendelkezés czélja nyilván az volt, hogy csíráiban elfojtsák az izgalmakat, melyek Károly király halálakor itt-ott felütötték fejöket, és hogy elejét vegyék az elégületlenségnek ott is, hol annak netán igaz oka volna. Így kárpótolta aztán a király az esztergami káptalant a tolnamegyei Izsép és Drásért, melyeket atyja tőle elvett, az esztergammegyei Nánával.*
Anjouk. Okmt. IV, 266.
«de beneplacita voluntate et conniuencia… Elizabet regine» és annak birodalmába igtattatta «per religiosum virum, dominum fratrem Dyonisium, lectorem de ordine minorum, capellanum regium». (Az eszterg. főkápt. birtokaira vonatkozó okmányok tára, 37. l.) Tudtommal ekkor először kerül elő Dénes atya, ki pályáját 1355-ben mint kalocsai érsek fejezte be. Én e férfiút, jóllehet ezt okiratilag megbizonyítani eleddig nem tudom, határozottan a Kerékegyházi Laczk fiának tartom.
A föntebbi rendeletet azonban már nem Druget Vellermes nádor hajtotta véghez. Ő röviddel a koronázás után hirtelen meghalt. Lajos király sietett utódjáúl Geletfia Miklóst nevezni ki, kivel történetünk folyamán még sokszor találkozunk.*
Druget Vilmos nádorról utójára julius 21-én, a koronázásnál van emlékezés. Özvegyének és árváinak a király, anyja belegyezésével Visegrádon azt a telket ajándékozta, mely a királyi halszállítók és Mickh exbán háza közt volt. (FEJÉR, CD. IX/I, 105.) – Geletfia Miklós 1342 szeptember 15-ike előtt már, előfordul mint nádor.
