VII. FEJEZET. A RENDSZER KIFEJLÉSE.
VII. FEJEZET.
A RENDSZER KIFEJLÉSE.
A RENDSZER KIFEJLÉSE.
Bármily nagy volt a sziléziai és örökösödési háborúk idejében a királynő és a magyar nemzet közti egyetértés, és bármily fontos volt is ennek következése a monarchia sorsára és az európai ügyek alakulására nézve, ez az egyetértés mégis inkább az eljárásra, a tettre vonatkozott, mint a végső czélpontokra, az általános politikai elvekre.
Mária Terézia szemei előtt őseinek hatalma és dicsősége lebegett legfőbb politikai czél gyanánt. Ez örökös joga, ehhez ragaszkodott a nő egész naivitásával, a hivőnek istenbe vetett bizalmával, az uralkodónak büszkeségével. Magától érthetőnek tartotta, hogy úgy a mint ő maga el van határozva a legnagyobb csapások közt sem engedni semmit, úgy a gondviselés hivatása őt megoltalmazni, híveinek, alattvalóinak kötelessége őt minden erejökkel megvédeni.
A magyarok előtt első czél természetesen az volt, hűségöket a királynő iránt, vitézségöket és elszántságokat megmutatni, méltóknak tünni fel az ősök hű és lovagias híréhez. Ez az érzület nyert kifejezést a sept. 11-ki jelenetben és az azt követő hadi tényekben. Hanem a királynőt nem csak azért segítik, mert személyes részvétöket, rokonszenvöket, hódolatukat annyira megnyerte, hanem azért, mert magyar királynő és fején nincs őseinek császári koronája. A magyar uralkodót, s vele a magyar nemzetet olyan hely illette meg Európa hatalmasságai sorában, minőt az Mátyás király ideje óta nem foglalt el. A nemzetnek nemcsak azért kell megfeszíteni minden erejét, hogy úrnője trónját biztosítsa, hanem azért is, hogy Európa színe előtt méltónak mutatkozzék az új polczhoz. Ha a diéta főrendjei, Magyarország vezérei tisztán a királyi személy iránti hódolatból jártak volna úgy el, mint a hogy eljártak, szolgálatkészségöknek és loyalitásuknak híre sokkal inkább meg volna állapítva, mint hazafias előrelátásuké s államférfiúi érzéköké. Magyarországra nézve épen abban állott a szerencsés fordulat, melyet a királynő nagylelkűsége idézett elő, hogy ez a két gondolatkör már nem zárta ki egymást, mint a hogy két századon át tette.
Nem kevesebb forgott koczkán, mint az: valósággal magyar királynővé tenni a császárok örökösnőjét, a magyar nemzettel foglaltatni el Európa politikájában azt a helyet, melyet addig a Habsburgok összes monarchiája töltött be. Oly czél, melynek eléréséért nem lehetett túlságos ár a legnagyobb áldozat, a legtartósabb erőfeszítés sem. A nemzet hatalma és hódolata egyaránt a maga részére nyeri királyát; a királyi fény pedig bearanyozza az eddig annyira elhanyagolt, elmellőzött nemzetet.
Nemcsak a gravamenes ellenzék ismételte a kerületi üléseken az annyiszor elhangzott jelszavakat a magyar korona elsőségéről, a magyar titkos tanácsról, a magyar hadseregről, a királynak a magyar birodalomban való tartózkodásáról, – magának a királynőnek jelenlétében is hangoztatták azokat magyar miniszterei. Mennyire biztatja őt Esterházy József, vesse reményét a magyar katonaságba. Mennyire iparkodnak őt meggyőzni német tanácsosainak alattomosságáról és rövid látásáról. Mennyit szólnak arról, hogy a királynő Győrött vagy épen Budán fog tartózkodni hű magyarjai közt.*
Ld. 1741. 7. 1751. I. 1764–5. I. törv.-czikkeket.
GRÓF ESTERHÁZY MIKLÓS NAGYKÖVET.
Az országos képtárban levő eredeti rézmetszet után. (1200. sz.)*
Bubics Zsigmond gazdag gyűjteményéből.
Európa 1740-től 1745-ig, sőt 1748-ig, magyar királynőnek nevezi a Habsburg-ház fejét. Midőn Fleury bíbornok szavai szerint az osztrák ház megszűnt, helyébe nemzetközi viszonyokban a magyar királynő lépett. Annak szavazott meg subsidiumokat az angol parlament és a hollandus Staten General, annak izent háborút a versaillesi kabinet, annak megbízásából és felhatalmazásából kötötte Kaunitz az aacheni békét. Traun, Khevenhiller és lotharingiai Károly ép úgy a magyar királynőnek voltak vezérei, mint Batthyány Károly vagy Nádasdy Ferencz, Kaunitz, Botta vagy Stahremberg csak úgy az ő követei voltak mint Esterházy Miklós. Éveken át kétségtelenűl Magyarország nádora viselte a legfontosabb hivatalt, hatáskörre és befolyásra nézve.
A hatalomnak és méltóságának külső jelei, a czímek és czímerek, teljesen visszatükröztetik ezt a viszonyt. Mária Terézia magyar és cseh királynő, Ausztria főherczegasszonya, azután következnek többi czímei. És mivel a magyarok loyalitását még világosabb fénybe helyezte a cseheknek gyors elpártolása VII. Károly császárhoz, és meghódolása annak koronáztatása alkalmával, minden alkalmat felhasznált annak kimutatására, mennyivel többre becsüli Szt. Itván koronáját Szt. Venczelénél. Midőn prágai koronázásához készűltek, semmi sem bírta megnyerni tetszését, «minden jobb volt Magyarországon». A cseh koronáról megjegyezte, hogy sokkal nehezebb a magyarnál, és a bolondok sipkájához hasonlít.* Czímeréűl Magyarország belső ügyeiben tisztán a magyar czímert használja, a melléktartományokéi nélkűl. A magyar kanczellaria a magyar nagy czímert használja: középen a magyar, körűlvéve az alávetett országokéval. A kétfejű sas eltünt, már nem fedi a négyes folyót, és hármas halmot; a sereg nem harczolhat a régi lobogó alatt. Vezéreihez, követeihez, a külhatalmakhoz írt leveleiben már inkább kitünik a monarchia összetett volta, és az, mennyire azonosítja magát a Habsburgház Ausztriával. A királyságok és tartományok czímereiből összeállított paizson az osztrák czímer a középső (a szív); fölötte vannak elhelyezve egymás mellett a magyar és cseh királyságok jelvényei.
BROGLIE: Frčdéric II. et Louis XV. I. K. 256–257. ll.
50. GRÓF NÁDASDY FERENCZ ARCZKÉPE.*
Hadvezéri egyenruhában. Orsz. képt. 3423. sz.
Magyarország színei, a magyar nemzeti ruházat érvényre jutnak, bárhol jelenik meg a királynő és családja. Maga előszeretettel viseli a magyar öltönyt, fiait is abban öltözteti, különösen második fiát, Károly főherczeget. A mi Miksa ideje óta nem történt meg, ez a királyfi már zsönge korában megtanulja és beszéli nyelvünket. *
HORVÁTH MIHÁLY: Magyarország történelme. VII. k. 303. l. Mint anyjának egy leveléből kitűnik, Ferdinánd főherczeg is megtanúlt magyarúl. 1780 jun. 29-iki levele.
51. KÁROLY FŐHERCZEG ARCZKÉPE.*
«Abbildung des sibrnen Antipendium welches ihro römisch kaiserl. könig. apostol. Mayestät nach Maria-Zell in Steyermark den 5. September 1679 geopfert haben.»
Abban állott a történeti kérdés: a magyar fegyverek sikere, a királynő politikai helyzetének megszilárdulása, melyik iránynak fogja inkább jelölni diadalát: azét-e, mely némi változattal a Habsburgok régi politikájának folytatását jelöli, vagy pedig azét, mely a Habsburgok örökösnőjét a régi magyar nemzeti királyok követőjévé kívánta volna tenni. És itt igen különös dilemmával állunk szemben.
Alig szenved kétséget, hogy azon esetben, ha Fleury bíbornoknak és Fridriknek tervei megvalósulnak, s Mária Terézia Magyarországnak és legfölebb még Ausztriának maradt birtokában, a magyar királyság e kiváló állását tovább is megtartja. Az universalis császárságnak megszüntével a Habsburgok legnagyobb nemzeti királyságukkal azonosítják magokat.
)
Mária Terézia, metsz. Joh. Esaias Nilson, ki 1721–88 közt élt. Orsz. k. 3260. sz.
Viszont, a történeti előzményekből szükségesen következett, hogy a monarchia tartományainak együtt maradása a régi kormányrendszer megújulását, az universalis császári udvar hagyományainak feléledését, és így a magyar igényeknek háttérbe szorítását vonja maga után.
A magyarok minden egyes erőfeszítése, fegyvereiknek minden egyes diadala tehát szükségkép közelebb hozta őket azon állapotokhoz, melyektől eltávozni kívántak volna.
Az első insurrectio hírének és fegyvereinek oltalma alatt Mária Terézia visszatérhet az imént fenyegetett Bécsbe. Pozsonyból megy oda, 1741 decz. 11-én, és azóta komolyan többé szó nem lehetett arról, hogy Budán üti fel királyi székét.
A második insurrectio a császári trónt szerzi meg Ferencznek és Csehországot biztosítja a királynő részére. Magyarország megszünik név szerint elsőnek lenni. Lassanként elhomályosítja a császári korona fénye a Sz. István koronáját.
Magyarország még sem volt elég erős, messze menő politikai tervek megvalósítására. Mátyás király gondolhatott arra, hogy Magyarországot teszi hegemonná mindazon országok közt, melyek most az osztrák-magyar monarchiát alkotják. Belső zavarokban, török hódoltságban, alkotmányos és vallásos küzdelmekben eltöltött harmadfél század annyira meggyöngítette a nemzetet, hogy meg kellett elégednie, ha tulajdon területén fentarthatja uralmát. Kifelé még sem képes a maga hatalmával állítani vissza koronája fényét. Nem a nyers erő és az akarat hiányzik, hanem a szervezés, az akkori Európának megfelelő műveltségi állapot. Igaz, hogy Magyarország adja a lovasságot és a gyalogság javát, de idegen a fővezér. Igaz, hogy Magyarország ad gabonát és zabot, de a zsold az angol subsidiumokból és az osztrák adókból telik.
53. BUDA VÁRA.*
VI. Károly alatt. Bél Mátyás «Notitia Hung. Novae» Tom. III. 431. l.
Nem jó szolgálatot tettek az igazságnak és így nemzetünknek, azok, kik valami udvari ármányra, a német tanácsosok rossz akaratára igyekeztek vissza vinni a magyar állami eszme elhalványulását az örökösödési háború után. A tény az, hogy az akkori viszonyok közt a magyar királyság még nem nyújtott elegendő basist a dynastia hagyományos hatalmi igényeinek keresztülvitelére. Nem a római császári czím elsősége dönt a magyar királyival szemben, hanem a magyar korona országainak elmaradottsága Bécshez, Ausztriához, Csehországhoz képest.
Ezen a királynő minden rokonszenve, hálája nem bírt segíteni. Magyarország biztos oltalmat nyujtott; hanem Budán trónolni, egy oly vidék közepén, mely csak most kezd elocsúdni a százados török járom után, és a hol még minden pusztulásra és barbárságra emlékeztet, nagy lemondás lett volna, akkor azon családra nézve, mely Bécsből, Prágából, Madridból és Brüsszelből századokon át igazgatta a keresztyénséget. Midőn még september 11-én az országbíró indítványára határozni akarnak a királyi székhely dolgában, a nádor ellene nyilatkozik a sokfelől ajánlott Budának: «Rosszabb állapotban van mint valaha és az oda vezetett rácz csőcselék nem illik a királyi tartózkodáshoz».*
KOLINOVICS, 499. l. Aggesta plebis Rasciae faex.
***
Bécs, mint székhely és a császári korona a hagyományos rendszer megmaradásának külső jelei. E rendszernek, ép a háború és az ez alatt tett tapasztalatok alapján át kellett alakulnia. Ezen átalakítás vetette meg Ausztriának minden egységes államnak alapjait, ennek kitűzése és vezetése emeli oly magasra Mária Teréziát, hogy őt Bismarck herczeg az osztrák ház legnagyobb államférfiának nevezhette. A czél ugyanaz maradt, mint a mi eddig volt: a dynastia hatalmának, az országok összetartásának biztosítása. Csak hogy az e czélhoz vezető eszközöknek kellett alkalmazkodni a kor szükségéhez és eszméihez.
Már pedig az az uralkodási rendszer, melyet a XVIII. század haladó politikája fejlesztett ki és melyet a verseny kényszerűségénél fogva mindegyik államnak el kellett fogadnia, ha a többi mögött elmaradni és így az enyészetnek elébe nézni nem akart – épen nem olt kedvező Magyarország önállóságára, a történetileg kifejlett magyar alkotmányra nézve.
A porosz állam fegyvereinek győzelmét közigazgatásának pontossága, financziáinak rendezettsége készítette elő. Fridrik mint egyedüli úr rendelkezett hivatalnokaival csak úgy mint katonáival. Elődjei a különböző tartományokból, melyek szintoly egyéniségeket alkottak eredetileg mint az Ausztriát képezők, egységes királyságot alkottak. Atyja a rendek kiváltságaival szemben a államot «stabilisálta, mint egy bronz sziklát.» A két sziléziai háborúban nem csak a porosz sereg jobb begyakorlása és fegyverzete győzött: az egységesen izgatott modern állam vívta ki az elsőséget a nagyobb nyers erővel rendelkező, de csak lazán szervezett, alkotó részeit össze nem olvasztó középkori rendi állammal szemben.
A háború és annak viszontagságai még kevésbbé élesen látó elmét, mint a minő Mária Terézia volt, is figyelmeztettek volna a berendezés gyöngeségére, és az abban elharapódzó visszaélésekre. A királynő maga egyenesen csudának mondja, hogy e szervezet mellett fönn lehetett tartani a monarchiát.* A miniszterek megszokták, hogy mindegyik kénye-kedve szerint intézkedjék saját szakában, tekintet nélkűl a többire. Az egyes kanczelláriák sokkal jobban törődtek saját országukkal, mint az egészszel. Minduntalan felszólalnak tartományaik rendi kiváltságai érdekében. A mellett nem hiányzik bennök a nemzeti féltékenység sem. Az osztrákok lehetőleg kiszorítják a cseheket, az osztrák és cseh egyetért a magyar ellen. Hogy lehessen így eredményt érni el a tevékeny, merész és a mellett korlátlanúl rendelkező porosz király ellenében?
Zwei Denkschriften. III. Abtheilung. Ohne augenscheinlichen Miracul und besondere Hülff Gottes. 304. l.
A rendi igazgatás a békés állapotra volt szabva. A rendet, törvényt fenn, bírta tartani az udvar és a csekély számú állandó sereg ellátásához szükséges eszközöket nagy megerőltetés nélkűl elő bírta teremteni. A réginek megőrzése lévén fő rendeltetése, új feladatoktól irtózott. Ha azután háború ütött ki, mely keményebb próbára tette az erőt és gyorsaságot, vagy az államnak kellett szenvgednie, vagy a rendi jogoknak. A porosz államnak épen abban állott rendkívűli előnye a többi, nálánál népesebb és terjedelmesebb államok fölött, hogy már békében is úgy szólva hadi lábon állott.
Az administratió megfeszített munkájával keresztül vitték, hogy a sereg béke- és hadi létszáma közt aránytalanúl csekélyebb volt a különbség, mint azelőtt, midőn a seregek, békekötések után, úgy szólva megszüntek. Ehhez képest természetesen az állam kiadása is rendkívűl nagy volt már béke idején is. Jó gazdálkodással, takarékossággal mégis sikerűlt még több millió tallérból álló kincset is gyűjteni háború idejére, végső esetre.
A monarchiának eddig béke idején igen csekély volt a serege. Károly császár halálakor alig állott 20,000 ember harczkészen. Nem is igen lehetett több, mert a jövedelem legnagyobb részét a rendek foglalták le a magok részére, és a mi kevés megmaradt, megemészette azt az udvari pompa. Nem is viselhetett a bécsi udvar háborút másként, mint a tengeri hatalmaknak, Angliának és Hollandiának subsidiumaival. Ez a pénzügyi függés pedig maga után vonta a politikait is, mint Mária Teréziának alkalma volt többször igen fájdalmasan érezni.
Ha a monarchia tehát katonailag versenyezni akart Poroszországgal, és pénzügyileg is a maga lábán állani, 160,000-re kellett emelni a sereg létszámát és gondoskodni 14 millió forint előteremtéséről.
A sziléziai eredetű Haugwitz gróf, kit Mária Terézia egyenesen istentől küldöttnek nevez, tervet nyujtott be, hogyan lehetne az örökös tartományokból állandóan ily nagy adót szedni és e módon a monarchia politikai és katonai önállóságát biztosítani. Mária Terézia magáévá tette e tervet, és minden energiával azon volt, hogy leküzdje az újítással szemben a rendeknél és magában a minisztériumban jelentkező igen éles oppositiót.
Fridrik – bizonyára nem részrehajló tanú – következő mondatokkal jellemzi a királynő működését: « Mária Terézia financziáit oly rendbe hozta, minő ismeretlen volt ősei idejében, és jó berendezése által nem csak azt pótolta, mit Poroszországnak és Szárdiniának át kellett engednie, hanem még jelentékenyen növelte bevételét. Haugwitz gróf lett pénzügyeinek igazgatója. Vezetése alatt a császárné jövedelme 36 millió fontra emelkedett. Károly császár idejében, ki még Nápolyt, Sziléziát és Szerbiát is bírta, soha sem vettek be annyit. A háborúk alatt észrevehető volt a jobb fegyelem szüksége. Tevékeny generálisokat választott, kik képsek voltak azt seregébe behozni. Évenkint nagy táborokat tartottak a tartományokban, hol a háború nagy gyakorlataiban beavatott felügyelők előtt végezték gyakorlataikat a csapatok. Maga a császárné több ízben elment a prágai és olmützi táborba, hogy jelenléte és bőkezűsége által lelkesítse a legénységet. Soha fejedelem nem multa felől azon kitüntetések érvényesítésében, melyek után annyira sovárognak. Megkülönböztette a tiszteket, kiket neki tábornokai ajánlottak, mindenütt ösztönt adott a vetélkedésnek, a tehetségnek, a vágynak, hogy tetszését megnyerjék. Bécs közelében intézetet alapított, hol a nemes ifjúságot bevatták a háborúhoz tartozó mesterségekbe. Gondoskodása által a katonaság a tökéletesség oly magas fokát érte el, minőre az osztrák ház egy császárja alatt sem jutott, és egy nő nagy férfihoz méltó tetteket hajtott végre.»*
Nagy Fridrik, Oeuvres Posthumes. III. k. 125–128. ll.
A nagy ellenség első sorban a változás katonai oldalát méltatta figyelemre. Maga a királynő így fejti ki a czélba vett reform szükségét és fontosságát. «Érett megfontolás után beláttam, hogy monarchiám legfőbb baját az szülte, hogy minden miniszter és udvari hatóság megelégedett azzal, hogy a reá bízott országnak ügyvédje és pártolója legyen, ezáltal pedig gyakran lanyhán traktálta a közjót és a fejedelmi érdeket, és csak azon igyekezett, hogyan lehetne a terhet más országokra áthárítani. Örökké viszálykodtak a kamarával, melytől minden alkalommal pénzt követeltek, pedig jól tudták, milyen üres annak keze és milyen korlátolt a hatalma».*
Denkschriften. IV. Abtheilung. 321. l.
«Ezért minden köz és kamarai ügyet a vegyes katonai ügyekkel egyetemben az új directoriumnak adtam át. Kineveztem annak, és a főigazságügyi hatóságnak elnökeit és alelnökeit a kanczellári czím elmellőzésével. Minden határozatot a hetenként beterjesztendő protocollumok útján magamnak adatom elő, a fontosabbakat péntekenkint az előttem és a császár jelenlétében tartott conferentiában előadatom, általában úgy intézem a dolgot, hogy a hétről-hétre előforduló tárgyak elintéztetnek, s csak a bővebb kidolgozást igénylők maradnak hátra.»
Külön igazgatás állíttatott föl a kereskedelmi ügyek részére, mely azonban szoros összeköttetésben áll a közügyek és a kamara directoriumával és mindenben annak vezetésétől függ, a mennyiben annak tanácsosai végzik itt is a szolgálatot. A kereskedelmi igazgatóság hatásköréhez tartozik az útak jó karban tartása, a vám-, a czéh- és iparügy.* A kereskedelem érdekeinek előmozdítása végett a Levantéban szervezett consultátusok is alatta állottak.
Zur Geschichte von Oesterreich und Preussen zwischen den Friedensschlüssen zu Aachen und Hubertsburg, von LEOPOLD RANKE. Fürst jelentése, melléklet. 58–59. ll. Denkschriften. 323. l.
Ismét más igazgatás alatt áll az igazságügy, mely szorosan elválasztatott minden ízében a közigazgatástól. Csak most lép általános birodalmi törvény s törvénykezés a cseh és osztrák tartományok szokásos külön igazságszolgáltatása helyébe. Csak most vehette kezdetét az a codificatio, mely örök időkre fenn fogja tartani Mária Terézia s utódai jogszeretetének és szervező képességének emlékét.
54. KAUNITZ HERCZEG ARCZKÉPE.*
Orsz. képt. 1885. sz.
Ez az az igazgatási rendszert, melynek hivatása volt az örökös tartományokat egyesíteni, az ott oly mélyen gyökerező feudalis és provincialis szellem helyébe az állami hatalmat erősíteni meg és annak központosító, irányát egyedül a fejedelemtől nyerő, hatása alá vetni az eddig annyira széthúzó elemeket. Tulajdonképen ezek az intézkedések alapítják meg az úgy a régi történeti és nemzetségi alapon álló királyságokon s herczegségeken felülemelkedő, mint a római szent birodalomtól minden nagyobb rázkódás nélkül elválasztható osztrák államot.
Mellettök azonban megmaradnak s fejlődnek azok a szervezetek is, melyek a császári ház régi, világra szóló positiójából fejlődtek és most sem szünhettek meg. A külügy az egész monarchiára nézve csak egy lehetett. A császári, udvari s államkanczellária, mely első sorban külügyminisztérium, s melynek czíme is mutatja azonosítását a dynastiával, már 1742-ben elkülöníttetett a belső ügyek vezetésétől. Teljes organisatióját aztán Kaunitz grófnak köszönhette, ki 1753-ban lépett élére.
A régi császári hatalom foszlányait megőrzi és fentartja e hatóság annyiban is, hogy ő igazgatja a szorosan vett monarchián kívűl eső birtokokat: Németalföldet és az olasz birtokokat.
Szintúgy birodalmi eredetű a másik nagy, közös kormányszék a hadi tanács. Bármennyire hajlott is a császárné az újítások felé: a Hofkriegsrathot alig érintette. Haugwitz nem volt katona, és az uralkodót már neme visszatartotta attól, hogy az államigazgatásnak épen ezen ágán saját felelősségére változtasson. Neipperg és Dan tábornokok teljes mértékben birták a fejedelem bizalmát és mint a régihez ragaszkodók nem igen nyultak az eddigi, százados rendszerhez. A hadi tanácsnak szorosabb, egyégesebb, valóban katonai szervezete csak József császárnak s Laczynak volt műve. Egyelőre a régiben maradt minden, s inkább a szükség és a fejedelemnek növekedő autoritása, mint külön törvény vagy rendelkezés okozták, hogy Magyarország, az itáliai tartományok és Belgium mind jobban bevonattak a császári katonai organisatióba. Az egyes koronák önállóságát csak a területükön külön-külön működő hadi biztosságok provincialis commissariatusok tüntették fel, melyeknek hatásköre, épen mert a rendekkel is összeköttetésben állottak, s nem csupán a központtól függöttek, sokkal szélesebbre terjedt, mint bárminő más országban a hadsereg ellátása czéljából felállított közegeké.
55. DAUN ARCZKÉPE.*
Egykorú festmény után készült rajzról.
«Ezt az erősen megállapított berendezést tekintsem az igazi alapkőnek, melyen az Isten által reám bízott monarchiát fentarthatom, és utódaim javára és hasznára megőrizhetem, a mennyiben ez alkalmat nyújt a fejedelemnek az országok állapotával valóban megismerkedhetni, azok sérelmeit megvitatni s megvizsgálni, s ennélfogva az igazságos Istennek tetsző eljárását előljárók s alattvalók közt előmozdítani, különösen pedig arra felügyelni, hogy a gazdagok és előljárók el ne nyomják a szegényeket.»*
Denkschriften. 323. l.
Meglehetős szűkkörű, hogy úgy mondjuk önző, az itt felállított uralkodási programm. Főczélúl a dynastia megmaradása és hatalma van kitűzve. Erkölcsi tartalmat csak az által nyer, hogy a fejedelem az új kormányrend által őre lesz az igazságnak és védője az elnyomottaknak. Az uralkodó, midőn a feudalitást politikai erejétől és befolyásától megfosztja, nemcsak hatalmi örökébe lép, hanem egyuttal legfőbb hivatásának ismeri a régi rend legkiáltóbb visszaéléseinek megszüntetését, és így idealis alapot nyer saját hatalma kiterjesztésének.
Ha igazságosak akarunk lenni, nem szabad felednünk, hogy a viszonyok kényszere erőszakolta reá Mária Teréziára e határozottan újító, mindent a dynastikus czélnak alárendelő politikát. Oly megpróbáltatások után, minőkön az 1740–1748-ig tartó időben átment a monarchia, a jövőt csak úgy lehetett biztosítva tekinteni, ha annak uralkodója pénzben és katonában, valamint a fölöttük való rendelkezésben nemcsak egy ellenséggel, a poroszszal, hanem szükség esetén a francziával, sőt azonfelül még a törökkel is, kiállhatja a versenyt. A régi erőfeszítések egy bizonyos veszedelmes momentumra szorítkoztak, mely után aránylag meglazúlhatott az állami gyeplő. Most már a rendes állapot is élére állított mindent. Az volt az ember, a ki a szükségest minden pillanatban elő birta teremteni. Ily értelemben méltán nevezheté Mária Terézia Haugwitz-ot, az újítások fő eszközlőjét, gondviselésszerű embernek. «Hogy czélt érjek, ily emberre volt szükségem, ki becsületes, mellékes czél, dicsvágy és előszeretet, valamint összeköttetések nélkűl a jót akarja, mert jó; ki nagylelkű, önzetlen és fejedelméhez ragaszkodó, ki előítélet nélkűl nagy tehetséggel s örömmel fog munkához, és abban ki nem fárad, ki nem fél a napfénytől, sem attól, hogy az érdekeltek igaztalan haragját magára vonja.» Csakis a nagy osztrák és cseh mágnási érdekközösségen kívűl álló, kinek ma támasza a császárné kegyénél nem volt, és kinek érdeke s ambitiója ily módon összeesett az államéval, állhatta ki a morva, cseh és osztrák rendek, a Harrachok, Kinskyek Ulefeldek ostromát. Mint a királyi akarat és érdek s az ahhoz kötött haladás képviselője a rendi élettel szemben s mint főeszköz Ausztria szervezésében, ez a sziléziai protestans renegatus méltán áll elő a XVIII. század felvilágosító, az országok belső erejét a monarchikus hatalommal együtt fejlesztő miniszterek közt.
Az örökös tartományok rendjeivel előbb három évre kötött, majd egyre meghosszabbított egyességek 1748 óta állandóan biztosították a monarchia részére a seregnek 160.000 emberben megállapított létszámát, és az annak ellátásához békében szükséges 14 millió forintot.
***
Ez összeg az akkori viszonyok közt jelentékeny adóemeléssel járt az örökös tartományokra nézve. Az egyenes adó, mely 1731-ben, midőn még Szilézia s Szerbia is a monarchiához tartoztak, 12 millió 800.000 frtot tett csak 1754-ben, ezek nélkül, négy millióval emelkedett. A hivatalnokok és katonák, bár annyira növekedett számuk, pontosan kapták fizetésöket. Csak később, midőn a hétéves háború újra megzavarta a financialis egyensúlyt, fordúlt elő, hogy a hivatalnokok díját egy ideig visszatartották. De akkor is azzal vígasztalta őket Grassalkovics, hogy még sokkal rosszabb volt Károly korában, a midőn gyakran féléven át kellett el lenniök salarium nélkül.* Igaz, hogy Csehország adója 3,200.000-ről 5,200.000-re, Alsó-Ausztriáé kétszeresére, Stajerország épen harmadszorosára, 390.000-ről 1,182.000-re emeltetett.
Levele a körmendi ltárban.
Első sorban a földadóból kerűlt ki az adótöbblet. Nem tettek különbséget nemesi, papi és adóbirtok közt; minden immunitás megszűnt. Az egyes tartományok adókivető bizottságokat rendeltek és a nemesi birtok kiváltsága csak annyiban maradt érvényben, a mennyiben a nemesi föld jövedelme után aránylag csak félannyi adót szedtek, mint a jobbágytelek után.
A XVIII. század fináncztudománya már nem elégszik meg az egyenes adóval. A physiokratáknak ugyanazon időben felállított elmélete az egyetlen (föld)adóról mindig csak ábránd maradt. Ipar és kereskedés tekintetében oly fejlett országokban, minők a cseh korona országai és az osztrák herczegségek már akkor voltak, a fiscus csápjai is megsokszorozódtak. Bécsben magában 1 1/2 millióra tették a fogyasztási adó jövedelmét. A dohányjövedék is több mint egy milliót hozott már a kincstárnak. A vám már nem csak mint fiscalis eszköz szerepel, hanem nagy következetességgel felhasználtatik politikai és nemzetgazdasági czélok elérésére. Az a vámrendszer, mely a cseh korona országaiban 1753-ban, Magyarországon 1754-ben, Ausztriában 1755-ben lépett életbe, az egész gazdasági lét tudatos átalakítása által egyik legfontosabb ténye lett a theresianus korszaknak. Hatásáról Magyarorszgáon még tüzetesebben szólunk, itt csak azt emeljük ki, hogy külföldi árúk után Csehországban az érték 30%-át, Magyarországban annak 20%-át, a monarchián belől termeltek vagy gyártottak után pedig mindenütt az értéknek csak öt százalékát szedik. Ausztriára nézve, melynek iparos fejlődése legfontosabbnak látszott, leginkább részletezve volt a tarifa. A nélkülözhető árúkra 30% vámot vetettek; azokra, melyekkel még nem igen versenyezhetett a belföldi productio, 10–20%-ot, a nem nélkülözhetőkre csak 1–2%-ot. A vám alól is igen kevés kivételt engedtek, többnyire csak a nagy birodalmi családoknak. A magyar kanczellaria azonban fentartotta jogát a magyar termények vámmentességére. Mindössze fiscalis tekintetben is számottevő volt az eredmény: minden csempészet daczára évenkint több 3 millió forintnál.
Ez összegekhez mérve, aránylag csekély az a jövedelem, melyet az udvar Magyarországból húzott. A hadi adó 2,500.000 frtot tett ki, a kamara jövedelmeiből az udvar részére szánt úgynevezett udvari quota 1,900.000 forintot, a bányákból és dominiumokból 2 millióra volt tehető a tiszta haszon. E jövedelmet annál inkább kevesellették, mennél túlzottabb volt a vélemény Magyarország természeti gazdagsága felől. A királyi pompát kifejtő mágnásokat és főpapokat nézték, és nem a nyomorgó jobbágyok és zsellérek százezreit, a keresete után nagy nehezen megélő, folyton a bukással küzdő iparosok és kereskedők tömegét. És miért nem járul ez a «Peru», a mint József első politikai értekezésében nevezi hazánkat, kellő arányban a birodalom terheihez, miért nem támogatja teljes erejével a dynastiát? Ennek oka egyrészt a közjog, mely a rendek hozzájárulásától teszi függővé az adóemelést. Az adót a jobbágy fizeti ugyan, de minthogy az is a földbirtokos vagyonához tartozik, a rendek nem egy könnyen egyeznek nagyobb megterheltetésbe. Maga a nemes pedig adómentes, és még az 1741. diétán is újra megerősíttete és circumvalláltatta erre vonatkozó privilegiumát. Másik oka a földesúri jog, mely a jobbágyot «misera plebs contribuens»-sé teszi, de oly módon, hogy adója java részét a földesúrnak juttatja, és aránylag csak lehető keveset a koronának. Az adó meghatározása a diétán ily módon alapjában véve nem más, mint nyílt csata a fölött: minő arányban osztozzanak meg a jobbágyon a korona és a rendek? Mentől függetlenebb a jobbágy urától, annál többel szolgálhat a királynak és viszont, mert arra, hogy saját javára dolgozzék, egyelőre még nem lehetett gondolni. A nemesség megadóztatása pedig, nem csak a törvénytelenség volna, hanem igazságtalanság is, mert a nemes csak fegyverrel szolgál, s az utolsó insurrectiók bizonyították, minő eredményes a szolgálata.
Így a császárné birodalma szervezésénél, annak segédeszközei összegyűjtésénél és szervezésénél szemben látja magával a magyar közjog leglényegesebb részeit: magát a százados magyar alkotmányt.
Midőn az 1748-ki béke után az újítások s Haugwitz tervei elfoglalták egész lelkét, mégis tisztában volt azzal, hogy Magyarországba a «systema» át nem vihető. «Egyedül Magyarországban nem tartottam célszerűnek bárminő változtatás behozását, mert ott országgyűlésen kívűl valamit megkísérleni, a törvények szerint nem tanácsos. Azonkívűl pedig Magyarországon más körülmények is jönnek számba, melyek következései igen kényesek lehetnek.» A törvény és a politikai czélszerűség tehát egyaránt ellene van Magyarország nagyobb megadóztatásának.
Mária Terézia sokkal inkább ragaszkodott esküjéhez, sokkal nagyobb hálára volt kötelezve a nemzet iránt, semhogy arra gondolhatott volna, hogy nyílt törvénysértéssel kihívja annak ellenállását. De mivel nem csak ez egy országnak fejedelme, hanem többeké is, ebből nem csak jogát, hanem kötelességét következteti az országai közti egyenlőség előmozdítására. Maga igen világosan fejezi ki ezt ki e szavakkal: «Nem kívánom sem magam, sem utódaimnak nem ajánlom a rendnek megsértését, hasznos és törvényes privilegiumaikban. Országaim virágzása mód felett szívemen fekszik, és pedig annyira, hogy nem ismételhetem eléggé: ha kiváltságaikat oly tisztán bírják kimutatni, vagy pedig igazságosabban kormányoztak volna mint én, nem haboztam volna tekintélyemet az övéknek alája rendelni, sőt még utódaimét is megengedtem volna csökkenteni a korlátozni, mert az országok javát mindig elébe tettem volna a magam, családom és gyermekeim érdekének. De törvényben nem gyökerező és a miniszterek elnézése által lábra kapott visszaélések sem nekem, sem utódaimnak, még kevésbbé a közügynek, nem állhatnak örökké útjában.
Az oly privilegiumok megerősítése, melyek visszaélésen és rossz szokáson alapulnak, csak végső elővigyázattal és megfontolással teljesíthető, mert gyakran előfordúl, hogy conniventiából elhanyagolt fejedelmi jogok régi szokás alapjában kétségbe vonatnak, s ez által meg van kötve a fejedelem keze. Ez alatt különösen a rendi gazdálkodásra való főfelügyelet, azután az országokban az Istennek tetsző egyenlőség elérése végett lelkiismereti ösztönből és a közügy biztosítására létesítendő peraequatio és rectificatio értendők.»
Ez az ellentét az uralkodó és a magyar alkotmány közt oly régi, mint a Habsburgok uralma hazánkban. Mária Terézia elődei és utódai patensekkel, a törvény nyílt megszegésével, és ha ez ellenállást idézett elő, katonai erőszakkal, confiscatióval, végső esetben a bitóval és vérpaddal igyekeztek legyőzni ez ellentétet. Fejedelmi jogukból levonták a kötelességet, ha másként nem lehet, ily módon is elérni az annyira óhajtott, szinte legfőbb jónak ítélt «peraequatiót» és «rectificatiót». Látjuk, a királynőt is e czél elérésére sarkallta nem csak «lelkiismereti ösztöne», hanem az egész politikai helyzet is. Nem szólva még kulturai ellentétekről, a melyek csak uralkodása egy későbbi szakában váltak valóban fontosakká, egyelőre a reá nézve legfontosabb kérdésben látta mintaszerűnek az örökös tartományok berendezését Magyarországra nézve: abban, hogy az ottani rendszer sokkal tágabb teret nyit a fejedelemnek a nép segédforrásainak felhasználására, igaz, hogy azok gyarapítására is, igazságosság és az elnyomottaknak nyújtott védelem által.
Nem csak a törvény, hanem az annak védelmére készen álló activ és passiv erő a diétákon és megyegyűléseken, az egész magyar nemesség, mely oly nagy súlyt vetett csak az imént a mérlegbe, visszatartották Mária Teréziát attól, hogy elődei közül a II. Ferdinánd és Leopold által nyújtott példát kövesse. Nemcsak hálátlanság, hanem egyenesen oktalanság lett volna meggyöngíteni azt az erős támaszt, melylyel a dynastia a magyar nemességben rendelkezett, vagy épen annak megsemmisítésére törni.
De elkerűlhetetlen szükség-e ez az egyenlőség? Nem lehet-e a kívánt czélt: az ország erejének a dynastia rendelkezésére való bocsátását elérni más módon, oly úton, mely sem eskübe, sem szerződésbe nem ütközik, mely az akadályokat megkerüli és így nem idéz föl maga ellen veszélyessé válható ellenhatást?
Mária Terézia maga több ízben hálásan emlékezik meg férjéről, mint kinek első sorban köszöni a magyar nemzet ismeretét.* Gyermekeit is figyelmezteti: ne térjenek el az általa adott példától, tanúsítanak bizalmat és hajlandóságot s meg fogják látni, mennyi segítségre számíthatnak onnét. A királynőnek az a magyar tanácsosa, ki legrendszeresebben foglalta össze a Magyarországra követendő politika elveit, legfőbb elvűl egyenesen a szeretetet tűzte ki: «mely Felséged uralkodása kezdetén mindent megtett, mindent végrehajtott».* Más szóval: az uralkodási rendszer nem elvi alapon áll, hanem a Felség személyes befolyásán alapúl. Férfiú a maga érdességével, akaratosságával, türelmetlenségével, az elvek után hajhászásával meg sem kísérelhette volna azt az itt egyedül czélhoz vezető politikát, a mit a nagy királynőnek úgy szólva természete, szíve sugallt. Viszont, ezt egy éleseszű megfigyelő már a múlt században megjegyezte: soha se tették volna a magyarok férfiért azt, mit Mária Teréziáért tettek.
Levelében Miksa fhghez 1774 apr.
Pálffy Miklós emlékiratai Magyarország kormányáról. A malaczkai herczegi levéltárban. Ismeretes a M. T. Akadémia történeti értekezéseiben. 1883.
***
56. GR. ESTERHÁZY JÓZSEF ARCZKÉPE.*
Orsz. képtár 1194. sz.
Hatalmas, törhetetlen erejü, szenvedélyes, a béke és háború minden bonyolódásában próbált volt az a nemzedék, melynek legkiválóbb tagjai vették körűl az uralkodni kezdő Mária Terézia trónját.
Az első köztök Pálffy János, ki már harmincz évvel azelőtt mint horvát bán legfőbb érdemet szerzett magának a szatmári pacificatióban, és még azután tíz éven át mint nádor állott az ország élén. Nemcsak vitéz harczos, hanem mint vezér is a nagy Eugén méltó társa, kinek péterváradi és belgrádi babérjaiból őt is illette rész. A mellett ifjúságában erőszakos, hirtelen haragú, a maga és családja gyarapodásáról csak úgy gondoskodó, mint ura és királya szolgálatáról. Szinte kifogyhatatlan életerejű: az 1741-iki diéta idején nősül harmadszor, s még mindig kész kardot rántani királynőjéért, mint a fölkelő magyar nemesség természetes és törvényes vezére. Jó magyar, kinek kedvencz szavajárása: szolgáljon nekünk a német.*
KAZINCZY FERENCZ följegyzése. M. T. Akadémia kézirat-gyűjteménye.
Melléje sorakozik az országbíró, Esterházy József, ki papnak készűlt, azután a Rákóczy-forradalom kezdetén a vitézi pályára lép, és szinte személyes harczot vív a felkelőkhöz csatlakozott testvéreivel az ősi jószágok birtokáért. Ő az, ki 1741-ben legerősebben száll szembe a német miniszterekkel, ő az, ki a királynőt leginkább tüzeli arra, vesse bizalmát a magyarokba, tegye át lakását Budára. A mily fáradságok és veszélyek közt szerzette és tartotta meg uradalmait, a minő gonddal törekedett jó karba helyezni azokat, annyira kész minden vagyonát királynője rendelkezésére bocsátani. Több mint hetven éves korában újra lóra kap 1744-ben s Sziléziában fentartja a magyar zászló becsületét.
Ugyanazon családból való az agg primás: Esterházy Imre «frater», ki egyházi czélokra fordítja majdnem minden jövedelmét és kinek törődött testében hajthatatlan lélek lakik, melyet minden szenvedés közt fentart a kötelességérzet. Még azon kornak emléke, melyben a magyar katholikus egyháznak küzdenie kellett a suprematiáért.
Ismét más typusát az egyházi mágnásnak mutatja Patachich Gábor gróf, a kalocsai érsek. Ő az, ki horvát létére megmagyarosítja Kalocsát, szükség esetén pénz- s botbüntetéssel hajtva magyar szóra a más nyelvűeket. A diétán az ellenzékhez szító, különösen a corregensség kérdésében tanúsított független magatartása által a királynő haragját magára vonó.
De valamennyien, egyháziak mint világiak, még azon kor bélyegét viselték magukon, melyben a magyar nemzet még elválaszthatónak képzelte ügyét a dynastiától, melyben még mint önálló tényező szerepelt az európai nagy bonyodalmakban. Valamennyien őszintén ragaszkodtak a Habsburg-házhoz, akár családi traditióból, akár vallásuk érdeke miatt, hisz nekik volt a legnagyobb részök annak megszilárdításában a török és Rákóczy ellen, a diétákon és a pragmatica sanctio elfogadása által. De hűségök nem volt soha szolgai, a királyi hivatalban s tisztségben nem feledkeztek meg méltóságukról, mely egy régi dicső nemzet vezetésére és igazgatására adott nekik törvényes jogot. A királyt még mindig inkább csak «primus inter pares»-nek nézik, mint természetes uroknak és parancsolójuknak. Kitüntetésöket magától érthetőnek tekintik, a mellőzést nehezen tűrik, ha nem is viszonozzák felkeléssel, mint elődjeik. Még élénken emlékeztetnek azokra a törzsfőkre és kapitányokra, kik az Árpádokat elismerik ugyan örökös vezéreiknek, de részt követelnek ezért a zsákmányból, s nem engedik, hogy őket az ország tanácsából s tisztségeiből kizárják. Megyéjökben vagy ezredökben még szinte souverain jogokat gyakorolnak. Várpalotáikba, melyeket csak ritkán hagynak el Bécs kedveért, elhat az idegen szó, az idegen műveltség is, de mindig csak külső marad, míg a lényeg a XVII. század magyar aristokratiájának, a Zrínyieknek, Rákóczyaknak, Esterházyaknak sajátos, magyar műveltsége és életmódja.
És valamennyien élnek-halnak a királynőért. Még midőn opponál is ellene a kalocsai érsek, alkotmányos tekintetből, személye iránt határtalan lelkesedést és odaadást mutat. A nádor, a prímás és az országbiró főeszköze annak a hatalmas fegyverkezésnek és fellendülésnek, mely Mária Terézia koronáját megvédi és nemsokára a réginél is nagyobb fényben ragyogtatja. Hatalmas hűbéresek önkéntes ragaszkodása volt ez a legitim uralkodóhoz, melyben úgy szólva a személyes viszony a fő, az állam, az institutio a második helyet foglalja csak el.
57. GR. BATTHYÁNY LAJOS ALÁIRÁSA.*
1761-ből. Orsz. ltár. (Nro. 851. Litt. Archiep.)
Más képet nyerünk, ha az államférfiak második csoportját veszszük tekintetbe, azt, mely akkor érett férfikorát éli, és el készül foglalni az előbbiek helyét. Közöttük a kanczellár, a későbbi nádor Batthyány Lajos, a personalis majd kamara-elnök Grassalkovics Antal, s a kanczellár, majd országbíró Pálffy Miklós tűnnek leginkább szembe.
Ők már a hosszú háborút követő békés korszaktól nyertek irányt. A nemzet léteért, a korona biztonságáért folyó küzdelmek elcsendesedtek. Eredményök gyanánt világos lőn a császári dynastia uralkodása, bár alkotmányos formákhoz kötve, és a katholikus vallás túlsúlya, bár a protestantismus nem volt legyőzve, még kevésbbé megsemmisítve. Az egyéni hatalom- és bírvágynak ezen az annyi küzdelem által majdnem letarolt terűleten szinte végtelen tere nyílt. Nem volt ahhoz szükség másra, mint a föltétlen csatlakozásra az uralomra jutó tényezőkhöz. Sem a dynastia, sem a katholikus egyház nem érezte magát még annyira biztosítva, hogy ne lett volna kénytelen meghálálni a neki tett szolgálatot. Hivatalban, diétán, megyében, városban ki kellett zárni, a mennyire lehet, elnyomni a kuruczvilág híveit s az akatholikusokat. Örökjökbe természetesen az új irány hívei léptek. Jutalmazásukról gondoskodott a neo-acquistica commissio, s bárminő nagy rész jutott is a töröktől visszafoglalt területből a kamarának, a császári tanácsuraknak s generalisoknak, a magyar sem volt egészen kizárható. Egy Batthyánynál vagy Pálffynál a családi összeköttetés, az udvarnak s a papságnak szinte öröklött jóakarata magától érthetővé tette a gyors előmenetelt: Grassalkovics Antalnál, ki tán a legfényesebb carričret tette, mely Magyarországon a katonai pályán kívűl előfordúlt, szintén ily családi összeköttetésnek kellett járulnia a természetadta kiválósághoz, a föltétlen hűség által kiérdemlett fejedelmi kegyhez. E sorozathoz számítható a főpapok közül Barkóczy Ferencz egri püspök, a későbbi prímás is.
58. BARKÓCZY FERENCZ EGRI PÜSPÖK ARCZKÉPE.*
Bubics Zsigmond kassai püspök gyűjteményéből.
E férfiakat már nem a küzdelmes viszonyok közt kifejtett erő és életrevalóság egyedül emelik oly magasra. Egyenesen készülnek az állami szolgálatra. Nevelésök s aztán saját tanulmányuk jogi s politikai, a hazai viszonyok ismeretén kívűl mind azt is felölelő, mi a külföldi hivatalos aristokratiáknak közös szellemi birtoka. Ismerik koruk franczia, felvilágosító irodalmát, be vannak avatva a nagy egyházpolitikai kérdésekbe, az akkor felkapott kamarai és gazdasági problemák sem idegenek előttük. Közülök a született főnemesek már ép úgy beszélnek és írnak németűl s francziáúl, mint magyarúl vagy latinúl. Jellemző, hogy Batthyány Lajost, Magyarország utolsó nádorát, ki nem királyi vérből való, anyjának, a híres Strattmann Eleonorának kellett figyelmeztetnie, ne hanyagolja el a magyar nyelvet. Megköveteli tőle, hogy rendesen francziáúl levelezzen, de hónaponkint egyszer írjon neki latinúl, egyszer németűl, egyszer magyarúl, «ez utóbbit ne feledje el, mert míg az országban volt, tapasztalhatta, minő szüksége lesz reá».* Pálffy Miklós emlékiratai és följegyzései közt szintén a franczia s német nyelvűek a túlnyomók, magyar alig találkozik. Ebből kitűnik körülbelül, minő arányban járulnak az egyes nyelvek az akkori mágnás-generatio műveltségéhez. A német és cseh családokkal való összeházasodás megtermette gyümölcsét,* és a franczia irodalomnak egész Európában versenytárs nélkül való uralkodása nemcsak a magyart szorította háttérbe, hanem a latint és németet is.
A körmendi levéltárban.
Oct. 23. 1788. Hussaren, Pferde od. Ochsen als ein Donum gratutitum anzunehmen, hievon hat man im letzten preuss. Krieg den Missbrauch gesehen, und was man für zusammengeraffte Lotterbuben und elende Pferde erhalten hat, wie man Titeln, Ehrenzeichen, Belobungen, Danksagungen dafür hat verschwenden müssen, ohne dass man selbe anderwarts als für die Zeitungen, in welchen sie standen, gebrauchen konnte. Idézett művem III. k. 597. l. Függelék.
59. GR. PÁLFFY MIKLÓS ALÁIRÁSA.*
1765-ből. Orsz. ltár. (Nro. 426. Litt. Priv.)
Grassalkovics képzettségében természetesen több az eredetiség. A régi koldusdiák eredetileg csak azzal a magyar-latin szellemi tartalommal rendelkezik, mely Nagy-Szombaton megszerezhető. Később mint personalis és a kir. tábla elnöke, még inkább mint nagy vagyonszerző, gyökerestől megismerkedik a magyar törvényes élet sokféle szövevényével. Elméjének kiválóan praktikus iránya mintegy praedestinálja a kamara-elnökségre. A mint az uralkodó kegye és saját érdeme őt egyre magasabbra emeli, mint gazdagságra, úgy műveltségre, finom életmódra nézve is versenyezni kell rangtársaival, és tehetsége s szeretetreméltósága oly nagy, hogy azok, bár eleinte vonakodva, csakhamar mint egyenrangú, fogadják őt körükbe. A mellett elég óvatos és dicsvágyó, hogy maga is mindenkép utaljon csekély kezdeteire, s az Isten látható segítségére, mely őt oly magasra emelte. Az ereklye gyanánt őrzött koldusbögre s a besnyői szent szűz iránt oly hőn tanúsított tisztelet ép úgy hozzá tartoznak jelleme képéhez, mint a herczegi uradalmak ügyes és kiméletlen összeszerzése s a császárné tiszteletére Gödöllőn rendezett tündéri ünnepélyek. Az utóbbiak megmutatták, hová emelkedhetik a magyar köznemes, az előbbieknek le kellett fegyvereznie a régi és az új sorstársak írigységét és rosszakaratát.
Szembetünő, hogy ez a generatio már kevésbbé önálló és független, mint az előbbi volt. Hiányzik belőle az elődök elszánt, a sors minden forgandósága között kipróbált vitézsége, hogy úgy mondjuk a hűbériség katonai vonása. A régi főnemeseknél a félig idegen származás s a legnagyobb részben idegen műveltség gyöngíti a magyarosságot, az új embereknél, minő Grassalkovicson kívül különösen Fekete György personalis majd országbíró volt, a vágy, mindenben hasonlítani hozzájuk, s a törekvés újabb meg újabb szolgálatok által méltóknak mutatkozni az oly nagy mértékben élvezett uralkodói kegyhez. Ők már teljesen megalapítva találják a királyi hatalmat, ambitiójukat csak annak szárnyai alatt elégíthetik ki. És ha a király olyan, ki nyíltan nem támadja meg az ország törvényét s alkotmányát, minden lelkiismereti furdalás vagy politikai principium nélkül készek a korona kedvében járni. Annál inkább, mert az uralkodó nő, ki nem állít föl elvet, nem követel vak engedelmességet, hanem személyen szeretetreméltóságával mintegy az udvarlás terére viszi át az állami ügyeket. Mintegy hallgatag megegyezés áll fenn a korona és tanácskozásai közt: az utóbbiak mintegy személyes kárpótlást nyernek azért, mit az uralkodó segítségökkel az országból kivon. Mária Teréziánál pedig a nagylelkűség egyenesen uralkodói vonás. És mert ezt mindenki tudta, hogy könnyű volt főembereinek az országot kormányozni, a makacs megyékkel, a nyakas protestansokkal elbánni. A hétszemélyes és kir. táblánál, a kanczelláriánál s helytartótanácsnál, de a megyéknél és káptalanoknál is nagy volt száma azoknak, kik másod- vagy harmadrangú polczukról előkelő helyre kívántak jutni. Az út, czél és mód nagyon is nyilvános volt: önkéntes felajánlások gabonában, pénzben, huszárokban, loyalis beszédek, ha kell ítéletek által is tanúsítani a szolgálatkészséget. A főispánok még legtöbb helyütt rendelkeznek az alispánnal: követűl többnyire alispánjokat szokták küldeni a megyék, s így lassankint a felülről jövő impressiónak engedve, átváltozhatik a diéta képe is. A most röviden jellemzett férfiakban kell látnunk a magyar aulikus párt megalapítóit s egyúttal mintaképeit.
60. FEKETE GYÖRGY ARCZKÉPE.*
Bubics Zsigmond gyűjteményéből.
Hanem azért az ő szolgálatkészségöknek és engedelmességöknek is meg van nemcsak az ára, hanem a határa is. Mindannyian egy kiváltságos, a többi fölé helyezett osztálynak tagjai, születésöknél vagy állásuknál fogva, és a király által reájuk ruházott méltóság egyenesen vezéreivé tette őket a magyar nemességnek. A minő készek a királyi hatalmat győzelemre segíteni az ellenséges pártokkal vagy törekvésekkel szemben, annyira megbízhatatlanná válnak, mihelyt a királyi követelések a nemesi vagy egyházi privilegiumok ellen fordulnak. Nem csak személyes érdekök írja ezt nekik elő, hanem midnenek fölött a lelkök legmélyében gyökerező tudat, hogy csakis a nemesi szabadság adja meg nemcsak nekik és családjoknak, hanem az egész nemzetnek is önállóságát a monarchiában, hogy csakis ehhez van fűzve a magyar királyságnak mint külön politikai tényezőnek fenmaradása. Ez az esprit de corps fűzi őket össze szükség esetén a megyék s protestansok természetes oppositiójával. Ez az esprit de corps az, mely náluk a még fejletlen nemzeti és állami érzést pótolja.
Sokáig csak lappangó ez az ellentét. A hétéves háború elején MáriaTerézia még oly mértékben számít hívei áldozatkészségére, mint 1741-ben vagy 1744-ben. És a nagy családok s országos méltóságok csakugyan állítanak ki csapatokat a magyar gyalog- és huszárezredek pótlására, a clerus donum gratuitumot ajánl fel, még magánosok is állítanak ki huszárokat, vagy ajánlanak fel kölcsönt. De e felajánlások már nem felelnek meg a beléjök helyezett várakozásnak. II. József később igen kemény ítéletet mond értékök felől.* Később, 1760-ban, keresztül viszik ugyan a főispánok a megyékben, hogy azok nászajándékot szavazzanak meg Józsefnek, a leendő magyar királynak házassága alkalmával, de az a 400.000 frt, mire Mária Terézia ez alkalommal számított, távolról sem telt ki. Még Grassalkovics is azt írja, hogy rosszkor jött a főherczeg lakodalma, midőn a megyék csak az imént tettek ajánlatot a magyar testőrség részére. Az a felszólítás: «jobbágyi kötelességünk hozza magával, hogy ezen lakodalombéli honorariumban jövendőbeli királyunkhoz képest distinguáljuk magunkat»,* az általános közönyt és elfásultságot le nem győzhette. Midőn pedig a királynő a hosszú és annyira költséges háború vége felé 10 milliónyi kölcsönt akart felvétetni Magyarország rendei által, kiürült kincstára segélyezésére, az összes főemberek, a kanczellárián s nádorban kezdve, határozottan ellene nyilatkoztak a tervnek, és egymást az ellenállásban még biztatták is.* A királynőnek meg kellett győződnie arról, hogy hatalmát még is szilárdabb alapra kell helyeznie, mint melyet a magyar egyházi s világi aristokratiának esetről-esetre igénybe vett áldozatkészsége nyújthat.
Körmendi levéltár.
U. o. Batthyány József kalocsai érsek levelei atyjához.
SZIRMAY: Historia Arcana I. §.
E meggyőződéséből folyt az a valóban rendszeres, az alkotmánynak végső gyökeréig leható támadás, melyet az 1764-iki diétán a kiváltságok ellen intézett. Minthogy a nemesi insurrectio a hétéves háborúban nem szerepelt, az önkéntes toborzás és a főnemesi banderiumok pedig nem pótolhatták a rendes hadsereg hézagait, egész politikája alapelvévé azt tette, hogy a nemesi insurrectiót a kiváltságosok által megváltassa. Mivel pedig a diéta nem csak a nemesi jogokat fogadta védelme alá, hanem a jobbágyot sújtó hadi adó fölemelése ellen is hangosan tiltakozott, a királynő el volt határozva az úrbér szabályozása által korlátozni a földesúri jogokat, és így képessé tenni az adózó népet jelentékenyen súlyosabb országos teher elviselésére.
Sem a közügy, sem a magánérdek nem engedhette meg, hogy az országos főméltóságok nyiltan felszólaljanak e tervek ellen. Elég volt visszavonulni, szabad tért engedni a különben oly erős oppositiónak, legfölebb megtámadtatni azokat, kik mint Kollár Ádám és Koller personalis nagyon is hangsúlyozták a királyi praerogativát a nemesi és egyházi szabadságokkal szemben. Tényleg úgy állott a dolog, hogy mihelyt az insurrectio megváltása, tehát a nemességnek adó alá vetése, és az úrbér szabályozása, tehát a földesúri jogok megszorítása jött szóba, az eddig oly nagy különbség az aulikus s a hazafias párt közt megszűnt. A királynő által annyira kitűntetett prímás szívesen látta a felzúdulást Kollárnak az egyházi vagyont a királyi főfelügyelet alá helyező iratai ellen, és egy esztergomi kanonok, Richwaldszky, volt az arra adott éles válasznak, a «Vexatio dat intellectum»-nak titokban rejtődző szerzője. Az országbíró, gr. Illésházy ítélőmestere által reávétette magát arra, hogy hozzájáruljon a rendek protestatiójához az új tervek által munkába vett alkotmánysértés ellen. A nádornak pedig törvényes kötelessége közbenjárni a király és a rendek közt, ő egyedül nem szegülhet azok akarata ellen. Így a rendek tiltakozó felirata egyhangúlag elfogadtatott a főrendek által is, és a királynő elesett azon reményétől, hogy hívei által valóban lényeges engedményekre bírhassa valaha az országgyűlést. Nem is titkolta haragját, minden alkalommal kijelentette, hogy e diétán megtanulta ismerni az embereket. Egész haragja azok ellen fordúlt, kik oly kevéssé feleltek meg bizalmának. A prímást többé nem bocsátotta színe elé, és a büszke és hiú főpapot annyira megtörte a királyi kegyvesztes, hogy nemsokára bekövetkezett halálát e fölött érzett bánatának tulajdonították. Az országbírónak le kellett mondania méltóságáról: ő volt az első judex curiae, kin ez megtörtént.* Még ugyanazon évben elhúnyt a nádor is, kit még legkevésbé sújtott a királyi harag, s nem sokára követte őt a sírba Grassalkovics Antal is.
Menyének panaszos levele Batthyány Lajos nádorhoz. Körmendi ltár
61. BARKÓCZY ALÁIRÁSA.*
1763-ból. Orsz. ltár. (Nro. 614. Litt. Archiep.)
Az a politikai irány, melyet mai szóval méltán nevezhetünk opportunistának, nem élhette túl az első komoly összeütközést a királyi akarat s a nemzeti és nemesi jog közt. Szerepe be volt fejezve, mihelyt az ellentét e két nagy tényező közt kicsinyes eszközök és személyes érdekek, által többé nem volt elsimítható. Mária Teréziának más eszközök után kellett néznie czéljai kivitelére.
