VIII. FEJEZET. MÁRIA TERÉZIA CSALÁDI ÉLETE.

Teljes szövegű keresés

VIII. FEJEZET.
MÁRIA TERÉZIA CSALÁDI ÉLETE.
Mária Terézia ifjú korában lelkesítette az ősz magyar államférfiakat. Életének virágában állott, midőn az aacheni békét követő nyugalmas korszakban, majd a hétéves háborúban új alapokra helyezte az ausztriai hatalmat, és magyar tanácsosai segítségével ugyanazon rendszert kívánta volna alkalmazni Magyarországon is, a melyet a Lajthán túl oly csekély küzdelemmel és oly nagy eredménnyel foganatosított. A huberstburgi béke (1763), az 1764–5-iki diéta, majd Ferencz császárnak 1765-ben történt halála, mely az új aerának legtüzesebb képviselőjét, József császárt, közelítette az uralomhoz, mutatják az átmenetet a harmadik korszakhoz, melyben a császárné mint matrona élvezi addigi fáradozásainak gyümölcseit, és készíti elő, egy új korsak új szükségeinek behatása alatt, fiának a régivel gyökeresen szakító uralkodását.
Az ilynemű, nagy változásokat jelölő, korszakosaknak nevezett események ép oly kevéssé idéznek elő gyökeres, minden ízben érezhető és az egész létét átalakító következéseket az egyes ember életében, mint az évszakok fordulását jelölő napok és perczek az évben. Az egyén a körülmények folytonos hatása alatt egyre fejlődik, módosúl, de alapjában, természetes ösztöneivel, akaratának irányával, vágyaival és reményeivel egy marad, azon időponttól fogva, melyben lelke határozott irányt nyert. És így, midőn a nagy királynőről mint uralkodóról és emberről kívánunk szólani, oda kell visszatérnünk honnét kiindultunk, oda, hogy nő volt, nemének egész gyöngédségével és uralkodási ösztönével. Mind e gyöngédség, mind e szinte veleszületett, és származása és történeti szerepe által csak fokozott ösztön, mindenben rendelkezni, mindent a saját szempontjai szerint intézni el, egyaránt érvényesűl a legszűkebb családi körben, udvara és környezete szabályozásában, birodalma népeinek igazgatásában, és egész külső és belső politikai rendszerének megalapításában. Méltán hasonlították őt az ünnepi szónokok Deborah-hoz, ki mint jó anya törvényt lát népe fölött. Önkénytelenűl is azt a fejlődési fokot juttatja eszünkbe, melyben az ethnographusok szerint még a nő volt mint a családnak, úgy a nagyobb politikai közösségeknek is természetes feje.

62. I. FERENCZ RÓMAI CSÁSZÁR.*
Magyar kisérettel. Ridinger metszetéről. (Orsz. képt. 2285.)

MÁRIA TERÉZIA ARCZKÉPE.*
Az országos képtárban levő eredeti rézmetszet után. (1365. sz.)
Uralma saját családjában a lehető legbiztosabb alapon nyugszik: azon, melyet csak a szellemi és erkölcsi hegemonia nyújthat.
Ferencz császár méltóságos, jó kedélyű, nyájas fejedelem volt. Kiváló tehetsége volt a pénzügyekhez. A dynastia nagy magánvagyona különösen ő reá vezethető vissza, és a rossz nyelvek még azt is reá fogták, hogy jó áron, még az ellenségnek is szállíttatott élelmet. Nagy Fridrik szokott malitiájával érthetőnek tartotta, hogy épen a császár viseli a jeruzsalemi király czímét. Rendesen részt vesz a fontos tanácskozásokban, és józan, mérsékelt felfogásának úgy a külügyekre mint hazánk ügyeire nézve nem ritkán volt előnyös befolyása. De ezen túl sem ereje, sem ambitiója nem terjedt. Mióta neje uralkodásának első éveiben sem mint a vezér, sem mint politikus nem bírt kiváló eredményt felmutatni, mint egy önként a második vonalba húzódott vissza. Többhöz nem a tehetség hiányzott benne, hanem a kitartás, az akarat ereje, mely egyedűl képes nagyot eszközölni. Műveltsége is szinte félben maradt. Úgy mondták, hogy ő, minden felvilágosodottsága daczára buzgó adeptusa az alchymiának és más titkos tudományoknak. Franczia stilusa és helyesirása még abban a korban is páratlan pongyolaságú, midőn a fejedelmek nagy része a grammatikán fölülállónak képzelte magát.* Kellemes társalgási modora és előzékenysége nem pótolhatták azt a folytonos munkát és fáradtságot, mely ha valahol, az uralkodásban szükséges. Nem csuda, ha még a római császárság ügyeinek vezetését is neje és annak miniszterei ragadták magukhoz. Maga, a gentleman teljes jó lelkűségével nézi jelentéktelenségét. Egy ízben meg is mondja, hogy nem is számítja magát az udvarhoz: az csak a császárnéból és gyermekeiből áll.*
Levelei gróf Esterházy Miklós cs. követhez a pétervári udvarnál, a cseklészi ltárban. Az 1753 dec. 22. levélben előfordúl sircconsepequesion (ott is aláhúzva) circonspection helyett.
Coxe. V. k. 399. l.
Egész törekvése oda fordul, hogy méltóságának megfelelően kellemesen töltse idejét. Szakít a VI. Károly korabeli szigorú etikettel, ellensége minden kényszernek. Ritkán ölt spanyol díszruhát, és már nem engedi, hogy a nők kezeit csókolják. Legszívesebb kedvtelése a mechanika, a vadászat, és a ritkaságok gyűjtése. A játékot nagyúri társaságban egész rendszerrel űzi.* Igen galans a nők irányában, és bár mintaszerű házas életet él, néha mégis felkelti neje féltékenységét,* ki uralkodási és családi gondjai közt sem feledkezik meg arról, hogy felügyeletet gyakoroltasson férje fölött. Néha tán bántja befolyásának és tekintélyének csekélysége, mely oly kevéssé felel meg méltóságának és nemének. De francziás könnyű vére és indolentiája csakhamar kibékítik. Egyetlen szenvedélye szeretete neje és gyermekei iránt, és helyzetébe annál inkább bele találja magát, mivel érzi, hogy dynastiája sorsa és jövője sokkal erősebb kezekre van bízva, mint az övéi.
Gróf Bánffy Dénes egész könyvet vitt a különböző játékokról, napról-napra mennyit nyertek vagy vesztettek a császár társaságában. Remetei ltár. Gróf Bánffy Miklós úr tulajdonában.
Ld. Podewils jelentését. Egy állítólagos törvénytelen leányának történetét beszéli el a Die Unbekannte» czímű novella, mely még a múlt században több kiadást ért.
A királynő eleinte megtett mindent, hogy férje megfelelő politikai hatáskört találjon és töltsön ki. Bizonyára nagy csalódásába kerűlt, midőn ez óhajtásában csalatkozott, de e csalódás nem hatott vissza a családi életre. Midőn az egymás után következő támadások veszélybe döntik koronáját és dynastiáját, egyaránt bizalmatlan maga és mások iránt. Ha akkor találkozik bármely férfiú, ki akár katonai akár politikai tekintetben tehetsége és sikerei által elhomályosítja a többi tanácsost és vezért, bizonyára mindenhatóvá válhatik. De ily férfiú nem akadt, a megpróbáltatás korában leginkább saját lelkéből kellett merítenie az erőt, és midőn később feltűnik Kaunitznak, uralkodása egyetlen nagy tehetségének, csillagzata, a császárné épen az elfolyt nehéz korszak tapasztalásai által sokkal inkább tudatára juthatott szellemi értékének, semhogy bárki kedveért is kibocsátotta volna kezéből az ügyek legfőbb vezetésének jogát.
Annyi küzdelem, és a végső veszély után leginkább saját erejéből kivívott biztosság és tekintély nem maradhatott hatás nélkül lelkére. Csak most lép igazán uralomra. Már nem népei ragaszkodásában, hanem királyi szentelt méltóságában látja jogának, trónjának alapját. És mint nő és mint király egyaránt elegendőnek véli, ha a népeket azon súlyos terhekért, melyeket mint uralkodó reájok ró, személyes jóakaratával kárpótolja, és azon kegyelmével, melybe a felséges színe elé jutó egyéneket részesíti.
Egész politikájának, rendszerének, mely annyira személyes, nyitját családi életében találjuk. Boldog, szeretett és szerető hitves. Házassága tizenhat gyermekkel volt megáldva, kik közűl tíz, négy fiú és hat leány túlélte őt. Az uralkodás gondjai soha sem akadályozzák meg abban, hogy gyermekeit naponkint több ízben meg ne nézze, és velök ép úgy ne foglalkozzék mint bárminő jó polgári anya. Életöket a legcsekélyebb részletekig szabályozza, maga írja elő a nevelőknek a követendő eljárást, később utasításaival és leveleivel egészen a legbelsőbb detailokig rendelkezik már felnőtt fiaival csak úgy, mint leányaival és menyeivel. Itt is mint mindenütt, a törvényességnek, a régtől jónak ismert szokásnak híve. A gyermekszobában jutalmaz és büntet, egy ízben még a makacs kis Józsefet is meg akarta vesszőztetni, és csak azért áll el ettől, mert azt mondták, hogy ezt még főherczeggel nem tették. «Meg is látszott rajtok,» felelt a császárné. *
Podewilsnél. 493. l. i. h.
Gyermekeire vonatkozó utasításai és azokhoz intézett levelei mély és szinte kiapadhatatlan forrását mutatják keblében a hőn buzgó anyai szeretetnek és gyöngédségnek. Nincs senki, a ki áhitat nélkül olvashatná e tiszta ömlengéseket, e soha meg nem szűnő, de azért közönségessé soha nem váló oktatásokat, megrovásokat és dícséreteket. Mintha csak nőnek volna megadva, hogy a legfontosabb problemákkal foglalkozva, se veszítse el érzékét a mindennapi élet kicsinyesnek látszó eseményei és érdekei iránt.
Elsőszülött fiának, a trón örökösének, Józsefnek nevelését mint ajora Batthyány Károly grófra bízta, mit ép úgy ez érdemes hadvezér, mint az egész magyar nemzet iránt tanúsított elismerésének tekintettek. Az új főherczegi háztartás minden részletét állami conferentiákban határozták meg, a hol ép oly lelkiismeretességgel tárgyalták a kamarások, szolgák és ajtónállók számára és ruházatára, valamint az ifjú József rangjára és helyére vonatkozó kérdéseket, mint a legfontosabb államügyeket. Midőn fia tíz éves volt, beható utasításban írja elő Batthyánynak az egész követendő nevelési tervet. Elismeri, hogy fiát elkényeztették, hogy az túlságosan gőgös, nem tűri az ellenmondást, és mindig kész durván bánni másokkal. E hibái némileg tünedeznek, szíve is jó, de újabban mutatkozó nagy élénksége, ha jó irányba nem terelik, könnyen okozhat bajt. Az ajo ne vesződjék aprólékosságokkal, csak az igazgatást, a jutalmat és büntetést tartsa fenn magának. Ha a fiú nagyobb hibát követett el, múlhatlanúl végre kell hajtani a büntetést és nem sokat törődni kifogásaival. Igen nehezére esik hibáit bevallani, hogy ne legyen kitéve miattok megaláztatásnak. Szembeszökő hajlama van mások belső és külső hibáit észrevenni és kigúnyolni. Az ajonak gondja legyen arra, hogy eltávolítsa tőle a hizelgőket, a gúnyolódókat és hírhordozókat, hogy mindenkit belső értéke szerint tanuljon megbecsülni és ne örvendjen felebarátja kárán, «mi különösen nagy uraknál kárhoztatandó, kik könnyen hozhatnak zavarba vagy búsíthatnak oly embereket, kiknek nincs megengedve hasoló mértékkel mérni». Az anyai szív szeretete nem homályosította el az uralkodó éleslátását, és Mária Terézia e megjegyzésekben fölfedi azon jellemvonások csíráit, melyek nagy fiának uralkodását, minden jó szíve daczára is, oly szerencsétlenné tették.
A politikai oktatásnak egész külön nagy ágát képezik a fejedelmek oktatásáról szóló atyai intések és értekezések. A középkorban egész literatura telik ki belőlük, az újkorban Macchiavelli példájára annyi gondolkodó állította össze a tervet, mikép kellene királyfiakat magas hivatásukra előkészíteni. Hanem ezekben, mint sz. István híres intelme fiához is mutatja, több az általános, mint az igazán egy bizonyos esetre vonatkozás. Mária Terézia oktatásában nincs semmi chablonszerű: az nem alkalmazható másra, mint arra az egy gyermeklélekre, melynek kifejtése oly nagy fontosságú volt a családra és a birodalomra nézve.

63. JÓZSEF FŐHERCZEG GYERMEKKORÁBAN.*
Meytens után. Orsz. képt. 2285. sz.
Sokkal inkább általános, a főherczegi méltóságnak megfelelő, mindazon rendelkezés, mely József élete szabályozására vonatkozik.
A napot imán kell kezdeni. «Fiamra nézve az első és legszükségesebb, hogy alázatos szívvel legyen meggyőződve Isten mindenhatóságáról, hogy őt szeresse és féljen tőle, és az igazi keresztyén gyakorlatokból és kötelmekből merítette a többi erényt.»
Áhitatának első hatása legyen a szülei iránti tisztelet és szeretet.
Vasárnap és ünnepeken kísérje őt a templomba az ajo is, ép úgy asztalhoz, kikocsizásnál s mindennemű szertartásnál.
Ha a főherczeg fölébred, értesítsék erről az ajót, a ki, ha jelen van, átadja növendékének az inget és egész nap tudomást vesz arról, mi történik annak kamarájában. Az ajo tolja alája a széket, és nyújtja át neki az asztalkendőt, ha nőtestvéreinél ebédel, az italt a kisasszonyok öntik be, otthon pedig a kamarások.
Este távozzék el tőle az ajo, hagyjon kamarást mellette, ő pedig távolról észlelje modorát, alvását stb., hogy azt megítélhesse, vagy javíthassa. Lefekvés előtt mindig nézze meg a főherczeget, hogy értesítve legyen egészsége felől, ha pedig nem lehet, szerezzen a felől értesítést.
Az ajónak jogában áll a főherczeg mulatságait szaporítani vagy csökkenteni. Kétséges vagy fontos, előre nem látott esetekben pedig fordúljon hozzánk. «Mi pedig, a császár ő Felségével együtt (kinek megegyezésével szerkesztettem e pontokat) átadjuk drága fiúnkat, József főherczeget kedves ajojának, és reméljük, hogy buzgalma és szorgalma által sok vígasztalást és Istennek tetsző örömöt érünk meg.»
Leopold főherczeg jellemképét is bírjuk anyjától. Midőn a főherczeg 14 éves volt, 1761-ben a császárné Thun Ferencz grófra bízta nevelését, mint második ajóra. «Leopold természettől jó szívű, nagylelkű és részvevő. Tudvágyó és szeret belemélyedni még a legelvontabb tárgyakba is. Elég ügyesen végzi gyakorlatait, csakhogy bizonyos álszégyen sokat árt neki. Czélját csel által, mellékútakon szereti elérni. Szeretném, ha szabad, nyílt és biztos viselete volna, ha hangja és kiejtése nem volna oly durva és társalgása előzékenyebb. Túlságosan szereti az alacsonyabb sorsú embereket és a lapos beszédet. Szeretne udvarias lenni, de még nem tudja módját.» Ezt a képet sem hazudtolta meg a jövő. II. Leopold minden jószívűsége mellett az az uralkodó volt, ki legnagyobb gondot fordított a titkos rendőrségre, és legtöbbet törődött denunciatiókkal. Csak azon hitében csalódott Mária Terézia, hogy Leopoldból katonát bír nevelni.

64. JÓZSEF FŐHERCZEG TRÓNÖRÖKÖS KÍSÉRETÉVEL.*
Ridinger metszetéről. Orsz. képt. 2275. sz.
Nevelése, vezetése akkor sem szűnik meg, midőn fiai már felnőttek, családapák, uralkodók. A mennyire a legkisebb részletekig megállapította József tan- és órarendjét, a mennyire gondoskodott arról, hogy leendő utódja alaposan ismerje mindazt, mi jövő métierjéhez szükséges, még a házának titkos politikai maximáit is, melyekbe Bartenstein volt hivatva őt beavatni: oly féltékenyen őrizte meg, míg élt, hatalmának teljét és oly gondosan ellenőrizte a már férfiúvá fejlődött Józsefnek minden tényét. Egész levelezésök – három nagy kötet – alig más, mint vitatkozás, gyakran a legfontosabb állami és egyházi kérdések körűl forgó, melyben a császár, miután élesen kifejtette álláspontját a császárnénak eltőte régiesnek, előítéletesnek látszó egyház-politikai meggyőződésével szemben, végre mint jó fiú enged és aláveti magát. Midőn igen élessé válik az ellentét, a császárné lemondással fenyegetődzik, fia pedig elutazással, de utoljára is helyre áll a béke, és a mi egyaránt becsületére válik mindkét félnek, a különben oly rideg és zárkózott Józsefnek szeretete anyja iránt ez összeütközések által soha sem szenved csorbát. Anyja pedig egy ily zsörtölődés alkalmával így ír felőle kedvencz leányának, Mária Krisztinának: «Nagyon szeretem őt, és ha összeveszünk, mindig igazat adok neki, néhány óra múlva kétségbe esem azért, hogy őt zaklatom…»*
A Batthyány részére szóló utasítások a körmendi ltárban. Briefe der Kaiserin Maria Theresia an ihre Kinder und Freunde Herausgeben von Aalfred Ritter von Arneth. 1771 oct. 4. II. k. 374. l.
Midőn Leopold már Toscanát kormányozza és nősülni készűl, a legaprólékosabb részletekig menő utasítást kapja, mint viselkedjék vallás és szertartás dolgában, és egészsége tekintetében. Thun Antal gróffal, ki fiát Flórenczbe kíséri, még élénk levelezést folytat és egyiránt közli örömét, ha fiának viselkedése megfelel várakozásának, mint búját, ha az bármi csekélységben nem járt el kedve szerint. Midőn hallja, hogy fia tengeri vihar alkalmával bátran viselte magát, büszkén felkiált: nem kételkedtem a felől, hogy fiam a veszélyben megtartja nyugalmát, oly vérből való, mely nem tudja, mi a félelem. Midőn pedig a nagyherczeg vadászatra rándúl ki, mialatt neje áldott állapotban volt, egész nőies megbotránkozással fakad ki. «Gyöngédségünknél fogva mindig mi jártunk rosszúl, mert a férfiak, különösen a férjek nem szeretnek minket ugyanazon módon, hanem legtöbb esetben csak önzésből. Ha az utazásnak czélja lett volna a közszerencsétlenség orvoslása, vagy dicsőség szerzése, én magam legjobban követeltem volna ez áldozatot. De érdemes-e könnyű szívével mgszomorítani egy drága lényt, azért, hogy száz dámvadat öljünk, vagy egy zenészt, énekesnőt, vagy tánczosnőt lássunk máshol?»*
Thurn Antal grófhoz, 1766 oct. 9.
Legkisebb fiához, Miksa főherczeghez, intézett utasításai annál érdesebbek, mert ezt a fiát szánta Magyarország kormányzójának. Minthogy erre a fiára nem nézett külön trón, a papi pályát választotta részére. Már úgy szólva gyermek korában fölvétette a német rendbe, és azt remélte, hogy annak nagymesterévé fog emelkedni. Tizennyolcz éves korában utazásra küldi őt. «Fáj szívemnek, hogy ily fiatal korodban elküldelek tőlem. Arra szántalak, hogy te zárd be szemeimet, de csak javadra gondolva, eltávolítlak innét, hol tovább nem képezheted magadat. Korom, betegeskedésem, sokféle elfoglaltságom daczára, gyermekeim nevelése volt mindég nagy és legkedvesebb feladatom. Ha nem történt minden utasításaim, rendeleteim és gondoskodásom értelmében, nem az én hibám, hanem ezer meg ezer körűlmény okozta, mely gyarló és szerencsétlen emberi létünkhöz van kötve, és nem engedi, hogy e világon valami tökéletest elérjünk.»
Először is atyja emlékét idézi fia elé, mint a vallásosság, jellem, jóság és kedvesség mintaképét. Halála óta nincs már uralkodó, sem udvar. Józsefnek utolsó szerencsétlen házassága és sok más ok mindent megváltoztatott, és a most uralkodó szellem a legrosszabb úgy a vallásra és illendőségre, mint a családok jólétére nézve, különösen pedig a fiatalságot rontja meg.
«Te vagy a nyolczadik főherczeg, és szerencséd, hogy nem vagy hivatva az uralomra. Hivatva vagy a német rend nagymesterévé lenni és Magyarországot kormányozni.»*
174 aprs 1776 apr. 18.
«A magyar állomás egyike a legfontosabbnak és legkellemesebbeknek a monarchiában, közel Bécshez és oly nemzet élén, melynek annyi az érdeme körülöttem, melynek köszönöm megmaradásomat őseim trónján, és mely uralkodásom harminczhárom éve alatt annyi jelét adta ragaszkodásának és buzgólkodásának akaratom végrehajtásában. Remélem, boldog leszel, őket is boldoggá téve. Ily módon méltó fiúnknak fogsz tekintetni. Ez annyiban értendő, a mennyiben egy, fejedelme parancsától teljesen függő kormányzótól kitelik.» Azt a nehézséget és veszélyt, mely abból eredhetett, hogy egyik tagja a leghatalmasabb és legönállóbb ország élére állíttatik, csakis ezen szoros függés szigorú hangsúlyozása és keresztűlvitele által vélte ellensúlyozhatni a dynastia.
«A magyar állomásnak czélja az is: hogy ott hasznára lehess fejedelmednek, az államnak, a hazának». Itt is a katonai hivatás erős dícsérete következik, Eugén és Montecucculi emlékének felidézése, de itt, ha lehet, még kevesebb volt az eredmény, mint Leopoldnál.
«Ne szégyelj jó keresztyénnek lenni, és szóval, tettel annak látszani. Minthogy a példaadás hiányzik, fordúlj az olvasmányhoz. Nem ajánlom, hogy 26 éves korod előtt fogadalmat tégy, azt sem, hogy nősülj, különösen, ha a mostani házasságokat nézem.»
«Kerűlj minden szenvedélyt, különösen a nőket illetőleg. Restellem mondani: sokkal veszedelmesebbek a legkicsapongóbb férfiaknál is. Ha egyszer elestél, el vagy veszve, és csak nagy bajjal szedheted magad össze. Ne légy soha egyedűl nővel, sem színházi páholyban, sem látogatáskor, vagy sétánál». Annál jobban buzdítja arra, hogy szerezzen magának biztos, szókimondó barátot. Ilyennek ajánlja kísérőjét, Rosenberg grófot, és gyóntató atyát.
«Ne hanyagold el az ünnepeket, tartsd meg a nagybőjtöt és a kántorbőjtöket. Üdvös évenkint négy ízben átgondolni az életet. – Augustus 18-át (a császár halála napját) ájtatos gyakorlatok közt töltsd el, ép úgy mint majus 13-át, születésem napját, mindaddig, míg emlékem napjává nem változik, azután, kérlek, ne feledkezzél meg rólam imádban, mire nagy szükségem van.»
«Hét órai alvás elegendő. Óvakodjál az elpuhulástól, melyhez úgy is van hajlamod. Ne mulaszd el naponkint reggel és estve térden imádni az Istent. Az ima legyen rövid, csak perczekig tartó, de mondd lassan és szívből.»
«Vigyázz a tisztaságra az ételnél és a jó magatartásra. – Szokjál el attól, hogy kezedet mindig arczodon tartsd, vagy vele ajakadat csipkedd.»
«Magyarországon bánj jól a megyei emberekkel, különösen az alispánokkal és nemesekkel: mindent el lehet ott érni jó bánásmóddal.»
Ki hinné, hogy az ifjú főherczegből, kihez ily bölcs atyai szózattal fordúlt a nagy királynő, és kitől annyit remélt, nem vált sem több, sem kevesebb, mint a jószívű, kedélyes, de különösen csak rendkívűli testi súlya által nevezetes kölni választó.

65. FERDINÁND FŐHERCZEG.
Tán leganyásabbak, ha e szót használni szabad, Mária Teréziának Ferdinánd főherczeghez intézett levelei. Tán azért, mert e fia, bár korán jutott önálló helyzetre, nem volt oly határozott jellemű, mint József vagy Leopold és őt családi erényei és házas életének a császárnét annyira érdeklő eseményei, közel hozták anyjához. Vele és nejével azon évek alatt, míg távol voltak, 1771–1780, hetenkint többször váltott levelet a császárné. Míg otthon van, nem tartózkodik a szigorú megrovástól. «Szemmel tartalak, és a közönyön és elpuhultságon kívűl nem látok benned mást, mint kevés ájtatosságot, az engedelmességnek teljes hiányát, ellenben gőgöt és előítéletet, a mi miatt reszketek jövődért.»*(1769.) «Ismét elhanyagolod tanúlmányaidat, és a szórakozás még lustábbá tesz. Laxenburgban tanítóid kötelesek lesznek minden óra után megjegyezni, megtartottad-e pontosan és nem szakítottad-e félbe szórakozottság vagy oda nem tartozó beszélgetés miatt. Ha egy óra elmarad, ismételni fogod még az este, séta helyett.» Még közvetlenűl mielőtt a főherczeget Milanóba küldötte volna Lombardia kormányzására, sem mulasztja el őt erősen dorgálni. «Henyeséged, a folyó ügyek elhanyagolása, annyira kifejlődött önzésed, önelégültté tesznek, annyira, hogy megharagszol, ha munkára szorítanak. Pedig az ügyeket csak szorgalommal lehet elvégezni, távol tartva minden szórakozottságot s nem törődést, és e pontban sok okom van félni.» Ép úgy szemére veti alattomosságát és csak mielőtt őt szárnyra bocsátja, 1771 septemberben, tizenhét éves korában, bocsát meg neki mindent és csak több ájtatosságot követel tőle. Nősülésekor azt reméli, hogy egyszerre beleszeret nejébe, estei Beatrix Mária herczegnőbe, úgy mint József első nejébe. «Ne szégyeld, s szerezd meg nekem azt az örömöt, hogy megvalljad nekem, kit boldogságod e földön annyira érdekel. Nincs is nagyobb boldogság, mint igaz barátnőt, erényes, szeretetreméltó és e mellett eszes hitvest bírni.» A kormányzáshoz csak két tulajdonságot tart szükségesnek: jóságot és méltóságot. Magán kívül van örömében, midőn látja, hogy fia házas életében boldog, és jó benyomást tesz a népre is. «Őrizd családi boldogságodat, mennél több figyelemmel légy nőd iránt, mert készek vagyunk tűzbe menni férjünkért.» Nem sokára a «patriarcha» névvel tiszteli őt meg. Tudakozódik az udvari és családi élet minden eseménye után, maga sem fogy ki soha a családjára, az udvarára és magánosokra vonatkozó hírekből. Születése napjára ily szavakkal üdvözli: «Minő örömöt és vígasztalást hoz nekem e nap, és hogy oly fiam van, ki méltónak mutatkozik születéséhez: jó keresztyén, jó fiú, jó férj és jó úr, mi a négy lényeges tulajdonság a boldoguláshoz itt és a más világon.»*
1769 mart. 10. I. k. 61. l.
1772 maj. 22.
Még jellemzetesebbek, ha lehet, a leányaihoz intézett intések, utasítások és levelek. Ezekből leginkább kitűnik, hogy még is csak a házi kör, férj és gyermek az ő lelki világának igazi tápja, kedélyének éltető forrása. Leányaira természetesen még inkább alkalmazhatja elveit, és akár gyermek korukban, akár később, midőn már azok is királynék, kalauzolja őket minden lépésnél, majd szelíden, majd dorgálva, de mindig a legtisztább anyai érzéssel.
Legkedvesebb leányának mindig Mária Krisztinát, Magyarország helytartónéját tartották. Ennek már lakóhelye, Pozsony is, megengedte, hogy közelebb érintkezésben maradjon anyjával, mint a franczia, nápolyi és pármai trónokat elfoglaló, vagy klastromba visszavonúló testvérei.* Már magában az a tény is, hogy ő is szíve választottjához, Albert szász herczeghez ment nőül, biztosította anyja különös kegyéről.
Mária Anna, a császárnő legidősebb, de beteges leánya, a prágai nemes alapítványi hölgyek fejedelemnője volt.
Valóban megható az anyai tanács, melyet e leányához 1766 elején intézett, házassága alkalmával. «Tudod, hogy mi nők alá vagyunk rendelve férjünknek, hogy neki engedelmességgel tartozunk, hogy egyetlen czélunk mindenben kell hogy férjünk legyen, hogy őt szolgáljuk, hasznára váljunk, és őt megnyerjük atyánknak, legjobb barátunknak. Te hajlamból mégy férjhez, csakis ezen okból egyeztem házasságodba. Ismered férjedet, remélheted, hogy boldog leszel, a mennyire az e földön lehetséges.»
«Első a keresztyén élet.» Aztán következik férje szeretetének megtartása. «Mivel gyöngéden szereted férjedet, túlságba eshetsz, és terhére válhatsz. Ez a gyöngéd, erényes, szerelemből nősülő hitvesnek rendes zátonya. Mennél jobban takarékoskodol még ártatlan kedvezéseiddel is, annál jobban fogja ő azokat keresni. – Főtörekvésed az legyen, hogy mindig egyformán kedves és előzékeny légy irányában. Őrizkedjél a gyanúnak még árnyától is: úgy biztosan elvesztenéd. – A házasélet boldogsága a kölcsönös bizalomban és kedvezésben áll: az őrült szerelem hamar szétfoszlik, de kell, hogy a kölcsönös tisztelet, az igaz barátság megmaradjon. Csak is így lehet elviselni az élet viszontagságait és megnyerni az üdvösséget. – Ha így járnának el, boldog volna minden házasság. Törekedni kell a férj bizalmának megnyerésére, de nem dicsekedni azzal, sem pedig parancsolni akarni.» Utal a császárné a helyzetök közötti hasonlóságra is, a mennyiben mindkettő nem csak rangra, hanem szellemi tekintetben is magasabban állott férjénél. «Soha ne éreztesd vele felsőségedet.»
«Semmi kaczérság, semmi hiúság nincs megengedve, e pontban ne hallgass senkire, egy férjes nőnél minden fontos, semmit se vehet könnyedén. Öltözködj szerényen, házas nőnek nincs megengedve, mit leánynál elnéznek, és mások túl mennének az általad nyújtot példán.»*
Marie Christine, Erzherzogin von Oesterreich. Von Adam Wolf. II. k. Függelék.
Nem marad el az udvari viselkedésre vonatkozó, szinte politikai oktatás sem. «Vasárnap reggel a «Zutritt»-el biró hölgyek bejöhetnek hozzád. Este társaságot fogadhatsz. Ebédnél magadnál láthatod az előkelő urakat, sőt az alsóbb rendűeket is. Iparkodjál kedvesen bánni velök, és mindenkihez egy pár szót intézni. Törődjél a második köznemességgel, az elütő a többi országokétól, több képes ember van köztük, mint a mágnások közt, és sok közűlök buzgóbb amazoknál. A gyászév eltelte után adhatsz bált és tánczolhatsz. Nem szeretem a piruts kocsizást, de mivel ez most lényeges része lett az emberek boldogságának, nem akarok ellenkezni, csakhogy a városban és külvárosokban, hídakon és hol akadály van, mindig a piruts mögött ülő kocsis hajtson. Hetenkint egyszer adj kihallgatást, az utazókat pedig mindenkor fogadhatod. Cercle-t is tarthatsz, zenével és tánczczal is mulattathatod vendégeidet. Gyakorold magadat a latinban és magyarban, hogy szólhass egy pár szót az emberekkel, annak igen jó lesz a hatása.»* A főherczegnő csakugyan annyira megszokta új hazáját, hogy, mint anyja tréfásan megjegyzi, 1776. évi olaszországi útja alkalmával visszakívánkozott a «magyar Egyiptom hagymáihoz» és honvágyat érzett.*
Briefe. II. k. 361-2. ll. Apr. 1766.
1766 jan. 11. Les oignons und Zwebeln de l'Egypte hongroise vous manquent.
Minő gonddal foglalkozott a császárné leányai nevelésével, arról Lerchenfeld grófnőhöz, az akkor 5–6 éves Johánna és Jozsefa főherczegnők ajojához intézett utasításai tesznek bizonyságot. «Ügyeljen a tisztaságra, mindennap végeztesse a mosást és fésülést. Játék, akár kártya, akár dáma, séta, színház, mind jó. Bár nincs sok elajándékozni valójuk, mégis szeretném, ha alamizsnát adnának néha-néha. Nincs megengedve, hogy ajtónállóval,vagy fűtővel beszélgessenek, vagy nekik parancsoljanak: engedelmességre születtek, kell, hogy idejében megszokják. Félek, hogy Johanna kemény fejű, ha az, idejében meg kell törni. Jozsefa meg jó gyermeknek látszik, de nem oly tehetséges. Nem szabad félniök, sem zivatartól, tűztől, sem szellemektől, boszorkányoktól és más ily gyerekségektől. Nem szabad őket betegségekkel ijeszteni, hanem egész természetesen kell beszélni mindenről: himlőről és a halálról is: mindig jó azzal jókor megismerkedni.»* Az órarend a következő: reggel félnyolczkor felkelnek, félkilenczkor jön a mester, ki egy óráig írásban-olvasásban tanítja őket, tízkor mise, tizenegykor franczia leczke, tizenkettőkor ebéd. Hetenkint háromszor 2–3 óráig a pater jő, háromszor pedig térképek nézése, fordítás, mese, kézimunka négyig. «Négykor jön a tánczmester háromszor hetenként, ötkor a templomba, este játék, séta vagy színház.» Johanna korán elhalt, Jozefát a nápolyi király nejének szánták, mit maga anyja «politikai áldozatnak» nevezett.* És a szerető anya, midőn erről van szó, egészen spártai hangon szól: «Ha megteszi kötelességét Isten és férje iránt, és üdvözűl, még ha szerencsétlen lesz is – én meg leszek elégedve.» A szegény főherczegnő menyasszony korában halt meg, helyette huga, Mária Karolina, ment nőül IV. Ferdinándhoz.
1766 jan. 11. Les oignons und Zwebeln de l'Egypte hongroise vous manquent.
Wolf: Aus dem Hofleben Maria Theresias. 100-101. ll. Briefe. IV. köt. 101-104. l.
Mária Karolina és különösen a legfiatalabb Mária Antónia voltak a császárné leányai közt azok, kik nemcsak mert királynék voltak, hanem mert mindegyik egyenes örököse volt anyja szellemének, legjobban foglalkoztatták korukat és a történetírást. A nápolyi királyné inkább anyja erejét és elhatározottságát örökölte, a mint hogy arczra és termetre legjobban hasonlított hozzá, a bájos franczia királyné szeretetreméltóságát és mély kedélyét. Mindegyiknek tragikus volt a sorsa, de mindegyik mint Mária Terézia méltó leánya bírta elviselni végzetét, és bukásukban, ha nem hiányzott is az azt felidézni segítő hiba, még kevésbbé hiányzott a fenség. És bárminő szerencsétlen lett volna Mária Terézia ha megéri, mint áll egyik leánya vérszomjas banditák élére, hogy visszaszerezze gyermekeinek a francziák által elfoglalt királyságot, és mint kell megküzdenie másik gyermekének előbb a rágalom, majd a forradalom szörnyével és mint kell elvégeznie e kettőnek közös csapása alatt: mégis büszkén mutathatott volna reájok, mint véréből való vérre, mely más, mint királyi lenni nem bír.
Mint Józsefnél, úgy Mária Antóniánál is meglátja az anya aggódó vizsga szeme a fejlődő jellemnek katasztrophához vihető sajátságait. A kis főherczegnő, kiben a XVIII. század egész gratiaja és finomsága szinte megtestesűlt, ki mintegy teremtve volt arra, hogy a franczia társadalmi élet élére álljon, alig 15 éves korában elhagyja családját, hogy neje legyen a dauphinnak, a későbbi XVI. Lajosnak.
Anyja utasítással látja el, és meghagyja neki, hogy azt havonkint egyszer olvassa el. Ebben különösen az egyház iránti kötelességeket ajánlja figyelmébe. Reggel imádkozzék térdelve, ha csak néhány perczig is. «Minden a nap jó megkezdésétől függ, és azon szándéktól, melylyel belé fogunk, mert ez jókká és érdemesekké teheti a közönyös cselekedeteket is.» Ne legyen kíváncsi. Feleljen kedvesen mindenkinek, szellemmel és méltósággal, «hisz tudod, ha akarod». Mintáúl különösen nápolyi nénje példáját ajánlja, ki esze és engedékenysége által legyőzte helyzetének nehézségeit.
A mint Mária Antónia megérkezik új honába, és felőle hírek érkeznek, mindjárt kezdetöket veszik az anyai intések és dorgálások is. «Ha csak a polcz magasságát tekintjük, te vagy a legszerencsésebb nővéreid és valamennyi fejedelemasszony közt. A dauphinről nem szólok: ismered tartózkodásomat e pontban: a nő mindenben alá van vetve férjének, és egyedűli foglalkozása neki tetszeni és kedvében járni. Az egyedűli igaz boldogság e földön a jó házas élet: én szólhatok felőle.» Később mint gyöngéd barátnője kéri: ne engedjen meg magának semmi hanyagságot sem magatartásában, sem a repraesentatióban. «Isten annyi kedvességel, szelídséggel és tanulékonysággal halmozott el, hogy kell, hogy az egész világ szeressen: ez Isten adománya, de neked gondot kell reá fordítani.» Hallja, hogy rosszúl öltözködik, ha elküldi a mértékét, küld majd neki Bécsből korzetteket. Azután következik a lovaglás themája. «A lovaglás elrontja az arczszínt és végre a termetet is. Ha férfi módra lovagolsz, ezt veszedelmesnek találom, pedig arra vagy hivatva, hogy gyermeked legyen. Ha úgy lovagolsz mint én, nő módra, tán kisebb a baj.» Formalis ígéretet követel, hogy leánya soha sem fog vadászni lóhádon. «Elismerheted, hogy mindig a lehető szabadságot és minden örömöt megszereztem gyermekeimnek, csak nem fosztanálak meg mulatságtól, ha nem tudnám következéseit.»*
Lerchenfeld grófnéhoz. 1763. oct. 13.
Majd még komolyabb irányt vesznek a tanácsok. «Kárpitozd ki fejedet jó olvasmánynyal, te még jobban reá szorulsz, mint más. Félek, hogy a lovak elvették az erre szánt időt.» – «Korodban meg van engedve a mulatás, de végre is be fogod látni annak üres voltát, ha az az egyedüli foglalkozás, és minden hasznos és alapos munka nélkül ölöd az időt, és meg fogod sajnálni, hogy azt jobbra nem fordítottad. Meg kell jegyeznem, hogy írásod is egyre gyarlóbb lesz. – Ne hanyagold el azt, mi megszerzi a boldogságot. Az nem szépséged, mely nem oly nagy, nem tehetséged és tudásod, hisz az nincs, hanem jóságod, őszinteséged, figyelmed.» – Fájdalommal és haraggal értesűl, hogy leánya, ígérete daczára lóháton jár vadászni. Majd visszatér az olvasás és képzés fontos themájához, mely oly művelt országban, hol a nagyoknak sem néznek el semmit kétszeresen az. Ime a leendő tragikumnak egyik előjele.
A másik, személyesebb, sem marad el. «Mondják, arczukba nevetsz az embereknek. Ez nagyon árthat neked. Nem hisznek többé jóságodban, és hogy öt-hat ifjú hölgynek vagy gavallérnak megtessél, elveszted a többit. Ez nem kicsi hiba egy fejedelemasszonyban. Igaz, hogy az udvaronczok veled lesznek, többnyire dologtalan és becsülésre nem méltó emberek, de a jókat eltávolítod, és utoljára rossz társaságban maradsz, mi minden bűnhöz vezet.» E kemény szavak mellett útat tör magának a szív hangja. «Arra számítok, hogy ismételt leczkéim nem bántanak annyira, hogy meg ne légy győződve gyöngédségemről, mely azokat diktálja, és mely boldogan akar látni és eltávolítani ifjúságod szirtjeit.» A mellett egyre sürgeti, igazi anyai szorgossággal a házasság consummatióját, majd nem győzi megvárni, hogy leánya áldott állapotban legyen, mire Mária Antónia hasonló sóvárgással felel.* Egyre inti, viseltessék engedelmességgel a király (XV. Lajos) és férje iránt, de tegye magát függetlenné környezetétől, mert ő van hivatva a hangadásra, és nem más. «Tanácsaim nem bírtak megmenteni a hibáktól, gondold meg, ez mennyire bánt engemet, és mennyire szeretnék, életem árán is, javadra válni, és téged az elhagyottságból, melybe magad vetetted magad, kivonni. Ha tovább is elhagyod magadat, nagy szerencsétlenségeket látok előre. – Sokkal jobban szeretlek, semhogy hallgathatnék, látom, mint rohansz közönyösen és biztos lépéssel, gyorsan vesztedbe, vagy legalább tévútra.»* És ismét az anyai szeretet és büszkeség kitörése: «miért nem szólsz a királylyal, hisz személyed oly megnyerő, hogy nehéz megtagadni tőled bármit». Mint örvend, midőn leánya 1000 tallért küld a nagy párisi kórház elégése után a kárvallottak részére. «Édes kicsikém, mi tartozunk a példaadással, és ez állásunk igen lényeges és kényes része. A mi másnál fitogtatás és pazarlás volna, nálunk illő és szükséges. Semmi más támaszunk nem lehet, mint a jóság és a jótétemény.» És mennyire repes szíve örömtől, midőn leánya, ifjú férje oldalán, az egész franczia nemzet enthusiasmusa közt elfoglalja a föld első királyságának trónját. Most már politikáról is szól: azt kívánja leányától, hogy segítse fentartani a versaillesi udvar barátságát a bécsivel, mitől függ egész Európa békéje és Európa felvirágzása. Azt is elvárja, hogy az ifjú pár javítani fogja az erkölcsöket és így megmenti ezt a nagy és dicső, de már a romlás széleig jutott nemzetet, amelynek csak egy a támasza: szeretete királyai iránt.* A lázongás szellemét, mely már-már mutatkozik, csak a felvilágosodott századnak tudja be bűnűl.* Nem telt be húsz évbe, mind a király, mind a királyné a guillotine alatt vérzettek el.
Maria Theresia und Maria Antoinete. Ihr Briefwechsel. Kiadta Arneth. 69. l. 1772. dec. 31.
Pl. 1777. sept. 10. levelében.
1771 sept. 30. levél.
1774 maj. 29 és jun. 16.
Egyelőre még csak a túlságos fényűzés, a feltünő öltözködés vonja magára a figyelmes anya rosszalását. «Hallom, hogy a hajak gyökerétől számítva 36 hüvelyknyi magas fejdíszt hordasz. Tudod, hogy én mindig mérsékelten követtem a divatot, de nem túloztam. Egy csinos, ifjú királynénak nincs szüksége ily bolondságra, ellenkezőleg, a dísz egyszerűsége jobban illik méltóságához.» És újra meg újra intelmek a dologtalanság, az örökös mulatozás miatt, és tiltakozás a túlságos költekezés ellen.* Annál jobban kikel ez életmód ellen, mert ennek tulajdonítja részben, hogy reménye, leánya által unokákat nyerni, nem megy teljesedésbe. Pedig ő már 60 éves és nem igen várhat. «Gyöngédségem csak megérdemel egy kis szófogadást és vigasztalást.» Azt aztán egészen természetesnek találja, hogy a királyné az osztrák szövetség érdekében vesse latba befolyását a királynál, midőn a bajor örökösödés miatt kitör a háború. Hisz II. Fridrik rendszere nemcsak az ő trónját támadja meg, hanem minden uralmat egyaránt, ő pedig a maga részére csak azt kívánja, mihez joga van. Hiába, szinte lehetetlen megvonni a határt az uralkodók személyes vonzalma és politikai érdek közt. A béke helyreállása és a királyné első gyermekének, egy leánynak születése, végtelen boldogságot okozott a császárnénak. De haláláig nem szűnik meg férfi-unokát, trónörököst sürgetni. Ennek születését már nem érte meg a nagyanya. Ez volt a a szerencsétlen dauphin, ki szülei kivégeztetése után egy párisi forradalmár műhelyében nyomorgott, és kiről még azt sem tudják biztosan, hogyan pusztult el.
1775 jun. 2.
Egy leánya volt Mária Teréziának, kivel oka volt elégedetlennek lennie: Amália, pármai herczegnő. E fejedelemasszony férje brutalitása és rossz erkölcsei által feljogosítottnak tartotta magát, mindenben saját feje szerint járni el. Mária Terézia mindent megtett leányának jobb útra térítésére és midőn ez nem sikerűlt, levette kezét róla. Csak később állott helyre a béke, de intimitásról többé nem lehetett szó. Egy érzelem még hatalmasabb volt benne az anyai szeretetnél: a méltóságnak érzete.
Kissé bőven tárgyaltuk ezt az uralkodó vonást: a mindent felölelő anyai szeretetet. Ez a szeretet kihat a második generatióra is. Mint a ki maga boldog, számos gyermekkel megáldott házas életet élt, nem győz betelni tanácsokkal és kívánságokkal leányai és menyei iránt. Leopold nagyherczeg nejét, ki tizenegy gyermeknek adott életet, hasonlíthatatlannak nevezi. Ha az első gyermek leány és nem fiú, az a stereotyp vígasztalása: tudjátok, hogy a fiúk a szép leányok után szeretnek futni. A mint szeretete egyre több tárgyra oszlik szét, egyre türelmetlenebb, áradozóbb lesz, és az a sötét gondolat, hogy napjai úgy is megszámlálvák, még inkább fogékonynyá teszi szerettei boldogsága iránt, melyben egyedűl találja a magáét.
És a mennyire szereti gyermekeit és unokáit, annyira félti őket, annyira szeretne minden hatalmával távol tartani tőlük minden bajt.
A rossz először is a testi betegség és a halál. Több gyermekét látta elhúnyni, köztük kedvencz fiát Károlyt, és Jozsefa és Johanna leányait már felserdűlt korukban. József első szeretett nejének pármai Izabellának és leányának, a kis Teréziának, halála is mélyen megrendítette őt. Különösen a himlő mutatkozott a dynastia veszedelmes ellenségének. Ezért a császárné vak bizalommal viseltetett híres udvari orvosa, Van Swieten Gerhard iránt, ki egyike volt a himlőoltás előharczosainak és első gyakorlóinak és e bizalma nem rendűlt meg a sok haláleset daczára sem, mely Van Swieten kezelése alatt az uralkodó házat érte. Nemcsak gyermekeinél és unokáinál, hanem még a rokon udvaroknál, pl. a francziánál is, egész élénkségével szállott síkra a beoltás mellett. Az ily beoltás, annak minden körűlményei és sikere aztán végtelen számú levelet, tanácsot, kérdést vont maga után, és Mária Terézia nem csekélyebb komolysággal tárgyalja annak minden peripetiáit, mint bármely más fontos ügyet. Ép oly nagy bőséggel tárgyalja leányainak és menyeinek egészségi állapotát lebetegedés előtt és után.
A mennyire szívén viselte gyermekei egészségét, annyira ellene volt minden elkényeztetésnek. «A mit Van Swieten megenged, hogy gyermekeim ehetnek, az nekik megengedendő, és e pontban nem is bántak velök kényelmesen. Kívánom, hogy mindenből egyenek, az evésben ne válogassanak, ne keressék a jobb falatot vagy ételt, és ne is beszéljenek erről. Minden pénteken, szombaton és bőjtnapokon egyenek halat. Tudom, hogy Johanna idegenkedik ettől, de el kell szoktatni. Nem szeretem, ha sok czukrot kapnak, a bőjtnapokon pedig a rendes étkezésen kívűl ne kapjanak mást, mint legfölebb egy falat kenyeret, hogy zsönge koruktól szoktassuk őket a parancsra. Azt is megengedem, de csak bőjtnapon, hogy tejes kávét vagy teát hozassanak tőlem reggelire, de más napokon marad a leves. – Este a bőjtben, bőjti leves, tojás és tészta, de nem édes, nem sűlt vagy gyümölcsös. Napközben csak egy zsemlye negyedrésze, ha szükséges, uzsonnára, de sem czukor, sem édesség, csokoládé vagy kávé.»

66. VAN SWIETEN ARCZKÉPE.*
Orsz. képt. 3976. sz.
Ha mégis van beteg a családban, a császárné egészen az ápolásnak szenteli magát. Ha férje beteg, éjjeket virraszt mellette, mint bárminő szegény asszony. Gyermekeitől nem tarthatja ilyenkor távol sem állami ügy, sem a fertőzés félelme. Meglátogatja menyét, Jozsefa császárnét, midőn az himlőbe esik és a betegség ő reá is átragad. Különben annyi gond, virrasztás és lebetegedés daczára ő maga egész halála éveig megtartja egészségét.
***
A másik, tán még veszedelmesebb ellenség, melytől övéit annál inkább akarja óvni, mert annak pusztításai ellen a vallásos megoldás nem nyújtott megnyugvását: az erkölcsi curroptio. Ez pedig az ő szemében, szellemének egész iránya szerint összeesik a régi jó szokások elhagyásával, a felvilágosodáshoz, vallásos közönyhöz szegődéssel. A betegségben és halálban Isten ujját látja, de ez ellen küzd egész lelki erejével mint családanya és uralkodó egyaránt.
E felfogása annál érdekesebb és jellemzőbb, mert egy egész világ-aera távola választotta el fiáétól, II. Józseftől. Valóban tragikus e fejedelemasszony alakja, kinek belső meggyőződése ellen nemcsak ellenséget vétenek, köztük a «gonosz ember» Fridrik, hanem első sorban azok, kik legközelebb állanak szívéhez, kik énjének részei, kiktől nem tagadhatja meg szeretetét, sőt becsülését sem, bár lelkiismeretében elveszettnek tartja őket. Midőn fia Svájczban utazik és onnét, Voltaire és Rousseau földjéről, a tolerantia nevében tiltakozik a Csehországban újra megkezdett vallási üldözés ellen, mely annyi munkás kartól fosztja meg az országot, anyja így válaszol: «Nagy fájdalmamra kell mondanom, hogy benned vallás dolgában nincs mit rontani, ha megmaradsz azon általános tolerantia mellett, melyet meg nem tántorítható alapelvednek vallasz. Mégis remélem ezt, és nem szűnök meg ezért imádkozni, és nálamnál méltóbb embereket imádkoztatni, hogy Isten megóvjon e szerencsétlenségtől, a legnagyobbtól, melyet valaha el kellene viselnie a monarchiának. Azon hitben, hogy munkásokat megtartasz, sőt újakat nyersz, tönkre teszed államodat, és oka leszel annyi lélek megromlásának. Mire vezet, ha birod az igaz hitet, ha oly kevéssé szereted és oly kevésre becsülöd, és mit sem törődöl fentartásával és gyarapításával. Igaz hitre és meg nem másítható szabályra van szükség: honnét veszed, hogyan tartod azt meg? A tolerans országok azért még sem boldogabbak.»
Midőn József viszont azt fejtegeti, hogy épen a tolerantia a legjobb ellenszer az elharapódzó vallástalanság ellen, anyja, ha lehet, még keményebben nyilatkozik. «Uralkodó vallás nélkül? Ép a tolerantia és a közöny ásnak alá mindent legbiztosabban, hogy semmi fenn nem állhat; épen mi járunk legrosszabbúl. Nem a nantesi edictum tette tönkre azokat a provinciákat, hanem a szerencsétlen adóbérlés, a rossz közigazgatás, a gyönge és cselszövő miniszterek döntötték romlásba az oly kedvező helyzetű országot; a vallás hiánya a tisztviselőkben, kik csak érdekeik és szenvedélyeik után indúlnak: az öl meg mindent.Mi féke lehet az ilyen embernek? Semmi, sem bitófa, sem kerék, csak a vallás és a kegyetlenség, nem pedig emberbarát, a mint most járja a phrasis, mely mellett kiki azt gondolja, a mit akar. Nem is mint keresztyén, hanem politikai értelemben mondom: semmi sem oly szükséges és oly üdvös, mint a vallás. Megengeded, hogy azt mindenki saját képzelete szerint tervezze? Mi lesz belőlünk megállapított kultusz, egyházi alárendeltség nélkül! Nem nyugalom és elégedettség fakad majd belőle, hanem ököljog és más szerencsétlen korszak, minő már előfordúlt. Ha te ily nyilatkozattal lépsz fel, a legnagyobb szerencsétlenséget idézheted elő, és felelőssé válhatsz sok ezer ember lelki üdveért. Hát még nekem mit kell szenvednem, ha ily téves véleményben látlak elfogultan! Nemcsak az államról, megmaradásról, fiamról van szó, ki születése óta tevékenységem egyetlen czélpontja: lelked üdve forog kérdésben. Mindenfelé nézve és hallgatva, az ellenmondás szellemét összevegyítve azon törekvéssel, hogy valamit alkoss: tönkre teszed magadat, és magaddal örvénybe vonod a monarchiát, megsemmisíted elődjeid nehéz gondjainak eredményét, kik oly súlyos munkával hagyták reánk e provinciákat, és annyira javították őket, a mennyiben nem mint ellenségeink kegyetlenűl és erőszakkal, hanem buzgalommal és nagy költséggel virágoztatták fel szent hitünket. Ne legyen üldözés, de még kevésbbé közöny, vagy tolerantismus: ehhez remélem tarthatni magamat míg élek, és csak addig kívánok élni, míg remélhetem, hogy azon vígaszszal térhetek őseimhez, hogy fiam oly nagy, oly vallásos lesz, mint elődei, megtérve téves véleményétől, ama gonosz könyvektől, melyek szerzői szellemöket csillogtatják, annak rovására, mi legszentebb és tiszteletre legméltóbb e földön, melyek képzelt szabadságot akarnak, mely soha sem létezhet és féktelenségbe és általános feldúlásba csap át.»
A történelem Mária Terézia egy tulajdona fölött sem ítélt keményebben, mint épen e fölött, mely annyira szíve legmélyéből fakadt. De meggyőződésének, kifejezésének ereje tiszteletet parancsoló. A régi, omlatag világnak ő az utolsó nagy alakja. Európa trónjain vagy az új irány apostolai ülnek, mint Nagy Fridrik vagy Katalin, vagy bár személyesen becsületes, de korlátolt férfiak, mint XVI. Lajos és III. György, vagy pedig oly kéjenczek, kiknek erkölcstelen élete rossz hírbe hozta az általok fitogtatott vallásosságot, mint XV. Lajos. Az irodalomban páratlanul fényben, minden versenytárs nélkül ragyog Voltaire, Rousseau és az encyklopédia csillagzata, az uralkodik az előkelő társaságban Európaszerte. És egy nő az egyedüli, ki lekléből erőt merít szembeszállani e hatalmas, mindent magával ragadó árral, mely elől legtöbb helyütt félénken visszavonúl az egyház is. És míg maga rendületlenűl küzd, látnia kell, mint hatol be, mit ő mételynek tart, eleinte legfinomabb csöveken átszivárogva, majd minden ellenállást elsöpörve, azoknak kebelébe, kik szerinte, vele és utána hivatva lettek volna megvédeni a már tarthatatlan positiót.
Hiába volt minden küzdelme a kor szelleme ellen, de anyai gondjából fakadó, mindenre kiterjeszkedő védekezése mégis figyelmet érdemlő és sikertelensége daczára is szinte imposans.
Minden gyermeke nevelésénél első czélnak tartja az Isten iránti kötelességérzet ébresztését, csak azután következnek kötelességei szülők, család iránt, az egészségesek gondozása és az értelmi képzés.* Rendesen hosszú utasításokat ír az egyházi kötelességek teljesítése felől. «Intelek a házunkban mindig követelt methodus követésére: remélem nincs arra szükséged és szívedben mély gyökeret vertek a 18 év óta hirdetett és részben gyakorolt elvek. Havonkint áldozzál, többször is, ha nagy ünnep van. Ünnep szombatján pedig bőjtölj egész udvaroddal. Ha te, vagy nőd, vagy bárki más megszegi a bőjtöt, ne tegye nyilvánosan, hanem mintha beteg volna. Ilyenkor azonban ne élvezz csemegét, és adj alamizsnát. Tartsd meg az ünnepeket, különösen üld meg augusztus 18-dikát, atyád urad halála napját. Ezen nap országodban ne legyen öröm, se vígasság. Ne feledd el gyónni időről-időre, hetenként, vagy legalább kéthetenkint, még ha nem áldozol is. Atyád úgy szokta, tőle tanultam, ő minden vasárnap és csütörtökön meg szokott gyónni. Nem mulasztod el bizonyára naponkint a misét és este az olvasót, és a reggeli imádhoz vallásos olvasmányt is csatolsz. Betegség esetén a gyóntatónak naponkint el kell jönnie kétszer, veled imádkozni. Gyermekeim, Károly tizenöt éves korában s Johanna tizenhárom éves korában nem mulasztották el egyszer sem, haláluk napját sem véve ki, mi egyetlen vígasztalásom.»*
1775 mart. 5.
Lerchenfeld grófnéhoz 1756 nov. Briefwechsel. Kiadta Arneth. II. köt. 141-149. ll.
Nemcsak Leopoldtól és Ferdinándtól, kik mint uralkodók és kormányzók példát adni hivatottak, követelte meg a szertartások és szokások ily szigorú megtartását, ép úgy sürgette azt leányainál is, és nem szűnt meg ösztönözve tudakozódni az iránt vajjon megfelelnek-e valóban kívánságának. És minő harag, ha a gyóntatóatya nincs megelégedve. «Gyóntatóatyád levele elszomorított, minden nap elmaradsz a miséről. Hol maradnak a vallásos olvasmányok és más kötelmek. Ha lényeges kötelességeid teljesítésében ellazulsz, el vagy veszve. Te, kinek másokat kellene javítanod és sarkallnod példád által, már két hónapja nem gyóntál. Ez a kezdete minden tévelygésnek és bűnnek.» «A Jove principium» ezt az elvet követte atyád egész életében.»* «Ne mulaszd el a vallás egy kötelességét sem, a házasságban még nagyobb szükségünk van imára és az Isten segítségére. Különösen ajánlom a pontosságot a vallásos olvasmányok dolgában.»* Karolinának, midőn királyné lesz, még határozottabban kijelöli a követendő útat. «A reggeli ima és olvasmány egyike a leglényegesebb pontoknak életedben, minden más attól függ, továbbá az esti imától és lelkiismereted átvizsgálásától. Őrizkedj attól, hogy ezt elhanyagold: ez lesz életed egyetlen öröme és vígasza, ha Isten azt hosszúra nyújtja. Vasárnap és ünnepnap legalább két misét hallgass. Olvasd Letourneunek a «Keresztyén év»-ét. Nekem is megvan, és ha olvasod, azt hiszem majd, veled mulatok. Meg kell gyónnod havonként, gyóntatóatyád belegyezésével. Gondosan ápold az ájtatosságot a boldogságos Szűz, sz. József, sz. Károly és a sz. angyalok iránt. Jelenj meg Isten színe előtt, a hányszor csak lehet. Ne feled el soha délben, ha az Angelus-t mondják. Olyankor vizsgáld át délelőtti cselekedeteidet, kérd ki Isten segítségét a nap hátra levő részére és röviden vedd számba, mit a hit, remény, szeretet, és megbánás rendelnek. Az ebéd előtt és utána imdákozzál, még ha a többi nem is teszi. Tartozol e példaadással, és utoljára is utánad indúl majd mindenki. Tartsd magadat boldognak, ha alkalmad nyílik a többit meggyőzni: mind boldogság Istent szolgálni, és hozzá mindenben hűségesnek lenni»* Természetes, hogy Mária Antóniára, ki a veszedelmes Francziaországba megy nőűl, kétszeresen ügyel, de egyúttal figyelmezteti, őrizkedjék minden rángatódzástól térdeplés közben, mert az álszenteskedésnek látszanék, «pedig különösen ott, el kell kerülni e hibát».*
Maria Theresia und Joseph II. Ihr Briefwechsel. Kiadta ARNETH. II. köt. 141–149. ll.
Az egyes utasításokban mindig ezt a rendet követi.
Intelme Leopoldhoz 1765 augustus végén.
Aprilis 1768. III. k. 45. l.
Karolinához intézett utasításaiból megismerjük azt is, minő szerepet szánt a gyóntatóatyának. Ő maga is hosszú időn át legbizalmasabb tanácsosának tekintette Kampmiller jezsuitát, ki nála e tisztet ellátta. Uralkodása elején alig volt fontos ügy, melyben ne fordúltak volna az atyához, ha nála, vagy a császárnál valamit el akartak érni.* Úgy látszik azonban, hogy később maga a császárné is belátta, hogy meg kell vonni a határt az egyházi és világi francziák közt. Leányához így szól: «Mindenben, mi lelkiismeretedet illeti, teljes engedelmességgel kövesd gyóntatóatyád intelmét. Ha nem bízol benne, inkább változtasd, de lelkiismereted igazgatásában ne engedd a legkisebb homályt sem: e pontban semmi sem jelentéktelen. Biztasd őt, hogy mindig a legtisztább igazságot mondja szemedbe, ne kíméljen, hanem úgy bánjék veled, mint mással. Nézeteit és tanácsát tisztelettel, alázatossággal és hódolattal fogadd, hogy ne hihesse, mintha az igazság elkeserítene. De ne avasd gyóntatóatyád semmi köz- vagy magánügybe, mi nem érdekli lelkiismeretedet, a vallást és az erkölcsöt. Ki adhatna ezek felől jobb tanácsot? De lelki tanácsosaidnak egyébről ne szólj, sőt ne engedd, hogy bizalmasak legyenek szolgáiddal. Ép ezért ne várasd soha sokáig az előszobában, mert ez létre hozná az annyira kerülendő bizalmasságot.»*
1771 apr. 21.
Igy gróf Batthyány Lajos is a jezsuita útján vitte keresztül lemondását az udv. kanczellárságról. Körmendi ltár.
A házi nevelés, a soha ki nem fogyó anyai tanács, a vallásos érzés várának megerősítése: a gyóntatóatya annak legfőbb őrzője. Őrizni kell pedig a mindenünnen, különösen az irodalom terén beszivárogható fertőzéstől. «Még egy pont van, mely nagyon szívemen fekszik: t. i. hogy ne olvass könyvet, akár irodalmit, akár mulattatót, gyóntatóatyád megkérdezése nélkül. E függés a legkevesebb, mit tehetünk lelkünk nyugalmának megőrzésére oly időben, midőn annyi veszedelmes könyv árasztja el a világot.» E szinte stereotyp formulájához Mária Antóniánál, kinek állása a legjobban veszélyeztetett, hozzá teszi: «ez Francziaországban annyival szükségesebb, mert ott egyre jelennek meg igen kellemes és tartalmas könyvek, melyek azonban e tiszteletreméltó köntös alatt sokat rejtenek, mi vészes a vallásra és erkölcsre nézve. – Tőled, kedves leányom, ezt mint gyöngédséged és engedelmességed legbiztosabb jelét követelem, egy jó anya iránt, ki nem tekint másra, mint üdvödre és boldogságodra.»
Nem elég a védekezés. Mária Terézia igen jól tudja, minő hatalmat adott a gondviselés a fejedelmek kezébe. És a mint ő maga gyakorolja a hatalmat az egyház emelésére, híveinek megjutalmazására, elleneinek megtörésére, úgy elvárja gyermekeitől is, hogy ez irányban küzdjenek, és nem csak saját meggyőződésükkel, hanem annak nyílt és hathatós érvényesítésével is elősegítsék az általa egyedűl üdvösnek hitt elvek megmaradását és győzelmét.
«Reszketek, ha látom, mennyire terjed mindenütt a vallástalanság. Még azok is, kik hisznek, ezt rejtegetni törekszenek. Egy idejében kimondott szó, egy komoly pillantás azok elhallgattatására, kik nagyon is szabadon viselkednek, igen üdvös lehet, és csak kötelességünket teljesítjük vele.» – «Ne szégyeld soha jó keresztyénnek mutatkozni, szóval és tettel. E pont a legnagyobb ügyeletet igényli, most még inkább, mint valaha. Mióta a vallást a szívbe akarják bezárni, annak külső jeleit pedig elhanyagolják, attól félve, hogy nevetségesnek, álszentnek, vagy föl nem világosodottnak tartják az embert, az erkölcsök nagyon megromlottak. Ez a most uralkodó hang, mely annál veszedelmesebb, mert az egész jó társaság a szerint járja, még az úgynevezett tudósok is. Nincs kényelmesebb, nincs mi jobban hízelegne nekünk, mint a féktelen szabadság. Ezt a szót helyezte a felvilágosodott század a vallás helyébe, és mindent meggyőződéstől vagy számítástól vár. Tudatlansággal és előítélettel vádolják a multat, pedig azt nem ismerik, sőt a jelent sem.»*
1768 apr. III. 34. l.
Megköveteli, hogy gyermekei mindjárt megmutassák, hogy más táborban szolgálnak. Azok a kik uralkodnak, csakis azokkal éreztessék kegyöket, kik vallásosak, és haraggal fordúljanak el azoktól, kik nem azok. Ő maga is csak ez eljárásának tulajdonítja sikereit. Büszke arra, mennyire jó keresztyén, mennyi becsületes ember és feddhetetlen erkölcsű nő él udvarában. Ez csakis folytonos, soha nem lankadó, semmit el nem néző figyelmnéek véli köszönhetni. Utódaitól annál inkább reméli példája követését, mert ettől függ nem csak örök üdvösségük, hanem világi boldogságuk is. «Vallás nélkül nincs erkölcs, erkölcs nélkül pedig boldogság, sem nyugalom, legkevésbbé a házasságban, mely még is az egyetlen igaz boldogság a földön.» Ezt is oly tökéletesnek óhajtja gyermekei részére, mint a minőnek ő élvezte 29 éven át, férje haláláig.
Nemcsak a vallás lényegét követeli meg, mint látjuk, hanem annak külsőségeit is. Úgy a mint ő Bécsben bőjtben eltiltotta a nem bőjti ételeket a vendéglőkben és a nyilvános zenét, és a mint egész udvarától elvárta, hogy nem mulasztja el a gyónást és áldozást, úgy kívánt rendelkezni a más, fiai uralkodása alatt álló, területekben is.* Midőn Leopold átveszi Toscana uralkodását, meghagyja neki, szerezze meg mindig azok névjegyzékét, kik a nagyhéten és a communiónál elmulasztották kötelességöket, és e felől ne fogadjon el semmi mentséget. Ép úgy kötelezze az udvari méltóságait, hatóságait és tisztjeit, követeljék meg alárendeltjeiktől minden husvétkor a rendes gyóntatóczédulákat. Ő maga ezt annyira komolyan vette, hogy midőn Kaunitz 1774. áldozó csütörtökén betegsége miatt nem járúlhatott az Úr színe elé, a hatalmas államkanczellár jónak látta a császárnénak beküldeni gyóntatólevelét. Mária Terézia ezt nagy hálával vette, mint annak jelét, hogy a herczeg nem csak őt szolgálja híven, hanem közös urokat is.*
Miksa főherczeghez 1774 aprilis 11. 322-23. ll.
Leopoldnak, i. h. I. k. 22. l.
Megragad minden alkalmat ez ellentét feltüntetésére, az új irány korholására és megszólására. Különösen szereti ezt tenni, midőn arról a férfiúról van szó, kiben nemcsak a felvilágosodás képviselőjét látja, hanem mindannak mi előtte szent, halálos ellenségét, a mellett magának és dynastiájának le nem győzhető versenytársát: II. Fridrikről. Midőn fia 1769-ben és 1770-ben vele találkozik, büszkén kifejti, mennyire fölötte áll a Habsburg-ház leendő feje a nagy porosz királynak. Mivel ez philosophus, intensiv haragjára méltatja az egész philosophus hadat, és azt a benyomást nyerjük, hogy mindig első sorban a királyt érti, midőn e had ellen szórja átkait. «Ha ez úgynevezett tudósokat, e philosophusokat szerencsésebbeknek látnám vállalataikban, elégedettebbeknek otthonukban, azt kellene hinnem, hogy gőg, elfogúltság, nyakasság gátol meg, velök egyetértenem. De mindennapi tapasztalásom ép az ellenkezőről győz meg. Nincs semmi, mi gyöngébb, kétségbeesettebb, csúszómászóbb volna, mihelyt őket a legkisebb csapás éri, mint ez erős szellemek. Rossz apák, fiúk, férjek, miniszterek, tábornokok és polgárok. Miért? Hiányzik nálok az alap: egész philosophiájuk, minden elvök az önzésből van merítve: a legkisebb balsors lesújtja őket. Innét az öngyilkosok és őrültek nagy száma, vagy azoké, kiket rossz viseletök és betegségök képtelenné tesz bármire. Még ha Isten meg is engedi némelyiknek a jobb útra térést, akkor is hasztalanok az államra nézve, mert el kell rejtőzniök a világ szemei előtt. De ez is ritkaság: rendkívűl izgatott élet után az ilyen emberek kétségbeesetten, nyomorúltan pusztulnak el.» Mégis félti tőlük gyermekeit, nevelés, a maga és őseik nyújtotta példák daczára, mert e faj a társaságban igen szeretetre méltó, keresett, szellemének csillogása miatt, vagy legalább félelemből megtűrt.
E kárhozattal szemben áll lelkében az ő családja. Büszke őseire, hozzjáuk hasonlóknak kívánja utódjait: ez valóban életének leghőbb vágya.
A sors megadta neki e boldogságot. Ritkán volt, minden csapás daczára, mely szívét sebezte, nálánál büszkébb és boldogabb nő és anya. Családi képek megőrzik e boldogság emlékét, a mint a serdülő és még kisded főherczegek körűlveszik a felséges szülői párt. Valóban isteni adománynak tekinti családja szaporodását és felvirágzását annyi trónuson. Ez a kihaló félben levő ház már 1772-ben újra hét főherczeget számlált. «Minő kegyelem! Kétszáz év óta alig volt ennyi egyszerre. – Vajha éledne fel újra! és tenne oly szolgálatokat, mint a régi; szent vallásunknak, az egyháznak és népeinek. Mind jószívű, jólelkű fejedelmek, jó keresztyének, jó apák, jó férjek, barátjaiknak barátai. Ezt kívánom mindnyájunknak, mint egyedüli boldogságot a földön, és mint az üdvösség útjának reményét.» Mert mint a családban, úgy az államban is nem az önérdek, mely magát philosophiának csúfolja, hanem az igaz érzés az egésznek szilárd alaja. «Jobb erősen érezni, mint nagyon is keveset. Csak az érzés által lehet magához vonni a tisztességes embereket, nem pedig a divatos philosophia által, mely ridegséget von maga után mások iránt.*
Maria Theresia's letzte Regierungszeit. Arneth-től. III. k. 232. l. jegyzet.
Ritka ember lelkéről nyerhetünk még emberöltők után is oly tiszta és teljes képet, mint e valóban nagy királynőről, családi levelei alapján. Természetének, temperatumának hevével kitárja előttünk az emberi szenvedélyek és indulatok egész scaláját: boldogságot, levertséget, haragot, gyűlöletet ép úgy, mint szeretetet és odaadást, felszárnyaló reményt és csüggedt lemondást. De egynek nem találunk nyomára, lelki állapotának ez ezernyi pillanati nyilatkozásaiban: az alcsonyságnak. A tárgy néha közönséges, a hang soha sem az. A szorosan vett erkölcsi oktatás alig fordúl elő, vagy legalább csak elenyészőleg ritkán, a vallásoshoz képest. Azt kellett hinnie: az ő gyermekeinek erre nincs szüksége. De kíméletlen és kifakadó, ha bármiben véteni látja szeretettjeit. Mily kemény bír lenni Ferdinand, vagy Mária Antónia ellen, ha azok pazarlásra, vagy dologtalanságra mutatnak hajlamot. A vallásos meggyőződés mellett a jó könyvekből vett okulásban látja a fejedelmek erényét, ennek tulajdonítja magának és Józsefnek superioritását, «mert csak ezekben találjuk az igazságot álarcz és festék nélkül». A magánerkölcsnek a politikaitól való elválasztását szinte naivul elismeri, de szerencsétlen, ha maga oly helyzetbe sodortatik, melyben lelkiismerete ellen kénytelen cselekedni, mint pl. Lengyelország felosztása setén. Midőn értesűl, hogy fia Ferdinánd, másnak szóló leveleket felbontatott, így dorgálja: «őrizkedjél attól, hogy valaha mások czímzett levelét felbontass. Az szent, mert nincs jogunk másnak titkához. Állami ügyekben is alig van ez megengedve.»*
Amália főherczegnéhez, 1769. aug.
Boldogságunknak, gyászunknak egy a forrása: az, min szívünk csüng. És a gondviselés, mely oly teljes mértékben adta élveznie Mária Teréziának a családi élet javait, nem kímélte őt meg keserű megpróbáltatásoktól, szíve mélyeig ható fájdalmaktól sem.

MÁRIA TERÉZIA.*
Az országos képtárban levő egykorú rézmetszet után. (3261. sz.)
Nemcsak több gyermeke elvesztését értjük, nem is szeretett, vele majd harmincz éven át példás boldogságban élő férje hirtelen halálát, kit nem csak külsőleg, hanem szívében is élte fogytáig nem szűnt meg gyászolni.
Tisztán azokat a csakis moralis összeütközésekre visszavihető viszonyokat érintjük, melyek fogékony szívét sebezni nem szűnhettek meg. Első sorban azt a tragikumot, melyet az ő és utóda világnézete közti elvi különbség idézett elő. Ő, ki mint a réginek imádója, mint a családi hagyományokért élő-haló, emberöltőkre, egy örökkévalóságra szeretne építeni, mivel elveit örök igazaknak tartja, mihelyt anyja behúnyta szemeit, hanem azt is elnézni kénytelen, mint foglal ez a gyűlölt irány mind több teret családjában, udvarában, magában az államigazgatásban, melyet még ő vél intézni erős kézzel. Új szokásoknak, új embereknek, új nemzedéknek érvényesülését kellett megérnie neki, ki oly vallásos tisztelettel csüngött azon, mi régi. Egyházi tanácsadói, a régi udvar romjai, mind háttérbe szorultak már a trónörökösnek és követőinek a jövő nap fényétől megvilágított alakjai mellett.
És szabad tán érintenünk egy más, még intimebb érzést is.
Mária Terézia valóban nő, nemcsak neménél fogva az. Az erényeiben és hibáiban, a mennyiben az aprólékosság és tán a túlságos kiváncsiság, és hírhordozás vádja alól nem menthető fel teljesen. De nem is akar más lenni. Kikhez hasonlítani szokták: az angol Erzsébet, a muszka II. Katalin férfiasságot affectáltak, megvetették azon kötelékeket, melyekben a nő csak férfi mellett érvényesűlhet. A nagy Habsburgban a női erény bája mellett nem hiányzott a női gyöngeség sem. Törvényt, szabályt keresett: sokkal félénkebb volt, semminthogy maga mert volna adni irányt. Csak mivel férje nem volt erre alkalmas: szinte kénytelenségből uralkodik ő, csak mivel a császár nem elég határozott, kénytelen vallásos és politikai meggyőződéseiben visszanyúlni a múltba, mert lelke positiv alapot, biztosságot követel mindenben. És bármily nagy is köztük az ellentét, midőn ez a meggyőződés már mély gyökeret vert benne: minő bálványozással tiszteli II. Józsefet, nem mert fia, hanem mert határozott, önálló, egész ember: férfiú.
Nemcsak szavaiból, nyilatkozataibó állapíthatjuk meg, mennyire érezte e hiányt, mennyire eltévesztettnek tartotta azon nőnek hivatását, ki egyebütt is uralkodik, mint házi körében, és férje szívében, és ki így azt a helyet foglalja el, mely csak férfiút illethet. Tán csak akkor vét az őszinteség ellen, midőn minden intézkedésében, legyen az akár politika, akár családi, férje példájára, vagy nézetére hivatkozik: érzi, hogy ennek úgy kellene lennie. Midőn leányait férjhez adja, minden intelem közt leginkább arra helyez súlyt: ne avatkozzanak férjeik ügyeibe, legyenek nekik mindenben alárendelve. Ha leányai uralkodóhoz mennek nőűl, kétszeresen szívökre beszél: tartózkodjanak minden törekvéstől politikai befolyásra tenni szert. «Mondd mindenkinek, szelíden, izgatottság nélkül, hogy az ügyekbe egyáltalában nem avatkozol, és nem is akarsz felőlük tudni. Férjed oly jó, oly igazságos, oly szorgalmas, hogy csak hozzá kell fordulni, te különben is idegen vagy, és nem ismersz senkit. – Ha férjed állami ügyekről vagy személyekről szól neked, ez egy esetben engedem meg, hogy a lelkiismeret, a felebaráti szeretet és tulajdon eszed parancsa szerint szólj felőlük. – Politikára nem vagy való, tartsd magadat távol tőle. Légy férjed tanácsosa, barátnője, bizalmasa, de semmit se tégy saját hatalmadból és még kevésbbé akard mutatni, hogy van befolyásod. Ismétlem, nem vagy arra képezve, ne akarj uralkodni. Hagyd gondot azokra, kiket Isten arra meghívott: úgy is borzasztó számadással tartozunk, és egy pillanatnyi örömre száz keserves jut.»* «Szeresd férjedet, az a hivatásod.» – «Más anya arra ösztönözne: iparkodjál befolyásra tenni szert: de én sokkal jobban ismerem az állami ügyek súlyát és kényességét, semhogy abban részesíteni kívánnálak. Még ah férjed be is akar avatni az uralkodásba, és kikéri tanácsodat, ne mutasd soha, engedd át neki a világ előtt az egész tekintélyt, és elégedjél meg szívével és bizalmával: az egyedüli páratlan értékű jóval.»
Odyss. VII. Csengery János barátom fordítása.

67. KATALIN CZÁRNÉ ARCZKÉPE.*
Pietro di Rotari után metsz. Csemezow.
Leányai közt legjobban szereti Mária Krisztinát, ki annyival magasabban áll mint férje, és oly szerényen átengedi neki mindenben az első polczot. «A te helyzeted oly kényes, mint az enyim volt. Soha se éreztesd vele fölénedet: misem áldozat, ha nagyon szeretünk.» Menyei közt a spanyol Luiza, Leopold neje, a «páratlan», nemcsak mert számos családdal boldogítja férjét, hanem mert őt vakon szereti, és nincs akarata férje mellett.
Bárminő magas helyet foglal el Mária Terézia az uralkodók közt, az ő ambitiójának fő tárgya nem a babér és tölgyfakoszorú, hanem az olajfa és myrthus. Nem Semiramis akar lenni: egész lényében hasonló a nagy asszony ahhoz a mesés királynőhöz: Alkinoos nejéhez, kiről Homeros énekli:
Szíves hódolattal adóznak ő neki
Maga Alkinoos, meg édes gyermeki,
S e népe, mely úgy néz mint istennőre reája,
Ha az utczán jár-kél magasztalva áldja;
Bizony mert bőven van benne okos elme,
Férfiak közt ítél: nőkhöz nagy kegyelme.

Zárókép Bél Mátyás munkájából

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages