XIV. A SELMECZI ÉRTEKEZLET. (1704. október.)
XIV.
A SELMECZI ÉRTEKEZLET.
(1704. október.)
A SELMECZI ÉRTEKEZLET.
(1704. október.)
GYÖNGYÖSRŐL serege élén Rákóczi az érsekkel együtt útra kelt az Ipoly völgye felé. Ó maga a vihnyei fürdőbe igyekezett, a hova orvosa küldte;* de útközben találkozni akart báró Szirmayval, a ki Bercsényi kíséretében betegen jött eléje. Bercsényi szerint csak nagy reménységgel kell táplálni a császáriakat, a kik úgy sem hoznak hadat; sőt jobb kevés, mint nagy hírrel jönnie a fejedelemnek.* A találkozás szeptember 20-ika tájékán Ipolyságon történt meg.* Szirmay, a nélkűl, hogy előbb Széchenyivel tárgyalt volna, egyenesen Rákóczihoz fordúlt, a kit sikerűlt rávennie, hogy meghatalmazottait elküldje Selmeczbányára, ha a császár is megbizottakat küld oda a fegyverszünet tárgyalására. A fejedelem ezt a helyet a vihnyei fürdőhöz való közelsége miatt választotta. Gyakran értekezett a körülötte levő urakkal s így részletes utasításokkal láthatta el béke-biztosait: a katholikus Károlyi Sándort, az ágostai Jánoky Zsigmondot és az ev. ref. Ráday Pált, a ki nemrég tért vissza a porosz udvarból. Ekként Szirmay néhány nap alatt elérte, a min Széchenyi, Viza és Okolicsányi hónapok óta hiában fáradoztak.* Az érsek kissé duzzogva ment előre Bátra, a honti Szekincze kies völgyébe, hogy ott nyaralva, közel érhesse a fejedelmet Vihnyén és Selmeczbányán. «Csak nem egyezik, úgy látom, a politika a theologiával!» – vélte róla Bercsényi, ki hazatérőben őt meglátogatta.*
Rákóczi emlékír. 107. Whitworth szeptember 20-án úgy tudta, hogy Rákóczi és az érsek még Gyöngyösön vannak s hogy Szirmay is oda készül. (Simonyi I. 438.) Szeptember 17-ikén azonban Bercsényi már hivatkozik a fejedelemnek a nógrádi Gutáról írt levelére. (Arch. R. IV. 146.)
Bercsényi Rákóczihoz szeptember 16. U.-o. 146.
Szirmai titkára, Sarer, már 23-ikán Bécsbe érkezett Szirmay jelentésével. Simonyi, I. 445.
Whitworth Harleynek, 1704 szeptember 27-ikén. Simonyinál, I. 449–50.
Levele a fejedelemhez szeptember 25-én. Arch. R. IV. 147.
A fejedelem néhány napot töltött Ipolyságon. Ott fogadta szeptember 25-ikén az erdélyi országgyűlésnek gróf Mikes Mihály vezetése alatt érkező követségét, a mely meghítta az erdélyi fejedelemség elfoglalására és a beiktatásra.* Idehozta gróf Veterani Gyula a Montecuccoli-vértesek alezredese is Kassa átadásának föltételeit megerősítés végett.* Ez a jó hír tehette hajlandóvá Rákóczit a fegyverszünet meghosszabbítására.* Bécsben, a hol a törökökkel való szövetkezésétől féltek, azt beszélték, hogy engedékenységének oka hosszas és veszedelmes betegsége; Whitworth angol követ azonban* ennek okát a fejedelem protestáns tanácsosaiban* kereste, kik Bercsényi szerint is mindennap kedvetlenítik a «pápistákat» s nem mérséklik a fejedelem bosszúságát. Úgy viselkednek mint valóságos gyermekek, a kiket a szép szó kényeztet, a kemény szó megrettent.* Hír szerint ünnepies küldöttséget vezettek a fejedelemhez és kijelentették, hogy hazájukat nem koczkáztatják a francziák és a bajorok kedvéért; ha tehát Rákóczi ellenezné is, ők nemcsak elfogadni, de kérni is készek Anglia és Hollandia közbenjárását. Az alkudozásokat akkor sem szakítják meg, ha a király visszautasítaná a poroszok és svédek beavatkozását; sőt, ha alkotmányuknak egyéb biztosítékát megnyerhetik, föltétlenűl az angolok és hollandok kezességét sem követelik. A protestánsok mindenesetre inkább bíztak a fejedelemben mint Bercsényiben, de Okolicsányi a közbenjárók előtt hiában vádolta hitfeleit ilyen, a gyöngyösihez hasonló föllépésről. Nem is volt szükséges, hogy fejedelmöket olyasmire kényszerítsék, a minek kívánatos voltát az a tavasz óta önmaga nem egyszer hirdette, s nem értette, a király is miért tartaná azt magához méltatlannak.* A mint Bruyninxnak mostan is írta, óhajtja, de forma szerint még nem fogadhatja el a közbenjárást, mert ez a rendekre tartozik. A hosszabb fegyverszünetnek, vagy éppen a békének az a legfőbb akadálya, hogy a király nem akarja őt elismerni erdélyi fejedelemnek; felesége és gyermekei kiadatását azonban aligha ellenezné. Ha békét kötne, azt hazaszeretetből s nem az ellenség előnyomúlása miatt tenné;* Erdélyt pedig – az odavaló rendek meghallgatása nélkül – nem akarja belefoglalni sem a hosszabb fegyverszünetbe, sem a békébe.* Egyébiránt Szirmay titkára már szeptember 30-ikán Bécsbe érkezett azzal a hírrel, hogy a fejedelem október 15-ikéig meghosszabbítja a fegyverszünetet.
Rákóczi emlékíratai, 107–9. Századok, 1906. 320–324.
U. o. 107. A szept. 23-án kelt capitulatio ösmertetése Thalynál, Bercsényi, III. 234–7.
Rákóczi szeptember 27-iki levelére hivatkozva szeptember 29-ikét említi Bercsényi, Arch. R. IV. 158.
Whitworth Harleyhez szeptember 27-ikén. Simonyi, I. 453–6.
Vay Ádám, Ráday Pál, Pápai János, Jánoky Zsigmond stb.
Bercsényi Rákóczihoz szeptember 29-ikén. Arch. R. IV. 159.
Rákóczi Széchenyihez, 1704 május 18-ikán. Katona, XXXVI. 462.
Stepney Harleyhez, szeptember 29. Simonyi, I. 458.
Whitworth Harleyhez, október 1-jén. U. o. 460.
Elküldte a selmeczi értekezletre kinevezett királyi biztosok és Stepney angol s Bruyninx hollandi követek útleveleit is,* a melyeket azonban egyideig nem akartak elfogadni, mert fejedelmi modorban voltak kiállítva.* Ezzel egymagával két hetet vesztettek. A bécsiek mindenesetre kényelmetlenűl érezték magukat, hogy Selmeczbányán egy «fölségsértővel és lázadóval» kell alkudozniok. A követség feje báró Seilern János miniszter lett, a mi nagyon érthető módon bántotta Széchenyit. Seilern különben is úgy beszélt Whitworth előtt, mintha bűnösöknek menne kegyelmet adni. «Pedig joguk van a szabadságra és a jó bánásmódra» – jegyezte meg az angol.* Stepney pedig, az egyik közbenjáró, a ki azonban most még Marlborough táborában időzött, hosszú emlékiratban fejtegette* Marlborough előtt, hogy Rákóczi tizenegy kívánsága közöl egy sem túlságos. Az országot valóban meg kell nyugtatni, még pedig a törvények és jogok tiszteletbentartásával s olyan általános bűnbocsánattal, a mely Rákóczi és vezértársaira névszerint is kiterjedjen. Mivel még nem ösmerte a fejedelmet, úgy gondolta, Erdélyért más országban adhatnának neki kárpótlást; mert multjánál fogva itthon a békében sem érezné magát biztosnak.
U.- o. 461.
U.-az október 4-ikén. U.-o. 464–7; október 3-ikán. U. o. 487. Okolicsányi október 9-ikén vitte Bécsbe az új útleveleket, a melyeket azonban a biztosok csak óvás mellett fogadtak el, mert Rákóczi még mindig fejedelemnek nevezte magát. U.-o. 488., 491–3.
Whitworth Harleyhez, október 4. Simonyinál, I. 467.
Közli Simonyi, I. 471–9.
A fejedelem szeptember végén Ipolyság mellett hagyván seregét, igen csekély kísérettel ment Vihnyére, mely Selmeczhez két órajárásnyira fekszik. Október elsején már ott volt.* Remélte, hogy két hét alatt végezhet, azért csak október 15-ikéig hosszabbította meg a fegyverszünetet.* Azt akarta, hogy a tárgyalást «némi méltósággal» vezessék s a külsőségekben is éreztessék a külföldi közbenjárókkal, hogy szabad nemzet fiaival van dolguk. Fogadásukkal Selmeczen Bercsényit bízta meg, a ki már október elején odaérkezett s pompakedvelő feleségével együtt olyan fényt fejtett ki, hogy – a mint az ottlevők mondogatták – elhomályosúlt mellette a fejedelem vihnyei háztartása. A fejedelem hiában akarta őket megnyugtatni, hogy ennek így kell lennie, a nemzet méltósága maga is követeli, hogy Bercsényi megfelelő fénynyel emelje állása tekintélyét; mégis csak vádolták, hogy az idegenek előtt ő játszsza a fejedelem szerepét, sőt valóban is neheztel Rákóczira, mert megkérdezése nélkül fogadta el az erdélyi trónt, a melyre ő vágyott.* Stepney később úgy találta, hogy a magyarok minden más nemzetnél jobban gyönyörködnek a pompában, de a selmeczi és vihnyei fogadtatásoknál – úgy látszik – önmagukat akarták, felülmúlni.*
Katona, XXXVI. 589–590. Szalay, VI. 201.
Whitworth Harleyhez, október 1-jén. Simonyinál, I. 461.
Rákóczi-emlékíratai. 109–110.
Stepney Harleyhez, november 3-ikán. Simonyinál, I. 521.
Maga Rákóczi csak egyszer jött be Selmeczre. Fejedelmi megtiszteltetésben részesűlt. Durrogtak a mozsarak, szóltak a dobok, a trombiták, fegyverbe lépett az egész helyőrség s a város elűljárósága a kapu előtt örömtől áradozó latin beszéddel fogadta.* Bercsényi majdnem mindennap kikocsizott hozzá jelentést tenni.
Lamberg följegyzései. Hadtört. Közl. 1894. 551.
A fejedelem nyiltan csak október 15-ikén bízta meg őt, hogy gróf Mikes Mihály főispánnal, Jánoky Zsigmond tanácsossal és Ráday Pál titkárral együtt megkezdje az alkudozásokat.* A császár biztosai, Seilern elnöklete alatt, Széchenyi érsek (most már titkos tanácsos is), gróf Koháry István altábornagy, gróf Lamberg Zsigmond, báró Szirmay István, Okolicsányi Pál és Viza János (a legújabb czimzetes püspök) voltak. A mint Seilern október 17-ikén megérkezett, Okolicsányit azonnal Vihnyére küldte, hogy a fejedelmet a biztosok nevében üdvözölje. Bruyninx hollandi követ személyesen ment Vihnyére, hol kitüntetéssel fogadták. A fejedelem biztosította, hogy a fegyverszünet dolgában szívesen fogadja közbenjárását, de a béke az országgyűlésre tartozik, melyet a fegyverszünet idején akar összehíni. Figyelmeztette, hogy a magyaroknak aligha nyílik több alkalmuk szabadságuk kivívására; jobb tehát karddal a kezökben elvérezniök, mint nyakukat önként a szolgaság jármába hajtaniok. Hiszen szomorú tapasztalatokból tudják, hogy sem ígéret, sem szerződés nem biztositja őket a Habsburgok túlkapásai ellen. Másnap, a mikor Bruyninx visszatért Selmeczre, a császári biztosokat nagyon aggasztotta, hogy Rákóczi csakugyan országgyűlést hirdet; mert ez csökkentené a király tekintélyét s erősítené a fölkelőket.* Ennél is rosszabb hírt vitt Bécsbe gróf Veterani Gyula alezredes. Kassa feladása után, éppen a hollandi követ ottlétekor (október 20-ikán), útbaejtette Vihnyén fiatalkori barátját, a fejedelmet, a ki szívesen látta, megvendégelte s előtte négyszemközt igen bizalmas nyilatkozatokat tett,* a mik azonban Bécsbe Veteranival már nagyon elferdítve érkeztek.* A velenczei követ szerint mindenesetre fölhatalmazta Bécsben annak kijelentésére, hogy egyéb dolga van most, mint kezet csókolni a császárnak. Utolsó csepp véréig fog küzdeni a szabadságért s ha rá kényszerítik, a töröknél keres segítséget.*
Szalay, VI. 201–2.
Whitworth Harleyhez, október 25. Simonyinál, I. 504–6.
Ugyanaz október 29-én. U. o. 508.
Stepney Harleyhez, november 15. U. o. I. 561. és a külföldi udvaroknál levő angol követekhez november 27-ikén. U. o., 565. Rákóczi azt mondta volna Veteraninak, hogy ők az örökösödési törvény eltörlését, a szabad királyválasztást, az ő független erdélyi fejedelemségének elösmerését, Esterházy nádor letételét, helyébe Bercsényi megválasztását és minden mostani birtokuk megtartását követelik. Azt is mondta volna, hogy Lipót nekik se nem királyuk, se nem császáruk; a magyar trónra nincs joga sem neki, sem fiának, a római királynak. Magyarország szabad állam, a mely szabadon választ királyt s valószínűleg Berry herczeget ülteti trónjára. Stepney szerint valószínűleg Veterani terjesztette ezt a nyilatkozatot, a melyhez hasonlót azonban ő és Bruyninx sohasem hallottak sem Rákóczitól, sem Bercsényitől. Később tehát Bécsben Bruyninxszal együtt sorra czáfolta az efféle híreket, a melyek a magyarokat tüntették volna föl a béke megakasztóinak. U. o. 561. és 566. V. ö. 508. 1.
Malagola, Deutsche Revue, 1907. 97.
Ráday Pál.*
Rádai Pál. Mányoki Ádám festménye után.
Ily körülmények közt senki sem várhatott sokat az október 21-ikén megnyilt tárgyalásoktól, melyeket egyelőre Hamel-Bruyninx vezetett. A császáriaknak három külön felhatalmazásuk volt a magyarokkal való alkudozásokra, Erdély ügyeinek rendezésére és a fegyverszünet meghosszabbítására. A hollandi követ meghatalmazó levele nem tetszett Rákóczinak, mert az ő nevét nem említette és nem szólt a kezességről, a mely nélkűl pedig ők nem bízhatnak az udvarban. A formaságokon átesve, a császáriak 24-ikén Rákóczi gyöngyösi határozatával (resolutiójával) szemben a fegyverszünetnek egészen új, de képtelen föltételeit terjesztették elő.* Bruyninx hiában intette mérsékletre Seilernt; az indúlatos, házsártos embertől a magyarok nem várhattak jót s különben is gyűlölték, mint a ryswicki békekötés negyedik (a protestánsokra sérelmes) pontjának szerzőjét. A hollandinak később már a magyarokat kellett csitítnia, hogy heves válaszszal meg ne hiúsítsák a kibontakozást. Tudni sem akartak a hónap végén lejáró fegyverszünet meghosszabbításáról. Hiában sürgette ezt Stepney is, a ki gróf Wolckra magyar kamarai elnökkel 27-ikén megérkezvén, másnap Bruyninxszal együtt jelentkezett Vihnyén. A fejedelem fényesen, udvariasan fogadta s a császáriak szörnyűködésére – bár nem elég őszintén – ők is megadták neki az uralkodó fejedelmeket megillető tiszteletet.
A Dunántúl a császáriak hatalmában maradjon. Rákóczi Ausztria és Morvaország határaitól egészen az Ipoly vizéig rendelje vissza hadait (vagyis a várakon kívűl a bányavárosokat is hagyja oda); seregei vonúljanak ki a Duna-Tisza és a Körös-Maros közéből is; a megszállt váraktól mindenütt 22 kilométerre hátráljanak stb. Szövege Katonánál, XXXVI. 571–576. és Szalaynál, VI. 203–6. Hogy ezt 25-ikén terjesztették elő, Stepney mondja. Simonyinál, I. 566.
Megértetni kivánta Rákóczi az angollal, hogy «mi magyarok olyan viszonyban vagyunk Ausztriával, mint Skóczia Angliával, mert saját külön alkotmányunk, kormányunk, hadseregünk, kincstárunk stb. van. Ausztria mégis úgy akar velünk bánni, mint Anglia Irlanddal, vagyis mint meghódított tartománynyal; pedig bennünket nem hódított meg!» Áttérve a fegyverszünet kérdésére, kijelentette, hogy már is sok bajuk, veszteségök volt a miatt, hogy bízott az udvar békés szándékaiban.* Hiszen Bercsényi 16000 emberrel fölverhette volna Bécset, Ausztriát, Morvaországot, csak Szirmay csillapítására hagyta abba a dolgot; ugyanakkor azonban Heister bevette Simontornyát, Siklóst s Földvárig ellenállás nélkűl meghódította a Duna jobbpartját, mert ráfogta, hogy őt nem értesítették a fegyverszünetről. Ezt tehát hasztalanúl hosszabbítanák meg, mert úgy sem vezetne békére, a mit pedig a nemzet őszintén óhajt. Bercsényi hozzátette, hogy a császáriak magatartása többet ér a fejedelemnek, mint Kassa és Eperjes bevétele, mert most már a nemzet láthatja, hogy csak a fegyverben bízhatik. Egyébiránt ez csupán egyéni nézetök; a nemzet nevében csak akkor válaszolhatnak, ha előbb a körülöttük levő urakkal tanácskoznak. 29-ikén a fejedelem valóban az ottlevő húsz úr elé terjesztette az ügyet; s határozatuk alapján tudatta, hogy nem adhat meghosszabbítást. Az új föltételek következtében különben is valami 5800 km2 területről kellene lemondania. A császáriak már is czélt értek a fegyverszünettel, mert kipihentették, megerősítették hadaikat. Hibáztatta, hogy a föltételekben szó sincs a békéről s hogy a király június 20-iki kiáltványa csak szakadást akart okozni köztük, a mi azonban nem sikerűlt. Ők nem foghatnak fegyvert mindennap; néhány évtized óta ez már a hetedik forradalom: Báthory, Bocskay, Bethlen Gábor, a két Rákóczi és Thököly után ő következett. Valószínűleg ez az utolsó erőfeszítés szabadságukért, Önvédelmükre, a mi első természetes joguk, minden képzelhető megfontolással újból elszánták magukat. Ha pedig az egész világ cserben hagyja őket, kétségbeesésökben inkább hódolnak a töröknek, mint hogy alávessék magukat a legnagyobb méltatlanságoknak. Stepney megjegyezte, hogy ilyen eljárásra nemigen ösztönözheti az a mód, a melylyel a törökök és a francziák mostohaapjával, Thökölyvel elbántak. Erre a fejedelem igen ügyesen (very handsomely) felelt. Hogy háborúba keveredvén az Ausztriai Házzal, a szövetségesek erejét a francziák javára megosztotta, az végzetes kényszerűség, a mit hazájával együtt ő sajnál legjobban. Megkérdezte, a király a b?ke kedvéért nem, ösmerné-e el őt erdélyi fejedelemnek; de midőn ezt Stepney lehetetlennek mondta, szóba sem hozta többé, pedig még hét óra hosszat beszélgettek. A társalgás folyamában Stepney őt Miksa Emánuel bajor választóra figyelmeztette, a ki a kedvező feltételek visszautasítása következtében földönfutóvá lett. «A jövendő Isten kezében van s ő nem hagyja el az igaz ügyet – felelte a fejedelem. – De ha szigorúságában büntetni akarja őket, jobb becsületesen halniok karddal a kezökben, mint az Ausztriai Ház igájába görnyedniök.» Megköszönte az angol és a holland kormányok közbenjárását, melyre kétségkívűl nemcsak szövetségesök, a császár érdekében, hanem a szabadságáért küzdő magyar nemzetet is megszánva vállalkoztak. Kéri őket, ha most nem jártak is sikerrel, jó szolgálatukat a béke érdekében ezentúl se tagadják meg.
Stepney jelentése november 12-ikén. Simonyinál, I. 554.
A közbenjárók Vihnyéről még aznap délután visszamentek Selmeczre. Figyelmeztették a császáriakat, hogy többé ne számoljanak a fegyverszünetnek november 15-ikéig való meghosszabbítására; másnap a fejedelem nevében Ráday Pál valóban színtelen feleletet hozott. A felek egyideig még kölcsönös magyarázatok kérésével töltötték az időt. Pedig Bruyninx meg volt győződve, hogy Rákóczi pár nap alatt nemcsak a fegyyerszünetet írná alá, hanem a békét is, ha a magyarok biztosítékot kapnának, hogy a király megtartja a szavát.* Stepney mindjárt észrevette, hogy Rákóczi Magyarország alkotmányának fenmaradását nem reméli az erdélyi fejedelemség helyreállítása nélkűl; azt pedig méltán várhatta, hogy az ellene hozott ítéletet már most megsemmisítsék. Seilernt nem kötötték utasításai, mégis mereven ragaszkodott hozzájuk. A megegyezést azzal hiúsította meg, hogy úgy járt el, mintha a francziákkal alkudoznék az európai békéről. Különben a szakítással járó felelősséget egyik fél sem akarta magára vállalni; Rákóczi azonban hamarább határozott. Október 31-ikén, a fegyverszünet lejárta napján, Vihnyéről – Selmecz elkerülésével Zsarnóczán át – az ipolysági táborba indúlt s oda még aznap megérkezett.*
Rákóczi később (Emlékir. 110.) azt mondja, hogy a hollandi követtől azért tagadta meg a fegyverszünet meghosszabbítását, mert Kassa feladása után a faltörő ütegeket egyenesen Lipótvár ostromára akarta vitetni.
A selmeczi tárgyalásokról l. Rákóczi emlékir, 109–110. Hist. des rév. II. 247–257. Egy lengyel kir. tanácsosnak levele Thalynál, Tört. Kalászok, 167–9. A közbenjárók levelei Simonyinál, I. 487574. Katona, XXXVI. 559–588.
)
A nagyszombati csata hadfelállítása. (1704. decz. 26.). Az eredeti rajz a gróf Forgách-levéltárban. Megjelent Thaly: Ocskay László I. köt. 2. kiadásában.
November 5-ikén Seilern, Lamberg és Koháry is elutaztak. Másnap, a gazdag aranybányák megtekintése után, Bercsényivel a holland és az angol követ szintén odahagyta Selmeczet. Mocsonokról november 4-ikén írt levelökben megköszönték a fejedelem vendéglátását s reményöket fejezték ki, hogy az alkudozásokat az ország nyugalma helyreállítása érdekében csakhamar újrakezdhetik. Válaszában Rákóczi valóban kérte is őket közbenjárásuk folytatására.* November 21-ikén Stepney kihallgatásakor viszont a király jelentette ki, hogy a béke érdekében a fölkelők makacssága mellett is megtesz mindent, a mi becsületével és méltóságával nem ellenkezik.* És november 25-ikén újra beküldte Heistert Magyarország – meghódítására.*
Az alkudozásokra nézve 1. Stepney november 3., 12., 15. és 19-iki jelentéseit Simonyinál, I. 525–539., 550–558., 559–567., 569–571. Széchenyi jelentése a királyhoz u. o. 543–8. Viza és Okolicsányi a pfalzi választóhoz november 26-ikán. U. o. 577–582. Lamberg följegyzései Hadt. Közl, 1894. 550–2. Rákóczi emlékíratai, 109–110. Thaly, Bercsényi, III. 243–265. Katona, XXXVI. 559–588. stb.
Stepney Harleyhoz, november 22. Simonyinál, I., 572–3.
U. o. november 26-ikán, 575–6. A fejedelem panasza szerint Heister 16000 osztrákkal közelít, a ráczok és horvátok másfelől jönnek, a császár más seregei Erdélyből és Tótországból, ahogy a magyarokat elborítanák». (Egy lengyel kir. tanácsos levele. Thaly, Tört. Kalászók, 169.)
