IV. A SZERELMES DALNOK. | Magyar Történeti Életrajzok

IV.
A SZERELMES DALNOK.

42. ULENOVNIK VÁRA ÉS A BEJÁRAT A VÁRKASTÉLYBA.*

Klenovnik vára és Trakostyán vára Spányi rajzai után.

Zrínyi Péter házassága. Miklós Nagy-Hefflányba megy Esterházy nádor látogatására. Esterházy Miklós nádor nagyheflányi udvara. Zrínyi Miklós megismerkedik Esterházy Júliával. Szerelme iránta. Júlia Nádasdy Ferenczczel lép házasságra. Zrínyi haza utazik. Első költészeti kísérletei. Ismeretsége Drugeth Jánossal. Drugeth János és Draskovich Gáspár. A trakostyáni udvar. Zrínyi szerelme Draskovich Eusébiához. A Viola-dalok. Eljegyzi Eusebiát. Feszült viszony köztük. A Zrínyiász keletkezése. A kor viszonyainak befolyása a Zrínyiász alapeszméje s eszmemenetére. Az egyes énekek. A XIV. ének. A Zrínyiász személyei. Miklós nagynénjének halála. Végrendelete. Öcscse, Péter pört indít ellene. Miklós lakodalma. A Draskovich-birtokok. Draskovich János bán megtámadja Gáspár rendelkezését az ősi javak körül. A Zrínyi-birtokok gyarapodása.

DERES HÓHARMAT járta már a mezőt, a mikor Zrínyi Miklós a Muraközbe 1645 őszén visszakerűlt. Pár esztendő óta gyakran és huzamosan volt oda, s a mikor haza-haza látogatott is ősi fészkébe, téli pihenőre, a fű növéséig: rendszerint a toborzással és fölszereléssel foglalkozott. A háború gondja és gondolatja azonban nem vonta el egészen a szív szórakozásától és szükségletétől, – a szeretkezéstől. Hiszen a szerelem nem egyenetlen a vitézséggel, hiszen Vénus is barátkozott Marssal, kinek sisakjában galambok fészkelnek. Hősünk nem tagadja, nem tagadhatja, hogy olykor a szerelem is bántotta.* Olykor és nem egyszer. De mi természetesebb, mint hogy abban az időben, a mikor a fiatal ember képzeletében minden leány a megtetesült női eszmény, vére fel-fellobban és édes gerjedezéssel ég. A természet ez örök és igaz törvénye alól, mely mindenkiben megnyilatkozik, Zrínyi Miklós sem lehetett kivétel. Öcscse, Péter, már 1641 őszén megházasodott és külön költözött, még pedig vagy az ozalyi vagy a bakari várba; így ő a magános életet annyival inkább érezhette. S már ettől az esztendőtől fogva megvolt az erős szándéka, hogy maga is megházasodik, ha Isten kedvező szerencsét mutat, – a mint a bakari osztályos levél kifejezi.*

GROFF ZRÍNI MIKLÓS: Adriai tengernek Syrenája. Bécs, 1651. 6. l.

Országos Levéltár: Fasciculus 319, nro 39. A levél kelt 1641. április 25-én.

43. NAGY-HEFFLÁNY.*

Nagy-Heflány Dörre rajza után.

«Kedvező szerencse» pedig hamar kinálkozott. 1642 nyarán benézett Nagy-Hefflányba, a hol a nádor szíve gyászával és hazafi bánatával küzködött.* Mintha csak a Sors ellene fordult volna, hogy mindama javakért, a mikkel pályája ragyogó és boldog felében elhalmozta, élte alkonyán keserves váltságot vegyen: Esterházy Miklós egymásután vesztette el jóságos nejét, legöregebb fiát és viruló menyét,* valamint a király bizalmát, tiszte tekintélyét és befolyása erejét. S a családi csapások annyira megtörték hogy a vigasz elől sötéten elzárkózott; a nádori nehézségek viszont annyira elkedvetlenítették, hogy hivataláról azok érzetében leköszönt.* Ha valaki, bizonyosan Esterházy nem szolgált reá a király bizalmatlanságára; hiszen a Habsburgok iránt való hűségében és hódolatában soha egy pillanatig meg nem ingott. Állhatatosan megmaradt mellettök még a legélesebb és legkoczkázatosabb veszedelmek közepette is, a Bethlen Gábor fenyegetése és támadása alatt, a mikor Leopold főherczeg, a II. Ferdinánd helyettese, hiában biztatta, hogy alkalmazkodjék a körülményekhez a jövő érdekében, a király és haza javára;* állhatatosan oltalmazta és előmozdította házok érdekeit I. Rákóczy Györgygyel, sőt az országgyűlésen nem egyszer magával a nemzettel szemközt. Mert a törvények ellenére német őrségeket vitt be a véghelyekbe, sőt szinte élte koczkáztatásával Érsekújvárba: de megcselekedte, a mi hite szerint a felség és az ország javára volt.* A személyes áldozattól a sereg tartásában, a fáradozástól a III. Ferdinánd választásában, s a vállalkozástól a rendek panaszainak csillapításában soha vissza nem riadt: mert meggyőződéseként a török kiverése a nemzet összetartásával, a nemzet összetartása az ország egységével, az ország egysége a Habsburgok hatalmával s a Habsburgok hatalma a katholicismus szövetségével vihető csupán keresztül. Ez volt az ő hazai és erdélyi politikájának sarktétele, melyen minden cselekedete épült. Következésképen azt tartotta, hogy a katholicismus támogatása a Habsburgok hatalmának erősítésére, a Habsburgok hatalma az ország egészére, az ország egysége a nemzet összetartására s a nemzet összetartása a török kiverésére vezet; s inkább elnézte és elkövette a sérelmet, csakhogy végczéljának megvalósítását egyengesse. De ebben a meggyőződésében, ebben az elfogultságában nem feledte el, hogy a nádor tiszténél fogva közvetítő a király és nemzet között; s a míg egyfelől a nemzetet csöndesítette, hogy hagyjon fel örökös panaszaival; addig másfelől a királyt sürgette, hogy a jogos vallásos sérelmek kielégítésével, a bajok orvoslásával édesgesse magához a magyart.* Nagy és nemes jellemét félreértették, engesztelése a nemzetben idegenséget, egyenessége a királyban bizalmatlanságot ébresztett; s tizenhat éves nádorkodás után nyugalomba készült és semptei, majd nagyhéfflányi udvarába vonúlt. A fiatal Zrínyi azonban megértette és méltányolta, hisz osztozott felfogásában; s tiszteletével, részvétével és vígasztalásával felkereste családi magányában.

BUBICS ZSIGMOND: Esterházy Pál Mars Hungaricusa. Budapest, 1895. 12. l.

MERÉNYI LAJOS: Herczeg Esterházy Pál nádor. Budapest, 1895. 62–64. ll.

Magyar Történelmi Tár. VIII. Pest, 1861. 165. l. HORVÁTH MIHÁLY: Magyarország történelme, V. Pest, 1872. 426–427. ll.

MERÉNYI LAJOS: Herczeg Esterházy Pál nádor. Budapest, 1895. 22. l.

HORVÁTH MIHÁLY: Magyarország történelme. V. Pest, 1872. 400. l.

TOLDY FERENCZ: Galantai gróf Esterházy Miklós munkái. Pest, 1852. LIII–VII.

44. ESTERHÁZY MIKLÓS ALÁÍRÁSA.*

Esterházy Miklós 1623 szept. 23-án Ujvárott kelt levélről vétettek.

A nagyhéfflányi udvar a nádor gyötrő gyásza és borongó bánata közt sem maradt egészen sugártalan. Ragyogó sugara a ház serdülő leánya, Júlia volt, kinek nyomán derű és öröm fakadt. Mint a harmatos Hajnal oly friss, oly fiatal még ekkor, hiszen csak tizenharmadik évében járt; de a gyönyörű gyermek bája már igézett.*

MERÉNYI LAJOS: Herczeg Esterházy Pál nádor. Budapest, 1895. 64. l.

45. ESTERHÁZY MIKLÓS NÁDOR.
Wiedemann egykorú rézmetszete után.*

Puchaim arczképe, Esterházy Miklós nádor, Zrínyi Miklós, Draskovich Miklós, Lippay György, Draskovich György, Lónyay Zsigmond, Pálffy Pál, Ostrosich Pál és gróf Csáky László arczképei Wiedemann egykorú metszetei után készültek.

Beszédes nagy szeme, pirosló kis ajka, finoman metszett szemölde és orra, az arcz nemes vonásaival és a termet lenge karcsúságával már előre hirdette korai fejlettségénél fogva a gyönyörű hajadont, ha egyszer szépsége a maga egész teljében és pompájában kibontakozik. Zrínyi épen a kertben, a nádor kicsi kedvenczével, Palkóval enyelgett, a mikor Júlia is lejött oda,* s mint a méhe virágról virágra szállt. A fiatal levente egyszerre bele szeretett és a jövő áldásával, a páros élet boldogságával foglalkozott; mert kedvezőbb szerencsére csakugyan széles Magyarországon nem számíthatott, mintha veje lehet Esterházy Miklósnak, a nagy magyarnak és nagy nádornak, ki a nemzet idegenségének és a király bizalmatlanságának ellenére is még mindig akkora erkölcsi hatalmat képezett, hogy lemondásának elfogadásáról szó sem lehetett;* az ő oldalán, az ő vezetése alatt, az ő hagyományainak és összeköttetéseinek öröklésével mily könnyen emelkedhetik az ő pályája? De ha mindez megvillant is büszke és feltörő lelkében: mégis kétségtelenűl érzése döntött elhatározásában. Az Esterházy-udvar gyakori vendége lett, teli reménységgel, mert Júlia örömest hallgatta meg. De reménysége aggodalommal, aggodalma vívódással váltakozott; ez a lelki harcza, zaklató szenvedése szinte két esztendeig viharzott, mert veszedelmes versenytársak jelentkeztek. Eljött kérőbe gróf Nádasdy Ferencz, Pálnak, az Eszterházy nádori ellenjelöltjének fia, Magyarország Krözusa, s eljött háztűz-nézőbe Kázmér, lengyel királyi herczeg, a ki alig szemlélte meg Júliát, szintén megszerette, s Esterházy Pál följegyzése szerint csak azért nem vette el, mert bátyja hirtelen meghalt, s ő a királyi szék elfoglalására országába sietett, a hol ángyát vette el.* Nádasdy ellenében Zrínyi újra bízhatott: de kétszeresen csalódott, mert a leányt nem ő kapta meg. Legfölebb abban találhatott vérző szíve, sebhedt önérzete vigaszt, hogy «a dolog másokon múlt el.»* De az ily vigasztalás mit ér? A lettet létlenné maga az Isten sem teszi. Júlia lakodalma csak megtörtént Nádasdyval, 1644 február elején, Kis-Martonban, fényes pompával, a magyar és lengyel király képviseletével; s az ünnepi lakomát csak Nádasdy ülte meg keresztúri udvarában nagy és főurak jelenlétében.* Zrínyi pedig csalódásával és keservével, mint előbb habozásával és küzködésével a Dráva erdeit járta, hol a tél és tavasz, a mikor a háború pihent, a legtöbbször találta. Vadászva szórakozott és dalolva vigasztalódott, mert Diana és Apollo nem hiában egy-testvér, Zrínyi mindkettőnek tisztelője és követője volt. A mikor letette fegyverét, fölvette lantját, mely bizonyosan még az olasz költők ihletétől, az olaszföldi út hatásának melegében és közvetlensége alatt szólalt meg először; s boldogtalanságának panaszait és emlékeit elzengte. Beszédbe ereszkedett Echóval, a szegény nymphával, a ki maga is szerencsétlen szerelmének áldozata lett, hogy tőle tudakolja meg: ha ég-e miatta Júliá lángban? S az Echó erős részvéttel, de kissé gyönge rímmel felelte vissza: «Abban».* A szerelmes dalnoknak mégis valami enyhületűl szolgált a tudat, hogy «a dolog másokon múlt el»; mert még a menyegző után is hitegette magát, hogy a mint ő vergődik; azonkép Júlia sem lehet boldog. S újra feltűnik előtte a kis kert, benne gyönyörű méhecskéje, szájában a harmatos mézzel, ki csak láttatjával is táplálta: de a méhecske megúnta a rózsát és rút nádra, undok békanyálra szállt, minélfogva már soha övé nem lesz. Esengve és elborúlva fordúl Echóhoz:

BUBICS ZSIGMOND: Esterházy Pál Mars Hungaricusa. Budapest, 1895. 12. l.

HORVÁTH MIHÁLY: Magyarország történelme. V. Pest, 1872. 427. l.

BUBICS ZSIGMOND: Esterházy Pál Mars Hungaricusa. Budapest, 1895. 13. l.

BUBICS ZSIGMOND: Esterházy Pál Mars Hungaricusa. Budapest, 1895 12. l.

MERÉNYI LAJOS: Herczeg Esterházy Pál nádor. Budapest, 1895. 66. l.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 302. l. A Magyar Tudományos Akademia kiadása. Ez a kiadás, mely az Akademia irodalomtörténeti bizottságának megbízásából most van sajtó alatt, részint a költő műveinek a saját kezével javított tisztázatából, részint a saját írásából készült: így ez lesz az első teljes és hiteles kiadás. Mert az Adriai tenger Syrénájának első kiadása 1651-ből a dunántúli nyelvjárás jellegéből sokat vesztett, s minden éneke teli eltéréssel, kisebb nagyobb hibával a szó kihangzása és ragozása, a verselés és értelem tekintetéből, – némelyikben van száz is. A költő kézirati hagyatéka fiának, Ádámnak leányával, Leopoldinával a gr. Daun-család birtokába jutott és maradt 1891-ig. Most a zágrábi egyetemi könyvtár birja, mely az első teljes és hiteles kiadás szövegéül a legszivesebben engedte át. A mikor Zrínyi költeményeire hivatkozunk, mindig ezt a kiadást idézzük.

Siry hát teis velem,
Nymfa keservessen,
Ma holtnak kell lennem.

A nympha az utolsó szóra jószivűn válaszolja vissza: «Nem». S a szerelmes dalnok megcsillapszik, szenvedélye sóvárgásba töredezik, s epedező hangon üzen az Echótól méhecskéjének:

Ha kérdi éleké, mondgyad, hogy én égek.
Ha kérdi kichoda, mondgyad, hogy uan oda.
Az te róza uirágod,
Kiről te harmatot,
Gyönge illatokot
Gyönyörködue szettél,
Benne gyönyörköttél,
Mastan elárultad.
Mert talán nem tuttad,
Az nád töredéken,
Noha neuedéken,
Hogy meg unod mingyárt,
Mert rá nézniis árt,
Nézd hináros szemét,
Choportos üstökét,
Széltül haitott niakát,
Nem álló derekát,
Nézd az ű gyükerét,
Meg látod ereiét,
Mert ninch az ű benne,
Ki neked kellene,
Had el én méheckém,
Édes szép képechkém,
Megtalálod nálam,
Ki bizoni nem álom,
Mely fris az rósa szál,
Noha tüskében ál,
Nem szúr meg tégedet,
Nem sérti szemedet.
Az uirágia uörös,
Az gyükere erős,
Maga szép illatos,
Hozzád hasomlatos,
Lám, sokan szeretik,
Szépségnek uiselik,
Chak te iűi és szály rá,
Kiuánod mászorra
Eő állandoságát,
Rothatatlanságát,
Így izene néked,
Az ki szeret téged.*

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklósnak költői művei. Budapest, 1896. 305. l.

A kis kert a dalnok szerelme, a rózsa-virág a dalnok maga, mint a virág-ének megszemélyesítője; a méhecske Esterházy Júlia, a nád pedig Nádasdy, mint a családi czímerök nádjának * képviselője. A kert képzete azonban valószinűleg nemcsak a virág-ének természetéből, de a nagyhéfflányi kert vonatkozásából is ered, hol a szerelmes dalnok a leányt először pillantotta meg; míg a nád bizonynyal a szerencsés vetélytársnak nevére és czímerére utal. De sem az édeskedés, sem a gúnyolódás nem használt többé: Júlia reá nézve örökre elveszett. Mert a titkos emésztődésről, a kielégítetlen vágyak és hevülések elfojtott gyötrelméről alig szólhatunk nála, a ki ura családfáját tizennyolcz hajtással gazdagította.*

NAGY IVÁN: Magyarország családai. VIII. kötet. Pest, 1861. 27. 1.

MERÉNYI LAJOS: Herczeg Esterházy Pál nádor. Budapest, 1895. 67. l.

46. NÁDASDY FERENCZ ARCZKÉPE.
Gualdo Priorato munkája után.*

Nádasdy Ferencz arczképét Gualdo Priorato munkájából vettük.

Különben maga Zrínyi sem sokáig kesergett utána. Sokkal fiatalabb és sokkal lobbanékonyabb még ez idő szerint, semhogy sebe hamarosan be ne forrhatott volna. Ez a dala 1644 tavaszán keletkezett, s a következő tavaszszal már új szerelméről énekelt. Még az őszi hadakozás alatt megismerkedett Homonnai Drugeth Jánossal, a heveskedő országbíróval, ki birtokainak és várának elvesztése után Rákóczy György újabb diadalai következtében egész családjával Horvátországba bujdosott és Draskovich Gáspár vendégszerető udvarában nyugasztaló nyájas menedéket talált.* Gáspár gróf a nagynevű bánnak, gróf Draskovich Jánosnak unokatestvére, a trakostyáni és klenovniki ősi jószágokon Varasdmegyében gazdálkodott, ha ugyan fényűző, pazar élete gazdálkodás számba mehetett. Művelt és eszes ember, jó barát és víg czimbora, de mintha a középkor tévedéséből és feledékenységéből keveredett volna e század emberöltőjébe: a középkori hatalmaskodó várurak önkénye, szeszélye, indulatossága és féktelensége ki-kitört belőle. S mint rendszerint az olyanok, a kik szilaj kedvtöltésekkel, szünetlen mulatozással élik világukat, ideges érzékenység és petyhüdt közönyösség között imbolyognak: ő is a legellentétesebb hevülések végleteiben ingadozott. Bőkezű és önző, nagylelkű és kicsinyes, gondos és könnyelmű volt; a mint épen a hangulat alkalma, vagy alkalom hangulata sugallta és ragadta, de mint házigazda előkelő szeretetreméltóságával, áldozatkészségével, figyelmességével és fényűző pazérságának keresetlenségével mindég elbájolt. Az országbirónak és családjának kényelméről és ellátásáról a legnagyobb gyöngédséggel gondoskodott: a klenovniki várat, egészen szerencsétlen barátja rendelkezésére bocsájtotta.* S itt a hontalannak még hazája, a födéltelennek új hajléka lőn.

RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum. Bécs, 1772. 215. l.

Ugyanaz, ugyanott.

A zempléni Hegyalja helyett a Macelj a Ravna górával és Ivanćicával uralkodott a vidéken, s a megszokott képek helyett új benyomásokkal enyhítette a Sors üldözésének keserveit.

A merre csak a szem ellátott: ormok és völgyek, tavak és patakok, erdők és várak váltakoztak, gyönyörködtető látványúl és szórakoztatásúl; a tél vakító fehérségében ép oly megragadók, mint a kikelet zöldelő pompájában. A közeli szomszédságban, egy fél mérföldnyire nyugat felé, emelkedett Trakostyán, a Gáspár gróf székhelye, meredek magaslaton, regényes fekvéssel. A kis Cemernica patak, mely a Brezova hegyeiben fakad, itt kiszélesedve tavat alkot, mely fenyvesek közepette ragyog. Felette a Ravna gora komoly fenségében, lentebb a trakostyáni vár erdő ölén; a tórul a várra fel gyönyörű kilátás nyílik.* Ez a tó élő víz, a Cemernicából növekszik és a Bednyával apad, mely belőle szakad és a bednjai virágos völgyön át a Drávába siet: így örökké újul és örökké fogy. A XVII. század közepén nagyobb volt, mint ma, mert egykor egészen Lepoglaváig terjedett.* Az erdőségek is le a bednjai völgyig ereszkedtek és a Dráva erdeivel összefolytak. Még akkor itt a gyér lakosság összébb szorúlt, az apró falvak, mint jobbágyi fészkek, a tisztásabb helyeken szerényen meghúzódtak. Mozgalmasabb élet csupán a Gáspár gróf váraiban és udvaraiban lüktetett. Most különösen Klenovnikon volt elevenség. Mert a házi gazda Trakostyánról vagy Luttenbergről gyakran ellátogatott, hogy nemes vendégével búfelejtésül a csillogó luttenbergi vagy vinicai mellett el-elpoharazzon. Természetesen poharazás közben megeredt a politika; s a haza sorsáról, szerencse forgásáról, az erdélyi fejedelemnek és pártjának rohamos sikeréről annyival keserűbb beszéd pattoghatott, mert mind Gáspár gróf, mind az országbíró az uralkodó ház és uralkodó vallás híve volt; de természetesen közbe-közbe felvillanhatott a bízó és biztató szó is a király és egyház végleges győzelméről, a Drugeth visszatéréséről, s méltóságainak, várainak és birtokainak visszafoglalásáról. Hisz vérmes olasz vérével, ez ősi örökségével, ép oly könnyen szőtte, mint fogadta el az álmodozást. S a házigazda ilyenkor, valószínűleg mindég huzamosabb időre, magával hozta vagy itt is hagyta egyetlen leányát, Mária-Eusébiát, hogy az országbíró fiatal feleségének, Jakussich Annának, édesgető szórakoztatására legyen. Szegény asszony még alig harmincz esztendős, már is mennyi aggodalmat és félelmet szenvedett keresztűl, kivált a mikor ura a csatasíkon és maga a jeszenei várban a legkoczkázatosabb veszedelmek között forgott; s most, mint bujdosó csillag bujdosó társa kerűlt vissza, tizenegy éves fiacskájával, a kis Gyurkóval, és még kisebb leányával, Borával, a horvát földre, a honnan valaha elei kiszakadtak.* S a társaság örömére meg-megjelent Klenovnikon Draskovich Borbála, a bánnak serdülő leánya is, hogy Eusebiával az Anna asszony vígasztalásában és mulattatásában gyöngéden megosztozzék. S a hol fiatal menyecske, s két szép és gazdag eladó-hajadon van együtt: onnan a szerelmes lovagok sem maradhatnak el.

PROSVJETA. Zágráb, 1895. 368. l.

NAGY IVÁN: Magyarország családai. III. kötet. Pest, 1858. 398. l. V. kötet. Pest, 1859. 288. l.

47. TRAKOSTYÁN VÁRA.*

Klenovnik vára és Trakostyán vára Spányi rajzai után.

A várba sokszor el-elnézett Erdődy Farkas, a petrinjai parancsnok fia, a lyányok régi ismerőse, ki rokoni ragaszkodással és gyúladozó érzéssel forgolódott mellettök. Bátor és deli ifjú volt, vitézségben és szerelemben egyiránt szenvedélyes; de abban még kevés próbával, ebben még elhatározás nélkűl; mert legalább a látszat szerint még nem választott Eusébia és Borbála közt: hisz mind a kettő szép és viruló. A lyányok hamarabb tisztába jöttek szívökkel, közülök a házi kisasszony égett érte titkos emésztő tűzzel.* Aztán el-eljött Zrínyi Miklós, a mint téli pihenőre, a tél közepén, haza tért.* Kétségtelenűl Gáspár grófot már előbb ismerte: de Klenovnikba ez alkalommal mégis Homonnai Drugeth János miatt vonzódott. Hiszen nemcsak a bajtársi becsülésnél és megegyező gondolkozásnál, de az atyafiság többszörös szálainál fogva is szánni kellett a büszke országnagyot ebben a számkivetésében. Azért érdeklődő részvéttel kereste föl, sőt pénzzel és élelmi szerekkel nem egyszer lepte meg.*

KANYARÓ FERENCZ (Figyelő, XIX. kötet, 85–95. ll.) mutatott reá először a Zrínyi szerelméről szóló tanulmányával a szereplő személyekre: de a mit aztán e szerencsés leleményből föltevéseivel az idyllek keltéről, a Borbála boldogtalanságáról, Eusebia betegségéről és az Erdődy Farkas szerepéről kifejt, határozott tévedés.

Soporni Miklós még 1644 deczember 23-án Nagy-Szombatról azt írja Keviczky János kassai főbirónak, hogy Puchaim Zrínyi Miklóssal a városban időznek, míg seregök Galgócz felé a falvakban fekszik; Kőrössy István pedig már 1645 január 22-én ugyancsak Nagy-Szombatból azt jelenti a fejedelemnek, hogy Zrínyi haza ment, minél fogva a lovasság megfogyott: így vagy deczember végén, vagy január elején kellett Csáktornyára megtérnie: (SZILÁGYI SÁNDOR: A linczi béke okirattára. Budapest, 1885. 152. és 204. l.)

RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum. Bécs, 1772. 215. l.

48. ZRÍNYI MIKLÓS ARCZKÉPE.*

Zrínyi Miklós ilyeténkép 1645 elején ellátogatott Homonnaiékhoz, el bizony a – Gáspár grófékhoz. Mert a lobbanó leventének egyszerre szemébe tűnt a bimbózó két virág. Borbála is bájoló volt, sőt szép* fakadó fiatalságával, egyszerűbb és közönségesebb mégis: de Eusébia egyenesen igéző a maga aranyos hajával, fekete szemével, rózsás fejér arczával, márvány állával, domború mellével és könnyű karcsúságával;* a mellett teljesen kifejlett és a nőiségnek összes titokzatos hatalmával hódított. Tekintetében bizonyosan meg-meglobbant a belső szenvedély villogó fénye és szépségével az érdekesség szövetkezett hatása emelésére. Ha beszélt, kláris ajka szépen szólt,* és szelleme műveltségéről tanúskodott, melyet talán épen a klenovniki zárdában szerzett.* De úgy látszik, nemcsak a fehérsége, a keménysége is vetekedett a márványéval, mert akár rejtegetett érzelménél, akár lyányos védekezésénél fogva tartózkodó, hideg és büszke szűz maradt.* A mi mind csak meglepőbben és mélyebben hatott a fiatal emberre, ki heves szerelemre gyúlt iránta: de remélletlen ellenállásra talált. Hogyan? Az ország első leventéje?

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 11. l.

Ugyanaz, ugyanott: 2, 4, 15, 18, 307. l.

Ugyanaz, ugyanott: 307. l.

Keglevich Péter Naplója. Magyar Történelmi Tár, XIII. 1867. 244. l.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 2, 3, 9, 13, 14. ll.

Zrínyi Miklós megkésett. A leány szívének már megvolt a maga eszménye, melyen annyival féltékenyebb ragaszkodással csüngött, mert saját sóvárgásából választotta és önkénytes áldozattal tisztelte; a mellett Zrínyi nem is volt valami szép, legalább nem tartozott az apollói és antinousi jelenségek közé. Érdekes és férfias vonásai kissé érdesek és darabosak, még a Wiedemann rajzában és metszetében is, a mely pedig ép ifjúságának idejéből sok kedvezéssel állítja elénk egyéb képeihez képest. S arczáról maga vallja, hogy olyan fekete, mintha Lybiában született volna,* a mi a túlzás ellenére is jellemző. De egész kifejezésében és magatartásában a szellemnek és erőnek, a gondolkozásnak és daliasságnak ritka bélyege nyilatkozik meg. A mint Wiedemann ábrázolja, az öltözet keresetlenségében is, egyszerű magyar dolmányával és magyar kucsmájával, van valami megkapó rajta. Kucsmája fiatalosan, kissé félrecsapva borúl nyakába omló fürteire, a mihez a méla tekintet, duzzadó ajk és gömbölyű teli áll a rövid kis bajúszszal épen jól illik és összhangzatosan áll; s a deli termet, melyet maga emleget, teljesen talál;* de a homlok pár éles vonása, a nagy szemek mélysége, és az orr merész metszése érettebb és határozottabb kinyomatot ad az egész arcznak. Ha hízelgő szava megáradt, ifjonti lelkességének és tüneményes lángeszének szikrázása bizonyosan pazarul csillogott: de a lyányok az álmodozás korában egy ragyogó szemet, egy mosolygó szájat többre becsülnek Aristoteles minden bölcseségénél és Homér minden énekénél. Aztán Zrínyi leveles volt, előbb Esterházy Júliáért rajongott; nem is ő hagyta el, nem is érte, hanem az pártolt el tőle. Pedig légy tízszer csapodár, a ki csalsz, a lyányok szívesebben elnézik, mintha egyszer magad csalódol; mert akkor bizonyos veszedelmes dicsőség mondaköre fölemel szemökben, míg ekkor legfölebb szánalmat vagy bosszankodást találsz, ha hozzájok közeledel. A serdülő Borbála, a maga szerénységében és tapasztalatlanságában nem sokat okoskodott a hős láttára gyúladozott és őszinte vonzalomra lobbant:* de Eusebia hajthatatlannak, hitetlennek és kegyetlennek mutatkozott.* Zrínyi, a ki annyi csatában diadalmaskodott, egy gyönge virággal nem boldogúlt. Fényes neve, dús öröksége, előkelő állása, híre, vitézsége, dicsősége, fiatalságának annyi nemes tulajdonával és jövőjének annyi biztató ígéretével hiában beszélt mellette: nem használt, számba se jött. S az Eusébia tartózkodása ingerelte, hidegsége zaklatta, büszkesége lázította: s ő tehetetlenűl küzködött. Szerelme annál hatalmasabban és szenvedélyesebben verte föl szívét, minél viszonzatlanabb- és kilátástalanabbnak ismerte föl. A vadászathoz és költészethez menekűlt. Könnyű nyilát kezébe vette és bolyongva járta a Dráva erdeit. Vadat üldözött: pedig ő volt az üldözött! Vagy ha kifáradt s egy dűlt jegenyefára lepihent, lantot fogott és panasza rajta felcsattogott. Ime, 1642 óta, télben és tavaszban mennyiszer bujta és barangolta ezeket az erdőket, mennyiszer kereste és kergette bennök a veszély izgalmait, hogy szerelme izgalmaitól szabaduljon a szabadban; de sem meg nem szabadúlt, sem meg nem enyhűlt.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 18. l.

Ugyanaz, ugyanott. 11. l.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 11. és 300. ll.

Ugyanaz, ugyanott. 2, 3, 9, 13, 14. ll.

Mert mindenkor benne úyult az égeő szén,
Vagy uolt az esztendő iffiu auagy uén,
Mindenkor eő sziue háborúságban lén.*

Ugyanaz, ugyanott. 1. l.

Így pihenése sem volt pihenés, sőt keményebb küzködés, mert vad helyett a saját vérével vívódott. Ez a vér lüktetett, lobogott, követelt: minden cseppje Viola kegyetlenségéről panaszkodott. S ki ez a Viola? A virágénekek nyelvén egyszerűen a kedves, de a kedves Zrínyinél alakot cserél: előbb Júlia, most Eusébia. A mikor 1645 kikeletjén a Viola-idylliumok kelnek, már egyenesen Eusébia: de az elsőben még a múlt szenvedése is vissza-visszasír. A szerelmes dalnok helyzete a régi, a bizonytalanság és boldogtalanság: de a jelenete más. Júlia hajlott hozzája, akkor «másokon múlt el a dolog»: most másokkal bírna, de Eusébia megvíhatatlan. Az első idyll bevezetése általános, a múlt egy-egy emléke bele-beleszövődik; a mint azonban panaszszal, váddal, példázással Viola ellen fordúl: már csak Eusébiára vonatkozik. Így foly össze a múlt a jelennel, a vadász egykori vergődése mostani háborgásával, mely a természet ölén sem talál gyógyulást és feledést. Hiszen a kikeleti nép vigaszik, de számára nincs vigasz; a sívó oroszlán és az erdei kan ellágyúl, de Viola nem szelídűl. A szerelmes dalnok még a tavaszi újhodás derűjének és dalának sem örűlhet.

Mit örülök raita, ha hegyrül le ment hó,
Ha bánat ugy hordoz, mint ereős száiu ló,
Ha az én sok könyuem áruizhez hasomló,
Ha búm örökké nő, mint fára az komló.*

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 2. l.

49. DRÁVA ZRÍNYI-FALVÁNÁL.

Viola, mint tigris a vérben, gyönyörködik az ő lelke fájdalmában, az ő véghetetlen nehéz bánatában; az aczél meglágyulhat tűzzel, mesterséggel, hangyanyom megismerszik a kövön idővel: de a kegyetlenen az ő sok sűrű sóhajtása annyit se fog, mint a gyönge szél a tölgyfán, a mely nem hajolhat, tengerhab a sziklán, melyet meg nem ronthat. Keménységét hiában írja könnyeivel, idegenségét hiában apolgatja* verseivel; a mint mindjárt az első idyll elején keserűen vallja. Tehát apolgatja vala: s nem ezzel apolja legelőször. Ebben a könnyel való irásban, ebben az apolgatásban bizonyára még számos éneke fakadt, mely vagy elveszett vagy lappang: de a mi megmaradt ebből az időből, az 1645 kikeletjéről, a leghevesebb és legviharosabb szenvedélyről beszél. A szerelmes dalnok hiában zengi, sírja a maga dalait: Viola, mint galamb az ölyű előtt, fut előtte. Szépségében elbizakodott és meg se hallgatja: pedig az idő leszedheti ifjúsága rózsáit, sűrű barázdákkal megszánthatja orczáit és ezüstté fordíthatja szép, aranyos haját; mert a szépség olyan, mint a gyöngyvirág, mely könnyen hervad, mint a csorgó-patak, mely vissza nem folyhat.* S akkor, majd akkor sajnálni fogja, hogy oktalan volt, hogy a rózsát virágjában le nem szakasztotta: nem szeretett, a mikor lehetett volna!* Széles e világon a szerelem uralkodik: a fülemile párjáért eseng és szép siralmas verssel hívogatja, az özvegy gilicze társa után keserg, s a száraz ágon elhagyatottságát panaszolja: a vitéz oroszlán és a vad tigris, az iszonyú medve és a szilaj szarvas szerelemtül rebeg, s a nőstényhez mind olyan, mint az egyűgyű bárány; a nemes ló pedig épen rúg, kapál, nyerít és lángot fúj szájából, a míg társához nem jut. S a tengeri Sirénes szép gyönge verse miért oly keserves? A kevély Plutó tűzhányó lovakon miért ragadta el Demeter leányát? Maga a mindenható Jupiter miért szállt le sokszor egéből és vetkezett ki isteni köntöséből? A mérges kígyók, hideg halak, hiénák és griffek is szerelmesek. A földön, nagy kősziklákon, mély tengerekben, irgalmatlan poklokban és magas egekben, mindenütt és mindenütt a szerelem uralkodik: csak egyedűl Viola, csak egyedűl ő a kegyetlen! Talán nem hisz az ő esküvésének! Hisz homlokán a szíve. De ha nem hisz: kérdezze meg «a kűsziklákat, a nagy álló fákat, a vad barlangokat», – a visszhang mindenünnen bús választ ver vissza; mert nincs oly kis erdő, sem oly kicsiny füzes, nyárfás vagy jegenyés, fenyős avagy egres, a hol nem zengett volna a nevéről vers.* Ám a kérlelés, fogadkozás, ígéret, szemrehányás – mind elhangzott; a szerelmes dalnok elborúlva ismeri be, hogy Sisiphus kövével nagy hegyet hajgál csak, s lázongva ösmeri fel, hogy Viola Lykaont, Erdődy Farkast szereti. Önérzete, büszkesége háborogva zihál és tüzel: hisz ellenfelénél mindenben különb. Ha versent versel vele, úgy jár Lykaon, mint Marsyas Apollóval, ha versent fut, mint annyi hős Atalantával, ha versent birkózik, mint Achelous Herculessel. Még a termete sem delibb. Ime, a szép Berleba, a serdülő Borbála hevűl és ég érte, de neki még a koszorúja sem kedves, mert szíve csupán Violáért verdes. S mi a sorsa jutalom fejében? Hogy csak panaszolkodjék, bánat közt, mint Scylla tengerben, aggódjék, hogy könyhullatásaival a vizeket nevelje és sóhajtásaival a felhőket sűrűsítse.* Nem, nem; önérzete és büszkesége tiltakozik; reménye megvillan, hite felragyog, szeretete majdan diadalmaskodik: még megsárgul a kalász,* az az még ad jobbat az Isten, mert «sokszor egy tűrés a veszedelmedet jóra fordíthatja és romlott állapotodat helyére hozza».*

Ugyanaz, ugyanott. 3. l.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 4. l.

Ugyanaz, ugyanott: 4. l.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrinyi Miklós költői művei, Budapest, 1896. 5–8. ll.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 11. és 300. ll.

Ugyanaz, ugyanott. 12. l.

RÓNAI HORVÁTH JENŐ: Gróf Zrínyi Miklós hadtudományi munkái. Budapest, 1891. 255. l.

S tűrt a mennyire heves vérével és még hevesebb vergődésével tűrhetett. De ebben az időben és ebben az állapotában a türelem ezerjó füve még nem az ő számára termett. Violát kérleli és édesgeti megint, a kegyetlent, ki árnyéknál könnyebb, áspisnál siketebb, márványnál keményebb és jégnél hidegebb; s minden esdeklés elől részvétlenűl futamlik meg és tűnik el.

Mint ama könyű köd az forgó szél előt,
Mint hideg hó harmat nap melege előt,
Mint fűr karualy előt, mint árnyék nap előt.*

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 15. l.

S könyörögve, riogatva figyelmezteti a Peneus leányára és végzetes büntetésére, a ki az Apolló iránt való hidegsége miatt babérrá lett: mert kegyetlenségért Isten is kegyetlen.* Viola azonban meg nem hallja annyi versét, csak neveti a Daphne esetét és Cupidó fegyverét, mert rajta mi sem fog; s ha valami csodából elváltoznék, Isten bizonyosan nem gyönge babérágra, hanem kemény tölgyfára változtatná, hogy a Késmárk tetején hadakoznék a szelek urával. Erdőkön, pusztákon, vadak között bátran forog; csupán előle rejtőzik: a szerelmes dalnok mégis úgy vonzódik utána:

Ugyanaz, ugyanott. 14. l.

......mint Echó szó után,
Mint deres hó harmat nap melege után,
Mint tudatlan fűr csalogató sip után,
Mint egy kemény mágnes az hideg uas után.*

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 17. l.

Esengésének sikertelenségében és hódításának hatástalanságában szenvedélye felviharzik, képzelete elcsapong; s fölrajzik, fölmerül lelkében a haragos Kirke, mérges Morgona, hamis Dalila, ravasz Armida; Falsiréne, Medusa, Scylla és Tisiphone, a költői regék mind ama megrontó szépségei, kik bűbájos igézettel, végzetes erővel, szeszélyes szerelemmel vagy észbontó hidegséggel valaha szíveket öltek; s úgy érzi, hogy Viola valamennyinél kegyetlenebb. Minden szolgálatának irányában csak annyi a foganatja, mintha Dunapartot reménységgel szántana, jégre építene, szerecsent mosna, csillagokat számlálna, vagy a holdra haragudnék.*

Ugyanaz, ugyanott. 18. l.

A mikor el-elborúl kilátása teljesen, lemondani készűl; de a nagy bánat veri, szívét képével még inkább eltölti. Az erdőket járja tovább, járja a késő alkonyatig, mint valami esti denevér; s Violáról álmodozik és Violával viaskodik. Már a kikelet egész pompája kiáradt: rózsa fakad, gerlicze búg, Gergely-nappal a gólya is megjött; szóval itt a május, mikor a virágnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljék a sugár mosolyára, szellő susogására; csak a szerelmes dalnok virágja, tartózkodó Violája nem akar megnyílni. Meg nem bocsátja, hogy ez előbb a harmatos Hajnalt szerette, s meg nem hallgatja, hogy immár Vertumnusnak, a változó évszakok istenének, a feledésnek engedte; sőt verseit is idegenkedve elutasítja:*

Ugyanaz, ugyanott. 297. l.

Fus tűlem, uerseid mert nékem éles tőr,
Dér uirágnak,
Kű búzának,
Horog halnak,
Lép madárnak,
Háló uadnak,
Métely iuhnak,
Nyl szüuemnek,
Bús keduemnek,
Mirigy életemnek.*

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 298. l.

Ám ebben az elutasításban, ebben a szabadkozásban már benne van a költő elismerése és magasztalása, sőt később egyenesen Amphionnak és Orpheusnak hívja; már ezzel közeledik a levente méltatásához is, a ki bizony ellenfelénél szebb, okosabb, bátrabb és erősebb, minden ízében különb. S alig esik valami összeütközés, a féltékenység kitörése Viola és Lykaon közt, a mikor a leány gyors elhatározással régi eszményétől elhajol és egészen szerelmes dalnokához símúl; egyszerre megnyílik és megnyilatkozik, hogy a Zrínyi Miklós felesége lesz.*

Ugyanaz, ugyanott. 302. l.

Ime, a dalnok szerelmének lelki lefolyása, belső története, a mennyire szenvedélye vallomásaiból, élete külső mozzanataiból megállapítani lehet. Viharos vívódásában vergődése szerint végig-kísértük, hogy egyénisége és költészete fejlődésében megfigyelhessük, mert a kitartásban való türelmetlensége később is jellemzi. Igaz, hogy a Viola-idyllek – versek, költői alkotások, s a harmadik idylliumot maga phantasia poeticának,* költői játéknak nevezi: de a mint már Kanyaró Ferencz helyesen vette észre,* tartalmokat az ő tapasztalásából, színezetöket az ő szerelméből veszik belső indítékaik lelki küzdelmeiben, ezek viszont szenvedélye válságaiban gyökereznek. Mivel pedig a Viola-idylleknek és az Orpheus-daloknak eszménye egy és ugyanaz, mert a kedves képe bennök vonásról vonásra megegyezik: ennélfogva az idyllek csak ebben az időben, 1645 kikeletjén keletkeztek. Mert bármennyire rajongó és álmodozó lovagnak higyjük is a XVII. század szerelmes dalnokát, fel nem tehetjük róla, hogy akkor írjon lihegő lánggal lobogó és kielégítetlen epedéssel emésztő énekeket választottjáról, a mikor már édes feleségeként boldogan és bizton birja vala. S a harczok fia, Zrínyi, az ily képtelen szenvelgésre nem vállalkozhatott. Sem képzelt kegyetlenségről holdbeli kesergéssel nem panaszkodott, sem régi fájdalmat a múlt küzködéseiből elő nem szed, hogy a mit boldogtalanságában érezett, boldogságában dalolja meg: hiszen a lantos nem gazdasszony, az érzés nem gyümölcs, hogy aszalva vagy üvegezve eltegye és szükség esetében elővegye.

Ugyanaz, ugyanott. 296. l.

ABAFI LAJOS: Figyelő. XIX. kötet. Budapest, 1885. 31. l.

Zrínyi valóban az indulatok féktelen villogásában és megrázó közvetlenségében szólal meg, a fölvert képzelet csapongásával azért énekel: nagyítva azért látja baját, bolondnak, szörnynek, a szerelem csudájának azért mondja magát, a ki úgy megváltozott, mint a görög hadnagyok.* Természetes, hogy a lelki harcznak ez idejében a Dráva völgyéből föl-fölcsapott a Bednya völgyébe, fölkerűlt a klenovniki várba; hiszen hiába hajtotta fel az erdők zigzugát, hiába hevert aztán a lombok sátorában: az ő igazi vadja csak ott várta, az ő igazi megpihenése csak ott lehetett. Végre májusban, Gergely napja után, a mikor harmadik idylliuma fogan, szép vadja megszelídűl, s ő édesen megpihenhet mellette, mert csakhamar, június 4-én, a kézfogó is megvan; így a mikor pár nap múlva Pozsony födözésére indúl, már boldog vőlegény.*

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 13. l.

Keglevich Péter Naplója. Magyar Történelmi Tár. XIII. 1867. 244. l.

Az eljegyzés ténye semmi mélyebb rázkódást nem okozott senkiben. Mert már ez idő szerint, vagy valószínűleg még előbb, Erdődy Farkas is határozott, s egészen Borbálához csatlakozott. Az idyllek legalább arra vallanak, hogy a Zrinyi viaskodása a Viola kegyetlensége ellen folyik, a szerelmes dalnok a szeretett vetélytárssal egyenesen nem verseng; sőt ennek a Viola iránt való érzése is csupán egyszer, a féltékenység kitörésében mutatkozik, a mint e költői jelenet soraiból gyanítanunk lehet.* Az események hasonlókép arról tanúskodnak, hogy az Erdődy Farkas elhatározása közmegelégedéssel találkozik. Ha elébb hevűlt is Eusébiáért, most Borbálában megnyugodott; ha Borbála előbb, első fellobbanásában, gyúladozott is Zrínyiért, a míg tudta, hogy Eusébia titkon már mást szeret: most a helyzet átalakulásával szívesen mondott le «az ország első leventéjéről», a ki föl sem vette, és fordult Erdődyhez, a ki komoly kérőként gyöngédségével elhalmozta, miután Eusébia úgyis máshoz pártolt. Esküvőjük könnyen és gyorsan, már tíz hét múlva, szeptember 17-én végbe megy.* De nem az idő rövidsége bizonyít a békés megoldás, a közmegelégedés mellett, mert szerelmi dacz, szeszély és elkeseredés gyakorta érlel hirtelen fordulatot, hanem a hely megválasztása, a hol egybekelésöket ülik. A menyegző a Gáspár gróf várában, Klenovnikon történik,* talán édes vonatkozással a vonzalmuk történetére, hogy a hol fakadt és fejlett, ott nyerje meg a megszentelő áldást is. Mert vajjon képzelhető-e, ha ez a megoldás hármok közűl bárkinek, akár Eusébiának, akár Borbálának, akár Erdődynek tragédiát jelentett volna, hogy épen Klenovnikon lakodalmazzanak?! Nem, nem; a XVII. század erkölcse ugyan nyersebb volt, mint a mai, de szerető szívek szerető szívekkel akkor sem éreztettek ilyen vértanúságot. Annyival határozottabban állíthatjuk ezt, mert hiszen Eusébia kézfogója után, a mikor vőlegénye már a táborba vonúlt, súlyos betegségbe esett és még augusztus közepén is kórnyadozott; Draskovich Miklós ugyan azt hallja, hogy ekkor már könnyebben vagyon, de az az óhajtása, hogy Isten gyógyítsa meg;* nyilván elárulja, mikép állapota még mindég válságos lehetett. A menyegzőkor legfölebb lábbadozó volt. Ha akár ő szerelem betege, akár másnak szívét törte volna meg a kötés: a frigyet bizonyosan nem a klenovniki várban ünneplik.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 301.

Keglevich Péter Naplója. Magyar Történelmi Tár. XIII. 1867. 244. l.

Ugyanaz, ugyanott.

THALY KÁLMÁN: Századok. VII. Budapest, 1873. 579. l.

De nem lehetetlen, hogy Eusébia merengéseiben, a mikor a fiatal pár eltávozott, a mikor a Zrínyi személyes hatásából kibontakozott, a múlt emléke visszajáró kísértetűl föl-fölmerült; s ő mind hosszabban és hosszabban reá feledkezett, míg szívében lassan kedvetlenség és bánat keletkezett. Vagy nem lehetetlen, hogy súlyos betegsége és hervasztó hatása a lassú lábbadozás ijesztő és csüggesztő kétségeivel annyira leverte, mikép megtört erejében és hitében, nem bízott többé jövőjében és szakítani készült. Annyi bizonyos, hogy a mikor a deres hóharmattal Zrínyi Csáktornyára megtért és menyasszonyát Klenovnikon felkereste, valami hidegséggel és nehézséggel találkozott. Vérmes reményében csalatkozva, vérmes hevességében* egyszerre csalásra gondolt és a Viola viseletében árulást látott: fellobbanva és elkeseredve, condottiere akar vala lenni.* Ime, a mily váratlan, ép oly riadtan vette észre, hogy Cupido, a kis isten, két nagy harczban immár meggyőzte* és sokáig hurczolta; hogy második szerelme is, mint az első, vereséggel végződött.

RÓNAI HORVÁTH JENŐ: Gróf Zrínyi Miklós hadtudományi munkái. Budapest, 1891. 314. l.

Rabatta Antal báró jelentése a királyhoz. Velencze, 1645. november 18. A bécsi titkos levéltár Venetica osztályában.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 289. l.

Akkor mintha meny-kű szörnyű szelletiuel
Esztelenitette uolna keménységgel,
Sokáig nem szóllal, mert szaua elméuel
Maga iüuendőiére röpült vala el.*

Ugyanaz, ugyanott. 291. l.

50. DRASKOVICH MIKLÓS.
Wiedemann egykorú metszete után.*

De a mint aztán megszóllalt: háborgása kitört, panasza fölsírt, mert nyavalyájából gyógyulni nem birt; sőt sebben és kínban újjultan újhodott, éjjel és nappal keservesen sohajtozott. Fájdalma féktelenségében a fölvert képzelet hatalmas lendületével kérdi:

Adria tengernek fön forgó habiai
Vallyon oly nagyoke, mint szemem áriai,
Vallyon oly nagyoke Mongibel lángjai,
Mint égő szüuemnek lángos hatalmai?*

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 289. l.

S ha könyje az Ádria árja, tüze a Mongibel lángja: mekkora lehet küzködése, keserve, boldogtalansága? Mivel minden boldogság vagy boldogtalanság akkora, a mekkorának az ember maga érzi. Egyelőre azt hiszi, hogy a mint az egek örök környületben forognak, úgy búja is örökségben forog.

51. SOLIMAN SZULTÁN.
XVI. századi metszet után.*

Soliman szultán képe Hopfer Dániel augsburgi festő és rézmetsző által készített eredeti után készült. Hopfer a XVI. század első felében virágzott, meghalt 1536-ban. Mint festő és rézmetsző egyaránt kiváló. A monogramm fölött látható komló csak kevés képén fordul elő.

Oszlatására, küzködése, keserve, boldogtalansága feledésére a Múzsa szórakoztatásához és vigasztalásához folyamodik: nem Eratóhoz fordúl, mint eddig, hanem Kalliopéhez. Bele fog nagy őséről fenséges alkotásába, a Szigeti Veszedelem irásába.* De bármennyire csüng ragyogó hősén, nemzete és nemzetsége büszkeségén: a dicsőség álmai közt is föl-fölmerül szíve álma, Violája, kinek megnyerése végett azelőtt iffiú elmével a szerelemnek édes versével játszadozott. S a mikor a Soliman határozatának változásáról, Eger helyett Szigetnek megtámadásáról megemlékszik, panaszos csodálkozással sohajt fel az emberi elme állhatatlansága miatt. Mert nincs állandó tanács az ember okosságából; a mit elvégez is, megfordúl Isten akaratjából: ki mondhatná ezt el oly méltón, mint épen a szerelmes dalnok, a ki hite szerint csalatkozott?* S a mikor a szigeti bán siklósi diadalára visszanéz és a szeszélyes Szerencse kaján játékáról el-elmélkedik, beszédébe bánatos keserűség, az alanyi fájdalomnak közvetlen hangja rezdűl. Azt véli az ember, hogy a világ állandó boldogságot ad, hogy a szerencse markába nem szakad, hogy édesébe üröm nem vegyűl: pedig a forgandó szerencse minél magasabbra emeli, annál lejebb veti; mert gyönyörködik esésében, «mint juhász kűsziklán kűnek görgésében».* Mehmet basa magasan űlt, de lehanyatlott; a szigeti bán megölte, de holnap az ő feje is karófán függ. Boldog, a ki a jóban el nem bízza magát; mint épen ő, a ki a szerencse ajándékát csak olykép vette, mint valami piros almát, melyet bánat nélkül visszaadhat; vagy ha nem ad is, tudja róla, hogy könnyen megrothad. Igen, a szerencse minden java múlandó, a szerencsétlenség uzsorástul visszaveszi: a költő ezt a leverő igazságot akár annyi példával igazolhatja, a mennyi a haja szála; de megelégszik Mehmetnek és a bánnak esetével.* Az elmélkedés közben mégis minduntalan szívébe nyilal a maga példája: s megered bőven, és megered sajogva a maga panasza, mert úgy tetszik, hogy a terhünk könnyebbűl, ha arról szólhatunk, a miben részesek vagyunk.* A szerencse gyakran mulat vele is, – hisz ép ebben az időben nevezi ki a király Zala és Somogy megyék főispánjának, az elhalt gróf Bánffy Kristóf helyébe,* a ki meg az öregebb Zrínyi Miklós utóda volt;* s ép ebben az időben nevezi ki tábormesternek,* a mivel a sereg egyik legfontosabb állásába jut: – de nem hisz a szeszélyes istenasszonyban, mert már ismeri állhatatlan voltát. Boldogsággal biztatta, szinte égbe emelte: s ime, most kárhozattal gyötri.* Ki kesereghetne a szerencse hitetlenségéről kitüntetések közepette más, mint épen a szerelmes dalnok, a kinek boldogsága hite szerint elomlott? A Szigeti Veszedelemben, de csak az első énekeiben, ilyeténkép meg-megszólal a Zrínyi bús szenvedélye a mialatt Mars helyett egyszerre Cupidó foglalja el és lelkesedő arcza felhőbe borúl.

KANYARÓ FERENCZ hosszabb tanulmányban foglalkozik a Szigeti Veszedelem keltével. (A Zrínyiász kelte és költője. Megjelent az «Irodalomtörténeti Közlemények»-ben, 1893. Külön kiadásban, Imre Sándornak ajánlva, 1894.) S kilencz pontban állítja össze azokat a helyeket, melyek véleménye szerint az írás idejére vallanak. Ezek a pontok:

a) Szintúgy, mint Homer Iliasa, az Obsidio Szigetiana is száz évvel kelt a tárgyul fölvett esemény után. (Zrínyi saját szavai: Az Olvasónak.)

b) Egy esztendőben, sőt egy télen írta nagy művét. (Ugyancsak a szerző beismerése. U. o.)

c) Szerelmes versei után s a férfikorba léptekor fogott hozzá. (I-ső ének, 1–2-ik versszak.)

d) A szerencse azalatt megkísérti valamely csábító ajándékával, a melyre azonban a szerző nem sokat ád. (IV. ének, 3–5, 9–11. V. ének, 80. versszak.)

e) Időközben a kanizsai török portyáz a Zrínyiek félszigetén. (IX. ének, 2–3. vsz.)

f) Zrínyi Péter törökverő vitézségének még csak egy próbája híresült el. (XIV. ének, 6. vsz.)

g) Ugyanő rettegteti Boszniát és Herczegovinát. (U. o.)

h) Mind Miklósra, mind Péterre szerfölött írigykedik valaki. (U. o. 7–9. sz.)

i) A szerzőnek sok barátja is van, s köztük a vitéz Wesselényi és az önzetlen Batthyány a legkitünőbbek. (U. o. 10–12. sz.)

KANYARÓ egész helyesen az első pontot, mint merő általánosságot, elveti, a második pontot pedig elfogadja. Fejtegetése és megokolása azonban a következő pontokon alapszik. Csupa föltevésből indul ki, ennélfogva derék igyekezete csupa hibás eredményre jut. A harmadik pont vallomásából megállapítja, hogy verdeső szerelmi versei közűl a két első az epopeia előtt készült; de elég csodálatosan azt vitatja, hogy ezek is a Zrínyi lakodalma után, házasságának idejéből származnak; az epopeia pedig még később keletkezett; akkor, a mikor költőnket a szerencse ajándékával, a bánsággal kísértgeti, s a kanizsai török a Zrínyiek félszigetén portyáz. Mintha bizony a szerencse csak egyszer kereste volna fel, s a kanizsai török csak egyszer rohanta volna meg! KANYARÓ, nem ismerve a bécsi hadi levéltár adatait, s nem ismerve a Szigeti Veszedelem eredeti szövegét, nem ismeri hősünk életének ez évekből más mozzanatát, mint a bánságot, a törökkel más viadalát, mint a melyet RÁTTKAY említ: tehát ezekre épít jó szándékkal, de megállhatatlanúl. Azt hiszi, hogy a Szigeti Veszedelem 1647–48 telén készült; különösen azért, mivel a négy utolsó pont a Zrínyi Péter vitézi próbájáról, Bosznia és Herczegovina rettegtetéséről, valakinek a két Zrínyi ellen való írigységéről és a Wesselényi magasztalásáról beszél, a mi mind e mellett a tél mellett bizonyít. Igen, de minderről a Szigeti Veszedelem eredeti szövegében egyetlen egy szó sincs: így természetesen mindaz, a mit KANYARÓ velök érvel, a mit velök kapcsolatosan elébb és utóbb állít, vagyis az egész tanulmány alap hiányában összedől. KANYARÓ-nak mindamellett megvan az az érdeme, hogy először kisértette meg a nehéz kérdést megoldani: de a kellő adatok és eredeti kéziratok nélkül építeni nem lehet.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 52. l.

Ugyanaz, ugyanott. 72. l.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest. 1896. 72–73. ll.

Ugyanaz, ugyanott. 73. l.

Tudománytár, 1841. IX. köt. 257. l. S Gróf Draskovich Iván trakostyáni levéltárában. Fasciculus 59, nro 3.

A zágrábi horvát-slavon tartományi levéltárban. Fasciculus 16, Nro 193.

A császári és királyi hadi levéltárban. Eredeti fogalmazvány, 1293. sz. a. Kelt Linczben, 1646 január 26-án.

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 72–73. ll.

Én Marst ünekelek haragos fegyverrel,
Kinzó szerelmemet, hogy feleichem euel,
Más felől kis Isten meg kerűl fegyverrel,
Harczol, uagdalkozik lángozó szüuemmel.*

Ugyanaz, ugyanott. 289. l.

S ő epopeiájában elhallgat és más húrba kap. Elbeszéli az Arianna sirásában Theseus hitetlenségét, hogy Viola lelkére vegye az elhagyott szenvedését. A ki háládatlan és esküszegő, hiában fut a szelek szárnyával: Isten haragja mihamar eléri. Lám, Enceladus, Prometheus, Akteon, Atreus, Hekuba, Scylla és valamennyi, a ki vétkezett, megbűnhödött érte:

Sem siet, sem késik haragia Istennek,
Mert öruényes habbá teheti könyuemet,
Szélvészé fordittia sohaitó kedvemet,
Én bánatimmal el buritnak tégedet.*

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 295. l.

Az Arianna sírása, keservének eme felcsattogása és fenyegetése oly bensőséges, mintha csak a szerelmes dalnok maga helyett szólna. Hiszen épen az ő vesztesége keres kifejezést a példában. Ez egyszersmind az utolsó kitörése, mely már epopeiája irása közben keletkezett; a kedves idegenkedése eloszolt, ezzel a nehézség elhárúlt, a félreértés megszünt: többé csalódása sem kisebb költeményeiben, sem nagy alkotásának sorai közt föl nem sír. Visszatér hőséhez, folytatja a Szigeti Veszedelmet.

52. AZ EREDETI KÉZIRAT CZÍMLAPJA.

ZRÍNYI MIKLÓS, A SZIGETVÁRI HŐS.
Ernst Lajos úr gyűjteményéből.*

Zrínyi Miklós a szivetvári hős képét a Jenichen Baltazár (virágkora 1560–1590 közé esik Nürnbergben) által metszett, s ugyanazon gyűjteményben levő eredeti után adtuk.

Így születik meg, a mint maga vallja, egy télen, az 1645/46 telén, a mint az események kétségtelenné teszik, az első magyar epopeia, a melylyel a magyar költészet a világirodalom magaslatára emelkedik.

A mikor Zrínyi belefog: a harminczéves háborúból jő haza; abból a háborúból, melyet a katholicismus a maga megmentésére és a protestantismus leverésére viv vala. Az ő vallásos felfogása és királypárti meggyőződése szerint az erdélyi fejedelem diadalával az eretnekség győz, mely Isten megvetésével bálványozik; az állhatatlan magyarság, mely a fölkelés foglalásaival torkoskodik. A nemzet ebben a megromlásban aztán sem a jóságos cselekedetet nem becsüli, sem az öreg embert nem tiszteli: de minden bűnre hajlékony. A had kicsapongásaira,* a politikai és felekezeti viszály versengéseire emlékezve, elébe rémlik a sok feslett erkölcs és nehéz káromlás, írígység, gyűlölség, hamis tanácslás, fertelmes fajtalanság és rágalmazás, lopás, emberölés és örök tobzódás.* Vétek és aljasság országszerte mindenütt. S odahaza mit talál? Zrínyiné asszonyomnak, az elhalt Zrínyi Miklós meghagyott özvegyének bosiákói jobbágyai még a múlt esztendőben, 1644-ben betörtek udvarházába, s udvarbíráját, Nemesnépi Balázst, megölték, a meglevő pénzt és bort elrabolták; a szomszédos földesurak birtokait is megdúlták.* Frangepán Miklós meg a varasdi gyűlésen, hasonlókép még a múlt évnek augusztusában, a mikor ő már a táborban odajárt, panaszt emelt ellene és öcscse ellen a lichi és bakari új bányák nyitása miatt. S kérésére a gyűlés Jellachich Gábor, zágrábmegyei szolgabírót azzal a meghagyással küldötte ki hozzájok és tiszttartóikhoz, hogy az illető bányákat betölteni és betemetni tartoznak.* Az idei varasdi gyűlésen pedig május havában, öccse Péter gróf ellen egész rendszeres hajsza folyt. Mikulich Tamás, az ifjabb Erdődy Farkas, gelsei Pethő István, valamint Jankovich Péterné és Laczkovich Istvánné egyszerre és egyértelműleg azzal vádolták, hogy egyes jószágaikat a Dráva szigetein, Osaly alatt és a Muraközön elfoglalta; mire a karok és rendek elhatározták, hogy Petretich Péter zágrábi prépost és Zakmárdi János itélőmester az ország intő leveleivel hozzája kiszálljanak és figyelmeztessék, mikép jogait a törvény útján keresse; s arra az esetre, ha erőszakoskodásaival fel nem hagyna, elvégezték, hogy a bán az ország és a lakosság jogait és szabadságait minden módon védelmezze s a királyt a dologról az ország leveleivel értesítse.* A hajsza élén Mikulich Tamás állt, a ki személyes befolyásával csakugyan egyenesen a királytól parancsot eszközölt ki, melyet dicsekedő maga megelégedéssel küld meg júniusban Draskovich János bánnak, hogy hajtassa végre Jellachich Gáborral, vagy távollétében valamely más zágrábmegyei szolgabiróval Zrínyi Péter uramon, mikép a micsodás méheseket csináltatott a Dráva szigeteiben, azokat bontassa le; a király parancsainak engedelmeskedjék és minden sérelemtől tartózkodjék.* Pedig a tulajdon kérdése itt legalább nagyon kétes lehetett; mert a Dráva a Muraköz határfolyója, s egyre változó szigetei épúgy tartozhattak a jobb, mint a bal parthoz. Így csapzik vala össze odahaza is a sok feslett erkölcs: lopás, emberölés, irigység, gyűlölség, hamis tanácslás és rágalmazás.

Az hadak minemű insolentiákat cselekedtenek, templomokat, parochiákat, scholákat, udvarokat, nemes és paraszt házakat, falukat, városokat, majorokat, malmokat, nemes és paraszt emberek sustentálására való javait, búzáit, borait, kenyerét, ruháját elvitték; szarvas- és lábas marháit leverték és egyéb javait felprédálták. Sírokat felásván, holt testeket megháborítottak, lakos és igaz járatbeli jámbor kereskedő és egyéb embereket városokban és falvakban, házukba, és útjokban mindenekből kifosztották. Marhájokat elvonták, sokakat megkínoztak és megöltek és egyéb kimondhatatlan istentelenséget, keserves kegyetlenséget, tribulatiókat és oppressiókat cselekedtenek. A bártfai rendek előterjesztése a fejedelemhez. (ZSILINSZKY MIHÁLY-nál: A linczi békekötés. Budapest, 1890. 179. l.)

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 20. l.

Acta et Articuli dominorum Statuum et Ordinum Croatiae et Sclavoniae Regnorum. 48–49. ll. Kézirat a zágrábi horvát-szlavon levéltárban.

Acta et Articuli dominorum Statuum et Ordinum Croatiae et Sclavoniae Regnorum. 53. l.

Ugyanaz, ugyanott. 55–56. ll.

SZILÁGYI SÁNDOR: Történelmi Tár, 1893. 453. l.

Ime, az országos és magános okok, melyek a költő hangulatának sötét színezésére s az isten haragjának erős megokolására vezetnek : minden mozzanat közvetlenül, ennek az időnek eseményeiből és emlékeiből sorakozik egymáshoz; egészen úgy, a hogy volt; a valóságból kikapva és a művészi általánosítás magaslatára emelve. Még a nemzet bálványozása és különböző vallásokban gyönyörködése miatt fölgerjedt Isten haragjának és büntetésének alapvető eszméje is ennek az időnek eseményeiből és emlékeiből kerül a költeménybe. A mikor Zrínyi a mult deczember folyamán Nagy-Szombatban időzik vala, épp akkor folyik ott a király és fejedelem biztosai közt a békealkudozás; s ő nemcsak érdeklődő figyelemmel kíséri azt, de mint a nádor bizalmas kedvencze, annak minden mozzanatába és okmányába be van avatva. Így ismerheti, bizonyosan ismeri vala Esterházy Miklósnak azt a részletező válaszát, melyet a nádor a maga és társai nevében a fejedelem követeinek deczember 2-án ad. A nádor megemlékezve a fejedelmi követek azon bevezető szavairól, hogy egykor a haza virágzott, most pedig hanyatlóban, ennek okaként a vallásváltoztatásra mutat. «Valóban, szánakozásra igen méltó – úgymond – az az ország, mely egykor a törököknek, kik most annyira elhatalmasodtak, betörései ellenében az egész keresztyénségnek védbástyája és érczfala volt, most oly nyomorúságokba sülyedt, hogy könnyek nélkül reá sem gondolhatunk. Ennek a siralmas változásnak oka pedig a mi bűneink, mikkel Istent haragra s igazságos büntetésre ingereltük ellenünk, s azok között is első helyen a vallás dolgában való annyi és akkora egyenetlenségünk. Mert abban a hitben, melyet őseink Szent István óta, ki a magyar népet a keresztyénségre térítette, századokon keresztül megőriztek, – megfogyatkoztunk; s a vallás dolgában különböző felekezetekre szakadtunk; azért van, hogy annyi és akkora bűnök özönlöttek el népünk között. Minden rossz, minden szerencsétlenség, a mi országunkat sajnálatosan sujtja és szinte elborítja, az új vallások különféleségéből ered, melyeket őseink nem ismertek akkor, a mikor Magyarország mind a hitre, mind a hatalomra leginkább virágzik vala.»*

SZILÁGYI SÁNDOR: A linczi béke okirattára. Budapest, 1885. 125–126. ll.

A mikor Zrínyi az első énekeket írja, az 1645-ik év még nem telt el: de a mikor munkája közepéig ér, már benne jár 1646-ban. A kilenczedik ének kezdetén, irása közben,* Mars haragos dobja, trombitája zörgeti fel, a kanizsai török füstölgő üszköt hoz házára, annak oltására kell sietnie. Mikor történik ez? Pontosan megjelölhetjük: 1646 márcziusában. Ekkor jelenti ugyanis a bécsi hadi tanácsnak, hogy Szábed, a kanizsai basa 3000 emberrel a Murához csapott, hogy áttörjön reája: de visszaűzte és seregéből sokat lelövetett.*

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői munkái. Budapest, 1896. 161. l.

A kanizsai török e támadása márczius elején lehetett, mert ebből a hónapból a hadi levéltár (Hadi tanács osztálya, 294. és 295. kötet) négy pontot foglal magában, mely Zrínyire vagy embereire vonatkozik; s ezek között a legelső épen ez a jelentés. Azután következik a hős mentekezése, hogy sem ő, sem emberei újabban a török ellen semmit meg nem kísértettek; majd márczius 22-éről a hadi tanács rendelkezése hozzája, hogy tartsa fenn a békét a törökkel, s márczius 26-ától Puchaim értesítése, hogy bizonyos pénzt és pisztolyokat miként osztatott ki a Zrínyi horvátjai közt. Már most, ha a hadi tanács márczius 22-én a béke érdekében intézkedik és Zrínyi még előbb hasonló szellemben mentegetőzik, a Szábed rajtaütésének és a hős ebbeli jelentésének minden bizonynyal márczius elején kellett történnie: a rajtaütésnek pár nappal előbb, mint a hogy a hadi tanács tudomásul veszi és könyvébe bevezeti.

Aztán megint fölveszi a tollat diadalmas, lelkesedéssel dolgozik tovább. Befejezése előtt még egyszer, a tizennegyedik ének megnyitójában, elbeszéléséből hosszasan kitér: magasztaló elismeréssel emlékszik meg egyháza prímásáról, vidéke főkapitányáról és szerető gyöngédséggel barátairól. Ez a megnyitó az epopeia kiadásában teljesen hiányzik; pedig ép oly jellemző az íróra, mint a mily döntő költeménye keltére. A mint képes beszéddel elmondja, hogy a tengeren szerencsésen átjött és kikötőbe tart, vagyis a munka nehezén átesett és czéljához közeleg,* – barátait sorolja fel, a kik nagy örömmel üdvözlik a parton. S felsorolása a következőleg hangzik:*

SZÉCHY KÁROLY: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1896. 249. l.

Ugyanaz, ugyanott. 250–253. ll.

4.
Ahun látom az parton nagy méltósaggal
Mi nagy Érsekünket, mély gondokban sétál,
Tántorgo haiókat igazgat kormánnyal,
Veszne, ha nem igazgatná okossággal.

5.
Az mi szent házunknak ű hűu komonikia,
Mi igaz hitünknek erős tartalékia,
Ki fogjuk esmerni ütet e napokba,
Mert Isten akaria öltözzek bimbórba.

6.
Ahun országunknak egy erős oszlopia,
Uitez Bottiani Ádám louát iártattia,
Nagy gond uan feiében, mert terhis nagy raita
Mert chak nem esőben országunkat láttia.

7.
Ez második Atlas uálláual Országot
Tartia és romlásnak nem engedi asztot,
És noha ű nem uár senkitűl iutalmot,
Maga uirtusábul uesz elegendő iót.

8.
O melly mérges foggal reád acharkodnak
Pogány Török ebek és reád ugatnak,
Te penig nem rettensz mérgétűl azoknak,
Mert nagyob ereie uagyon te szabliádnak.

9.
Látom de más felől Nadasdi Ferenczet,
Ez szeginy hazánknak szolgálatot tehet,
Mert Isten ű neki adot ió értelmet,
Értéket is és minden ióhoz készséget.

10.
Látom az két Lászlót: Chákit, Eszterhásit,
Egykét ugy mint nagy bölcheségnek tükrit,
De rosz üdők miat nem láthattiuk fénit,
Másiknak esmérem mind ió természetit.

11.
Ahun uan az parton egy gyönge uirágszál,
Melynek reménsége neuelkedésben ál,
Homonai Gyurkó benned Pallas talál
Észt és bátorságot, mellyet rosda nem szál.

12.
Két Atiádnak hűuségét teis köuessed,
Ha bár iauaidat mind el kel uesztened,
Mert egy ió szerenchés üdő eszt teneked
Usuráual fizeti minden uesztésed.

13.
Száz másokat látok, örömest az kiket
Köszöntenem haijtok de mast nékik feiet,
Mert meszi elmentem historiám mellett:
Ismeg elől kezdenem kel szőuésemet.

52. A ZRÍNYIÁSZ XIV. ÉNEKÉNEK ELSŐ LAPJA*

Pars decima quarta.

Ihoniütt ennek ragyogo chillagia
Ihon mozdithatatlan Tramontanára
Bán chelekedetét azén kezem irta
Melyet Isten lölke elmémben befuva.

Nem távozik annak ueszelyre haioia
Mellynek ez chillaghoz tart okos kormánia
Hűűség uitesség ennek calamitáia Nb.
Az melly ez chillagot elveszni nem hadgia.

Már en Magnes kűuem portushoz hoz engem
Szerenchéssen iűttem által az tengeren
Immár barátimat az parton esmerem
Mellyek nagy örömmel iüttek én előmben.

Nb. (A lap oldalára írva.)

Calamitanak hyak az tengeren iáró Emberek az magnest, mellyel az compressium mutatoiát megh kenuen mindenkor tramontána csillagra mutat.

A 4–12. versszak átiratát a szövegben adtuk.

53. A ZRINYIASZ XIV. ÉNEKÉNEK MÁSODIK LAPJA.

55. LIPPAY GYÖRGY ARCZKÉPE.
Wiedemann rézmetszete után

Barátai közűl első helyen szerepel Lippay György, az esztergomi érsek, a ki szentegyházuknak hű szolgája, és igaz hitöknek erős tartalékja. Kemény magyar, a ki kanczellársága idejében nem egyszer hevesen kikel a király tanácsosainak vétkes közönyössége miatt, melyet a nemzet bajai iránt mutatnak:* de érseki tisztében eleinte még keményebb katholikus, ki a nádort a Rákóczy ellen való működésben késlekedéssel és gyöngeséggel vádolja,* Ferdinánd seregeinek győzelmekor ujjongásba tör, hogy az eretnek fejedelmet nemsokára elűzik s az eretnekséget Magyarországban megsemmisítik.* Vallása érdekéből a háború folyamán türelmetlenkedik és izgat, a béke tárgyalásaiban akadékoskodik és ellenkezik; az egyezkedést mindenkép nehezíti, noha meggyőződése szerint az ő felsége jogának és jószágának senki nálánál nagyobb oltalmazója és kívánója nem lehet.* Valóban hitöknek erős tartalékja. A költő magasztalása ennek a viseletének közvetlen visszhangja, mely a fiatal szív elfogultságából melegen verődik vissza. A mi a biborosságot illeti, valószinűleg az érsek rajongó buzgalmának jutalmaként jöhetett hírbe. A második helyen Batthyány Ádám áll, ki rettenhetetlen vitéz s a törökség marczona ostora; nagy gond van fejében, mert a teher is nagy rajta, a mennyiben a Dunántúl megoltalmazása az ő feladata és kötelessége. Hatalmas szablyájával a pogány ebeket szakadatlan zaklatja és paskolja; Zrínyi bizonyosan számos hadi kalandjában osztozott. Különben is rokona, gyámjának és nagybátyjának, Batthyány Ferencznek a fia volt, tíz évvel idősebb nála. Elismerése a hősnek és hazafinak szól. Aztán következik Csáky László, a Batthyány Ádám sógora, kivel ennek házában barátkozhatott össze; Nádasdy Ferencz, kivel a háborúban jöhetett megint közelebbi viszonyba, s Esterházy László, a Nádasdy sógora, ki ez ének irásakor, 1646 elején, még rövid pályája kezdetén van; azért mondja róla csak azt, hogy ismeri jó természetét; ismeri abból az időből, a mikor Júliához járogatott. A mikor az öreg nádor, kinek mint annyi öreg embernek már nem volt tisztelete, törődésébe, vereségébe, bújába 1645 szeptemberében belehal, László Bécsben tanul: de hazajő azonnal és családja élére áll.* A költő úgy látszik, ép oly ragaszkodással emlékszik vissza rája, mint a mily kegyeletes csodálkozással csüngött ő és Pál öcscse az ország első leventéjén. Zrínyi csak ennek az évnek elején beszélhet jó természetéről, két év mulva már bajnokságáról beszélne. Utoljára nevezi meg a kis Homonnay Gyurkót, e gyönge virágszálat. Vigasztalja és biztatja, hogy kövesse nagyapjának és apjának hűségét, habár mindenét el kellene vesztenie, mert egy szerencsésebb idő kamatostúl visszafizetheti. Nagyapja György, Bethlen ellen, apja János, Rákóczyval szemben bukott el, az Lengyelországba bujdosott, a hol méreg emésztette meg; ez horvát földre, Klenovnikra menekűlt, honnan a linczi békekötés után, deczember végén ügyei rendezése végett Bécsbe sietett, s útjában, a stiriai határon szélhüdés érte.* A kis Gyurkó még csak tizenkét esztendős, a klenovniki várban árvaságra maradt. Innen ered 1646 elején a közvetlen benyomás hangulatában, a költő részvétének és szánalmának kifejezése: a gyönge virágszál, innen nemes vígasztalása és biztatása a szegény árvához, kivel klenovniki látogatásai alatt bizonyosan elégszer elenyelgett. Gyurkó úrfi 1646 őszén már a gréczi jezsuiták iskolájába jár s Klenovnikba nem kerül vissza.*

HORVÁTH MIHÁLY: Magyarország történelme, V. k. Pest, 1872. 418, 422. ll.

TOLDY FERENCZ: Galantai gróf Esterházy Miklós munkái. Pest, 1852. LXX. l.

HORVÁTH MIHÁLY: Magyarország történelme. V. k. Pest, 1872. 448, 442. ll.

SZILÁGYI SÁNDOR: Történelmi Tár. 1880. 798. l.

MERÉNYI LAJOS: Herczeg Esterházy Pál nádor. Budapest, 1895. 76, 83. ll.

RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum. Bécs, 1772. 215. l. NAGY IVÁN: Magyarország családai. III. Pest, 1858. 404. l.

MERÉNYI LAJOS: Herczeg Esterházy Pál nádor. Budapest, 1895. 85. l.

Ebben az egész megnyitóban Zrínyi Péterről egy szó sincs, holott a Szigeti Veszedelem kiadásában az ő dicsérete zeng. Megmondhatjuk, hogy a költő az ének irásakor miért feledkezik meg testvéréről? Mivel Péter megfeledkezik magáról.

1646 februárjában, Gyertyaszentelő Boldogasszony-nap tájban meghal Zrínyi Miklós özvegye, Széchy Erzsébet, Új-Udvaron, Zalamegyében és «némi-nemő ingó marhájáról» Miklós számára hagyakozik. Péter indulatosságában a végrendeletet megtámadja, bátyja ellen egyenesen a királyhoz folyamodik, a ki kérésére a vizsgálatot elrendeli s a vasvári káptalant megbízza a tanúk kihallgatásával.* A tanúk vallomása júliusban ugyan a végrendeletet igazolja: de az ének korábban készűl, a családi viszály folyama alatt, a kiengesztelődés bekövetkezése előtt. Természetes, hogy Miklós ezen a meghurczoláson felháborodva és elkeseredve öccséről teljesen hallgat.

SZILÁGYI SÁNDOR: Történelmi Tár. 1887. 724–725. ll.

Ime, a mit Priorato állít, hogy Zrínyi fiatalságában az irodalom terén nagy sikert aratott,* az oklevelek és kéziratok vitathatlan bizonysága kétségbevonhatatlanúl igazolja. Mert a szerelmes dalnok csakugyan fiatalságában énekelt.

G. G. PRIORATO: Historia di Leopoldo Cesare. II. kötet. Bécs, 1670. «Egli in gioventu fece gran profitto nelle lettere.» 584. l.

A mikor a Szigeti Veszedelmet befejezi: már boldog házas. Hiszen még a múlt év végén, az első énekek és az Arianna sírása foganásakor megesett Eusébiával a kibékülés, február 11-én pedig megvolt a lakodalom Prainiken,* bizonyosan fényes pompával és nagy vigassággal. Gáspár gróf szerette leányát, bőkezűsége a veje iránt nem ismert határt: még a kézfogókor, 1645 nyarán, a zágrábi káptalan előtt 30,000 forintot íratott be trakostyáni és klenovniki váraira és uradalmaira, jegyajándékúl Zrínyi Miklósnak; az esküvő után meg, 1646 május 2-án, újabb 60,000 forintos bevallást tesz javára.* S e kettős megterheléssel, a Draskovich-nemzetség békéjének feldúlásával, a trakostyáni várakat és uradalmakat leánya hozományaként a veje kezére akarta átjátszani.

Keglevich Péter Naplója. Magyar Történelmi Tár. XIII. Pest, 1887. 245. l.

Gróf Draskovich Iván trakostyáni levéltárában. Fasciculus 59. nro 4.

56. ARIANNA KESERVE.
Az Adriai Tenger Syrenája horvát kiadásából.*

Arianna keserve az Adriai Tenger Syrenája horvát kiadásából vétetett, a 177. oldalon lévő zárókép szintén az Adriai Tenger Syrenájából.

Ám a trakostyáni és klenovniki várak uradalmaikkal olyan ősi jószágok voltak, melyek egyedűl, kizárólagosan csupán a férfi-ágra szállhattak és a női ágra sohasem mentek és mehettek át;* ennélfogva a Gáspár gróf bevallása egyenesen a törvényekbe ütközött. Hisz ezek a várak képezik vala uradalmaikkal eredetileg a Draskovich-birtokok törzsökét, a hol a nemzetség székhelye feküdt; édes apja, Péter, az elmés és okos úr, mint fiatalabb testvér örökölte őket, János bátyja ellenében:* de az ő ága kihalásának esetében vissza kellett származniok az öregebb testvér fiörököseire, a kik az ország törvényei és végzései értelmében azok urai voltak.* Valóban, a mint Werbőczy Hármas könyve megállapítja, nemcsak azt tekintették az ősi jószágok urának, ki azokat úgy jövedelmeinek beszedésére, mint a jobbágyi szolgálatok teljesítésére nézve nyilván, valóságosan és békésen uralmában tartotta: de az öröklés jogánál és módjánál fogva azt is, a kire valamely birtokjognak háramlása nézett, mint ez a nemzetség közel ágazatában levő egy apáról való vagy osztályos atyafiak fekvő jószágaira és birtokjogaira nézve állt. Például noha az egy apáról való atyafi a másik szintén egy apáról való atyafinak életében az osztály megtörténte után annak fekvő jószágait nem birta: mindazáltal öröklési joga és uralma tényleg és közvetlenűl megvolt, s ennek erejénél fogva a túlélő atyafi a magvaszakadtan elhalt atyafinak jószágait egyszerűen, minden törvényes iktatás és törvényes eljárás nélkűl azonnal magának követelhette és jogosan hatalmába keríthette.*

Gróf Draskovich Iván trakostyáni levéltárában. Fasciculus 59, nro 4.

PETHŐ GERGELY: Rövid Magyar Cronica. Bécs, 1660. 240. l.

KOLOSVÁRI SÁNDOR és ÓVÁRI KELEMEN: Werbőczy István Hármas könyve. Budapest, 1894. 56, 78. ll.

WERBŐCZY ISTVÁN Hármas könyve. Budapest, 1894. 107. l.

Az ősi jószágok öröklésének ez a joga és módja oly föltétlen hatálylyal rendelkezett, hogy két-háromszáz esztendő múlva kései ivadékok között is érvényesűlt:* ha csak eladósodás, vagy csalárdság által a törvény alkalmazása lehetetlenné nem vált. Mert megesett, hogy némelyek az apai és ősi jószágokat és birtokjogokat olykor nyomasztó szükségből, olykor pedig minden helyes ok sürgetése nélkűl, a mint a Hármas könyv mondja, csakis torkosságból, részegeskedésből és dorbézolásból, vagy az atyafiak iránt való kárhozatos gyűlölségből elzálogosították vagy eladták, különböző czímek és színek alatt ideiglenesen vagy örökre lekötötték, sőt a bevallás biztosítása végett oly tetemes terhekkel rakták meg, melyeknek a jószágok felét sem érték.* Ezek a terhek pedig akár igazak, akár színlettek voltak, – a káptalanok, konventek vagy az ország nagybírái a bevalló és kötelező leveleket mindég a bevallás szerint tartoztak kiadni, így mindég tényleges terhekűl szerepeltek:* ilyenkor aztán nem egyszer az ősi jószágok fölszabadítása és visszaváltása nemcsak kívánatosnak nem mutatkozott, de egyenesen károsnak és veszedelmesnek tetszett; s azok a nemzetség kezéről örök időre idegen kézbe jutottak volna, ha a régi törvények, melyek az ősiségre, annak hivatásánál, a honvédelemmel való összefüggésénél fogva oly kiváló fontosságot helyeztek, nem gondoskodnak vala a kijátszás ellenszeréről, óvó és megtorló eszközökről. A szükségszerű és okszerű bevállást is jelentékenyen megnehezítik azzal, hogy minden eladásnál és elzálogosításnál előbb meg kell vala kínálni az osztályos atyafiakat, kikre ama jószágok és birtokjogok öröklése néz, mert különben az egész ügylet érvénytelen;* az igaz ok nélkűl való megterhelést pedig egyenesen semmisnek tekintik s az osztályos atyafiak jogát föltétlenűl megőrzik: maga az óvás és tiltakozás elegendő a kísérlet megerőtlenítésére. S a mennyiben minden bevallásra, melyet kihaláshoz és magvaszakadáshoz közeledő egyének idegenek számára tesznek, királyi jóváhagyás és törvényes iktatás szükséges: annyiban újra meg újra, idő és alkalom kínálkozik a kijátszás meghiúsítására.* Természetes azonban, hogy a törvényes lépéseket a magok helyén és módja szerint kell megtenni.

WERBŐCZY ISTVÁN Hármas könyve. Budapest, 1894. 85. l.

KOLOSVÁRI SÁNDOR és ÓVÁRI KELEMEN: Werbőczy István Hármas könyve. Budapest, 1894. 95. l.

Ugyanaz, ugyanott. 98. l.

WERBŐCZY ISTVÁN Hármas könyve. Budapest, 1894. 103, 105. ll.

57. DRASKOVICH GYÖRGY.
Wiedemann egykorú metszete után.

Gróf Draskovich János bán alig értesült a Gáspár gróf bevallásáról, azonnal föllépett ellene. Testvérei Miklós, a gyermektelen, és György, a püspök, hallgattak: de ő, mint a János ágának örököse a maga és fiai nevében felszólalt és tiltakozott a zágrábi káptalan előtt. De e tilalom ellenére Draskovich Gáspár Trakostyán és Klenovnik várába és uradalmaiba bevezette és behelyezte vejét, «gróf Zrínyi Miklóst, zalai és somogyi főispánt, királyi kamarást és ezredest, légrádi örökös főkapitányt», ki azokat a bán legsúlyosabb kárával és sérelmével magának elfoglalta és megtartotta, ennélfogva a Draskovich János megbízott ügyvédje, Csiky Bálint, 1646 márcziusának elején a zágrábi káptalan előtt újolag ellene mondott az elidegenítésnek. Hivatkozott a bán tavalyi ünnepélyes óvására, mely az ország törvényein és végzésein alapszik; aztán ura és fiai nevében és személyében jogaik megóvása végett megismételte az eltiltást, az érdekelt személyek és hatóságok egész vonalán.* Majd a mikor ez sem használt, meghatalmazott ügyvédje, Szokolovich Mihály, még egyszer, pünkösd után, a zágrábi káptalan előtt az ősi jószágok elidegenítésének a legünnepélyesebb óvás, ellenmondás és eltiltás alakjában ellene nyilatkozott; azzal vádolva Draskovich Gáspárt, hogy az Isten félelmének mellőzésével, s a testvéri szeretet megvetésével, melyek isteni és természeti jogon a vér szerint való atyafiságnál fogva a testvéreket egymás irányában kölcsönösen kötelezik, valamint a férfi-ág örökösödésének sérelmével, minden szükség és észszerű ok nélkűl, sőt pusztán gyűlölségből és haragból a bán iránt, a mire sem ő, sem fiai, Miklós és János, reá nem szolgáltak, összes javait, a trakostyáni és klenovniki várakat uradalmaikkal vejének, gróf Zrínyi Miklósnak 9000 forint erejéig beírta; és így a bánt, mint amaz ősi jószágokban igaz, törvényes és közvetlen örökösét, fiaival egyetemben jogtalanúl, gyűlöletesen, helytelenűl és esztelenűl a legkárosabb és legveszedelmesebb föltételek és módok alatt megrontani törekedett; mivel pedig az ily bevallások és lekötések, s az ősi jószágok és birtokjogok bárminemű elidegenítései úgy a természeti és isteni végzések, mint a hazai törvények szerint tilalmasok ennélfogva az ügyvéd megbízója és fiai nevében és személyében a legünnepélyesebben eltiltja gróf Draskovich Gáspárt az illető várak és uradalmak minden megterhelésétől, akár ideiglenesen, akár örökre, akár részben, akár egészben, akármi czímen és szín alatt történik; hasonlókép eltiltja gróf Zrínyi Miklóst azok akár ideiglenes, akár örökös megvásárlásától és elfoglalásától, hasznaik és jövedelmeik húzásától és élvezetétől, a királyi felséget utódaival és helytartójával a nádorral együtt azon várak és uradalmak eladományozásától és átruházásától, a káptalanokat és konventeket, s bármi más hiteles helyeket és hiteles személyeket az iktató és bevezető levelek elrendelésétől és kibocsátásától.*

Gróf Draskovich Iván trakostyáni levéltárában. Fasciculus 59, nro 3.

Gróf Draskovich Iván trakostyáni levéltárában. Fasciculus 59, nro 4.

A törvényes eljárásnak azonban egyelőre semmi foganatja nem volt: Zrínyi Miklós benn ült a jószágokban; s bizalommal nézett a jövőbe, ha a multra, őseinek példáira és eseteire visszatekintett. Lám, a szigetvári hősnek apja Karlovics János birtokait megszerezte: csakhogy akkor a Corbáviai nemzetségnek magva szakadt, s a Karlovics János testvére, Zrínyi Miklósné, volt az egyetlen ivadéka;* a király pedig az öröklés ellen a maga érdekeit nem oltalmazta. Lám, a szigetvári hősnek apja még az örökölhetetlen vránai perjelséget is megkerítette, a mivel egy országos katonai és papi hivatal szűnt meg örök időre:* csakhogy a perjelség utolsó kormányzója, Tahy János, kezére játszott. Maga gyermektelen levén, testvéreinek, Istvánnak és Ferencznek, a Zrínyi Miklós vejének, de az öreg közvetítésével juttatta át zálogban a rendi javak nagyobb részét.* S a mohácsi vész korának zilált viszonyai és versengő királyaink kényszerű elnézései közt ez a lehetetlenség is megtörténhetett. Lám, a szigetvári hős is biztosítani birta családjának az osalyi Frangepánok jószágait:* csakhogy akkor a közvetlen örökösök nem tiltakoztak, a király meg bele egyezett az átháramításba. Most ellenben az ő eseténél Horvátország bánja, majdan Magyarország nagy-ura áll vele szemközt, mint kifogástalan igaz és törvényes örökös, ki a maga jogainak megőrzéséről el nem feledkezett. Draskovich János ellenében a mellett sem királyi jóváhagyást, sem hivatalos iktatást nem várhatott, mert egyfelől ő is a felség kedvencze volt, másfelől az igazság javára szólt. Zrínyi Miklós mégis bízott a maga szerencséjében és sikerében, sőt eljárásának és foglalásának védelmezhetőségében is. Hisz a jegyajándékkal való megterhelés az okszerű bevallásokhoz számított, s a jegyajándékot a túlélő osztályos atyafi is kiadni tartozott;* csakhogy a jegyajándék nem foglalhatta magában az oly ősi jószágokat, melyek leányágat nem illettek, melyeken sem az ajándékozó életében, sem elődeinek idejében nőnek valóságos uralma nem volt.* Ha Gáspár gróf az első harminczezer forintos bevallással megelégszik, s nem toldja meg újabb hatvanezer forinttal: a bán valószínűleg egyszerűen, az első óvása ellenére is kiegyezik. De kilenczvenezer, mai érték szerint 1.350,000 forint bevallása az összeg lefizethetetlenségénél fogva egyenesen a bánnak és örököseinek ősi javaiból való kiforgatása volt.* S ezt a szembeszökő czélzatot a bevezetés és behelyezés ténye kétségtelen bizonyossággal megerősítette.

SALAMON FERENCZ: Az első Zrínyiek. Pest, 1865. 222. l.

Ugyanaz, ugyanott. 260. l.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia. 128. l. NAGY IVÁN: Magyarország családai. XI. Pest, 1865. 6. l.

SALAMON FERENCZ: Az első Zrínyiek. Pest, 1865. 332–333. ll.

KOLOSVÁRI SÁNDOR és ÓVÁRI KELEMEN: Werbőczy István Hármas könyve, Budapest, 1894. 96, 108. ll.

WERBŐCZY ISTVÁN Hármas könyve. Budapest, 1896. 108. l.

SZILÁGYI S.: I. Rákóczy György. Budapest, 1893. 410. l.

Draskovich János megtehette volna, hogy Zrínyi Miklóst Trakostyán és Klenovnik váraiból és uradalmaiból kiveri; mert ha valamely ember az ilyen ősi jószágoknak és birtokjogoknak, a melyek másra és nem reá háramlottak, erőszakkal birtokába tolakodik, behatol, vagy bármi módon bele-elegyedik, akkor a törvény szerint az, kinek eme jószágokhoz öröklési hatalma és joga van, egy egész év lefolyása alatt azok uralmából erővel kidobathatja és kirekesztheti, mert ilyenkor erőszakot szabad erőszakkal megtorlani; vagy megtehette volna, hogy az egy év letelése után perbe foghatja és főbenjáró ítélettel elmarasztalhatja épen úgy, mintha valakinek saját kezén levő jószágát ragadta volna el.* De nem nyúlt erősebb eszközhöz. Hiszen Gáspár gróf még élt, így az öröklés joga és ideje még voltakép be nem állt. Aztán Zrínyi Miklós, az ország legvitézebb daliája, kíméletet érdemelt. A bán tiltakozásainak éle kizárólag Gáspár gróf ellen fordúlt, az ő kárhozatos haragját és gyűlölségét emlegeti: Zrínyi Miklóst csak annyiban érinti, a mennyiben el nem kerülheti. A miből nyilván következtethetjük, hogy a fiatal vőnek a kétszeres bevallásra indító befolyása nem lehetett. Ha volt is benne valami őseinek szerző szenvedélyéből, hisz már két esztendővel előbb fölkérte a zálogos vasmegyei Temörd és tartozékai megváltásának jogát:* de az sem el nem vakította, sem el nem ragadta. Akkor, a mikor a nagy családok tekintélye, szerepe, hatalma a fekvő jószágok terjedelmével terjeszkedett, minden feltörő államférfi szerzeni törekedett. De a szerzeményekkel együtt szaporodott az erkölcsi kötelesség és hazafias áldozat terhe is az ország védelmezésére és a nemzet megtartására nézve; így a szerzésben nem a puszta birni-vágy hatott egyedűl, hanem a nemesebb nagyra-vágy is közreműködött. Anyagi okok mellett erkölcsi indítékok. S épen a kötelesség és áldozat teljesítésében Zrínyi Miklóst fiatal korához és pályájához képest senki sem múlta felűl, minélfogva a szerzésre jóhiszemű igényt támaszthatott. S ha már egyszer benne ült Trakostyán és Klenovnik váraiban és uradalmaiban, természetesen büszkeségből is ragaszkodott hozzájok; a bán hagyta, a mi önzetlen hazafiságának és bölcs mérsékletének dícséretes bizonysága. Megelégedett egyszerűen azzal, hogy öröklési jogának megóvása és fentartása végett tiltakozott.

KOLOSVÁRI SÁNDOR és ÓVÁRI KELEMEN: Werbőczy István Hármas könyve. Budapest, 1894. 108–109. ll.

A császári és királyi hadi levéltárban. Hadi tanács osztálya, 290. kötet.

S Draskovich Jánosnak egyelőre megvolt a maga joga és Zrínyi Miklósnak meg a maga birtoka.

58. ZÁRÓKÉP AZ ADRIAI TENGER SYRENÁJÁBÓL.*

Arianna keserve az Adriai Tenger Syrenája horvát kiadásából vétetett, a 177. oldalon lévő zárókép szintén az Adriai Tenger Syrenájából.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem