II. Politikai előzmények.
II.
Politikai előzmények.
Politikai előzmények.
8. A mohácsi csatatér.*
A mohácsi csatateret (13. l.) természet után rajzolta Cserna Károly.
Magyarország a mohácsi vész után. János király diplomacziai sikerei. I. Ferdinánd és V. Károly. Ferdinánd 1527-iki hadjárata. Királylyá választása. János menekülése. Az ozmán hatalom. II. Szolimán. János király a töröknél keres oltalmat. Laski Jeromos követsége. Gritti első szerepe a magyar ügyben. Tárgyalások a nagyvezérrel. Az évi adó kérdése. János követe a szultánnál. A török-magyar egyezség. Velencze külügyi politikájának szálai Konstantinápolyban. János veszteségei és menekülése. Velencze a törököt Bécs ellen izgatja. Ferdinánd sakkhúzásai. Követei Konstantinápolyban. Velenczei fondorlatok. Szolimán megindul Magyarország felé.
AZ 1526 augusztus 29-iki végzetteljes nap óta két trónkövetelő szállott síkra II. Lajos megüresedett trónjáért: Habsburg Ferdinánd, a ki királynak tartotta magát az öröklési szerződéseknél fogva és Szapolyai János erdélyi vajda, a hatalmas nemzeti főúri párt jelöltje, kit Székesfejérvárt kiáltottak ki Magyarország királyának. Hiába igyekeztek a Jánossal rokon, de Ferdinánd királylyal rokonszenvező Zsigmond lengyel király követei a két fél igényeit összhangba hozni. A fegyveres kiegyenlítés elkerülhetetlen volt. János király helyzete a lehető legkedvezőbbnek látszott. A pápa és a velenczei köztársaság, az angol és franczia király, a bajor herczegek elismerték királyúl. I. Ferencz, a ki a Habsburg ház ellen fáradhatatlanúl dolgozott, bátor önvédelemre buzdította, tekintve, hogy annyi hatalmas fejedelem nem fogja a támogatást tőle megtagadni; azonfelül megkinálta egy franczia herczegnő kezével és 1527 július 2-ikán ideiglenes, 1528 október 28-ikán végleges szövetséget kötött vele, melyhez a velenczei köztársaság is csatlakozott. Ferdinánd ezzel csak nagyhatalmú testvérének szövetségét állíthatta szembe. Hanem V. Károly, a ki nagyszámú ellenségeivel szemben nehezen birt helytállni, és a ki olasz birtokainak elvesztésétől tarthatott, nem nyujthatott, de még csak nem is igérhetett segélyt fivérének; ellenkezőleg, ismételt sürgető irataiban felszólítja, hogy egyezzék ki a vajdával bármi áron. Csak a korona maradjon meg nála. «Mert tudd meg, testvér, egy hosszas, komoly háborút nem fogsz elviselhetni; én pedig nem segíthetek rajtad, bármennyire szeretném is, mert nem tehetek többet mint a mennyit birok.»
Ha tudomásúl vesszük még, hogy Ferdinánd leginkább rettegett párthíve, a szerb Jován, ép azokban a napokban, midőn hadait az országba beküldte, némi sikerek után a Tornyos melletti csatában elesett, majdnem vakmerőségnek látszik, hogy ez nem sokkal több katonával, mint a hány négyszögmértföldet a meghódítandó ország kitett, 1527 július havában a hadjáratot megkezdte.
De mennyire felülmúlta az eredmény a várakozást!
Alig egy fél hó alatt gyors egymásutánban jutott a kipróbált vezérek által vezetett tizenegyezer főnyi had kezére Győr, Komárom, Tata, Esztergom, Visegrád; csupán Komárom és Esztergom fejtett ki némi ellentállást, a nélkül hogy ez által valamit elért volna. Augusztus 23-ikán már bevonulását tartotta Ferdinánd az ellenfél elmenekülésével üresen maradt fővárosba, honnan szeptember 29-ikére koronázó országgyűlést hirdetett.
Salm Miklós megostromolta Egert és szeptember 27-ikén Tokajnál szétverte János király seregét; kinek legtehetségesebb és legtevékenyebb párthíve, Frangepán Kristóf, ugyanaz nap lelte halálát Varasd ostrománál; hadai pedig szétfutottak. Október 7-ikén megválasztották Ferdinándot Budán Magyarország királyává, november 3-án pedig Székesfejérvárt megkoronázták.
János király októberben nagy gondok közt menekült Erdélybe és itt látnia kellett, hogy pártja nagyon meggyengült. Ellenei kiszorították Erdélyből; novemberben el kellett azt hagynia. Egyre nagyobb számmal pártoltak el az amúgy is változékony főurak. Csak egy hatalom volt még Európában, a mely megmenthette és az ellenséget feltartóztathatta: az ozman birodalom. Magyarország nemzeti királya a török nagyúrhoz fordult.*
Erre és a következőkre nézve lásd Huber, Geschichte Oesterreichs, IV. k. 6. l. – Fessler-Klein, Geschichte Ungarns, III. k. 421. l. – Buchholtz, Geschichte Ferdinands I., III., k. 185. l. Továbbá a tárgyalásokra nézve: Historia arcana legationis nomine Johannis Regis ad Solymannum Imperatorem Belnél: Adparatus ad historiam Hungariae, Pozsony, 1735.
Konstantinápoly elfoglalása óta a törökök hatalma egyre nagyobb arányokat öltött. Még II. Mohamed, a byzanci birodalom szétrombolója, hajóhadat alapított, a melylyel a Földközi tenger vidékeit meghódíthassa; török hadak szállottak partra Apuliában, elpusztították Friault, elfoglalták a görög félsziget erősségeit; Egyptom mamelukjai, Szíria népei meghódoltak. Harmincz királyság fölött uralkodott a dicső I. Szolimán szultán, a császárok császárja, a fejedelmek fejedelme, a világ koronáinak osztogatója, két világrészben isten árnyéka, Ázsiában és Európában a Fekete és Fehér tenger uralkodója.
Ha e nagy sikerek okait kutatjuk, úgy az ozman birodalom előhaladott katonai intézményeiben kell azokat keresnünk. Minden meghódított területet hűbérekre, siametekre vagy timarokra osztottak, de mindig csak harczosok között; a birtokosok kötelesek voltak egy vagy több lovast, szipahit, állítani. Így Európa 80,000, Ázsia 50,000–70,000 szpáhit állíthatott. A szultánnak a birodalom két beglerbégjéhez intézett s ezek által az alsóbb hatóságokhoz továbbított parancsa elegendő volt ennek a roppant lovasseregnek nehány nap alatt való fegyverbe állítására. Az elrabolt vagy ötödévenkint besorozott keresztény, nevezetesen a görög és albán gyermekek különös intézménye szolgáltatta a Kelet győzhetetlen gyaloghadát, a janicsárokat. Sohasem voltak nagy számban, még Szolimán idejében se többen mint 10,000–15,000-en, de mégis az ozman hadiszervezet magját képezték. És mindez egy oly egyéniséget szolgált, a minő II. Szolimán volt, ki birt minden tulajdonságával egy hadakozó állam fejének. Kezének egy intése több katonát állított síkra, semmint a császárok és királyok hetekig terjedő, fárasztó alkudozása az országgyűlésekkel és rendi gyűlésekkel. A mitől V. Károly és I. Ferdinánd féltek, bekövetkezett: Európa első katonai hatalmát a küzdőtérre szólították.* A magas portánál először azt tervelték, hogy betörnek Magyarországba és János királyságának röviden végét szakasztják. E szándékot két oldalról ellensúlyozta a velenczei köztársaság követe és – Lodovico Gritti. «Ha a velenczei követek és a doge fia nem lett volna, a kihez, mint tudom, te is levélbelileg fordúltál, – mondá Ibrahim basa János király küldöttéhez – úgy az elmúlt nyáron (1527) megettük volna Ferdinándot és hozzá a te uradat is.» Az ő befolyásuk okozta, hogy Ibrahim basa, ki abban az időben «a toll és kard korlátlan ura volt»,* elhatározta, hogy egy ügynök által ráveszi János királyt, kérje ki magának a porta támogatását.* Igy tette meg János király a végzetteljes, következményeiben oly súlyos lépést, karjaiba vetette magát azoknak a törököknek, a kiknek nagy hatalmától és szilaj uralomvágyától még nehány hónap előtt óva intette a német birodalmi fejedelmeket.* Laski Jeromos, lengyel szenátort és siradiai palatinust, küldte követül Konstantinápolyba, hogy ott szövetséget hozzon létre. Laski előbb hazájának tett politikai szolgálatokat, utóbb mint János király meghatalmazottja vezette a tárgyalásokat Ferencz királylyal. A természettől ravasz és ügyes férfiú alkalmasnak bizonyúlt a nem könnyű feladat teljesítésére. Alig hogy Francziaországból visszatért, meghitelező iratain kívül egy Gritti Lajoshoz intézett levéllel ellátva, útra kelt és 1527 deczember 22-ikén megérkezett az Arany szarvhoz.*
1 Ranke, Die Osmanen und die spanische Monarchie. Sämmtliche Werke 35. r. 3. és köv, ll. – Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches, III. k. 145. l. – Buchholtz, III. k. 190–191. l.
Hammer, i. m. III. k. 52. l.
Marino Sanuto, Diarii V. r. 43. l.
Magyar Történelmi Tár, 1883, 289. l.
Hieronim Laski przez Aleksandra Hirschberga. Lemberg, 1888.
9. Janicsár XVI. századi képe.*
A janicsárt ábrázoló kép eredeti rézmetszete Nicolay «Schiffart und Rays in die Türckey» (1572.) czímű munkájában jelent meg.
A török urak nem a legszivesebben fogadták. Az öreg és köszvényes Musztafa basa, a második nagyvezér, röviden és nyersen kijelenté: török törvény, hogy a hol egyszer a nagyúr feje nyugodott, az a föld örökre az ő tulajdona. És mit akar ő ajándékok és adó nélkül? Ájász basa, a harmadik vezér, igazi mozlim katona, mit sem értett Laski beszédéből és irataiból, nem is beszélt egy szót sem a szövetségről, Ibrahim basához pedig be sem bocsátották. Csakhogy ha ez nem segít, az egész vállalat dugába dől. Laski tehát Grittihez fordúlt; elküldte neki a magával hozott levelet és – deczember 26-ikán – látogatását fogadta. Jellemző, hogy első ügyletük kereskedelmi ügylet volt: Laski felkérte Grittit, hogy gondoskodjon a János király számára utalványozott franczia segélypénzek Konstantinápolyon keresztül való elküldéséről. A ravasz lengyel hamar fölismerte kivel van dolga, és megnyerte őt magának jutalmak és ajándékok igéreteivel. Gritti maga elbeszélte, hogy a velenczei követ együttműködésével mint hárította el Magyarországról a török betörést. De ő is, mind irásban, mind szóval csak arról biztosíthatta Laskit, hogy a szultán jóakaratát Magyarország számára csakis évi adózás által lehet biztosítani. Mégis deczember 28-ikára kihallgatást eszközölt ki neki Ibrahim basánál. A nagyvezér nem volt túlságosan előzékeny; az ő fölfogása szerint a trónkövetelők közül Ferdinándnak, az elesett Lajos király sógorának több joga lenne a trónra, csakhogy a királyság hadi jogon a töröké; Laski kérheti ugyan a szultántól, de csak adó ellenében. Végre Grittire bízta a tárgyalások vezetését, a kinek sikerült, daczára a váltóláznak, a mely gyakran és különösen akkor is gyötörte, Ibrahimot arra indítani – a Laski által vezetett napló szerint ez már január 2-ikán megtörtént – hogy az adóról lemondjon és megelégedjék évenkint érkező küldöttekkel, kik 10,000 forint értékű «ajándékot» hozzanak. Laskinak azon kérését, hogy a porta adja vissza Szlavónia és Horvátország azon részeit, a hol sok magyar nemes embernek szőlője van, természetesen visszautasította, azt felelvén, hogy «ott sok mecsetet építettek és a török hitnek megvetették alapját. A nagyúr, a hit bajnoka, soha sem fogja azokat többé a keresztényeknek visszaadni.» Laskit ez a megoldás nem elégítette ki. Megvesztegette Grittit, kinek kezén Ibrahim határozott óhaja szerint az összes tárgyalásoknak át kellett menni, egy sajátkezűleg aláírt igérettel, hogy egy magyar püspökség jövedelmét, egyelőre 3000–4000 frt évi jövedelmet biztosít neki, ha az adózást formailag megváltoztathatja. Minden ötödik évben elindítandó küldötteket hozott javaslatba, kik «önkéntes ajándékokat» hoznának. Gritti rábeszélő tehetségének csakugyan sikerült rábirni Ibrahimot, a kitől, saját vallomása szerint, inkább tud valamit jó szóval, mint okokkal kicsikarni, hogy ezt az indítványt elfogadja és a szultánt is ennek elfogadására rábirja.
Január 27-ikén fogadta Szolimán János király követét kihallgatáson. Ez ura azon óhajának adott kifejezést, hogy a szultán tekintse országát a magáénak. A szultán azt felelte, hogy ez az ajánlat örömmel tölti őt el. Ő a magyar királyságot átengedi a királynak és támogatni fogja Ferdinánd ellen oly módon, hogy jövőre nyugton lehet. A rá következő napon elengedte az ajándékokat és az adót. Laski előtt nem volt titok, hogy ezt a sikert kizárólag Grittinek köszönhette. János királyhoz és Statilius gyulafehérvári püspökhöz 1528 január 23-ikán és 24-ikén intézett leveleiben azt írja, hogy csupán Gritti Lajos segélyének lehet köszönni, hogy az ügy szerencsés véget ért. Nélküle semmire sem lehetett volna menni. Mennyire helyes volt azokat a leveleket hozzá intézni, többet használtak azok, mint a vezérekhez intézett iratok, mert Gritti nagy tekintélyben áll a portánál és belső barátja a hatalmas Ibrahimnak.* És valóban, a dolog nem csekély fáradságot igényelt. Gritti később egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy arczának verejtékével fáradott az ügyben. Laski nem hitte, hogy János király érdekeinek a portánál alkalmasabb képviselőjét találhassa s a szultánnál 1528 február 3-ikán tartott búcsukihallgatáson Grittit ajánlotta királya követéűl (orator et rerum negotiorum procurator); mert ez úgy kívánta. A török-magyar békét illető okmányokkal és a portának egy a moldvai vajdához intézett iratával, a mely ezt utasította Erdély elfoglalására János király számára, gazdagon megajándékozva, február 29-ikén elhagyta Konstantinápolyt. Az ajándékokat Grittinek köszönhette. Ez ajánlotta Ibrahimnak, hogy ne bocsássa el Laskit jó eredmény nélkül. Ő nem magyar; mit is törődne vele, ha Ferdinánd Magyarországot meghódítja; bizonynyal semmit. A két úr jól ismerte egymást.* Azonban a siker mégis teljes volt.
Bécsi cs. és k. udvari és állami levéltár. Laski levele János királyhoz. Konstantinápoly, 1528. jan. 23. – Laski Statiliushoz, 1528. jan. 24. (részben kiadva Schuller által, Archiv für österr. Gesch. XXI, 247. l.
Bél i. h. – Tranquillus, De rebus in Hungaria gestis a Ludovico Gritti, kézirat a Magyar Nemzeti Muzeum könyvtárában, 3760. Fol. Lat. 5b l.
10. II. Szolimán szultán.*
II. Szolimán szultán (19. l.) és Zsigmond lengyel király (45. l.) képeit Benther «Kurtzer Bericht von Kriegshandel» (Basel, 1588.) czímű munkájának metszeteiről adjuk.
A török-magyar egyezmény magában is támadó fellépés volt a porta és az ausztriai ház ellen, most ehez hozzájárult még más oldalról is a felhívás.
A velenczei köztársaság már átlépte volt hatalma tetőpontját. A végzetteljes 1509. évben a portugallok hódításai következtében a május 14-ikén történt chiara-d’addai döntő csatával elvesztette állását mint szárazföldi hatalom, melyet visszanyerni többé nem sikerült. «Fölvirágzott, midőn szomszédai gyöngék voltak; most erősebb hatalmakkal jött érintkezésbe, a melyek, midőn egyre jobban terjeszkedve közülök önállóan kiemelkedne, megtámadják és erőt vesznek rajta. Egy új tengerészeti fejlődés, mely egy más középpontot keresett és talált, ugyanakkor elvágta azokat a segélyforrásokat, a melyek a köztársaságot oly magasra emelték. Velencze már nem lehetett több, mint a mivé tényleg lett. De a mivé lett, azt még fönt lehetett tartani.»* Ha kérdezzük, hogy a jóval erősebb hatalmak által fenyegetett köztársaság mily módon eszközölhette ezt, arra nincs más felelet, mint hogy ez csak azon ingadozó politika által vált lehetségessé, a melynek alkalmazásában épen Gritti András mester volt. A paviai csata után a helyzet a lehető legrosszabb volt. A hatalmas habsburgi uralkodó részéről nem lehetett csekélyebbtől tartani, mint hogy Velencze elveszíti összes szárazföldi tartományait. A még e nagy küzdelem előtt kitervelt szövetség a császárral, a pápával, I. Ferdinánddal és VIII. Henrikkel, Francziaország ellen, elejtetett és a köztársaság, ép úgy, mint Szapolyai János, a hatalmas ozman birodalommal való szövetkezéshez folyamodott; úgy látszott, csak ez nyújthat segítséget a túlhatalmas császár ellen és a törökkel való jó viszonyra szükség volt már a hajóhad miatt is. A velenczei politika főczélja lett most a két nagy hatalmat, a portát és az ausztriai házat egymás ellen háborúra ingerelni. Ez eszme annyival inkább sikerrel kecsegtetett, mert a köztársaság tervei kivitelére a magas portánál Gritti Lajosban befolyásos eszközzel rendelkezett. A tizek tanácsától már 1527 május havában felszólítást ment Konstantinápolyba, hogy egy hadsereg indíttassék Bécs ellen; ugyanakkor a Gritti által támogatott velenczei követek is utasíttattak, hogy János király esetleges letételét, melyet egy Bécs elleni hadjárat maga után vonhatott, meghiusítsák; mert a velenczei államférfiak ép úgy félhettek a török hatalom túlságos megnövekedésétől mint a habsburgi testvérpártól. Az 1528 februárban kötött szövetség így élénk megelégedést keltett Velenczében. De alighogy némileg engedett az olasz földön a francziák által keményen szorongatott császár hadaitól való félelem, máris jött a híre, hogy csaknem ugyanakkor, a mikor Laski, művére büszkén, visszatért Konstantinápolyból, János királynak Erdélyben és Lengyelországban fáradságosan összeszedett hadait Eger és Kassa mellett megverték; maga a fejedelem serege felbomlásával kénytelen volt Tarnowba, anyai örökségébe menekülni.*
Ranke, Gesch. der roman. und german. Völker. Sämmtliche Werke, XXIII. k. 244. l.
Huber, i. m. IV. k. 10. l. – Fessler-Klein, i. m. III. k. 428. l.
11. Laski Jeromos aláirása.*
Laski Jeromos aláírása (21. l.) 1541 október 27-én kelt leveléről vétetett, melynek eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őriztetik. Olvasása: Hier(onimus) de Lasko pal(atinus) Siradien(sis) (e)t c(etera) manu sua.
A velenczeiek most már – 1528 tavaszán – még inkább izgatták a törököt Bécs ellen; a boszniai szandsákot és másokat megvesztegettek pénzzel, hogy törjenek be a habsburgi örökös tartományokba; és valóban még ugyanabban az esztendőben bosnyák törökök kegyetlenül pusztították Krajnát. Minő benyomást kellett hogy tegyenek ez események Bécsben, a hol nem maradhattak titokban?*
Secrets d’etat de Venise, Sz.-Pétervár, 1886. 772, 780–790. l.
Tranquillus, i. m. 7 a l.
Óváry, A Magy. Tud. Akad. tört. bizottságának oklevél-másolatai. Budapest, 1890. II. k. különösen a 71 és 72. sz.
Ferdinánd király Laskinak egy 1528 ápril 10-ikén kelt iratából értesűlt, hogy törökök, moldvaiak és tatárok jönnek ellenfelének segítségére. «Az evangelium maga is rendeli,» mondja Laski, János királyra nézve nem épen hízelgő módon, «hogy a kútba esett ökröt még vasárnap is kihúzzák.»* Ferdinánd e szorongatott helyzetben a tragikus végű Hoberdanczot és Weichselbergert, a krajnai németet küldte Konstantinápolyba, hogy ott fegyverszünetet és kiegyezést eszközöljenek ki. Fáradhatatlanul dolgoztak ellenük, még megérkezésük előtt, s annál inkább ottlétük alatt, Pietro Zen, a velenczei követ és Gritti. Az elsőnek Velenczébe küldött levele jelenti, hogy Ibrahim basa és Gritti között megszakítás nélkül folynak a tanácskozások. Gritti kicsikarta a nagyvezértől a határozott igéretet, hogy János királyt a porta támogatásban fogja részesíteni. Pietro Zennel egyetemben utalt arra, hogy Ferdinánd, a helyzet furfangos kihasználásával, mikép akarja követei által a portát mindaddig visszatartani, a mig hadaival Olaszországban mindent rendbe hozott. E fejtegetések elég fontosak voltak Ibrahimra nézve, hogy mindkettejök számára kihallgatást eszközöljön ki a szultánnál. Ezek egy mellékteremben tartózkodtak, mialatt Ibrahim a követeket fogadta; említést tett a neki hozott ajándékokról, ő maga is úgy tűnik fel, mint a ki a cselszövényekkel egészen be van hálózva.
Buchholtz, i. m. III. k. 247. l.
E mellett úgy látszik, hogy a követek némi zajjal és elbizakodottsággal léptek föl. Mert Ibrahim egy ízben gúnyosan kérdezte, vajjon Ferdinánd nem kívánná Konstantinápolyt is birtokába venni? De nem ez, hanem velenczei fondorlatok okozták, hogy végtére a követeket minden népjog ellenére hónapokig tartották fogságban. 100,000 forintot igértek Ibrahimnak, mondják maguk, a szultánnak pedig egy pompás ékkövet ajánlottak föl,* ha a sor rákerűlne – kinek nem jut itt eszébe Gritti, az ékszerész?
Gévay, i. m. I. k. 1528–54.
Őszszel azzal a csufondáros üzenettel küldték őket haza, szólítsák föl urokat, hogy legyen kész a nagyúr elfogadására. Mennyire a velenczeiek szája íze szerint történt mindez!
A tizek tanácsának egy 1529 január 27-ikén kelt sürgönye meghagyta a velenczei követeknek, kérjék föl Ibrahimot, hogy tegyen meg mindent, hogy a háború kezdetét vegye, mielőtt Ferdinánd János királyt legyűrné, mert az ausztriai ház a dolgokat ravasz módon csak el akarja nyújtani. Ez a sürgöny mintája lehet az egész tavaszon át küldözött sok levélnek, melyek mind Gritti kezén mentek keresztűl. Az ármány e kusza szálaiban mindenütt őt látjuk a középponton. Egy I. Ferdinándhoz intézett, chiffrekkel írt levél 1529 márczius 10-ikén határozottan állítja, hogy minden, az ausztriai ház ellen intézett tervek és hadikészűletek lelke Gritti; ennek fejében János király nem igért kevesebbet, mint az esztergomi érsekséget és még két püspökséget. A velenczeiek pedig – így biztatja a portát – készek hajóhadukkal Nápoly és Apulia partjait megtámadni és egy magyarországi háborúban 40,000 lovast eltartani.
Ezek az átkozott velenczeiek, írja János zágrábi prépost néhány hónappal később Ferdinándnak (1529 június 1-én), postát posta után küldöttek Konstantinápolyba és folyvást tudósították a portát a királyi hadak felől. Szolimán sohasem indúlt volna Magyarországra és Bécs ellen, ha ezek szakadatlan nem sürgetik.* Ezek a sürgetések egész augusztusig tartottak, midőn a török had már rég útnak índúlt. «Mi minden reményünket a nagyúr szerencsés sikereire építjük; és hogy a bennünket környező veszedelmektől szabadúljunk, rá kell birnod Ibrahimot, hogy Ausztriába törjön,» írja a szenátus augusztus 25-ikén Grittinek.*
Bécsi cs. és k. udv. és állami levéltár. – Tranquillus, i. m. 7 a l.
Velenczei állami levéltár: Senato Secreti, 53. k. 187b, 188a, 189b–193a, 199a–200a l.
Hogy az 1529-ki események bekövetkeztek, jelentékeny részben Gritti Lajos műve és – bűne.
12. Velencze czímere.*
Velencze czímere (24. l.) egy velenczei ősnyomtatvány vignettájáról vétetett, mely a «L’arte della stampa nel rinascimento italiano. Venezia 1894. czímű munkában jelent meg.
