ÖTÖDIK KÖNYV A PÁLYA DELELŐJÉN
ÖTÖDIK KÖNYV
A PÁLYA DELELŐJÉN
A PÁLYA DELELŐJÉN
83. TÖRÖK FEGYVEREK.*
A török fegyvereket (167. 1.) Cserna Károly rajzolta.
Báthory és Forgách Ferencz. A «testamentumos urak» politikája. Forgách házassági szándéka nem sikerül. Brutus János Mihály meghívása Erdélybe. Lengyel királyválasztás III. Zsigmond halála után. A történetíró Lengyelországban. A Békéspárt bukása. Forgách megkezdi évkönyvei megírását. Betegsége gyógyítására Páduába megy s ott hal meg 1577. január 19-én.
BÁTHORY István hívei között méltán nevezhetjük Forgách Ferenczet a leghívebbnek; kettős kapocs fűzte a fejedelemhez, rokona volt, másrészt törekvésük egyezésében állott lelkük rokonsága. Báthory már régóta ismerte Forgách politikai és vallási felfogását, a bécsi béketárgyalásokon többször találkoztak. Többnyire Forgách vitte a közvetítő szerepét, így szerezte meg politikai jártasságát. Eleinte azonban aligha volt köztük mélyebb viszony. Megbecsülték egymást, mint magánemberek valószinűleg jó barátok voltak, de eszméjök aligha állt közös alapon. Forgách a bécsi udvar híve volt, tőle eredt az Erdély elfoglalására szolgáló terv, melylyel a töröktől szabad területek egyesitésére törekedett. Martinuzzi politikájához sok tekintetben hasonló volt az övé. Báthory ellenben a béke embere volt, s bár az erdélyi fejedelem gyenge akaraterejét ismerte, nem akart lemondani hazája függetlenségéről, törekvéseiben megvolt a XVII. század nagy embereinek eszméje, kik Erdély függetlenségét a nemzeti alkotmány megóvására tartották szükségesnek. Volt rá eset, hogy a békét ura akarata ellenére is szorgalmazta, a miért le is csukták Bécsben.
Később nem ment követségbe Báthory, helyét a fejedelem udvarában Békés foglalta el, ki a gyenge János Zsigmond alatt párthiveivel mindenre kiható uralmat szerzett magának. Erre az időre esik Forgách politikai gondolkozásának, majd pártjának megváltoztatása is. Lehet, sőt valószinű, hogy Báthory és Forgách levél útján érintkeztek egymással, de nem lehet föltételeznünk, hogy Báthorynak döntő befolyása volt rokona pártcserélésére. Forgách határozatlan életczéllal ment Páduába, még nem tudta magát elhatározni, hogy mit tevő legyen. Lelke tevékeny életre vágyódott, önmaga férfias erejének tudatában volt, tehát nem tudott a nyilvános élettől elvonulni, a melynek csábító varázsa újabb tért mutat az arra hivatott elé, s csak kevesen vannak, a kik nagy csalódások után vagy anyagi függetlenség híjával korán lemondanak a politikai pálya küzdelmeiről. Forgách tehát bizonytalan helyzetben volt. A bécsi udvarba nem akart visszatérni többé, de nem is állt módjában, mivel helyét Radéczivel hamar betöltötték, a kért állásokat szintén mások foglalták el. Megalázva tehát nem akart visszamenni az udvarba, a honnan önként száműzte magát.
Tépelődései között megváltó mentő eszköznek bizonyult az erdélyi fejedelem közvetett vagy közvetlen meghívása. Bizonyos, hogy Forgách nem ment vaktában Erdélybe, nem tehette meg a határozott pártcserét, a míg az ellenpárt jóindulatáról meg nem volt győződve. De a fejedelem meghivása nélkül nem is mehetett volna be Erdélybe. Nagy valószinűség rejlik abban, hogy Forgách meghívását Báthory eszközölte ki János Zsigmondtól. Ha nem volt semmi politikai czélja a behívás kieszközlésével, bizonyosan az a meggyőződés vezette, hogy a történetíró bő tapasztalatai és politikai pályára való hivatottsága hasznára lesznek az erdélyi udvarnak. A Békés-pártiak aligha ellenkeztek az átpártoló behivásával, nem is volt valószinű, hogy Forgách a fejedelem életében sok befolyást hódítana el tőlük, vagy esetleg veszélyes emberré válnék terveik megvalósításában. Föltevésükben azonban csalódtak.
)
ÖZV. FORGÁCH ZSIGMONDNÉ LEVELE FORGÁCH ZSIGMONDHOZ. 1571. AUG. 30.
(Eredetije a M. N. Muzeum Forgách-levéltárában.)*
Özv. Forgách Zsigmondné levele Forgách Simonhoz. Szent-Jób 1571. aug. 30.
Olv.:
Keozenethemnek Magam ajanlasanak wthanna zerelmes f˙am k˙wannam az Wr Istentwl io egessegedeth m˙nd az én zerelmes lean˙omwal men˙emwel egetembe, m˙nd az zerelmes apro germek˙mwel egetembe. Magam feleol azt irhatom, hogy walam˙ h˙deg leles esek ream, de h˙zem az wr Istenth, hogy hamarsaggal el wez˙ rwlam ezt ez betegsegemeth. Zerelmes fiam tudom, hogy m˙nd tudtodra wadnak G˙wlafi Lazlo, Sennej S˙gmond m˙th ch˙elekedenek welwnk, m˙kor oda mentem wala D˙ozegre, Forgach Palne walahon Erdeljbe wolth, en magamat bebochatanak az wdwarba az Giwlafi zolgai, masfel nap lehetek az wdwarba keozteok, k˙ kelle keolteozneom az pap hazaba, mert nag˙ sok bozzwth teznek wala rajtam az h˙twan nepek, megis az G˙ulafj zolgai wadnak az hazba.
Azerth im az vajda lewelet és az Giwulafieth fel kwlthem, az dolog m˙ben wagon, zerelmesem ezekbeol megerted. En magam ez elmwlt wasarnap jeowek Zentiobra, mert D˙ozegen felek az teoreoktwl, merth most is Debrecembe wagon az Bek. Erre zerelmes fiam ugan igen kerlek, hogy ch˙azartwl zerez paranch˙olatoth Segne˙ S˙gmondra, agg˙a meg az Forgach˙ Pal maiorsagath. Kwldeoth wala Forgach˙ Pal Ruberhez, hogj teorwenth hadna benne, de meg chiak teorwent sem hagia benne. Az wajda is irth wala feleole, Bathory Christoph is irt wala feleole Rubernek, de m˙nd azon altal chiak teorwenth sem hagia feleole. Azt mong˙a Forgach˙ Pal hogy ha egeb nem lehet benne, de keth ann˙t hajt w˙s errette onnat az mas partrul, en magam penig megmontham wala az felesegenek, hog˙ oda megyek D˙ozegre; am˙t Forgachi Pal neki igerth, megadatom wele. Im Segnei megh dulta, koborlotta Forgach Palt, de ewel Sennej w maganak sem felesegenek nem tud haznalni, hanem gonozwl wez el twle.
Meg is kerlek m˙nth zerelmes fiamoth, hog˙ zerez walami parancholatoth, hog˙ effele dulastwl es goborlastwl zwnnenek meg, ezt is am˙t elwet, agg˙a megh, ne indwllion teob oezwe wezes mjatta. Ha ez ideig meg attuk az jozagbol walo rezt nek˙, regen elfoglaltak wolna twle, idegen keznel wolna, merth w más parthon lak˙k s nem engettek wolna neki oda birnj s ez wtan is ugy jarwnk, mert ez nem ol˙ ember, hogy gongiat tudna wiselni, de meg az eowe sem kell nekj.* [Az zegen˙ Katat az felesegeth csak tengetneok walami keoltseggel, neki csak az kelene, mert Senn˙ei nem oly ember, hogj gongat tudna wiselni az joszagnak. Azomba zerelmes f˙am azth en teneked megh nem irhatom, ennekem mely igen nehez, hogj az apro germekeketh nem lathatom. Hallottam, hogj az fejedelmek mehgirjak eg˙masnak kepeketh, bolongsagnak weltem az elet, de mosht csak az kepeketh latnam is az germekeknek, keon˙eb wolna sokkal.
Kerlek zerelmes f˙am, ir˙ ennekem gakorlatossaggal am˙kor lehet, mith wattok, m˙nd menjem s mind az germekek. Men˙emnek az en zerelmes leanjomnak mond keozenetemeth zerelmes fiam, merth beteges wagok, nem irhatok mosth neki. Az Wr Isten tartson meg zerelmes f˙am m˙nden javayban. Datum ex castro Zentiob 30. die Augusti 1571.
Az nehaj forgachj Sigmondne
alb˙s˙ zol˙om˙ katalin asszony.]
alb˙s˙ zol˙om˙ katalin asszony.]
(Eredeti papiron a M. N. Muz. Forgách-levéltárában.)
* A teljesség kedvéért közöljük a levélnek a hasonmásból hiányzó részét is.
Báthory nemes szíve, vonzó modorú egyénisége és jellemének kiváló tulajdonságai hozzá lánczolták nemcsak Forgáchot, de az átpártoltak legnagyobb részét is. Természetökben volt sok hasonló vonás. Forgách is határozott föllépésű politikus volt, kitartó állhatatossággal küzdött az egyszer kitűzött és helyesnek vélt czél eléréseért. Beszéde komoly megfontolást, tette határozott jellemszilárdságot bizonyított. Hamar fölismerte az udvar kettős irányát, s hogy Báthoryhoz csatlakozott, nemcsak megváltozott politikai felfogásának következménye volt, minthogy Báthory a nemzeti alkotmány védelmét tűzte ki czélul a török, de főleg a német hatalom ellen, hanem fölfogásának mélységére is bepillantást enged, mert hamar fölismerte az életre hivatott eszmék képviselőjét, a kihez azután élete végéig rendületlenül ragaszkodott. Gyulaffy a katonák közé állt be, Forgách pedig az állam életében keresett teret, hogy figyelemmel kisérje az ellenpárt mozdulatait és erejétől kitelhetőleg ellensúlyozza azok törekvését. Politikai törekvéseik és egyéni tulajdonságaik egyezése mellett ott volt még a rokoni kötelék is, melyre Forgách is, Báthory is több alkalommal bizalmasan rátér, viszonyuk ennek alapján mélyebb volt a baráti szeretetnél. Forgách bizonyos aprólékos gondossággal – utódai emlékezetére – összeállította a családi leszármazás azon ágait, melyekből a fejedelemhez való rokonsága kitűnik:*
Telegdi István, Bebek Margit; Katalin, Báthory István vajda; Euphrosina, Albisi Zólyomi László;
Endre, Kristóf, István fejedelem; Katalin, Forgách Zsigmond; Simon; Pál; Ferencz; Imre
Endre, Kristóf, István fejedelem; Katalin, Forgách Zsigmond; Simon; Pál; Ferencz; Imre
Báthorynak Forgách iránt való jóindulata még megválasztatása évében két adományozásban nyilatkozott meg. Forgách még János Zsigmondtól nyerte Kolozsmonostort adománykép. Itt terjedelmes szőllői voltak, a melyekkel határos terület, Kányamál, vagy másként Hajtásvölgye, pörös darab volt, nem tudták eldönteni, hogy Szászfeneshez vagy Forgách birtokához tartozik-e? Erőszakos betolakodással már évek óta gyalui katonák bitorolták. Forgách kérésére vizsgálatot indított a fejedelem, melynek eredménye az volt, hogy a terület Kolozsmonostorhoz tartozik, tehát Forgáchot illeti meg annak tulajdonjoga. Szeptember 22-dikén meghagyta azért Lastyánszki Horvát István gyalui kapitánynak, hogy katonáit az említett területből telepítse ki, azután a szokásos szertartások közt adja át a birtokrészt a kanczellárnak.*
Forgách Ltár a M. N. Múz.
A másik adományozás kevesebb anyagi haszonnal járt, de fontosabb volt, mert erkölcsi elismerését tartalmazza Forgách fáradozásainak. Báthory megerősíti Forgáchot a János Zsigmondtól nyert kolozsmonostori birtokokban: Bács, Kajántó, Tiborcztelk, Bogártelke és Jegenye falvak birtoklásában, még azokat a jobbágyokat is hozzá értvén, a kiket a fejedelem saját szolgálatára rendelt és kivett az új birtokos joghatósága alól. Mindezt azért teszi, mert méltányossággal és tisztelettel gondol Forgách Ferencz rokonának, kanczellárjának és tanácsosának már kezdetben, de főleg a fejedelemmé választás érdekében kifejtett törekvésére és tetteire, a ki minden szolgálat megtételére kész volt.*
1571 decz. 6. U. o.
Az égiek rendelése szerint nincs öröm fájdalom nélkül. Politikai eszméinek győzelme felett érzett öröme és biztosított anyagi viszonyai következtében előállott megnyugvása között fájdalom érte. Anyja még 1571 végén meghalt. Halálozási éve sokáig bizonytalan volt, de egy augusztus 30-ikán kelt levelére Simon fia rájegyzette, hogy: Utosso levele az zegeni aniamnak. S mivel a következő időben már nem találunk említést róla, bizonyosan még az év végén halt meg. Albisi Zólyomi Katalin kora művelt női közé tartozott. Jólelkű, családjához ragaszkodó nőnek tűnik elénk leveleiből s a róla szóló emlékekből. Utolsó idejét betegeskedés tette fájdalmassá, meg a rokonok viszálykodása .Állandóan Forgách Simon családja körében tartózkodott, a kinek feleségét és kis unokáit nagyon szerette. Időközben átment Pál fiához Diószegre. Forgách Pál feleségével együtt Erdélyben volt, a házat pedig Gyulaffy emberei őrizték. Azok beeresztették a beteges özvegyet az udvarba, de másfél napi tartózkodás után átment a pap házába, minthogy Senyei Zsigmond részéről sok bántalmat kellett elszenvednie.
Senyei önmagával elégedetlen ember volt, erőszakkal elvette Forgách Pál diószegi majorságát. Ezt akarta az özvegy elintézni, de hiába fáradt, mert Senyei újabb pusztításokkal tetézte erőszakosságát, nemhogy a békés kiegyezés útjára lépett volna. Forgách Pál, Báthory Kristóf is írtak Rueber kassai kapitánynak, hogy a törvényes úton kényszerítse Senyeit a birtok visszaadására, de Rueber mélyen hallgatott. Kéri fiát utolsó levelében, hogy vesse ő is latba befolyását, eszközölje ki a királytól az ügy törvényes elintézését. Senyey a saját vagyonát se tudja megbecsülni, nemhogy a másénak gondját tudná viselni. Levele végén néhány kedves sort szentel kis unokáinak. – «Azomba zerelmes fiam azt en teneked meg nem irhatom, ennekem mely igen nehez, hogi az apro germekeket nem lathatom. Hallottam, hogi az fejedelmek megirjak egymasnak kepeket, bolondsagnak weltem az elet, de most csak az kepeket latnam is az germekeknek, keonyebb wolna sokkal. Kerlek zerelmes fiam, iry ennekem gakorlatossaggal a mikor lehet, mit wattok mynd menjem s mind az germekek.» – Forgách Ferencz levelei között nem találtunk említést anyját illetőleg. Levelei azonban mind abból az időből valók, a mikor már régen elkerült a szülői háztól, életét pedig az állam javának szentelte. Bizonyosan szerette anyját, a mint rokonait is. Ritkán találkozott vele, papi élete is önálló életre utalta, s az özvegy is szívesebben tartózkodott többi fia családi körében, a hol szerető családi kör és kedves unokák várták. Életét férje halála után ezeknek áldozta. Élete csendes, áldásdús volt. Egyike volt ama század névtelen nagyjainak, a kikről keveset tudott a világ, s az utókor a legnagyobb dicséretet mondja el róluk, midőn azt írja emlékökre, hogy betöltötték a nő egyetlen helyes, de magasztos hivatását: jó hitvesek voltak.
Folytassuk azonban Forgách erdélyi pályájának leírását.
1572 február 6-ikán jött Erdélybe a renegát Amhát. A fejedelem Szebenben fogadta tekintélyes kísérettel. Az egyetem ősi szokás szerint újra megadta az ajándékot: Báthorynak 119 f. 97 d. értékű kupát, egy másikat, kivert kardot, vítőrt s egyéb apróságot 145 frt 83 d. értékben, Bánffi Györgynek ezüst kannát, Bánffi Pálnak, Nisovszkynak, Forgách kanczellárnak, Apafi Gergelynek, Gyulaffy Lászlónak, Wesselényi Miklósnak egy-egy kupát, másoknak szőnyegeket s egyéb apróságot.*
E. O. E. II. 419. 1.
Körülbelül ezen időtájban mentek szét a meghívók a magyar országgyűlésre. Forgách nem volt jelen, tudósítását Simon bátyja elbeszéléséből meríthette. Nagyon komoly ítéletet mond a gyűlés lefolyásáról: Hercules ucscse, szégyenlem és restelem elmondani az országgyűlés lefolyását, melyben semmi magasztosabb nem volt, hogy a terjedelmes ország elveszett dicsősége fölött sajnálkozzanak, melynek már a képe se volt meg.* – A rendek felterjesztésének első pontja a rég óta húzódó Dobó-Balassa ügy elintézésére vonatkozott. A király márczius 28-ikán tudatta Rudolf és Ernő főherczegekkel, hogy a kérés elintézését jóindulattal fogadta. Elküldi nekik a bűnösöket terhelő iratokat, melyek megvizsgálására hívják össze a magyar tanácsosokat s már az ügy kezdetekor kijelölt előkelőket véleményadásra, vajjon tanácsolják-e a még bezárt két fogoly kibocsátását. A többi irat között a főherczegek különös figyelmébe ajánl két magyart, melyek egyikét Forgách Ferencz, volt váradi püspök, másikát pedig Gyulaffy László írta, melyekben az ügy kezdői ellen súlyos vádak foglaltatnak, főleg Balassa János ellen. Ezeket is vizsgáltassák meg a magyar tanácsosokkal, azután a többi irattal együtt küldjék vissza neki. Minthogy nem bizonyos, hogy Balassa megjelenik-e az idézésre, Forgách és Gyulaffy műveinek adataiból csak azokat tárgyalják, a melyek Dobóra és Homonnayra vonatkoznak.
512. 1.
Forgách és Gyulaffy tehát valóban írtak az összeesküvés dolgáról. Nagy kár, hogy a már említett «lázító» iratoknak s a jelen két értesítésnek nyoma veszett, sok érdekes mozzanatot tartalmazhattak az ügy lefolyására, a mellett Forgách egyéniségére is érdekes világot vetettek volna. Körülbelül mellékes, hogy milyen szempontból ítélte meg Forgách az eseményeket, de fontos az, hogy a király érdekes irodalmi terméknek tartja a Forgách röpiratszerű munkáját is, melyet magyar tanácsosai elé terjeszt.
84. ERNŐ FŐHERCZEG NÉVALÁÍRÁSA.*
Ernő főherczeg névaláírása (173. 1.) a M. Nemz. Muzeum levéltára 1582. jul. 15-én kelt eredeti okleveléről. Olvasása: Ernestus.
A tanácsosok véleménye a kegyelmet ajánlotta, de két alakban. Egyik részök úgy látta jónak, hogy a király a rendek és főherczegek közbenjárását megemlítve, azon reményben bocsássa őket szabadon, hogy a haza javára ajánlják fel szolgálatukat. Nem kell azonban említeni, hogy a király ellen vétettek, mert honfitársaik lenéznék, talán megvetnék őket. A többiek pedig azt vélték, hogy a kegyelem hirüladása után vigyék öket fel Bécsbe, ott fogadtassák meg velök, hogy készek a királyt hűségesen szolgálni s úgy bocsássa őket alkalmas időben a király szabadon. Minthogy Balassa még a biztosító levélre se jelent meg, ügyének tárgyalását halaszszák el a következő országgyűlésre, de ha akkor se jelenik meg, a király saját belátása szerint ítéljen makacssága felett.
Miksa a tanácsosok azon véleményét fogadta el, hogy a foglyokat alkalmasnak látszó időben bocsátja szabadon, minthogy azonban Dobó nagyon beteg, hadd maradjon régi helyén, helyette a fia legyen a királynál kezes. Balassát nem akarta tovább is reménytelenségben hagyni, azért megbízta a főherczegeket, hogy a király kegyelmét helyezzék előtte azon esetre kilátásba, ha bűnbánatot fogad és a király bocsánatáért esedezik. Dobót április 16-ikán bocsátották szabadon, miután írásban is megfogadta, hogy a királyhoz minden időben és körülmények között hű marad. Nem volt alkalma bebizonyítani, mert sorvasztó betegsége nemsokára elemésztette.* Balassa pedig kegyelmet nyert nemsokára, majd Homonnayt is szabadon bocsátották.
Tört. Tár, 1879. 709–714. 1.
Az országgyűlés tárgyai között a törvénykezés idejét határozták meg. A IV. §. a felső megyék és a Tiszántúliak idejét Szent György oktávájára mondta ki, s időtartamát 40 napra határozta. A törvénykezés vezetését a leleszi prépost végezte egy egri kanonokkal, a bárók közül Révay Ferencz, Draskovich Gáspár vagy Forgách Imre jelenlétét kívánta meg a törvény. Nevezetes volt továbbá, hogy újra tiltakoztak a győri püspökségnek fizetendő tized ellen, mely Delphino Zakariás kezében volt. A király kivánságára augusztus havában Rudolf főherczeget megkoronázták magyar királylyá. A koronázás fényes ünnepségek közt ment végbe. Forgách Simon érdekes részleteket mond el a koronázást követő ünnepi játékokról, melyek hasonlítottak a Miksa koronázásakor végbementekhez. A Duna mellett elterülő mezőn tágas favárat építettek, a melybe teljes fegyverzettel vagy 50 német katona bevonult feleségestől. Az asszonyok állatbelekkel és vérrel bekenték ruhájokat, mintha valóságos vérengzés lett volna. Puskákkal, ágyúkkal ostromolták a várat, – de fagolyóbissal, kiket mind az vár felett bocsáttak – írja Forgách Simon. Katonás rövidséggel mondja el a játékot. Az várból kilövedeztek, sok puskások kívül belől, kik egymáshoz lövedeztek. Az várból kiütöttek; ismét kívül reájok mentenek, kopjákat törtenek, harczoltak lovan, gyalog, az álgyulövés számtalan volt, végre megostromlák és az fokokról vér csorgott le, hogy már az viadaltul megvevék, hamis fejeket rakának fel és csinált embereket akasztának fel az fokokon. Egyszer menének zászlóstul az asszonynépek alája, tekenőkkel, ásókval sánczot ásának, hozzájok lövedezének. Akaratjokval hullani kezdének és elfutamának. Az várbeli kapitánokat királ eleibe kötözve hozák, térdre esének; királ megkegyelmeze nekik. Az vár vívása alatt az magyarok egymással sok kopját törének, játékra csinált kopjákat. Az várat meg nem égették, hanem épen hagyák, azután az község hordta el.*
Forgách, 511–512. 1.
85. RUDOLF MAGYAR KIRÁLY.*
Rudolf magyar király arczképe (175. 1.) De Bry metszetének reproductiója.
Báthory István a fenyegető székely mozgalom leverése után hozzáfogott Erdély belső ügyeinek rendezéséhez. Helyzete a középút megőrzésére utalta, hogy ellensúlyozhassa a német és török hatalom befolyását. Egyiktől sem fogadott el többet a másik rovására, meg országa helyzetének súlyosbítására. Legerősebb küzdelem a testamentumos urak ellen indult meg, a kik Miksa védőszárnyai alatt külön államterületet akartak alkotni. Minthogy a király október 13-dikán Huszt várát beiktatta a három embernek birtokába, Báthory a nemzet bizalmához fordult a baj orvoslására. Bár nehéz volt Miksa ellen állást foglalni, mivel titokban letett hűségesküjét a rendeknek nem árulhatta el, mégis november 19-ikére Kolozsvárra országgyűlést hirdetett Miksa megkérdezése nélkül. November elején már sorba járta a szállásosztó a város utczáit, hogy az egybegyűlő uraknak helyet készítsen. Garay Tamás értesítette a fejedelmet és Forgáchot az ellenpárt magatartásáról és a megtörtént előkészületekről. Miksa jónak látta figyelmeztetni Báthoryt, hogy az országgyűlésen méltassa kellő figyelemre az ő tekintélyét, – hiszen Erdély Isten után ő nélküle nem állana fenn.
Békés Gáspár nem jelent meg az országgyűlésen, hanem Monorón várta be a történendőket. Legtöbb vitára adott okot Csáky kanczellár felelősségre vonása, mivel a székelyvásárhelyi gyűlésen megszavazott adót Forgáchnak beszolgáltatták, de ez számadás hiányában nem vehette át. Csáky szeretett volna kibújni a felelősséggel járó beszámolás alól, de népszerűtlensége miatt sem mentették föl alóla. Fontos volt továbbá Huszt várának kérdése. A rendek felháborodtak azon, hogy Miksa elrendelte a végrendeletesek statuálását a vár birtokába. Báthory higgadt eljárással akarta a dolgot elintézni. Minthogy azonban a török is gyanakvással nézte az ügyet, a rendek kötelességévé tették a Békés távollétével mentegetődző szövetségeseknek, hogy a legrövidebb idő alatt intézzék el Békéssel az ügyet és folyamodással kérjék Miksától a vár visszaadását. Egyéb bizalmatlansági kérdések is napirendre kerültek. Miksa szatmári kapitányának panaszára Gyulaffy, László ellen tett vádat, hogy Szatmárhoz közel Cseh faluban erődszerű házat épített, a mit ő nem lát szívesen. Bár az országgyűlés nem fejezte ki határozottan, hogy Miksa híveiről van szó, Bécsben mégis észrevették, hogy a törvény éle őket érinti első sorban.
Megemlékeztek János Zsigmond törvényéről, mely szerint más országba a fejedelem engedélye nélkül nem szabad volt menni; most ők is megtiltják az ilyenfajta levelezést, tekintettel a zilált viszonyokra. A távolmaradtaknak elnézték, hogy nem jelentek meg, de ismétlődés esetére hatalmat adtak a fejedelemnek a távolmaradók megbüntetésére. Elrendelték végül a lázadás bűnében elmarasztalt székelyek megbüntetését is, a főbbeket a fejedelem büntesse, míg a községbelieket Váradon végzendő kényszermunkára itélték. De ha valaha újra feltámadnának, hűtlenség bűnébe esnek (29. §.). Deczember elején oszlott szét az országgyűlés.
Miksának sok minden nem tetszett. Bántotta Huszt visszaadásának sürgetése, hű alattvalóinak szorongatott helyzete. A vár visszaadásába nem volt hajlandó beleegyezni, azonkívül Csáky felelősségre vonását is helytelenítette. Alaki hibának tüntette fel azt is, hogy a rendek fejedelemnek nevezik Báthoryt. A fejedelem nyugodt hangon felelt a király levelére, melynek végén a török magatartását azzal jellemzi, hogy Békés megöletését kivánta tőle. Minthogy azonban nem tapasztalta mindaddig ellenségének, a nemtelen kivánságot visszautasította.*
E. O. E. II. 419. 1.
Az erdélyi ügyek így lassan haladtak előre. Báthory éppen nem akart erőszakkal fellépni a Békés-pártiak ellen. Ide-oda gomolygó felhőtömeg borult Erdélyre, nem lehetett tudni, mit hoz a jövő. A bécsi udvar jobb terv híjával Báthoryt vette pártfogásába, de ellenfeleit sem utasította ki az udvarból. Báthory panaszkodik e miatt a győri püspökhöz írt levelében, a ki levelét deákra fordítva, elküldte Miksának, hogy a fejedelem panaszát megérthesse, annál is inkább, mert Báthory a király utolsó leveleiből azt gyanította, hogy Békés hívei újabb befolyást szereztek az udvarban. – «De az mi a dolgokat illeti, nem mondhatok egyebet – írja a püspök Báthorynak márczius 9-ikén – hanem ha vannak, kik az kegyelmed hivséges és tekéletes jámbor szolgálatját calumniálják, nem jól cselekesznek, nem is dicsérhetem; de a féléknek ő fölségénél kevés vagy inkább semmi hitele nincsen, mert bízik ő fölsége az kegyelmed tekéletes emberségébe, a miről ő fölsége utolsó levelébe írt volt kegyelmednek, arra nem egyebünnen indultatott, hanem az kegyelmed leveléből és az országtul szerzett articulusiból, a mint kegyelmed ő maga is meggondolhatja.»
Békés Gáspár pedig még mindig remélte, hogy a király támogatása uralomra segíti. Bár látta, hogy az erdélyi rendek gyűlölik, nem hitte, hogy bárkit szívesebben láttak volna a fejedelmi székben, mint az erőszakos Békést. Február 23-ikán fogadta Miksa az erdélyi ellenpárt követét, Földváry deákot, a ki Békés nevében kérte, hogy támogassa urát Erdély elfoglalásában. A török nagy veresége Lepantónál alkalmat nyújt, hogy kiverjék a magyar területről. Miksa azonban óvatosan fogadta a tervet, nem osztotta a követ vérmes reményeit. Azt üzente küldőinek, hogy még egy ideig kegyes lesz Báthoryhoz, azután bizonyosan segíti őket.*
E. O. E. II. 420–421. 1.
Elmúlt majd egy éve, hogy Báthoryt megválasztották, Miksa segítsége egyre késett. Közbe jött Zsigmond lengyel király halála, s a két fél figyelme Lengyelország felé fordult. Miksa jónak látta a jó viszonyt Báthoryval tovább is fentartani, újra elejtette Békés pártolását. Keserű szemrehányás hangján ír ezen időben Békés Rueber János kassai kapitányhoz (október 2-ikán). A király meghagyásából Erdélybe küldte embereit, Báthory azonban nem ismerte el küldetésök jogosságát, elfogta és kivallatta őket, némelyiket tüzes fogókkal is megkínzott. Észrevette, hogy a királynak semmi gondja sincsen reá, nincs más hátra, – minthogy már minden pénzét elköltötte, hogy halálával bizonyítsa be hűségét. Arra is el van szánva. Fáj neki, hogy Miksa nem bizik már benne, semmi pénzbeli segítséget még nem adott. – «Mikor ő felsége engemet alá bocsáta Prágábúl, tíz személyt nem találtam ez országban, ki idegen nem lött volna az ő felsége hűségétül az egy Csákytúl és Bornemisza Farkastúl megválva. Ez egész ország ellen fejemet szerencsére vetettem, éjjel-nappal futottam, mindeneket az ő felsége hűségére intettem, nem kéméllettem sem életemet, sem költségemet, bízván, hogy ő felségének is gondja vagyon én reám; az Úristennek kegyelmességéből arra hoztam az dolgot, hogy akkor nem lőn kedvek és akaratjok szerént azoknak ez dolog, az kik liber princepst akarnak vala választani; kiért én minemű gyűlölségben, nyomorúságban legyek, nyilván vagyon nagyságodnál» – írja Ruebernek. Kéri régi jóakaróját, járjon közbe ügye érdekében a királynál, mert ő már nem mer leveleivel alkalmatlankodni.*
Tört. Tár, 1879, 730–731. 1.
86. RUEDER JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.*
Rueber János névaláírása (179. 1.) a M. Nemz. Muzeum Berzeviczy-levéltára 1574. évben kelt okleveléről. Olvasása: Johan Rueber.
A király ugyanis a megfigyelő szerepét szánta Békésnek, azért támogatta eleinte. Később belátta, hogy Báthoryt nem lesz tanácsos bolygatni a fejedelmi székben, mert a török erős védőbástyáját képezi. Ha eddig Békés hűségesküjére támaszkodva nem akart Báthorynak meghódolni, még igazolhatta magát. Minthogy azonban az országgyűlés törvényeinek sem akart engedelmeskedni, elhagyta a törvényes alapot, melyen addig állott. Báthory nem nézhette tovább tétlenül, hogy országa területén belül tőle független várak álljanak, a mi a töröknek is feltünt. Miksa viszont nem támogathatta nyiltan Békést, akármennyire nem bízott Báthoryban, de az mégis törvényesen választott fejedelme volt Békésnek, azonkívül az ő hűségesküt tett alattvalója.
1572 februárjának végén Báthory fontos lépést tett, a midőn Mayláth Margit útján tiltakozást emelt Békés ellen Fogaras várának birtoklásában azon a czímen, hogy Mayláth Gábor, az ő testvére, nem kínálta őt meg a vár megvételével. Békés a legérzékenyebb ponton érezte magát háborgatva. Tudta, hogy Mayláth Margit mögött Báthory áll. Május 23-ikán írja a kassai kapitánynak, eszközölje ki, hogy személyesen mehessen Miksához az ügy elintézésére. Reá bízza a döntést, mert a «vajda» – így nevezi Báthoryt állandóan – nem lehet bíró és vádló egy személyben. A vádirat megjelenésével egy időben írt Báthory levelet Listhy János magyar kanczellárnak, hogy a kolozsvári országgyűlés végzései felől felvilágosítsa. Rátér levelének több helyén – czélzás alakjában – a Békés-féle ügyre is. Említi, hogy János Zsigmond gyenge akaraterejét mennyire behálózták. Hosszú időt venne igénybe, ha mindazt le akarná írni, hányszor ingerelték fel ellene hamis vádakkal a fejedelmet, a bölcs Istennek köszöni, hogy életben maradt. Olyan hitetlen emberektől minden kitelik. Krisztust istenségétől, a Szentlelket az essentiától fosztották meg. A gyermekeket keresztség nélkül üdvözítik, a praedestinatiót meg változatlanul hiszik. Csak az a baj, hogy sokat törődnek a más dolgával és nem várják meg, míg a praedestinatio szerint rájuk kerül az uralkodás sora vagy pedig azt is elvesztik, a mijük van.*
E. O. K. II. 522–527. 1
Minthogy a szomszédos Oláhország mozgolódott, Miksa pedig Huszt és Fogaras ügyében önhatalmúlag intézkedett, Báthory a rendeket május 25-ikére Tordára hívta össze. A négy napig tartó rövid gyűlés megszavazta a szokásos adót, felelősségre vonatták Csáky kanczellár örököseit, megtiltották, hogy Bogdán vajda táborában szolgálatot vállaljon valaki Erdélyből. A szász egyetem a fejedelemnek, Forgáchnak meg Bánfi Pálnak adott ajándékokat. A nyár folyamán Báthory hármas követséget küldött szét. A portának megszavazott adót Kemény István vitte el, kit később Kendy Sándor követett, hogy az időközben felmerült határsértési ügyeket elintézze. E mellett sikerült kivinnie a magas portánál, hogy a szultán beleegyezzék Báthory azon kérésébe, hogy családjában a fejedelmi szék örökölhető legyen, a mi a legfontosabb dolog volt nemcsak Báthory családját illetőleg, de Erdélyország viszonyait is szabályozta a jövőben mindakét hatalomhoz.
87. RUEBER JÁNOS.*
Rueber János arczképét (181. 1.) eredeti festmény után Thury Gyula rajzolta. (Szilágyi: Magyar Nemz. Tört. v. 179.)
88. LISTHY JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.*
Liszthy János névaláírása (182. 1.) a M. Nemz. Muzeum levéltára eredeti okleveléről. Olvasása: Joannes Lifthius.
A fejedelem másik követének, Tamás deáknak, hivatása az volt, hogy a két uralkodó viszonyát szorosabbá tegye, egy részről Békés követét ellensúlyozza, másrészt meggyőzze Miksát Báthory szándékainak őszinteségéről. Földváry ugyanis azt ajánlotta Békés nevében, hogy nevezze ki a király valamelyik öcscsét Erdély fejedelmévé, a hozzá vonzódó szászok, oláhok úgyis szívesen fogadják, az erdélyi rendek se igen ellenkeznek, mert nem kedvelik Báthoryt, a törököt némi pénzzel meg lehet nyerni a tervnek. Békés azonkívül az előkészületek megtételére megbízást kért Miksától. Minthogy azonban az udvar tudta, hogy Báthorynak erős pártja van Erdélyben, azonkívül a török is pártfogásába vette a fejedelmet, nem tartotta jónak Békés pártolását. Ott volt a küszöbön álló lengyel kérdés is. Miksa tehát többszörösen jónak látta, hogy Báthory jóindulatát megőrizze. Elutasította Békést kéréseivel, intette, hogy alkalmazkodjék a körülményekhez, sőt ha teheti, tegyen le Báthory iránt érzett haragjáról és ellenszenvéről.
Békés azonban nem tudott a körülményekben megnyugodni, hiába utalták azok passziv magatartásra. Miksa elutasítása után is jártak követei Erdélyben, hogy összetartsák hű embereit. Báthory még mindig nem tartotta szükségesnek, hogy határozottan lépjen fel ellenfeleivel szemben. Megelégedett annyival, hogy Miksa követeit elfogatta, meg hogy Békés követeitől elszedte a leveleket, vivőiket néha kínzás útján vallomástételre kényszerítette. A levelek titkos jegyekkel voltak írva, de Forgách azok kulcsát megszerezte s így el tudták olvasni az üzeneteket. Mikor Miksa tiltakozott a levelek elfogása ellen, Báthory azzal védekezett, hogy az országgyűlésen hozott törvény szerint idegen csak engedélylyel jöhet be Erdélybe, egyébként még veszedelmesebb volna, ha a török fogdosta volna el a leveleket.*
E. O. E. II. 426. 1.
Báthory István harmadik követe szeptember közepén indult el egy magánügy elintézésére Rómába. Ez Forgách Ferencz házasságának ügye volt.
Forgách lelkében élete utolsó éveiben gyökeres változás ment végbe. Politikai pályájának kezdetén nagy egyházi kitüntetések érték, de élete olyan természetű volt, hogy egyházi életének bensősége nem fejlődhetett ki. Püspöki egyházmegyéjét sohasem foglalhatta el, a pornói apátság csak jövedelmeinek szaporítására szolgált, minthogy az egri kanonokságot püspökké történt kineveztetése alkalmával elvesztette. A pozsonyi prépostsággal járó kötelezettségek alól nem mentette fel a király, de felmentette élete, mely szorosan az udvarhoz fűzte, foglalatosságát alkanczellári és tanácsosi állásának betöltésére irányította. Nagymérvű elfoglaltsága között tehát kevés időt szentelhetett az ő életére úgyis másodrendű alakban befolyó vallási dolgokra, a menynyiben az egyéb kérdésekkel össze nem függött. Katholikus érzülete azonban nem változott, egyformán kitartó küzdelmét mutatják emlékeink Miksa és János Zsigmond korából. Habár Oláh tanítványa volt, tehát benne is megvolt a katholikus egyház tekintélyének visszaszerzésére való törekvés, nem volt az még olyan erős, hogy önmagukon is keresztül tudták volna hajtani a szellem, felfogás és lelkület átgyúrását; nem volt olyan tevékeny, hogy igazi egyházi lelkület mellett papi életet is tudott volna teremteni. Érezték a reformok szükségét, de a jobb kor kezdetét nem önmaguk megjavításával kezdték meg.
Az erdélyi udvar unitarius hajlamú élete szintén nem nyújtott táplálékot papi lelkülete kifejlődésére, az ehhez szükséges ténykedéseket nem volt alkalma kifejteni, másrészt a fejedelem és környezőinek rideg élete beláttatták vele, hogy az Istenben való hit szükséges az élet nyugalmához. A hitetlenség romboló hatásának szemlélete alatt jobban ragaszkodott egyháza tanaihoz. Különben egész világi életett élt, papi voltát sehol sem említik fel ezen korra vonatkozó adataink. A fejedelem kolozsmonostori birtokadományozása is inkább azért történt, hogy Forgách tanácsosi méltóságát anyagilag is kiegészítse a fejedelem. Kedvelte Forgáchot, habár ellenkező vallási felfogása volt s vitatkozások alkalmával bátran szembeszállt János Zsigmond kedves embereivel is.
Ezen időben az a meggyőződés ébredt fel lelkében, hogy leteszi papi méltóságát, melyet úgy sem volt alkalma gyakorolni, de főleg az utóbbi évek alatt holt tőkéje volt lelkének. Az ügy komoly megfontolást igényelt és Forgách lelke győzedelmesen került ki a harczból, vallásos meggyőződése nem szenvedett csorbát. Miután Báthory hozzájárulását megnyerte, 1572 szeptember 15-ikén levelet írt XIII. Gergely pápához, melyben kérte, hogy mentse fel szűzességi fogadalma alól, hogy az egyház törvényei szerint megházasodhassék. Kérése mellett azt hozta föl, hogy egyházi ténykedést soha nem végzett. Báthory szintén még aznap írt a kéréshez saját nevében egy másikat, melyben dicsérő módon emlékezett meg Forgách hitbuzgóságáról és vallásos életéről. Éppen indulófélben levő követének, Berzeviczy Mártonnak pedig meghagyta, hogy terjeszsze az ügyet a bibornoki testület elé.
Berzeviczy deczember 12-ikén adta elő az ügyet Rómában, de sem ebből, sem a nála levő levelekből nem tudta a pápa kivenni, hogy Forgách fölszentelt pap-e vagy sem? Báthory kérésére mégis megtette, hogy különös jóindulatának jeléül fölmentette az alszerpapság (subdiaconatus) és szerpapság (diaconatus) rendjének kötelezettségei alól, áldozó papi rendje alól azonban nem menthette fel. Atyai hangon intette azonkívül a pápa, hogy Istentől kérje az egyházi pályához szükséges kegyelmeket. Egyébként ne higyje, hogy a gondoktól megszabadul, ha majd neje és gyermekei is lesznek.*
Turul, 1899. 146. 1. Századok, 1880. 757. 1.
Pedig Forgách szabadulni akart, de más gondoktól. Évek óta alig érintkezett övéivel, anyja halála óta megszünt az összekötő kapocs is. Távol volt rokonaitól, barátai nem igen voltak, tehát éppen nem volt különös, hogy az egyedüllét érzete ébredt fel benne. Vallási életének bensősége, az egyházi rend méltóságának érzete pótolhatták volna az egyedüllét hiányait legalább részben, de ezeket régen nem alkalmazta önmagára. Az egyedüllét érzésével rokon s vele gyakran együtt jár – főleg a férfikor végét élőknél – az a bántó gondolat is, hogy utód nélkül halnak el. Forgáchnak úgyis hajlama volt arra, hogy erősebben érezze életének ridegségét, mint előnyös oldalait. Ezektől a sötét gondolatoktól akart szabadulni s azt remélte, hogy ifjú kedélyű nő változást hoz életébe, felvídítja szomorúságokra hajló kedélyvilágát.
Bár a felmentés szintén ritka eset az egyház életében, Forgách nem alkalmazta önmagára. Ennek közvetlen oka talán örökre megfejthetetlen marad. Dudicshoz írt levelében (1573 november 26.) ugyan azt írja, hogy a felmentést alkalmazhatta volna önmagára, de nem házasodik meg, mert – még mediocriter magához illő nőt sem talál Erdélyben. Forgách fölszentelt pap volt, tehát mint katholikus nem nősülhetett volna meg. A levélben felhozott ok tehát nem állhat meg. Valószínű, hogy nem akart más érvet felhozni az apostata pécsi püspök előtt, a ki ezen időben már családi állapotban volt. A dolog lényege az, hogy Forgách nem nősült meg. Oka lehetett vagy az, hogy körülményei nem voltak kedvezők – a mit nehéz róla feltenni Báthory korában – vagy pedig mint hithű ember a pápa felmentése nélkül nem tartotta lehetségesnek a nősülést. Forgách egyénisége, a hitben mutatott állhatatossága az utóbbit teszik valószínűbbé.
89. BRUTUS JÁNOS M. «FLORENTINA HISTORIA»-JÁNAK CZÍMLAPJA.*
Brutus János Mihály egy történeti művének czímlapja (186. 1.) a M. Nemz. Muzeumban lévő példányról készült.
Más részről azonban vágyainak legszebbike megvalósult még az év folyamán: Báthory megbízta őt az egy korú magyarországi és erdélyi események megírásával. A megbízásban egyrészt elismerés rejlett Forgách tehetségeinek, másrészről a támogatás mellett biztatás is volt a nagy munka megkezdésére. Forgách még a nyár folyamán hozzá látott a dologhoz, hogy a már nagy számmal együtt levő adatait rendezze, a munka tervét összeállítsa. Adatgyűjtését már jó korán megkezdte, a mint életének előbbi éveiben láttuk. Az anyag rendezése mellett érezte, hogy egyrészt a külföldi események megismerésére forrásműveket kell beszereznie, másrészt pedig a mű tervének kivitelében, főleg a könnyű stílus elsajátítására segítségre szorul. Eszébe jutott az akkori Európa vándor történetírója és latin tudósa, Brutus János, kivel még Paduában ismerkedett meg s már akkor meghívta magához. De saját jövőjével sem volt még tisztában, talán feltételei sem voltak kedvezők s a törekvő tudós nem kötötte le magát hozzá, a magánemberhez, hanem elment Párisba, hogy tudományát tovább fejleszsze. A körülmények most újra felhívták reá Forgách figyelmét.
Valószinűleg még 1571-ben ajánlotta Báthorynak, hogy hívja meg melléje kisegítő társnak Brutust. A fejedelem örömmel engedett Forgách kérésének, a ki most újra meghívta Brutust Erdélybe. A feltételek kedvezőbbek voltak az elsőknél, azonkívül Brutus örömmel fogadta a meghívást Báthory nevében, mert a fejedelmi erényekkel biró Báthory udvarában előnyös helyzetre volt kilátása. Forgách ajánlása szerint Ulmig kocsin ment, onnan Bécsbe hajón. Itt volt 1572 elejéig, mert a terv szerint márczius 22-ikén kellett volna Pozsonyba indulnia, a hol Purkircher vendége lett volna, a ki Forgáchnak jó barátja volt. A kilátásba helyezett pénz azonban nem érkezett meg, azért Bécsből visszafelé indult, s május 1-jén már Lyonban volt. Itt érte utól Crato János orvos barátjának levele, mely szerint május 1-én ment hozzá Forgách embere a megállapított száz aranynyal. Brutust a dolog megnyugvással töltötte el, csak az ütött szeget a fejébe – írja Forgáchnak (II. levelében), – hogy olyan sűrűn küldött leveleire választ nem küldött szolgájával. Leveledet nemcsak azért óhajtottam volna olvasni, – írja, – mert előttem igen kedveseknek tünnek fel, hanem mivel izzadok, ha saját dolgaimra gondolok; különösen az bánt, hogy műved megírásánál, úgy látom, nem érzed hiányomat. Nem tudom magam elhatározni, hogy mit tegyek, haragszom magamra is s az élet csekélyebb csapásai is ezért tünnek fel nagyoknak előttem.
Forgách pótolni akarta embere késését. Kovacsóczy Farkast márczius 23-ikán elküldte Paduába, azt hívén, hogy Brutus oda ment. Újra biztosította, hogy a Magyarországon és Erdélyben történt dolgok megírásában akarja igénybe venni segítségét, csak jöjjön bátran, a fejedelem elfogadta meghívását. Brutus Forgách levelére már harmadnap felelt s Delbei nevű florenczi kereskedő vitte válaszát Erdélybe.
Crato üzenete és Forgách levele meggyőzte a dolog komoly voltáról és mivel Forgách bizonyos ügyek elintézését bízta reá a nürnbergi gyűlésre, június elején Baselbe ment. Előbb azonban előre küldte holmiját, könyveit, melyeket annyira becsben tartott, hogy csak életével együtt tudna tőlük megválni. Elküldte azonkívül Erdélybe Caesarnak maga rendezte kiadását is, melynek nyelvtani jegyzeteit és egyéb észrevételeit ajánlotta Forgách gondjaiba, mert tanúlhat belőlük. Baselból elindult tehát úgy július hónapban, átutazott Frankfurton, hol végignézte a híres vásár lefolyását, azután elintézte a rábízott ügyet Nürnbergben s már augusztus végén újra Lyonban találjuk. Itt kipihente az út fáradalmait, megtette előkészületeit az utazásra, azután szeptember 15-én elindult új hazája felé. Forgáchhoz írt leveléből az vehető ki, úgy tervezték az utazást, hogy Forgách és Brutus Bécsben találkoznak. Minthogy azonban Báthory 1573 január 1-jére a rendeket gyűlésre hívta össze, Forgách Erdélyben maradt. Brutusnak Forgách elmaradása rosszul esett; november 23-ikán ért Bécsbe. Itt várta újból Forgách emberét, ki az utazás folytatására szükséges pénzt hozza. Minthogy az ember újra késett, tíz nap múlva Semtére ment át gróf Salm Gyulához. Az utazás, a kiállott fáradalmak és a jövője iránt való aggodalom amúgy is megviselt testi erejét megemésztették, Brutus beteg lett. Másfél hónapig ápolta Salm és családja egész odaadással. Végre február közepén visszatért egészsége, mivel barátja jóindulatát nem akarta tovább is igénybe venni, visszatért Bécsbe, a hol két hétig Monti Fülöp vendége volt. Ez a királyi zenészek feje volt és már régi idő óta jó baráti viszonyban állott Brutussal. Kérte Forgáchot, hogy írjon, mert a bizonytalanságot nem tudja tovább elviselni. A válasz újra késett; télen a közlekedés a gyakori hóviharok miatt gyakran megakadt, de máskor is lassú volt, az izgatott kedélyü Brutus tehát február végén csakugyan másodszor hagyta el Bécset, hogy másfelé alapítsa meg jövőjét. Ekkor Báthory maga vette kezébe az ügyet. Újra meghívta Erdélybe és elküldte neki az utazáshoz szükséges költségeket is. Brutus ekkor újra Lyonban volt, 1573 június 1-jén felelt a fejedelemnek. Elfogadta a meghívást, hamarosan felkészült, hogy még a tél beállta előtt érhessen Erdélybe. Útközben itt is ott is késett, azonkívül lassan kellett utaznia gyenge egészségére való tekintettel, úgy hogy csak 1574 február 7-ikén vonult be Kolozsvárra. Forgách ekkor már nem volt Erdélyben, mivel Báthory a lengyel trón ügyének elnyerése érdekében kiküldte az országból. Eltávozása előtt azonban gondoskodott Brutus sorsáról: a fejedelmen kívül Blandrata figyelmébe is ajánlotta, a ki távolléte alatt csakugyan pártfogásába vette az idegen földről Erdélybe szakadt írót és tudóst. Innen kezdődik Brutus magyar élete, kit a nagy fejedelem nagy tettei nagy dolgok megírására ösztönöznek.*
Toldy: Forgách és Brutus műveinek bevezetése.
90. BASEL.
Mint már említettük, Báthory 1573 január 1-ikére gyűlést hívott össze. A rendek már megsokalták az egyenetlenséget, olyan indítvány is merült fel, hogy tél idején semmisítsék meg a németbe kapaszkodókat, ne tápláljanak kígyót a testükön. Rábízták a fejedelemre, hogy saját belátása szerint intézze az ország ügyeit, óvja meg a veszedelemtől. A kifejlés pedig gyorsan közeledett.
91. KOVACSÓCZY FARKAS NÉVALÁÍRÁSA.*
Kovacsóczy névaláírása (190. 1.) Szádeczky «Kovacsóczy Farkas» cz. művéből vétetett át.
Báthory belátta, hogy a bécsi udvar nem szívleli, a házassági viszonyra küldött gúnyos válasz is bántotta. Annál jobban biztatták Békést, a ki Fogaras váráért (mivel Csáky Mihály meghalt) pénzt ajánlott cserébe Báthorynak. A fejedelem intette alattvalói viszonyára s a Miksához benyújtott fölebbezést nem fogadta el. Miksa fellépése szemrehányással kezdődött, mivel Báthory követe Rómában (a ki Forgách házassági ügyében járt ott) róla mint fejedelemről beszélt, másrészt pedig követe által a portán áskálódott Báthory ellen. A szultán környezete azonban hű gyertyának nevezte Báthoryt, kit ő gyújtott meg, tehát illik ápolnia. Készülődött is védelmére. A fejedelem május 24-ikén újabb gyűlésbe hívta össze a rendeket, a hol elrendelték a táborba szállást, hogy az ország had nélkül ne maradjon szükség idején. Érezték a jelenvoltak, hogy fontos események előtt állnak. A végvárak őrzését is kiváló gondjaiba ajánlották a fejedelemnek.
92. LYON.
Az előre látott veszély nem váratott sokáig magára. Bécsben érettnek tartották a diót, hogy leverjék fájáról. Miksa törvényt és jogerős itéletet sértve 1573 június 3-ikán megerősítette Békés Gáspárt Fogaras birtokában, azonkívül hitelezett neki, hogy a vöröskői uradalmat megvehesse. A Békéshez hajlani kész és megvesztegethető fő embereknek birtokokat adott, a kassai kapitánynak meghagyta, hogy legyen készen Békés támogatására. Azt hitték, hogy Báthoryt meglepik. A fejedelem azonban mindenről értesült, hívei – a kik még Bécsben is voltak – minden mozzanatot megírtak neki, azonkívül Békés és hívei leveleit elfogdosta. A szerzett értesülésekből látta, hogy meg kell előznie ellenfeleit. Három követe szaladt háromfelé: egyik a portára, jelentette, hogy Békés lázad, a szultán küldjön gyors segítséget; a másik a budai pasától kért támogatást; a harmadik Teuffenbach szatmári kapitány útján jelentette Miksának, hogy Békés ellen fegyverhez nyúl. Mikorra Bécsben tettre gondoltak, Báthory már végrehajtotta szándékát.
Míg az év harmadik gyűlésébe egybehívott rendek október 15-ikén Medgyesre összegyűltek, a fejedelem hadai Békés két várát: Alvinczet és Enyinget elfoglalták, Bánffi Pál pedig Fogaras várát vette ostrom alá. Békés maga alig tudott a várból kimenekülni, lovának patkóját megfordítva veretvén fel, hogy ne tudják követni. Október 4-ikén a vár be volt kerítve, az ostrom megkezdődött s mielőtt az urak Medgyesről szétmentek volna, már feladta magát. A gyűlés csendesebb volt, mint némelyek remélték. Teuffenbach követei nem mertek fellépni, mivel a Békés-pártiak egy része csendesen otthon maradt, a többi pedig meghúzódott. A rendek így egyhangúlag fogadták el a fejedelem előterjesztéseit, szabad kezet engedtek neki Békésre és pártjára nézve; a fölkelőket rövidesen megbüntetheti, akár erdélyi birtokos, akár nem. A török kész volt a segélynyújtásra, a nagyvezér meghagyta azonkívül, hogy az árulót vasra verve küldjék a portára. Báthory azonban nem akarta igénybe venni a török jó indulatát. Megírta, hogy a főbűnös megmenekült ugyan, de mély csend jár a futó nyomán, semmi vészes jel nem látható az országban.*
Szádeczky: Békés G. 48. 1.
93. AZ ALVINCZI MARTINUZZI-KASTÉLY.*
Az alvinczi Martinuzzi-kastély (193. 1.) Dörre Tivadar rajza.
Miksa tanácsosai tehetetlenül álltak az események nem várt fordulatával szemben. A német kapitányok ugyan erősítgették, hogy a béke csak ideiglenes, mert a király hívei csak a német hadakat várják az országba, Miksa nem mert újabb kisérlethez fogni. Hiába küldte Paczót Jánost Erdélybe Báthory megintésére. Fogaras várának zsákmányai között sok érdekeset talált a fejedelem. Ezek voltak Miksa és Rueber lázító levelei Békéshez. Paczót nem jó hírekkel tért vissza urához. Báthorynak még a bécsi udvarban is voltak hívei, a kik mindenről tudósították, azonkívül a fejedelem határozottan kijelentette, hogy egy maroknyi földet sem hagy olyan kézben, a ki vele egyet nem ért. Husztról Hagymásy lemondott a fejedelem javára, a ki más birtokkal kárpótolta, az őrség Békés Gábor nevű fivérét nem eresztette a várba. A fejedelem azonkívül adományozással békítgette ellenfeleit – köztük Gyulaffyt is; – a dühtől és tehetetlen haragtól elfogott udvar semmit sem tehetett. Miksa félt a török bosszújától, azonkívül újra felmerült a lengyel kérdés.*
E. O. E. II. 438. 1.
1572 július 7-ikén meghalt az utolsó Jagello, Zsigmond Ágost lengyel király. Azóta Lengyelország folytonos zavarok színhelye volt. A nemzet történetében új korszak vette kezdetét, midőn a szabad királyválasztással a lejtőn indultak lefelé, melynek végén három ország osztozkodott a szerencsétlen nemzet fölött.
Az ország két pártra szakadt, a katholikusok Uchanski Jakab prímás, a protestánsok pedig Firley János nagymarsal (nálunk a nádor méltósága felelt meg ez állásnak) körül csoportosultak. A versengés az egész őszön és télen át tartott, a pártok külön gyűléseztek. Végre az a megállapodás jött köztük létre, hogy 1573 január 5-ikén Varsóban tartják meg a választásra vonatkozó előzetes tanácskozásukat. A gyűlésen a lithvánok is előtérbe léptek. Minthogy azonban önmagukban ezek is, a protestánsok is kisebbségben voltak, a végeredmény a katholikusoknak kedvezet, mert Varsót jelölték meg a választás székhelyéül. Ebben nagy fontosság rejlett, mert a többségüket a választásnál is kifejthették. A tartomány (Masovia) nemesei katholikusok voltak, s az előző választásnál is ők játszottak döntő szerepet. Zsigmond két törvénye (1530 és 1538.) alapján személyesen vehettek részt a választásban, azért nem is késtek jogaikat érvényesíteni az oligarcha főurakkal és főpapokkal szemben. A nemesi rendek viszonya ugyanaz volt, a mi nálunk Albert és Ulászló alatt. Mindegyik saját hatáskörét szélesbítette a másik rovására és a közügy hátrányára. A köznemesek ügyét Zamojski János képviselte. Meggyőződése szerint mondott beszédeit magáévá tette rendje, melyek hatása alatt kimondták, hogy egyhangú és általános választás döntsön a trón betöltésénél. A vallásszabadságot is kimondták, azonkívül elhatározták, hogy az új király előbb esküdjék meg a törvények megtartására, csak azután koronázzák meg. Minthogy a főpapság nem egyezett bele a vallásszabadság kimondásába, a világi rendek aláírták és a királyválasztó országgyűléssel fogadtatták el.
A trónért az osztrák ház jelentkezett elsőnek, számítva arra, hogy nem akad tekintélyes ellenfele. A lengyelek pedig nem feledték el, hogy már a század elején (1514), I. Miksa szövetséget kötött a czárral, melynek főtörekvése bizonyos lengyel területek felosztása volt. E mellett nem tudtak megbarátkozni az örökös tartományok gondolatával. Még eddig nemzeti királyaik voltak, a császári hatalom pedig a cseh és magyar alkotmányt is fenyegette. A megalakuló pártok abban egyeznek meg, hogy nem választják meg az osztrák jelöltet, még ha maga Miksa lépne is fel a trón megszerzése érdekében. Az út a szokott módon elő volt készítve, mert Zsigmondnak két felesége osztrák főherczegnő volt. Minthogy utód nélkül halt meg, megkezdődött a versengés a lengyel trónért. Miksának volt a legnagyobb pártja, a ki Ernő főherczeget óhajtotta a lengyel trónon látni. Három ember készítette elő a főherczeg útját: Rosenberg Vilmos, a meghalt király Hedvig nevű nővérének veje, Pernstein Wratislaw cseh kanczellár és Commendone bíboros. A pártot a lengyel főpapság és a lithván főnemesek támogatták és a porosz nemesek. A többi jelölt eleinte nem látszott veszedelmes ellenfélnek: III. János svéd király, Iván moszkvai nagyfejedelem és Báthory István voltak ezek. Hirtelen negyedik csatlakozott hozzájuk, a franczia trónörökös Valois Henrik személyében. A katholikusság örömmel csatlakozott a hugenottairtó franczia jelölt köré, a pápa követe is pártolta a jó viszony ápolását s Henrik 1573 májusában csakugyan lengyel királylyá lett. A választás nem volt szerencsés. Nagy ünnepségek közt koronázták meg 1574 február 21-ikén, de erős csalódás követte hamarosan az ünnepeltetést. Henrik nem volt hajlandó Jagello Annát nőül venni, a törvényeket nem erősítette meg, rövid uralkodása alatt mindig jobban távolodott a nemzet rokonszenvétől. Szerette az élvezeteket, de csak kedvelt francziái közt érezte jól magát. Az ellentét nagy volt, a királyi vár épületeinek falára gúnyos képek kerültek az udvar léha mulatozásairól, a lengyelek közt szokatlan szabados viselkedésről. Közben (június 14-ikén) meghalt IX. Károly franczia király, anyja Medici Katalin Henriket Párisba hívta a trón elfoglalására. Június 18-ikán éjjel elszökött a király, bár udvarmestere utána vágtatva a határról is hívta visszafelé, Henrik tovább száguldott és Velencze felé kerülve szeptember elején érte el hazája határát. Így ért véget az első választás. A csalódást szégyen követte, a közbejött interregnum pedig új mérkőzés előkészülete volt. A pártok újra fegyverkeztek, mert előrelátható volt, hogy az új választás nagyobb küzdelembe kerül.*
Szádeczky: A Habsburg-ház lengyel törekvése a XVI. sz. 1–7. 1.
A szökés első hatása azokat érte, a kik Henrik megválasztását keresztülvitték. A királynak is küldtek szemrehányó leveleket. Végre abban állapodtak meg, hogy augusztus 24-ikén (1574) összehívó országgyűlést tartanak Varsóban, melyre minden vajdaság küldje el a maga követeit.
A gyűlésben újra két párt alakult meg. Az egyik nem vette tudomásul a király szökését, sőt előnyösnek tartotta az országra nézve, hogy Henrik a franczia trónt is elfoglalta. Különösen a főpapok védték e párt álláspontját. A köznemesek azonban a szökést lemondásnak minősítvén kimondták az interregnumot és új választás kitűzését sürgették. A senatorok nem tudtak többséget szerezni, azért a köznemesség akaratát emelték határozattá. Az országgyűlés folyamán bemutatkoztak a külföldi követek. Miksa óvakodott az elhamarkodástól, nem küldött követeket.
Dudics András – a ki mint a császár titkárja és követe élt Lengyelországban 1567-ben történt házassága és hitehagyása óta – egyengette a párt útját és ura nevében tiltakozott a vád ellen, hogy a király szökésében része van. A svéd király követe az ország tartozásainak megfizetését sürgette, a czár embere pedig egyesekkel alkudozott ura megválasztása érdekében. A szultán követe, Achmet csausz két dolgot intézett el. Ura nevében intette a rendeket, hogy tartózkodjanak a moldvai kérdés elmérgesítésétől (ahova néhány lengyel nemes rablási szándékkal betört), Mehemed fővezér pedig Kostka sandomiri vajdát, a svéd királyt és Báthory István erdélyi fejedelmet ajánlotta a királyságra.*Báthoryt utolsó helyen említi, de a kitüntető jelzők mutatják, hogy őt óhajtja a trónon látni: a szultán hű embere, becsületessége és okossága által tündöklő férfiú, bölcs és derék uralkodó.* A köznemesek akaratának kifolyásaként levelet küldtek Henriknek; ha 1575 május 12-ikéig nem tér vissza Lengyelországba, megtartják a királyválasztó országgyűlést.
Amurát levele is hasonlót ir. 1575 szept. 30. – A Tört. Biz. oklevél másolatai.
Szádeczky: Báthory I. 77.1.
)
FORGÁCH FERENCZ LEVELE FORGÁCH SIMONHOZ. KRAKKÓ, 1574. MÁRCZ. 1.
(Eredetije a M. N. Muzeum Forgách-levéltárában.)*
Forgách Ferencz levele Forgách Simonhoz. Krakó 1574. márcz. 1. és Báthory István oklevele, melyben Forgách Ferencz birtokairól gondoskodik (Gyulafejérvár. 1575. okt. 1.)
Olv.:
Magnifice domine et frater observantissime. Salutem et servitiorum commendationem.
El vettem az kegyelmed leweleth, k˙ben ˙ria kegyelmed, hogh ewreomesth zembe leth volna velem. Azért b˙zon˙ enis ighen akartam volna, ha az megh leheteth volna, de ˙m lathom, hogh modgia n˙nchen, k˙t bekesseggel kell ˙mmar zenwedneonk legyen akkor, az m˙kor isthen akar˙a. Ith ˙mmar weegh vag˙on az koronazathban. Hws hagyo wasarnap koronazak megh az k˙rall˙t, eleegh splendide az ew mogg˙ok zerinth, mell˙ koronazathba semm˙ oll˙ m˙ dologh nem esseth, kyt kegyelmednek megh ˙rhatnek. Az k˙rall˙nak pedigh áz ew zandeka feleol, ha hadakoz˙ke vagh nem mozkwaura, semm˙t megh nem thwdhathonk. Ighen iff˙w legeenn˙ meegh, es az thanach fog˙a en azt h˙zem ˙gazgathn˙ es hordozn˙ mell˙ thanachnak ighen kewes modg˙at es akarattiath lathom az hadakozashoz. Az theoreok feleol sem thwdok eg˙ebet ˙rnom kegyelmednek hanem hogy azt h˙szem byzonn˙al, hogh ez ezthendeoben semm˙ hada ide feldewn nem lezen. Az thengerre vag˙on m˙nden gongia es kezewleth˙, Mert mosthis oronkthol kenderth kereth, Immiar oth k˙ ellen hadakozzek azt nem thwggyvk. Ith lengyelorzaghban z˙ntheen vggh vadnak mosthis m˙nt az eleth, k˙ nemeth parth, s k˙ franczws part, mosth is ez factio ighen vigeal keoztheok. Az franczwsok k˙k ide yotthek az k˙rall˙al, megent m˙nd el mennek ˙nnen, chak az franczia˙ k˙rall˙ kewethe marad ˙th.* [Az teoreokkel ez a k˙rály az frigyeth megh nem bonta, hanem mozkvara vagyon, a m˙nt erthem, nagyon ˙gyekezet˙, k˙re az leng˙elek ˙s, a m˙nt latom, inkabb propendeálnak. Mondg˙a azth, hogy keovete ˙eon ˙de az mozkvanak. Eg˙ebeth mosth nem hwdok m˙th ˙rn˙ kegyelmednek. ˙sthen tharcha megh kegyelmedet ˙o egeseghben.
Datum Cracoviae, prima Martii 1574.
Franciscus Forgách de Ghymes m. p.]
[Magnifico Domino Simoni Forgach de Ghymes, Supremo Partium Hungariae Cis-Danubianarum Capitaneo Caesareae Maiestati etc. Domino et Fratri nobis observandissimo. Suraan.]
[Magnifico Domino Simoni Forgach de Ghymes, Supremo Partium Hungariae Cis-Danubianarum Capitaneo Caesareae Maiestati etc. Domino et Fratri nobis observandissimo. Suraan.]
(Eredeti papiron a Forgách-család levéltárában a M. N. Muz. Közli Mocsáry, Nógrád Vármegye IV. 164–166. 1. és Toldy, 550–551. 1. Mindkettő hibás szöveget közöl.)
* A teljes szöveg érdekében közöljük ezt a részt.
94. ERNŐ FŐHERCZEG.*
Ernő főherczeg arczképét (197. 1.) Khevenhiller «Conterfet Kupfferstich. Leipzig 1722.» cz. műből vettük.
Az osztrák párt gyöngesége és bukása kettőn fordult meg: Miksa nem fogott a megfelelő gyorsasággal a dologhoz, továbbá, hogy az udvar nem tudott kellő pénzmennyiséget előállítani. A lengyel pénztár hiányát kellett volna fedeznie, megvesztegetni a hangadó főurakat és haderőt szervezni a párt támogatására, – ez volt Dudics terve. Mindennek véghezvivésére pénz kellett volna, több, mint a mennyit a bécsi udvar adni tudott. Ez a kényes kérdés egyenetlenséget támasztott egyrészt a csalódott főurak és a vesztegetést végző császári követek, másrészt ezek és az udvar között. Hozzájárult még az is, hogy a megválasztandó személyére nézve sem tudtak megegyezni. A császár Ernő főherczeget ajánlotta, de a lengyelek fiatal kora, részint Spanyolországban lefolyt neveltetése miatt nem látták szívesen. Ferdinand főherczeg jelölésével pedig Miksa nem rokonszenvezett.
A ferrarai herczeget (II. Alfonzot) mesés hírben álló gazdagsága tette jelöltté. Tetemes pénz küldése mellett a szultánhoz fordult támogatásért, de a porta megmaradt jelöltjei mellett. III. János svéd királynak tekintélyesebb pártja volt az első választásnál, mint most. Bár előnyös lett volna a két ország egyesítése az orosz hatalom ellen, nem volt reménye a királyságra szűk anyagi helyzete miatt. Követe sem egyengette elég tapintatossággal a jelöltség útját. – Az ország legszegényebb választóit a czár akaratereje és hatalma nyerte meg, ennek megválasztása mellett kardoskodtak. Iván czár azonban várta, hogy a királyság elfogadására kérjék, a helyett, hogy ő tett volna érte valamit. Erőszakos foglalásai miatt Livóniában éppen nem volt népszerű jelölt. Legnépszerűbb pártnak az látszott, mely nemzeti király választását sürgette (piastok). A nemzet és uralkodója közötti szoros viszonyból kiindulva olyat óhajtottak látni a királyi széken, a ki ismeri népe intézményeit, tiszteli törvényeit, megérti szellemét. Ilyet azonban saját főuraik között nem találhattak, egy sem akadt, a ki társai fölött kiváló tulajdonsága által tűnt volna ki. A tiszta választás sürgetése főleg az osztrák párt vesztegetése ellen irányult. Nagy baj volt az országra, hogy a megválasztandó személyét illetőleg ez a párt nem tudott megegyezni, bár dicséretére válik, hogy egyetértéssel küzdött Miksa megválasztása ellen. Gyakran hivatkoztak a németek gőgjére, a magyar és cseh alkotmány fenyegetett helyzetére.
Legkevésbé szervezett volt a Báthory pártja. Henrik megválasztását örömmel fogadta a fejedelem, sőt nagy terv gondolata villant meg agyában. Egyesíteni akarta Lengyelországot franczia-török és erdélyi szövetségben, hogy nagyobb tekintélylyel lépjenek fel Miksa törekvései és az orosz erőszakos hódításai ellen. Tanácsosai hozzájárultak a szándékhoz, melynek megvalósítására Forgách Ferencz útnak indult 1573 deczember 20-ika táján Krakóba. Jól fel volt szerelve ajándékokkal a franczia udvar részére, mert útjának főczélja a szövetség létrehozására Páris volt. Valami Zabolszky nevű császári emberrel indult el Erdélyből. Kassán vált el tőle, ott betért Rueberhez és elmondta neki Forgách útjának czélját és nagy fontosságát, a mit Rueber viszont sietett Miksának megjelenteni.*
E. O. E. II. 438. 1.
Útközben óhajtott volna Forgách Egerbe, is betérni Simon bátyja látogatására, de sietnie kellett Lengyelország felé; a hova a következő év (1574.) legelején érkezett. Jelen volt Henrik bevonulásán, megkoronázásánál, s hatalmas beszéddel üdvözölte az új lengyel királyt. A megválasztott személyében ő is csalódott. Lengyelországi tartózkodásának harmadik hónapjában még mindig a kezdetnél állott. Márczius első napján írta Simon bátyjának, hogy a király szándéka felől még most sincs tisztában. Nem tudni, megy-e az orosz ellen? Nagyon fiatal s éppen ezért a főurak kormányoznak majd helyette, bár ezek nagyban fenik késüket a muszka ellen. Az ország egyébként felfordult állapotban van, – «úgy vadnak most is is mint az ebek: ki német párt, s ki franczus párt most is: ez fractio igen regál köztök.» – A könnyű vérű franczia csakugyan minden vállalat megkisérlése nélkül élte le napjait, míg szégyenteljes futásával koronázta be rövid királyságát.
95. FORGÁCH MŰVÉNEK CZÍMLAPJA.
)
BÁTHORI ISTVÁN OKLEVELE FORGÁCH BIRTOKAINAK GONDOZÁSÁRÓL. 1575. OKT. 1.
(Eredetije a M. N. Muzeum Forgách-levéltárában.)*
Olv.:
Nos Stephanus Bathori de Soml˙o Vaivoda Transsilvanus et Siculorum Comes etc.
Memoriae commendamus tenore praesentium significantes quibus expedit Universis, quod cum generosus Magnificus Dominus Franciscus Forgach˙ de Gimes Cancellarius Consiliarius et consanguineus noster curandae adversae Valetudinis suae causa in Italiam proficisci secum statuisset, ac tempore sui discessus, Universa bona et iura sua possessionaria, Oppidum videlicet et Castellum Colosmonostor cum totalibus possessionibus Bach˙, Kaiantó, Tyburcz, Bogartelke et Jegen˙e in Comitatu Colosiensi, ac Item totales portiones suas possessionarias in possessionibus Diozeg et curia nobilitari ibidem habita, Item Egg˙ed et Samson in Comitatu Bihoriensi existentes habitas simul cum Cunctis suis reditibus Utilitatibusque et pertinentiis quibuslibet, tam praesentibus quam futuris In nostram singularem tutelam et protectionem liberamque administrationem multis precibus et obtestationibus commendasset quandoquidem proprio motu sponteque et libere nostra confisus erga se benevolentia id fecit: Nos quoque ipsius postulatione benigne exaudita et faventer admissa praemissorum Universorum bonorum suorum infra tempus absentiae suae peculiarem curam tutelam defensionem administrationemque in nos suscipientes Assecuramus de eorundem bonorum Justo et ordinario proventus quotannis Ita per nos ipsi Domino Francisco Forgach˙ in absentia sua ex benignitate nostra provisum iri, ut in eo singularem nostram erga se favorem et benevolentiam agnoscere possit, Salva insuper proprietate eorundem bonorum sibi toto tempore absentiae suae reservata. Datum Albae Iuliae Prima die Mensis Octobris, anno Domini Millesimo Quingentesimo Septuagesimo Quinto.
Stephanus Bathori de Somljo.
(Eredeti papiron rányomott pecséttel a M. N. M. Forgách-levéltárában.)
96. A KERELŐSZENTPÁLI KASTÉLY.*
A kerelőszentpáli kastély (201. 1.) Dörre Tivadar rajza.
A dolog ilyen előre nem látott fordulatával Forgách küldetésének lényeges része megváltozott. Báthory lemondott nagyszabású tervéről. Figyelmét a sötét felhővel tornyosuló hazai viszonyok mellett a lengyel dolgok is lekötötték, éppen nem volt előtte közönyös, vajjon az osztrák uralom nyer-e befogadtatást Lengyelországban vagy sem? Tudta, hogy a bécsi urak nem tudják neki megbocsátani a fejedelmi czímet, meg Erdély különválásába sem tudnak belenyugodni. Forgách tehát Lengyelországban maradt, hogy urát mindenről értesítse. Az udvar viszont nem jó szemmel nézte Forgách jelenlétét a lengyel eseményeknél, meghagyta Dudicsnak, hogy kisérje figyelemmel az erdélyi vajda követének minden lépését. Lengyelországból pedig volt elég tudósítani való. Békés Miksa beleegyezését kinyerve, Krakóból Kassára ment, onnan tekintélyes sereg élén Erdélybe. Június 28-ikán Tordát tette székhelyévé. Báthory gyorsan toborzott sereget, kis csapata július 7-ikén már fel volt állítva csatarendbe. Az ismeretes csatát kilencz nap múlva Szentpálnál vívták, melyben Békés napja végső sugarait árasztotta szét. Aztán örökre letünt. A lázadó vezér néhányadmagával alig tudott menekülni. Sorsa bujdosás, számkivetés és folytonos nélkülözés volt mindaddig, míg Báthory nagylelkűsége fel nem emelte a bűnbánót.
Forgáchnak egyidőre nyoma vész. A legnagyobb valószínűség szerint a nyarat még Lengyelországban töltötte el, megfigyelvén az új választás előkészületeit. Báthory nem az az ember volt, a ki könnyen lemondjon terveiről. Henrik távozása után arra irányult törekvése, hogy a franczia király támogatását kérje ki saját jelöltsége érdekében, mely czélból régebben felmerült házassági szándékát egy franczia herczegnővel megújította. Ezt a követséget Forgách vezette, más alkalmas ember nem volt az udvarban. Eredeti küldetésének czélja is ez volt, a szükséges megbizatás mellett az ajándékok is megvoltak.
A követség nem járt határozott eredménynyel. Henrik elvolt foglalva saját országa ügyeivel, a lengyel főurak pedig nem adtak volna pártfogására semmit, még ha érvényesíteni akarja is. A házassági szándékból sem lett semmi, mivel a lengyelek Báthory megválasztásának egyéb föltételei közé Jagello Annával történendő egybekelését is fölvették. Forgách tehát visszatért nagy útjából, melyről emlékeink még eddig nem kerültek elő. Visszatérése 1575 tavaszán történt. Az útirányról sem vagyunk tájékozva. Lehet, hogy Lengyelországon keresztül tért vissza Erdélybe, az is meglehet, hogy egyenes úton vagy a szokottabb kereskedelmi útirányban, Velenczét és Páduát érintve. Annyi bizonyos, hogy az év nyarán már otthon volt, továbbá, hogy egészségi állapota nem volt kedvező. A hosszú téli utazás, a mellett előrehaladt gyomorbaja megrendítették egészségét, mely kényszerítette, hogy pihenésre gondoljon.
Aligha követte Báthoryt a szentpáli csatába, az országgyűlésen sem találjuk nyomát szereplésének, valószinűleg birtokán pihente ki fáradalmait. Báthory részvéttel volt iránta, többször érdeklődött állapota felől. A lengyelországi dolgokra új követet küldött ki Blandrata személyében, majd az év vége felé alkanczellárját, Berzeviczy Mártont, hogy mint teljhatalmú megbizottja működjék trónrajutása érdekében. Báthory jelöltsége mindeddig nem látszott komolynak és Miksa hívei csodával határosnak mondják, ha Báthory lesz a lengyel király. A csoda megtörtént. Miksát deczember 12-ikén, Báthoryt 14-ikén kiáltották ki lengyel királylyá. A kettős választás sorsát Báthory erélye és gyors fellépése döntötte el. Miksa a teendőkről gondolkozott, mikor Báthory délczeg magyar kisérete élén már útban volt Lengyelország felé, melynek trónját a nép örömrivalgása és az osztrák párt ámulata között elfoglalta. Új fény derült Lengyelországra, a választott király nagysága új kort nyitott meg. Az öröm árja zúgott át a nagy országon és Erdélyen. Mindenki örült, mert Báthory megválasztása Nagy Lajos emlékét újította fel. Fájó szívvel búcsúztak el tőle honfitársai, midőn megvált fejedelemségétől, másrészt öröm fogta el lelküket ... «tisztünk szerént az hatalmas Istennek hálát adunk, ki az szegény magyar nemzetnek utolsó reménységében ezt engedte érni és látni, hogy az ő véréből királyt idegen nemzetek előtt is lásson, és minthogy ennekelőtte való időkben az erdélyországi vajdákból főfő tisztekre és királyságokra vitt, azonképen ezt az posteritásra maradandó dicséretet most is ennek az földnek engedte látni és érni», – mondják a medgyesi országgyűlésen (1576 január 28.).
95. MIKSA MAGYAR KIRÁLY NÉVALÁÍRÁSA.*
Miksa magyar király névaláírása (203. 1.) az Országos levéltárban lévő eredetiről való. Kelte: 1568. nov. 10. Olvasása: Maximilianus.
Forgáchnak megvolt a nagy öröme, nagyrabecsült urát Lengyelország trónján látta. A megválasztás híre azonban már nem találta őt Erdélyben. Folyton súlyosbodó baja miatt nem érezte jól magát a hegyes-völgyes Erdélyben. Levelezett ugyan még mindig a politikusokkal, barátaival, Dudics még októberben is említést tesz a Forgáchhoz írott levelekről,* de a nyilvános élettől vissza kellett vonulnia. Betegsége közben támadt az a gondolata, hogy talán jobb lesz neki Itália szelidebb éghajlata, melege, melytől már akkor is sokan reméltek gyógyúlást. Gondolatát a nála megszokott gyorsaságban követte az elhatározás, ezt pedig a tett. Azt is remélte, hogy a csendes visszavonultságban majd többet dolgozhatik munkáján, melylyel az utóbbi idők sokszoros elfoglaltsága miatt alig ért rá foglalkozni. A Dél tiszta ege, szelid éghajlata és nyugalma nagyon alkalmasnak igérkezett az utolsó simítás megadására. Mindenekelőtt az utazás előkészületeihez fogott.
Szádeczky: Báthory, 178. 1.
Első sorban Báthoryt nyerte meg szándékának, a ki beleegyezésén kívül azt is megigérte, hogy távollétében gondozza ügyeit. Minthogy utazása pénzbe került, erről is gondoskodnia kellett. A fejedelem engedélyével és annak jelenlétében szeptember 27-ikén Limba nevű birtokát Berzeviczy Márton alkanczellárnak adta el örök áron 700 forintért. Úgy látszik, nem sok hasznot hajtott neki a birtok, jónak látta túladni rajta. Lakóinak többsége oláh nemzetiségű volt. A többi birtokát Báthory védelmébe ajánlotta. A fejedelem szívesen teljesítette Forgáchnak többször megújított kérését, Forgách visszatéréséig a birtokok gondozását elvállalta. Október első napján állította ki elhatározásáról az oklevelet, mely szerint Forgách Kolozsmonostor és a hozzátartozó részek, Diószeg, Egyed és Sámson biharmegyei birtokainak személyes felügyeletét elvállalta. A fejedelem jóindulatának tanújele volt az is, hogy szeptember 24-ikén írt Mocenigo Alajos dogenak (a kinek fönnhatósága alá tartozott Pádua), hogy egészségének helyreállítása czéljából Páduába menendő rokonát, Forgách Ferenczet vegye pártfogásába.* Családi birtokait pedig Gyulaffynak adta árendába.
A Tört. Bizottság oklevélmásolata.
Az ősz hátralevő néhány napját az út előkészületeivel, búcsúzással töltötte el. A fejedelmi levéltárból kikereste a műve kibővítéséhez szükségesnek vélt okleveleket, melyeket Báthory szívesen bocsátott rendelkezésére. Miután anyagi és szellemi ügyeit elrendezte, nem jó egészségben, de a felgyógyúlás reményével, október vége felé elhagyta Erdélyt. Október 20-án már távol volt Erdélytől. Báthory bizonyos összeget (3335 tallért) Blandratának küldött el Varsóba, hogy onnan küldje el Forgách után.* Negyven éves volt ekkor, maga, de mások se hitték, hogy nem látja többé hazáját.
Pray: Ep. Proc. III. 202. 1.
A rendes útirány szerint Oláhországon és Velenczén át ment Páduába, ifjú életének helyére, a honnan olyan szép tudományos készültséggel, annyi nemes törekvéssel s jóért lelkesülni tudó akarattal ment hazájába. Most oda vágyott vissza. Szíve gazdag tapasztalatokkal volt tele, lelki szemei előtt államférfiúi pályájának keserű és fölemelő mozzanatai újultak meg. Lelke erős volt még, munkáját befejezni ment az idegenbe, hogy nevéhez méltó alakban adhassa át az utókornak. Teste azonban erőtlen volt, hosszú betegsége átment kedélyére is, mely sötét kezdett lenni, mint a nagy lelkeké általában, a kik hiába küzdenek testük tehetetlensége ellen. Nem a csalódás érzete volt ez, hanem lelkének elégedetlensége, mely nem elégedett meg az addig elért eredményekkel, a befutott út emlékeivel.
Betegen ért Páduába. Az út hegyes vidékeken vezetett keresztül, a kocsin való utazás nem volt kellemes, s az időjárás is változó a hegyes vidékeken, különösen ősz utólja felé. Megérkezése után rövid időre az a hír terjedt el, hogy már meg is halt. Testvérei tudakozódtak Báthorynál, hogy mi igaz a dologban. A fejedelem megnyugtatta őket (november 14-ikén), hogy Erdélyből békével ment el, minden holmiját elvitte, de a hír valóságát semmi sem erősitette meg.
Forgách csakugyan élt még. Magánházban bérelt lakást, pénzét az állami kincstárba helyezte el. Házi orvosa Finctius János nevű olasz volt, valószinűleg régi ismerőse. Forgách maga is sokszor volt nála, sőt úgy látszik, hogy időnként hosszabb ideig is tartózkodott orvosa házában. Látszatra meg is hozta a jobbulást a város szelid éghajlata, a nyugalom és a rendes orvosi kezelés. 1576 január közepén (18-ikán) levelet írt a fejedelemhez. Vidámsága úgy látszik, újra visszatért. Útközben betért Zádorba – írja Báthorynak – hogy Olasz Mátyást rábirja, hogy a fejedelem szolgálatába álljon. Ez nagy nyelvismerettel bírt, a mellett eszes és becsületes ember hírében állott, a fejedelem azért óhajtotta a portához követnek küldeni. Egyéb ügyekre nézve is ajánlja szolgálatját. Szívesen segédkezik jó nápolyi lovak beszerzésében és a drágakövek értékesítésében. – «Jobb is pedig Fejedelmednek afféle köveknek jó részét pénzzé tenni, holott akképpen csak heába állanak és semmi hasznot nem hoznak, annakfelette ezután csak Isten tudja ki kezébe kelhetnének.» – Az ezüstműveket és pohárszékeket is el lehet készíttetni, ő majd felügyel a munkára.*
Szádeczky: Báthory I. 361–362. 1.
E levél az utolsó írott emlékünk Forgách Ferencztől. Az év lassú hervadásban telt el. A halál lehelletét nem melegítette fel Itália meleg éghajlata, a természet haldokló erőit nem hozták helyre a Dél ragyogó napsugarai. Forgách érezte, hogy életéből már nem sok van hátra. Szelid megnyugvás költözött lelkébe, mely beletörődött az elköltözés gondolatába. Az ősz életének utolsó ősze volt, a tavasz sugarai már nem találták életben. Mielőtt lelke elvesztette volna fogékonyságát, megírta végrendeletét. A családi házból elhozott kincseket és egyéb tárgyakat, pénzét és értékesebb holmiját testvéreinek hagyta. Még eltávozása előtt mondta nekik, ha valami emberi dolog történnék vele, vegyék mindenét magukhoz. Nemes hangon emlékeznek meg róla, midőn a dogetól hagyatéka kiadását kérik. – «Nem osztozkodtunk meg soha, mindenünk közös volt, tehát a hagyaték törvényes örökösei vagyunk.» – Ingóságainak egy részét házigazdájának adta, a többit pedig cselédeinek.
A telet ágyban töltötte el, melyet el nem hagyhatott többé. Sokan azt hitték, hogy már nem él. Erdélyben 1575-öt tartották halála évének,* míg mások a következő évet. Forgách még élt, s 1577 elejét is megérte. Hosszú betegsége nehezen oltotta ki erős lelkének lángját, a mely már alig égett. Életének bevégződését Imre öcscsének naptárjegyzetei őrizték meg számunkra.
Történelmi Tár 1880. 643. 1.
Sok viszontagság után végre Forgách is megnyerte a pihenést. Idegen földön talált nyugvóhelyet, ott, a honnan ifjú szárnyakkal kiszállt élete útjára. Utolsó napjaiban kibékült egészen Istennel, paptársai őszinte részvéttel állták körül hideg testét, melyet a jezsuiták templomában tettek el nyugvó helyére.
98. FORGÁCH FERENCZ PECSÉTJE.
Még az év folyamán megindult testvérei és Báthory részéről a tárgyalás, hogy a velenczei kormány Forgách hagyatékát kiadja. Forgách Simon, Pál és Imre nevében február 26-ikán már indultak követeik: Frank Jeromos és Komjáthy János, hogy az elhunyt testvér örökségét átvegyék. 6000 tallér volt készpénzben, melyhez ingóságai csatlakoztak. Igénybe vették Rudolf császár (augusztus 18-ikán) és Ferdinánd főherczeg (szeptember 7-ikén) közbenjárását is, a kik ügyükben írtak a dogenak. Minthogy Forgách házigazdája már egyetmást a temetés után mindjárt eltulajdonított, sőt csekély áron eladott, kérik a doget, hogy ejtse módját az eladott dolgok visszaszerzésének, melyek elhunyt testvérök emlékei. Csekélyebb értékű dolgokat szívesen átengednek neki, de a többit, valamint a Finctius orvosnál levőket a végrendelet teljesítése érdekében a maguk számára kérik.
99. FORGÁCH IMRE FÖLJEGYZÉSE FORGÁCZ FERENCZ HALÁLÁRÓL.*
Forgách Imre följegyzése Forgách F. haláláról (208. 1.) a M. Nemz. Muzeum Forgách-levéltárában. Olvasása: Anno 1577. XIX. Januarij Dominus Franciscus Forgach de Gymes frater noster germanus nobis carissimus reddidit animam pie domino creatori Suo, Padovć, celebs.
Másrészről Báthory István indította meg a tárgyalást. Június 23-ikán Lengyelföldről írt levelet Mocenigo Alajos dogenak, majd a páduai kormányzónak (június 24-ikén), hogy a Forgách hagyatékában levő állami iratokat küldjék neki vissza. Forgách az ő megbizásából Magyarország történetét írta meg, munkájának befejezése czéljából több fontos levelet vitt el Erdélyből, a melyek átvételére Zamojski János nevű titkárát küldte Báthory. A lengyel király kérését az olasz hatóság szívesen teljesítette, az iratokat átadták követének. Báthory gondoskodott Forgách utódáról is, ez volt a már 1573 óta udvarában tartózkodó Brutus, a kit Forgách kérésére hívott volt Erdélybe. Brutus átvette az elhunyt történetíró szellemi hagyatékát, a mű kéziratából is kapott egy példányt. Az oklevelek s a becses kézirat azonban elvesztek, a Báthory halálát követő zavarok alig hagytak meg belőlük valamit.
Ez a magyar Tacitus vázlatos élettörténete. Magyar föld szülte, dél nevelte, a hazának élt s megnyugvást délen talált. Ha az utókor művét olvassa, emlékezzék meg a sok viszontagságot élt történetíróról, s ha útja Páduán vezet keresztül, keresse fel honfitársa hamvait. – Ennyit az államférfi és történetíró megérdemel.*
Forgách Ferencz itineráriuma:
1535. Buda.
1553–1555. Pádua. Frankl: Hazai és külf. iskolázás, 273. 1.
1556. elején. Bécs. Forgách, 156. 1.
1558. julius 24., 29. Bécs. Ribini: Memorabilia Aug. Conf. I. 130–132. 1.
1558. deczember 2. Lincz. Katona, XXIII. 99. 1.
1559. május 30. Augsburg. Katona, XXIII. 284. 1., Tört. Tár, 1899. 39. 1.
1559. november 18. Bécs. Tört. Tár, 1881.
1559. november 30. Bécs. Forgách-levéltár a M. N. Muz.
1560. márczius 18. Bécs. Tört. Tár, 1881. 690. 1.
1560. április 10. Bécs. Katona, XXIII. 403. 1.
1560. julius 20. Bécs. Divatcsarnok, 1854.
1561. julius 11. Bécs. Toldy bevezetése.
1562. január 1. Prága. Horányi bevezetése.
1562. márczius 12. Prága. Toldy bevezetése 548. 1.
1562. deczember 28. Antwerpen. Tört. Tár, 1881, 784. 1.
1563. junius 6. Insbruck. Kovachich: Suppl. ad Vestigia, 251. 1.
1563. julius 16. Bécs. Tört. Lapok, 1875. 842. 1.
1563. julius 21. Bécs. Forgách levéltár.
1563. november 15. Pozsony. Géresi: Károlyi cs. okl. III. k. M. O. E. IV. 430. 1.
1566. deczember 2. Pozsony. Toldy bevezetése.
1567. junius. Pozsony M. O. E. v. 80. 1.
1568. május 21. Padua. Századok, 1875. 675. 1.
1568. végén Erdély. Giovanni jelentése 1569. január 11. az Akad. Tört. Bizotts.
1570. január 1. Medgyes. E. O. E. II. 277. 1.
1570. május–szeptember. Komjáti. Fabó: Monum. Evang. Conf. III. 98–100. 1.
1571. január 6. Székely-Vásárhely. E. O. E. II. k. 280. 1.
1571. április 1. Gyulafehérvár. E. O. E. II. 284–385. 1.
1571. szeptember 17. Gyulafehérvár. M. N. Muz. törzsanyaga.
1572. augusztus 10. Gyulafehérvár. M. N. Muz. törzsanyaga.
1573. deczember. Kassa, Krakó, Páris? E. O. E. II. 438. 1.
1574. márczius 1. Krakó. Toldy, 550–551. 1.
1575. november. Zádor, Pádua. Szádeczky: Báthory lengyel kir. 361–362. 1.
1576. január 18. Pádua.
1577. január 19. † Páduában.
100. ZÁRÓ-DÍSZ XVI. SZÁZADBELI NYOMTATVÁNYRÓL.*
A 210. lapon lévő záródíszt Cserna Károly rajzolta Werbőczi «Tripartitum»-ának 1517-iki kiadásából.
){kind=link}