ELSŐ KÖNYV IFJÚ ÉVEK
ELSŐ KÖNYV
IFJÚ ÉVEK
IFJÚ ÉVEK
2. DÍSZ XVI. SZÁZADBELI CZÍMERES LEVÉLRŐL.*
A XVI. századbeli czímeres levél, melyről a mű elején közölt fejléczet vettük, (5. 1.), a M. Nemz. Muzeum levéltárában van; a czímeres levél oldaldiszítését fejléczczé Baranski Emil alakitotta át.
A Forgáchcsalád ősei. A történetíró születési éve, neveltetése. A család hűtlenségi pöre. Az ország állapota Martinuzzi halála idejében. Az 1556-iki pozsonyi országgyülés. Forgách váradi püspökké lesz. A regensburgi követség.
AZ EMBER gondolkodásra és tettre van teremtve, a mint a természetnek belénk oltott ereje és a mindennapi élet tapasztalatai bizonyítják, – írja Tasi Gáspár Bethlen Gábornak, mikor Forgách évkönyveit elküldi. Az ember ezen kettős hivatása a múltra irányulva a történelemben egyesül a legszebben. Az életben gyakran eszünkbe jutnak múltunk apró részletei: a vidám gyermekkor, az ábrándokkal telt ifjú évek, s a tettre termett férfikor emlékei. De sokan nem gondolkodnak felettük komolyan, még kevesebben írják le emlékeiket, mégis a legkisebb azok száma, kik saját életüket kortársaikéval összefűzik, s így adják át az utókornak.
A múlttal tehát mindenki foglalkozik, de míg az egyiket hivatása, a másikat változó életviszonyai, talán a megélhetés küzdelmei is akadályozzák abban, hogy emlékeikkel behatóbban foglalkozzanak: hogy lelkük tudásvágyát kielégítsék, a történetírók műveit veszik elő. Ezek egyike kiemeli saját korának legapróbb részleteit, figyelmeztet a múlt rejtett szépségeire, gondos kivitellel teszi vonzóvá előadását, – ez a művészi történetíró. Tudásvágyunk egyéb kérdéseire a történetírók másik faja felel meg, kik lobogó lángot gyújtanak meg emlékeinknek egységes képe előtt, ez a történeti kritika fénye, mely emlékeink apró fogyatékosságát is feltűnteti, minden jelentékeny részletet megvilágít, rámutat a letűnt századok szellemi és erkölcsi irányaira, előnyeire és hátrányaira, – s ez az oknyomozó történetíró. A múlt történetét tehát mintegy a történetírók lelkén át szemléljük.
Ha fontos azért a történelem kiváló alakjainak életrajzát megírni, mert ezzel egyrészt új adatokat kutatunk fel a tárgyúl választott korból, másrészt az események között addig nem ismert kapcsolatokat sikerül megtalálnunk: úgy elmulaszthatatlanúl fontos a történetírók életviszonyainak felkutatása, mert bár műveikkel fényt árasztanak koruk életére, küzdelmeire, – vagy a múltban lefolyt eseményekre, – ők maguk a háttérben maradnak.
Ily szempontból a történelem az események prózai epikája.
De míg az eposz-író csak ott nyilatkozik meg művében, hol alanyiságát kifejezésre juttatja, – mivel az elbeszéltek valótlansága, máskor valószínűsége nem jő tekintetbe, – a történetíró mindvégig saját felfogása szerint ítél. Minthogy a származás, neveltetés, társadalmi állás s az élet sok más körülménye mind befolyással van a történetíró hivatásának kialakulására, azért életük helyes megismerését nem nélkülözhetjük. Műveik szelleme, felfogásuk iránya szorosan összefügg az író életviszonyaival, s a történetíró ezek behatása folytán kialakult életnézetével ítéli meg a kutatás tárgyául felvett kort, vagy saját korának eseményeit s egyéneit is. A történetíróban főleg kettőt keresünk: hűséget s egyénítést; az elsőt a mélyreható kutatás, az utóbbit a czéltudatosan kiművelt lélek hivatottsága adja meg. Ezt az egyénítést fejezi ki Goethe is:
A pergamen, hiszed, a szent medencze,
Melyből egy korty eloltja szomjodat?
Üdülést sohasem nyerendsz te,
Ha nem a lelkedből fakad.
Melyből egy korty eloltja szomjodat?
Üdülést sohasem nyerendsz te,
Ha nem a lelkedből fakad.
(Faust, 1.)
3. MAGYAR VITÉZ EGY XVI-IK SZÁZADBELI CZÍMERES LEVELEN.*
A XVI. századbeli czímeres levelen levő magyar vitézt (7. 1.) Richter Aurél rajzolta le; az eredeti czímeres levél a M. Nemzeti Múzeum levéltárában őriztetik.
Mielőtt Forgách Ferencz életének rajzához kezdenénk, előleges tájékozásul megjegyezzük, hogy a magyar történelemben két Forgách Ferenczczel találkozunk. Egyik a XVII. században élő esztergomi érsek és biboros, kinek kiváló érdemei vannak a katholiczizmus régi tekintélyének visszavívásában. E helyen azonban az érsek nagybátyjáról szólunk, ki a XVI. század második felében váradi püspök, majd erdélyi kanczellár volt s a hazai történetirodalomban mint magyar Tacitus ismeretes.
A Forgách család a Hunt-Pázmán nemzetség ugocsai ágából eredt a Hegyaljay, Lasztóczy, Rakattyás, Csalomjai, Fődémessy, Jánoki, Kőváry és Jákóffy családokkal együtt. A család első kimutatható őse Ivanch comes volt a XII. század végén, kinek Ivanka fia nyerte 1226-ban Ghymes várát Nyitra megyében királyi adományképen. A Forgách nevet először Miklós használta, kitől a család leszármazott. Bél Mátyás Ivanch Endre nevű fiát tartja a család első ősének, ki Bánya comese volt, s IV. Bélát a tatárok üldözése elől megmentette. Ez megvette Ghymes földét és várat épített rajta. Gács várát Balázs nyerte adományképen 1386-ben, s ugyanakkor a család régi czímerét (egy vadászebfej) az adományozó Mária királynéra emlékeztető nő alakjával cserélte föl. A család korán két ágra vált: a ghymesi ág megalapítója Péter barsi főispán (1493–1505), a gácsi ágé Péter Gergely nevű testvére, nyitrai főispán († 1515). Hazánk történetében évszázadokon át a kiváló szerepre hivatott család gácsi ágából származott ghymesi Forgách Ferencz, a történetíró.*
Turul, 1883. 77. 1., 1889. 147. 1., Barna M.: Magyarország nemes családainak genealógiája, Bécs, 1894. Fejérpataky L.: Főrangú családok, 1., Bél M.: Notitia Hung., IV. k.
A történetíró atyja Zsigmond királyi kincstárnok, anyja albisi Zólyomi László Katalin leánya volt.* Anyai részről előkelő biharmegyei nemesekkel állott rokonságban. A házasságból hét gyermekök származott, három leány (Magdolna, Kata, Margit) és négy fiú (Simon, Pál, Ferencz és Imre). Közöttük a negyedik volt Ferencz, harmadik e néven a családban. Születése helyéül Horányi Elek (1788-iki kiadás bevezetésében) Budát mondja, hol atyja Ulászló és II. Lajos alatt Gerendi Miklós után kincstárnok volt. Szülei – úgy látszik – korán protestánsokká lettek, mert 1550-ben Ferdinánd a családot kegyébe visszafogadva első feltételként azt tűzte ki, hogy minden idegen vallástól tartózkodjanak s a katholikus vallást kövessék.* Forgách Zsigmond azonban végig kitartott vallási nézetei mellett s fiait is azok szerint nevelte. Mikor tért át Forgách Ferencz a katholikus vallásra, milyen körülmények között? – oly kérdések, melyekre az adatok teljes hiánya miatt alig felelhetünk meg valaha. Általában gyermekkorát oly sűrű homály födi, hogy a meglevő egy-két adat alig nyujt útbaigazítást.
Származási táblája Bél Mátyás, Nagy Iván, Mocsáry Antal műveiből összeállitva, tekintettel Forgách sajátkezű genealógiai táblázatára, s Forgách Imre naplójára így állítható össze:
I. Gergely, nyitrai főispán † 1515 (Dobó Zsófia); I. Zsigmond † 1563 (Zólyomi Kata); Margit; Dorottya; VI. Miklós (Drágffy Julianna) I.; I. Simon † 1598 (Pemflinger Orsolya); Magdolna; II. Pál † 1578; III. Ferencz 1535–1577 Váradi pk., történetíró; Kata (Zegnyei Zs.); Margit (Gyulaffy L.); II. Imre trencs. főisp. 1540–1599 (I. Perényi Erzsébet, 2. Zrinyi Katalin, 3. Kata Szidonia hgnő)
Századok, 1887. 563. 1.
Hosszú ideig bizonytalan volt születési éve is. Forgách évkönyveinek első kiadója, Horányi Elek 1510-et vette fel, melyet a mű későbbi ismertetői is elfogadtak. Az ellentmondó körülmények közül elég annyit felhozni, hogy 1556-ban Istvánfy Miklós* Forgáchot ifjúnak nevezi (a negyvenhatéves ember nem lehet az); ha Ferencz 1510-ben, Simon bátyja 1502 körül születhetett, s igy az 1596-iki keresztesi csatában mint 96–98 éves öreg ember lett volna egy csapat vezére, – mint már Toldy Ferencz is megjegyezte Forgách életrajzában.* A születési év meghatározására Sörös Pongrácz törekedett először, ki a Századok említett helyén 1530-ra, egy későbbi értekezésében pedig (Turul, 1899. 144. l.) 1535-re teszi a szerző születési évét.* 1530 mellett egy nyomós érv hozható fel, IV. Pius pápának 1560 július 17-ikén kelt bullája, melyben olvasható, hogy I. Ferdinánd, mint nyitrai egyházmegyei papot és a megfelelő korú kiváló embert ajánlotta Forgáchot a püspökségre.*
Vita Auctoris.
Mon. Hung. Hist., II. 16. k., VII. 1. Több ellenvetés található Sörös Pongrácz értekezésében. Századok, 1896. 520., 521. 1.
Forgách ltár a M. N. Múzeumban.
Demum ad te Presbyterum Nitriensis seu alterius Dioecesis, de legitimo matrimonio procreatum, et in aetate legitima constitutum, pro quo charissimus in Christo filius noster Ferdinandus Vngariae Rex illustris, in Imperatorem electus, nobis ad hoc per suas litteras supplicavit, et cui apud nos de litterarum scientia, vitae munditia, honestate morum, spiritualium providentia et temporalium circumspectione, aliisque multiplicium virtutum donis, fidedigna testimonia pérhibentur, direximus oculos nostrae mentis.
4. FORGÁCH ZSIGMONDNÉ NÉVALÁÍRÁSA.*
Forgách Zsigmondné névaláírását (10. 1.) a M. Nemz. Muzeum Forgách-levéltárában lévő eredetiről reproducáltattuk. Olvasása: «Az nehaj forgach Sigmondne Alb˙fi Zol˙om˙ Katal˙n Azzonj.»
Minthogy a kánonjog betöltött harmincz évet kiván a püspökség elérhetéséhez, Forgáchnak e szerint 1529–30-ban kellett születnie. De a bulla említett szavaihoz némi kétség fér. Mikor Forgách Ferencz 1572-ben a házasság engedélyezéséért folyamodott a kúriához, XIII. Gergely pápa csak úgy oldozta fel a diaconatus (szerpapság) alól, ha még nem áldozópap. Tehát 1572-ben nem voltak vele tisztában, hogy a már püspöknek kinevezett és megerősített Forgách Ferencz áldozópap-e, vagy sem. Bizonyos, hogy a kúriában mutatkozó homályt előidézhette Forgách kérő levele, mely semmi bizonyosat nem tartalmaz egyházi rangját illetőleg; továbbá Berzeviczy Márton színtelen okadatolása Forgách kérését illetőleg; de a kúria bizonytalan ítélete IV. Pius bullájának szavait illetőleg azt a valószínű feltételt engedik meg, hogy a bulla kiadásakor se tudta a kúria bizonyosan, hogy Forgách fölszentelt pap-e, vagy sem; valamint abban se lehetett bizonyos, hogy a törvényes korban van-e? Minthogy pedig a kúria Ferdinánd tudósításából merítette adatait, vagy azt kell feltennünk, hogy a kor a kérő levélben nem volt érintve, – ez esetben a bulla említett kifejezése csak szokásos formula, tehát kétség fér hitelességéhez – vagy pedig hibásan volt a király levelében, s ez utóbbi esetben a hibás előterjesztés által bekövetkezett tévedéssel állunk szemben.
5. HUSZT VÁRA.*
Huszt várát (11. 1.) a helyszinen Baranski Emil rajzolta.
Hogy születése évéül tényleg 1535-öt kell felvennünk, határozottan követeli Forgách levele a pápához házassága ügyében. 1572 szeptember 15-ikén írja, hogy 1556 augusztus 7-ikén, mikor Ferdinánd váradi püspökké kinevezte, a huszonegyedik életévben volt, tehát 1535-ben kellett születnie.* A levélben írja folytatólag, hogy csak később vette fel a papi rendet, de sohase misézett, se más egyházi szertartást nem végzett. Hihető, hogy huszonegy éves korában nem szentelték pappá, hanem csak néhány év elteltével.
Theiner: Annales Eccl. 1. 35–36. 1.
Az egyházi ténykedések elmulasztása egyébként nem áll Forgáchnál egyedül. Verancsics, mielőtt 1534 nyarán Ferencz franczia királyhoz ment volna követségbe, végrendeletet írt, melyben így rendelkezik temetéséről: Ha meghalok, dísz és mise nélkül temessenek el. Pénzemet adják a szegényeknek. Megelégszem, ha Istenben halok meg.* Fölszenteltetése után nem misézett, csak 1569-ben Bécsben, mikor érseknek nevezte ki a király, – akkor is az ész kívánságának s barátai rábeszélésének engedett. Ekkor már tizenhat év óta főpap és húsz évnél hosszabb idő óta áldozópap volt.
Szalay L.: Adalékok, 157. 1.
Ha tehát születése évének meghatározásánál saját nyilatkozatát kétségtelenül hitelesnek fogadjuk el, – a mint kell is más érvekkel szemben, – 1556-ban méltán írhatja róla Istvánfy, hogy még ifjú, hisz ekkor Forgách csakugyan 21–22 év közt van. Végül pedig maguktól megszünnek azon nehézségek, melyek 1510-re fennállanak. Utána 1540-ig még három testvére születhetett (Kata, Margit, Imre) a hogy Nagy Iván Forgách testvéreinek születési sorrendjét megállapította.
6. OLÁH MIKLÓS ARCZKÉPE.*
Oláh Miklós arczképe (13. 1.) megjelent a Canisius-Telegdi: «Az Keresztyensegnec fondamentomirol valo rövid keonyvechke. Bech 1562.» czímü műben, valamint az 1560-iki nagyszombati zsinat végzéseinek bécsi kiadásában; továbbá a Szilágyi-féle «Magyar Nemzet Történeté»-ben (V. köt. 346. 1.)
Hogy e korban hazánk sajátságos viszonyai között volt-e más eset is, hogy püspökséget nem fölszenteltnek is adott a király, nem bizonyos, bár Forgách a kinevezés idejében már befejezte volt egyházi tanulmányait, s meglehet, hogy már fel is vették valamely egyházmegye (talán a nyitrai) tagjai közé, s csupán fiatal kora miatt nem szentelték föl. Minthogy Ferdinándnak a zavaros állapotokra való tekintetből sietni kellett az Erdélylyel határos váradi szék betöltésével, megtörténhetett, hogy nem érintette levelében Forgách Ferencz korát s ez esetben a szokásos kifejezés a kanczelláriai praxis kifolyásaként jutott az oklevélbe. Ha Ferdinánd király levele valaha előkerül, a kérdés sokkal bizonyosabb megvilágításban áll majd előttünk. Saját állítására támaszkodva tehát, születése évéül 1535-öt fogadjuk el.
Forgách Ferencz ifjúkora a szülői ház keretében telt el. Fivéreivel együtt itt nevelkedett fel, megtanulta az írás és olvasás elemeit, a fegyverrel való bánást, amire a zavaros viszonyok között gyakran szüksége volt. Szüleitől mély vallásosságot tanult és a család hagyományához híven lelkesedni a haza ügyeiért. Atyja régi szabású, nemesen gondolkodó köznemes volt. Fontos és a közéletre kiható működést Ulászló és II. Lajos alatt fejtett ki mint a király kincstárnoka. Azután jött a gyászos Mohács. A király halálát követő zavaros állapotok között ő is a nemzeti király eszméjének harczosai közé állt; az ország rendeinek közös óhajára megkoronázták János királyt. Mikor a németpártiak Ferdinándot segítették a trónra (Forgách szerint Báthory Istvánnak volt benne a legnagyobb része), az ország két király között két részre szakadt. A dunai rész Ferdinándnak jutott, vele együtt a Forgáchok birtokainak egy része is. Forgách Zsigmond mint a szárnyaszegett madár visszavonult a közélettől, nem nélkülözések, de mégis anyagi gondok közt élt mindenki előtt magasztosan becsületes életet. Idejének legnagyobb részét családja körében töltötte el. Sokszor beszélt fiainak a haza nyomasztó állapotáról, a régi nagyságról, a nagy Mátyás királyról, ki törekvései czéljául azt tűzte ki, hogy a fenyegető török hatalmat kiszorítsa Európából.* Így ápolgatta fiai szívében a szenvedő haza szeretetének lángját. Nagyobbrészt örökölték is ezek atyjok vitézi bátorságát. Simon, Pál, Imre fényes hadi tettekkel örökítették meg nevüket a török ellen vívott harczokban. Ferencz nem tudott a vitézi tettekért lelkesedni, noha sokszor buzdította Simon bátyja, sokszor akarta a katonaéletre beszélni. De ő más dicsőségért lelkesedett. Már ekkor megvolt benne az eszményibb élet után való vágy, mely nem vérrel, hanem minden előny feláldozásával szolgálja a hazát: a közéletre vágyódott, hol tudásával több jót tehet az országnak, mint a kétes, vagy legalább múló értékkel biró harczokban.
Forgách, 250., 429. 1.
Évei számának szaporodásával hajlama mindig, jobban eltávolította a katonai pályától, lelkét a nyilvános élet vágya foglalta le teljesen. Hazaszeretetét mindvégig megőrízte; midőn kortársaiban inkább az önérdek hajhászását látta, mint a közjó előmozdítását, lelkét fájó érzés fogta el. Innen van, hogy a hazája sorsát fájlaló történetíró maradt, mint Tacitus, hogy nem tudott a hideg tárgyilagosság vagy inkább közömbösség azon fokára emelkedni, melyről Thukydides itéli meg a Görögországban történt egykorú eseményeket.
7. FORGÁCH SIMON NÉVALÁÍRÁSA.*
Forgách Simon névaláírását (15. 1.) a M. Nemz. Muzeum Forgách-levéltárában őrzött oklevélről vettük. Olvasása: Simon Forgach de G˙mes propria manu.
1550 körül egész életére kiható változás áll be életében. Eddig fel nem deríthető körülmények között Oláh Miklós megismeri a fejlődő ifjút. Lelkének szép tehetségei, éles elméje a főpapot nagyobb érdeklődésre indítják. Érdeklődik Forgách Ferencz neveltetése iránt, sokat foglalkozik vele, s a buzgó főpapnak kétségtelenül legnagyobb része van abban, hogy Forgách áttért a katholikus vallásra. Buzdításaival növelte az eszményi dolgok iránt fogékony lelkét, s Forgách ekkor döntött pályája felett, elhatározta, hogy a papi pályára lép.
Hozzáfogott tehát egyházi tanulmányaihoz. Oláh figyelemmel kisérte haladását: mielőtt tanulmányait elvégezte volna, már egri kanonokká nevezte ki és kiküldte saját költségén a páduai egyetemre. 1552–1553 között tehát elhagyta a hazát, hogy az akkor tudományosság egyik fontos góczpontjában Paduában, több tudást merítsen, nagyobb ismeretkörre tegyen szert. Kétségtelen, hogy már 1554 elején ott volt, mert az ezen évben Páduából hazatérő Révay-fiúkkal együtt volt az egyetemen.*
Frankl: Hazai és külföldi iskolázás, 273. 1.
A páduai egyetem a XVI. században a legkiválóbbak egyike volt. Sok külföldi hallgatója közt magyarok is sűrűn látogatták. Kiváló tanárai voltak, köztük Bomanicus Lázár, korának kiváló latin költője és szónoka. Az egyetemet az egykorúak az összes tudományok székhelyének mondják. Sok előkelő magyar ifjú tanult itt Forgách Ferenczczel együtt: a két Révay-fiú (János és Lőrincz), kik azonban már előbb ott voltak, Báthory István, anyai ágon rokona, Báthory Miklós, Dudics András, Draskovics György, Ujlaky János és Gergely, Armpruster Kristóf, Wárdai Tamás, Albert kapornaki apát, stb. Mind oly név, mely a közügyek terén már néhány év mulva kitünik. Az összetartozás érzete szoros kapcsot hozott létre köztük, a tanulóévek alatt idegen földön kifejlődött barátság életük végéig megmaradt. Az ifjú évek baráti viszonya, ha tiszta forrásból fakad, bensőbb és állandóbb mint a már férfikorban létrejött, mert az első erősebb érzés, melyet szorosan vett hozzátartozókon kívül más iránt érzünk, tehát hatása állandóbb a tiszta és önzetlen szeretet után vágyó ifjú szívre mint a férfikorban, midőn nem hat többé ujdonságával az élet tapasztalataiban megszilárdult érzelmekre, a csalódásoktól sokszor zárkózott kedélyre.
Forgách Ferencz Páduában sokat tanult, lelkét nemes felbuzdulásokkal töltötte meg. Az egyetem kiváló tanárainak vezetése alatt ismeretköre kitágult, különösen a szabad művészetekben képezte ki magát. Elsajátította az olasz nyelvet is; történetírói hivatására is jó hatással volt az olasz föld, melynek minden köve a múltra emlékeztet. Tanulmányait bevégezve 1556 elején mint a szabad művészetek borostyánkoszorúsa tért vissza hazájába. Az a föltevés, hogy Bolognában is járt volna az egyetemre,* nem valószínű, Istvánfy nem késett volna Forgáchról írt életrajzában följegyezni.
Vasárnapi Ujság, 1859, 23. Vertler életrajza.
Mielőtt az egyetemre kiment volna, már láttuk, hogy atyja a közügyektől visszavonulva magánéletet élt. Kechet Márton veszprémi püspök följegyezte naplójába, hogy 1548 november 27-ikén a Forgáchok kegyvesztettekké lettek.* A kegyvesztés oka az volt, hogy Puchaim Farkas hadnagyát Koppány Györgyöt megölették, mert birtokaikat folytonos becsapásokkal pusztította. A német vezérnek nagyon zokon esett kedvelt alattvalójának halála, bevádolta tehát a családot a királynál, ki kegyét megvonta tőlük, sőt be is csukták őket. A bevádoltak nejeinek és rokonainak kérésére azonban 1549 január 20-ikán megengedték nekik, hogy két hónapnyi időre övéik körébe menjenek, hogy az elégtételről tanácskozzanak. A béketárgyalás Révay és Mérey közbenjárására indult meg. Eleinte ragaszkodtak ahhoz a Forgách testvérek, hogy a király adjon kegyelmet mindenek előtt. Hosszú huzavona után abban állapodtak meg Puchaimmal, hogy a megölt katona vérdíja fejében kétezer forintot fizetnek. De a megölt Koppány György Mihály nevű öcscse keveselte a pénzt, azért a helytartó előtt február 25-ike körül abban egyeztek meg, hogy biztosítékul 1300 forintot tegyenek le a bevádoltak, azonkívül 2500 forintot fizessenek. A közbenjárók ismételten kérték a királyt, hogy járuljon hozzá az ügy békés elintézéséhez, de a helytartó azt ajánlotta, hogy kötelezze őket Ferdinánd még a katholikus egyház tanainak követésére. Azt hallom biztos forrásból, – írja az érsek junius 26-ikán a királynak, – hogy a Forgách testvérek Felséged kegyes engedelméből haza tértek; továbbá hogy az ő Komjáti nevű városukban az egyházi emberek kizárásával Luther és Zwingli tanítása szerint az új eretnekséget vallják, sőt alattvalóikat és jobbágyaikat is nyiltan erre kényszerítik. Ez a dolog nekem sehogy se tetszik, de nem is tetszhetik, s azért írtam meg tüstént Felségednek, hogy ha még nem határozott a Forgáchok ügyében, azon vidéken, főleg a nemesek között az Isten helyes tiszteletének visszaállítását elrendelni kegyeskedjék, nehogy a métely büntetlenül és szabadon terjedve másokat is megrontson.*
M. Tört. Tár, VI. k.
Hédervári ltár, 101. sz. codex, 31–94. 1.
Az ügy három évig húzódott, végre Ferdinánd mint hűtleneket az országgyűlés elé idézte őket. Könyörgésre fogták a dolgot, és Ferdinánd meg is bocsátott volna nekik, ha Puchaim nincs mindig a sarkában. Végre Révay Ferencz és Mérey Mihály közbenjárására visszafogadta őket kegyébe, de 300 jobbágytelek elvesztésére ítéltettek, miből százat-százat Révay és Mérey kaptak, a többit pedig Horváth Bertalan, Zomor János és a kincstár között osztották meg.*
1550 febr. 21. Orsz. Ltár, Királyi könyvek, II. 395. 1.
Révay és Mérey mint szomszédok visszaadták a birtokot, Bornemisza Gergely meg Forgách László és Zsigmond javára Gimes vár, László és Magdolna javára a komjáti kastély birtoklásáról mondott le,* később a király is engedékenyebb lett és a többi birtokokat is visszaadta.
Nyitrai káptalani ltár, 186. sz.
Az erőszakosság, betörés a magyar, német és török szomszédságban ez idő tájt nagyon sűrűn előfordult. Verancsics Antal érdekes esetet mond el 1551-ből az említett komjáti kastélyról.
8. KOMJÁTI.*
Komjáti (18. 1.) Dörre Tivadar rajza. Először megjelent Deák: «Forgách Zsuzsánna» életrajzában.
Megnyilatkozott a napokban a mi népünknek hősiessége is, – írja, – a mely ne legyen előttünk gyűlöletes, minthogy őseink is kegyesen fogadták, s a királyok bőkezűsége is nagyrabecsülte, ha nem ellenkeztek volna az előkelők, hogy az ő tetteiket a katonák vitézségénél kevesebbre ne becsüljék.
A Forgáchoknak nevezetes kastélya Komjáti a Nyitra folyó mellett fekszik. Ezt a hatvani törökök egy része zsákmányolás közben megtámadta, de semmit se tudtak szerezni, mert a parasztság elzavarta őket. Egyik különösen kitűnt, minthogy a portyázók feleségét akarták elhurczolni. Két török betört házába és onnan szép fiatal feleségét erőszakkal készültek elvinni. Férjének a hitvesi hűség és szeretet fokozta erejét, bár úgy is megállta velők a sarat, kardot rántott és oly erővel támadta meg a rablókat, hogy feleségét elbocsátván sebekkel terhelve elfutottak. Kevés idő mulva hat másik tört rá, és megragadták az asszonyt. A paraszt ezeket is megtámadta bátor lélekkel. Senki se volt segítségére. Felesége kiáltozott, könyörgött, ne tűrje, hogy elhurczolják. Vitézsége ezeket is elűzte. Harmadízben tizen támadták meg, de a paraszt legkevésbé sem ijedt meg, bátran küzdött velök. Közben a törökök hátrálót fújtak, a parasztok is közeledtek társuk segítségére, a martalóczok így sebesülten elfutottak. A paraszt tehát rövid idő alatt háromszor győzte le a törököket, példát mutatott a népnek, hogy a törököket le lehet győzni, mihez nem nagy erő, hanem bátor lélek és kitartás szükséges a küzdésben.*
Összes munkái, 1. 266–267. 1.
A kitartó küzdésre az országnak csakugyan nagy szüksége volt. A harczokban a legfontosabb erősségek jutottak török kézre, a magyart sok csapás érte, a német nem támogatta, sőt a beküldött zsoldos csapatok is zsold hiányában pusztításból éltek. A pestis hozzánk is átjött; 1553-ban szent Márton napja táján Szebenben mutatkozott először, aztán terjedt, mint a széltől támogatott tűzvész, Erdélyből 1554-ben a magyar területre is átjött, végig pusztította a két földet, nyomába ínség és emberhiány járt. Szebenben 3200 ember halt meg benne.*
Sigler. Bél: Adparatus, 74.1.
Az egész országban talán csak Martinuzzi volt tisztában a teendőkkel. Politikája a török kiűzésére irányult; nagy terveit kevesen fogták fel. A magyar hazafiak mégis köréje csoportosultak, talán inkább nemes ösztönüket követve, mint meggyőződésből. A németek mindig bizalmatlanok voltak iránta. Azok között találjuk a Forgáchok legvitézebb XVI. századbeli tagját, Simont is, kik Martinuzzi köré csoportosulnak az ország megmentésére. 1551-ben a török készülődésének hírére a legvitézebb katonák Lippára gyülekeztek. Itt találjuk Forgách Simont, sógorát Gyulaffy Lászlót, Magyar Bálintot, Varkocs Tamást, Perényi Gábort, Castaldót és Martinuzzit. Az általános ostrom a vár ellen október 24-ikén délelőtt 10 óra tájban kezdődött. Ekkor hét spanyol zsoldos a falromokra hágott, hogy a vár bevételének dicsősége őket illesse első sorban. Vakmerőségüket halálukkal fizették meg. A vezérek éppen a reggeli étkezést végezték, mikor hírül hozták, hogy Nádasdy Tamás megfutamodott, a németek és spanyolok is meghátrálni kényszerültek. Hirtelen fölkerekedtek, kiki összegyüjtötte övéit, a mennyire a zavarban lehetséges volt; köztük Forgách Simon is előre hatolt saját csapata élén; a szerencse fordult, a törököket visszaverték. Forgách oroszlánként küzdött, buzdított, végre tizenegy sebtől elgyöngítve összerogyott. A szűk hídon és boltozat alatt hátulról erős öldöklést vittek végbe a menekülő törökök között. Erős harcz után a várat bevették, kizsákmányolták. Forgách Simont a holttestek közt betört sisakjáról és aranyos kardjáról ismerték fel, bevitték a sátorba, hol az orvosok gondozása alatt kiépült sebeiből, mindössze homlokán maradt jobb szeme felé nyuló forradás.
9. MARTINUZZI ARCZKÉPE.*
Martinuzzi arczképe (20. 1.) egykorú olajfestmény a Draskovich grófok trakostyáni várkastélyában. Pollák Zsigmond fametszete után. (Mill. tört. V. 159. 1.)
ZILAH A MALOMHEGYRŐL NÉZVE.*
Zilah (20. 1.), A lippai török bazár (48. 1.) mindkettő Baranski E. L. festőművész műve.
A következő év eseményei között Temesvárnál találkozunk vele újra. Az ostrom harminczkettedik napján (Forgách szerint július 30.) kezdődött meg a védők kivonulása. Korán reggel zászlók alatt fegyveresen lejöttek a városba. A török sereg sorba állva a kapunál várakozott, szűk utat hagyva a kivonulóknak. A köznép ment előre, aztán a kocsik, a kivonulók egyik oldalát védve, ezt követték a lovasság és gyalogság, élükön Losonczy, Mehemet pasa és Kazon között. A törökök a kivonulók útját mindig merészebben szűkítették, aztán a védteleneket, a szebb formájúakat kezdték a sorból kiragadozni. Mikor azután Losonczy apródját, Tomory Andrást is elragadták, kiderült a török szószegés. Losonczy felkiáltott: Bajtársak, utolsó életerőnket, vitézséggel és nevünkhöz méltó bátorsággal áldozzuk fel! A kürtök megszólaltak; maga mellé szólította Forgách Simont és Alonso Perezt. Ez a Kőrösbe fúlt sok sebtől vérezve, míg a küzdők nagy része hősi halált áldozott hazájának. Forgách erős sebekkel terhelve Amhat parancsára néhány bajtársával fogságba került. Kapzsiságból vigyáztak rá, mint becses zálogra. Drága pénzért csak 1556-ban szabadult ki a fogságból.*
Forgách évkönyvei, 20–21, 41–43. 1.
Így állt a család állapota, mikor Forgách Ferencz iskoláit bevégezte s Páduából visszatért hazájába. A király kegyébe fogadta újra a családot, melynek két tagja harczolt a királyi seregben az ország javára (Simon és Pál). Ott volt azonban számára régi pártfogója, Oláh Miklós, kinek nagy befolyása biztosította számára az előmenetelt, melyre szép képzettségénél fogva is méltán számíthatott. Végre a közügyek terére léphetett, hol valóban otthon érezte magát. Egész életén át befutott államférfiúi pályája világos tükre annak, hogy Forgách Ferencznek a közéletre nemcsak készültsége, de tehetsége is volt. A király figyelme Oláh ajánlása folytán irányult rá.
10. LOSONCZI ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA*
Losonczi István névaláírását (22. 1.) a M. Nemz. Muzeumi levéltárban levő oklevélről vettük. Olvasása: Stephanus de Loffoncz Comes Comitatus nogradiensis etc. Manu propria.
Az 1556-ik év nagy szárazsággal kezdődött. Márczius végetől április 27-ikéig változatlan csend, igen erős meleg volt érezhető, mely júniusba is beillett volna. Ez a szokatlan időjárás a csillagolvasók szerint meghasonlást jelentett a törvények hozása körül, ellentétet a vallási ügyekben, halált hozó betegségeket, tüzes lángot és földrengést, különösen Német- és Magyarországban, Görögországban, Ázsiában és Borea szigeten, – írja az egykorú krónikás.* A közállapot nálunk ez időben éppen nem volt kedvezőnek mondható. A villongás folytonos volt a kényszerítő körülmények hatása alatt szomszédossá vált nemzetek között. Az ellentétet a kölcsönös bizalmatlanság hovatovább szélesebbé tette. A németek gyanakodók, makacsok, kegyetlenek és kevélyek; a csehek állhatatlanok, nincs se hitük, se becsületük; a magyarok meg vitézek, merészek, de engedetlenek és lázongók. Mindegyik csak a maga nemzetiségét becsűli, másokat gyűlöl. Az iszákosság majdnem általános, a szegény akkor iszik, mikor telik, a tehetősebb mindig. Nagy baj az is, hogy a király más nemzetbeli, a zilált viszonyok között békés hajlamú; Bécsből intézi az ügyeket. Nem is érti az ország nyelvét, melyet örökösödési jogon tart a magáénak. Bizalmatlan a magyarok iránt, városaikat németekre bízza, azért ezek se szeretik. Így írta le az ország állapotát az 1555-ik évről Soriano Mihály a velenczei tanácsnak, mikor követségéből visszahívták.*
Sigler, Bél Adparatusában, 74–75.1.
Az Akad. Tört. Bizotts. oklevél-másolatai.
A németek és magyarok közt fennálló ellentétet a magyar főurak kapzsisága, a német zsoldos katonaság kegyetlenkedései csak fokozták. Báthory András és Castaldo visszavonulása után Ferdinánd Dobó Istvánt és Kendi Ferenczet bízta meg az erdélyi ügyek vezetésével. Melléjük adta a püspökké kinevezett Bornemisza Pált. Ezek jó koncznak tekintették a már sokat kizsarolt Erdélyt, katonáik rend és fegyelem nélkül barangolták be a falvakat. Elrabolták, a mit szép szóval nem vihettek el. A kinek bocskora nem volt, olyan gazdát keresett, hol szolgáival együtt kapott; a kinek ruhája hiányzott, szabó mesteremberhez szállt, hogy öltönyeit kipótolja. Az országból befolyó aranyat és ezüstöt, a bányák jövedelmét felosztották egymás között; a király zsoldjából alig kapott valamit egy-kettő, tehát a zsákmányolásra szorultak. Bornemisza se mulasztotta el, hogy a kedvező alkalmat felhasználja. Mikor a moldvai seregekkel Balassa Menyhért Gyulafehérvárt ostromolta, nem várta meg, hogy a kellőképen meg nem erősített várat erővel bevegyék. Hamarosan kiegyezett, hogy szabad kivonulás mellett nemcsak kincseit kiviheti bántalmatlanul, hanem az élelmet, bort is, melyeket az egész Erdély és három szomszédos magyar megye tized gyanánt összehordott. Dicsekedve mondta később Forgách Ferencznek, hogy tollszárán kívül nem is hagyott mást vissza Erdélyben.*
Forgách, 112–114. 1.
Ferdinánd január 1-jére összehívta Pozsonyba az országgyűlést. A tárgyalás az adó megszavazása, a katonák erőszakoskodása, a jobbágyok insége körül folyt. Szó volt a sereg élelmezéséről is. A vallási dolgokban nem hoztak fontosabb törvényt. A megelőző országgyűlések (1548, 1550, 1552) határozataira hivatkozva kimondták, hogy mindenki tegyen eleget vallási kötelességeinek, melyek végzésében egymást ne akadályozzák. Az anabaptistákat azonban négy hét lefolyása alatt űzzék el az országból.
11. BORNEMISZA PÁL NÉVALÁÍRÁSA.*
Bornemisza Pál névaláírása (24. 1.) Ferdinándhoz Pozsonyból 1543. febr. 18-án írt tudósításáról való. Olvasása: Paulus Abstemius Episcopus Tran filvaniensis manu propria.
Kiválóan fontos azonban az országgyűlés a várvédelem meghatározása szempontjából. Kimondja, hogy a várak megerősítésére a jobbágyok a törvényes összeírás szerint ötven dénárt fizessenek az alispán kezéhez. A birtokosok minden 100 jobbágy után négy szekeret állítsanak a közmunkák végzésére, melyek 3–3 napig álljanak munkában. Ne bántalmazzák a jobbágyokat, mert akkor előbb ott hagyhatják a munkát. A szekerek elé 4 lovat állítsanak 80 dénár, vagy 6 ökröt 60 dénár napszámért. Az ország tehát állandóan hadi lábon áll, mely állapot súlyosodó terheit újra a jobbágyok vállaira rakták. Némileg azonban érezték a Karok és Rendek, hogy kárpótlással tartoznak a jobbágyokra rótt új terhekért. Minthogy a Karok és Rendek minden eszközzel arra törekesznek, hogy a mindenható Isten haragját maguktól eltávoztassák és kegyét megnyerjék, a királyi fölség kegyes és atyai intéseinek engedve, elhatározták, hogy a bárhol lakó jobbágyok szabad költözését örökre visszaállítják. Szabadon költözhetnek a haza egyik részéből a másikba, azon módon és feltételek szerint, a hogy régen (Ulászló és Mátyás alatt) tehették (27. §.). A közmunka a megyékben a várak között oszlott meg. A Forgách család Nyitra megyében levő birtokairól intézkedik az országgyűlés. A Duna mellett fekvő megyék és Bars megye, az esztergomi érsek és káptalan, a turóczi prépostság és végül Báthory András jobbágyai az érsek Ujvár nevű várának megerősítését végezzék. Az Országh és Bánffi családok, továbbá az ujhelyi prépost emberei Surány várát erősítsék meg; a nyitrai püspök, Pernstein birtokának, az egész Trencsén megye és a nyitramegyei birtokosok egyharmadának jobbágyai Nyitra vár és város közmunkáját végezzék; a megmaradt nemesek és a Forgách család birtokának jobbágyai pedig a család Komjáti nevű kastélyát erősítsék meg (15. §.). A felsőmagyarországi vármegyék ezután is Eger megerősítésére törekedjenek, vagy a Tiszán túli részeket, főleg Váradot és Gyulát gondozzák.
A király január 25-én szentesítette a törvényeket; az országgyűlés hamarosan szétoszlott.
A király azonban folytatta az országgyűlés intézkedéseit, törekedett az ország főbb helyeinek biztosítására. Azért Kis-Szeben kapitányává a fogságból kiváltott Forgách Simont tette, Kassa kormányzását pedig Macedon Péterre bízta. Alig foglalta azonban el ez Kassa kapitányságát, midőn április 13-ikának éjjelén kilencz órakor Saiczlich Mátyás jegyző házából tűz ütött ki, melyet erős északi szél táplált, úgy hogy négy óra alatt a főtemplom, két zárda és a tanácsházzal együtt harminczkét parasztház kivételével majd az egész város lángok martalékává lett. Kezdetben azt hitték, hogy Bebek György okozta a tűzvészt, ki ez idő tájban Rozsnyóról kiindulva Nagy-Ida táján járt, hogy Kassát elfoglalja. Végre megjöttek Ferdinánd csapatai Dietrich Marcell és Puchaim Farkas vezetése alatt, kik Forgách Simon biztatására először is Tarkó várát támadták meg Ujvár mellett, melyet július tizenegyedikén elfoglaltak és földig leromboltak, hogy ellenséges terület ne legyen a hátuk mögött. Azután Bebeket saját területén támadták meg.*
Forgách, 144–145. 1.
12. GÁCS VÁRA.*
Gács várát (26. 1.) Baranski Emil L. a helyszinén rajzolta.
Ferdinánd emberei Erdélyben sehogy se tudtak boldogulni. A zilált viszonyok, az előkelők zsarolásai, a fejetlenségből eredő bajok a jobb érzésűeket arra bírták, hogy Izabellát visszahívják Erdélybe. A mozgalom elég gyorsan terjedt, látszott, hogy a közérzés kifolyása gyanánt keletkezett. Különösen terjedt a sokat zaklatott békésmegyei nemesek között. Vezérük Kecskeméti Patócsy Boldizsár volt, kihez hamarosan Radák László csatlakozott, az időben Losonczy Istvánné borosjenői várnagya, továbbá Bethlen Gáspár, Mándy Kelemen, Henczhidai Horvát János, Varjassy János, stb. Sereget gyűjtöttek tehát, és miután Kaszim basa, lippai beglerbég megigérte, hogy a mozgalmat támogatja, Zaránd mellett táborba szállottak. Seregük megerősödvén elindultak, és már április 15-ikén a gyulai várból meg lehetett látni csapataikat. A vár élére Ferdinánd még az év elején Mágócsy Gáspárt állitotta. Magócsy e kor kalandorainak egyike. Közrendű családból született 1515-ben. Harminczéves korában tűnik fel első ízben mint gyulai várnagy. Ismeretlen okok miatt azonban Tamás nevű testvérével együtt elhagyja Ferdinánd hűségét és átpártol Izabellához. Mint zsoldos katona jól megszedi magát, újra visszamegy Ferdinándhoz, kinek ügyéért 1552-ben már mint zsoldosvezér harczol. Így lesz történetünk évében újra gyulai kapitány, majd 1564-ben egri várkapitány, s mint ilyen 1579-ben fejezi be sokat hányatott életét.
13. ZABERDIN MÁTYÁS NÉVALÁÍRÁSA.*
Zaberdin Mátyás névaláírása (27. 1.) a M. Nemz. Muzeum levéltárában lévő eredeti oklevélről készült. Mathias Episcopus Waradiensis etc.
Vitézségét már 1550-ben kimutatta. A török ugyanis kézrekerítette Gyula-Varsándot, e mellett vár építéséhez fogott Gyula vára szemmel tartására. Az építésben azonban Mágócsy megakadályozta, legyőzte az erdélyieket. Hűségesen védte Ferdinánd ügyeit 1556-ban is; megtámadta az erdélyiek főfészkét, a csabai kastélyt, lerombolta, de azok augusztus 12-ikén erős ostromot intéznek a vár ellen, azonban nem tudták elfoglalni.*
Karácsonyi: Békés várm. 1. Haan Lajos: B. vármegye Hajdana, 1 26. 1.
Ferdinánd ügye tehát itt meglehetős rosszúl állott. Az erdélyiek Petrovics Péterrel megegyeztek, Izabella október 22-ikén tartotta Kolozsvárra ünnepélyes bevonulását. Nagyobb baj volt ennél, hogy augusztus 12-én Várad hőslelkű püspöke és védője Zaberdin Mátyás meghalt. Kortársa Oláh Miklós így jegyzi fel naplójába: Ugyanezen év (1556) augusztus 12-ikén Zaberdin Mátyás váradi püspök, derék és harczias férfiú meghalt Váradon.* Zaberdin Mátyás Ferdinánd hűséges embere volt. Kitartást harcziassággal egyesített, mintegy folytatásául a politikának, melyet nagynevű előde, Martinuzzi követett. A váradi káptalan és püspökség ügyei nagyon zavarosak voltak, bár ő kemény kézzel igyekezett a romlást feltartóztatni. Nem is jó szemmel nézték törekvéseit az erdélyiek. Petrovics Péter keményen dorgáló levelet írt hozzá még 1553-ban, mikor Izabella visszahívása ellen sereget toborzott. Hallottuk, biztos forrásból, hogy uraságod azon jó és üdvös szándék meghiusításán erősen fáradozik, hogy szedett-vedett népet gyűjt össze. Kérjük azért és intjük, hogy az efféle törekvéssel és szándékkal hagyjon fel, ne vezesse a híres országot és a magyar név maradékait a végső veszélybe és örökös romlásba. Idézze emlékezetébe, hogy a váradi püspök a múltban az országot és önmagát milyen veszélybe döntötte tetteivel (Martinuzzit érti), hogy százezernél több lelket vittek rabságra és negyvennyolcz várat foglaltak el (a törökök), ha még elhallgatjuk azok számát is, kik a Tiszán és Dunán túl a római király területén fogságra jutottak. Ne kövesse uraságod annak a püspöknek nyomait, hanem törekedjék inkább a kereszténység közjavának s kegyes királya ügyeinek előmozdítására.*
Katona, XXII. 865. 1.
Hatvani M.: Brüsseli okmtár, III. 22–23. 1.
De Zaberdin hajthatatlan volt. 1555-ben a törökök a portyázó gyulai lovasokat levágták. Mágócsy hiába sürgette a segítséget, a király nem tartotta a kellő mértékben fontosnak Gyula megvédését. Mágócsy már le is akart mondani várkapitányi állásáról, de Zaberdin támogatta. Csapataival megtámadta Balámost, Török-Szent-Miklóst, s noha nem sikerült elfoglalni, a török mégis a fegyverszünet megsértésének tartotta.
Ferdinándra nézve tehát veszteség volt Zaberdin Mátyás halála. Sietni kellett a váradi szék betöltésével, nehogy a fejetlenséget az erdélyiek felhasználják. A király figyelmét ekkor Oláh Miklós a tanulmányait szép eredménynyel végezett Forgách Ferenczre hívta föl, ki e tájban térhetett vissza Olaszországból. Időközben valószínüleg beléphetett a nyitrai egyházmegye kebelébe, bár fiatal kora miatt még nem szentelhették fel. Ferdinánd engedett Oláh kérésének, tanácsát megfogadta, s az ifjú Forgáchot augusztus 20-án kinevezte váradi püspökké.*
Királyi könyvek. III. 360. 1.
14. REGENSBURG.*
Regensburg (29. 1.) Eger (69. 1.), Prága (91. 1.), Pozsony (120. 1.), Speyer (135. 1.) és Lyon (191. 1.) képét Brawn György «Urbium Praecipuarum Mundi Theatrum» cz. művéből vettük.
Minthogy azonban kineveztetésének katonai jelentősége is volt, Forgách pedig ifjú kora miatt nem tudott volna a hadi dolgoknak eleget tenni, a király úgy határozott, hogy a vár katonai kormányzását helyette bátyja, Simon végezze, kit bihari főispánná és Várad várnagyává nevezett ki.
Megvolt tehát a kinevezés, csupán a székfoglalás volt hátra, de Forgách életének könyvébe más volt írva. Püspöki székhelyét sohasem foglalhatta el. Várad ezen időtájban ostrom alatt állott. Zaberdin halála után még jobban szorongatták a várat az erdélyiek. Forgách Ferencz meg se kisérthette, hogy a várba bejusson. Simon azonban nagy ügygyel-bajjal 1556 végén bejutott. A várbeliek tőle reméltek mindent. Forgách Simon védte is a télen át, de nagy nehézségekkel kellett megküzdenie. Élelem, katona nem volt, segítség meg sehonnan se érkezett.
Még az év végén azonban más tér nyílt a mi Forgách Ferenczünknek, a hol tehetségeit érvényesíthette. Minthogy a német rendek kilátásba helyezték, hogy a törökök kiverésére segítséget küldenek, a király követeket küldött az összegyűlt regensburgi birodalmi gyűlésre. A követség három tagból állott: a knini püspök vezette, kihez Sárkány Antal és Macedon Péter kamarás csatlakozott. A kiadásokra a kamara 1200 forintot fizetett ki a követeknek; a knini püspöknek 600, Sárkánynak 400, Macedon Péternek pedig 200 forintot.* A számadás deczember 20-ikán kelt. Az elindulás előtt azonban némi változás állott be. A knini püspök más irányú elfoglaltság miatt nem mehetett el, Oláh Miklós tehát helyébe Forgách Ferenczet ajánlotta, nehogy a fontos ügyben valami tévedés vagy gondatlanság történjék, mint írja a nádornak.* Sárkány helyett pedig Hoszutóty Gergely kincstartó ment el. A követség így megalakulván kevéssel Ferdinánd eltávozása után, tehát úgy karácson felé elindultak Németországba.
Acsády: Magy. Pénzügyei, 189. 1. és M. Orszgy. É. m. 493. 1.
Pray: Epist. Proc. III. 105. 1.
15. GYULA.*
Gyula (31. 1.) Várad (37. 1.), Tata (41. 1.), Végles (36. 1.), Győr (103. 1.), Léva (125. 1.) és Szentmiklós (144. 1.) képét Burckhard v. Birkenstein: «Ertz-Herzogliche Handgriffe» cz. műve metszeteiről Richter Aurél festőművész rajzolta.
Forgách ez időben már elég jó hírnévnek örvendett. Általánosan emlegetik az ifjú korában kinevezett váradi püspököt. A lengyel király november 20-ikán levelet intéz hozzá, mint Ferdinánd kedvelt hívéhez és nyitrai püspökhöz (hibásan váradi helyett), és kéri, hogy árvamegyei birtokaira utazó emberét Kosmomskyt vegye pártfogásába, hogy bántódása ne essék.* – A gyűlésben fényesen megfelelt az ország várakozásának. A nagy csatáknak és vészeknek elbeszélése, a gyűlésben jelen levő Ferdinánd főherczeg tetteinek művészi ügyességgel történt elmondása szánakozásra, majd örömre vagy boszúra bírta az igen népes gyűlésen jelenlevők izgatott kedélyét. Fölkeresték a számottevő főbb urakat egyenkint, felvilágosították őket a veszélyről, mely a nyugati államokat is fenyegeti. Kérték őket, küldjenek segítséget. A rendek megigérték, hogy küldenek 40,000 gyalog és 8000 lovas katonából álló úgynevezett kettős római segítséget nyolcz hónapra. A követek így biztató válaszszal tértek vissza 1557 márcziusában hazájokba.* Nem rajtok mult, hogy az igéret, mint annyiszor, most is igéret maradt. A követségre fordított költséget az 1557-ik évi országgyűlés úgy pótolta ki a kamarának, hogy a kivetett forint adón kívül még három dénárt szedetett be a jobbágyoktól (5. §.).
Az Akad. Tört. Bizotts. okl.-másolatai.
16. DÍSZ DEBRECZENI FORIS ANDRÁS CZÍMERES LEVELÉRŐL.*
A 32. lapon lévő záró-díszt a Debreczeni Foris Andrásnak Báthory Istvántól 1580. szept. 15-én adományozott czímeres levélről Richter Aurél rajzolta. Eredetije a M. Nemz. Múzeum czímeres levélgyűjteményében.
