1. A Ferenczy fölsegélésére alakult társaság. – Nyáry Pál: Felszólítás a honi szobrászat ügyében. – Hunyadi Mátyás emlékszobor.
1. A Ferenczy fölsegélésére alakult társaság. – Nyáry Pál: Felszólítás a honi szobrászat ügyében. – Hunyadi Mátyás emlékszobor.
62. FERENCZY SZOBORMINTÁI KÖZT, BUDAI HÁZA UDVARÁN, 1846 AUGUSZTUS 28-ÁN. – DAGUERROTYPIA UTÁN.*
Ferenczy szobormintái közt, budai háza udvarán, 1846 augusztus 28-án. (249. l.) V. ö. a X. mellékletről mondottakkal.
Az a másfél évtized, melyet Ferenczy hazájában töltött, művészetében nem jelent emelkedést, de nem mutat hanyatlást sem. Képmások alkotására már Rómában mutatkozó tehetségét, melyet eszményítő irányban Csokonai mellszobrával, valószerű fölfogásban a pápa érmével bizonyított, itthon is megőrizte. Az eszményítést és a valószerűséget egyesítette képmásszobrai értékes sorában; nem oly általános, mint a túlzó eszményítők, nem oly kicsinyes, mint a valószerűség túlbuzgó keresői. Ha ellenben emlékműveinek egy része durvább, kezdetlegesebb a Pásztorleánynál, figyelembe veendő, hogy ezek a szabott, megrendelt munkák a művészt kevésbbé vonzották, kevésbbé lelkesítették, mint képzeletének ama szabad teremtménye.* A Virág- és Kisfaludy-emlék megmunkálásában határozott kedvetlenség, hanyagság nyomaira vélünk bukkanni. Míg képmások készítésénél többnyire személyes vonzalom lelkesítette, s az élő minta megfigyelése pótolta formai készsége hiányait, addig a nagyobb emlékműveknél e segítség nélkül szükölködött. Nem dolgozott ihlettel s nem természet után. Hogy mellszobrokon s díszítő részleteken kívül jelentékenyet alkosson, hogy lappangó tehetsége levesse békóit, ahhoz valami nagy föladat varázsa, nagy fölindulás ihlete kellett. E nagy fölindulást meghozta a Mátyás szobor eszméje, s a művészt uj remények szárnyán emelte magasra.
Kortársai is így vélekedtek. 1839-ben az Athenaeum, hogy a közfigyelmet a munkátlan szobrászra irányítsa, czikksorozatot kezd annak műveiről. A Pásztorleány–ról szóló czikkben azt mondja: «Enynyi művek között az egyetlen Pásztorleány az, hol a’ művész ön teremtő erejére hagyva dolgozott; a többi mint alkalmi mű, kor’, a családi viszonyok’, személyek ízlése, ‘s nem ritkán az emlékre szánt pénzmennyiség’ korlátai által határozvák; ollyanok, mint valamelly lelkes költő alkalmi versei». (Athenaeum 1839. II. 24. sz. szeptember 22-ikén.)
A már két év óta munka nélkül tengődő szobrász elkeseredettsége barátait erélyes beavatkozásra késztette. «Most e napokba* – írja 1839 november 1-én öcscsének – nagy energiát fejtett ki Pólya barátom, kihez párosult Fáy is. Pólya t. i. azon dolgozik, hogy egy társaság alapuljon, a mely nagyobbnemű munkának megrendelését vállalja magára, az egyiket meghatározva, mint p. o. Mátyás király státuáját, a másikat a művésznek szabad választására, valamit a mythologiából.»
Bártfay 1839 október 16-ikán ezt írja naplójába: a Vörösmarty jött hozzám; többi közt említi, miként Ferenczy fölsegélésére társaság alakul s már a megyeházánál ülést is tartott». – Nemzeti Múzeum. Kézirattár.
Tíz nap alatt «Simoncsics viczeispán előülése alatt három ülés tartatott felettem, melybe én ugyan jelen nem voltam, de hallom, hogy minden contradictio nélkül még különben egymás közt ellenségek is, mint Fáy, Földváry és Nyáry s a t. ebbe mint bárányok szelidül viselték magukat. Földváry a többi közt azt mondá, hogy egy nemzet még meg sem állhat a műveltségbe, annyival inkább vissza nem mehet, hogy Magyarországnak egy művésze volt és aztán ne legyen, az nem lehet, azért én a személyt kötöm a művészethez, nem pedig a művészetet a személyhez, mert a személy meg is halhat, akkor a művészet is – oda van vele. – Nyáry egy oly proclamatiot tett fel, a melyről azt beszélik, hogy némelyek sírtak; ezt most nyomtatják és minden viczeispánnak és város birájának megküldik, ezenkívül számos esmerősöknek s barátiknak szerteszéjjel az országba».*
Öcscsének, 1839 november 1-jén.
63. FERENCZY BUDAI HÁZÁNAK UDVARA MAI ÁLLAPOTÁBAN.*
Ferenczy budai házának udvara mai állapotában. (251. l.) (I. ker., Országházutcza 14.) Kiszer Nándor fényképész fölvétele.
Nyáry Pál proclamatiója, Felszólítás a’ honi szobrászat’ ügyében, így kezdődik:
«Nagy a’ kor, mellyben élünk, a’ haladás’ ‘s emberi benszülött erők’ kifejlési kora. Nagy a’ feladás, melly előttünk áll: beérni Európa’ annyira haladt ‘s folyvást haladó nagy nemzeteit; megfutni azon térközt, melly köztök, ‘s köztünk, a’ csaknem négy század óta hátramaradtak közt létezik, ‘s mellyen innen az enyészet, túl egy nagy nemzet reményteljes jövendője vár reánk.
«Bennünk az anyag ép, egészséges, az erők nem hiányzanak, ‘s egy leendő nagy nemzet’ minden alkotó részeivel bírunk; de eddig nem volt közlélek, melly a részvétlenség merevítette tagokba életet lehelt, nem volt közérdek, melly az eldarabolt erőket központosította, a’ felfellobbant, de ismét kialudt szikrát élesztette, ‘s jótékony hatású tüzére folyvást táplálékot rakott volna.»
«De hála az égnek – folytatja – ez eddig mult időnk rajza. A’ jelen, szebb ‘s virágzóbb jövendő kezdete. A’ nemzet geniusa – képzelt látatlan istenség eddig – élő s elevenítő valóság’ alakjában megjelent közöttünk. A’ közlék felébredt …
«A’ szellemi forrás útján az ujászületés rég’ vártt időszaka bekövetkezett. Egy helyt maradnunk többé nem lehet. Ki hiányt lát, pótolni valót, ‘s halgat, nemzete ellen vét.»
«Mi alólírttak – így tér át tárgyára – bűnt követnénk el, ha polgártársinkat egy tárgyra nem figyelmeztetnénk:
«Egyetlen szobrászunk, a’ nagy Thorwaldsen, ‘s még nagyobb Canóva’ tanítványa, a’ nemzeti muzeumban álló Pásztorleány, az esztergomi fő templomban levő «István martyr», a’ Kisfaludy Károly emléke’ ‘s több jeles szobrászművek’ készítője, a’ legszerényebb ember, derék művész, ki a’ honért mindent, mert életét a’ honi művészetnek szentelé, de kiért a’ hon még eddig semmit sem tett: Ferenczy István majd két év óta munka nélkül; azon takarék mennyiségből, mellyet, mint munkái bérét külföldről hoza honába, tetemes költséggel Budán felállított műterme, ‘s képző intézete majdnem üresen, – ‘s Columbként művészi lelke’ sugalata után indulva, leírhatlan fáradsággal keresett ‘s feltalált márványbányája használatlan hever!: . Hazafiak! kinek jutott eszébe közöttünk: milly kincset bírunk e férfiuban, ‘s benne milly kincset veszthetnénk?»
«Művészt nem minden idő szűl; művészt előteremteni milliókkal sem lehet, ő egyedül a’ sors ajándéka, épen azért osztva olly gyéren, hogy becsét annál inkább érezzük, ‘s jaj azon nemzetnek, melly azt becsülni nem képes!»
«Adjunk a’ művésznek művészhez illő nagyszerű munkát.»* Mennyire más ez a hang, mint a minővel Ferenczyt hazatértekor fogadta Kazinczy, az akkoriak leglelkesebbje. Az agg író csak annyit mondhatott: «Ha nagy munkákat nem kapsz e’ pénzetlen földön, e’ pénzetlen időben, szeretném, ha nevezetesbb embereink’ büsztjöket dolgoznád».* S akkor a művész vágyait is kielégítette a képmások sora. De tizenöt év alatt Magyarország megváltozott. A kétkedést fölváltotta az önbizalom, a tunyaságot az alkotás láza. Minden, mit e kor teremt, nagyszabású; a nagy jövő hite emlékszerű alkotásokra képesíti az embereket. Nyáry szavaiban Széchenyi heves szelleme lüktet. Nincs már szó pénzetlen földről, pénzetlen időről, hisz nagy a kor, a melyben élünk; nincs szó apró mellszobrokról, helyettök adjunk a művésznek művészhez illő nagyszerű munkát.
A’ honi szobrászat ügyében keletkezett társaság munkálatai. I. közlemény. Pesten, 1840. 3–5. 1.
L. a 159-ik lapon.
A kor változása Ferenczyt sem hagyta érintetlenül. A harminczas évek óta, midőn régi írói köre helyett Vörösmartyhoz és Fáyhoz csatlakozott, ezekkel együtt élte át Magyarország megujhodásának minden mozzanatát. Szemköre tágult, vágyai nőttek; eredeti művészeti terve, a jeles magyaroknak egy szeriest faragni, csakhamar kicsinyesnek tünhetett föl előtte. A mint a régiek személyes ódái helyébe Vörösmarty nemzeti eposza lépett, – az ötven felé közelgő művész is ifjú lelkesedéssel néz uj föladata elé: a kortársak kis képmásái helyett a nemzeti nagy hősnek emlékszerű szobrát teremteni meg.
A Pólya és Fáy összehozta társaság* 1839 novemberében szétküldötte Nyáry fölszólítását, megindította a gyűjtést, az adakozókat 1840 január 12-ikére alakuló gyűlésre hívta össze, s egyuttal kitűzte czélját, Ferenczy István által hazai fehér márványból készítendő nagyszerű emlékek emelését, sőt meghatározta azok elsejét, Hunyadi Mátyás emlékszobrát. A koczka el volt vetve, s a fölbuzdulás első mámorában senki sem sejtette, hogy a vállalat nagysága a bukás csiráit rejti magában.
Simoncsics János, Földváry Gábor, Ráday Gedeon, Fáy András, Kubinyi Ferencz, Szemere Pál, Ilkey Sándor, Pólya József, Nagy István, Egressy Sámuel, Nyáry Pál.
