1. A római út. – Benyomások. – Megérkezés Rómába. (1818 május-június.)
1. A római út. – Benyomások. – Megérkezés Rómába. (1818 május-június.)
«Róma, 1818. 36. August˙.
14. A PALAZZO DI VENEZIA ROMÁBAN.*
A Palazzo di Venezía Rómában. (51. l.) Alinari-féle fénykép után.
Kedves Atyámuram s Anyámasszony!
Én 17-ik Maj˙ Bécsbe mindeneket jól rendbe hagyván, az én barátim s jóakaróim szerencsekivánása s ölelgető csókjai között a reggeli öt órakor a várost elhagytam, másnap szinte déltájba a Staierisi Granitzt elértem. Itt igen jó módom volt a dráthúzó, papiroskészítő, kasza, sarló s más vashámorokat szembevenni, nevezetesen a papiroskészítő mester igen nyájasan volt velem, mindent ujjal megmutogatott; itt volt az a szerencsém, hogy minekutána annyi sok papirost öszvefirkáltam, két árkust csakugyan készítettem. Több efféle tapasztalások között 20-ik májusba a fő várost Grätzet elértem; itten másfél nap mulatván, a várost jóformán megjártam. Az Erczherczeg János által fundáltatott múzeumot megjártam, sok szép dolgok vagynak benne az ásványok s Plantok nemeibül, holmi antiquitások, földi és vizi csuszó s mászó állatok, a négylábú állatok közül is, de csak kevesek és többnyire hazaiak; az itt való masinák különös dicséretet érdemelnek. 21-ikén az Urnapja pompásan celebráltatott. Megjártam a vár omladékit, a melyet Napoleon töretett volt össze, a még fennálló tűzi strázsaház, a vár tornya s a nagy harang nevezetesek. 24-ikbe jöttem a karinthiai Gránitzra, 25-ikbe Laibach, szép város szép templomokkal és egy várral ékes. Az innen látszó havasok nevezetesek; megjártam a rajzoskolát. 26-ik elértem a sivatag Thalián földjét,* a hol az Istennek az az átka sem teljesedett bé, hogy bogács kórót fog teremni a föld s a t. mert itt nem látni semmiféle vetést, semmiféle gyümölcsfát, egy kis füvet vagy annyival inkább legelőt vagy marhát a mezőn, semmiféle munkást a kertekbe, még vadállatról vagy madárról sem lehet gondolni, csupán kő a mezőn olyformán, mint mikor a Dunán a zaj vagy jég megáll. 27-ik májusba déltájba jöttem egy hegy ormójára, a honnan egy szempillantás alatt ugyszólván Triesztet, ezt a nagy tengeri kereskedő várost az Adriatikum tengerrel együtt megláttam és egy óra mulva bent megérkeztem. A kereskedésen kívül én nem találtam semmit, a mely engem feltartott volna sokáig bent mulatni, csupán a tartós szélvész a tengeren nem adhatott bátorságot a hajóskapitánynak útra indulni és azért 5 napig bent kellett mulatnom, mig végre 1-ső juniusba este 10 órakor utra indultunk és 36 óra folyása alatt Venedigbe megérkeztünk. Erről a tengeren épült városról sokat lehetne írni, én csak annyit írok, hogy ez a város Bécscsel mindenkor megmérkőzhetik és sok részbe felül fogja haladni. Nevezetes a Sz. Márk píacza a Sz. Márk templomával, a Péter és Pál temploma. Voltam a künstler akadémiába és csudaműveket láttam a festés és képfaragásból; valami 12 darabot, a melyekről én nekem mondatódott, hogy a császárnak Bécsbe fognak küldetni. Kedvem volt volna bent tovább mulatnom, de bent az élés nagyon költséges volt s azomba már Triesztbe is sokat mulattam. 4-ik Juny kiindultam egy kis csónakon és másfél órai evezés után a partra érkezvén, csak a legszebb bécsi kerthez hasonlítható országúton Pádovába érkeztem. Hatodikba a Pó vizéhez; nevezetes a Phaeton esetéről. Itt vagyon az ausztriai császár birodalmának határa és a római pápáénak kezdete. 8-ik Juny Bologna, itt láttam egy képes házat; megjártam a várost, nevezetes két görbén épült toronyról, a mely szántszándékkal úgy vagyon épülve, magasabb a rimaszombati tornyoknál; innen egy kis kerülőt tettem a Toscániai herczegségbe és Florenczet fővárost 10-ik Jun˙ elértem. Alig, hogy egy kamarára beszállottam és a várost járni kimentem, történetből jött egy ifjú képfaragó oda, hol az én szállásom volt; az meghallván, hogy én mint künstler oda bészállottam, meghagyta, hogy mondanák meg nékem, hogy másnap reá várakozzak, ő el fog engemet vezetni a város ritkaságit megmutatni. Én meg is vártam, mert az én barátom engem az ágyba lelt: mi azonban elmentünk és láttam oly dolgokat, hogy én benne egész elmerültem; róla nem is írok. Elég az, hogy midőn én ezen várost elhagytam, sirtam. Ily andalgások között én 13-ik Juny Siena városát elértem. Csinos kis város, nevezetes, hogy itt született Socinus a reformátió fundalója és most is vagynak itt sociniaik; egy nevezetesen most törvénydoktor. Tovább folytatván utamat, nincsen semmi nevezetes megjegyzésre való. Radicofani határa a Toscaniai herczegségnek. Aquapendente, Montefiascone, Viterbo városok; míg 17-ik Jun˙ Rómának az elein, a Tigris (sic!) vizén az u. n. Ponte Molle hidján abba a városba, a hol hajdan Tarquinius, Brutus, Mutius, Cicero, Antinous, Caesar, az ifjabb Brutus, Augustus, Horacz, Virgilius, Aurelius uralkodtak s lakhelyeket tartottak, Rómába megérkeztem. Az egész utam szerencsés és jól ment, de midőn Rómába megérkeztem, jó tanácsra volt szükségem, hogy mitevő legyek. Két hétig voltam munka nélkül, de már most annyira, a mennyire beigazodtam, a melyről egy más levelemben akarok tudósítást tenni. Egészségem igen jó vagyon.
A Karszt.
Ujsággal igen sokkal kedveskedhetnék, ha az itt való templomokat, palotákat, régi dicső műveknek omladékjait, Triumph emlékoszlopjait, Triumph kapuit, teatrumjait, bajvivó helyeit meg akarnám írni. A régi épületek közül nevezetesek még a Jupiter, a Békesség, a Faustina, a Minerva, a Romulus, a Nap templomai. A Capitolium még jóforma lábon áll a tanácsházzal együtt; az ujabbak közül a Szent Péter, a Szent Pál, a Szüz Mária, a Szent János templomai csudaművek. 21-ik Jun˙ Corsini Tamás fősenatornak proklamáltatott. Nagy pompával lóháton a Capitoliumban késértetett, a melynél jelen voltak a cardinálok is. Estve a capitoliumban nagy illuminatió tartatott. 28. és 29. Juny a Szent Péter temploma s piacza igen pompásan illumináltatott, csak a lámpás gyujtogatásra rendelt emberek 500-an voltak. Az Angyal várába csak a Vezuvval összehasonlítható tűzi játék tartatott, a melynél Bécsbe szebbeket láttam ugyan, de az a ropogás, ágyúzás, tűz, tűz meg tűz, a bécsi ennek árnyéka sem lehet, és ezen innep alkalmatosságával láttam a római pápát, Piust a hetediket, azon minden tudományok és tudósok kedvelőjét, a ki oly bölcsen, mint kegyesen uralkodik. A melegség délután egy és két óra tájban csaknem elviselhetetlen. Ugyanazért az utczákon alig lehet egy-két embert látni. Minden boltok, korcsmák bé vagynak zárva. A mesteremberek egy álomba vagynak. Ez a vidék sok és jó gyümölcscsel bővelkedik. Én nekem legkedvesebb ezek közül a fris füge, a mely még nincs megaszódva, a legnagyobb hasonló egy közönséges császárkertvélyhez, a külső rész közönségesen fekete szinü, a belső része piros, mint a görög dinnye és igen kedves édes ízű és egy krajczáron hetet nyolczat lehetett venni.
«De hogy a levelem a mai postáról ki ne maradjon, szükség elrövidítenem és még egyszer a magam sorsáról annyit írnom, hogy én most egy márványképfaragónál dolgozom és reménylem legalább is esztendeig Rómába való maradásomat. Köszöntöm nagyanyámasszonyékat, Káposztás István sógor uramat, Maris és Susi nénémasszonyt, János és József öcsémet és mindeneket, a kik rólam jó emlékezettel vagynak. Kigyelmeteket pedig a kegyelmes Isten gondviselésére ajánlom, kezeit csókolom vagyok kigyelmeteknek
hűséges és engedelmes fiok
Ferenczy István.»
Ferenczy tehát 1818 május 17-én elindult Bécsből s kerek egyhónapi gyaloglás után, június 17-ikén megérkezett Rómába. Ha levelét összevetjük bécsi útjának négy évvel korábbi leírásával, szemünkbe szökik az elhatározó fejlődés, mely érdeklődésében, látókörében, egész lelki életében a bécsi négy esztendő alatt végbement. Szinte azt mondhatnók, a mily szegény művelődési emlékekben az országút, mely Rimaszombatból Bécsbe vezet, oly szegényesek és érdektelenek voltak a rajta ballagó rimaszombati lakatoslegény czéljai és gondolatai, s a mily csodálatosan gazdag út viszi Róma felé, oly gazdaggá lett várakozásban és lelkesülésben az örök város felé haladó ifjú művész is. Ha római benyomásai közül még mindig a tüzijátékokat* s az ünnepélyeket írja le részletesen, annak kell betudnunk, hogy a kikhez levelét intézi, azokra az elmult négy év nem hozott változást. Derék rimaszombati szüleinek hiába írná le a firenzei remekműveket,: azok bajosan értenék meg, miért sír, midőn e városból távozik. Megelégszik tehát a «csudaművek» jelentésével. Leírja, a mi szüleit érdekli; érinti, a mi az ő lelkéhez szól csupán. Izgatott szívvel halad Velenczétől Rómáig, fiatalos önérzettel előlegezi magának a künstler nevet s alig ismerünk rá a szerény ifjura, a ki ezelőtt négy évvel arra volt büszke, hogy a patai bíró érdemén felül a Kriegskassirerné komordinerjének vélte. Csak egyben hasonlít a régihez; most sem igen van pénz a tarsolyában. Rómába megérkezvén, nem is adhatja át magát hangulatainak, a művészeti emlékek nyugodt szemléletének, megélhetés és munka után kell néznie. De már nem lakatosműhelyt keres, sőt el is titkolja, hogy valaha lakatos volt; s ámbár márványt még sohasem faragott, «fogásaihoz bízván» beállít művészi eszményéhez, Canovához és merészen szobrászmunkát kér tőle. Canova barátságosan fogadja, de munkát nem adhat neki; s egy ifjabb szobrászhoz, kinek Ferenczy addig még talán nevét sem hallotta, Thorwaldsenhez utasítja. Canova és Thorwaldsen: benn vagyunk az akkori Róma művészeti életének kellő közepén.
A Péter és Pál napi tüzijáték különben tényleg világhírű volt. Stendhal is nyilatkozik róla: C’est du haut du château Saint Ange que dans les soirées des 28 et 29 juin, fč tes de saint Pierre et de saint Paul, protecteurs de Rome, on tire un des plus beaux feux d’artifice que j’aie jamais vus. Le bouquet est composé de quatre mille cinq cents fusées. L’idée de ce feu est due ŕ Michel-Auge (!). Promenades dans Rome. I. 334. o.
