V.
V.
Kanizsa ostroma. A magyar hadak eredmény nélkül vonulnak vissza.
ZRÍNYIT ezen téli hadjáratáért, – kivéve nehány, különben elég befolyásos ellenségét – egész Európa méltó elismeréssel és dicsérettel halmozta el. A pápa és Lipót magasztaló leveleket írtak neki,* XIV. Lajos 10 ezer tallért küldött hozzá a költségek némi fedezésére és franczia pair-ré nevezte ki, a spanyol király az aranygyapjas renddel ajándékozta meg. Költségeket küldöttek más fejedelmek is, sőt birodalmi herczeggé is akarta őt tenni a császár, mit azonban ő szerényen elutasított magától.
A pápa levelét közli FRAKNÓI a Történelmi Tár 1894-iki folyamában az 582-ik lapon.
Az ő lelke nem kincs és dicsőség után szomjazott, hanem telve volt a vágytól hazáját az ádáz ellenségtől felszabadíthatni. Kanizsa is egy oly positió vala, melynek birtokában a török nagy területek felett uralkodhatott. Az eszéki híd elpusztításának egyik főindoka épen abban rejlett, hogy Kanizsát könnyebb szerrel lehessen megvenni, és Zrínyi most, különösen hogy meghallotta, miszerint e török kézen levő fontos hely nem nagyon bővelkedik eleségben, ennek elfoglalását tűzte ki czélul. Biztatta a remény, hogy a nagyvezér, le levén rombolva az eszéki híd, nem egyhamar hozhat segélyt a városnak, s ezért engedelmet is kért a királytól, hogy ostrom alá vehesse, de segélyt is kért e fontos hely biztos elfoglalhatására. Hosszas késlekedések után, melyekben nagyon valószínűleg része volt az olasz Montecucolinak, – Zrínyi erős ellenlábasának, ki gyűlölte e magyar hőst, mert, az övéitől mindenben eltérő nézeteket vallott, és cunctátorkodását éles gúnynyal ostorozta, – végre márczius 18-án megadatott az engedély Kanizsa vívására. Nem tudom, minő okok folytán, de tény, hogy Zrínyi kérelme után csak 24-ed napra értesűlt a király engedelméről, és talán nem csalódom, ha ezt az időveszteséget tekintem az ostrom kudarcza egyik főokának. Egyik okának mondom, mert mint látni fogjuk, közre játszottak egyebek is.
Zrínyi ápril 8-ára tűzte ki az ostrom megkezdését. Rögtön értesítette híveit, Batthyány Kristófot, Esterházy Pált és másokat, kérve őket, hogy csapataikkal csatlakozzanak hozzá. Az idegen segédhadak azonban annyira késlekedtek, – főkép Hohenlohe, – hogy a már, annak idején megjelent magyarok felháborodva tértek vissza. Végre, midőn a mieink már azt hivék, hogy az ostrommal elkéstek, megérkezett Strozzi gróf altábornagy; vele volt Holtz tűzérezredes, két mérnök és egyéb műszaki tisztek. A várat recognoscálván, úgy találták, hogy annak elfoglalása nem lesz túlságosan nehéz, hacsak a törökök segítséget nem kapnak. Megérkezett most már Hohenlohe is, és az ostrom megkezdésének napjául ápril 28-ika tűzetett ki; Hohenlohe, kiben még forrt a gyűlölet, a miért Pécsnél nem az ő véleménye győzött, hidegen viselkedett és azt tanácsolta, – valószínűleg, hogy kudarcz legyen a dolog vége – hogy az ostrommal várni kell, míg a gabona megnő.
Zrínyi azonban, a határozat értelmében ápril 28-án megindítja táborát, s még az nap Kanizsa alá érkezik, s mindenfelől megérkeznek a magyarok is, telve harczi vágygyal és lelkesedéssel. Esterházy Pál május 1-én érkezett meg, 3 nagy ágyút, elegendő golyóval és lőporral hozván magával Fraknó várából, és 1200 vitézt. Az ostromot már előtte való napon kezdették, s ekkor mindjárt el is foglalták a várost, honnan a törökök a belső várba menekültek. Ezután Zrínyi rendszeresen felállította a csapatokat, úgy, hogy Kanizsa minden oldalról be volt kerítve.
A falak töretését május 1-én kezdték meg, ebben tekintélyes rész jutott Esterházy Pálnak. Május 6-án, a mely napig erősen folyt az ostrom, megérkeztek Gráczból a nagy ágyúk is, melyek csodás rombolást vittek végbe a vár falaiban. Az ellenség főkép Esterházy positiója ellen védekezett; csak úgy röpködtek a hatalmas golyók a gróf emberei közé, annyira, hogy ezeket már a kétségbeesés kezdé kerűlgetni, s ha maga Esterházy nincs folyton körűlöttök és nem buzdítja őket, elhagyták volna helyeiket. Valódi oroszlánbátorsággal küzdött azonban Esterházy, és így sikerűlt, támogatva a császáriak ütegeitől is, azt a bástyát, melyből főkép az ő állását vették czélba, hatodnapra romba döntenie. Nagy nyereség volt e magas védmű ledőlése, mert ebből három-négy ágyú folyton okádta a golyókat, és sok bajt szerzett a mieinknek, kik különben más oldalakon is rombolták a falakat, s miután hat napig folytatták ezt a munkát, a falak annyira meg valának rongálva, s rajtok annyi rés, hogy most már könnyen meg lehetett őket mászni. Ezen kívül futóárkokat és egyéb támadó műveket is készítettek az ostromlók, úgy hogy a várat nem volt nehéz megközelíteni.*
Esterházy levele feleségéhez: «Én tegnap előtt ide érkezém Kanisa alá szerencséssen; tegnap mingyárt megcsináltam az én batériámat, avagy sánczomat, s már lövettem is az várat, kiben alkalmas kár is esett. Istennek hálá elsőbenn is jó szerencsém volt, mert az perspectivábul láttam egy öreg ágyút a bástyán, kit szépen lelövettem, mind öszve romlott. Valóban lőnek ide; kicsin híja vala, hogy magamonn is nem esett lövés az Török Ágyúkbul; egy muskatérosomat ellőtték az sánczbul, félóra alatt megholt. Ez éjjel kiütöttek az Törökök, volt harcz is vélek, de kárral tértek bé az várban; egy hítván derékfájás mégis rajtam vagyon. Az én batériám nincsen tovább az vártól négyszáz lépésnél, hiszem Istent harmadnap alatt közelebb vihetem. Igen bíznak az vár megvételéhez, két bástya alkalmasint leromlott annyira, hogy fölfuthatni rajta; az árkot valóban töltik éjfél-nappal, már csak száz lépésnyire vannak az bástyától. Isten tartson meg jó egésségben. Datum Kanisai Tábor 6. Maii, 1664.»
Két nappal utóbb pedig így ír: «Én itt egésségben volnék egyébaránt, de az derékfájástól még sem menekedtem meg. Valóban érte vagyunk, hogy megvegyük az várat. Egyik bástyáját két felől lőjük. Stroczi Uram egy felől, más felől én. Immár kétszáz lépésnyire vagyunk az bástyától. Az árkot már annyira töltötték, hogy harmincz lépésnél már nem több a kit meg köll tölteni. Magad egésségéről s az gyermekekéről kérlek tudósíts. Isten tartson meg jó egésségben. Költ Kanisai Táborból 8 Maii 1664.»
Ugyanonnan május 17-én írja: «Vettem kedvessen leveledet, Örülöm egésségedet; én is Istennek hálá türhetőképpen volnék, de az derékfájás még sem szünt meg rólam. Mi itt éjjel-nappal lőjük Canisát. Már az árkot is alkalmasint bétőltötték. Egynehány nap alatt megválik az dolog. Én is az én bástyámat kétszáz lépésnyire vittem éppen az árokpartra, onnét lövetem az bástyát. Ez éjjel bélopták magokat ednehány hajdu, s két török zászlót nyertenek s feles törököt is vágtak le; ő bennek is veszett tízig való. Egyéb új híreim nincsenek.»
Május 24-én írja: «Énnékem egésségem türhetőképpen szolgál, Istennek hálá, már mostan az Vár Kapuját lőjük, gondolom harmadnap alatt eldől. Igen nagy inségben vannak az törökök, már az lovakra szorultak, azokat eszik. Talán Isten rövid nap jól aggya az dolgot.»
52. KANIZSA 1664-BEN.
A Mars Hungaricus mellett levő eredeti tollrajz után. – Jelmagyarázat: 1. Arx Canisa. 2. Civitas. 3. Canisa Fluvius. 4. Morast. 5. Bateria. C: Zrini. 6. Bateria C: Stroczi. 7. Bateria. C: Eszterhasi. 8. Bateria prima C: Eszt(erhasi). 9. Bateria Spik. 10. Bateria C: Hohenloi. 11. Bateria Suecorum. 12. Bateria C: Valdec. 13. Templum desertum. 1664.
Már-már elkészültek mindezekkel, midőn hírűl veszik, hogy a nagyvezér közeledik. A törökök ugyanis három hónapig tartó szakadatlan munkával újra felépítették az eszéki hidat, és már május 14-én átkelt rajta seregével a nagyvezér. Jöttének híre tehát igaz volt, és újra lelket öntött az ostromlottakba, a mieink pedig elhatározták, hogy inkább meghalnak az árkok és sánczok között, semhogy a megkezdett munkát abbahagyják, és gyorsfutárt küldöttek Ő felségéhez, segélyt kérvén. A kiküldött kémek hírűl hozták, hogy a nagyvezér 20,000 emberrel Pécs mellett várja a még jövendő segélyhadakat. Közben a várbeliek elfogják Hohenlohe franczia hadsegédét, a mieink viszont két törököt, kik a várból a nagyvezérhez kiküldetve vissza akartak oda térni, levelekkel, melyekből megtudták úgy ennek, mint az ostromlottaknak helyzetét. A törökök kirohanást kísérlenek meg, de visszaűzetnek, miközben Esterházy leszúr egy török zászlótartót. E nap volt az ostromlókra a legveszedelmesebb. Strozzi gróf erősen megsebesűlt, Spar ezredesnek egy golyó elvitte egyik karját, Carecto alezredes is halálosan megsérűlt; Zrínyi és Esterházy is nagy veszélyben forogtak, a golyók ugyanis záporeső módjára hullottak körűlöttük, egymás után estek el vitézeik, és a muskatérosok a védett helyekről, őket vélve ellenségeknek, folytonosan tüzeltek reájok.
53. SEGESD 1664-BEN.
A Mars Hungaricus mellett levő eredeti tollrajz után.
A nagyvezér közeledésének híre főkép a magyarokat csak még inkább hevíté, hogy az ostromot gyorsan és vitézűl befejezzék; a babocsai, berzenczei és segesdi őrségeknek megparancsoltatott, hogy e helyek úgy sem levén alkalmasak az ellentállásra, a nagyvezér közeledtére gyújtsák fel, és jőjjenek a kanizsai táborba. Az ostrom fokozottabb erővel folyt, bár nagy baj vala, hogy a mieinknek kevés mozsaruk volt, és így egyszerre nagyobb mennyiségű gránátot nem lehetett a várba vetni; baj volt az is, hogy a gránátok nedves lőporral valának megtöltve, s így kevés bajt okoztak, pedig, ha a puskapor száraz, a tüzes golyók száma nagy, úgy oly tüzet támaszthatnak a várban, melynek épületei többnyire fából valának, hogy azt el nem olthatja senki. És e bajok nem valának véletlenek, hanem némelyek irígykedésének következményei, kik folyton akadékoskodtak Zrínyivel; mindamellett oly sikerrel haladt az ostrom, hogy az ostromlók már-már biztosak valának a győzelemről, mit az is elősegített, hogy a várbeliek kezdettek szükséget szenvedni.
Fájdalom, csalódás váltá fel a reményt. A mint híre jött, hogy a nagyvezér Babocsához ért, a német katonák zúgolódni, Strozzi és Hohenlohe ingadozni kezdettek, más alvezérek pedig mindenféle ürügyek alatt az ostrom félbenhagyását javasolták; Zrínyi sorba czáfolgatta érveiket, de hiába, süket füleknek beszélt.
Igaz, a helyzet kényes volt; egy aránylag csekély számú ostromló sereg, melylyel szemben állt a vívandó vár, s mögéje kerülhetett a nagyvezér tetemes hadereje. De nagyobb számú ellenséges sereggel is megbirkózott már a magyar, és Zrínyi bízott jó csillagzatában. Itt tehát csak a Zrínyi-ellenes párt féltékenysége volt az, mely irígyelte tőle a lehető, s ha bekövetkeznék, mindenesetre fényes győzedelmet. Maga gr. Strozzi, kit Esterházy mindig nemeslelkű, és rettenthetetlen bátorságú férfiúnak ismert, viselkedésével gyanút ébreszte, s Esterházy ki is mondja, hogy ő nehezen cselekedett saját meggyőződése szerint, de hogy ki biztatta fel, azt nem akarja kutatni. Én határozottan Montecucoli féltékenységének, másrészt Hohenlohe még mindig le nem csillapult haragjának tudom be a lelkesültség ily hirtelen lehülését. Kimondatott a visszavonulás.
Zrínyi elszomorodott, midőn látta a bekövetkezendőket. Arra kérte tehát a csapatokat, hogy az ostromló szereket előre küldvén, rendben vonuljanak vissza. De ki levén mondva a hátrálás, hasztalan lett minden józan intelem; Babocsa, majd Berzencze, végre Segesd egymás után lángoltak fel, a mint ezt Zrínyi megparancsolta volt az esetre, ha a nagyvezér közelednék; nos hát ezek a tüzek jelzék Köprili nyomdokát, és az idegen csapatok félelemtől eltelve hanyatthomlok kezdének menekülni; mind Új-Zrínyivár felé. Csak a magyarok maradtak meg mozdulatlanul helyeiken. Az elszomorodott és zokogó Zrínyit ezek állották körűl, korholván a távozottak hűtlenségét. Másnap, pünkösd vasárnapján, Zrínyi is felkészült, Esterházy pedig (sokáig és sokat beszélgetvén vele) könnyek között bucsúzott el tőle.
Mint később a foglyok elbeszélései bizonyíták, ha még vagy hat napig tart az ostrom, Kanizsa a mienk lett volna. Zrínyi a Muraközbe, a magyarok haza, Esterházy pedig Vatt-ra, a Nádasdy-féle táborba sietett.*
Innen írja június 6-án feleségének: «Az német had nagy gyalázatosan elmene Canisa alól, kihez képest én is ide jövék Vatra Nádasdi Uram táborában. Már ez után mi lészen: nem tudom. Egésségem jól szolgál Istennek hálá, örömöst hallanék jó hírt felőled. Az minemű leveleket írtál, abban hármat vettem. Édesem írj jó egésségedről.»
