II.
II.
Esterházy Pál és a török elleni háborúk. Mars Hungaricus czímű munkája. A törökök hadjárata Magyarország ellen. Érsekújvár ostroma.
ESTERHÁZY PÁL, hogy megmutassa, miszerint úgy a reá ruházott tisztségeket és méltóságokat, valamint azon befolyást, melyre már ily ifjú korban szert tett, nem csupán nevének és családi összeköttetéseinek, hanem saját derékségének is köszöni, a közpályára lépvén, egész erejét és tudását hazája javára szentelé, s e mellett a dynastia leghívebb embere maradt mindvégig.
Az akkori idők szokása szerint ő is a katonai pályán kezdette nyilvános működését. Hiszen ez volt az a nobile officium, mely a kor felfogása szerint úgyszólván kiváltsága volt a nemesi osztálynak, a hazát saját vére omlása árán szolgálhatni. 1663-ban, tehát 28 éves korában, már ott találjuk őt a különféle csatamezőkön, – részben önállóan megbízva a hadvezetéssel, – küzdeni a török hóditás ellen. Az 1663–64-iki évek összes hadakozásaiban ott van Zrínyi Miklós, a költő oldalán, kihez szép barátság érzelmei fűzték, s kinek méltó dícséretét, hadvezéri és hazafias érdemeit kevesen méltányolták úgy, mint ő. E két esztendő fegyvertényeit maga Esterházy Pál írta le «Mars Hungaricus» czímű munkájában, melynek sajátkezűleg írt, tizenegy tollrajzzal ékített példányát a kismartoni herczegi főlevéltár őrzi. Mint a hadjáratokban résztvett szemtanú írja le azok lefolyását, s ez okból követjük mi is előadását e hadi események leírásában.*
Esterházy e munkájáról l. «Esterházy Pál Mars Hungaricusa». Irta BUBICS ZSIGMOND. Budapest, 1895.
II. Rákóczy Györgynek 1660 június 7-én bekövetkezett halála után a porta Ali basát európai és ázsiai seregek élén Várad ellen küldte. Ali július hó 15-én levelet írt a vár parancsnokának, Gyulai Ferencznek, melyben a vár átadására szólította fel. Az őrség alig állt többől 800 embernél, de a hős fiak nem mentek lépre, s eltökélték a vár megvédését. Ali basa látva, hogy nem ér czélt, elhatározta az ostromot. Hosszas küzdelem után, melyben a török sereg majd hatszázszoros túlerővel szorongatta a csekély, de vitéz őrséget, miután a vár árkának vizét a Pecze folyóba vezette, ezzel az árkot kiszárította, s ott is aknákat ásatott, ezekkel is törve a falakat és bástyákat: végre augusztus 28-án az őrség kénytelen volt feladni a várat. És e közben a nádor, Wesselényi Ferencz és Souches császári tábornok, Rakamaznál táboroztak seregeikkel!
Barcsai Ákos bukása Kemény Jánosnak juttatta Erdély fejedelmi trónját, de minthogy ez a császárhoz fordult oltalomért, a török ő helyébe, elhozatván Ebesfalváról Apafi Mihályt, ezt tette meg fejedelemmé 1661 szeptember 14-én. És ebből új veszedelem háramlott Erdélyre, mert Kemény nem hagyván magát, zsoldos és császári csapatokkal betört az országba, hogy Apafit kiűzze. 1662 január 23-án Szőllősnél csapott össze a két fejedelem; a harcz Kemény veszteségével végződött, sőt ő maga lováról leesvén, saját hívei által agyontiportatott. IV. Mohamed ült ekkor a törökök szultáni székében. Még ifjú volt, a mennyiben 1642-ben született, de már 1649-ben, hét éves korában jutott atyja örökébe. Ő maga nem volt nagyon harczias szellemű, és jobb szerette vadászattal, mint vitézkedéssel tölteni idejét. De annál nyugtalanabbak és nagyravágyóbbak voltak vezérei, főkép az új nagyvezér, a fiatal Köprili-Achmed, ki nem kevesebbet akart, mint egész Magyarországot leigázni és a török hatalom alá hajtani. Ezért csak színleg állott szóba Leopold követeivel, kik béketárgyalások okáért keresték fel. Hozzá is fogott a sereggyűjtéshez. A tágas török birodalom minden tartományának ki kellett állítania a fegyverfogható férfiakat. Natólia, Syria, Egyiptom, Babylon, Örményország, tehát az egész ázsiai Törökország, továbbá Görögország, Macedónia, Epirus, Bulgária, Dalmáczia török fenhatóság alatt álló része, szóval, a hol csak a török uralkodott, mind küldöttek nagyszámú fegyvereseket. 100,000 emberrel érkezett Köprili-Achmed 1663 június elején Nándorfejérvárra. Egész Magyarország rettegett és maga előtt látva végső romlását, a császár és az összes keresztény fejedelmek segítségeért esdekelt; a honfiak kétségbeesésökben, nem tudván, hol fog az Isten ostora lecsapni, jóformán mit sem tettek önvédelmökre, a főurak váraikba vonultak, és mint egykor a curuli székeiken ülő római senátorok, várták a halált. A barbárok özöne már Buda alá ért, midőn a Dunán túli rész főurai közől nehányan, látva az országra bekövetkező romlást, látva, hogy mások ölbe tett kezekkel várják a csapást, senki által fel nem szólíttatva, nehány ezer embert összeszedvén, kiállanak a küzdtérre. Ezek valának Széchenyi György győri, Sennyei István veszprémi püspök, Esterházy Pál,* Draskovich Miklós, ki Nádasdi Ferencz csapatait hozta, Esterházy Ferencz pápai kapitány, Czobor Ádám, Esterházy Mihály, Jakusics Péter veszprémi kapitány; mindezek – kivéve azokat, kik a végeken táborzó harczosokkal jöttek – saját költségökön fogadott vitézeikkel, Marczaltőnél találkoztak,* várva a király parancsát, s nehogy az időt addig is hasztalanul töltsék, nehány sikeres támadást intéztek a törökök ellen. Hogy azonban túlságosan merészeknek és eszteleneknek ne látszassanak, nem lévén többen pár ezernél, Esterházy Pál sánczot ásatott, hogy a katonák biztos menedékhelyen várhassák meg a bekövetkezendőket.
Esterházy Pál levele feleségéhez: «Isten megálgyon édes Atyámfia Im mi mustrálunk, vagyunk mintegy 8–9 ezerig; az szegény fejemet tevék Generálissá. Holnap mindazáltal, úgy hiszem, oda mehetek Heflánba. Hugom Esterházy Ferenczné asszonnak ajállom szolgálatomat; a portéka felől írtam Fraknai porkolábnak. Isten sokáig éltessen. Datum a szécseni mezőn die 9. Julii 1663. Neked igaz jóakaród Groff Esterház Pál s. k.» – Külczím: «Az én kedves Atyámfiának Groff Esterház Orsik Aszszonnak adassék.»
Esterházy levele feleségéhez: «Mi itten, Istennek hálá, minnyájan jó egésségben vagyunk; még ma vagy holnap elérkeznek Nádasdi, Draskovicz, és az Vármegyék hadai, Veszprémi püspök úr is. Egyéb új hirek nincsenek; hanem a török immár ide nem jön, hanem az Dunán által költözik Esztergomnál, Újvárat igen emlegeti, Isten szégyenítse meg. Kérlek, tudósíts egésséged felől, mint szolgál. Azonban Isten sokáig éltessen egésségben. Datum marczaltői mezőn 3. Augusti 1663.»
THEKÖLY KATA ESTERHÁZY FERKÓ NEJE.
E közben Zrínyi Miklós, a horvát bán, sem nyugodott, hanem érezvén, hogy a törökök dühe ellene is fordul, összeszedven csapatait, visszavonult Muraköz szigetébe, és rettegés nélkül, mint a nagylelkű oroszlán a vadászokat és kutyákat, várta az ellenséget, el lévén tökélve, hogy ha a sors úgy hozná magával, örömmel hal meg hazájáért. A Duna másik oldalán a Pozsonytól Kassa felé elterülő megyék is szép számú katonaságot gyűjtének; másrészt a nádor is iparkodék csapatokat toborzani. De mindez, ha az ellenséggel összehasonlítjuk, annyi, mint nehány csepp a tenger ellen.
Ez alatt Köprili nagyvezér, Budánál vesztegel, vagy azért, mert még több embert várt, vagy azért, mert nem tudta magát elhatározni, hogy az ország melyik vidékét támadja meg; többször tartott dívánt övéivel, s ezekben sokan azt tanácsolták, hogy legelőször a legerősebbet, Zrínyit kell megtámadni, mert ha őt elpusztítják úgy egész Magyarország leigázásának mi sem áll útjában; mások Győr városát ajánlák, mert ha ez kezökben van, mondák, akkor egész Bécsig nyitva az út. A nagyvezérnek ez az utóbbi vélemény tetszett, és egész erejével Győrre akarta magát vetni. Ezt azonban ellenzék a dunáninneni törökök, és Érsekújvár megostromlását követelték, azt állítván, hogy ennek birtokában egész Morvaországig minden az övék lesz, s Érsekújvár vívása könnyebb is, mint Győré. Ez az indítvány győzött, és a díván elhatározta Ujvár megtámadását. 1663 augusztus 4-én a nagyvezér már Esztergom alatt ütött tábort.
Forgách Ádám volt ekkor Érsekújvár parancsnoka, és a dunáninneni részek fővezére. Törekvő, de nagyon szerencsétlen ember, mint a bekövetkezett események igazolták. Forgách jól felkészülve várta a törököt, midőn egyszerre azt hallotta, hagy a közeledő barbár sereg egy része Esztergomnál átkelt a Dunán. Felébredt benne a vágy, valami vitézi tettet vinni végbe. Magához vette tehát Pálffyt és Pio őrgrófot, s ezek csapataival egyesülten körülbelűl 6000 emberrel Párkányhoz sietett, hogy az ellenséget meglepje. De a nagyvezérnek jó kémei voltak; várta Forgáchot, és pedig úgy, hogy éjnek idején egész seregével átkelt a Dunán, s mint a prédára leső sárkány, felkészülve leste a magyarokat hat órán keresztűl. Voltak, kik erre Forgáchot figyelmeztették, főkép vidékbeli pórok, esküvel erősítvén, hogy saját szemeikkel látták a nagyvezért egész serege élén, őt várva; de Forgách nem hitt nekik. Vannak, kik azt állítják, hogy ő hajlandó lett volna visszatérni, midőn hírét vette annak, hogy az egész törökség várja, mert be kellett látnia, hogy a biztos veszedelembe rohan; de ismét találkoztak, kik őt – vesztére, kitartásra bírták. És így előre tör seregével, nem az ütközet, hanem a mészárlás színhelyére. A törökök csellel élnek, meg-megfutamodnak, elesnek, elfogatják magukat, mindezt csak azért, hogy a mieinket hinárba csalják, s midőn a magyarok, bizakodva a siker reményében, a török táborba is behatolnak, s a sátrak sorai között száguldoznak, az ellenséges sereg hirtelen reájok ront. A golyók zápora hull most a mieinkre, mire ezek, Forgáchcsal élökön, ki eddig vitézűl harczolt, Érsekújvár felé futásnak erednek; követték, a kik bírták, Pio őrgróf, Pálffy Miklós – ki azonban innen Pozsonyba ment, – és Illésházi György. A mieink közűl három, némelyek szerint öt ezer ember esett el, s a gyalogosok közűl, kik nagyobb számban voltak mint a lovasok, alig kétszáz ember tudott menekülni. Az elesettek között volt Esterházy György, már a hatodik Esterházy, mint Pál gróf írja, ki vitézűl küzdve, esett el a hazáért. A törökök jól kiaknázták ennek a párkányi győzelemnek gyümölcseit; az egész környéket elpusztították, el Szölgyént, Verebélyt, Komjátot. A zsarnoki hajlamú nagyvezér a foglyok előbbkelőit maga elé hurczoltatta és tréfálkozások között, Leopold követének jelenlétében leöldöstette, a többieket Esztergomba, s innen Budára hajtatta, és a szultánhoz futárt küldött a szerencsés győzelem hírével. A párkányi győzelmet követő harmadik napon megindul a török sereg Újvár felé, hová időközben Győrből és Komáromból segédcsapatok sietnek, valamint a nádor által összetoborzott vértesek, Hagen alezredesök vezérlete alatt. Az egész védő sereg 5000 emberből állott, köztök 1300 magyar, a többi német.
46. ÉRSEKÚJVÁR TÁVLATI RAJZA.
Érsekújvárt hat kiszökellő bástya védte; a falakat, melyek ezeket összekapcsolták, még Esterházy Miklós építtette; később Lippai György esztergomi érsek megújította a várat, annyira, hogy nem vár, hanem valódi erősség lett. Az építés közben, mint Esterházy mondja,* egy nagy hibát követtek el, azt t. i., hogy a körülötte futó árok nem volt elég mély, és így vizét könnyen le lehetett vezetni, a mi később e hely veszedelmét elő is idézte, épen úgy, mint Nagyváradét, hol a törökök szintén az árok vizét csapolták le, és így közelítették meg száraz lábbal a várfalakat.
«Mars Hungaricus»-ában. Kismartoni herczegi főlevéltár, Rep. 85.
47. ÉRSEKÚJVÁR OSTROMA 1663-ban.
A kép felírása: Der weitberühmten Ungarischen Vestung Neuheusel Eigentliche Abbildung mit ihren Schantzen und Gräben und wie solche von denen Türken belagert und gestürmet wird.
Augusztus 10-én a nagyvezér megindult Ujvár felé. Ha a párkányi győzelem után jobban siet, hamarosan bevehette volna, mert a fentemlített segédcsapatok még nem érkeztek volt meg. Ugyan e napon egy franczia szökevény érkezett a várba, s hírűl hozá, minő óriási sereggel jön a török. Másnap hajnalban nehány csapat német katonának sikerült bejutni a várba, a mi az ostromlottakba ismét új reményt öntött. Közben megérkezett egy német katona, ki Párkánynál török fogságba esett, de sikerült megszöknie. Ez elmondá, hogy a keresztény foglyok nagyobb része a nagyvezér szeme láttára lefejeztetett, mire az őrség annyira megharagudott, hogy előhozatván 40 török foglyot, azoknak fejeit leütötték, és testeiket egy kútba vetették. Augusztus 15-én érkezett meg az óriási török sereg a vár elé,* 16-án a mieink nehány jól czélzott lövege érzékeny kárt okoz a török táborban, s a kirohanó őrség nehány embert foglyul ejtett. Erre a nagyvezér felszólítást küldött a várba, hogy két nap alatt adja meg magát, mire tagadó választ kapván, körűlzárta a várat, s a hat bástya mindenike ellen erős ütegeket és sánczokat állított, a falakat iszonyú módon pusztítva, de nem a nélkül, hogy a mieink is nap-nap után érzékeny veszteséget ne okoztak volna nekik. Az őrség erősen tartotta magát, bár az ellenség iszonyú erővel ostromolta; a Forgách-féle bástyára egy napon 340 nagyobb golyót vetett, de ez nem félemlíté meg az őrséget, hanem komoly rettegés szállotta meg őket, midőn azt látták, hogy a törökök a vár keleti oldalán óriási árkot ásnak, s e munkával hamarosan elkészülnek. A vár árkának vize ezen keresztűl három nap alatt annyira lefolyt, hogy száraz lábbal járhattak benne a törökök. Augusztus 19-én Schneidau tábornok négy muskatérosa a török táboron szerencsésen áthatolván, levelet hozott az ostromlottaknak. A mieink vitézűl küzdöttek, és szerencsés kirohanást téve, sok törököt küldöttek Mohamed kebelébe, s egy török zászlót is elfoglaltak. Másnap egy asszony jött a várba és hírt hozott a törökök helyzetéről; következő éjjelen pedig a török táborból felhangzó zaj az őrséget fegyverbe szólítá, de a zaj amott elcsendesülvén, a mieink is visszatértek helyeikre. Napkeltekor hat golyót küldöttek a nagyvezér sátorába, minek, ha valamivel messzebb esnek le, azon eredménye lett volna, hogy magát a nagyvezért küldötték volna «pokolra», így azonban csak néhány lovát és szolgáját lőtték agyon.
Képünk, mely Érsekújvár ostromát ábrázolja, annyira egykorú, hogy a vár vívása közben, s annak meghódolása előtt készült.
Míg a nagyvezér seregének zömével Újvárt vívja, és Montecucoli vezérlete alatt a német csapatok Újvártól nyolcz mérföldnyire Cseklésznél várják a történendőket, azalatt tatár és oláh hordák Galgócz irányában nyomulnak előre, átmennek a Vágon, Nagyszombat felé, az útba eső falvakat felgyújtják és Morvaországba törvén, mindent elpusztítanak. «Ó nyomorult keresztények, – így kiált fel Esterházy – nem indítanak meg ezek titeket!? így veszitek semmibe véreteket? és tűritek, hogy testvéreitek, barátaitok, szüleitek, fiaitok, saját szemeitek láttára kegyetlen rabságra hurczoltatnak? Ne ámítsátok magatokat, Magyarország eleste nemsokára maga után fogja vonni a szomszédos országok romlását!»*
«Mars Hungaricus»-ában. U. o.
