V.
V.
Esterházy Pál a pozsonyi országgyűlésen. A királyi család bevonulása Pozsonyba. Az országgyűlés megnyitása. Wesselényi Ferencz nádorrá választatik.
A RÉGI jóslat így részben már beteljesedett. Esterházy Miklós nádor unokáját feleségűl vette fia, Pál, a ki, – ugyanazon jövendölés szavai szerint még «atyja székében fog ülni».
S valóban úgy látszik, mintha az ifjú családfő, Esterházy Pál, mintegy prćdestinálva lenne a közéletre. Felhőtlen boldogságának mézes heteiben is éreznie kell, hogy a nagy névhez, melyet visel, országos gondok súlya s nagy nemzeti feladatok teljesítése füződik; hogy a közügynek áldozatot hozni: e névvel szinte együttjáró örökség.
Fiatal hitvese karjaiból az ország karai és rendjei közé szólította őt a királyi meghívó. És ha már gyermekévei folyamán sem hiányozhatott egyetlen országgyűlésről, most sem érezhette magát felmentve a megjelenés kötelessége alól.
A nászünnepélyét követő harmadik héten már útban találjuk őt a koronázó város felé. Pozsonyi útja első állomásáról írja Kismartonban maradt nejéhez február 26-án: «Tegnap eleget nem bucsúzhattam tőled, édes atyámfia, most kölletik bucsúznom. Adja az úr Isten, jó egésségben láthassalak, ha mikor láthatlak. A levelet elvettem, lészen is gondom reá; csakhogy ki legyen jó, s ki gonosz akaróm: nem tudom; mindazáltal Istentől adatott okosságommal élek, tudván, hogy a jó Isten híveinek gonoszat nem ád, kihez hogy a szerént alkalmaztassad magad is állapotodat, kívántatik; s ha mi gonosz nyavalya érne, tudósíts felőle.»
E levelét a Fertő melletti Fejéregyházán írta, oly tervvel, hogy még az nap «Gátáig megyen s holnap Ő Felsége eleibe».
Ő Felsége azonban, – bár a pozsonyi országgyűlést huszonegy éves fia, a nemcsak magyar, de már római királylyá is megkoronázott IV. Ferdinánd, elhúnyta után 1655 február 2-ára hívta össze a végből, hogy eddig papnak szánt kisebb fiát, Leopoldot, még saját életében utódjául választassa –: a Duna áradása és az útak járhatlansága miatt egész februárban nem jöhetett a rendek közé. Pedig ezek, az 1653-ban szintén elhúnyt Pálfy Pál halálával megürült nádori szék betöltése végett is, nagy számmal gyülekeztek fel Pozsonyba.
40. FEHÉREGYHÁZ LÁTKÉPE.
Itt csak márczius elsején vették hírét az udvar lejövetelének, s nádor nem létében, Lippay György érsek elnöklete alatt, mindjárt meg is állapították az ünnepélyes fogadásnak módozatait.
Ehhez képest márczius 2-án mind a négy rendből követeket küldöttek Hainburgba, az érkező királyi család elé, kik Ő Felségeiket és Leopold főherczeget külön-külön üdvözölnék. Szónokuk Szentgyörgyi cz. püspök, esztergomi kanonok volt.
A küldöttség, eljárván tisztében, igen kegyes válaszszal bocsáttatott vissza, és még aznap beszámolt a «zöld házban» követsége eredményéről.
Másnap azután bevonúlt Pozsonyba Ő Felsége, hála Istennek egésségben, a császárnéval s kis herczeggel együtt; az urak is igen mutogatták magokat, jegyzi meg Esterházy, nejéhez intézett levelében.
A rendek ugyanis, márczius elsei megállapodásuk szerint, a tőlük telhető fénynyel fogadták az udvart.
Harmadikán reggel a Duna partján két oszlopban kivonultak Hainburg felé, az ország határához, a hol az érsek Ő Felségeik részére díszes sátort vonatott. A távol vidék követeinek, kik lovaik- és kocsijukat már haza küldötték, a főrendek ajánlották fel a magukét. S így a kir. személynök hintaját hosszú kocsisor követte, túl a Dunán az ország és Ausztria határvonalára állított díszsátorig. A főrendek pedig, zászlós gyalog és lovas csapataik élén, vetélkedő pompával lóháton szállottak a mezőre. Különösen kitűntek a Dunántúlról Batthyány Ádám és Nádasdy Ferencz grófok, Esterházy Pállal, három-három zászlóalja pompás lovastól kisérve; a dunáninneniek közűl pedig Forgách Ádám gróf három, s Pálffy Miklós gróf is egy zászlóalja lovas élén. A lovas csapatok előtt ékköves csótárokkal díszített gyönyörű vezetékparipák lépdeltek.
Utánok jött külön zászlók alatt a gyalogság. A hajdúk négy csapata közűl egy, gróf Wesselényi Ferenczé, a második Esterházy Pálé, a harmadik Homonnay György s a negyedik Balassa Imre grófé volt.
Csak délutáni fél három óra tájban érkezett a határra Hainburg felől elsőben néhány udvari hintó; nyomban utánuk egy lovas-, meg egy gyalog német ezred, melyek az ott szép rendben várakozó magyar lovasság és hajdúság mellé sorakoztak. Azután jöttek a császári zenészek, ezek mögött a felségek vezetékparipái, egyszerű fekete posztóval takarva; az udvar gyásza jeléűl. Utánuk a birodalmi lovagok.
Rövid vártatva jött azután, felséges szülei előtt lovagolva, a kis főherczeg, kit a prímás nehány lelkes szóval üdvözölt.
Együtt érkezik végűl az uralkodó pár egy kocsiban, melyet a megyék és városok éljenző követei között hódolattal fogad egyrészről az érsek és főurak, másról a személynök és nemesség oldalt álló csoportja.
41. A FEHÉREGYHÁZI KASTÉLY.
Először a királyné, aztán a király szállt ki a hintóból, és mindjárt bevonultak a díszsátorba, hol a még koronázatlan királyné állva maradt a trónszékébe helyezkedő király oldalán.
Az érsek előbb latinul, majd a királyné előtt olaszul is tolmácsolta a tisztelgő rendek üdvözletét, kiket ő felségeik szívélyes válaszszal biztosítottak királyi kegyelmük felől. Mire a tisztelgők, viselt méltóságaik sorrendjében, egyenkint járultak a felségek elé, hogy úgy a királynak, mint a királynénak kezet csókoljanak.
Csak e hódoló tisztelgés után vette kezdetét az ünnepélyes bevonulás.
Elsőnek most is a királyi személynök hintaja indult a rendek hosszú kocsisorának élén. Növelték ezt a sort ezúttal a városból tömegesen érkezett nézőközönség hintai is.
Most következtek a lóháton kivonult nemesek daliás sorai.
Utánok a mágnások délczeg alakjai, fényes díszruháik és ragyogó fegyverzetökben, a legelőkelőbbek utolján páronkint, legvégűl pedig az ország főkapitányai, a bánnal, a kanczellárral, meg az esztergomi érsekkel, szintén lóháton.
Mögöttük lovagoltak a német birodalmi előkelőségek; közvetlen a királyi pár hintaja előtt pedig maga Leopold főherczeg.
A királyi pár kocsija után közvetlenűl a lovas testőrség és még az udvar palotahölgyeinek kocsisora következett. Ezek mögött pedig az említett két német ezred menetelt.
Ily renddel történt a bevonulás egész a dunai hajóhídig. A jobbparti hídfőt elérve, a mágnások zászlóaljai sorfalat képeztek itt az útmentén mindaddig, míg a felségek a hidra érkezének.
E perczben dördült el a várhegyen s a város bástyáin az első örömlövés. És az ágyúk ünnepélyes dörgése nem szűnt meg addig, míg a menet a várba fel nem ért.
Ő felségeiket külön-külön fekete hordszékben vitték át a hídon, melyen két oldalt fegyveres pozsonyi polgárok alkottak sorfalat. Sőt a hídon túl is, az egész városon keresztűl, mind a várig, e polgárőrség kettős sorfala között vonúlt el a díszmenet.
A balparti hídfőnél ő felségeikre hat fekete lótól vont keskeny díszhintó várakozott, melynek mélyében a király, vele szemközt pedig a királyné foglalt helyet.
A városbiró, a tanácscsal és esküdt polgárokkal, a dunai kapunál üdvözölte a felséges párt, hűségöket városuk kulcsainak átnyújtásával is kifejezvén. Mire a király – pár szó kíséretében – a kulcsokat meg visszaadta és tovább indult. Kocsija mellett, a dunai kaputól a Szent-Mihály-kapuig, és innen fel a várig, gyalog ment két felől a város egész tanácsa; mögötte pedig egy marczona vértes kivont karddal,* karabélyos vasasok élén. Ezek után jöttek az udvarhölgyek hintói, a császári gyalogság sorai között.
«Vir quidam bellicosus, ense nudo extracto, satis terribilis etc.» Notata sub (Dićta Posoniensi, Anno 1655. Kismartoni hgi főlevéltár: Acta Diaetalia.
Most következtek csak ismét, – a díszmenetnek mintegy méltó befejezéseűl, – a dunai átkelésnél visszamaradt magyar csapatok.
Elől a prímás láng- és vérvörös kópjásai. Azután Esterházy Pál csapatai kék, Forgáchéi pedig fejér kópjákkal kezökben.
Mögöttük Wesselényi Ferencz udvari gyalogsága tűnt fel, díszes öltözetével.
Ötödik volt gróf Pálffynak udvari serege; hatodik Batthyány grófé, kivont kardokkal. Előttük – szokott módon – a díszbe öltözött síposok.
Batthyány díszőrségének nagyobb fele, és Nádasdy Ferencz dunántúli három serege, a tolongás megakadályozása végett, nem vonult át a hídon, hanem a jobb parton maradt.
Hat óra lett este, mire az udvar a várba ért és a menet szétoszlott.
Esterházyval együtt, mindjárt kezdetben «úgy gondolkoztak az emberek, hogy a koronázat csak husvét után lenne meg».*
Esterházy Pál levele nejéhez 1655 márczius 4-ről, a kismartoni hgi főlevéltárban.
A rendek körében ugyanis uralkodó volt a nézet, hogy előbb, törvény és szokás szerint, a nádori széket kell betölteni. Míg ellenben a főpapság már ekkor azon munkálkodott, hogy mellőztessék a nádorválasztás, s az ország prímása legyen királyi helytartóvá. A főpapok e törekvése találkozott az udvar óhajtásával is. S ennélfogva napokig folyt a tanácskozás az udvar körében az iránt, vajjon e tervet nem lehetne-e jó szerével megvalósítani? Míg e kérdés tisztázva nem lett, természetesen késni kellett a kir. előterjesztések kiadásával. Minthogy azonban a rendek, – bár a király az egyháziak kértére Szelepcsényi György kanczellár útján értésökre adatta, hogy neki igen tetszenék, ha helytartót nevezhetne, – egyhangúlag nádorválasztás mellett nyilatkoztak s kérték ő felségét, tenné meg a jelölést: egyező akaratukkal ellenkezni nem állott az, udvar érdekében, s így a helytartóság tervét márczius 9-én már elejtette a király. E nap reggelén, ünnepélyes Veni Sancte után az úgynevezett lovagteremben trónja köré gyűjté az országot, s királyi előterjesztéseit előbb a kanczellár által élőszóval adatta elő magyarúl, majd trónjáról fölemelkedve írva adta át az érseknek; igen kegyesen híván fel hasznos munkálkodásuk megkezdésére a rendeket, kik ez alkalommal is kézcsókkal hódoltak koronás királyuknak.
Az országgyűlés még aznap megkezdé munkálkodását, a gyűlések szokott helyén, a «Zöld ház»-ban; nádorválasztásra azonban csak egy újabb hét múlva kerűlt a sor, mert a clerus még most sem hagyott fel a reménynyel, hogy rábeszéléssel híveket szerezhet a királyi helytartóság eszméjének. Mind hasztalan.
Márczius 15-én végre, délelőtt kilencz órakor, megjelentek a «Zöld ház»-ban a király küldöttei: herczeg Auersperg főudvarmester és Prizzelmayer udv. kanczellár, s az utóbbi kijelentette, hogy ő felsége a nádorjelölést megtette. Az erre vonatkozó kir. kéziratot Auersperg herczeg legott át is adta az érseknek, ki azt a gyűlésben felolvasván, az udvar küldöttei eltávoztak. Első helyen jelölte a király gróf Csáky István tárnokmestert, másodikon gróf Wesselényi Ferencz felsőmagyarországi generálist. A protestansok közűl Prínyi György* és Thököly Zsigmond voltak a király jelöltjei, amaz Calvin, ez utóbbi Luther felekezetéből.
SZALAY L. v. k. 12. 1. és utána HORVÁTH MIHÁLY, v. k. 465. 1. protestans jelöltnek Rédey Ferenczet mondja a lutheranus Thököly Zsigmond mellett. Forrásainkban következetesen Prínyi György a harmadik, Thököly Zsigmond a negyedik nádorjelölt. V. ö. Acta et Notata sub Dićta Poson. Anno 1655. etc. a kismartoni herczegi főlevéltárban.
Csákynak egyetlen, Prínyinek tíz szavazat jutott, a többi Wesselényi Ferenczet emelte az elhúnyt Pálffy Pálnak nádori székébe.
