VI. BEZERÉDJ ÉS AZ 1848/49. ÉVI ESEMÉNYEK, FOGSÁGA ÉS HALÁLRAÍTÉLTETÉSE. | Magyar Történeti Életrajzok

VI.
BEZERÉDJ ÉS AZ 1848/49. ÉVI ESEMÉNYEK, FOGSÁGA ÉS HALÁLRAÍTÉLTETÉSE.

EZERNYOLCZSZÁZNEGYVENHÉT végén mozgalmas élet köszöntött be Tolnában. A kormányhoz pártolt Augusz heves korteskedést kezdett. Pár évvel ezelőtt még a kubinszki-párt pénztárosa volt, de a mint az akkori pártkassza számadási iratai közé tévedt feljegyzése mutatja, már a kormánypárt pénzügyeit is kezelte. 1847 október 3-án t. i. többen kötelezvényt írtak alá, hogy az aláírt összeget Augusz Antal kezéhez még az október 12-iki választás előtt befizetik. Így Forster Károly 2000, Gaal Eduárd 2000, Dőry Lajos 1000, Perczel Gyula 1000 forintot, Petrits György 100 akó bort, 200 pengő forintot s Augusz Antal is kötelezte magát 1500 pengő forint lefizetésére és szükség esetén még 500 forint biztosítására. Augusz előirányzata 332szerint a földvári járásba kellett: Földváron 200, Bölcskén 100, Pakson 300, Szentgyörgyön 400; a Sárközbe 100, Szekszárdon 100, Dombovárra 300, Simontornyára 300. Kortesajándék 1000 forint. Behozatali költség: Dombováron 360, Simontornyán 300, Földváron 80, Bölcskén 80, Pakson 100, Dunaszentgyörgyön 200, a Sárközben 90. Benntartás 2000 frt, összesen 6000 forint.

Bezerédj előre látta a következményeket. Már szeptember 30-ról ezt írja Szekszárdról Pál öcscsének: «Az instructionalis választmány ülésén vagyok itt, vitázva, bosszankodva. A követválasztás október 12-én lesz. A kisnemesség minden nyilatkozata és ajánlatai mellett semmi valószínűségét sem látom, hogy – követté válasszanak.»

Augusz Antal és társainak pénzzel is támogatott agitácziója aztán eredménynyel is járt. Bezerédj 1847 október 12-én, a választás napján a következőket írja öcscsének: «Röviden tudósítlak, hogy a pártunk mellett önkéntesen, fizetés nélkül felállott nemesek kisebbségnek, de nem – nevetségesen maradtak és vagy egy óra hosszat tartó lárma és egy kis tolongásban Ürményi a többséget kimondta Forster Károly és Gál Eduárdra.»

Bezerédj ezután Pesten találjuk. A Bálvány-utczai Kendelényi-házban vett ki szállást. Sógornője ott is maradt, de őt november 20-ika táján ismét haza hívták a tolnamegyei politikai állapotok. November 22-én azt írja Bezerédj Etelkának, hogy «szerencsésen hazaért, még pedig Ürményivel a főispánnal, ki úgy látszik, nem merte magára hagyni a gyűlést és nem is jöve hiában, mert minden kérdés felett élénk vita volt s a kisnemesség és mások között is meghasonlás. Ámbár győztek, de mégis nem sérülésük nélkül.»

Az új triumvirátus, Bezerédj, Sztankovánszky, Bartal, nagy tevékenységet fejt ki a vármegyében. Együtt hányják-vetik meg a teendőket. Sztankovánszky, a mint Bezerédj tréfásan mondja, «nagy tűznél kis pecsenyét süt». A tolnai eseményekre vonatkozólag febr. 8-áról ezeket iratja Pál testvérének:

3331. A gyűlésen pártunk igen szépen alakult számban és czélban, mint «reményelhették, a világ átalakulásának nagy Istene kis Szexárdra is veté fényét, összevezérelte sokukat». Valami pártértekezlet lehetett ez, mert Magyary lett az elnök, Bartal a jegyző, Kurz a pénztárnok és Bezerédj készül Jegenyés birtokosát (Pált) is egy igen szép levélben hazafias buzgóságának numericus kifejezésére felkérni.

2. Ezen szervezkedés, a párisi események és a pozsonyi felirat, megtették a magok hatását úgy, hogy «az ezer baj között hozzánk levergődött Józsi öcsénk (Ürményi főispán) egész táborával megzavarva és leverve nem tudtak ellenállni». Az új rendszer felvetett sérelme felett az első nap Bartallal a vitát győztesen kezdték meg. A nevezetes aktának leérkeztével azonban minden egyes tárgy felett való vitát az ő indítványára félbeszakítottak és a felirati javaslatot általános szellemében és részleteiben Tolnamegye akaratának nyilvánították és sebes postán küldték meg a követeknek, hogy azt ne csak voksolásukban, hanem egész magoktartásukban szoros zsinórmértékül vegyék.

Az egyre tornyosuló politikai események márczius 19-én Bezerédj Etelkával és Bartallal együtt Pestre hajtják, azonban nem sokáig maradt fenn. Czélja bizonyára csak az általános tájékozódás volt, siet vissza Bartallal, hogy a tolnai politikai események vezetésének élére álljon. Ez alkalommal hozhatta magával Petőfi «Talpra magyar»-ját, a melyet iratai között találtunk.

Pár nap alatt átfutotta a láng az egész vármegyét s a mint a fennmaradt egykorú népgyűlési jegyzőkönyv mondja: «1848 márczius hónap 25-ik napját többen az igen fontos új események következtében sürgetőleg teendők feletti tanácskozásra határozák, minek híre terjedvén, a tanácskozmány valóságos népgyűlésre nőtte ki magát. A megyei nagy terem karzatával, előcsarnokával együtt tömve volt. Minden osztályú nép egyhangú felkiáltásai Bezerédj István táblabíró urat szólították az elnöki székre, ki engedvén a kívánatnak, azt elfoglalá és onnan 334magyarázá a jelen állapotukat. Megnyugtatólag szólott azután a nemességhez s eleibe terjeszté, mikép az ő eddigi jogaik, szabadságaik csak az egész népnek szabadsága és velök egyenlő polgári jussai által nyernek valódiságot. Figyelmezteté, mily üres hang, mily ámító csillám volt igen sokszor az, miben legfontosabb alkotmányos jussaink gyakorlatát kerestük és mily biztos alapnélküli polgári állásunk az egész hazáéval együtt. Mily arczpirító, lélekmardosó az érzet, melylyel kellett a tőlünk elválasztott millióknak szemébe néznünk. Előadá, mikép az által, a mi most történik és mit a magyar nemesi osztály cselekszik, némileg kiengeszteli az igazságot, a sorsot és ha korábbi századokban a haza oltárára tett véráldozatjai nékie polgártársainak elismerésére, hálájára igényt adának, ezt kétszeresen szerzi meg magának, midőn alkotmányos állását arra használja, hogy polgártársait jussban, teherben, szabadságban magáéval egyenlővé tegye.

Vígasztaló, lélekemelő szavakat intézett ezután azokhoz, a kik eddig az alkotmányon kívül állanak. Meleg hálát mondott nekik a megye, a haza nevében azon erős lélekért, önmegtagadásért, türelemért, melylyel kizárva a polgári jussokból, a polgári terheket mégis ők hordozzák. És ez által és csak ez által tevék lehetségessé, hogy jelen átalakulásunk ezen példa nélküli szeplőtlen módon történik, melyet nemcsak vér nem fertőztet meg, de még a békés nyugodalomnak zavarodása sem nehezít. Magasabb polgári erénynek mondá a Magyarországban eddig adózóknak nevezett osztálynak ezen magatartását, melyért babért tűznek fejére és oszlopokat emelnek. Meg fogja őket áldani a magyarok Istene és maradékaiknak jólétben jutalmazni ayáiknak jóságát és pótolni ezeknek szenvedését. De ne legyen most, mondá, a multakról szó, csak az előttünk levő szép pályán igyekezzünk eljárni, minél méltóbban hozzánk, méltóbban – a hazához. A magyar nemesség, mely eddig gyámképen állott a hazában és óvta, kezelte közös polgári kincseinket, most, midőn férfiu korra lép az egész nép, leteszi hivatalát, a felszabadult 335gyámoltat, mint véle egyenlő testvért szorítja szívéhez és egyesült lélekkel, egyesült erővel, egyesült cselekvéssel és áldozattal eszközlendik ezután a hazának szent ügyét és Isten áldása leszen rajtuk. A szabadságnak szent napja meg fogja tisztítani levegőnket az eddig benn lappangott mirígytől és az egyenetlenség, visszavonás, viszálkodás helyett, mely eddig sorvasztá a magyart, az egyetértésnek, egyesülésnek szent malasztja s egyszersmind győzhetetlen ereje fogja lelkesíteni őt. Már is a felekezetesség eddigi ellenségeskedése olvad, tünik, mint a tavaszi nap elől a dér, fogadjuk ezt, mint vigasztaló előjelét jövendő állapotainknak. Ez fogja legjobban biztosítani a rendet, csendet, békét átalakulásunkban, melyet megtartani, megőrizni, a polgári fennálló hatalmat tisztelettel, engedelmességgel e részben segíteni, most még inkább, mint máskor, mindenikünknek legfőbb kötelességünk, mely minden áldozatot, önmegtagadást, magunknak odaadását kívánja tőlünk, ez által biztosítjuk csak, sőt tesszük lehetségessé átalakulásunknak eredményét, jussainknak, szabadságunknak életbeléptét.

Azonban ideje, – mondá, hogy ömledezéseinknek véget vessünk, mert nem szavakkal, hanem cselekvéssel felelünk meg a jelen igényeinek. – A rendkívüli körülmény a formáktól bizonyos eltérést enged meg. A magántanácskozásra szánt összejövetel egész népgyűléssé alakult át, kötelességünket mulasztanánk, ha az egybegyűlt elemeknek erejét és jelentőségét fel nem használnánk a megye állapotjának biztosítására és a polgári hatalom leendő megkönnyebbítésére. Míg a nem sokára tartandó közgyűlés törvényes hatalmához képest intézkedik, a formát és rendet lehetőségig meg kell tartani s így a törvényhatósági elnök foglalja el az elnöki széket és nyissa meg ez értelemben a tanácskozást.»

És ez csakugyan így történt. «Az elnöki székhez közeledett első alispán, Augusz Antal jobbját a nagy hazafi Bezerédj Istvánnak odanyújtván és az azt, mint a kiengesztelődésnek jelét egész készséggel magához szorítván, az új alkotmányhoz 336való hű ragaszkodásáról nyilvánított hű érzelmeinek kijelentése után helyét éljen kiáltások közt elfoglalá és a gyülekezetet az oly fontos körülmények közt teendőkre felhívá. Erre ismét Bezerédj István táblabíró úr emelt szót és indítványba hozta, hogy a csend és közbátorság fenntartására a központban Szekszárdon az alispánokkal együtt, közgyűlési tekintettel működendő választmány neveztessék ki, a melytől a vidékre is kiküldendő járásonkinti választmányok a körülményekhez képest utasításokat nyerjenek. A választmányok helyein a nemzeti őrsereg felállítása a választmányok által azonnal megkezdessék.» «Továbbá bizodalom nyilváníttassék ezen népgyűlésből a Fenséges Nádor és miniszterelnök iránt azon kijelentéssel, hogy: Tolna vármegye csak a magyar nemzeti felelős ministeriumnak, a polgári hatalom minden ágazatjaiban, a nemzet függetlenségéhez képesti alakításával, jelesen pedig a külügy, hadi és pénz állapot belefoglalásával látandja kielégítve a haza e részbeni szükségét, igényét és kivánságát, a nélkül sem Ő felségének igérete, sem a miniszteriumnak feladata teljesítve, sem a haza megnyugtatva nem lesz. Végre az igazságnak folytonos kiszolgáltatása tekintetéből a törvényszékek állandósíttassanak.»

Az inditványt egyhangú akarattal elfogadták és a jövő közgyűlés helybenhagyásának reménye alatt kötelező határozatok gyanánt megállapították. A választmányoknak kötelességévé tétetett a már csak szentesítéstől függő törvények kihirdetése, a nemesi községek értesítése, a nemzeti őrsereg felállítása. A jövő közgyűlésen való megjelenésre minden községből a bírót, vagy egy esküdtet és a jegyzőt bízták meg. A nádor és miniszterelnök iránti bizalomnak írásban történendő kijelentésére pedig az első alispánt utasították.

A nagy nemzeti átalakulás első napjai így Tolna vármegyében elég síma lefolyásúak voltak. Bezerédj békés kiegyenlítő politikájának nem kis része volt ebben. Az előbb bőven ismertetett népgyűlési határozat voltaképen a Bezerédj által épített aranyhíd az előzőleg túlzó kormánypártivá lett Augusz Antal és 337társainak a megváltozott új rendbe való beilleszkedésére s az ő békeszerető lelke által annyira óhajtott összhang, együttműködhetés megteremtésére.

50. ISTVÁN NÁDOR.

Az alkalmazkodni kitünően tudó Augusz mindjárt bele is illeszkedett a megváltozott helyzetbe. Az 1848 április 3-án általa vezetett közgyűlésen azzal nyitotta meg a tanácskozást, hogy «soha oly magasztos érzettel nem üdvözölte a megyei gyülekezetet, 338mint e pillanatban, midőn szabad földön, egy független magyar király, egy bizalomteljes nádor, egy szabad alkotmány, egy független miniszterium, törvényes egyenlőség és egyenlő polgárok közt tisztelheti a közönséget».

A gyűlés lefolyása különben, a mint Bezerédj Sztankovánszkynak írja, vagy inkább szemfájása miatt ápril 4-én Bartallal iratja, «a megyében való minden mérges hiresztelések ellenére igen rendben, csendben ment végbe. A népképviselők szerénységök és higgadtságokban csaknem a kelleténél tovább mentek. A volt kortesek kevés számmal és igen lehangolt kedéllyel jelentek meg. Az egész demonstrációjuk legfeljebb annyi volt, hogy az elhunyt Vizsolyi Ede helyére – Fördős Istvánnal szemben – öccsét, Vizsolyi Gustávot akarták megválasztani, a ki azonban felszólításunkra jó magatartással előre is lemondott».

Ugyanebben a levélben Bartal érdekes rajzát adja Ürményi és Augusz magatartásának. Ürményi sajátkezűleg egy egész ívet betöltő frázisos levelet írt, a mely szerint azt hitte, hogy «a március 25-iki párt elfeledésben fog részesülni s szerénységéhez képest várta a körükbe való meghívást». «Miután olyan érzelmeket fejezett ki, a melyek most egy rendszerető magyar polgárhoz illenek» – iratát a konferenczia «örvendetes» tudomásul óhajtotta vétetni. «A gyűlésben azonban az «örvendetes» általános nem pártolás miatt megbukott, semmi éljent sem aratott de arme Józsi gyerek!»

Bartal szerint «Augusz elég jól érzi magát; egy kicsit, úgy látszik, bízott a főispányi levélben, hanem hamar vigasztalódott. – Seine Haut is so ziemlich geborgen – und die Eitelkeit menagiert».

Bezerédj, a mint iratja, végtelenül szeretett volna résztvenni a pesti eseményekben, de nem csak «minden kis erőltetésre nyugasztalást és kurát igénylő szeme miatt» nem mehet, de a megyében «kétesen mutatkozó állapot is vissza tartja». «A személyem elleni készületekről terjengő hírek szinte becsületembe állították nem távoznom. El is voltunk Gyurival tisztára készülve, 339mit teszünk, ha jó resolutio nem jövén: kitör a dolog. Mit tettünk volna, találd ki?»

1848 április 17-én aztán a közgyűlésen meglehetősen kurtán búcsúztak el a távozó Ürményi főispántól. S «Bartal Györgynek szívből merített indítványára a ministerium megkéretett, hogy Sztankovánszky Imrének, a megye egykori jeles hivatalnokának, ki iránt ez, tiszta jelleménél és tántoríthatatlan hazafiságánál fogva határtalan bizalommal viseltetik, főispáni kineveztetését törvényes hatalma szerint eszközölni méltóztassék».

1848 május 1-én Augusz alispán már közli is a közgyűléssel a Sztankovánszkyt kinevező nádori leiratot. Erre vonatkozóan a következőket írja Bezerédj István Pál öccsének 1848 május 3-án: «Tegnap volt a törvénykihirdetési gyűlés. Sok ezer ember volt együtt, minden zavar nékül. Megtörténtek a választások. Hétfőn fogja az állandó bizottmány magát constituálni.

Miminek (Sztankovánszky) kinevezése felől a hivatalos sürgöny éppen tegnapelőtt gyűlésünkre érkezett és nagy lelkesedéssel lett fogadva. Azt hiszem, igazán jól eszközöltem, hogy ő Tolnának főispánja lett, nem csak a megyére, de magára nézve is. A mint maga vallja, nem meri megtagadni, reménylem is, hogy nem éri őtet valami oly baj, vagy csüggedés, mely részben változást okozna benne. Most azonban még egy kis ideig nem léphet be hivatalába. Vissza megy Pestre.»

Sztankovánszky csakugyan nem vett részt a gyűlésen. A mint Perczel Móricz bejelentette, édesanyja betegsége* akadályozta meg ebben s csupán 1848 május 8-án foglalta el új – hivatalát. A «méltóság» megszünt, mert a Szemere Bertalan belügyminiszter által ellenjegyzett királyi leirat a «főispánt a megyének első tisztviselőül adja,» kinek «joguk sok, de kötelességük még – több.» Egyúttal felmenti őket az ünnepélyes beiktatástól, csakis az eskümintát közli velük.

Pár nap múlva meg is halt.

340Sztankovánszkyt ennek ellenére nagy ünnepélyességgel fogadták. Meghívására külön bizottság küldetett ki Bezerédj István «polgártárs» vezetésével. Hivataloskodását az új főispán a «Jövel szentlélek» segítségül hívásával óhajtotta kezdeni. Előbb templomba mentek. Azután a közgyűlés előtt letette az esküt. Különösen lelkes hatást keltett beszédének az a része, hogy «A gondviselés Hazánk védoltalmát a vármegyékbe helyezte». S idézte Kossuth országgyűlési kijelentését, hogy: «számkivetné magát az országból azon perczben, melyben annak municipalis szabadsága megszünnék, mert ő ott szeret élni, hol a szabadság, ha egyik szegletében elnyomják, a másikban feltámad, ismét és ismét felemelkedik s hogy készebb a felelős miniszteriumot is a municipalis szabadságnak, ha ezzel amaz összhangzásba hozható nem volna – feláldozni».

Erre a «közpolgárok» sorából Bezerédj István állott fel. «Készületlenül üdvözli ugyan, de a közörömnek minden szemekből való visszatükrözése után már elég okot és alapot talál erre.» Indítványozza, hogy minden szokásos ceremoniák mellőzésével fejezzék be a beiktatást s térjenek át a sürgős teendőkre. Elő is vették mindjárt a miniszteri rendeleteket. Batthyány leiratára a nemzeti őrsereg felállítására 6 választmányt küldtek ki. Deák leiratára megalakították az esküdtszékeket, a sajtóbíróságot s az úri törvényszékek megszüntével felállították a büntető, polgári, számvevő és csődeljárási törvényszékeket.

Bezerédj élénk tevékenységet fejtett ki az új rend zavartalan megteremtésében. Magát azonban sehol előtérbe nem tolta. Nem akart egyéb lenni «közpolgárnál». A tolnamegyei állapotokra azonban nagyon jellemző május 3-án öccséhez írott levele: «A megyében folyvást csend és béke, azonban éber figyelemmel és minden kis jelenség felfogására van szükség, hogy ez így maradjon.»

Bezerédj csakugyan nem tett egyebet: őrt állt, hogy sehol baj ne legyen. A dologból mindenütt részt kért, de szerényen kitért még a «polgári megjutalmazások» elől is. Újból feléledt 341nagy népszerűsége, Batthyányval, Kossuthtal, Deákkal való intimebb összeköttetése lehetővé tette volna, hogy ne csak mint új főispán kerüljön Tolnamegye élére, de hogy helyre jusson az ország kormányzásában is. Mindkettőt elhárítá magától. Már is láttuk, hogy Tolnában Sztankovánszky Imre, a maga nagy képzettsége s lángoló hazafias érzelmei mellett is egyenesen Bezerédj iniciativájára jut a főispáni székbe s később kiderült, hogy szerényen kitért ő a neki felajánlott miniszteri tárcza elfogadása elől is.

Bezerédj Istvánnak a tudományos körökben megsemmisítettnek hitt, de általunk felkutatott 1848/49-iki levelei a legközvetlenebb fényt vetik az ő egész akkori működésére. Belőlük azt látjuk, hogy bár Bezerédj nem furakodik az első sorba s inkább szerényen visszahúzódik, a mit sokan politikai népszerűsége hanyatlásával is kapcsolatba hoznak, mégis elsőrangú politikai mozgatóerő volt s egyáltalán nem kicsinyelhető az ő akkori politikai hatása s üdvös tevékenysége.

Azt hiszszük, úgy teszünk tehát helyesen, hogy ha ismételten az ő szájába adjuk a szót s megtartva az ő előadása meleg közvetlenségét, leveleinek fontosabb részleteit közöljük s legfeljebb a hézagokat töltjük ki saját megjegyzéseinkkel.

1848 május közepén Bécsben járt, de mint május 18-án Pál öccsének írja, nem annyira a politikai események vitték fel, mint súlyos szembaja, melyre orvoslást keresett. De az ott akkor már javában folyó politikai forrongásból is kiveszi kalandos részét. A gőzösön kezdi írni levelét, hogy megnyugtassa testvérét a praterbeli napszámosmunkások által a gőzösük ellen intézett támadás felől: Ő utolsó volt majdnem, a ki a hajóra elsietvén a rosszindulatú tömeg előtt – gyorsan jegyet váltott s kiáltására a kapitány sietett a hajót elindítani. Néhány kő- és hasábfa-dobáson kívül más baj nem érte őket. A munkások közül alighanem többen megsebesültek. Megtudták, hogy két hordó ezüstpénzt visz a hajó, azt akarták elrabolni. Csúnya kis história volt. Azonban sok mulatságos scena is akadt. Hiba, 342hogy ily kevés óvatossággal küldenek pénzt. «Én igen szeretem, hogy tapasztaltam, mily hideg maradt vérem az egész esetben.» Pozsonyban este 8 órakor folytatja levelét. Most aggódik csak igazán a Bécsben maradt Pálért: «De te okos vagy. S holnap a gőzkocsinál lesz vigyázat. Isten segítsen bennünket s szegény hazánkat!»

Pesten aggodalmat keltettek a bécsi események és a folyvást tartó bizonytalanság, de az események menetét ez nem zavarta meg. A mint Bezerédj május 2-án írja, megkezdték az önkéntes adakozást.

A Casino egész ezüstjét kölcsön adta. Ezen kívül ajándékképen 20 ezer forintot. Pest városa 200 ezer pengő forintot kölcsön s ezt adókép veti ki a birtokosokra. Széchenyi is ezüstjét kölcsön adja a statusnak. Bezerédj kis ezüstjét szintén kölcsön akarja adni s gondol mást is, ha el tud valamit adni. Pált is biztatja, hogy adja ezüstjét kölcsön s a gyapjú árából is adjon a nemesi clavis némi irányzata szerint.

Az önkéntes adakozás ügye s az önkéntesek állítása május végén visszaviszik Bezerédjt Tolnamegyébe, a hol résztvesz az ez ügyben tartott május 27-iki bizottmányi ülésen. Ez nagyon érdekes lefolyású volt. Sztankovánszky főispán bejelentette, hogy István nádor az Európában és hazánkban összetorlódó aggasztó események s az ország és a kapcsolt részek épségben maradása s a szabadság biztosítása érdekében szükségesnek ítélte az országgyűlésnek a király nevében szent Jakab hava 2-ik napjára, Pestre való összehívását. A leiratot a választások előkészítése végett kiadták a központi választmánynak.

De ugyanekkor már megérkezett Szemere Bertalan belügyminiszter leirata is, a melyben tudatja a királynak Bécsből való távozását, «mi által lelkeinkben a jövendő iránt aggodalom támadt». A fiatalságot nemzetőri szolgálatra, a többieket adakozásra hívja fel. Kossuth Lajos pénzügyminiszter pedig a kamatos kincstári utalványok ügyében fordul a nemzethez: «Ez az ország nem olyan koldus szegény még, hogy polgáraitól 343alamizsnát kelljen kérnie, hanem arra, hogy adjon kölcsönt az országnak, tehát önmagának, rövid időre, kamat mellett, csak annyi kölcsönt, mennyit az ország egy év alatt visszafizethet.»

«Bezerédj István szinte szomorú színekkel festette lelkes előadásában a szabadságában fiatal magyar haza ellen alattomban úgy, mint nyiltan támadt fondorlatokat. Nőttön-növő bizalmát nyilvánítja a miniszteri tanács iránt azért, hogy a fenyegető viszályok ellenében fellép, köszönetét nyilvánítja azon bizodalomért, mellyel feltárta a haza állapotját s a rendkívüli segedelmek mivoltát a nemzettel közli. Sajnálkozását fejezi ki ama szerencsétlenség felett, hogy urunk, királyunk a nemzettől még messzebb távozott. Nem mond le azonban a reményről, hogy a ministerium fáradozásának sikerül rábirni fejedelmünket, miszerint magyar népének kebelére jőjjön, melynek hűségénél, szereteténél, tiszteleténél nagyobb, szentséges személyét sehol sem fogja környezni.»

51. ISTVÁN NÁDOR NÉVALÁÍRÁSA.

Ezután rátér az országnak nyújtandó segedelemre. Tájékozólag javasolja az úrbér megszünésével fennmaradt majorsági birtok minden holdja után a 2 garasos kulcsot s ehhez képest ő – ámbár a szerint csak mintegy 400 forint esnék kettőjük birtokára – azt 1200 pengő forintra emeli s az összeget a haza védelmére kölcsön gyanánt azonnal lefizeti. Ezenkívül elengedi, illetve beszámítja medinai és szedresi adósainak e czímen való adakozását, kijelenti mindazonáltal, hogy «ezen 344ajánlata csak mint az első miniszteri felszólítás következése tekintessék, melyet, ha kell, még többre is emelni, legnagyobb szükségben pedig mindenét a haza oltárára letenni és utolsó csepp vérét is kiontani kész».

Lelkes beszédére, a melyet még Ujváry József, Perczel Miklós, Ujfalusy Imre és Bartal György felszólalása követett, nyomban megkezdődött az adakozás, a mely között sok megható adomány is volt. Sztankovánszky 1000 forintot ajánlott fel. Az őcsényi ref. hívek lelkészük buzdítására 1200 forintot, a decsi Balázs testvérek 4 aranyat, Simich Ambrus a grábóczi görög nem egyesült zárda igazgatója «a bizottmánynak pirulva tudtul adott 30 forintnyi évi fizetéséből 3 esztendőre évenkint 5 pengő forintokat», a medinai görög nem egyesült lelkész is 3 évre évi 10 pengő forintot, a közös pénztárból évi 5 forintot (s ha hívei vonakodnának, ezt is ő fizeti), Angyal István az önkéntes sereghez beállt két fián kívül még évenkint 10 forintot és 40 lat ezüstjét stb. Így elég szép összeg jött össze s ezen kívül elfogadták a 2 garasos hozzájárulást is. A király visszajövetele iránt kérik a miniszterium közbenjárását s elhatározták, hogy a nemzetőr tisztviselők és szolgák helyeit, míg visszatérnek, üresen hagyják. Gondoskodnak a vagyon és közbiztonságról. A bujtogatókat elfogatni rendelik. Ha az erőszakoskodók vagyona nem elég, az okozott károkért az egész község felel. A nemzetőrséghez Forster Antal nyug. alezredesnek ezredessé, Perczel Miklósnak és Forster Ernőnek törzstisztekké, Ferdinand Józsefnek, Auerhammer Alajosnak főhadnagyokká s Bartha Györgynek, Perczel Pálnak, Ujfalusy Imrének, Pózner Alajosnak, Paczolay Györgynek, Spányi Antalnak, Dúzs Józsefnek, Wimmersperg Ferdinándnak, Németh Jánosnak, Laskó Józsefnek tisztekké kinevezésére a honvédelmi minisztert megkeresik.

A nemzeti nagy átalakulás küszöbén Bezerédj családi állapotában is változás történik. Hosszú özvegység után, mely alatt elhalt felesége emlékét mindig kegyelettel őrizte, újabb házasságra szánja el magát. Bezerédj 1848 május 24-én tudatja Pál 345öccsével a sógornőjével, Bezerédj Etelkával hirtelen elhatározott házasságát. Az új korszak beálltával okolja meg ezen váratlan lépést. De bizonyára gondolt másra is, a mit ki nem mond. Sejti, hogy ő is, testvérje is belesodródhatnak a rohamosan fejlődő események forgatagába. A kis Flórikájáért magát feláldozó Bezerédj Etelka sorsát kívánja tehát biztosítani.

Bezerédj érdekes levele a következő: «Meglepő lesz előtted levelemnek tartalma. De bizonyos vagyok, hogy szeretetteljes érzettel fogod azt olvasni. A minden számítást meghaladó események teljes meggyőződéssé érlelék sejtelmeimet: hogy új időszak áll be a világon és hazánkban és csak új úton-módon lehet emberi s polgári kötelességeinket voltakép teljesítenünk és életünket megfelelően folytatnunk. Ezen meggyőződéssel együtt világos lett előttem, hogy a testvéri viszon, melly most Etelkával összekapcsol és melly megholtjaim eránti lelkületemmel mintegy összeforrva az eddigi állapotokhoz illett, az új életnek, mellynek küszöbén állunk, nem felel meg, ha csak azon tulajdonokat, mellyeket Isten mindkettőnknek adott, élethatáson kívül állítani nem akarjuk. Világos lett előttem édes Palim, hogy házassággá kell átalakítani az eddigi testvéri viszont, hogy kellően állhassunk ki síkra.

Nem kell mondanom, hogy ezen lépést még igen rövid idő előtt lehetetlennek tartottam és a mint egész élettervemet az előbbi állapotokhoz szabtam ki s követtem – úgy erős és a jelenleg világot mozgató eseményeknél nem csekélyebb kellett, hogy teljes életállapodásomat megváltoztassam, most azonban szent kötelesség érzete szól bennem, Isten intését hiszem hallani – szüleink, Máli, Flóri alakjai biztatólag, helyeslőleg mosolyognak felém és nem állhatok ellen.»

Nagyon szépen fejtegeti azután, hogy elhatározására nézve egy darabig gátló ok volt a Pál gyermekeire való tekintete, a kik szívében, lelkében igen méltó helyet foglaltak el, de ha még az a valószínűtlen helyzet állana is elő, hogy gyermekei születnének, az ő osztályrészükre csekélyebb rövidséget 346okozna, mint a mit még életében Etelkával együtt hasznukra tehet.

Írja, hogy az első összejövetelkor tisztába hozzák az értékviszont, hogy Pál gyerekeinek semmi rövidségére vagy elégedetlenségére ne légyen. Bocsánatot kér, hogy erről is szól, de nem Pál, hanem önmagára való tekintetből teszi.

A püspöktől minden órán várja a választ, mert a jelen körülmények közt dispenzácziót ez adhat. Ezután Pestre mennek, ott esküsznek meg, mivel az országgyűlés miatt valószínűleg nem távozhat.

A láthatár közben egyre borusabb lesz. Tolna vármegye 1848 június 1-i ülésén felolvassák Básbodrog vármegye levelét, a melyben tudatja, hogy Karlovicz és Perlasz táján 41 ezer lázadó gyülekezett össze s minden órán betörni kész. Bácsbodrog vármegye a megszavazott 20 ezer önkéntesből csak 10 ezret tudott kiállítani. Testvéri segítséget kér. Tolna 4 ezerre emeli fel a felkelő sereget s Perczel Miklós őrnagy vezetésével 5 napi eleséggel, 10 mázsa puskaporral s 50 mázsa ólommal Oker tájára küldi. Kijelenti azonban a megye nekik, hogy nem katonáskodásra fognak alkalmaztatni, hanem a rabló csapatok elijesztésére s a Dráva-vonal őrzésére.

Bezerédj lelkes agitácziót fejt ki különösen a nép megnyugtatása körül, mert bizony sok helyen, kivált a völgységi járásban, Bonyhádon, Majoson, Kakasdon, Belaczon a német ajkú nép nem akart fegyverbe állani s Perczel Gyula főszolgabíró az ott levő 30 főnyi katonaság mellett 80 átutazó katonát is igénybe vesz a rend fenntartására és többeket letartóztat. Mindenek előtt azonban házassági tervét óhajtja keresztül vinni, ezért Pestre utazik s innen írja Pál testvérének 1848 június 7-én, hogy a pécsi püspökkel beszélt. Engedett kérésének s rendkívüli hatalmának esetét a jelen időkörülményekben feltalálván, megadta a dispenzácziót. Most szombaton van szándékuk megesküdni, de az eredeti tervtől eltérően nem Pesten, hanem otthon történik az esküvő, a mint azt június 10-iki leveléből megtudjuk.

3471848 június 10-én indulóban vannak Tolnára, hol Etelkával megesküsznek. Sztankovánszky és Bartal lesznek a tanuk. Igazi lelki megnyugvást és örömet érez, a mit így fejez ki:

«Isten hozzátok, édes Palim, Everildám és gyermekeim. Vegyétek irántatoki szeretetemet azon meleg érzéssel, mellyel a jelen pillanatban írok nektek, és adja Isten néktek is azon emberi s polgári kötelesség teljesítésének érzetét, mely most igazán jótevően foglalja el lelkemet.»

Testvérében nem is csalódott. 1848 június 17-én írja, hogy szeretet és jóságteljes levelet várt ugyan tőle, mert mást nem is várhatott, de az a levél, a melyet 7-én írt, őt is és Etelkát is könnyekig meghatotta. «Nem írom le az érzéseimet, csak azt mondom, hogy szívemelők és édesek valának, az Isten áldjon meg édes testvérem téged és tieidet!»

Írja ezután, hogy már egyhetes házasok, de csak a második napja, hogy odahaza van. Lehet ugyan, hogy ma is elhívják Szekszárdra. «De nem is igényeljük Etelkával a csendes, nyugodt magunkra hagyatást, csak hatályos munkásságra adjon Isten alkalmat, mellyel hazánknak használhassunk és kötelességünket teljesíthessük, ha nehéz is pillanatnyira.» A körülmények nem is voltak alkalmasak arra, hogy olyan lelkes és tettre kész ember mint Bezerédj, egyéni boldogságának élhessen. Különösen Tolna vármegyében volt ez lehetetlen, a mely közel esett a nemzetiségi veszedelem tűzfészkéhez, Horvátországhoz s melyet így közvetlenül fenyegetett a háború forgataga. Írja is Bezerédj fenti levelében:

«Az illir mozgalom és ama szerb rabló csapat tőlünk is tettleges fellépést kíván. Önkénteseink ugyan Szekszárdon vannak még, de a napokban Pécsre mennek. Vagy 240–260 lesz. Hidjáról 4. Ezen kívül 2000 embert írunk össze s tartunk készen fegyverrel, hogy az első hívásra akár az Alduna, akár a Dráva felé megindulhasson. Jobbnak láttuk ezt a nemzeti őrség mozgóvá tételénél s a miniszterium is hajlott ebbeli nézetünkre is így adta ki rendeletét. Nem tudom, minő lelkesedéssel fogadja 348a nép, melynek phisionomiája azonban a császár távozta után, mint írtam – setétült és majdnem fenyegetővé kezdett lenni.»

Aztán a belpolitikai dolgokról ír: Holnapután lesz a választás a megyében. Neki Szekszárdon, Perczel Móricznak Bonyhádon nincs ellenjelöltje. Még aznap Bonyhádra kell mennie, a svábok hívják, csak ő tőle akarják megérteni az új dolgokat.

1848 június 19-én tudatja, hogy egyhangúlag megválasztották s közli a vármegyének a szerb és horvát veszedelem elhárítására irányuló intézkedéseit: A Bácskában dulongó ráczok és szerbek ellen 2000 embert állítanak s a Drávához is 2000-et küldenek.

1848 június 26-án azonban már azt írja, hogy alkalmasint idehaza marad a felkelt nép, pedig egy része bánja, hogy nem mehet. Ők is felkészítették a Hidjára esett két legényt. Két szimpla puskára szuronyt csinált a kovács és baltát az övbe.

Követté történt megválasztatása a vármegye elhagyására kényszeríti, hogy a pesti országgyűlésen résztvehessen. Június 28-án készülnek Pestre Etelkával. Feleségét azért meri magával vinni, mert a nép hangulata javul, nem kell tartani, hogy távozását félelemnek s bizalmatlanságnak tulajdoníthatják, különben nem mozdulna Hidjáról.

Felesége azonban csak rövid időt tölthet vele Pesten, a gazdasági munkák szükségessé teszik otthonlétét. Az aratást kezdik, de a munka lassan folyik, érzi mindenféle a világmozgalmat. A munkabér is nagyon felmegy. «Ez magában jó és kívánatos, hogy nagyobb rész jusson a szegény munkásoknak a föld terméséből.» Hanem a rögtöni átváltozásokban van mégis nehézség. Nem lehet semmit értékesíteni, pedig már nagyon rászorul, alig tudja fedezni a költséget. Jó, hogy hitele ép és csak megbecsülik az emberek felszólításait.

Bartal is velük ment Pestre. A fenyegető bajok miatt szüleihez nem tudott feljutni, de beteges is. Nagyon sajnálná, ha egészsége nem kedvezne az országgyűlésen első működésének. Bezerédj egész ihletettséggel gondol az országgyűlés roppant feladataira: 349Sikerülni fog a haza megmentése, bármilyen veszélyek fenyegessenek is, csak magunkat el ne hagyjuk és a mellett Istenben és a jó ügyben vetett bizalommal a szükséges eszközöktül, módoktul, orvosszerektül, ha keserüek is, vissza ne rettenjünk. Élére kell állanunk a mozgalomnak, míg nem késő. Én csak abban látom a menekvést. Ha most kisszerüen akarunk nyúlni a segédforrásokhoz, elveszünk. A jövő hét már talán elhatározó lesz. Isten adja erejét, szent lelkét!»

1848 július 8-án írja első levelét feleségének Pestről. Azt remélte, hogy jó kedélyesen írhat, azonban az óráról-órára tóduló mozgalom nem utczai, csak elme- és testületbeli, csak azon rövid sorra szorítja levelét, hogy egészségesek: «Közdolgainkban semmi új, csak a szőlő s egyéb olyasok felmentésére nézve inkább-inkább merevednek egymás ellenében a vélemények, szándékok és több-több keserüséggel jár, hogy magunkat elhatározzuk.»

1848 július 17-én írja ismét, hogy igen jó hatású volt reá felesége levele: «Te jó, erős feleségem csak folytassad önmegtagadással üdvösséges eljárásodat, és terjessz jót, segélyt körülötted!» Örömmel olvasta, hogy fel akar utazni. Csak jöjjön bátran, addig semmi esetre sem lesz semmi zavar, a mi akadályozhatná. Hozzáteszi azonban, hogy az egyik dupla puskát, a zöldszíjast is jó lesz, ha felhozza, tehát mégis csak aggódott. Végül megigéri neki, hogy mindennap fog írni. Ha nem jön levél, jele, hogy nincs semmi közölni való.

1848 július 17-én írja Pál öccsének a szomorú hírt, hogy a tolnai és bácsi nemzeti őrség a római sánczoknál nem jól viselte magát. Szomorító ez reá nézve, nemcsak azért, mert tolnai, hanem azért, hogy az őrsereg moralis hatályosságát csökkenti. «Azonnal ama gondolat villant fel bennem, hogy lemegyek hozzájuk, reménylem, hogy jelenlétemnek lesz talán némi sikere. Batthyány is egyezik és meglehet, sőt valószínű, hogy az adresse debatte után három-négy nap múlva lemegyek.» Ebből azonban semmi sem lett, mert 1848 július 23-án azt írja 350Pál öcscsének, hogy nem megy le a táborba. A változás oka nem benne rejlett, hanem a mint írja: «A tolnai nemzeti őrség legnagyobb részének csúnya eloszlása által, fájdalom, megszűnvén reám nézve az alkalom – vagy 300 önkéntes maradt csak Perczel Miklós, Béla, Albanich és még egynéhány tiszttel. Elgondolod, hogy még mélyebben fájlalom, hogy éppen tolnaiak, kik így viselték magukat. Adja Isten, más nemzetőrök jobban helyt álljanak, a mieink pedig a csorbát minél előbb helyrehozhassák.»

A pesti események forgatagában sokat gondol haza, a csöndes Hidjára, vágyik a béke és nyugalom után, az országgyűlési és országos gondok azonban nem engedik s mint lelkiismeretes követ és becsületes hazafi helyén marad, fáradhatatlanul dolgozik.

1848 augusztus 24-én írja feleségének: «Be jó volna magamnak mehetni, azonban nem tehetem szerét, úgy vagyunk, mint a strázsa, a melynek helyt kell állani, ha nem is igen reményelheti, hogy a környező részben ő is közvetlen haszonnal működhessék. Kellemetlenrül-kellemetlenebbre alakulnak át dolgaink, a gyűlésünkön magán is oly ingerültség, egymás elleni agyarkodás kap inkább-inkább erőre, melyet még alig láttam gyülekezetekben. A miniszterek résszerént semlegesen viselik magokat, az ingerültség csillapítására legalább mit sem tesznek.»

1848 szeptember 5-én írja ismét Pálnak, hogy nem mer távozni Hidjára sem ezen most eldöntőnek látszó időben, melyben nem bizonyos, még a választmánynak Bécsből megfordulta előtt is nem történik-e valami, mi a képviselők működését igényelné. Horvátországra nézve azt írja, hogy a miniszteriummal tanácskozó választmánynak tagja, mely most működni fog.

Az eldöntő pillanat, úgy látja, közelít s mindenáron helyén akar maradni, hogy élettapasztalatait a haza javára értékesítse. Azt írja ugyanis fenti levelében, hogy «már a tegnapi ülésben is alig sikerült egy-kettőnknek erőlködése által távolítani, hogy a képviselőház a végrehajtó hatalmat biztosok nevezésével, kik pedig a hadi miniszter felett állanának, kezébe nem vette».

351Az újságok eme körülményen átsikamlanak, mert csak a redactio feletti vitában adta elő magát. Bezerédj azonban komolynak látja a helyzetet s el van tökélve «mindent megtenni, hogy a revolutio terére ne lépjen az országgyűlés».

Rámutat a veszedelem forrásaira is: «Van köztünk egynehány, erre nézve inkább-inkább mutatja magát, hogy erőnek erejével azon térre akarják vinni a nemzetet. Alig várom, hogy Batthyány s Deák visszajöjjenek Bécsből, remélem ők is erélyesen fognak fellépni.» Bezerédj tehát határozottan a békés megoldás embere s irtózik minden erőszakos beavatkozástól. Mint törvényhozó a törvényesség híve s nem hajlandó a törvényes alapot elhagyni, hogy a nyers erőnek engedje át a teret.

Ugyanezen álláspontot képviseli 1848 szeptember 9-én Bezerédj Pálhoz intézett levelében: «Eddig legtöbbnyire a constitutionalis téren maradásra és a constitutionalis hatalmak fenntatására nyilatkoznak, – bármi következzék – én mindent elkövetek, hogy ezen szándék győzzön. Csak a nádorban légyen erély és a miniszterium kiegészítve állja meg férfiasan helyét, bizom, hogy eltávolíthatjuk az anarchiát szegény hazánkról. Bizzunk a jó Istenben. Rólam édes Palim ne aggódjál, a tiszta jó szándékot megsegíti Isten és érzete annak, hogy legfőbb kötelességeket teljesítünk itt most, ad erőt.»

1848 szeptember 19-én írja Bezerédj Pálnak:

«Hála Isten némileg jobb híreket közölhetek. Tegnap az országos ülésben a forradalomra hajlandók az utolsó – reménylem – próbát tevék, hogy a ház magát permanentiában declarálja, azaz: eloszthatlanná és ezzel a király eloszlatási jussát megtagadja. Azonban, ha nehezen is, sikerült ezen lépést megakadályozni és így a képviselőház megmaradt az alkotmányosság terén.

Batthyány csak azon feltét alatt vállalta el az elnökséget, hogy a király a törvényesség ösvényét szintén szorosan megtartsa. Ezt a palatinus nékie megigérte. Bizzuk Istenre, megsegít. Lám a körülményeinkben legrosszabbat, a forradalmat, 352a véres kitörést el tudtuk távoztatni szegény hazánkrul. Igen jótékony érzéssel mondhatom magamnak, hogy ezen eredmény előidézésében legnagyobb részt vettem. Majd szóval, ha összejövünk.»

1848 szeptember 17-én írja ismét:

«Hála Isten, jobb hírekkel küldhetem levelemet, t. i. tegnap este Batthyány az egész háznak legélénkebb kedvesség és bizodalom nyilatkozatai közt elvállalta az új ministerium alakítását, ámbár az ő conditioi szerint az elvállalás Bécsben az új miniszterium személyitől függ. Most itt minden vidámabb képet mutat.

A miniszterek, kiket Batthyány proponál, ezek: Szentkirályi, Ghiczy, Vay Miklós, B. Kemény Dienes Erdélybül, Mészáros, gróf Erdődy Sándor külügyi és Eötvös. Engem igen erőltettek minden oldalrul, de részszerint a kétség: valjon Bécsben persona grata volnék-e? – mi most lényeges tekintet; mind azon hit, hogy a miniszteriumon kívül több hasznot tehetek e pillanatokban, arra határoztak, hogy Batthyánynak megigértem, hogy ha nem talál mást, vállalok tárczát, de addig másokkali próbát tegyenek.

Bécsbe ma ment el az ausztriai országgyűléshez választmányunk; én is benn voltam, de a tegnapi történtek után itt maradni kötelességemnek tartottam.»

Bezerédj kitartása a törvényes álláspont mellett nem járt a remélt sikerrel s rövidesen be kellett látnia, hogy a bécsi kormány nem törekszik erősíteni ezt az álláspontot s erőszakkal kíván akaratának érvényt szerezni.

1848 szeptember 22-én írja Bezerédj Pálnak:

«Újat, jót alig írhatok. Tegnap jött tudósítás, hogy Csehországbul három pánszláv izgató tört be vagy ötszáz főből álló sereggel. Pozsonybul mégyen katonai erő ellenük.

35352. JELLASICH.

Ma jött a nádortul és Csányi királyi biztostul sürgöny – miszerint a nádornak ma volt összejövetele Jellasichal a Balaton gőzösön. A palatinus azt írja, hogy békés kiegyenlítést reményl. Csányi pedig azt, hogy Jellasich ereje fogy és úgy látszik, 354hogy visszavonulásra készül. Ezek azonban csak szavak. Jellasich jóformán ma Szemesen, vagy talán Siófokon van. Teleky serege már Veszprémen által Lepsény felé vonult.

Az oláhok és általán az erdélyiek zajonganak, azonban még határozott alak nékül. Itt minden eddig csendes. A miniszterium megerősítését naponként várjuk, ha még megteszik.»

1848 szeptember 25-én írja ismét:

«Bécsbül semmi jó nem jött. A miniszteriumot még sem erősíté meg. Hiábavaló felelettel utasítá vissza F. Károly Batthyány futárát. A nádor ottani működésének még nem tudjuk eredményét. Mondják, az angol és franczia követek is beleelegyednek az orosz elleni szempontbul.

Az országgyűlés ezentúli működésére nézve nincs még, nem is lehet előre határozat. A kormány holléte, hová menete s mikénti működése szintén ettől függ, természetesen az enyim és Etelkáé is. Nem kell mondanom, hogy bármi történend, az utolsó leszek, ki a térrül elvonuland. Istenben vetett bizodalom még senkit sem csalt meg, azért kiki körében fekvő kötelességét teljesítse.»

Lassan aztán Bezerédjt is elragadja a harczi láz s már nem a törvényesség elvét hangoztatja leveleiben, hanem a fegyverek erejétől várja a döntést. Belátta ő is is, a mit a magyarság legjobbjai beláttak, hogy a bécsi erőszakos politikával szemben csak az erő érvényesülhet s innen kezdve nagyobb figyelmet szentel leveleiben a katonai eseményeknek.

1848 október 10-én írja Bezerédj Pálnak: «Vigasztalásomra szolgált reátok nézve azon hír, melyet délben hozott egy futár, hogy Jellasich azon seregét is, melyet Sopron felé akart haza küldeni, magához vonta s úgy megyen Bécs felé. Így ti mentek lesztek és ügyünkre nézve is én ezen fordulatot jobbnak vélem.

Nem is kételkedem, hogy seregünk bármi körülmények között történjék is és bármely oknál fogva – utánna mégyen és az ausztriai barátainkkal egyesülve, legyőzi ellenségünket. Erről azonban tőled várjuk a hírt.

355Itt minden telhető megtörténik és nagy mértékben növekszik hadi erőnk, a lelkesedés is mindenfelől, igaz, hogy az oláhok és szerbek inkább mozognak újra, mintegy azon már terjedve volt hírhez képest, hogy szeptember végével általános felkelés leend a magyarság ellen. De ez mind le fog győzetni s megszünni magától, csak Jellasichal és Bécscsel jöjjünk tisztába, persze különböző irányzattal.

Tolnában már nincs ellenség és csak a Dunát és Drávát kell őrizniök, hogy a ráczok és holmi Jellasichot kereső német lovasok át ne jöjjenek.»

1848 október 12-én ismét: «Bécsbül és táborunkbul ti korábban vesztek hírt. Csak az Istenért most ne tágítsanak és ne tágítson senki. Remélem, a bécsi országgyűlés is más nézetekre mégyen át, enged a nép kívánatának és Bécs alatt le fog győzetni közös ellenségünk. Csak itt is minden mód közremunkáljatok, lám a derék tolnai landsturm 24 óráig tartóztatott fel 7000 határőrt és ezek már Csapó Vilmos népfelkelés vezérének magok megadását ajánlották, midőn jöttek a huszárok és Perczel serege és vége lett a dolognak. Csak rajta, ha kell Ausztriába is, ha ott a nép hív benneteket, bizon minden más parancsolat nélkül lehet követnetek Jellasich ellen a felhívást.»

Az országos zavarok a földesúr és jobbágyai közötti viszonyt is megzavarták, a nép nem volt hajlandó a jobbágyi terhek viselésére s megtagadta a földesúri járandóságok beszolgáltatását. A legjobb magyar földesúr, Bezerédj István, sem kerülhette el a bajt, pedig ugyancsak rászolgált jobbágyai szeretetére. A parasztforradalom rémképei azonban nem ijesztették meg, rendületlenül kitartott jogai mellett s a törvénysértők ellenében a törvényes hatalom védelméhez folyamodott.

1848 október 15-én írja a feleségének, hogy «leginkább a vele bánástul függ a népnek magaviselete». A felerész beszolgáltatása körül támadt zavarok ügyében írni fog Sztankovánszkynak, «hogy ha a megyében a felezésre nézve ellenszegülés mutatkoznék, csírájában elfojtsák». Feleségét pedig kéri, hogy 356a ki behozza a felerészt, azt példának hozzák fel mások előtt, mert «a népfelkelés nem robot volt, hanem saját vagyonuknak védelme. Tőlünk is mentek és én bizonyosan többet és nehezebbet dolgozok itt a hazáért és ő értek is, mint a népfelkelésnél dolgoztam volna. Írtam, hogy azoknak, a kik oda voltak a népfelkelésre, minden hátralevő kukoricza napszámát elengedjék.

Mészáros és mások, kik úgy akarnának és éppen szedresiek erántam cselekedni, nem az első háládatlanok volnanak a világon, de az elsők volnának, kiket háládatlanság mellett annak, mivel tartoznak, megtagadásáért büntetés ne érte volna.

Mondjátok még cselédeinknek és a szedresieknek, hogy valamint én elnyomom vágyamat, mely haza vonz és itt őrt állok és dolgozom a hazáért és teljesítem kötelességemet a haza eránt és ő erántok, úgy ők is teljesítsék kötelességeiket a haza és én erántam. Ők is úgy veszik hasznát jövendőben.»

Sajnos, itt megszakad Bezerédj összefüggőbb levelezése. Csak szórványos tudósításai maradtak fenn. Oka valószínűleg az, hogy Pesten feleségével együtt van, így levelezésük felesleges, az öccsével való levélváltást pedig nagyon megnehezítik a Bécs felé nemsokára elkövetkezett hadi állapotok.

Bezerédj tevékenysége egyelőre amúgy is holtpontra jutott. A képviselőház a honvédelmi bizottmányra, illetve a határozatot tudató miniszteri leirat szerint: «Kossuth honpolgár és képviselőre» ruházta a kormányhatalmat. E miatt egyre halványul a parlament, a képviselők befolyása az ügyek menetére.

Tolna vármegyére ugyan mozgalmasabb napok következnek. Bezerédjnek távolléte miatt azonban itt sem jut tevékenyebb szerep. Sztankovánszky s az itthon maradtak a vezetés lelkei: a horvátokkal Légrádon és Muraközön szembenálló Perczel Móricz felhívására kiegészítik a Szekszárdon fekvő 41. honvédzászlóaljat, Ozorának indítják s a Batthyány Kázmér által október végén elfoglalt eszéki várba küldött lovascsapatot is ide irányítják.

Az 1848 deczember 16-án kelt levelében aztán Kossuth Lajos tudatja a vármegyével a kamarilla szándékát, a mely a 357nemzetet országos létéért harczba kergeti. Nemzetőröket kér s előadja, hogy Nádasd elfoglalása s a kilencz oldalról ránk tört ellenség túlnyomó ereje miatt az ország védelmet beljebb kell összpontosítani. Deczember 22-én erélyesen sürgeti az ujonczok kiállítását. Január elsején pedig már tudatja, hogy az ellenség az ország fővárosa ellen vonul, hol alkalmasint összeütközés lesz, de a kimenetel bizonytalansága miatt a kormány Debreczenbe megy.

53. CSÁNYI KORMÁNYBIZTOS.

A vármegye erre elhatározta, hogy a nemzetőrök január 9-ikéig Szekszárdon összpontosíttassanak s a január 10-iki gyűlésen 358Csányi kormánybiztos rendelete értelmében az ágyúknak, beszedett fegyvereknek, a lőpornak, katonafelszerelésnek a Dunán való átszállítását elrendelik.

Január 17-én Sztankovánszky bejelenti a kormány elvonulását s hogy az ő hivataloskodása is már csak bizonytalan időre terjed. Ezért a tisztviselők teendőire nézve bizonyos megállapodást óhajt. A minden helyzethez alkalmazkodni tudó Augusz alispán a tisztikar nevében kinyilatkoztatja, hogy a tisztikar a törvényhatóság elfoglalása után is csak tiszti esküje szerint, alkotmányos szellemben fog működni. A január 24-iki gyűlésen Kossuth január 14-én kelt levelét tárgyalták, a melyben tudatja Batthyány Lajos miniszterelnöknek és társainak Windischgrätznél való eredménytelen interventióját, sőt visszatartását s ezzel kapcsolatban a képviselőház határozatát a további együttmaradásra. De ugyanekkor már a Székesfehérvárt megszállott császári kormány is kötelezi a vármegyét a sárkeresztúr-szekszárdi és közbeeső postahivatalok oly irányú utasítására, hogy a Veszprém, Tolna, Fejér megyék részéről feladott leveleket hozzá küldjék s a vármegye lakóit mindaddig zendülőknek tartja, a míg Ő felségéhez «alávető írást» nem terjesztenek.

A vármegye tiltakozik a zendülés vádja ellen, de elismeri Ő felsége öröklési jogát s neki, mint magyar királynak meghódolni kész. «Óhajtják s remélik, hogy Ő felsége kitünő észtehetsége mellett képes lesz az ország jelen szerencsétlen állapotának véget vetni, de a trónralépési előzmények törvényes, alkotmányos úton történjenek, a királyi koronázást, különösen Magyarország nemzeti, területi épségének, jogszerű önállása és függetlenségének alapjogai, sarktörvényei, szóval polgári alkotmányának fenntartását illető biztosítékok és megpecsételésül királyi eskü kísérjék».

1849 február 5-én már Augusz elnököl s bejelenti, hogy gróf Nugent császári-királyi főhadszermester Pécsről február 4-én kelt 1479. számú levelében tudatja, hogy kezeihez került a mult hónap 24-én hozott közgyűlési határozat, amelyből a 359megyének a cs. és királyi apostoli felsége iránti dicséretes és loyalis érzelmeiről örömmel értesült. Közölni fogja ezt a fővezérrel, Windischgrätz tábornagygyal s felhívja a vármegyét, hogy 1-ször: hódoló nyilatkozatot adjon, 2-szor: hogy a szépen és bátran tett nyilatkozatot egészítse ki az ellenséges elemek eltávolításával, a Mohácsra küldött 2000 nemzetőr visszahivásával, a kiket ő ugyan szétverhetne, de a fenti nyilatkozatból e nélkül is reméli az alkotmányos kormány hatalmának visszaállítását.

54. NUGENT TÁBORNOK.

Augusz alispán e tárgyban február 9-ére nagygyűlést hívott egybe s ekkor újból tárgyalás alá vették Nugent február 4-iki levelét. Hűségnyilatkozatot küldtek a királynak, elismerve a pragmatica sanctióban biztosított öröklési jogát, de viszont bizalommal vannak, hogy a megkoronázandó király a magyarnak nemzeti és országos önálló létét, polgári alkotmányát, 360jogait és különösen az 1848. évi törvényeit ugyanazon pragmatica sanctio 3-ik czikkelye értelmében fenntartja. Esedeznek, hogy vessen véget a jelen nyomasztó állapotnak, nem a fegyver nyomasztó hatalmával, de a békehirdetés enyhítő biztos hatalmával.

Ezt a hódoló iratot Olmützbe küldték. Sztankovánszky főispán pedig bejelenti, hogy a változott viszonyok folytán ez az utolsó gyűlés. Érzékeny búcsút vett különösen a tisztikartól, melynek nevében Perczel Béla másodalispán búcsúzott el, «a nehéz körülmények közt is a megye javára munkált tiszta jellemű, erélyes, ernyedetlen szorgalmú főispántól».

Ettől kezve 1849 június 12-ig szünet állt be a tolnai közigazgatásban, jobban mondva a császári abszolut uralom veti meg a lábát a vármegyében. Megkezdődik a politikai üldözés. Adamovich cs. kir. főhadnagy vádjára egy egész sereg embert letartóztatnak s összesen valami 94 foglyot szállítanak el a bródi katonai fogházba. Nemsokára Fridrich György, «kir. kincstári ügyész», tudatja Bezerédj István javainak lezárolását és zárgondnokká Gindly Antalt nevezik ki.

A magyar fegyverek azonban csodával határos diadalokat aratnak. Egyidőre megtisztul a Dunántul a megszálló osztrák hadsereg igájától. 1849 június 12-én Fiáth István teljhatalmú megyei kormánybiztos a «zsarnok hatalom alól felszabadított vármegyében» megtartja a tisztújítást. A nagyon is a császári kormányzat kezére járt Augusz Antal alispán kihagyásával Perczel Bélát teszi meg első alispánnak, másodalispán pedig Fördős István, főjegyző Hegyesy lett. Felolvasták a debreczeni függetlenségi nyilatkozatot is, melyben «a megye saját meggyőződését is teljes mértékben kifejezve látta» s hazafias ragaszkodását hódoló iratban fejezte ki. A kormányt megkérték Sztankovánszky főispánnak méltóságába való visszahelyezésére s hozzá is külön kérőlevelet intéztek.

1849 június 28-án Sztankovánszky, Szemere 18-án kelt rendeletére csakugyan visszatér a vármegye élére. A főispáni 361széket, a mint kifejté, nem saját akaratából foglalja el, mert jobb szeretett volna a magánélet csendjében visszamaradni, «de a képviselőbizottmány bizalmát, a kötelesség érzésén kívül figyelmetlenül mellőzni – sértés lett volna».

Tolnának az ellenségtől való megtisztítását aztán Bezerédj és Bartal is felhasználják, hogy a vármegyébe visszatérjenek. A szórványos adatokból az tűnik ki, hogy Bezerédj 1849 január 1-ig feleségével együtt Pesten volt s ekkor Bartallal együtt Debreczenbe kísérte a kormányt. Itteni szereplését más helyen tárgyaljuk. Kétségtelen azonban, hogy már jóelőre látta az események fejlődését s bizonyos szelíd búsongás érzik ki kivágott dátumú, de bizonyára Debreczenből január közepe táján írt leveléből, a melyet feleségéhez Pestre czímezett: «a Zöldkert és Magyar utca 3 emeletes szöglet házában Kegl felett, Havas Ignácz úrnál»:

«Már tehát február 1-én egy egész hónapja, hogy először elváltunk, édes lelkem. Ki tudja, mire ismét ezen hónap eltelik, minő kilátások fognak környezni, bízzunk jó Istenünkben és ne engedjünk mértéken túl helyt a fájdalomnak, aggodalomnak. Emlékszel, édes Etelkám, holnap lesz egy esztendeje, midőn Bécsbe mentünk, minő aggodalmak környeztek akkor, Isten előtt pedig egy kis szem, vagy egy félvilág – az ő gondoskodásában egyaránt részesül. Te édes jó Etelkám, mily jó voltál akkor is és mindig hozzám. Te igazán szeretettelteljes jó lélek, nem fog a szeretet Istene elhagyni.»

Bezerédjt elsősorban a saját ügyeinek rendezése hozhatta haza. Talán hogy birtokait zár alól feloldhassa. De meg már ekkor számolt a további eshetőséggekkel is. Rokonait, akikkel a birtokvételből kifolyóan még elszámolási kötelezettségben állott, biztosítani kívánta. Bizonyára az ő előzetes tudtával és kezdeményezésével történtek meg még június 12-én a következő betáblázások: Bezerédj István és kezese Pál ellen Derra Rozina 6266 frt 40 kr., Bezerédj Pál és kezese István ellen ugyancsak Derra Rozina 6433 frt és Derra Mihály 9333 frt 20 kr., István 362és kezese Pál ellen Derra Pál 6266 frt 20 kr. István és kezese Pál ellen Derra Kámán 12.266 s Pál és kezese István ellen ugyancsak Derra Kálmán követelése 2033 frt 20 kr. erejéig.

Bezerédjvel Bartal is hazajött, mert a június 23-iki vármegyei gyűlésen részt vesznek mind a ketten. A mikor is az osztrák hadak becsapásai ellen július 1-re 600 főnyi sereget szervez a vármegye, alku szerinti jutalom, a rendes katonai zsold és kenyér fejében. Bonyhád vidékére az ott összegyűlt népből szintén 600 főnyi csapatot alakítanak.

Bezerédj aztán vagy itt maradt néhány napig, vagy újból megjött Bartallal, mert 1849 július 5-én ismét résztvesznek a vármegye gyűlésén, a melynek tanácskozása a vármegye legszomorúbb állapotát tünteti fel. A pénztár teljesen kiürült. A bátaszéki uradalom kasszájában talált 734 frt 30 pengő krajczárt veszik kölcsön, az ezüst evő- és egyéb eszközöket is letétbe helyezik. Később a július 24-iki határozattal az uradalom borait is eladatják 16.740 V. forinton. Az előbbi gyűlés Bezerédjnek 1846. évi önkéntes adóját 294 pengő forintot s az 1846/7-re teljesített 233 frt 23 kr. befizetését is beutalja a honi pénztárba.

Tolnában azonban gyorsan érnek az események. Perczel Béla alispán július 10-én lemond. Már ekkor híre járt, hogy a kormány Szegedre költözik. Megbízzák tehát Fördős István másodalispánt, hogy Bátaszéktől Bajáig póstát állítson fel. Július 16-án már Fördős István elnököl. (Ez is hozzájárult, hogy 10 esztendőt ült Kufsteinban!) Guyon Nagy Antalt felhatalmaza, hogy Tolnában és Baranyában 5 honvédszázadot alakítson. A dunaföldvári sóházból 800 frtot utalt ki e czélra kezeihez. Az ellenség azonban már erősen közelgett Mohács felől. Bátát felégeti, 250 ház hamvadt el. Még csak egy vármegyei gyűlést tarthatnak augusztus 1-én, a mikor felolvassák Kossuth Lajosnak igazi drámai erővel megírt július 22-iki levelét, a melyben tudatja, hogy a kormány Pestről Szegedre tette át székhelyét. 30 ezernyi tartalékot akar szervezni, melynek ő áll az élére. Minden ember 20 frtot kap. Ruházata, díja a hadseregbelieké. 363Ugyanekkor Noszlopy Gáspár kormánybiztos Bonyhádról ostoros csapatok állítását rendeli el. Mindez azonban már a – vég kezdete. Augusztus 10-től ismét a császári hadsereg az úr Tolna vármegyében. Augusz Antal volt alispánt, a liberalizmus egykori bajnokát, Bezerédj hajdani politikai elvtársát s vele együtt küzdő bajtársát – császári királyi kormánybiztossá, majd főispánná nevezik ki.

Bezerédj azonban Bartallal még akkor is hűn követi az országgyűlést, illetve a kormányt. Puritán egyenes gondolkodásuk nem engedi, hogy cserben hagyják a veszni indult nemzeti ügyet. Kitartanak egész – Világosig. Onnan írják 1849 augusztus 10-én ezeket a jellemző sorokat Bezerédj Istvánnénak:

Drága jó Adele! Egy hete, hogy az ellenség mozdulatai Aradról elmenni kényszeríté a kormányt s országgyűlési tagokat s mi azóta itt tanyázunk, – holnap ismét Aradra bemenendők, miután Görgei serege oda megérkezett. Kevés napok múlva Arad és Temesvár közt eldűl hazánk sorsa s miután e sorokat úgy is csak több idő múlva veendi édes, édes jó Adele! mikor már a kimenet megszokott szomorú valósággá leendett, minek titkoljam már Pest óltai szomorú sejtésemet, melly az azótai eseményeknél fogva teljes meggyőződéssé változott; igen, mi el fogunk nyomatni a nagy erő által – de becsülettel lépjünk ki a nemzetek sorából. Hála Istennek, hogy minden oda mutat, miszerint a mozgalom vezetői nem szöknek meg gyáván – mit én ezekre nézve olly gyávaságnak tartottam mindig, mi az egész ügyre homályt vetett volna; természetes, hogy itt nem szólok azokról, kiket csak a körülmények hatalma sodort be, vagy kik apróbb szerepet vittek; ezek mentsék magukat, a hogy lehet. Mi Pistával maradunk, míg lehet.

1849 augusztus 11. Most hívatnak be Aradra – es muss was Auserordentliches sein – drum gute gutes Morgen! Bár jót sejtek, mégis zárom levelemet, azt a nagy tárczámmal együtt szíves háziasszonyunknak átadván. Gondolja el, szüleimnek 364írni rá nem értem, ezt Önre hagyom. A tárczának kulcsát nem küldöm – kérem nyissa fel és nézze meg a souvenirt, a mi benne van!

11-én reggel ugyanezen levélben Bezerédj István írja: «Hit, reménység – szeretet – Egészségesek vagyunk. A nyolcz boldogságot sokat forgatom eszemben – bizodalmamat semmisem rendítheti meg. Tudja Isten, mikor veszed e sorokat – talán előbb látjuk egymást, azért nem is írom le napi történeteinket. Bohusnénál vagyunk. Majd eljöjjünk együtt Világosra édesem! és emlékezzünk a jelen nehéz időkrül, melyekbül higyjünk csak és a szerint működjünk, kisegít Isten. Aradra indulunk, tán onnan előbb lesz alkalom. E levelet itt hagyjuk. Jancsi, Flórián (kocsisuk és inasuk) egészségesek, Isten és ereje, áldása te véled édes-édes Etelkám. Szeressed Pistádat.»

Bezerédj augusztus 19-éről a biharmegyei Gyulához közellevő Sarkadról ír, a hova Görgey kapitulált seregével érkeztek. Írja, hogy Világoson Bohusné igen szíves volt hozzájuk, tőle eljövet Kis-Jenőn és még két helyen, a hol megháltak, szintén igen jó emberekre akadtak. Itt is külön szobájuk van s jó ebédekkel tartja gazdasszonyuk Leelősy Lajosné asszony. «A pillanatnyi viszontagság, szenvedés bármily rettenetes lenne is – különben sem foghatna ki rajta. Etelka se hagyja ezért magát a rövidlátók és mégis magokat bölcseknek tartók és a bátorság hiányát holmi abszolut szentencziákkal palástoló kishitűek által elcsüggeszteni.» Valami ismerőse útján Zichy Ferencz vagy Forgách királyi biztosok útján nyilt tudósítást kér tőle, rokonairól, Hidjáról s a pestiekről is. Duschek pénzügyminiszter Aradon becsületszóra szabadon ki és bejár, ha méltatlanságtól nem kell tartania, ilyfélét eszközöljön ki Etelka Bartal és az ő számára is: «Bármit tartsanak felőlem, becsületszavamban nem fognak kételkedni, ha akartam volna, már nem volnék itt…»

Augusztus 20-án István napján folytatja levelét: A helyőrség parancsnoka (orosz tiszt) nagyon előzékeny vele szemben. 365Személyesen ment be Nagyváradra, hogy ügyüket sürgesse s biztatta, hogy olyan helyre fogják vinni, a hol feleségével majd még találkozhat is. Bartal nagyon ideges, semmihez sincsen kedve. Ő még lovagol is naponta.

Ezeket a leveleket 23-án Gyuláról küldik el. Az orosz kiséretet osztrák katonaság váltotta fel. Eddig semmit bántalmazásuk nem volt: «Nincs más hátra, mint a békés Istenes rezignáczio s kitűrés, csendes elfogadása a sorsnak.» Igyekezzenek kivinni, hogy becsületszavuk, vagy őrizet mellett Pestre engedjék.

55. BEZERÉDJ LEVELE FELESÉGÉHEZ 1849 AUGUSZTUS 23-ÁN.

Ugyaninnen írja augusztus 23-án Havas Ignácz orvosnak czímezve:

«Világosrul, hol Bohusné igen-igen szíves volt hozzánk, írt két rendbeli leveleimet fogtad venni. Görgey hadseregének megadását máskép is tudod. Ezzel voltunk mi is Gyurival és ezzel együtt jöttünk egy kis körúton ide s innen már ausztriai katonaság őrizete alatt megyünk holnap Aradra.

Egészségesek voltunk és vagyunk Gyurival együtt. Személyes 366bántalomtul, durva bánástul, eddig mentek voltunk teljesen, podgyászunkra nézve is. Most szintén igérve van, hogy az ausztriai őrizet alatt is mentek leszünk a bekövetkezendő bírói eljárásig. Szabadon szállásolunk, járunk, kelünk, mindenhol jó szíves embereket találunk. El is vagyunk jól látva a szükségesekkel és még eddig nemcsak lényeges hiányt, de különös csüggesztő alkalmatlanságot sem szenvedtünk és ezután is igyekszünk segíteni magunkon. Jancsi és Flórián egészségesek, jól viselik magokat, lovaink és kocsink jó szolgálatot tesznek. E részben tehát ne képzeld állapotunkat igen sanyarúnak. Mi a lelkit illeti s a kedélyt édes Etelkám! tudod, hogy képes vagyok megadni magam őszinte lélekkel Isten rendeléseinek és nem tusakodom a sors ellen és Istenben vetett bizodalmam, hitem, reményem töretlen volt, Isten segítségével az is fog maradni. És tudod, hogy édes halottaink és a te képeddel egy alakba olvadva, fel tudom magas, égi szempontból fogni a világ eseményeit és meglábolom a lelki bajt. Azért légy e részben is vigasztalva állapotom felett édesem és ne keseregj Pistádon.

Hazánk, nemzetünk Isten kezében van a jelen helyzetében úgy, mint bárminőben volna és csak Istentül rendelt állapotokban és utakon tegye meg kiki, mit a körülmények között tehet kötelessége szerint a hazáért. Fog elég jócselekvésre találni alkalmat és nem kell kétségbe esnünk. Csak Istenben bízzunk és imádkozzunk hozzá szívvel és cselekvéssel. –

Ne essék nehezedre, hogy ily hangon szólok édesem! de nem is esik nehezedre néked, te jó, nemes és egyesül lelked az enyimmel. Elég errül.

Bartallal szóltunk sokat e felől: te most értünk mit tehetnél? és azt találtuk mindent felvéve, hogy jelenleg, míg további hírt nem veszel tőlünk, vagy felőlünk, legczélszerűbb Pesten nyugodtan várni a dolog fejlését. Gondoltam, ha próbát tennél eszközölni, hogy Pestre, vagy más helyre vigyenek, hol véled lehetnénk, de látom, hogy most híjában volna, a később teendhető 367lépéseidet zavarná csak inkább. Nem is tudjuk a Pesten levő embereket, állapotokat, te ezek szerint úgyis legjobban látod, mit tehetsz és megteszed. Csak óhajtásaidtul el ne hagyd magad ragadtatni édesem czélszerűtlen lépésre és olyanra, mi a te tekintélyedet sérthetné. – Elérted, mit akarok mondani ezzel. Ha lehet tudósíts Aradra, mi is ha csak lehet írunk természetesen néked. Pestrűl talán bennünket felkeresni semmiesetre – míg tőlünk, vagy rólunk határozottabbat nem tudsz – meg ne indulj, mert bizonytalan is hol, meddig leszünk? Azért legjobb, vagy inkább az egyetlen mód, most Pesten béketűrően várnod, bár nehéz légyen, édes lelkem Etelkám!»

Az aradi jelentkezés után Bezerédjt és Bartalt, úgy látszik, szabad lábon hagyták. Jobban mondva bizonyos körzetben megvolt a mozgási szabadságuk. Tolnában azonban Fridrich György kir. ügyészt utasították az összes javak összeírására, aki aztán elég kíméletlenül teljesítette is megbizatását. Ugyanekkor Bartal javait is zár alá vették.

Bezerédj kellő informácziókkal látta el feleségét. Jezerniczkyné s mások útján Pállal is megegyezett a teendőkre nézve. Fő törekvése volt, hogy felesége és a családtagjai anyagi érdekeit minden módon biztosítsa. Sorban be is érkeznek a betáblázást kérő folyamodványok Tolna vármegyéhez. Igy Bezerédj Ignácz biztosítást kér az István-féle birtokból őt illető részre. Bezerédj Anna óvást tesz örökrésze érdekében. Bezerédj Pál is kéri a neki szerződés szerint járó összeg kiadását. Bezerédj pedig még Gyuláról figyelmeztette feleségét, hogy lakását s tartásdíját legalább egy időre követelje.

Augusztus 29-én Aradról írja, hogy «még szabadok, de mivel nem kaptak rendelést, hogy szállásukat elhagyják, így mintegy becsületükre bízva várják a továbbit». Augusztus 31-én aztán ugyancsak innen tudatja, hogy van passzusuk és holnap indulnak Pestre. Utközben azonban szeptember 2-án Szolnokon megváltozik szándéka: «Tanulja a körülményekhez való alkalmazkodást. Nem tudja, Pesten miként alakulna a helyzet, jobbnak 368gondolja tehát, hogy Gyömrőre menjen gróf Teleky Sámuelhez. Gyömrő az üllői állomástól egy kis félórányira van. Telekyék igen szíves emberek. Holnap a reggeli vonatnál kocsi várja Etelkát, Terézzel bátran kijöhet, de ha úgy áll a dolog, hogy ő rögtöni letartóztatás félelme nékül mehet, felesleges az útja, csak tudakozódjanak Havasnál, Majthényinél, vagy B. Jeszenák nevében B. Brukkenthalnál e felől.»

Bezerédj néhány napig Gyömrőn maradt Telekyéknél. Szeptember hó közepén azonban már Pesten van. 14-én innen írja Jezerniczkynének: «Isten szent elhatározásai ügyeinket jobban, üdvösebben vezetik, mint a mi korlátolt belátásunk azt megítélni képes.» A jövőtől nem fél, mert lelke tiszta s megnyugtatja az a tudat, hogy politikai pályáján «sem önérdek, sem más személyes czélok nem vezérelték». A véletlennek s ösztönszerű cselekedeteinek tulajdonítja, hogy még szabadlábon van. Nem menekült, nem rejtőzött s nem nélkülözött. Jó emberei közbenjártak, hogy pörének letárgyalásáig, a melyen át kell esnie, szabadlábon lehessen. Sőt arra is kilátás van, hogy hozzátartozóit meglátogathassa.

Az itt október 4-én Pál öcscséhez intézett levélben aztán elmondja további szándékát.

«Levelem után, melyet jó nénénk közlött véled, azt írhatom édes Palim, hogy alkalmatos időpontot gondolván érkezettnek magam bejelentésére, a végett Gyömrőrül, hol a szíves Telekyéknél folyton voltam, bejöttem és Kempen altábornagynál és a policia directornál, úgy a hadi törvényszék illető tisztviselőjénél voltam, kikhez ama Terzy város kapitány – kirül írtam, elkésért és mind jól fogadtak és biztosítottak, hogy szabadságban várhatom be dolgom felvételét. Neki bátorodván, folyamodást adtam be Kempen generálishoz, hogy addig, míg előszólíttatom, Senyére mehessek, hol, ha lehet, Szerdahelyen véled és tieiddel összejöhetni reménylettem, mire oly igen vágyok és egy pár hetet elvonulva csendesen tölthetnék. Még nem jött válasz, melyre naponként várok, így nem akarván tovább halasztani 369levelemet, most csak azt írhatom édes Palim, hogy addig, míg újabb tudósítást nem veszel tőlem ez iránt, jöveteledet halaszszad.

Etelkával és Gyurival együtt, ki vélem együtt várja sorsának elhatározását – egészégesek vagunk. Egy kis szállást fogadtunk Havas napának házában, melyben maga Náczi is lakik, Zöldkert-utcza 481. sz. Szükségesnek ismertük, hogy mindenesetre legyen helyünk, hol perünknek talán hosszabb folyamata alatt lehessünk, vagy rossz esetben Etelka hozzám közel lehessen. Adja Isten, ne legyünk kénytelenek benn lakni e télen és véled együtt tölthessük annak részét legalább, adja Isten, – Hidján. Azonban szegény Hidja ismét elfoglalva van, és ismét Gindly a curator. Etelka írt nekie, de még nem kapott választ.»

Bezerédj meg is kapta a Senyére szóló, levelében említett utazási engedélyt, de Kempen altábornagy október elsei kelettel végzésileg egyúttal azt is tudatja vele, hogy ezt a «választott helyét el nem hagyhatja s a pozsonyi katonai kerületi parancsnokság minden idézésére rögtön jelentkezzék.» Újabb kérvényére október 4-iki kelettel azt is megengedte, hogy Pestre visszatérhessen: «csak az szükséges, hogy azt a pozsonyi kerületi parancsnokságnál bejelentse.»

Bezerédjvel Senyén ott volt a felesége is. Mielőtt azonban visszatérhettek volna, őt a szombathelyi zsandárparancsnok elfogatta.

Ezzel megkezdődött Magyarország legbékésebb szellemű fiának mártiromsága. Az «örök igazság» bajnokát hónapokig, sőt évekig zaklatta az igazán – bekötött szemű Igazság…

* * *

Bezerédj prófétai lelke sok mindent megsejtett, a mi a nemzet életében később valóra vált. Megsejtette a magábaszállás korát, a mely alatt a nemzet eszmélkedni fog a felett, hogy a régi állapot nem tartható fenn. Megsejtette azon korszakot, midőn a nemzet elhatározza, hogy mit és hogyan fog tenni. S végül előre tudta, hogy elérkezik majd «a harmadik 370stadium, az ergo fiat».* A megjósolt korszakokat végigélte, becsületesen résztvett minden korszak munkájában, de mire az «ergo fiat» elkövetkezett, már nem volt meg benne a régi tűz, a lelkesedés szent lángja már csupán parázsként izzott a hamu alatt s Bezerédj mint fáradt vándor érkezett meg az igéret földére, a jog és szabadság korszakába.

1840 február 24-iki levele Sztankovánszkyhoz.

Az 1847/48. évi utolsó pozsonyi országgyűlésen nem vett részt, nem őt választották meg, pedig már jóval a választás előtt «az egész megyei jelen volt nemesség éji zenével tisztelkedett a követség fejében».* A népképviseleti alapon álló első pesti országgyűlésen azonban ismét elfoglalta követi székét, a szekszárdi kerületet képviselte. Sógorával Bezerédj Lászlóval és követtársával, Bartal Györgygyel együtt lakott a lipótvárosi Ujpiaczon, azonban már nem a régi lelkes optimista többé, hanem kedvetlen és csüggedt,* mintha sejtette volna a katasztrófát, a mely nemzetét fenyegette, mintha nem bízott volna benne, hogy nemzete győztesen fog kikerülni a veszedelmekből. Eszményei megvalósultak, nemzete szabad, alkotmányos nemzetté lett s végre joggal remélhette, hogy évtizedes fáradozásai megtermik gyümölcsüket s most vesztette el bizalmát és erejét. Mintha testben-lélekben megtört volna, átengedte helyét az új erőknek. Régen készült erre a szerepváltozásra: «Nékem és a vélem együtt állóknak nem lehet feladata» – írja 1843 deczember 17-én Sztankovánszkynak – «a körülünk feltünő új egyéniségeket paralizálni vagy gyengítni és mintegy csak satelleseknek adni helyt a monopolisált téren; hanem inkább kifejteni, sőt előidézni az ifjú erőket és nőni engedni azokat, nem tévén feltételül, hogy nálunknál magasbra ne nőjjenek. Én bizonyosan olyan maradok, mint voltam, a mennyire majd az évek multával elöregülő és gyengülő erők a szándékok sikerítésében változást nem szülnek.» E jóslatszerűen elmondott szavak 1848-ban 371valóra váltak: új erők, új tehetségek tűntek fel a politikai láthatáron s Bezerédj nem szegődik versenytársaikul, csendesen visszavonul. Az érvényesülési vágy nem vezette soha s nem vezeti most sem, mikor eszményei megvalósultak s szabad nemzet áll mellette. Nem letünő üstökös, a mely tündöklő fénynyel hull alá a mélységbe, hanem kialvó tűz, mely jótékony melegét hosszú ideig sugározza még ki, mikor lángja már régen eltűnt.

1847 július 7-iki levele Bezerédj Pálhoz.

Bezerédj István tanulmánya Bezerédj Lászlóról a Budapesti Szemle 155. kötetében 254. l.

56. AZ 1848. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS ÜLÉSTERME.

A szeretet melege erősebb benne mindennél s e szeretet a mások megbecsülésére készteti. «Nékem soha sem volt» – írja 1843 deczember 18-án Sztankovánszkynak – «se jellemem, se czélom másnak hatását elnyomni, sőt éleszteni kívántam azt mindig. Oly nagy a tér, oly sok a teendő, hogy bizony mind megférünk, csak magunkat túl ne becsüljük, monopolisálni ne akarjunk és mellékczéljaink ne legyenek.» Erre pedig az 1848/49. évi országgyűlés alatt bőséges alkalma nyílott.

Az országgyűlés ismerte Bezerédj lelkiismeretességét, munkabírását s képzettségét, minek következtében szakbizottsági 372munkálatokra nagy előszeretettel küldték ki. Magukon az országgyűlési tárgyalásokon sem némult el teljesen, csupán azon lelkesedést nélkülözzük nála, a mit az előző országgyűléseken megszoktunk.

A haladás szelleme irányítja felszólalásait most is s az 1848 augusztus 3-iki ülésen indítványozza, hogy töröljék el az 1848. évi V. törvényczikk 1. szakaszát, mely a nemeseknek választási jogot biztosít.* Az indítvány nem került tárgyalás alá s így nem valósulhatott meg, de jellemző benne, hogy Bezerédj olyan eszmét vetett fel, a melyet csupán hosszú idők mulva értettek meg.

Pap: Magyar nemzetgyűlés I. k. 316. l.

Ugyanazon ülésen kezdték tárgyalni a közoktatásügyi törvényt, mely lényegében még az 1843/44. évi országgyűlés hagyatéka volt s Bezerédj legkedvesebb tárgyai közé tartozott. Melegen pártolja a törvényjavaslat 5. szakaszát, mely a népoktatás ingyenességét állapítja meg, sőt a taneszközök ingyenességével kívánja azt kiegészíteni.

Mint szabadelvű politikus az állami népoktatás híve s az augusztus 9-iki ülésen hangoztatja, hogy «álladalmi költségen csak közös iskolák állíttassanak fel». Nincs azonban ellenére, ha a hitfelekezetek a saját erejükből iskolákat kívánnak felállítani, mert ez a szabadság elvén épült fel s a szabadság Bezerédj legfőbb eszményei közé tartozott. Az erre vonatkozó komáromi indítvány a lelkiismereti szabadság elvéből indult ki s Bezerédj, ki ez elvnek mindig lelkes előharczosa volt a multban, most sem tagadhatta meg önmagát; a komáromi indítvány mellett szólott. Az indítványt Deák Ferencz is melegen pártolta s az országgyűlés elfogadta.

Az adótörvényjavaslat tárgyalása alkalmával az 1848 augusztus 30-iki ülésen Bezerédj kifogásolja az uralkodó és a nádor adómentességét s indítványozza, hogy «a polgárok legelső kötelességében a közadózásban a fejedelem és a nádor menjenek elől jó példával». Ezt a többség el is fogadta.

373Ugyanazon ülésen a jövedelmi adó progressivitása mellett szólalt fel, mely az eredeti javaslatban is benne volt. Bezerédj azonban 6% helyett 20%-ig kívánta felvinni. Javaslata nem talált visszhangra, mert a többség csupán a törvényjavaslatban foglalt eredeti 3%-ot fogadta el.

A ministerium lemondása után az 1848 szeptember 11-iki ülésen azt indítványozta, hogy a nádor a lemondott miniszteriummal intéztesse ideiglenesen az ügyeket, nehogy az ország kormány nélkül maradjon. A képviselőház azonban nem maradt a Bezerédj tárgyilagos és nyugodt álláspontján, hanem alkotmányosság szempontjából kifogást emelt a nádor magatartása ellen s Szemere Bertalant és Kossuth Lajost bízta meg a kormányzással. Ez intézkedés nem kelthetett Bezerédj lelkében visszhangot s a szeptember 12-iki ülésen, mikor a képviselőházi ülések folytonossága indítvány alakjában tárgyalás alá került, határozottan ellentmondott, mert az uralkodó irányában «ingerlőnek» találta a hozandó határozatot. Bezerédj a törvényesség alapján állott s nem óhajtott e térről lelépni, a melyen hosszú közéleti pályája alatt állhatatosan megmaradt. Az 1848 előtti reformkorszak országgyűlési bajnokai sok vihart láttak s a legnehezebb helyzetben sem tévesztették szem elől azt, hogy törvényhozók s törvényhozói kötelességük a törvények megtartásában jó példával elől járni. A régi politikusok iskolájában Bezerédj megtanulta a törvény értékét, a min az új nemzedék könnyű szerrel túl tette magát s a czél mellett elhanyagolta az eszközöket. Bezerédj a törvényesség embere s nem tévesztik meg a tetszetős szónoklatok.

Nem riadt vissza azonban a veszedelmektől sem, melyek a magyar ügy védelmezőit fenyegették. Egyike volt azoknak, kik Debreczenbe is követték a menekülni kényszerült kormányt s az 1849 január 9-én tartott első ülésen felszólalt. A helyzet nehéz volt, az országgyűlés munkálkodását a császári sereg lehetetlenné tette, kénytelenek voltak a támadó hatalom diadalmas fegyverei elől menekülni. E kétségbeejtő állapot a gyengéket 374arra bírta, hogy kötelességükről megfeledkezve, kivonják magukat a további törvényhozói munkából. Ezek közé tartozott a képviselőház elnöke Pázmándy Dénes is, a ki 1849 január 5-én Kecskeméten kelt levelében lemondott az elnökségről s csupán képviselői hivatásának folytatását helyezte kilátásba.

A bejelentéshez Bezerédj szólott hozzá elsőnek s felszólalása felfogásának nemességével s hangjának határozottságával kitünő hatást gyakorolt a felingerült s kétségbeesett kedélyekre. «Nehéz időket élünk – így szólott – ámde próbának nézi ezt csak a jó honfikebel, melylyel Isten egyéneket, mint nemzeteket képesekké teszen magasabb hivatásuknak teljesítésére, és bízom igazságában, hogy nem hagyja el most ügyünket és annál edzettebben, férfiasabban és alkalmasabban fog a nemzet kikelni azon zivatarból, melyet ő tudja, miért bocsátott reánk. Mi tiszta lelkiismerettel lehetünk, mert nem tettünk mást, mint kötelességünket; képviselői hivatásunkat teljesítettük. Mi nem tettünk mást, mint védtük királyi esküvel szentesített törvényeinket, melyeket a mult év elején az ország képviselői hoztak, melyeket védeni, épségben fenntartani küldöttek minket ide azon milliók, kiket itt képviselni szerencsénk van. Ezen öntudatban bátran nézhetünk minden viharnak elébe és ne feledkezzünk el arról, hogy midőn legrosszabbul látszanak alakulni az emberi rövidlátó szem előtt a dolgok, Isten hatalmának karja és segítsége annál közelebb van. Tapasztalta ezt a magyar nem egyszer és erős a hitem, tapasztalni fogja ezen alkalommal is, csak a kötelesség ösvényéről, a törvény korlátai közül ki ne lépjen, mint eddig ki nem lépett. Ezen öntudat kísért bennünket Debreczenbe, ezen a magyarságnak viruló és nagy jövendőt igérő fővárosába, ezen öntudat szerint fogunk intézkedni és nem sok idő fog eltelni, hogy ismét ezen öntudattal megyünk innen hazánk fővárosába és a magyarságnak ügyét diadalmasan látva, intézkedhetünk holnap, holnapután, a dolgok fogják mutatni, előre megkötni magunkat nem lehet.»

375A ki ismeri Bezerédj tiszta lelkét s olvassa e szavakat, melyek az 1848/49. évi események egyszerű s megdönthetlen magyarázatát adják, az előtt kell, hogy szabadságharczunk szentség gyanánt álljon, melyet semminemű rágalom nem érhet.

57. PÁZMÁNDY DÉNES.

A bizalom, melylyel ez a nemes lélek a jövőbe tekintett, a csüggedők lelkében új reményeket fakasztott. Nem is mint képviselő, hanem mint mély meggyőződésű apostol szól itt Bezerédj s szavai nyomán bizalom, remény, lelkesedés fakadt. Az elnökség kérdése egyszerű előtte: Pázmándy lemondott, tehát a 376lemondást el kell fogadni. Minthogy továbbá az elnökválasztásnál sokkal fontosabb teendői vannak az országgyűlésnek, meg kell bízni a kormányt, hogy egyik alelnököt sürgősen rendelje Debreczenbe. Az országgyűlés legfontosabb feladata szerinte kimondani, hogy «azon testület, mely Pestet elhagyja, kötelességét teljesítve Debreczenbe jött és üléseit folytatja».

Az 1849 január 13-iki ülésen került tárgyalás alá annak az országos bizottságnak a jelentése, a mely még deczember 13-án megbizatást nyert, hogy a császári seregek főparancsnokával a magyar nemzet czéljait közölje. Minthogy a császári főparancsnok a magyar országgyűlés törvényességét határozottan megtagadta s feltétlen meghódolást követelt a nemzettől, az országgyűlés egyik része a további tárgyalások megszakítását s a fegyveres döntést követelte. Ezzel szemben Bezerédj azon felfogást képviselte, hogy a fegyvert ugyan nem kell letenni, de a békés tárgyalásokat is folytatni kell. «Nekünk most nem marad egyéb hátra – így szólott – mint az igaz ügynek harczát folytatni, mert a harcz, melyet valaki nem igaz ügynek érdekében folytat, azt gondolom, a legnagyobb szerencsétlenség, de mi védelmezzük az 1848-iki törvényt, melyet a nemzet hozott, a király megerősített s életbe is léptetett. Mi tehát az önvédelemnek terén állunk és bármiképen irtózunk a keresztény ember vérét ontani, az önvédelem szent kötelessége int arra, hogy ellenségünket meg akarjuk semmisíteni.» A vérontásért Bezerédj szerint kizárólag a császári főparancsnokot illeti a felelősség, mert «ki azon nehéz szavakat, a feltétlen megadást követelte, érezte és tudta maga is, hogy ez békére nem vezehet s éppen azt akarja, hogy a harcz folyjék. A ki békét akar, azt ily módon lehetetlenné teszi».

Nem tartja észszerűnek, hogy a deczember 13-iki végzés megváltoztassék, s a tárgyalás czéljából kiküldött országos bizottság munkássága megszakíttassék. Hivatkozik az Amerikai Egyesült Államok példájára, a mely «elkeseredett harczot vívott az őt zsarnokilag tapodó Britannia ellen, de mikor a harcz 377legvéresebben folyt, akkor is voltak Amerikának mindig követei, kik minden körülményre vigyáztak, hogy, ha lehet, békét eszközölhessenek». A béke lehetőségét nem szabad szerinte kizárni, mert a béke a czél s a harcz csupán eszköz, a mely sokkal lelkesebben folyik, ha a béke lehetősége fennmarad. A kiküldött országos bizottság ügyében tehát Bezerédj azt indítványozza, hogy «kísértsen meg tovább is mindent, mit a nemzet becsületének, jólétének és szabadságának alapján megkísérthet».

Bezerédj józan felszólalása nem talált visszhangra, a harczi láz túlságosan elhatalmasodott s Madarász László a január 18-iki ülésen olyan kiáltványt terjesztett a képviselők elé, a mely erősen forradalmi szellemű volt. Bezerédj erélyesen óvást emelt ellene s kifogásolta modorát, a mely nem illő a törvényhozó testülethez. Ugyancsak Madarász László túlzó szelleme ellen foglalt állást Bezerédj a február 3-iki ülésen is, a midőn nem volt hajlandó azon indítványát elfogadni, hogy egy bizottság ügyeljen fel a Közlöny politikai magatartására. Bezerédj ez indítványban a czenzúra legsújtóbb nemét látja s az országgyűlés nem is fogadta el. Hasonlóan ellenezte Madarász Lászlónak a politikai bíróságok szervezésére vonatkozó indítványát s a politikai vétségeket a megyei hatóságok hatáskörébe kívánta utaltatni.

A rögtönítélő bíróságok felállítása tárgyában a február 8-iki ülésen azon felfogást képviselte, hogy az országgyűlési tanácskozásra szabott formát meg kell tartani s törvényjavaslatokat nem szabad előterjesztésük után azonnal tárgyalni. Felszólalásának annyi eredménye mégis volt, hogy a törvényjavaslat tárgyalását egy nappal elhalasztották.

Ugyanazon ülésen tárgyalás alá került Madarász József indítványa a meg nem jelent képviselők ügyében. Bezerédj ez indítványt károsnak tartotta s ellenezte tárgyalását. Okfejtése igen világos volt: ha elfogadják az indítványt, a távollévő képviselőket kizárják körükből; ha pedig elvetik, akkor a távollevők nem igyekeznek hozzájuk csatlakozni. Ismételt felszólalásában előadja, 378hogy «van abban valami önelégülés, ha azt mondhatjuk a haza előtt, hogy mi itt vagyunk és ki itt nincs, az nem oly derék ember, mint mi»; de ez elégtétellel szemben nem akar magasabb érdekeket feláldozni, a melyeket a távollévő képviselők elítélése kétségtelenül kedvezőtlenül befolyásolna. Kifogásolja az országgyűlési tárgyalásoknak olyan térre tévedését, a melynek vitán felül kell állani, mert «vannak olyan tárgyak, melyek discussió tárgyává tétetvén, erejüket vesztik». Bezerédj felfogása szerint «a lelkiismeret és kötelességérzetnek kell lenni azon hatalomnak, mi a képviselőt ide hozza, és ne higyjük, hogy a kikre azon nagy erő nem hatott, azokat egy kis határozatocskája a háznak ide fogja hozni».

Bezerédj szónoklata diadalt aratott, mert az országgyűlés elhalasztotta az indítvány tárgyalását.

A rögtönítélő bíróságok tárgyalása közben február 9-én Bezerédj megújítja kedvencz eszméjét, t. i. a bíróság választását. Szerinte nem volna egyébre szükség, mint «hogy a törvényhatóságok, melyek úgyis magukválasztotta bírák által gyakorolták a statáriális bíróságot, ezen bírói hatalmat ilyen utasítás szerint gyakorolják, mint a javaslatban foglalva van». Azon indítványt terjeszti tehát elő, hogy a «törvényhatóságok válaszszák a bíróságokat, a honvédelmi bizottság adja nekik az eljárás iránti utasítást». Indítványa nem talált visszhangra s még régi pályatársa Palóczy is ellene szólott.

Bezerédjt politikai józansága nem hagyta cserben akkor sem, mikor másokat a bosszúállás vezet. A február 26-iki ülésen ellene szól Madarász László indítványának, hogy az eszéki tisztek mindaddig becsteleneknek tartassanak, míg a hadi törvényszék előtt ártatlanságukat be nem bizonyítják. Bezerédj csupán azt hajlandó elfogadni, hogy az eszéki sereg tisztjei hadi törvényszék elé állíttassanak s a kik ártatlanságukat be nem bizonyítanák, azok becsteleneknek tekintessenek.

A távolmaradt képviselők ügyében beadott indítványt február 27-én vette elő újból a képviselőház s ez alkalommal Bezerédj 379már nem ellenezte tárgyalását, csupán az indítvány túlságos szigora ellen volt kifogása. Nem tartotta t. i. sem jogszerűnek, sem czélszerűnek, hogy a meg nem jelentek egyszerűen töröltessenek a képviselők sorából, mert «valakit meghallgatatlanul teljesen elítélni nem lehet a nélkül, hogy veszedelembe ne esnénk, mikép oly egyéneket is törölnénk ki, bélyegeznénk meg s magunkat részvétüktől megfosztván, ellenségünkké tennénk, kik erre elég okot nem adtak». Az új képviselőválasztást nem rendelné el egyszerűen, mert nem érintkezhetnek az ország minden részével s nem ismerik a helyi viszonyokat. Czélszerűnek tartaná ezért, ha olyan módot választanának, a mely minden tekintetben megfelelő, t. i. hogy «sem ártatlanul valaki ne sujtassék, sem a háznak jogai fel ne áldoztassanak s mindamellett az ország képviselősége csorbát ne szenvedjen». Ez alapon a meg nem jelent képviselők ügyében azt indítványozza, hogy választókerületüknek adjanak szabadságot, ha jónak látják, új követeket választhatni. Nem kíván feltétlen parancsot adni a 380választásra, mert nem lehet tudni, hogy «egyik vagy másik követet nem felülmúlhatlan akadályok gátolták-e a megjelenhetésben». Ezt csupán választókerületeik ítélhetik meg s ezek ítélete alapján történhetik igazságosan a választás. A meghallgatás nélküli ítélkezés már azért is rossz, mert ilyen politikával nem fog a képviselők száma szaporodni, ellenségeket szereznek maguknak s az ellenségnek is módot nyújtanak, hogy nekik ártson.

58. MADARÁSZ JÓZSEF.

A február 28-iki ülésen újból felszólalt ez ügyben s Tóth Lőrincz módosítását pártolta, mely a képviselők sorából leendő törlés s a választás egyszerű elrendelése helyett indokolt esetben új választásra kívánt a választókerületnek felhatalmazást adni. Bezerédj pártoló felszólalását azzal indokolja, hogy a javasolt mód felel meg legjobban a képviselőház tekintélyének, mert ha egyszerűen elrendelné a választást s rendelete a hadiviszonyok miatt nem volna végrehajtható, ez nagyon rossz hatást gyakorolna. A képviselőház az indítványt az eredeti radikális alakban fogadta el s Palóczy felszólalására csupán annyiban módosította, hogy a törlést elejtette s a képviselői állásról való lemondást vette fel helyére.

E határozat végrehajtása után lehetetlen volt azon képviselőknek részt venni a törvényhozás munkájában, a kik nem követték a kormányt Debreczenbe. Minthogy pedig ezek a képviselőház konzervativ elemeiből kerültek ki, kizárásukkal a debreczeni képviselőház politikai színezete meg volt állapítva. Ez okból sürgette Kossuth márczius 25-iki nagy beszédében a határozat betartását s Bezerédj indítványára a képviselők ünnepélyesen megfogadták azt.

Az április 2-iki ülésen Bezerédj azon indítvány ellen szólalt fel, mely a törvényhozó testületet támadó lapok ellen sajtópert követelt. Bezerédj ezt nem tartotta a képviselőház méltóságával összeegyeztethetőnek, a melynek «alapja önérzésünk, becsületünk, hazaszeretetünk, önfeláldozásunk mindenre, még a tevékenységre nézve is, mi az önmegtagadásnak nem legkönnyebb neme s ha van igazság a hazában, meg nem fogja tagadni, hogy a képviselőház 381a haza megmentését, a haza javát minden áron, minden személyes tekinteten felül kívánja s azt, a mennyiben lehetséges volt, eszközölte is».

59. BEZERÉDJ INDÍTVÁNYA A HÁZSZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

A rögtönítélő bíróságok működése tárgyában az országgyűlés elé terjesztett módosító kormányjavaslat ellen, mely a bíróságok szervezése előtti eseteket kivétel nélkül ez előtt kívánta tárgyaltatni, Bezerédj a május 3-iki ülésen állást foglalt s igyekezett mérsékeltebb állásfoglalásra bírni a már akkor szélső irányba induló törvényhozást. A rögtönítélő bíróságok czélja a fenyegető veszedelmek gyors elhárítása, de «3–4 hónap előtt elkövetett bűntett» nem lehet a közbátorságra oly veszedelmes, hogy az ellen az államhatalomnak a rögtönítélő bíróság fegyverével kelljen élnie. Valamint az inculpata tutela elve is csupán az esetben jogosítja fel a megtámadottat a 382támadó elpusztítására, ha más módon nem védekezhetik ellene, úgy az államhatalom is csupán azon esetben vonhatja ki a rendes bíróság jogköréből a bűntettet, ha «más módja nincs annak veszedelme ellen óvni a közbátorságot». Az elrettentés tervét nem helyesli, mert a büntetés czélja nem az elrettentés s elvégre az elrettentés czéljaira nem szükséges a régibb bűnösöket is rendkívüli szigorral büntetni. Egyszóval azon vezérelvet állítja fel és védelmezi meg, hogy ne szigorítsák a törvényt s maradjanak a honvédelmi bizottmány álláspontja mellett. Álláspontját Mészáros Lázár is osztotta, de a túlzók zaja elnyomta a mérsékeltek józan szavát s a törvényt megszigorították.

Az 1849. évi költségvetés tárgyalása kapcsán a május 24-iki ülésen Bezerédj ismét felveti a progressziv adó eszméjét s bőségesen megokolja azt. A képviselőház és a kormány egyaránt a demokratikus elvet fogadták el alapul s minthogy Bezerédj a demokratikus irányt adóprogresszivitás nélkül ne mtudja elképzelni, az adóprogresszivitás elvét sem a kormány, sem a törvényhozás nem ignorálhatják többé, hanem múlhatlanul életbe kell léptetniök. A polgári társaság csupán az esetben lehet szilárd, ha «a magát nyomva érző szegényebb osztály a polgári institutiókban oltalmat talál». Ennek egyik főtényezőéül a progressziv adót tekinti, melynél fogva «kiki értékének azon mértékében járuljon a status szükségeinek fedezéséhez, minél többet bír s minél nagyobb jövedelmet élvez, annál nagyobb arányban segítse a status terheit viselni». Már az élet mutatja, hogy annak tehetsége, ki 1000 frt jövedelemmel bír s annak, ki milliót vesz be évenként, nem oly arányban áll, mint 1:1000, hanem ha az, ki 1000 frt jövedelemmel bír, jövedelmének század részét adja oda, akkor múlhatlanul szükséges, hogy ki millióval bír, sokkal többet adózzék jövedelmének százától.

A törvényhozás egyik legfőbb czélja továbbá Bezerédj szerint, hogy a nép sorsát javítsa s e czélra kitünő eszköz a progressziv adó, mert ez a szegény ember vagyonát növeli. Azt javasolja tehát, hogy az adókulcsot a kis jövedelmeknél szállítsák 383le, a nagy jövedelmeknél pedig emeljék s azzal zárja be beszédét, «mikép a bevallott demokratiai irány szoros és múlhatlan következményének tartja, hogy az adóprogresszivitás elvét a szegény nép javára s emelésére már most alkalmazzák».

Az indítvány indokolása kitünő volt s a kormány is kénytelen volt igazságát elismerni, csupán időszerűségét vonta kétségbe. Bezerédj megnyugodott a kormány nyilatkozatában s minthogy indítványát a törvényhozás állásfoglalása miatt nem látta megvalósíthatónak, lemondott annak tárgyalásáról.

Helytelenítette a házadó azon intézkedését, mely a szobaszám szerinti adózást mondotta ki. Bezerédj véleménye szerint ez «világosan a palotáknak kedvez, a viskókat pedig terheli». Azt javasolta azért, hogy az épületek négyszögölei vétessenek a házadó alapjául, javaslatát azonban nem fogadták el.

A jövedelemadó tárgyalásánál a haszonbérlőket vette védelmébe, a kiknek megadóztatását túlságosan súlyosnak tartotta. E terhes megadóztatás eredménye Bezerédj szerint az lenne, hogy a Magyarországon divatos haszonbéres rendszert veszedelem fenyegetné. Aztán ki is játszható, mert a haszonbérest egyszerűen gazdatisztként fogják szerepeltetni s akkor kikerülik a terhes adót. Ez indokok alapján azt javasolta, hogy a haszonbérlők jövedelmi adóját egyéb kategóriákkal azonosan állapítsák meg.

Bezerédj 1848/49. évi országgyűlési szerepléséből megállapíthatjuk, hogy az országos nagy kérdésekben is épen úgy megállotta a helyét, mint az előző országgyűlések reformtárgyalásaiban. A szónoklatban magával ragadta a lelkesedés, a cselekvésben azonban a megfontolás vezette. Országgyűlési beszédeiben szíve is megnyilatkozott, elhatározásait azonban esze irányította. Forradalmi korszakban, a hol a szenvedélyek lesznek úrrá a lelkeken, Bezerédj politikája nem érvényesülhetett, s mégis e politika volt az, mely miatt az abszolutizmus gyászos korszakában annyi szenvedést kellett elviselnie s a halálos ítélet borzalmai is lelkére nehezedtek.

***

384Az 1849-iki tragédiából Bezerédj kivette a maga szenvedő részét. November 8-án vonult be a gyászos emlékű Újépületbe s hogy nem sokáig maradt ott, hitvese önfeláldozó, minden összeköttetését megmozgató utánjárásának köszönhette. Még aznap este 9 1/2 órakor sikerült sorsáról feleségét levélileg értesíteni: «Az Isten malasztja, áldása légyen velünk és enyhítse e súlyos órákat. Bíztunk kegyelmében, segedelmében, melyet már sok apróbb részletekben is tapasztaltunk,» írja első levelében.

Elmondja, hogy már a profosznál nagy meglepetés érte. Bartallal jött össze. El lehet gondolni a viszontlátás örömét. A hogy nevezik, éppen recreatio óra volt. Több ismerőssel találkozott. Bartallal ugyanazon szoba-társaságba jutott. Két szobában tizen voltak, köztük Gaál Miklós is. Jó emberek mind, de semmit sem tudnak, a miből tájékozódhatnék. Felesége minden nap fog kapni tőle levelet s ezen az úton írjon ő is.

Ettől kezdve elég sűrűen leveleznek. Naponta kétszer, háromszor is. Az apró papirszeletkékre írt leveleket egy Léni nevű asszony hordta ki, a ki úgy látszik, bent lakott az Ujépületben s talán valamelyik őrnek a felesége lehetett. Később, 13-ától korlátozzák az üzenetváltást. Hogy feltünő ne legyen a dolog, Bezerédj, Flórián* nevű inasukat a sürgősebb közleményekkel 5 1/2 órára a promenándnak Léni által kijelölendő helyére rendeli. Ha ezenkívül is akar Bezerédjné másnapra nem maradható értesítést, azt Léninek Budán lakó apjához küldje Flóriánnal, a kit Léni fog oda elvezetni. Ezenkívül délután 1 1/2 órakor Flórián is hozhat valamit, például tiszta csizmát, ha mást nem, de azt ne Lénivel, hanem ordonáncz által küldje be. Az ordonáncz aztán vihet szóbeli választ. Tán, ha szépen kéri, Flóriánt is beeresztik. Az lenne persze a legjobb, ha ennek állandó 385engedelmet tudna Etelka kieszközölni, de csak úgy, hogy nagyobbak árán ne kelljen megvásárolni.

Az egész neve Hoffmann Flórián volt. Csehországi asztalos fia, ki Magyarországba jött földet keresni. Bezerédj az országúton találta egy kétkerekű kordéban, megszánta és Hidján letelepítette. Flórián aztán az egész szabadságharcz alatt hűséges szolgája volt Bezerédjnek, elkísérte mindenfelé, Aradra, Világosra is s nagyot segített rajta, mikor az Ujépületben volt, mert a cseh katonákkal anyanyelvükön tudott beszélni. – Bezerédj Pál úr szíves közlése.

60. A PESTI ÚJÉPÜLET.

Ezen az utakon-módokon aztán állandó összeköttetésben állanak egymással s szövögetik a terveket a szabadulásra, vagy fogoly-helyzetük javítására. Bezerédjék egyébként sem panaszkodhattak, hogy rosszul bántak volna velük. 11-ikéig a «Pavillon V W 15» alatt raboskodtak, a honnan aztán a 12. számú szobába helyezték át őket, a hol «szoknak szobatársaik közt szűk helyükbe», melyet a feleségétől «kért asztal és spanyolfal holnap már fog ékesíteni». Itt öten, később hatan laktak együtt. Hogy kik, biztosan nem tudhatjuk. Bezerédj Bartalon és Gaálon kívül még Lévayt, Hunkárt, később Fördős István tolnamegyei alispánt említi leveleiben. A fogságban együtt levők közösen élelmezték magukat. Lénivel hordatták be az ételt. De Bezerédjné is mindennap küldött ebédet (a kit ezért kis mamának neveztek a foglyok) s kérésükre már előtte való napon tudatta a másnapi menűt, hogy ahhoz alkalmazzák a közös ebéd rendelését. Irja is Bezerédj (nov. 11), hogy «a jó ellátás miatt irigység tárgyai. Egészségedet itták társaink, kik részesülnek a sok jóban.» Majd hogy: «köszöni társaival a jó ebédet». A kávéjukat 386is közösen főzték. Ebben Bartal volt a mester, ki Bezerédjt mindjárt az első nap – kávéra invitálta. Bezerédj dicséri is, hogy a kávéjuk milyen jó. Hunkár meg olyan remek teákat főzött, hogy másnap Bartal is, Bezerédj is panaszkodnak a kis cédulákon, hogy nem tudtak aludni tőle. Pedig Bezerédj előbb eldicsekedett, hogy «az ágya milyen jó, az egész éjjelt pompásan átaluszsza, mintha csak el volna fáradva».

Reggel 6 órakor keltek. Ő amúgy is szeretett korán kelni, de most az volt az oka, hogy börtönük ajtaját 7 órakor nyitották, igyekeztek tehát a reggeli egy órai sétaidőt felhasználni. A mozgás nélkül való zárt életet sínylették amúgy is a legjobban. Így november 16-án azt írja: «A szabad levegő, mozgás hiánya soknál érezteti magát. Ha Terzy (Pest város kapitánya) Nedelkovichnál ki tudná vinni, hogy például mindennap néhány órát a nagy udvaron sétálhassunk, igen jó volna. Vasárnap óta nem engedtek az udvarra.»

A szomorú falak közt így morzsolgatták az egyhangú napokat, a melyek kivált Bartal kedélyére a legleverőbben hatottak. Belebetegedett. Bezerédj már 12-én reggel sürgeti, hogy Havas (az orvos) bátyja által sollicitálja, hogy bejöhessen, vagy Gerliczy Machio által, de ne Etelka nevében: «Ne gondolják, hogy neked is kérést teljesítettek!»

Ő bámulatos energiával tűri szomorú helyzetét. A tiszta, nyugodt lelkiismeret megaczélozza lelkét s nem annyira magáért, mint felesége sorsa miatt aggódik. Félti, hogy az érte való sok fáradozás megőrli erejét, gyenge egészségét. november 10-én így kezdi levelét: «Vasárnap reggel. Isten áldjon édes Etelkám és derítse lelkedet a templomban, emlékezz meg rólunk is, mert itt, gondolod, nem eresztenek bennünket isteni szolgálatra» – majd hosszasan kéri, könyörög neki, hogy tegye meg már csak ő érte is, a kit majd úgyis – ápolnia kell, hogy kímélje magát s ne futkározzon olyan sokat az ügyükben. Machióra nézve Sztankovánszkyval tegyen próbát. Mutattassa be Gerliczyék által néki magát. Ha könnyen megy, eszközöljön 387ki a bejövetelre engedelmet. De ne erőltesse a dolgot. 11-én újra kéri levelében, legyenek béketűrők, ha nem is sikerült a bejöveteli engedelmet kieszközölni. Ha Machio nem engedi meg most a találkozást, testvére ne várjon, nézze meg inkább Hidján a jószágot s talán visszajövet láthatják egymást.

61. BEZERÉDJ LEVELE AZ ÚJÉPÜLETBŐL.

Sokat aggódik Sztankovánszky sorsán is, szívéből sajnálja. Szemrehányást is tesz magának. (Ő forszírozta a főispánságát.) Reméli, a vallatáskor nyilatkozhat mellette, úgy, a hogy kell.

11-én Bartal azt írja Bezerédjnének, hogy «Hegyesy (a tolnamegyei volt főjegyző) testvére, Strada felesége informálhatná az urát, hogy Pista ügyét ne engedje át Kossalkónak, ámbár az is úgy szólott róla, mint optimistáról és idealistáról». Bezerédj maga is sürgeti, hogy «Hegyesynél jó lesz működni 388és Kossalkónál is. Bombellesnek ő tesz fel leveleket. Mondják, hogy Susanni, adjutánsa Haynaunak is sokat tehetne, ha ahhoz volna út. 12-én reggel még jobbnak gondolja a Bombellesnek szóló levelet egy-két nap múlva, ha előbb Terzyvel beszél, de ugyanazon nap délben már sürgeti feleségét, hogy írjon Bombellesnek, kinek Etelka atyja és szólott. Ő kedélyére nézve teljesen nyugodt. Csak azt szeretné, ha kihallgatása idejét és a pontokat előre tudhatná.

Bezerédjné sok utánjárásának aztán sikerült is annyit kivinni, hogy egyelőre legalább Flóriánnak megengedték a bejárását. Egy szombaton délben írt levelében írja is Bezerédj: «Nem hiszed, mennyire örültünk Flóriánnak. Már nem is reméltük. Küldjük vele a reggeli levelet, a melyet Léni nem vihetett ki. Lénit Flórián ne is várja, csak pont 12 órakor legyen itt s ha lehet jöjjön be, ha nem, küldje be az ételt ordonancz által, de a levelet csak maga hozza és óvatosan.»

Flórián aztán szorgalmasan látogatta a foglyokat. Az ebéden kívül mindig volt egy-egy nadrág, vagy csizma bevinni valója – természetesen levél-melléklettel. Mert Bezerédj mindúntalan kért valamit: nádszéket, pakfon evőeszközt, puhafa asztalt, ostáblát, kártyát, papirt, zsineget, egy új hamuszürke slafrokot. Ez utóbbi kérése azért érdekes, mert megírja testi magasságát is, a mely 5˝ 3´. Ezzel meg vannak czáfolva egyes kortársai, a kik szóval és írásban azt állítják, hogy Bezerédj alacsony, sőt törpe kis alak volt. Ez adat szerint középtermetű embernek kell őt tartanunk.

Hogy Bezerédj ilyen nagy lelkierőt tanusít fogságában, optimizmusra hajló világfelfogásán kívül önfeláldozó feleségének is köszönheti, ki állandó jó híreivel folyton táplálja, éleszti lelkében a remény örökégő mécsesét. A mélyérzésű Bezerédj sokszor ellágyul leveleiben felesége szívbeli jóságán, annak sok utánjárásán, érte való bátor, férfilelket megszégyenítő küzdésén. Írja is november 13-án, hogy rég nem hatott úgy valami szívére, mint Etelka Flórián által küldött két levele. «Egész új epochát 389kezdenek bennem e két leveled. Emlékszem 1836-ban, midőn Máli Wilderspinrül írt, egyszer azt feleltem neki, hogy büszke vagyok – benne s méltán mondtam azt és most mondom te néked édes Etelkám, hogy büszke vagyok – tebenned, mindkétszer a büszkeséget igazán nemes értelemben érezvén. Leveleid mennyei balzsamot csepegtettek lelkembe, még nyugodtabb, Istennek inkább megadott és mindenre kész lélekkel nézek jövőnknek eleibe. Ily jókat és kincseket senki tőlünk el nem vehet.»

S Bezerédj a börtönben is megmarad a mások sorsával inkább törődő jóságos embernek. November 15-én azt írja, hogy egy simontornyai pékkel jött össze, ki honvédtiszt volt. Viselhetne a ruháiból. Küldené be ezért felesége azt az öreg kék félköpönyeget, mely az úton most is velük volt s mást, amit alkalmasnak talál.

Lelke a magány, az elmélyedés óráiban sokat foglalkozik a múlttal is s el-eltöpreng a várható jövőn. De a kettő közötti mély szakadékot a reménység, az Istenbe vetett hit aranyhídjával köti össze.

1849 november 16-án írja: «Talán te is gondolsz most épen reám, édes Etelkám és mi mennyei Atyánknál találkoznak lelkeink édes halottainkkal. Meg fogsz emlékezni szintén a holnapi naprul. Ők odafenn tudják, miért rendeli mind ezt Isten így és az ő békéjében nézik a talán hamarább, mint gondolnánk, harmóniában feloszlani fogó nyugtalanságainkat…»

Nem is tud egy perczre se csüggedni s nemcsak az ő hívő, bizakodó, de a Bartal levert, csüggeteg lelkét is felvillanyozza Etelka kivívott sikere, hogy végre ki tudta eszközölni meglátogatásukat. Ez a boldog viszontlátás valószínűleg november 15-én volt s feleségével bent járt Pál testvére is. Bezerédj azt írja szerdán esti, kelet nélküli levelében: «Jó éjszakát édeseim. Jót tett Isten ma velünk, hogy összejönni engedett, igen kedves vigasztaló s jó volt. Alig mentek el, más öröm is érkezett, az t. i., hogy Kárász főispánt szabadon bocsájtották, mi Imrénkre 390nézve teljesen megnyugtatott. Mind a kettőnek körülményeit összehasonlítva, alig lehet félnünk, hogy legfeljebb némi inquisitiós áristomon kívül más baja legyen és tán már az sem, miután Windischgrätztül már megfordult dolga, így azt hiszem, semmi oka sincs sietni a magajelentéssel.»

November 19-ikénél később kelt levelet aztán a börtönről nem találunk Bezerédj írásai között. Vagy szigorították helyzetüket, vagy, a mi még bizonyosabb, akkorra már volt hatása Bezerédjné sok utánjárásának. Többször találkozhattak, így nem volt szükség gyakori levélváltásra.

Bezerédj ugyanis még november 16-án megírta feleségének, hogy «jó volna elmenni egyszer már Terzyhez, hogy ő mit mível és mit tud? S orvosi bizonyítványt Havas is ad, reményli és Tormay is a fogság helyére nézve hasznosat.»

Ezek a bizonyítványok a Bezerédjné által Haynauhoz intézett folyamodáshoz kellettek, a melyet valószínűleg ő maga személyesen adott át, bár Bartal még 12-én írt levelében is lebeszélni igyekszik Bezerédjnét, hogy Haynauhoz menjen, mert ez nagyon felizgatná. 16-án este kelt levelében Bezerédj figyelmezteti a feleségét, hogy Bartalt «annak érdekében ne kösse össze vele. Ne vegyék mintegy hasonmásának.» Kéri továbbá, hogy magát le ne alacsonyítsa sehol, gondolja meg, hogy az neki bárminél is keserűbb volna: «Hiszen okos madame vagy, úgy is fogod intézni – lépéseidet!»

Helyesli ő is, Bartal is, hogy Ürményinek is szóljon Pál bácsi (Nagy Pál) és Pali testvérje is. S megírta azt is, hogy ha Terzy nem jöhet be, jó volna, ha részére bizonyságlevelet állítana ki, melyben talán mondhatná, hogy többeken segített, vagy iparkodott segíteni. Havas is tán valami hasonlót írhatna.

Levelét így fejezi be… «Ne aggódjál, egészségünk, kedvünk, lelkierőnk bírja, csak a te képedet láthassam lelkemben a szeretet mosolygásával előttem, mitül se félek…»

Bezerédjné meg is szerezte a bizonyítványokat. Lippay Gáspár és Havas Ignácz egyetemi tanárok igazolták, hogy Bezerédjnek 391szembaja miatt szabad levegőn kell tartózkodnia, mert egyébként elveszti szeme világát. Ennek alapján aztán Bezerédjné folyamodványt nyújtott be Haynauhoz (a fennmaradt fogalmazvány belseje Bezerédj kézírása, a czím pedig Bartalé), a melyben kéri, hogy férje, betegségére való tekintetből a további fejleményeket szabadlábon várhassa meg. Folyamodványát politikai okokkal is indokolta. Férje nem volt jelen az 1847/48-iki országgyűlésen, azután sem vállalt semmi hivatalt, nem vett részt semmi functióban, működése egyébként is sikertelen volt, mert az volt róla az általános vélemény, hogy politikailag már túlélte magát. Hivatkozott rá, hogy Kempen altábornagy is szabadlábon hagyta s hogy férje felhasználva képviselői állását, sok emberen segített. Tanuságot tehetnek erről Havas József volt helytartótanácsi tanácsos és Terzy városkapitány.

62. BEZERÉDJNÉ FOLYAMODVÁNYA HAYNAUHOZ.

392A beadott folyamodásnak aztán meg is lett az eredménye. A Nedelkovich törzshadbíró által 1849 deczember 1-én aláírt haditörvényszéki végzés megengedi, hogy «a felségárulás vádja alatt álló Bezerédj István szabadlábon védekezhessék. Pestről azonban nem szabad távoznia.»

Bezerédj így kiszabadult az Újépületből s egy pár hónapig csak annyit tudhatunk róla, hogy Etelkájával együtt Pesten éldegélt, a Zöldkert-utczai 481. sz. házban. Ezért nincsenek tőle levelek. Feleségének azonban 1850 május elején Hidjára kellett utaznia, a mikor aztán ismét megtudhatunk leveleikből egyes érdekesebb részleteket.

Bezerédj a kiszabadulása utáni időt olvasással, látogatásokkal és irogatással töltötte el. Május 2-án azt írja, hogy elkezdte «Nagy Pált». 3-án még este is «Nagy Pálozott» s a következő napokon is, míg végre 8-án azt jelenti, hogy «Nagy Pált» elvégezte. Arról a magvas, tartalmas politikai tanulmányról van szó, a mely «Nagy Pál» czímmel Csengeri Antal Magyar Szónokok és Statusférfiak (Politikai jellemrajzok) czímű könyvében 1851-ben névtelenül jelent meg. Igaz, hű jellemzése ez a régebben egyik legnépszerűbb magar politikusnak. Nemesszívű védőirat az ok nélkül népszerűséget vesztett, sokszor meggyanusított hazafi mellett, a kinek «elvei, becsületes szándékai sohasem változtak, csak a világ zökkent mellette egy kicsit – előbbre!» Bezerédjnél Nagy Pált senki jobban nem ismerhette, rokona, gyermekkorától való ismerője, belső barátja volt s a reá való visszaemlékezés nagyon is odaillett Bezerédjnek mostani hangulatához, a ki a nagy földrengés közepette keserűen érezhette, hogy nem a világ, de még egy kis ország sorsának intézéséhez sem elég csak az úgynevezett – becsületes jó szándék…

Különösen nagy hatással van reá felesége távolléte. Már az elválás első napján (május 2-án) így sóhajt fel levelében: «Hála Isten egy napnak vége. Bizony kínos, igen kínos elválva lenni tőled.» S szinte áradozva ad kifejezést érzelmeinek, hogy mint 393kíséri lélekben minden lépését, mint látja alakját, lesi minden érzését, arckifejezését…

Bezerédj nagy lelki izgatottságát azonban megmagyarázza nemcsak felesége betegeskedése s Havas titkolódzása, «a kiből harapófogóval sem lehet kihúzni a szót», de különösen május harmadiki levelének eme pontja «Erklärungomat írtam le…»

63. HADITÖRVÉNYSZÉKI VÉGZÉS BEZERÉDJ SZABADLÁBRAHELYEZÉSÉRŐL.

Bezerédjnek a katonai bírósághoz benyújtott védekezése ez, a mely kiválóan érdekes okmány s megérdemli a figyelmet nemcsak alakjánál, de tartalmánál fogva is.

394Védelmi nyilatkozatában nem csupán saját ügyére, hanem az 1848/49. évi eseményekre is kiterjeszkedett. E nyilatkozat szerint az 1848/49. évi országgyűlés magatartását az magyarázza, hogy az 1847/48. évi országgyűlés határozatai elsietettek voltak s «jótékony kifejlődésükre nem volt elegendő idő és tér». Az országgyűlés már olyan állapotokat talált, a melyeken nem tudott segíteni s ennek következtében az alkotmány összeomlott. Bezerédj nem vett részt az 1847/48. évi országgyűlésen s munkája utóbb is távol tartotta a politikai szerepléstől, nem érvényesítette tehát a békés kialakulást czélzó befolyását. Az 1848/49. évi országgyűlés befejezett dolgokkal állott szemben s egyelőre jobbat nem tehetett, mint a felelős kormány működését jóindulatú figyelemmel kísérte. A mikor azonban a kormány ingadozni kezdett, Bezerédj és elvtársai azon voltak, hogy az alkotmányos államhatalom fennmaradjon. E törekvésüket meghiusította a kormány lemondása s a népszerűség birtokában volt pénzügyminiszter magához ragadta az államhatalmat. Az uralkodó képviselője elhagyta az országot s a képviselőknek nem maradt másválasztásuk, mint vagy az anarchiának átengedni a teret, vagy belenyugodni abba, hogy a más czélra választott honvédelmi bizottmány vegye át ideiglenesen a kormányt. Mindez nem terv szerint történt, hanem a pillanatok kényszerítő hatása alatt s fenyegető veszedelmek közepette. A képviselők kötelességszerűen helyükön maradtak s alkalmat kerestek az alkotmányos állapotra való visszatérésre, a mi sok önmegtagadással járt.

Ez a törekvés nem sikerült, de ki kellett tartaniok, mert visszavonulásuk esetén a vihar nem csendesedett le, sőt borzasztóbb dolgok következtek volna. Békés szándékáról az országgyűlés a Windischgrätzhez küldött köveséggel adta tanujelét, de a békés szándékokat elnyomták az események s a mérsékeltek csupán azt tudták keresztül vinni, hogy a hadi törvényeket megbuktatták, a hadifoglyokkal jól bántak s Madarászt eltávolították a kormányból. Az állam hajóját a vihar elragadta s a rajta levők olyan irányba sodortattak, a hova nem indultak. 395Nem egy kormányt ragadott magával akarata ellenére a forradalom, mert az árnak ellenállni lehetetlen volt. Ez magyarázza az április 14-iki függetlenségi nyilatkozatot. Ez nem tervszerűen készült, hanem Kossuth meglepetésszerű műve volt, aki azt hangoztatta az országgyűlés előtt, hogy a hadsereg és a nép kívánsága s ha az országgyűlés vonakodnék, vagy csak haboznék is, a hadsereg és a nép kiáltaná ki Magyarorság különválását és függetlenségét. A tömegek felülkerekedése pedig azzal járna, hogy minden tekintély megdőlve, a birtokállomány felforgattatnék s az anarchiának mindennemű borzalma szakadna az országra. Április 14-én aztán nagy néptömeg közepette a nagytemplomban történt a függetlenségi nyilatkozat, a melyen kevés képviselő vett csupán részt. A képviselők visszalépése azonban ezután sem történhetett meg, mert ebből nagy veszedelmek származtak volan az országra s kényszerhelyzetükben ki kellett tartaniok.

Bezerédj egyénisége, elvei és czéljai az 1848/49. év eseményei közben nem tudtak érvényesülni. Szilárdan helyt állott, midőn korábbi időben vallásszabadságról, általános adókötelezettségről, haladásról s a nép sorsának javításáról volt szó, s most is bátran síkra szállott eszményeiért. A forradalomtól azonban távol állott s Kossuth mindenképen igyekezett lehetetlenné tenni befolyását a politikai alakulásra.

Ez a nyugodt s öntudatos védekezés, úgy látszik, nem érte el czélját, indokolt védekezést követeltek s Bezerédj a Közlöny hivatalos adataival támogatott pótnyilatkozatot volt kénytelen kiadni.

Ebben a nyilatkozatban többek között ezeket mondja: «Oly felirati javaslatot fogadtatott el, a mely a legloyalisabb felelet volt a trónbeszédre. Védelmébe vette a kormány törvényes alapját és formáját s határozottan szembe szállt az országgyűlés permanencziáját sürgető nyilatkozatokkal. Ellentétben Kossuthnak kormányalakító szándékával, bevárandónak tartotta a királynak kormány alakítására vonatkozó alkotmányos rendelkezését. 396A Lamberg-féle katasztrófát megelőző éjjeli ülésen elkeseredett szóvitája volt Kossuthtal és Madarászszal, ellene volt a gyűlés megtartásának s csak azért engedett, mert Kossuth népgyűlés összehívásával fenyegetett, hol többet visz ki, mint a mennyit az országgyűlésen szándékolt. Mind Kossuth lett a honvédelmi bizottmány elnöke, ő arra törekedett, hogy elejét vegye a nagyobb zavaroknak s könnyebb legyen a visszatérés az alkotmányos rendbe. Támogatta a Windischgrätzhez küldött békeküldöttséget. Az országgyűlést Pesten igyekezett visszatartani s azt éppen a békés kiegyenlítés reményében kísérte Debreczenbe. Ott a béketárgyalások folytatását sürgette. Küzdött az elszakadási törekvésekkel s buzgólkodott, hogy az akkor határozatba ment kiáltvány a békés kiegyenlítés szellemében szerkesztessék s Madarász László törekvéseivel szemben mérsékelt, a kiegyenlítési czéloknak megfelelő irányt szabjanak. Enhyíteni törekedett a szász képviselők helyzetét, védte a debreczeni városi lelkészt, ki a templomot népgyűlés tartására átengedni nem akarta. Megakadályozására, majd enyhítésére törekedett a haditörvényeknek s ellenezte az elkobzási rendszert, gátat vetni próbált a sajtó túlkapásainak. Az április 14-iki történtekkel szemben barátaival együtt nem tehetett egyebet, mint hogy annak valami, a kiegyenlítést elősegítő fordulatot adjon, hogy maga az országgyűlés vegye tárgyalás alá amaz okiratot. De indítványát nem fogadták el. Ezzel azonban megakadályozta azt, hogy úgy ezt az okiratot, valamint Kossuthnak kormányzó elnökké való proklamálását országgyűlési tárgyalás eredményének lehessen tekinteni. Ez Kossuth kizárólagos műve volt s az országgyűlés csak tehetetlen tanunak látszott mellette.»

Ezt a pótnyilatkozatot Bezerédj természetesen olyan adatokból állította össze, a melyek parlamenti működésének csupán védekezésre alkalmas mozzanataira vonatkoztak. Ez azonban teljesen érthető, mert más módon védekezni lehetetlen lett volna.

A vád aztán rajta volt, hogy az ellenkező adatok is felszínre kerüljenek. Jó ideig nyomozott s mérlegelte az iménti védekezést.

39764. HAYNAU.

398Bezerédj az egész május és június hónapot kínos bizonytalanságban tölti. Érzi maga is, hogy útja a katasztrofális végkifejlés felé vezet. Valami bús melancholia tölti el egész lényét. Halálsejtés, de mégsem félelem; nem dacz, fitogtatott elszántság, de valami csendes búsongás, majd keresztyéni megnyugvás.

Feleségét a legnagyobb gyöngédséggel halmozza el s az ez időben írott levelei néhol valóságos dithirambikus szárnyalásúak: «A bibliát hagyom el éppen: oly szép és magasztos volt mindhárom rész, sajnálom, hogy nem együtt olvastuk… A virágok hiányát sínylem szobádban, meg szeretem is, hogy te nem levén benne, – pusztát mutasson.»

«Fóri napján reggel: (Május 6.) Te édes feleségem! Édes, édes Flórim, édes, édes Málim, öleljetek össze bennünket, adjatok ugyanazon egy csókkal malasztot, üdvöt belénk…

Kertben, virágok közt kezdtem a napot, voltam templomban, hoztam virágot. Előttem állsz, bennem vagy édes Etelkám, minden perczben ölellek azon képekkel, esengek hozzád azon szózatokkal, melyek ma bizonyosan élénkebbek még, mint máskor – körülvesznek. Szóljanak azok a legszeretettebb szeretetnek szavain, lelkével hozzád én értem is!»

8-án reggel: Gyönyörű idő van. Voltam a Károlyi kertben, igen szép… «Csalogány hangol, virágillattal, a tavasz minden kiességével körülvéve, beszegve lebeg előttem képed, alakod, valód te édes Etelkám… Jó reggelt. Szívd be a tavaszi lehelletet édes lelkem! Ma tudom szép lesz a temető… Egyesüljön érzésünk, imádságunk…»

Ilyen átszellemült hangulata közben aztán megtelik a lelke az ügye jó kimenetelébe vetett tápláló reménynyel, bizakodó hittel. «Igen jó hírek vannak Magyarországra és különösen mireánk, szegényekre nézve, pedig komoly alakuak és biztosnak tartható kútfőből eredők. Vasárnap majd szóval,» írja 6-án. S mindennap várja Haynaut, mert «a visszajöttével várt kegyelmekre nézve általánosabb, erősebb lesz napról-napra a reménység». 6-án «terjedtek a bátorító hírek», az «újságok holnapra hirdetik 399megjövetelét s hogy a klasszifikáló bizottmány a jövő héten kezdi meg munkálatát». De délután mintegy szomorúan teszi hozzá: «Haynau mégsem jött meg.» Végre 8-án azt írja: «Haynau tehát ma délelőtt ágyudörgés közt megérkezett. Sok nép volt az útján. Itt-ott éljen is hallatszott…»

Bezerédj többfelé volt tudakozódni, de sorsára nézve semmit sem tudhatott meg. Teljes hat hetet kellett még eltölteni kínos várakozásban. A hadbíróság 1850 június 28-án hozta csak meg ítéletét, a mely halált szabott ki Bezerédjre. Az ítélet* indokolása az volt, hogy «a törvénytelen kormányt Debreczenbe és Szegedre kísérte, annak tanácskozásában s határozataiban forradalmi szellemben legbuzgóbban részt vett». Különösen pedig azt sorolja fel az ítélet, hogy «a forradalom rettegtetéssé fajulásának meggátlásaira többször kitüntetett törekvése daczára mégis az 1848 deczember 7-iki határozatba, mely által Ő felsége trónörökösödése bitorlásnak nyilváníttatott, beleegyezését adta; 1849 január 13-án ugyan a békeküldöttség vissza nem hivattatása, de egyszersmind a harcz folytatása mellett szólt; a vésztörvényszékek felállítására, ámbár eleinte ellenszegült, mégis szavazott; az 1849 április 13-iki conferentiákon saját vallomása szerint Kossuth függetlenségi nyilatkozat és trónvesztési indítványának indokolása végett összeállított vádakat az ausztriai dinasztia ellen helyeseknek elismerte; az elhatározott függetlenségi nyilatkozat jegyzőkönyvének az április 15-iki ülésben történt hitelesítése alkalmával észrevétele által az új alkotmányra leteendő eskü iránti indítványa által, a Kossuth által a háboru folytatására és a függetlenség megvédésére kivánt 50.000 újoncz kiállításának jóváhagyása által beleegyezését a status alkotvány 1849 április 14-én kimondott felforgatására nyilván felismertette».

Magyar Hirlap 1850. évi 221. sz.

40065. HADITÖRVÉNYSZÉKI VÉGZÉS BEZERÉDJ HALÁLBÜNTETÉSÉNEK ELENGEDÉSÉRŐL.

Bezerédj felesége azonban nem esik kétségbe a tragikus fordulaton, a melyre legalább ő, amúgy is el volt készülve, de 401újabb kérvénynyel fordult Haynauhoz, most már kegyelmet kérve halálra ítélt férje számára.* Hivatkozik rá, hogy Bezerédj a forradalomra sohasem izgatott s politikai tevékenységét mindég az irányította, hogy «a gyengéknek, elnyomottaknak segítségére legyen». Becsatolja Terzy pesti polgármester bizonyítványát is, ki tanuságot tett Bezerédj emberbaráti működéséről.

Bezerédj érdekében több oldalról is közbeléptek, úgy, hogy a hagyomány szerint Haynau czélozva Bezerédj vézna, alacsony voltára, utóbb már úgy kifakadt, hogy hát érdemes ilyen hitvány kis emberért az ő küszöbjét annyit koptatni!

Az 1850 június 28-án hozott halálos ítéletet július 5-én hirdették ki Bezerédj előtt, de már azon örvendetes hozzáadással, hogy «a halálbüntetést, továbbá a kimondott vagyon-elkobzást báró Haynau cs. és kir. táborszernagy úr ő nagyméltósága kegyelemből elengedte s hogy az otthonába való visszatérésre akadály nem forog fenn».

Ugyanekkor Bartalt is felmentették, valami 45 társával.

Bezerédj így megmenekült a haláltól, de a kimondott ítélet, – a kihirdetett kegyelem ellenére is annyiból – halálos volt, mert Bezerédj e naptól kezdve meghalt a – magyar politika számára…

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem