VIII.
VIII.
Az országgyűlési tárgyalások lassú menete megérttette a követekkel, hogy a rendszeres munkálatokhoz az úrbérin kívül nem jutnak hozzá s mégis csak «per excerpta» kell törvényeket alkotniok, a mi országszerte ellenszenves volt. Ilyen értelemben írja Bezerédj 1835 szeptember 3-án Csapónak, hogy «elállanak a többi operatumoknak rendszeres felvételétől és megegyeznek, hogy az országgyűlés az úrbérrel befejeztessék. A mi az úrbérrel össze vagyon kötve és más tárgyak is, melyekben a közjó legsürgősebben kívánja, per excerpta hozassanak egyes külön törvények még ezen az országgyűlésen». E per excerpta alkotandó törvények tárgyát Bezerédj már 1835 augusztus 25 és 28-iki leveleiben közli Csapóval. Az első helyet a nem nemesek perviselési képessége számára vitatja, melyet «a VIII. articulus elhalasztása, a mely most már bizonytalan időre terjed és sok más okok kivánnak». Aztán következnék az arányosítási per és a dézsma iránti törvény, mely «az úrbér teljes voltára és némely részbeni behozatására nézve elkerülhetetlen».
243Végül a jobbágytelkeken lakó nemesség megadóztatása kerülne sorra. Mindezeket a nép megnyugtatására tartja szükségesnek, hogy «annak odiumát engeszteljük mind arra nézve, hogy sokban várakozása nem fog beteljesedni, és bizon addig húzzuk a dolgot, míg egyszer késő talál lenni». Távolabbi tervei is vannak, nevezetesen a büntetőrendszer javítása,* tanítóképzők felállítása, népoktatás szervezése, örökösödési törvény alkotása, a melyek nagy tettvágyról tanuskodnak s Bezerédj kitartó munkabírását dicsérik.
A te humanitásodnak és az amerikai principiumoknak összhangzásában csak némi materiális törvények is már csakugyan Isten és ember előtt mellőzhetetlenebbeknek látszanak.
Ugyanilyen értelemben ír 1835 augusztus 25-én Sztankovánszkynak is, a mely alkalommal még bővebben kifejti terveit. In juridico a nemtelenek perviselési jogát, az arányosítást, a dézsmát, a végrehajtást és az örökösödési jogot kívánják törvény útján szabályozni; in criminali az állandó törvényszéket, az elfogatást, a kezességre történő szabadonbocsátást s a tárgyalás rendjét; ex litterario végül a tanítóképzést és az iskolaügy szabályozását. Különösen azonban a vármegyei adónak a nemesség által való átvállalására helyez nagy súlyt s fejtegeti életbeléptetésének különböző módozatait: «És így mintegy nagy igazságos tettet cselekedjék s a vármegyéknek adjon financziát és ezzel valódi erőt a nemzet. Ha így nem volna reménység, lehetne közelítve talán a vármegyeház és tisztség szolgálat költségeit a nemességnek, a fennálló közmunkákra bizonyos számú napi munkát és költséget a contributionalis fundusnak, ugyancsak a deperditáknak kívánatos pénzbeli megváltását, a rabtartást elvállalni. Ha azonban nem menne mégis és szóba jönne a jobbágytelkeken lakó nemesek dolga, vagy másképp a közmunka, igen jó, sőt elkerülhetetlen volna mintegy urbariumot csinálni a vármegye dolgára is. Maximumot határozni meg, melynél több munkát egy sessióra a vármegye ne vethessen és supererogálni ne lehessen. Pénzadót in domestica szinte maximumot 244kellene határozni. A reluitiót bizonyos esetben a parasztnak, minden esetben a nemesnek megengedni.» Mindezekre főleg az elv elfogadását sürgeti a vármegyében, a részletek megállapítását a körülményektől teszi függővé.
Az első per excerpta készült törvényjavaslat «a jobbágyi telkeket használó nemesek terheiről készült törvényjavaslat volt, melyet Bezerédj az 1835 október 13-iki országos ülésen elsősorban azért ellenzett, mert az adórendszerreli együttes tárgyalását tartotta czélszerűnek. Nem is látja olyan égetően szükségesnek e javaslat tárgyalását, mert «vagynak adóbeli állapotunkban több más tárgyak, melyek az orvoslást nem csak a haza közérdekében, de magának a szegény adózó népnek könnyebbségére, emelésére, javára nézve, még talán inkább is sürgősbben kívánják». Azt javasolja tehát, hogy ezen javaslat «azon adóbeli és biztossági tárgyakkal, melyeket a köztapasztalás és kívánság igen is nyilván kijelel és sürget», együtt tárgyaltassék. Tolna vármegye azonban kijelenti, hogy a mennyiben a közjövedelmek elégtelensége nyilvánvalóvá válnék s ezek magyar czélokra fordíttatnának, hajlandók «saját értékekkel is járulni a haza szükségének fedezésére, állapotjának előmozdítására». Ezt a javaslatot azonban külön nem hajlandók a tervezett módon elfogadni, mert «csak a szegény sorsát érdekelné a tehetősebb kimélésével». Ha mégis keresztülmenne a javaslat, legalább annyi módosítást sürget, hogy a már jobbágytelket bíró nemességre tegyenek kivételt s ez osztályt ne terheljék adóval.
Bezerédj ez állásfoglalása nem szabadelvű, de nem a saját lelkéből fakadt, hanem vármegyei utasításokon alapult, a melyek ismételten tiltakoztak a nemesség megadóztatása ellen. Az 1833 november 18-iki közgyűlésen is élénken tiltakozott a tolnamegyei nemesség ez elv elfogadása ellen s utasítást küldöttek Pozsonyba, melyben kijelentik, hogy «a nemesi szabadságokba és kiváltságokba ütközik, a megyénkben szakadatlanul dívó szokáshoz még és leginkább azon szegényebb atyánkfiainak, kiket a sors jobbágytelkekre 245szorított, ezeknek jövendő szerzését efféle terhekkel nehezíti és kiket e szerint kettős súly, a felkelés kötelessége és közadózás nyomja.»*
Tolna vármegye levéltára.
Halasztó indítványának elvetése után Bezerédj részt vesz a törvényjavaslat érdemleges tárgyalásában s az 1835 október 16-iki országos ülésen a jobbágytelken lakó nemességnek a katonaság élelmezési terheihez való hozzájárulása tárgyában szólal fel. A katonai élelmezést az ország legsúlyosabb bajának tartja, melyet orvosolni kell. Czáfolja azon balhiedelmet, mintha a kormány pénzügyi politikáját megzavarhatná az országgyűlés adómegtagadása, mert «az indirecte adó a kormány kezében van és a közjövedelem sok más bő kútforrásaiból valódi befolyásunk nélkül bizonyára meríthet». A kormány szempontjából sem kifogástalan a mai katonatartási rendszer, mert nehezíti a katonaság elhelyezését s kezelése is terhes. Javasolja tehát, hogy a katonatartási rendszer megváltoztatása tárgyában tegyenek lépéseket.
Ugyanezen törvényjavaslat tárgyalása alatt az 1835 október 26-iki országos ülésen nyomatékosan hangoztatja, hogy Tolna vármegye nincs a jobbágytelken lakó nemesség megadóztatása mellett, ha azonban mégis kimondják az elvet, akkor az «ne csak a helységi, hanem a pusztai birtokot is érje», azon «a pusztákban levő elhagyott jobbágyhelyek is ezen törvény alá essenek». Azt javasolja végül, hogy jobbágytelkül az vétessék, a mely 1764-ben jobbágy kezén volt.
Ez a törvényjavaslat valóságos törvénynyé lett s Bezerédj óriási jelentőséget tulajdonított elfogadásának, a mint az 1836 április 18-án Csapóhoz intézett leveléből kitűnik, a hol a következőket írja: «A tapasztalás csakhamar megmutatandja, mit nyert maga az úrbéritűl adó alá jövendő nemes és mit a vármegyék, mit az ország. Azt hiszem, hogy hatásában az angol reformbill következéseivel – bár indirecte – fog mérkőzhetni ezen 246törvény». E kijelentésből kitetszik, hogy Bezerédj lelkében nem volt a nemesek megadóztatása ellen s csupán a vármegye parancsszavának engedelmeskedett, a mikor a megadóztatás ellen nyilatkozott. Nem ez volt azonban követtársának, Jeszenszkynek a felfogása, aki 1835 október 21-én így ír Csapónak: «Meg kell vallanom, hogy nagy kérdés előttem, vajjon a jobbágytelkeken létező nemes emberek adóztatása ősi alkotmányunk szellemében igazságos-e». S ugyanígy ír 1835 deczember 13-án is: «A földesurak jövedelmét csorbítottuk, nemestársainkat adó alá hoztuk és a mit könnyítettünk ez által az adózókon, azt az új 247porták elnyelik.» Erős aggodalmai vannak ezek miatt s tövises koszorúkat emleget, a melyekben azonban nem volt része, mert a kormány aranykoszorút juttatott helyette.
79. FERDINÁND.
A következő per excerpta tárgyalt törvényjavaslat az arányosítási perről szólott s az 1835 október 22-iki országos ülésben került először megvitatás alá. Bezerédj mindjárt az első tárgyalás alkalmával felszólal s megtámadja azon tervezett intézkedést, hogy az arányosítási perben az elévülés kizárassék. Indoka az, hogy «a birtoki biztosságot és a tulajdoni igazakat tetemesen sértené és zavarná, ha minden compossessoratusban a jelen békés birtok egyszerre határnélküli kutatásoknak, kereseteknek mintegy tárgyául tüzetnék ki és sok százados, jólelkű birtok és szerzeményben a nem gyengébb tulajdon, mint mely sok más vagyonra nézve létez, mégis egyszerre eltörültetnék».
Ez elv kimondása veszélyeztetné szerinte az egész törvényjavaslat czélját, mert «mindenki tartván az ily következésű vállalattól, kerülné a proportionalis pert». Indítványának védelmére ismételten kénytelen felszólalni s rámutatni, hogy az indítványa ellen történt felszólalások minden elévülést elleneznek, már pedig az elévülés hazai törvényeinkben elfogadott jogczím, csupán az arányosítási perben terveznek kivételt. Kitart álláspontja mellett, mert a törvényjavaslat «a szegényebb birtokosok ellen fogna fordulni és a tehetősebb, ki inkább el van látva és jobban fog a perben élni tudni archivumbeli segédeszközökkel», nem fogja érezni rossz következményeit.
Az 1835 október 26-iki országos ülésen melegen szól a mellett, hogy az arányosítás előtti állapotról hiteles térkép készüljön, nem «egyes fél külön kívánsága szerint», hanem a bíróság hitelesítésével. Törvény által kell biztosítani, hogy «a közös költségen kelljen minden proportionalis perben ily földabroszt készíttetni», mert ellenkező esetben az arányosítási per nem lenne megindítható.
A legelő felosztása érdekében szól az 1835 október 24-iki országos ülésen s különösen azon tételt támadja, mintha hasznavehetetlen 248földek is volnának. «A tudatlanság, a tunyaság, a zavar, a legjobb telekből is nem nagy hasznot szed; a szorgalom és okos felfogás ellenben meggyőzi az akadályokat és a sivatagot is termékenyíti és megczáfolja azon előítéleteket, melyek a szíkes föld és tudja Isten micsoda földre nézve létezhetnek.» A közös haszonvételek felosztását a szegény nemesség érdekében sürgeti, mert itt beigazolást nyert azon mondás, hogy «nem jó nagy úrral egy tálból cseresnyét enni».
Minthogy a közös birtok felosztását sokan éppen a szegény nemesség érdekében ellenezték, Bezerédj kénytelen ismételten felszólalni s megczáfolni e felfogást. «A közös birtok használásának jelenleg divó rendszere és gyakorlata mellett ragadt a nemességnek legnagyobb részére a szegény nevezet» s ha tovább is így maradnak a dolgok, «tsak majd egyszerre azt vesszük észre, hogy volt a kis nemesi birtok». Helyes közgazdasági érzékkel mutat rá azon befolyásra, melyet a nagy vagyon a kisebb vagyonra gyakorol s a mely befolyás a közös birtokban még erősebben érvényesül. A szegény nemesség őszinte barátjának vallja magát s ez osztály «jóllétét, szerencséjét nem tsak donationalis jussok arany álmaiban, nem tsak pergamentumokban, de egy kis valódiságban is kívánja létesíteni». Módot kíván nyújtani a kisnemességnek, hogy szorgalom és okosság alapján gyarapodhassék s a helyett, hogy «a közös zavarban aljasodjék, ha kitsinyenként is, iparkodása által feljebb-feljebb emelhesse magát». Bezerédj itt ugyanazon elveket vallja, melyek a jobbágy-kérdésben irányították s ez a földbirtokpolitika az, mely ma is a leghelytállóbb s mely a gondolkozó nemzetgazdák eszménye.
