IX.
IX.
Bezerédj azon politikusok sorába tartozott, a kik komoly hivatással birtak a politikai pályára. Megtaláljuk benne a hivatásához szükséges tudományos készültséget, gyakorlati tapasztalatokat, szónoki erőt és bölcs önmérsékletet.
249Bezerédjt mint törvényhozót nem tudta eddig megfelelően méltányolni az irodalom, pedig éppen e téren volt legnagyobb, mert kevés egykorú magyar államférfiút ismerünk, kinek a modern alkotmányosság s a szabadelvű reformok iránt hozzá hasonló érzéke lett vonla, s ki politikai pályáján «az örök előlépést» tartotta volna hozzá hasonlóan legfőbb eszményének.*
1833 január 9-iki levele Sztankovánszkyhoz.
Ismerte pályatársait, megértette törekvéseiket s erejéhez mérten törekedett a közöttük fennálló ellentéteket megszüntetni.* Deákban a logikus gondolkodást s az eszmények iránti lelkesedést tisztelte.* Pázmándyban a magasabb szempontok hiányát kifogásolta. Beniczky tudományos készültségét nagyra becsülte, de hibáztatta tartózkodó modorát. Wesselényi nagy eszét és szónoki képességeit elismerte, de felrótta nehézkes cselekvés módját. Úgy látszik, Széchenyi állott előtte a legmagasabban, ámbár a «Hitel»-ben előadott nézeteivel nem értett mindenben egyet. Különösen azt becsülte nagyra benne, hogy «jövendőre ébresztéssel az álomnak véget vet és életre hozza az embert», minek következtében «igen sokat s legtöbbet fog használni».*
1835 április havában írja feleségének: «Entre les deputés il y a des apréhensions, des scissions, des contradictions entre des collegues – des soupçons – aussi des apostasies claires – que sais je. Notre petit nombre ne vas pas en croissant – mais les fideles s’affermissent et se resserrent».
1836 február 11-én feleségéhez intézett levelében: «C’est un homme bien éstimable et une tęte bien organisée pour la pratique de la vie et capable d’élévation.»
1833 február 13-i levele Sztankovánszkyhoz.
Széchenyinek Tolna vármegyében általában nagy tekintélye volt, lelkes hazafinak tartották,* ki «a nemzeti előmenetelre már is sokat tudott létre hozni s kinek áltható s teremtő szelleme által a közügyek szerencsésen sikerülnek» s e felfogásban osztozott Bezerédj is. Széchenyi is rokonszenvvel viseltetett Bezerédj egyénisége és működése iránt, a mint ez 1834 augusztus 5-én hozzá intézett leveléből kitűnik, hol a következőket írja: «Barátom, higyjed, becsülőd és tisztelőd vagyok, a 250mit az által is megmutatok, hogy anyaföldünk haszna iránt segédnek, bajtársnak őszinteséggel szólítlak fel».*
1835 november 23-án kelt követi utasítás. Tolna vármegye levéltára.
Majláth: Széchenyi István levelei I. k., 456. l.
80. SZÉCHENYI LEVELE BEZERÉDJHEZ.
Különösen rokonszenvvel ragaszkodott Bezerédj Nagy Pálhoz, kinek különczködését agglegényi állapotával mentette.* E rokonszenv a rokoni kapcsolaton kívül a jobbágyság ügye iránti közös érdeklődésükre vezetendő vissza, a mely téren Kölcsey is nyiltan Nagy Pált vallotta mesterének.* E tény azonban nem 251akadályozta meg Bezerédjt, hogy vitára ne keljen Nagy Pállal, mikor a modern haladás ügyét kellett vele szemben megvédelmezni. Tekintsük csak az országgyűlési tárgyalások nyilvánossága tárgyában Nagy Pállal az 1832 deczember 26-iki kerületi ülésen lefolyt vitáját, s nem tagadhatjuk meg Bezerédjtől a pálmát. Nagy Pál a külföld fejlettebb alkotmányos intézeteivel 252s az innen támadt felvilágosodottabb közszellemmel magyarázta azt, hogy külföldön az országgyűlési tárgyalások nyilvánosságra hozatnak, Magyarországon azonban éppen alkotmányos intézményeink fejletlensége miatt nem tartotta kívánatosnak ugyanezt. Bezerédj ezzel szemben figyelmezteti a követeket, hogy külföldön kénytelen volt «a durva erőszak vérengző kezekkel» kicsikarni a nép eltiprott jogait s ebből a magyar törvényhozásnak tanulni illik: «Emeljük a népet, hogy rázkódtatások nélkül juthassanak el oda, hova más nemzetek sok bajjal küzdve vérzivatarok után juthatának. Igyekezzünk mindenek előtt szelíd módok által nemzetünk bizodalmát megnyerni, melyre egy hathatós eszköz lesz az, ha részesévé tesszük némileg a nyilvánosság által tanácskozásainknak, melyek az ő jobblétére is vannak irányozva.» Bölcs politikai programm ez, mely az országgyűlési tárgyalások nyilvánossá tételével, «minden szabad nemzet constitutiójának palládiumával» vezeti be a népet az alkotmányos életbe. Megismétli Bezerédj e nyilatkozatot az 1833 január 10-diki országos ülésen is, a hol a «constitutiónak alapjául» ugyancsak a «publicitast» hangoztatja. Nem alkalomszerű tehát az elv előtérbe helyezése nála, hanem politikai meggyőződésének következetes megnyilatkozása, a mely politikai meggyőződés a legmodernebb politikai irodalom ismeretén épült fel.
1835 január 16-án feleségéhez intézett levelében: «Je l’aime plus qu’auparavant, il y a beaucoup de bien en lui, mais verpfuscht. Oh que c’est dommage: une femme semblable ŕ mon Amélie aurait pu rendre cet homme bien heureux et d’une grande utilité pour beaucoup de monde.»
1835 február 12-én Bezerédj Sztankovánszkynak a Kölcseyt búcsúztató ünnepi lakomáról: «Szép volt és szívreható, midőn Nagy Pálra köszöntötte a poharat, egy pár jól talált vonással írván le annak országgyűlési eljárását és kiemelvén, mikép ő emelte először szavát a szegény nép jussai és polgári állása mellett, és mesterének vallván őt t. i. Nagy Pált, ki az első szikrát gyújtotta benne, mely már egész életében égni fog.»
81. NAGY PÁL SZOBRA.
A politikai irodalomból különösen Bentham köti le figyelmét, kit országgyűlési beszédeiben ismételten idéz. De idézi magánleveleiben is, a mint ezt 1835 január 24-én feleségéhez intézett leveléből láthatjuk, ahol Bentham tanításaira hivatkozva mondja, hogy nem szabad elcsüggedni, ha a jelen megakadályoz terveink keresztülvitelében, hanem jobb időkre kell halasztanunk érvényre juttatásukat.* Bentham műveit tanulmányozza az országgyűlési tárgyalások alatt is, a mint ezt 1833 augusztus 20-án 253Sztankovánszkyhoz intézett leveléből láthatjuk, a hol a következőket írja: «Most egy interesszans munkát olvasok, Bentham gondolatait Dumont Helvéta által fordítva és bővítve, a politikai gyülekezetek taktikájukról.* Ugyanúgy ír 1835 folyamán feleségéhez intézett egyik kelet nélküli levelében is,* s ily módon a gyakorlati politikával bölcsen egyesíti az elméletben való haladást. A magyar reformkorszak államférfiaira általában nagy befolyást gyakorolt Bentham bölcselete, a mely minden állami és társadalmi intézményt azon szempontól vizsgált, hogy előmozdítja-e a közboldogságot. Bentham minden állami és társadalmi intézményt kritika tárgyává tett, s ha az ész vagy a tapasztalat azt mutatta, hogy a közboldogságot nem mozdítja elő, az intézmény reformja mellett döntött. Az intézmény régisége vagy megszokottsága nem befolyásolták ítéletét, s ezzel az állami politika terén a szabadelvű irányzat kitünő eszközévé lett.* Ugyanezt a felfogást megtaláljuk a Bezerédj politikájában, de elvitathatlanul érvényre jutott a Széchenyi politikai munkáiban is. Széchenyi eszménye különben is az angol állami élet volt, s az angol politikát a napoleoni háborúk befejezése után Bentham bölcselete irányította. Ez irányította az angol törvényhozás figyelmét az elnyomott néposztályok sorsára, s ez indította meg a gyakorlati emberszeretet nemes művét Angliában. A magyar reformkorszak államférfiai azonban csupán a jót veszik át Benthamtól s nem követik vakon a rendszerét. Bezerédj számára p. o. a természeti jogok is számottevők, s ebben a franczia bölcselők hatása alatt áll, Bentham ezzel szemben nem veszi számba a természeti jogot, mert nála a jogot csupán törvény adja meg. Bentham iskolája ezen kívül figyelmen kívül hagyja a gazdasági kérdéseket, míg a magyar reformkorszak államférfiai ezek iránt is nagy érdeklődést tanusítanak.
Nous oserons – comme dit notre bon ami Bentham – tirer une lettre de change a son temps plus eloigné, si le présent nous reste en dette, on nous prend męme quelque chose.
Eredeti czíme: Traité de la législation civile et pénale. Trad. par Etienne Dumont. Paris, 1802.
Je lis un ouvrage de Bentham sur les devoirs bien intčressant.
Blease: A short history of English liberalism 155. s. kk. ll.
254Benthamon kívül más írók is lekötik a Bezerédj figyelmét. Az igazságügyi munkálat tárgyalása közben a tárgyalt anyagra vonatkozó szakmunkákat olvas s ily módon törekszik irodalmi színvonalon tartani magát. 1834 márczius 10-én írja Sztankovánszkynak, hogy Feuerbachot olvassa. Természetesen a nagy német büntetőjogászt, Feuerbach Jánost (1775–1833) érti alatta, kinek elrettentési elmélete az újkori büntetőjogra nagy befolyást gyakorolt. Bezerédjt emberszerető lelke vitte a büntetőjog tanulmányozására s mint törvényhozó is inkább érdeklődött a büntetőjogi, mint a magánjogi kérdések iránt.
A modern közgazdasági irodalmat is ismeri, gyakorlati ismeretein kívül innen meríti az országgyűlési beszédeiben megnyilvánuló közgazdasági tudását. Bizonyságul szolgálhat erre 1835 áprilisában Csapóhoz intézett levele, melyben azon országgyűlési végzést bírálta, hogy «a felemelt só árábuli fundus a megyék közt in rata proportione consumtionis osztassék fel». Elkeseredéssel jegyzi meg a végzésre: «mit mondana Smith, Say etc., ha ezen végzést értenék.» A Smithre és Sayra való hivatkozás azt mutatja, hogy Bezerédj mindkét író műveit ismerte, s ezzel bizonyságot szolgáltat arra, hogy a közgazdasági irodalomban jártas volt.
Gyakorlati közgazdasági felfogását Sztankovánszkyhoz intézett 1834 deczember 15-iki leveléből ismerhetjük meg, a hol jószágának tagosítására törekszik bírni s ez alkalommal kifejti előtte, hogy «sokszor éppen akár a föld rosszabb mineműsége, akár a fekvés bajos volta adja azon ingert a gazdaság igazi rationábilis, tudományos és iparkodó intézésére… Nem ott van a legjobb és leggyümölcsözőbb gazdálkodás, hol mintegy mannát terem vagy tejjel-mézzel foly, és a föld hajlása szerint talán egyenesen szájába az embernek. Certe industria, non gleba est fődolog.»
Tudományos készültségét igazolja politikai felfogásának mélysége, a mely országgyűlési beszédeiben nyilatkozik meg. Kitűnő példa erre az 1833 június 30-diki kerületi ülésben tartott 255beszéde, melyben a kötelező utasítások rendszerét védelmezte meg. Az utasításokban a nemzeti közvélemény megnyilvánulását látja, s minthogy az országgyűlés a nemzetet képviseli, természetszerűen ennek értelmében kell munkálkodnia. Majd rátér az utasításokat szerkesztő megyék politikai állására. A magyar vármegyék szervezetében magasfokú politikai fejlettséget lát, a mely más államokban még csupán a jövő eszménye. A megyei intézmény azonban csupán eszköz számára, mert az 1835 április 1-i ülésen kijelenti, hogyha a «nemzeti erőnek közczélokra concentrationalis hatását akadályozza», szerencsétlenségnek tartja. Véleménye szerint «oly nemzet, melynél a departementális rendszer s ennek következtében a kötelező instructiok is divatoznak, caeteris paribus a representativ systema felsőbb lépcsőjén áll, mint más». De nem is nyilvánulhat meg Magyarországon a közvélemény más úton, mint a kötelező utasítások útján. Nincs sajtószabadság, mely a közvélemény megnyilvánulására módot adhatna. Nincsenek népgyűléseink, melyek angol mintára a politikai élet központjait képezhetnék. «Egyetlen módja van hazánkban a közvélemény nyilatkozásának, úgymint a törvényhatóságok utasításai, ezekben szorul össze az egész publicitas és közszózat hatalma, mely a dolog természete szerint a nép azon osztályainak ügyét is felfogja, melyek közvetlen befolyással nem bírnak.» E beszédből kitűnik, hogy Bezerédj mélyen átértette politikai rendszerünk szellemét, s helyesen értékelte azt más politikai rendszerekkel szemben.
Bezerédj politikai készültségét állambölcseleti felfogásának modern színezete is igazolja, a mely erősen áthatja beszédeit. Ez a felfogás a franczia és angol iskola hatása alatt állott, mely a merev dogmatismussal s a nehézkes rationalismussal szemben a fejlődés szabadságát vitatta. Ez alapon védelmezi Bezerédj az 1833 július 4-diki országgyűlésen a stabilitas erősen hangoztatott principiumával szemben a törvényhozás szabadságát, melyet az állami szervezet életfeltételének tart. 256Magyarországon szerinte a törvényhozás szabadság mindig biztosítva volt s e szabadság az ország alaptörvényeire is kiterjed. Véleménye szerint – s itt látszik a franczia hatás – minden alkotmány a természeti törvényen nyugszik, ez minden tételes törvény alapja. A természeti törvény hatását azonban «a polgári társaság positiv szabályai s intézetei korlátozhatják, sőt szükségképpen korlátozzák is.» Ezenkívül «a polgári társaság állapotjának kifejlődése, tökéletesedése s körülállásai szerint», a társadalmi osztályok természeti jogai külöböző fokon lehetnek s így külömböző mértékben is érvényesülhetnek, de a természeti jogok befolyását «a polgári viszonyokra» teljesen megszüntetni nem lehet. «Hazánkban is a természeti törvény positiv szabályok s intézetek nélkül nem áll fenn. Hazánkban is, mint máshol, lépcsőnkint kell kifejleni a tökéletesedésnek, de hogy hazánk alkotmánya a hazafiak bármely részére nézve a természeti törvény-igazság életbe hozatását, kifejlődését kizárná», nem ismeri el.* E beszéd ismét azt igazolja, hogy Bezerédj az alkotmányi rendszerek megértésének legfőbb kellékeivel, fejlett jogbölcsészeti érzékkel bírt, a mely lehetővé tette számára a tételes törvények helyes értékelését is.
Országgyűlési jegyzőkönyv. II. k., 61. l.
Bezerédj lelke át van hatva eszményei igazától, melyeknek előbb utóbb érvényesülniök kell s ezért lelke egyensúlyát a viták hevében is meg tudta őrizni. E meggyőződés eredményezte, hogy Bezerédj mérsékelt politikus maradt, a szenvedélyesebb vitáktól tartózkodott, csupán az eszményei iránti lelkesedés váltotta ki belőle azt a melegséget, mely egyéniségének egyik jellemvonása maradt. Nem egyéni gyengeség volt az, nem megalkuvás a körülményekkel, hanem a becsületes lélek nyugalma, a feltűnési vágy hiánya. E tulajdonsága különösen azért emelendő ki, mert az ellenzéki követek inkább szónokok, mint politikusok voltak, s a szónoki hév gyakorta ragadta őket a szenvedélyesség terére. «Uraim, Isten bizonyságom, 257rosszul őrzitek a hazát, – mondja róluk Kölcsey – tapsért szólotok, nem a magyar nemzetért, s míg a nyelv és ajak mozgása után hírt arattok, semmi tettre nem hevültök fel ott, hol való szükség volna rátok.» Vezérelve – melyet 1834 évi január 20-án Sztankovánszkyhoz intézett levelében juttat kifejezésre – a következő: «A sors és mások által utunkba vetett hibáknak helyrehozása levén úgyis majdnem egy főhivatala életünknek és ezzel a positiv jót, tökéletesedést és előmenetelt a legbiztosabban és tettlegesen eszközöljük.»
Bezerédj nem abból a kategóriából való, melyet Kölcsey megbélyegez. Kész igazát mindenkor és mindenkivel szemben megvédelmezni, de sohasem viszi a vitát a szenvedélyesség terére, mindenkor tárgyilagos marad. Nem a dicsőségért, hanem az ügyért szól, s lelkesedése nem szónoki fogás, hanem az ügy igaz szeretete. Ez magyarázza meg számunkra Bezerédj országgyűlési szerepét: az igazság érdekében a kormánynyal mindenkor kész harczra kelni, de a túlzásokkal szemben a bölcs méréskletet képviseli. Bölcs mérsékletének meggyőző bizonyítékát adja a sorrendi vitában.
Az országgyűlés tárgyaiul a reformmunkálatokat tűzte ki a kormány s ebben eleget tett a közóhajtásnak. A reformmunkálatok tárgyalási sorrendjét illetőleg azonban ellentétek voltak a kormány és az ellenzék között, s ez ellentétek hosszas vitákra adtak alkalmat, melyek a tárgyalásokat késleltették. Az urbarialisták és commercialisták szálltak síkra egymással szemben s a harcz az ügy rovására ment, mert sem egyik, sem másik munkálat nem jutott dülőre. Midőn e miatt a királyi válaszirat szemrehányást tett a követeknek, Bezerédj az 1833 április 22-iki kerületi ülésen megvédelmezi az országgyűlés munkarendjét. Hivatkozik a végzett munkára, mely a reformmunkálatok alapját megveti, hivatkozik az elmult negyven esztendőre, mely alatt a kormány a kész reformmunkálatok napirendre tűzését elmulasztotta. A vádat tehát erélyesen elhárítja, s tagadhatatlan, hogy az igazság mellett szólott.
258Nem ragaszkodik azonban mereven az ellenzék álláspontjához, hogy a sorrendben felvett első három reformmunka csak «junctim» terjeszthető fel királyi megerősítésre, hanem a kormánytól nyert kellő biztosíték ellenében kész ettől elállani, s 1833 április 23-án a kerületi ülésben ilyen értelemben szólal fel. A czél fontos előtte s nem ragaszkodik az eszközökhöz, nem a kormány megbuktatásán munkálkodik, hanem a nemzet érdekeit igyekszik megvédelmezni.
Az 1833 augusztus 21-iki országgyűlésen a királyi személynökkel szemben az országgyűlési határozathozatal parlamentáris módját vitatja s e vitában nem csupán modern államférfiúi felfogásával tűnik ki, hanem a parlamentáris gyakorlatban való nagy jártasságot is mutat. A vitát Torna megye követe vetette fel. Kifogásolta a királyi személynök által követett gyakorlatot, hogy a törvényjavaslatok tárgyalása alkalmával a tanácskozás és határozathozatal között nem tett külömbséget, hanem a határozatot külön szavazás nélkül a tanácskozás folyamán előadott vélemények alapján mondotta ki. Ez úton mindig az eredeti javaslat nyert többséget, holott szavazás esetén a javaslatot ellenző képviselők az utasításukhoz legközelebb álló javaslatokhoz csatlakozhattak volna s szavazatukkal azokat juttatták volna diadalra. Azt indítványozta tehát, hogy minden egyes javaslat sorsát szavazással döntsék el. A személynök természetesen ellenezte az indítványt, mert a tárgyalási ügyrend szabályozatlanságát a kormány politikája érdekében kitünően fel tudta használni, s mindig a kormány szándékának megfelelő eredeti javaslat mellett dönthetett.
A mint Bezerédj 1833 augusztus 20-án kelt, a Sztankovánszkyhoz intézett leveléből kitűnik, már az rossz hatást keltett, hogy a személynök a vitában korán állást foglalt s ezzel a követeket befolyásolta. Még rosszabb hatást keltett a vita bezárásánál követett módszere, a mikor is «az elszórt enuntiátiókbul való personális extractus és abstractio» irányítja. E gyakorlat ellen irányult a tornai indítvány.
259A tornai indítványt a királyi személynökkel szemben különösen Bezerédj védelmezte tiszteletteljes modorban, de nagy határozottsággal. Kimutatja, hogy «akkor fogja ki-ki leghelyesebben és biztosabban nyilatkozhatni voksát, minekutána a tárgy meg vagyon vitatva és minden oldalról kifejlik». Álláspontjának védelmére hivatkozik más nemzetek példájára, a hol az országgyűlési reglementnek szorosabb határozottsága a kérdést már régen eldöntötte. Ez úton a követek utasításaiknak is jobban meg fognak felelhetni, mert «ha a követ instructiójának tartalmát egész meg nem nyeri, küldőinek szándékát jobban fogja eszközölni, ha azzal mégis legjobban egyező módot segíti elő, mintha az azzal teljesen ellenkező résznek engedi a győzedelmet».
A személynök ez érveléssel szemben nagyon gyöngén védekezett, midőn időszerűtlennek jelentette ki Bezerédj szándékát, hogy «a külföldi reglementeket mindjárt most divatba hozzák», s az egész kérdést az országgyűlés szervezetének rendszeres tárgyalására halasztotta. A modern parlamentárizmus iránt sem a személynöknek, sem a követek többségének nem volt érzékük, s Bezerédj kénytelen volt ugyanazon az ülésen ismételten megvédelmezni álláspontját. Kifogástalan érveléssel bizonyítja, hogy «csak az absoluta majoritást lehet többségnek mondani, a mi pedig nem absoluta majoritas, az minoritas». Következésképpen, ha «csak azt nem akarjuk megállapítani, hogy minoritas hozhasson törvényt, nem tagadhatjuk, hogy absoluta majoritas kell országgyűlési végzésre».
Czáfolja a személynök azon állítását is, hogy a magyar parlamenti rendszerrel ellenkező új ügyrend megállapításáról volna szó, mert csak a szavazás határozottabb formába öntését kívánják, a mint az számos esetben eddig is gyakorlatban volt. A személynök ez érvek ellenére is fenntartotta álláspontját s Bezerédj felfogásában «idegen elveket» mutat ki, melyek «nálunk sohasem, de másutt is nehezen divatoznak». Hogy mennyire téves volt a személynök álláspontja, azt a parlamentárizmus 260történetének ismerői előtt nem kell külön hangoztatni, de nem is a parlamentárizmus, hanem a kormánypolitika irányította a követek többségének állásfoglalását, s így Bezerédj és a szabadelvű követek küzdelme eredménytelen maradt. Az azonban kitűnik e vitából, hogy a magyar követek között a modern parlamentárizmus elve nem volt ismeretlen ez időben, s érvényesülését a kormány akasztotta meg.
Ugyanilyen értelemben szólal fel az 1833 augusztus 26-iki országos ülésen is, a mikor ismételten azon czél vezeti állásfoglalásában, hogy «a nemzet e részben való igaza és hatása minden kétes homálytól ment és minél inkább biztosítva legyen». Nem vonja kétségbe az elnöklő személynök jóhiszeműségét, de «igen könnyen lehet oly eset, hogy minden figyelem s belátás mellett az előadások sommájának felfogása nem felel egészen meg» s ezért a szavazásnak kell dönteni a végzéseknél. Ez ismételt ügyrendi viták elvonták ugyan a figyelmet a tulajonképpeni tárgytól, a parlamentárizmus érdekében azonban jó hatásuk volt, mert a tárgyalásokat vezető személynököt nagyobb gondosságra késztették s a követek között is jobban elterjesztették a modern parlamentárizmus szellemét.
A személynökkel más esetben is volt összeütközése Bezerédjnek, s álláspontját ez alkalommal is rendületlenül fenntartotta. Mint országgyűlési censor kifogásolta a napló azon kifejezését, hogy a dunai bizottságba a személynök tagokat nevezett ki, mert feljegyzései szerint csupán kijelölés történt. Ez okból nem volt hajlandó a naplót hitelesíteni s 1835 márczius 12-én Sztankovánszkyhoz intézett levelében kijelenti, hogy neki «kellemetlen, de kétségkívül ezért a kötelességet félretenni nem lehet».
Megvédelmezi az 1834 május 10-iki országos ülésben az országgyűlési szólásszabadságot a kormány ellen, a mikor Balogh János barsi követ beszéde miatt rosszaló leiratot intéz az országgyűléshez. A rosszalásban Bezerédj ítéletet lát s meghallgatás nélkül véleménye szerint ítéletet mondani nem 261szabad. De külömben is elhibázott az eljárás szerinte, mert a kormány nincs hivatva a bíráskodásra. Ha a rosszalás a jó rend fenntartása érdekében is történt, rossz az eszköz s a jó czél nem szentesíthet minden eszközt. A felhasznált eszköz az országgyűlés alkotmányos elvét sérti meg, s éltető lelkét semmisíti meg. A jó rend fenntartása az országgyűlés joga s e jog gyakorlására igyekszik befolyást gyakorolni a rosszaló leirat, mert «csak azé a hatalom, kinek utasításai szerint kell azzal élni s a ki e szerint él, az amannak csak eszköze». Megállapítja, hogy az országgyűlés független állású, tanácskozásaiba és végzéseibe a kormánynak más befolyása nem lehet, mint melyet az összehívás és feloszlatás, a királyi előterjesztések és válasziratok által gyakorol. A kormány a törvényhozó 262hatalom alatt áll, s az országgyűlési szólásszabadságot hatalmával nem befolyásolhatja. Ez elvek uralma nélkül az országgyűlés «organicus életének legbelsőbb lelke távozik el és nem volna akkor más e gyülekezet mint dicasterium, mely a kormánynak szándéka, utasítása szerint dolgát igen dícséretesen végezhetné, minden volna csak törvényhozó hatalom nem». Tagadhatatlan, hogy Bezerédj felfogása az országgyűlés szervezetéről magasfokú politikai érettséget árul el, s messze túlszárnyalta környezetét.
82. BALOGH JÁNOS.
Ugyancsak a szólásszabadság érdekében szólal fel az 1835 július 30-iki kerületi ülésen, a mely alkalommal a kormány kérlelhetetlen ellenségeivel és szolgálatra kész híveivel szemben a bölcs mérsékletet képviseli. A szólásszabadságban az alkotmány életerejét szemléli, mely nélkül az alkotmány elpusztul. A szólásszabadság ügyében a tervezett felirat elejtését fenntartásokkal hajlandó elfogadni, a nádori közbenjárásban pedig csupán azon esetben nyugodnék meg, ha ismerné a közbenjárás feltételeit. «Ha látni fogja, hogy a principiumoknak fenntartása, melyet sok érdemes követ letétel útján akar elérni, közbenjárása mellett is megtörténhetik, s ezen móddal még a puszta theoriai óváson kívül más örvendetes resultatum is elérethetik, ehhez fog járulni.» Emlékezteti a többséget, hogy éljen mérsékletten győzelmével, mert az ellenzék nem oly gyenge, mint általában hiszik. Csak legyen ideje és alkalma az országnak megfontolni, hogy életérdeke forog kérdésben s állítani meri, hogy a törvényhatóságok nem fogják legbecsesebb kincsüket önként semmivé tenni. Emlékeztet 1822-re, a mikor a kormány az adót törvénytelen módon felemelte. Először csupán 8–9 megye állott a megtámadott nemzeti jogok mellett s néhány hónap alatt megkétszereződött e szám, egy év multán pedig az egész ország véleménye egy volt. Beszédét azon bölcs mondással fejezi be, hogy «bízzunk a nemzetben s ne vágjuk be magunk előtt a cselekvés ösvényét».
A mennyire mérsékelt az eljárásban, olyan határozott az 263elvben. «Bármely árért nem adjuk oda, írja 1835 július 23-án Csapóhoz intézett levelében, minek polgári constitutionális állásunkra nézve ára nem is lehet. Vannak oly dolgok, melyekben nem lehet kérdezni, mi lesz a következés és csak a kötelesség kiáltó szava után lehet indulni.» Tudja jól, hogy a követek állásfoglalására a kormány az országgyűlés feloszlatásával felelhet, «de hogyan lehessen annak mostani forma szerinti folytatását ugyanannak és a megyéknek principiuma, élete, valósága koczkáztatásával, megsemmisítésével vásárolni». S e határozottságnak kétségtelen bizonyítékait szolgáltatja ez ügyben tanusított további magaviselete.
Ugyancsak a szólásszabadság érdekében szólal fel az 1836 augusztus 1-i kerületi ülésben, a mikor is a túlzó kormánypártiak azon elméletét czáfolja, mintha a kormányt a sértett fél jogai illetnék meg a szólásszabadsági ügyben. Egyszerűen tagadja a hasonlatot: «Privátus ember perlekedjék bár s lépjen fel mint vádló: ebből még sem üldöztetés nem következik, sem életünk, szabadságunk, becsületünk veszélybe nem kerül s ez ellen nem kell garantia. De ha a kormány, mely a társaság czéljainak, a személy és vagyonbéli bátorság oltalmára van felállítva, oltalmazóbul megtámadóvá változván, kénye és tetszése szerint roppant hatalmának egész súlyával lép fel ellenünk: akkor vége van minden garantiának, melylyel constitutionalis országban a közhatalom ellen minden privatusnak bírni kell».
A kormány és pártja nagy kitartással védelmezték ez ügyben álláspontjukat, de végre is engedniök kellett annyiban, hogy 1835 október 31-én a Balogh elleni pert megszüntették. Wesselényi ügyében azonban nem engedett, áldozatul kellett esnie.
A Wesselényi elleni per ügyében Bezerédj mérsékelt és józan magatartást tanusított. Amint 1835 márczius 20-án Sztankovánszkyhoz intézett leveléből kitűnik, Bezerédj azok közé tartozott, kik a nádori közbenjárást tartották a legczélravezetőbbnek. 264Az ügy érdemével egyáltalán nem kívánt foglalkozni, hanem egyszerűen az ország érdekében sürgette a közbenjárást. Széchenyit szerette volna a tervnek megnyerni, s nélküle nem is bízott a sikerben. A közbenjárást nem is hivatalosan, hanem magánúton kérték volna Bezerédj terve szerint s arra hivatkoztak volna, hogy «közmeggyőződés szerint nem lehetnek rossz szándékai Wesselényinek» s «bármely rosszakaratú igyekezetek is a hű magyar nép közt amúgy is visszhangot, követést soha nem nyerhetnének». Bezerédj terve tehát megelőzte az országgyűlési tárgyalásokat s megelőzte az országgyűlésen felvetet hivatalos nádori közbenjárás tervét is. Minden nagyobb feltűnés nélkül szerette volna elsimítani az ügyet, a melynek kezdetben nem tulajdonított nagy jelentőséget. Ugyancsak a nádori közbenjárást sürgette az ügy országgyűlési tárgyalásai alatt is, a mint 1835 július 31-én Sztankovánszkyhoz intézett leveléből kitűnik, de a szólásszabadság elve mellett mindvégig hűségesen kitartott. Figyelmeztette az ellenkező véleményen levő követeket, hogy «vigyázzanak, lehetetlen, hogy a vármegyéknek igazi conscius szándékuk légyen ellenkezni ezen dologgal, mely életüket vágja le. Ha pillanatnyi ideig ellene nyilatkozik is, mit ők közvéleménynek hisznek, fel fog ébredni nemsokára az igazi.»
Ugyancsak az úrbériséggel kapcsolatos a másik szólásszabadsági ügy, az országgyűlés vége felé felmerült békésmegyei sérelem. E vármegye a jobbágyok örökváltsága és személy- és vagyonbiztossága (úrbéri V. és VIII. czikkek) tárgyában pártoló körleveleket intézett a megyékhez, melyeket a kormány elfogott s Békésbe kormánybiztost küldött a mozgalom elnyomására. Ez ügy sérelem alakjában került az országgyűlés elé s heves vitákra adott akalmat.
Bezerédj az 1835 november 7-iki kerületi ülésen a főrendekkel szemben védelmezte e sérelem jogosságát s szemükre vetette a főrendeknek, hogy czéljuk elnyomni mindent, a mi szabadság. Kétségbe vonták a főrendek a vármegyék azon jogát, hogy 265országgyűlési tárgyakkal foglalkozzanak, pedig e jog kétségtelen s Békés vármegyén kívül más megyék is háborítatlanul éltek s élnek vele. A kormány Békésen kívül más megyén nem akadt fenn, mivel «ezen megyék nem az V. és VIII. czikk mellett, hanem azok ellen irattak». A kormány előtt «érdemes cselekedet a nép ellen szólani, vétkes annak jussait védeni».
83. BÁRÓ WESSELÉNYI MIKLÓS.
A főrendek törekvéseiről s a modern alkotmányos elvekkel szemben kifejtett ellenállásukról követi végjelentésében is megemlékszik. 266Sajnálattal állapítja meg, hogy «e tárgyban az intézeteknek, melyeket a kéviselők táblája a törvény és alkotmánynyal ellenkezőnek látott, el nem ismerésénél és a fennforgó igaznak óvásánál és ahhoz szoros és tettleges ragaszkodásnál egyebet nem hoznak az országgyűléséről». Az orvoslást a jövendőtől várja, a mikor az alkotmányos elvek majd érvényesülni fognak.
Ugyancsak a kormány ellen foglal állást az országgyűlési ifjak ügyében is, a mint 1834 augusztus 14-én Sztankovánszkyhoz intézett levelében olvashatjuk. Ártatlan dolgot lát egyesülésükben, melyet a kormány forradalmi mozgalomnak minősített. Kemény ítéletet mond e kormányzati ballépésre: «Ha Cervantesünk támadna máma, a szélmalmokkali háborúnak másik részét írhatná.»
A kormány s a főrendekkel szemben gyakorolt kíméletlen kritikája mellett az uralkodó iránt nem csupán őszinte tisztelettel, hanem meleg szeretettel is viseltetik. Nem országgyűlési beszédeiben, hanem magánleveleiben hozza ezt kifejezésre, a melyek őszinteségében kétkedni nem lehet. Ferencz király halálát 1835 március 2-án ilyen szellemben közli Csapóval, midőn ezeket írja: «Azon mély és szomorú érzést, mely elfog bennünket, nem akarom leírni: úgy is tudni s osztani fogod azt. Az Úr Isten nyugosztalja szegény öreg urunkat és engedjen nékie ott fenn is örömet népei boldogságában.» A modern politikus csupán a kormánynyal szemben gyakorol kritikát, az uralkodó személye minden kritikán felül áll számára.
Ezekben rajzolhatjuk meg Bezerédjnek, az államférfiúnak, politikusnak és embernek jellemét. Mint államférfiú a szabadelvű eszmék feltétlen híve, mint politkus bölcs önmérséklettel igyekszik eszményei megvalósítására, s mint ember szívének egész melegével munkálkodik a haladás s a magyarság érdekében. A haladás, a jövő az eszményei, melyek természetes eszközét a szabadelvű politikában találja s a böcs politikusnak 267teljes lelki erejére szüksége van, hogy a haladó eszmék háttérbe szorulása alkalmával lelkiismeretét megnyugtassa.*
1833 február 13-án írja Sztankovánszkynak: Meg kell tanulnom, hogy csak practicum, practicum et praesens, quod habemus, etiamsi non ex omni parte bonum, novo, quod palpavimus manibus, minus sectandum, etiamsi melius videretur.
Vérbeli idealista, a ki hisz az igazság diadalában s kit éppen azért javíthatatlan optimistának tartottak kortársai. Lelke túlgazdag eszményekben, szíve szinültig telve szeretettel: ilyen lélekkel s ilyen szívvel csak idealista és optimista lehetett. E lelki s szívbeli tulajdonságok mellett óriási tapasztalati tudása feltárta számára az élet nyomorúságait s az orvoslás eszközeit. Nem felszínesen, mélyükben ismerte a társadalmi és gazdasági bajokat s becsületes lelke parancsszavára orvosolni törekedett azokat. Orvosolni önzetlenül, sőt áldozatokkal, kitartóan s tiszteletreméltó bátorsággal. Innen eredt az a nagy szónoki hév, mely annyiszor elragadta s lelkének egész valóját ajkára vitte. Ilyen volt Bezerédj az 1832/36. évi országgyűlés alatt, a mikor Magyarország legjobbjai a magyarság jövőjét alapozták meg. Lehettek követtársai között nagyobb tudású és nagyobb hatású egyéniségek, de tisztább lelkű és mélyebb meggyőződésű kevés.
