IV.
IV.
Beatrix szerepe a Mátyás korabeli művészet s különösen a magyar-olasz művészeti vonatkozások terén. Mátyás budai palotája; az ó-budai királynéi vár; Visegrád; pozsonyi, tatai, komáromi építkezések; Mátyás templomépítései, Giovanni Dalmata valószínű szerepe, Benedetto és Majano s a többi megnevezhető, itt működött olasz művészek. Verocchio domborművei Mátyás és Beatrix számára; a bécsi relief-képmások. A Beatrix éremképe Christoforo Romano műve. A Corvin-codexek miniatur-festései Attavantétól s más olasz festőktől; Beatrix képmásai ezeken. Az iparművészet Mátyás és Beatrix korában; a hazai készítmények értéke, különösen az ötvösségben; külföldi behozatal s különösen olasz munkák a királyi palotákban. A Corvin-kálvária, a miniatur-házioltár, a trónkárpit. Színészek és zenészek; Beatrix zenekedvelése; magyar és külföldi zene; a király és királyné udvari ének- és zenekara; a megnevezhető külföldi zeneművészek Beatrix levelezése azok érdekében.
Nem kevésbé élénk, mint az irodalomban, volt az összeköttetés a királyi udvar és Beatrix hazája között a művészetek terén; az ő személyes közreműködése itt is csak elvétve mutatható ki, de nemcsak az egykorú hízelgők, ellenségei s a közelebbi utódok is majdnem mindent neki tulajdonítottak, a mi olasz művészek és művek behozatala körül az ő idejében történt.* E szerepe, valamint a művészet iránt már nevelésével beléoltott szeretete, s a fontosság, melyet az a világ, melyben ő élt, a művészetnek tulajdonított, egyaránt megkívánják s mondhatni élete képének teljességéhez hozzátartozik, hogy az őt környező s körülötte létrejövő művészeti jelenségekről és alkotásokról is számot adjunk.
Oláh Miklós följegyzései Bél-nél (Notitia etc.) 236. l.
Már a budai nászünnepélyek egykorú leírása is bizonyítja, hogy Mátyásnak székvárosabeli királyi palotája a Beatrix jöttekor is már nem csekély fénynyel és kényelemmel volt berendezve; ez okból föltételezhetjük, hogy annak az az építészeti elrendezése, melyet Bonfinnak egy évtizeddel későbbi, meglehetősen részletes, bár kissé zavaros leírásából* ismerünk, nagyjából már akkor befejezve lehetett. Valószínűvé teszi ezt az a körülmény is, hogy míg a Beatrix jövetele után a magyar udvar megbízásából itt működő, majdnem kizárólag olasz művészek minden munkájukban az olasz renaissance akkor új stíljének kizárólagos érvényesítésére törekedtek, a Mátyás palotája egykorú ábrázolások szerint a maga szerkezeti részeiben határozottan csúcsíves jelleget mutat, sőt sok faszerkezet is található rajta. Ha tehát – Bonfin szerint – Mátyás a legkitünőbb építészeket, kőfaragókat, szobrászokat hívta be Olaszországból s tartotta udvaránál, úgy hogy az ő idejében «serényebben dolgoztak a márványbányákban, mint az aranybányákban», ez – legalább a budai várat illetőleg – inkább csak a külső és belső kiképzésre, a dekorativ elemek lassú átalakítására vonatkozhatik, azokra a plasztikai díszítményekre, melyeknek nehány töredékét ma is bírjuk Nemzeti Múzeumunkban, s melyeknek némely részlete úgy a formák nemessége s határozottan klasszikai stilje, mint a kivitel művészi tökélye miatt – kivált, ha a carrarainál jóval alsóbbrendű magyar vörös márványanyagot is számításba vonjuk – valószínűvé teszi azt a föltevést, hogy olasz mester művével van dolgunk, s miután az esküvő leírásai az ünnepélyeknél használt termekben szobrászati díszítéseket nem említenek, valószínű az is, hogy ezek a Beatrix idejében keletkeztek.* Lehetséges viszont, hogy azok az építmények, melyek elpusztúltak, – mint a visegrádi kéjlak, a krisztinavárosi márványpalota, – renaissance-stilben épültek, azt azonban biztosan tudjuk, hogy Mátyás templomépítései Budán, Székesfehérvárott, Kassán, egytől-egyig csúcsívesek voltak.*
Dec. IV. Lib. VII. 460. l.
Pulszky Ferencz, Magyarorsz. Archaeologiája II. 236. l.
Lásd e tárgyra nézve Pasteiner Gyula értekezését: «Az építészet I. Mátyás kir. alatt» a Bpesti Szemle 1893-iki januáriusi füzetében.
85. A MÁTYÁS-KORABELI BUDAVÁR KÉPZELETILEG RECONSTRUÁLVA.
(Györgyi Gézának Hauszmann Alajos művében [A budai királyi vár] közölt képe után.)*
A Mátyás-korabeli Budavár képzeletileg reconstruálva. (289. l.) Györgyi Géza képe Hauszmann Alajos «A budai királyi vár» cz. művében.
A budai királyi várlakban a Mátyás idejében végrehajtott építkezésekre s a palota akkori külső és belső szerkezetére nézve a kortársak följegyzései nyomán meglehetős biztossággal állapíthatunk meg annyit, hogy Mátyás megkezdte a «régi palota» átalakítását, a Zsigmond-féle úgynevezett «friss palota» befejezetlen homlokzatát görögös «trigliph»-díszszel láttatta el s hogy akkoriban a palota kapuját és belső udvarát számos szobor díszítette, az udvart oszlopos, loggiaszerű csarnok vette körül, mint azt az egykorú olasz palotáknál is látjuk. E csarnokból az emeletre márványkeretben díszes érczajtón lehetett jutni, melyen domborműben a Hercules tizenkét munkája volt ábrázolva. Miután ez ajtó fölébe Bonfin egy dicsőítő epigrammáját* vésték be, föltételezhetjük, hogy a portále csak az ő jövetelét követőleg, vagyis 1486 után készült el egészen. A kettős lépcsőzet is vörös márványból készült s érczből való gyertyatartó-állványok díszítették; az emeleten hosszú, széles, máványnyal, szobrokkal és oszloppárokkal ékesített folyosó vezetett a téli és nyári lakosztályokhoz, a sok kisebb-nagyobb teremhez, melyeknek ajtó- és ablakkeretei szintén márványból, padlói mozaikból készültek; a mennyezet bolthajtás volt, vagy faragott és aranyozott famű s több teremben mennyezetkép gyanánt az égbolt volt lefestve, az egyikben a csillagzatok állása abban az órában, melyben Mátyás született, a másikban a csillagállás akkor, mikor cseh királylyá választották. A híres könyvtár két egymásba nyíló teremből állott egy közös félköralakú előteremmel, festett üvegablakokkal, pompás kilátással a Dunára.*
«Atria cum statuis, ductis ex aere foresque
Corvoni referunt principis ingenium.
Matthiam partos bot post ex hoste triumphos
Virtus, aes, marmor, scripta perire vetant.»
Corvoni referunt principis ingenium.
Matthiam partos bot post ex hoste triumphos
Virtus, aes, marmor, scripta perire vetant.»
Csánki I. Mátyás udvara 767. s köv. l. Riedl Frigyes: A magyar irodalom fő irányai, Bpesti szemle 1893 november.
A királyi vár tartozékai lenyúltak a hegy mindhárom oldalára s az alatta levő területekre is; a Dunaparton voltak az istállók, a mostani Krisztinaváros területén Mátyás úgy látszik antik stílben egy márványoszlopos nyári palotát, egy «aula marmoreá»-t építtetett, vályúzott oszlopokkal, mozaikdíszszel, római diadalkapura emlékeztető portáléval; mindennek a fönnmaradt képek tanúsága szerint már a XVII. század második felében semmi nyoma sem volt. A Ráczfürdőt oszlopos porticus kötötte össze a várpalotával;* a Boldogasszony várbeli templomától, melynek tornya is már 1470-ben elkészült, nyílt kőlépcsőzet vezetett le a Dunához.* Ezen a plébániatemplomon kívül, melyben Mátyással való házasságát megáldották, s az Alamizsnás Szent Jánosról nevezett várkápolna mellett Beatrix Budán még három más templomban is ájtatoskodhatott: az egyik a dominikánus szerzeteseké volt, közvetetlenül a Boldogasszony temploma mellett s kolostorral egybekötve; ennek tornya máig fönnmaradt; a másik a Ferenczrendieknek Szent János evangelistáról nevezett temploma a mai várszinház helyén, a harmadik a Zsigmond királytól alapított Szent Zsigmond-templom volt a Szent György-tér éjszaki oldalán, melybe Mátyás első nejét, Podjebrád Katalint temettette el.* A királyi palotát egyébiránt harmincz lábnyi szélességű, áthidalt árok választotta el a Szent-György-tértől s a többi Budától, melynek meleg fürdői már akkor is ismeretesek voltak, s melynek lakosságát túlnyomóan németek alkották, olaszsággal is erősen vegyítve. A kereskedő nép főkép a vár alatt, a Duna mentén lakott, a hol a hajók lerakodó helye is volt; a Budát környező hegyeken már akkor sok szőlőt termesztettek. A másik parton, Pesten is sok volt a templom és kolostor s különös nevezetességgel bírt a «Nyulak szigete», Szt. Margit, magyar királyelány sírjával, prépostsággal és nőkolostorral.*
Eug. Müntz: «La Renaissance en Orient» a Gazette des Beaux Arts XIII. köt. 11. lapján.
Ezt Galeotti említi, (id. m. XXXI. fej.) mint «a királyok bőkezűségéből épült»-et, lehetséges tehát, hogy ez a lépcső már a Mátyás előtti időkből származott.
Divald K. id. m. 77–80. l. Csánki Magy. Tört. földrajza i. 6. l.
Győri tört. és régész. füzetek II. 122. l. Szamota, Régi utazók 142. l.
Mátyásnak és Beatrixnak ebben a székvárosában az ő idejökben élénken folyt az építkezés; Mátyás ugyanis, ki – mint látszik – vidéki helyeken is a hol megfordúlt, sokat tett a város szépítése érdekében, elkobzás terhe alatt kötelezte a budai telkek tulajdonosait az építkezésre; Budán Aragoniai János érseknek is volt háza.*
Lásd: «Egy budavári sarokház történetéből», két közlemény Csánki-tól és egy adalék Fraknói-tól a «Századok» 1904-iki évfolyamában a 297., 395. és 544. lapokon.
Említettük már, hogy Beatrix Ó-Budán építkezett, a mit nemcsak Bonfin útján tudunk, hanem onnan is, hogy építkezéseihez 1487-ben és 89-ben Estei Hipolit érsek a komárommegyei síkkői és tardosi bányákból 42 hajón márványt szállíttatott.* Az építkezés valószínűleg a már említett királynéi vár kiegészítésére vagy díszítésére szolgált, a hol Beatrix utóbb tartózkodott is. Talán e palotájáról való a Nemzeti Múzeum egy építészeti töredéke, mely csak az aragoniai czímert mutatja. Maga Ó-Buda akkoriban – Ransanus tanúsága szerint – csöndes, elhagyatott hely volt, melynek kisszerűségéhez sehogysem illett a fényes bazilika, melyet ott a Boldogságos Szüz tiszteletére emeltek s a nagyszerű női kolostor, melyet a Szent Ferencz-rendi apáczák bírtak. A fényes ó-budai templom építésére Mátyás 1483-ban fölhasználta az elpusztúlt fehéregyházai templom oszlopait is, a mire pápai engedélyt kért.* Ó-Budán még a XVIII. században nagy építmények romjai voltak láthatók.*
Báró Nyáry Albert: A modenai Hippolit-codexek. (Századok 1874. 3. l.)
Ransanus Epitome Schwandtner-nél 417–418. l. Mátyás kir. levelei II. 259. l.
Bél, Notitia etc. 180. l.
A krisztinavárosi márványoszlopos nyári palotát bájos kert környezte, mely kétségkívül szintén olasz jövevények műve volt: virágos rétek, rózsaligetek, ibolyaágyak, halastavak és fasorok, rejtett barlangok és útvesztők változatos szórakozást nyújtottak, még a nagy madárkalitkák sem hiányoztak, s az üveges éttermekben és erkélyeken a királyi pár – úgy mint a nápolyiaknál láttuk, – a szabad természet közepett költötte el estebédjét. De kertje volt Mátyásnak a pesti oldalon is, továbbá a budai sóház mellett, míg a budai hegyek Nyéknek nevezett erdőségei pompás vadaskertül szolgáltak.* Élte végéveiben a király élénken érdeklődött sógora, a ferrarai herczeg nyári palotájának építése iránt s a herczegi követet kérdezte ki annak szerkezete, beosztása felől.*
Lásd Bonfin-t és Csánki-t az id. helyeken.
Dipl. Eml. IV. 406. l.
A Buda közelében kinálkozó királyi kéjlakok között fényben és szépségben valamennyit felülmúlta Visegrád, németül Plintenburg, úgy a mint azt Mátyás, elődjei építéseit fölhasználva, bizonynyal itt is a Beatrix izlésétől s olasz művészek tudásától segítve, a maga számára átteremtette. Ez a palota lenn, a vizivár mellett, a hatalmas, erdőtől borított hegyoldalhoz hozzáépítve, s a Dunára nyílva, emelt terekkel, vadas- és függőkertekkel és loggiákkal ékesítve terjedt szét. Tágas udvarát gyönyörű hársfasorok, illatos virágágyak s vörös márványból alkotott nagy ugrókút díszítette; ez utóbbin a Múzsák szoboralakjai s Ámor mint vízöntő voltak láthatók. Itt, a csobogó vizek mellett szeretett a királyi pár nyáron étkezni, sőt a tisztelgőket is gyakran itt fogadták. E nyaraló-palotáról, – melyben egyébiránt Mátyás koronkint a zordabb évszakban is tartózkodott, – nemcsak az udvari krónikások, hanem az ott időzött követek is a legnagyobb elragadtatás hangján szólnak. A castelloi püspök, mint pápai legátus, egyik jelentését «ex Visegrado, paradiso terrestri» keltezteti;* egy másik követ Párisnak akkor legszebb épületével hasonlítja össze;* még a XVI. században, mikor már romladozhatott, Oláh Miklós érsek bámulattal ír róla,* – s a XVIII. századbeli képeken már nyomát sem látjuk.
Stephanus Katona, Historia Critica Regum Hungariae stirpis mixtae, Buda 1793. IX. 522. l.
Bél, Notitia etc. II. l.
U.-ott 487. s köv. l.
86. BUDA A MÁTYÁS KORÁBAN, NYUGATRÓL NÉZVE.
(Münster krónikájából.)*
Buda Mátyás korában, nyugatról nézve. (293. l.) Münster Sebestyén «Cosmographia universalis» cz. krónikájában megjelent fametszet után.
Dicsérik a követek Mátyás pozsonyi palotáját is, mely alatt valószínűleg a mai vár értendő, bár a városban is volt háza;* tüzetesebb egykorú leírásaink nincsenek, de joggal a Mátyás korának tulajdoníthatók a még jobbára csúcsíves formákat mutató délkeleti várkapu s azok a dekorativ építészeti töredékek, melyek a várlak régi alakjából megmaradtak.* Bécs meghódítása után – mint látni fogjuk, – ott is sokat épített Mátyás. Ezeken kívül Tatát és Komáromot említi Bonfin, mint királyi lakásokat; amannak jellegét a «hétezer lépésnyi területű» tó adja meg, mely a völgyeknek malmokat hajtó vizeit fölfogja, s melyben ezrével tenyésznek a pontyok és csukák, míg a messzeterjedő vadaskert fényes vadászatok tere. A tó teszi szinte bevehetetlenné a négyszögalakra épült, kettős kőfallal, tornyokkal és árkokkal is megerősített várat, ebben pedig hosszú sora az ebédlő-, háló-, mulató- és fürdőszobáknak, bőkezűen ékesítve színekkel, aranynyal, faragványokkal pompás fejedelmi lakásul szolgál. Komáromban is nagykiterjedésű paloták és udvarok léteztek; ez dunaparti hely lévén, ennek kikötőjében állomásozott a velenczei és ferrarai példa szerint Bucentaurusnak nevezett díszhajó*, mely a királyi pár dunai kirándulásainak czéljaira egészen palotaszerűen épült, termekre, lakosztályokra beosztva.
Ortvay Pozsony v. története II. köt. I. r. 296. s köv. l.
Dipl. Eml. III. 137. l.
Ferrarában volt egy Bucintoro mezzano és egy B. piccolo (modenai levéltár Cam. Duc. Casa, Amministr. etc. 139. és 140. l.)
Mátyás templomépítkezései közül történetírója különösen a székesfehérvári bazilikát dicséri, melyet Mátyás nagy fénynyel egészen újjáépíttetni szándékozott, de befejezetlenül hagyott; a maga és családja számára tervezett sírkápolna Bonfin saját leírásából kitünőleg csúcsíves stilben épült* s annyira elkészült, hogy Mátyás anyját oda temethette s utóbb maga is oda tért örök nyugalomra. Pozsonyban a főtemplom szentélye a Mátyás műve; a kassai templomon ő építtette a déli csonka tornyot, melyen czímere kétszer is előfordúl, úgyszintén az úgynevezett «királylépcsőt», mely a királyi oratoriumba visz; «szerelmesek lépcsőjének» is nevezik, mert a két irányban haladó lépcsőn fölmenők útközben négyszer találkoznak.* Miután Beatrix többször is időzött Kassán, föltételezhetjük, – jóllehet irott adat nincs rá, – hogy ezekre az építkezésekre, bár azok nem olaszos, hanem csúcsíves stílűek, az ő jelenléte is lendítően hatott. Az ő rendelkezése következtében építették 1488-ban Selmeczbányán a városháza melletti Szent Anna-kápolnát, mely a városi tanács istentiszteletének helyéül szolgált, azonban a XVIII. században lebontatván, nyomát most már csak egy Szent Anna-szobor jelöli.*
«… opus artificiosae testudinis… e quadrato lapide inchoatum, quod in convexa absida jam consurgere coeperat»… Dec. IV. lib. 7. 461. l.
Dr. Stuhlmann Patrik: Képzőművészeti alkotások Kassán. «A kassai egyetem» czímű 1901-iki emlékkönyv 88. és 94. lapjain.
Beatrix 1488 augusztus 20-iki rendelete Selmeczbánya város levéltárában.
87. A VISEGRÁDI «VIZI VÁR» MARADVÁNYAI.
(Fénykép után.)*
A visegrádi «Vizi vár» maradványai. (295. l.) Fénykép után.
Mátyás és Beatrix épíkezéseik czéljára itthon aligha találtak alkalmas építészeket. A Trau dalmácziai városból való János családi néven Duknović, hírneves építész és szobrász, ki kétségkívül a Mátyás szolgálatában állott, dalmata volt s mint ilyen valószínűleg a magyar király alattvalója, de kiképeztetését Olaszországban nyerte s biztosan tudva van, hogy már Magyarhonba jötte előtt olasz földön működött Giovanni Dalmata név alatt.* Hogy a Traui Jakabnak mondott másik «Dalmata» csakugyan létezett-e? mindinkább kétessé válik s mind valószínűbbé az, hogy e megkülönböztetés tévedéstől eredett.* Mint olasz építészeket, kiket Mátyás második házassága idejében megbízásokkal látott el, – eltekintve az előbb itt járt Aristotele Fioravantitól, – az olasz renaissance-művészet édemes életrajzírója, Giorgio Vasari nyomán megnevezhetjük Baccio és Francesco Cellinit, a Benvenuto Cellini nagybátyjait,* és Chimenti di Lionardo Camiciát; mindannyian firenzeiek voltak és mindannyian egyúttal műasztalosok, a mely mesterség akkoriban ép oly gyakran járt együtt az építészettel, mint az ötvösség a szobrászattal. Hogy azonban melyik, hol és milyen munkát végzett? azt nem tudjuk. Camiciáról följegyezte Vasari, hogy a magyar király megbízásából palotákat, várakat, templomokat, kerteket és ugrókutakat létesített; egyszer a honvágy visszavitte Firenzébe, azután ismét Budára jött s itt is lelte halálát.»*
Lásd Pasteiner id. tanulmányát 14–15. l. és Fabriczy id. munkáját.
Pasteiner id. tanulmányában azt mondja, hogy Jacopo di Trau családneve «Statilić» volt; ha ez bebizonyítható, akkor a két személy különbözősége kétségtelen, de ez adat eredetét megvilágítva nem látom. A két személy egysége mellett érvel W. Rolfs is id. művében. (21. l.)
G. Vasari: Vite de’ piů eccellenti piltori, scultori ed architetti, Firenze, 1771. II. 294. l.
Ú. ott II. 294. l.
88. VISEGRÁD.*
Visegrád. (297. l.) Székely Árpád rajza.
A legnevesebb olasz művész, kit Mátyás és Beatrix foglalkoztattak, Benedetto da Majano volt, ki műasztalosságon kezdve pályáját, szobrászattal folytatta s mint építész végezte, mindhárom téren nemes ízléssel, nagyot alkotva. Vasari elmondja, hogy a Firenzében lakó Benedetto, hallván a magyar király bőkezűségének és műszeretetének hírét, két remek berakott művű, ú.-n. intarsiás faszekrényt készített, azokat hajóra tette, áthozta az Adrián s felutazván velök Budára, bemutatta munkáit a királynak. De a szekrényeket útban a behatoló víz végkép megrongálta s ez annyira elkedvetlenítette a művészt, hogy azontúl inkább a szobrászatra adta magát.* Nem tudjuk, hogy mikor és hányszor járt itt Benedetto, de az a körülmény, hogy a nápolyi király – talán épen a Beatrix ajánlására – őt kimutathatólag 1488-ban fogadta nagybátyjával, Giulianoval együtt szolgálatába s végeztetett általa fontos munkákat,* valószínűvé teszi, hogy habár tán első műasztalos föllépése magyar földön fiatalkorába esett, ő a Beatrix idejötte után is összeköttetésben maradt a magyar udvarral. Olaszországi szobrászati művei közül egyik leghírnevesebb a firenzei Santa Croce-templom szószéke, melynek szép és életteljes domborművei némileg emlékeztetnek arra az elefántcsont-domborművű kis házi oltárra, mely a Mátyás tulajdonából került a Louvreba. Másik főműve a sienai San Domenico-templom főoltárának márvány-ciboriuma, melynek dekorativ motivumai határozott hasonlatosságot árúlnak el némely, Mátyás megrendelésére készült díszművel, példáúl a Corvin-kálváriának nevezett ereklyetartó feszület alsó részével. Hogy milyen munkát végzett itt Benedetto, azt biztosan nem tudjuk; általán az a sajátságos balvégzet nehezedik a Mátyás idejében létrejött műalkotásokra, hogy azoknak a művészeknek, a kikről tudjuk, hogy a magyar udvar szolgálatában állottak, úgyszólván egyetlen művét sem tudjuk biztossággal megjelölni s viszont a meglevő műemlékek szerzőire nézve többé-kevésbbé csak találgatásokra vagyunk utalva.
U.-ott 452., 453. l.
Erasmo Percopo: Nuovi Documenti su gli scrittori e gli artisti dei tempi Aragonesi, Arch. Stor. Napol. 1895. évf. 327–328. l. Fabriczy: Der Triumphbogen Alfonso’s I. etc. Jahrb. d. preuss. Kunsts. 1899. 28. l.
Föltételezhetjük, hogy Benedetto a budai várpalotában dolgozott; talán ő készítette a három Hunyadi: János, László és Mátyás szobrát, melyek Bonfin szerint a palota udvarát díszítették s valószínűleg már Mátyás második házasságának idejéből valók voltak, legalább alig hihető, hogy ő uralkodásának elején emelt volna szobrot önmagának is.* A nagynevű firenzei szobrász lehetett esetleg a márvány ajtó- és ablakkeretek mestere, melyeknek töredékeit bírjuk; e nemben jeles műveket láthatunk tőle Firenze kormánypalotájában; az elpusztúlt budai és visegrádi ugrókutak, oltárok, tabernaculumok is tőle valók lehettek.
Divald K. id. művében a mellett a föltevés mellett foglal állást, hogy Benedetto da M. a Beatrix idejötte előtt volt csak Magyarországon s e mellett azzal is érvel, hogy Mátyás, épen a családját ért megalázások miatt, valószínűleg sietett annak hőseit a művészet által is fölmagasztaltatni. (140–147. l.)
A budai várpalota többi, Bonfintól említett szobrait, úgy mint Herculest, az ugrókút tetejére helyezett Minervát, a két kapuvédő harczost s némelyek szerint még Dianát és Apollót talán Giovanni Dalmata készítette érczből; ezeket a szobrokat – vagy legalább azok egy részét – a törökök a mohácsi vész és Budavár bevétele után Konstantinápolyba hurczolták s ott a régi császári hippodromban állították föl, a hol azonban még a XVI. század folyamában elpusztúltak.* Kétségtelen, hogy a már említett Traui János, vagy Giovanni Dalmata, a ki Rómában és Anconában is emlékezetes alkotásokat hagyott hátra, Mátyásnak kedvelt művésze volt, kit a nyolczvanas évek elejétől ő és valószínűleg Beatrix is Budán s Visegrádon állandóan foglalkoztatott, nemesi rangra is emelt s egy jogilag úgy látszik vitás birtokkal jutalmazott meg; e birtokát az erőszakoskodó vránai perjel elragadván tőle, Mátyás halála után kénytelen volt ismét Olaszországban keresni munkát, iskolája azonban, úgy látszik, tovább működött Felső-Magyarhonban.* Dalmatával olasz földön is összeköttetésben állott nála idősebb honfitársa, Francesco Laurana; ezért, és mert láttuk, hogy Laurana sok képmást készített Beatrixról ennek leánykorában, nem nélkülözi a valószínűséget az a már említett föltevés, hogy Laurana a Beatrix idejében Magyarországon is járt, Dalmatával együtt működött az udvar szolgálatában, s itt készítette a valamivel későbbi korra valló képmásokat.*
Riedl Fr. id. m. (Bpesti Szemle 1893 november.)
Tubero, id. m. 163–164. l. Fabriczy, id. helyen.
W. Rolfs id. helyen.
Andrea del Verrochioról, a híres firenzei szobrászról és festőről tudjuk, hogy Lorenzo de’ Medici közvetítésével Mátyásnak két ércz domborművet küldött, az egyik Nagy Sándort, a másik Dariust ábrázolta, mindkettőt sisakosan, vértezetten. A visegrádi várról olvassuk, hogy ott egy ugrókutat egy szobor díszített, mely Cupidót ábrázolta, a mint tömlőből szorítja ki a vizet; lehet, hogy ez is a Verrochio műve volt, ki hasonló alakot állított a firenzei Palazzo Vecchio udvarán lévő kútra. Vasari említi, hogy 1488-ban a firenzei mester megbizottat küldött Budára a magyar királytól neki járó pénz fölvétele végett.* Nagyon valószínű, hogy a Verrochio műve* az a két Firenzéből való s márványból készült domború képmás a berlini múzeumban, melyeknek egyike Mátyást egészen idealizálva, mint egy fiatal római vagy görög herost, másika Beatrixot nagyon hátrányosan s épen nem képmáshűséggel, még serdülő leánykorában ábrázolja. Ellenben ismeretlen annak a márványdomborműnek a szerzője, melyet szintén a Mátyás eszményesített, babérkoszorúzott fiatalkori képmásának tartanak, s mely Milanóba kerülvén, most ott a Museo del Castello-ban látható.
Müntz id. czikke a Gaz. d. B. A.-ban 108. l. Vasari id. m. II. 463. l.
Wilh. Bode annak tartja.
A Beatrix királyné legismeretesebb plasztikai képmása az a sötét jáspis-alapon fehér márványból vésett dombormű, mely párjával, a Mátyás hasonló reliefképével együtt a tiroli Ambrasvár gyűjteményéből került a bécsi udvari múzeumba. Ezek is kétségkívül olasz mestertől vagy mesterektől valók, kiket azonban biztosan megnevezni szintén nem tudunk.* Történetükből mindössze annyi ismeretes, hogy Corvin János özvegye azokat Belay Imrének, a pálosok sajó-ládi perjelének ajándékozta, kitől Bornemisza Gergely szepesi püspök megszerezvén az érdekes képmásokat, elküldte Miksa királynak 1571-ben egy levél kiséretében, melyben elmondta, hogy ezek nem a képzelet alkotásai, hanem hű és igaz másai az arczoknak, melyeknek rajzát a művész természet után készítette el.* Ez igaz is lehet, nem is mert Bornemisza püsök egy emberöltővel Mátyás után élt s ezt csak hallomásból tudhatta. A domborművek mindenesetre Mátyás uralkodásának legvégén készülhettek, – ha nem az ő halála után, – mert a királyt mint élemedett embert tüntetik föl s Beatrixot oly kövérnek, a minőnek csak a XV. század nyolczvanas éveinek végén készült codexminiaturákon látjuk, sőt összes képei között, elrendezését tekintve, a meglevő Beatrix-érem hasonlít legjobban e képmáshoz, mely pedig már özvegysége alatt készült. Az is feltünő, hogy Mátyás – bár nyilván olaszos ruhában akarták ábrázolni, – elől olyan mélyen kivágott gallért visel, a minőt a Quattrocento olasz képein egyáltalán nem látunk s a minőt az olaszok csak a XV. század legvégén kezdtek viselni.*
W. Rolfs (id. m. 335. l.) a Beatrix-képmás szerzőjének Giovanni Dalmatát tartja, e nézethez hajlik Ad. Venturi (L’Arte, 1907. fasc. IV.) valamint Fabriczy K., ki a Beatrix és Mátyás e domborműképmásának, határozottan különböző művésztől valóknak s a Mátyásét pendant gyanánt később készültnek tartja, és Divald Kornél (id. m. 147. l.)
Fraknói: Mátyás kir. és Beatrix dombormű-arczképei-nek történetéhez. (Arch. Ért. XI. köt. 7–11. l.) Lásd még Henszlmann Imre czikkét az Arch. Ért. II. kötetében és különösen Thallóczy Lajos czikkét (Arch. Ért. XIV. köt.) ki ép úgy mint Pulszky Ferencz (Magy. Archaeol. II. 241. l.) lehetségesnek tartja, hogy e képmások érmek nyomán készültek Olaszországban; úgyszintén Ferenczi Zoltán czikkét a kolozsvári Mátyás-Album (1902.) 271. lapján.
Ivan Lermolieff: Kunsthist. Stud. üb. ital. Maleri: Die Gallerie zu Berlin, Leipzig 1893. 217. l.
89. KOMÁROM A XVI. SZÁZAD VÉGÉN.
(Rézmetszet Ortelius Chronologiájából a Történelmi Képcsarnok metszetgyűjteményében.)*
Komárom a XVI. század végén. (301. l.) Ortelius «Chronologiá»-jának rézmetszete a Történelmi Képcsarnok metszetgyűjteményében.
Említettük a Beatrix érmét. Az éremöntés és éremvésés is az olasz renaissance-szal jött divatba s első magyar érmeink azok, melyek Mátyást és nejét ábrázolják; ezek sem készültek Magyarországon; Körmöczbányán 1508-ban vertek először érmet, addig csak forgalomra szánt pénz került ki a pénzverőből. A Beatrix érme valószínűleg a Christoforo Romano műve* s alighanem 1507-ben készült; ez abból következtethető, hogy ebben az időben készítette Christoforo Nápolyban az Aragoniai Izabella, Galeazzo Sforza özvegyének érmét, mely nagyon hasonló ehhez s hogy Beatrix ugyanakkor Nápolyban tartózkodott. Miután a Beatrix érme egészen el nem készült, hátlapja t. i. nincs, lehet, hogy ezt az özvegy királyné halála okozta, mely tudvalevőleg 1508-ban következett be.*
Fabriczy határozottan annak tartja.
Hampel József czikke az Arch. Ért. 1886. évf. 225. s köv. lapjain és Gohl Ödön czikke u.-ott a 428. lapon. Az érem két különböző értékű példánya a Nemzeti Múzeumban látható.
A Nemzeti Múzeumban még két, Beatrix korabeli kőemlék van; az egyik eredetiben: a Monellus Bernát, a királyné bizalmas udvari emberének s a diósgyőri vár biztosának czímeres és fölírásos, vörös márvány sírköve, a másik egy, valószínűleg a visegrádi kápolna ajtajáról való márvány-timpanon másolata, mely a Bold. Szüzet a gyermek Jézussal ábrázolja s talán Rossellino vagy Mino valamelyik tanítványának műve.
Mátyásnak és Beatrixnak a korukbeli olasz festészettel való összeköttetését ma semmi egyéb nem hirdeti, mint az olasz földön készült Corvin-codexek miniatur festései. Pedig tudjuk, hogy Lorenzo Medici arczképet készíttetett róla, melyet ajándékúl küldött el neki,* hogy a milanói herczeg Mátyásnak egy időben Lionardótól igért egy Madonna-képet, mely azonban a király haláláig el nem készült, tudjuk, hogy Filippo Lippi és Berto Linaiuolo,* kit újabban a rejtélyes Amico di Sandro Botticellivel azonosítanak, képeket festettek Mátyás számára s hogy Visino firenzei* és valószínűleg Ercole Roberti ferrarai festőművész is – ez utóbbi talán az Estei Hipolit kíséretében – Magyarországon tartózkodtak is.* Lehet, hogy Roberti festette Estei Alfonso és Hipolit ama gyermekkori képeit, melyeknek megküldésével kedveskedett a ferrarai herczeg Mátyásnak és Beatrixnak.*
Pulszky Ferencz Magy. Arch. II. 270. l.
Vasari id. m. II. 294. l.
U. annál III. 125. l.
Adolfo Venturi: A budapesti képtár olasz képeiről, Arch. Ért. 1900 november füzet.
Ces Valentini követjelentése Dipl. Eml. III. 150. l.
Mátyás könyvgyűjtő szenvedélye második házassága idejében érte el tetőpontját; őt az akkor még fejletlen könyvnyomtatás őstermékei nem érdekelték, csak a pergamentre írt, gazdag művészi ornamentikával s kötéssel ellátott kézirati codexek, melyek terén Európában elsőrendű kedvelő és gyűjtő volt, úgy hogy a leghírnevesebb firenzei miniaturista, Attavante,* a Mátyás utolsó éveiben már majdnem kizárólag az ő számára dolgozhatott csak s a Beatrix számára, ki koronkint külön megrendeléseket is tett nála s egy ízben 318 aranyat fizettetett neki, úgy hogy azt az összeget, melyet a magyar udvar könyvmásolásokra és azok művészi díszére fordított, évi 30000 arany forintra lehet becsülni.*
Attavante úgy látszik Magyarországon is járt a Beatrix ittléte idejében, legalább nyoma van egy Attavante nevű firenzei polgár üzleti ügyekben való itt tartózkodásának Dom. Gingni már id. 1477 augusztus 8-iki követjelentésében (firenzei áll. levéltár) és a firenzei Signoria 1480 július 19-iki, Mátyáshoz int. levelében (U.-ott Signori, Cart. Miss. fil. 46. c. 91.)
Bél M. Notitia etc. 225. l. Horváth Mihály Tört. Zsebkönyv, 68. l. Csánki, I. Mátyás udvara (Száz. 1883.) 567. l.
A Corvin-codexek belső festői díszítése, melybe illesztve Beatrixnak nem kevesebb mint tizenkét előttünk ma ismert miniatur-arczképe fordúl elő, fantasztikus mesevilágba vezet bennünket, a melyben a formák változatos gazdagsága vetélkedik a színek és az aranyozás pompájával. Képzeleti csodalények, emberi és állati alakok vannak benne ábrándos virág- és növényalakzatokkal szeszélyesen összefonódva, az antik világ ornamentikájának elemei helyi, személyi, vagy tárgyi vonatkozású motívumokkal, fegyverekkel, czímerekkel és emblčmekkel vegyülnek. Ezt a stilt csak az a gazdag és változatos eszmekör hozhatta létre, mely az olasz renaissanceban először egyesítette mindazt, a mit addig a pogány és keresztény művelődés létrehozott; ugyanaz a dekoráló stil ez, mely a korai renaissance plasztikájában megjelenik, frízeken, pilléreken, ajtókereteken és kandallókon, s mely valószínűleg a Mátyás palotáiban is meghonosodott, ugyanaz a «groteszk» stil, melyet az ornamentális mennyezet- és falfestésben is oly nagy tökélyre vittek Pinturicchio s a Ráfael-iskola.
A Beatrix-szal vonatkozásba hozható Corvin-codexeknek időrendben elsejét, a Diomede Carafa emlékiratának latin fordítását tartalmazó parmai codexet már a maga helyén említettük. A többi, melyet ismerünk, mind a nyolczvanas és kilenczvenes évekből való.
A brüsseli kir. könyvtárban őrzött Corvin-Missale kétségtelenül Attavantetól s 1485–87-ből való; festői díszére nézve ez talán a legkiválóbb valamennyi Corvina között. A Beatrix arczképe kétszer fordúl benne elő, egyszer egy nagyobb czímkép pilasterszerű oldalszegélyébe helyezve, csipkézett alakú medaillon-kép gyanánt, természetes színekben, kendővel a fején, melyet dicssugarak környeznek s valószínűleg kevés képmáshasonlatossággal. A másik arczkép, a Mátyáséval összepárosítva egy alsó lapdíszbe, arany érmet utánzólag van festve; ezt könnyebb vonatkozásba hozni a Beatrix egyéb ábrázolásaival.*
Lásd úgy erre, mint a többiekre nézve Csontosi János id. tanulmányát: Mátyás és Beatrix arczképei Corvin codexekben, külön lenyomat az Arch. Értesítő-ből 1888. 7. s köv. l.
BEATRIX FIATALKORI KÉPMÁSA A BERLINI MÚZEUMBAN VERROCCHIÓTÓL.
eredeti fénykép után készült.
A régebben a római Collegium Romanumban őrzött, most ismeretlen helyen lappangó Didimus-codex 1488-ban készült Firenzében; nem az Attavante műve, hanem valószínűleg a Francesco del Chierico-é. Ennek miniaturái is művészi kivitelűek; a második czímlapon a Mátyás és a Beatrix alakjai egymással szemben térdelnek, gazdag renaissance-díszítésű pillérek között. Beatrix hosszú, világoskék ruhában van, imára kulcsolt kézzel, haja simára van fésülve, fején nyílt korona, előtte rózsa fekszik, arcza itt hasonló az ambrasi reliefekhez.*
E codexnek, melynek teljes czíme: «Didimi Alexandriai de Spiritu Sancto et Cyrilli Alexandrini Opera, hollétét a legnagyobb igyekezettel sem sikerült kipuhatolnom; a Collegium Romanum államosítása idejében valószínűleg elrejtették tulajdonosai s eddig nem került elő. Rávonatkozó ismeretünknek ma még legbővebb forrása a Rómer Flóris ismertetésével az 1869-iki vatikáni zsinat idejében a magyar kath. püspöki kar által kiadott s a római Corvinákról szóló folio-emlékmű.
90. BEATRIX MINIATURKÉPE A BRÜSSELI KIR. KÖNYVTÁR CORVIN-MISSALÉJÁBAN.*
Beatrix miniaturképe a brüsseli királyi könyvtár Corvin-Missalejában. (305. l.)
91. BEATRIX MINIATURKÉPE A WOLFENBÜTTELI MARSILIUS-FICINUS-FÉLE CODEXBEN.*
Beatrix miniaturképe a wolfenbütteli Marsilius-Ficinus-féle codexben. (305. l.)
Már említettük Christophoro Persona Beatrixnak ajánlott Agathias-fordítását a bécsi udvari könyvtárban. Ennek czímlapján a fejléczben Beatrix koszorúba foglalt mellképe látható, arany sugaraktól környezve, előlrül nézve fején nyilt koronával; arcza nem hasonlít többi képeihez.
Attavante műve a gyönyörű római Corvin-Breviarium, mely el nem készült a Mátyás életében s most a Vatikán könyvtárában van. A gazdagon díszített 1200 lap egyike Szent Pál apostolt prédikálva ábrázolja, a háttér valószínűleg Rómát mutatja. Az apostol előtt térdeplő ájtatoskodók sorában ott van legelől Mátyás trónon ülve, fiatalosan, kissé idealizálva, jobbján egy géniusszerű ifjú látható. Balján Beatrix térdel, összetett kezekkel, nyakon kivágott ruhában, koronája háta mögött levő trónszékére van letéve. Arczvonásai kevéssé hasonlók a reliefképekhez és éremhez, de testformái megegyeznek a későbbi korszak ábrázolásaival.
Ugyane művésztől való a Bésből most már Nemzeti Muzeumunkba került Hieronymus-codex, mely groteszk díszítményben éremformában mutatja a királynénak telt arczú profilképét.
A wolfenbütteli herczegi könyvtár is tartalmaz két Corvin-codexet, melyekben a Beatrix képei találhatók, szintén medaillonszerűen az oldallécz ornamentikájába illesztve. Az egyik Priscianus Lidusról, a másik Marsilius Ficinusról van elnevezve, mindkettő a Mátyás uralkodásának utolsó idejéből származik s Beatrix arczképei bennök igen önkényesen rajzoltaknak látszanak; a viselet és hajék is elüt a korhűbb képektől.
A bécsi udvari könyvtárnak a Bonfin már többször említett Symposion Trimeronját tartalmazó codexe nemcsak a Beatrix czímerét és emblčme-eit, hanem egy kezdőbetűben miniatur-arczképét is tartalmazza; a könyv valószínűleg a Bonfin saját kézírása, de festései rendkívül kezdetlegesek s hihetőleg nem Olaszországban készültek. Annál művészibb kézre vall a szintén a bécsi udvari könyvtárban látható, «Joannes Regiomontanus in Ptolomaeum« czímű codex miniatur dísze, mely az egyesített Corvin és Aragoniai czímerből vonható következtetés szerint a Beatrixé lehetett, azonban jelképes nőalakjai aligha tekinthetők a királyné képmásainak.
92. BEATRIX MINIATURKÉPE A WOLFENBÜTTELI FRISCIANUS-CODEXBEN.*
Beatrix miniaturképe a wolfenbütteli Priscianus-codexben. (307. l.)
93. A HIERONYMUS-CODEX BEATRIX-MINIATURKÉPE.*
A M. Nemz. Múzeumi Hieronymus-codex Beatrix miniaturképe. (307. l.) Mind a négy kép a M. Nemz. Múzeum könyvtárának fényképei után.
Nem kisebb valószínűséggel tulajdonítható Beatrixnak a mölki benczések könyvtárában levő imakönyv, melynek czímlapja fényes díszkeretben az aragoniai czímert mutatja korona nélkül; a könyv zsoltárokat s a Mária-kultusz legkíválóbb imáit tartalmazza, s szövegéből kitűnik, hogy nő számára iratott.*
Ily kifejezésekből, mint: «pro me misera peccatrice … me indignam peccatricem» stb. E könyvre nézve l. Csontosi czikkét (Beatrix királyné imakönyve Mölkben) a Magy. Könyvszemle 1880. 377. lapján. Két képlapjának másolata a IV. könyv 3. fejezeténél látható.
Érdekes a Nemzeti Muzeum Ransanus-codexének története. A már többször említett Pietro Ranzano püspök, mint a nápolyi király követe hosszabb magyarhoni tartózkodása után megírván Magyarország történetét, azt fényesen kiállítva, czímlapját Mátyás és Beatrix képeivel és czímerével díszítve, ajánlással a királyi párnak szánta. Időközben azonban Mátyás is, Ranzano is elhalván, a codexet a szerző egy rokona fölajánlotta Bakócz Tamás esztergomi érseknek s e czélból a czimlapon a Mátyás czímerét átfestette a II. Ulászló Jagelló-czímerévé, a Beatrixét pedig a Bakóczévá. A czímlap felső részén lévő kép azonban mindenesetre még a Mátyás idejében készült s a Ranzano fogadtatását ábrázolja csekélyebb műbecsű, mert valószínűleg nápolyi eredetű, de történetileg érdekes kivitelben.* Beatrix a képen a király mellett trónon ül, háta mögött egy hölgymenyét az Aragoniaiak czímer-emblčme-jére emlékeztet s az, hogy az ország almáját a királyné, a jogart a király tartja kezében, a hitvesinél több, az uralkodótársi viszonyra látszik mutatni. Nem kevésbé érdekes, hogy Beatrix várakozásteljesen a királyra nézve van ábrázolva, mintha maga is kéréssel csatlakoznék a követ előadásához; a mi meg is felel a történelmi ténynek, mert tudvalevőleg Ferrante király épen azért küldte Ranzanót Mátyáshoz, hogy őt a trónutódlás kérdésében a Beatrix érdekének nyerje meg.
E képet a IV. könyv 4. fejezeténél hozzuk.
)
A REGIOMONTANUS-CODEX EGY LAPJA.
(A bécsi cs. és kir. udvari könyvtárban.)
Az eredeti Corvin-codex, a bécsi udvari múzeum tulajdona. A háromszínnyomat lemezeit Lőwy J. műintézete készítette.
Itt említjük föl végül újból a Philippus Bergomensis Beatrixnak ajánlott könyvét, bár az nem Corvina s fölajánlása a Mátyás halála utáni időbe esik. A nyomtatott könyv czímlapjának fametszete a szerzőt mint dominikánus barátot ábrázolja, ki művét a trónon ülő Beatrixnak átnyújtja. A háttérben levő városról nem tudhatjuk, vajjon az Ferrara legyen-e, a honnan Philippus jön, vagy talán Esztergom, a hol Beatrix özvegysége éveit töltötte?
Míg a magasabbrendű képzőművészetben: az építészetben, szobrászatban, festészetben Mátyásnak és Beatrixnak hazai erők alig állottak rendelkezésökre, a művészi ipar legtöbb nemében egészen más volt a helyzet; az iparművészet eléggé virágzó és kifejlett állapotban volt akkor Magyarországon, bár művelői valószínűleg nagyrészt külföldi eredetűek voltak s az ipar mindenféle nemeinek föllendítésére szolgáltak azok a czéhszabályok is, melyeket épen Mátyás hozott be.*
Horváth Mihály: Magyarország története III. k. 231. l.
Különösen virágzott a zománcztechnikában elsőrendű ötvösség, mely épen mert mély gyökerekkel bírt már a hazai talajban, legtovább tudott csúcsíves formáival a renaissance-stíl behatolásának ellentállani. Főkép a bányavárosok és Erdély szolgáltatták a szép ötvösműveket. Láttuk, hogy az ötvösség remekeit küldték Mátyás és Beatrix ajándékúl Nápolyba; Mátyás, Bonfin szerint Aragoniai Jánosnak egy arany kelyhet s hat ezüst edényt, és – valószínűleg szintén nemesérczből készült – babérkoszorút ajándékozott,* Beatrix pedig később egy keresztet rendel érkező unokaöcscse, Estei Hipolit részére Körmöczbányán,* miután ott jártakor valószínűleg maga győződött meg az ottani mesterek ügyességéről. Mikor a fiatal érsek már itt volt, arany- és ezüstedényekért, serlegek-, boglárokért nem fordúlt Olaszországba, hanem Budára, Körmöczre, Nagybányára; a leltárban fölsorolt műkincsek közül több erdélyi eredetűnek van jelezve. A Beatrix várnagya részére egy korponai ötvösmester készített érczből kupákat. A magyar ötvösiparnak olyan híre volt, hogy III. Iván moszkvai nagyfejedelem Mátyás királyt kérte, küldene neki arany- és ezüstműveseket, a kik e műiparágat az oroszoknál meghonosítanák.*
Symp. Trim. 256. l.
Követjelentés 1487 februárius 5-ikéről, Dipl. Eml. III. 256. l.
Fraknói, Hunyadiak és Jagellók (M. N. T. IV.) 647. l.
A bronzöntő-ipar és agyagművesség mellett virágzott akkor már az országban a műasztalosság, sőt a hímző-ipar is, a mit főleg az egyházi fölszerelés körébe tartozó tárgyak igazolnak, melyek egyúttal az olasz renaissance-stil kezdődő hatásáról tanuskodnak.* Mint a fafaragásnak oly műemlékét, mely kétségtelenül hazai eredetű s személyes vonatkozásban áll Beatrixhoz, említhetjük a lőcsei Szent Jakab-templom «vir dolorum»-oltárának predelláját, mely még csúcsíves stilű, gazdag fargványú mértani műbe illesztve mutatja Mátyás és Beatrix czímereit.* Ugyancsak a Mátyás és Beatrix czímerei ékesítették a pozsonyi székesegyháznak abban az időben készült főoltárát, mely a XVIII. században elvitetett s elpusztúlt.*
Radisich Jenő czikke, a «Magyarország történeti emlékei» czímű, az ezredéves orsz. kiállítás alkalmával készült mű II. köt. 328. lapján.
Divald Kornél: Szepesvármegye művészeti emlékei II. rész, 62. l.
Rimely Károly: Capitulum insigm. Eccl. Colleg. Posoniensis etc. Pozsony 1880. 157. l.
Azonban a főkép az udvar példájára s az olasz renaissance hatása alatt mindinkább fejlődő és terjedő s mindenben művészi kivitelre törekvő fényűzési szükségletek a műipar terén is hovatovább utat nyitottak a behozatalnak s a külföldi műiparosok bejövetelének. Ha Bonfin szerint a magyarok főleg csak öltözetükben, lovaik szerszámában s fegyvereikben voltak fényűzők s pompakedvelők, ez Mátyás alatt mindenesetre megváltozott, ezt már azok a mesés fényű és értékű ajándékok is tanusítják, melyekkel Mátyás és Beatrix is ellenségeiket, kiket lekenyerezni, vagy barátaikat, kiket megtartani kívántak, elhalmozták.
A hazában nem termelt kisebbrendű iparczikkek a budai vásárokon s a határszéli helyeken is beszerezhetők voltak;* az értékesebbek legnagyobb részét Olaszországból kapták s azokért Beatrix ügynökeit, néha a legmesszebb helyekre küldte el. Így szerezték be a sok selymet, bársonyt, posztót s más szöveteket, a szőnyegeket, kárpitokat, vásznakat, finomabb bútorokat, edényeket, díszesebb művű fegyvereket, ékszereket.* Hogy a velencze-muranói művészi üveggyártás termékei már akkor utat találtak hazánkba, azt a somogyvári s bártfai üvegserlegek tanusítják; de maga az udvar is kedvelte az akkor nálunk még ritkaságszámba menő üvegneműeket,* ép úgy mint az olasz keramiának különösen a Marca Anconában, Urbinoban és a Romagnában nagy színpompával készített termékeit. A ferrarai követ egyszer azt jelenti urának, hogy a fia, Hipolit érseki kineveztetése alkalmából a királynak és királynénak küldendő ajándékok közül ne hiányozzanak a kristályüvegneműek és a faenzai – vagyis fayence – edények, mert ezekben Ő Felségeiknek nagyobb örömük telik, mintha ezüstből volnának.* Mátyás már a 80-as évek elején rendelt ily evőkészletet Faenzában; lehet, hogy abból valók azok a Corvin és Aragoniai czímerrel díszített majolika tálak, melyek egyikét most a londoni Kensington-Muzeum,* másikát a párisi Gaillard-gyűjtemény őrzi.
Stiassny Róbert czikke: (Két festmény a XV. századból) az Archaeol. Értesítő XVI. köt. 416. lapján.
Csánki id. m. 544. l.
B. Nyáry Albert moden. Hypp. cod. Száz. 1872. 355. l.
Dipl. Eml. III. 151., 171. l.
L. 189. lapon.
Ugyancsak a ferrarai követ mondja egyik jelentésében, hogy Beatrix királyné, mikor vele egy a herczegi udvart érdeklő örömhírt közölt, tréfálkozva borravalót kért modenai aranyozott kések és villák alakjában, a minőket bírni szeretne, s a követ hozzáteszi, hogy jó lenne, ha Hipolit, jövetelekor ferrarai készítményű ezüstözött fegyvereket, dárdákat, tőrt és törökös kardokat is hozna magával ajándékúl a királynak.*
U.-ott III. 199. l.
Magának a királyi palotának berendezése bő alkalmat nyujtott az iparművészet legkiválóbb termékeinek megrendelésére s külföldi, különösen olasz műiparosok foglalkoztatására. Az egykorú történetíróknál s a követjelentésekben olvassuk, hogy a palota termeinek mennyezete aranyozott fafaragványokban körülbelül ugyanolyan ornamentikát mutatott, a minőt a Corvin-codexek lapszél-ékítményein látunk. A nagy, művészi kivitelű kályhákat, melyeknek egyike tiszta ezüstből volt,* quadrigák és egyéb antik motivumok díszítették. A kályhák s falak körül stilszerű faragványokkal ékes fa- vagy márványpadok húzódtak, melyek részben szekrényekül is szolgáltak s szőnyegekkel és vánkosokkal voltak megrakva, a székekre is aranynyal és ezüsttel átszőtt szövetek voltak borítva; a nyugágyak és ágyak részben ezüstből készültek, dúsan aranyozva. A szintén művészi faragású asztalokon üveges szekrényekben* aranyos poharak, drágaságok és csecsebecsék voltak fölhalmozva, más asztalokon szobrok, képek, tükrök, órák, nemes fémből való gyertyatartók; a falakról is érczkandeláberek nyúltak ki, a mennyezetről csillárok és olajlámpák csüngtek alá, a padlót allegoriai és szentképeket föltüntető szőnyegek takarták.* A pápai követ egyízben elálmélkodott a fölött a kincshalmaz fölött, melyet a király ruha- és kincstára arany- és ezüstedényekben, gyöngyökben és drágaságokban, hímzett ruhákban és szőnyegekben tartalmazott.*
A castellói püspök jelentésében (Marczali, Kútfők.) id. h.
Ilyen üvegszekrényeket hozatott Estei Hipolit Mátyás számára 1489-ben Velenczéből. (B. Nyáry A. id. m. Száz. 1874. 14. l.)
Csánki id. m. 769. s köv. l. A franczia királyné fegyverhírnöke 1502-ben Trója történetét ábrázoló szőnyegképeket látott a budai várban; valószínűleg ezek is még Mátyástól valók voltak. (Szamota id. h.)
Cast. püsp. id. jelent.
Mindazokból a kincsekből és ékességekből, a melyek Mátyást és Beatrixot palotáikban környezték, csak vajmi keveset sikerűlt az utókor számára megmenteni; de a mit ma ismerünk, azt is legnagyobb valószínűség szerint a Beatrix hazája szolgáltatta. Az esztergomi székesegyház gazdag kincstárában őrzik a Corvin-kálváriának nevezett gyönyörű, nehéz aranyból készűlt s drágakövekkel pazarúl megrakott ereklyetartó-feszületet, melynek már egész irodalma támadt, a nélkül, hogy a szakemberek keletkezésének helyére nézve meg tudtak volna egyezni. Mindössze annyi látszik valószínűnek, hogy e roppant becsű mű két különböző eredetű alkotórészből lett egybeillesztve s hogy alsó része XV. századbeli olasz, hihetőleg firenzei készítmény.* Több műtörténész Mátyással hozza összeköttetésbe azt az elefántcsontból alkotott miniatur-házioltárt is, mely kétségkívül olasz mester műve s ezidőszerint a Louvreban látható.* Végül ismerjük azt a bársony- és selyembrokátból készűlt trónkárpitot, mely a Mátyás palotájából való s melynek egy része az Erdődy grófi család birtokában van most, míg másik részéből a budai vártemplomban őrzött misemondó-ruhát szabták. Néhányan firenzei, mások lombardiai műnek tartják.*
Lásd erre nézve: Minta: Histoire d. l. A. p. I. Ren. II. köt. 822–823. l. Pulszky F.: Magy. Archaeologiája, II. 246. l. Szalay Imre: A XIV. és XV. század ötvösségének két remeke, 1893. és Mihalik József czikke a «Magyarorsz. Tört. emlékei», II. köt. 209. lapján.
Müntz: Histoire II. 817–818. l. és külön czikk a Kunst u. Kunsthandwerk 1898. évf. 381–82. lapján. Irmei Ferencz czikke az Arch. Ért. XVI. kötetében.
Lubóczy Zs. czikke az Archaeol. Ért. VII. évf. 404. l. Radisich Jenő czikke a Magyarorsz. Tört. Emlékei II. köt. 204–207. lapján.
A királyi pár egyező műszeretete kiterjedt a régiségekre, valamint a zene- és szinművészetre is. Mátyás végéveiben az ő megbízásából Beatrix ferrarai rokonaival levelezett az elhunyt Gonzago bíbornok után hátramaradt érem- és camea-gyűjtemény megszerzése tárgyában;* a törekvés azonban sikertelen maradt. Élénk levelezést folytatott – mint látni fogjuk – olaszországi atyafiságával zeneművészeti érdekekből is.
Dipl. Eml. III. 386., 395., 439. l.
Míg ugyanis a szinészi előadások terén, melyekben különösen Beatrix gyönyörködött, a tőle behívott olaszok mysteriumszerű vallásos párbeszédeikkel és dalaikkal vagy bohózatos szinjátékaikkal úgyszólván versenytárs nélkül állottak, a zene terén az idegen jövevények csak lassan tudtak tért foglalni s úgy látszik, sohasem szorították ki egészen a hazai elemeket. Mátyás maga is szerette a zenét és sokat adott udvarának zenei hírére. Templomainak orgonái kitünőknek voltak elismerve; valószínűleg azok is Olaszországból kerültek ki, bár orgonakészítőkűl magyarokat is képeztetett Mátyás.* Egyházi zene- és énekkarai már a Beatrix esküvője alkalmával fölkeltették a nászvendégek csodálatát. De legtöbb értesülésünk a magyar udvar körül kifejlődött zenei életről, mely sok olaszországi összeköttetésről is tanúskodik, a Beatrix ittléte alatti időből van.
Egy Paviában készült orgonájáról tesz említést Jul. Cartwright már id. művében 154. l. Csánki id. m. 571. l. Reumont (Lor. Medici II. 472. l.) szerint a Mátyás ajánlásával egy István nevű pap ment Firenzébe orgonakészítést tanúlni.
A hegedősök és kobzosok, kik vitézi dalokat énekeltek népies hangszereik pengetése mellett, Galeotti tanúsága szerint valószínűleg sohasem hiányoztak a Mátyás lakomáinál,* de helyöket Beatrix jövetele óta legalább is megosztani voltak kénytelenek az Olaszországban divatos lágyabb és finomabb hangszerekkel, a hárfával és vonós-hegedüvel, a trovatorékkal és dalnokokkal, kik a királyné hívására jöttek be külföldről s kiknek zenéjét ő annyira szerette, hogy még betegsége alatt is abban keresett üdülést és szórakozást.* A zenének e nagy szeretete Beatrixnál egyrészt családi vonás is volt, másrészt megfelelt az olasz renaissance-műveltség amaz irányának, mely főleg a nőkben kereste a zene élvezete iránti fogékonyságot.* Hogy azonban ugyancsak maga Beatrix a hazai magyar zenét sem vetette meg, azt abból következtethetjük, hogy csepelszigeti uradalmán kobzos czigányzenekar volt, mely pártfogását élvezte;* s így a történetileg körülbelül legrégibb nyoma a czigányzenének az olasz származású magyar királynéval hozható kapcsolatba.
De egregie dictis stb. XVII. fej.
Fraknói, Hunyadiak és Jagellók (M. N. T. IV.) 589. l. Dipl. Eml. III. 410. l. Hogy az olasz renaissanceban szinte általános volt a zene üdítő és gyógyító hatásában való hit, azt a Castiglione Cortegiano-ja is bizonyítja (I. 13. és 84. l.)
Castiglione, Corteg. II. 122. l.
Hipolit érsek 1489. évi számadásaiban: «datto a zingani qualli sonono di lauto a lisola dila Maesta di Madama, duc. I.» l. b. Nyáry id. m. Száz. 1874. 81. l.
Mátyás a műzene terén úgy látszik mindvégig a fősúlyt egyházi ének- és zenekarára helyezte, melynek kitűnő voltát már esküvőjekor dicsérték a jelen volt külföldiek s utóbb Bonfini is magasztalta, a pápai követ pedig 1483-ban azt a vallomást tette, hogy az jobb a pápáénál.* A zenészek előkelőbbjei fényes ellátásban és dús ajándékokban részesültek s nagy becsülésben állottak az udvarnál; hasonlóképen a vendégművészek is. A külföldről, különösen Olaszhonból behivandó zenészek ügyében rendesen Beatrix viszi a levelezést; ő különben nyilván külön énekkart is tartott s arra tetemes összegeket költött; 1483-ban énekkara a tizenhárom tagból állott, legalább annyit küldtek utána Pozsonyból Hainburgba, hová egy hordozható orgonáját is elvitette.* Az osztrák háború idejében tábori járataira is cziterásokat vitt magával s Bécsből Hipolit érseknek is küldött egy énekest az iskolásgyermekek oktatása végett.* A nyolczvanas évek végéről egy György nevű zenészét tudjuk megnevezni;* valószínű, hogy ebben az időben ugyanaz a Tinctor János volt udvari ének- és zenekarának vezetője, ki már Nápolyban atyja szolgálatában állott s neki leánykorában egy művét ajánlotta, legalább egy egykorú levél szójátékából a karmester ily nevére lehet következtetést vonnunk.*
Pray, Annales IV. 166. l.
Pozsonyi vár. levéltár, Kammerrechnungen 1483. l.
Csánki id. m. 570. s köv. l. b. Nyáry id. köt. 79. s köv. l. Dipl. Eml. III. 389. l.
Hatvani, Rajzok stb. 68. l.
Váradi Péter kalocsai érsek mondja egy, már 1493-ban Beatrix királynéhoz intézett levelében – vonatkozással egy Galerus nevű közbenjáróra, ki neki, mint látszik, a királyné nevében a bíbort igérte meg: « non latuit nos, a principio ejus coloris isthic habere, uti auguratur suis Majestas V. ubi etiam musicorum princeps tinctorum nomine appellatur, licet is inter caeteras artes suas, …ad hac unicum tingendi galeri scientiam nondum pervenerit etc. (Wagner, Epistolae Petri de Warda, 48. l.)
94. A VATICÁNI CORVIN-BREVIARIUM KÉPE.*
A vaticáni Corvin-Breviarium képe. (Szent Pál predikál, előtte a térdeplő Mátyással és Beatrix-szal). (315. l.) Az 1871-ben kiadott «Díszlapok a vaticani Corvin-codexekből» cz. kiadvány fényképéről.
Az 1486. évben nővérével, Eleonorával folytatott levelezésében Beatrix bizonyos Mechino nevű franczia udvari zenészét említi,* más alkalommal pedig Todisco Simonello olasz zenészt óhajtaná nővére közbenjárásával fölfogadni.* Ugyanakkor az Eleonora férjének, a ferrarai herczegnek azt írja magyarszági követe, hogy a királynét boldoggá tenné, ha elküldené neki Pétert, a kitünő lantost hegedűseivel;* ez a Péter valószínűleg el is jött s huzamosabb ideig itt is maradt, mert Beatrix két évvel később egy levelében pártját fogja Péter nevű zenészének, ki folyvást mellette van s igen jól viseli magát.* Ugyancsak a ferrarai követ elbeszéli, hogy bizonyos Sandrachino nevű zenész és társainak elfogadása végett az udvar küldötteket meneszt Zengg kikötőjébe, kik dús ajándékokat, különösen fényes ruházatokat visznek már foglalóúl a jövevények számára.* A következő évben ismét az Eleonora közvetítésével óhajtana Beatrix Rómából énekeseket hozni udvari kápolnájában való szolgálattételre;* hogy eljöttek-e? nem tudjuk, de Eleonora egy levele szerint bizonyos firenzei énekesek megígérték, hogy követik a királyné hívását.* Majd ismét az elhunyt udvari orgonás helyére, ki olasz volt, Pál mestert, Zsigmond osztrák herczeg orgonását igyekszik megnyerni Beatrix, s mert a magyar udvar rossz viszonyban van a herczeggel, sógorát, Ercolét kéri föl a közbenjárásra, de hasztalanúl, mert a keresett művész időközben elszegődött Miksa római királyhoz.* Úgy látszik azonban, hogy ez utóbbi is ismerte a királyné zenei hajlamait, mert egyízben egy Jacopo Barbiria nevű – valószínűleg olasz – zenészét küldte megbízással hozzá, kiről Beatrix válaszában, melylyel őt visszaküldte, a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik.*
Dipl. Eml. III. 61. l. (1486 márczius 6-ikáról kelt levél.)
1486 november 4-ikéről k. lev. u.-ott 207. l.
1486 augusztus 4-ikéről k. követjelentés u.-ott 149. l.
1488 május 11-ikéről k. lev. u.-ott 410. l.
Előbb id. 1486 augusztus 4-iki követjelentés u.-ott 150. l.
1487 április 22-ikéről k. lev. u.-ott 288. l.
1488 április 30-ikáról k. lev. u.-ott 398. l.
1489 szeptember 28-ikáról és november 20-ikáról k. levelek u.-ott IV. 89., 105. l.
Beatrix királynénak 1490 januárius 8-ikáról Budáról Miksa királyhoz int. levele a bécsi csász. és kir. udvari áll. levéltárban. (Maximiliana 1490.)
Míg tehát a zene tere az, melyen a királynét leginkább látjuk kimutatható személyes tényekkel szerepelni, bizonyára nem csalódunk, ha benne keressük fő mozgató erejét annak az egész művészeti életnek, mely a Mátyás uralkodása idejében a magyar királyi udvarnál az olasz renaissance hatása alatt rövid időre kifejlődött.
95. BEATRIX ÉREMKÉPE.
(Nemzeti Múzeum.)*
Beatrix éremképe. (317. l.) A M. Nemz. Múzeum fényképe után. Körirata: DIVA BEATRIX HVNGARIAE REGINA.
