III.
III.
Beatrix állása Mátyás mellett; viszonyuk érzelmi oldala, a királyné roppant befolyása férjére; valósággal uralkodótársi szerepet visz, különösen diplomácziai téren. Anyagi ellátásának kérdése; mi történt hozományával? birtokai s jövedelmei, különösen a bányavárosok s a kamarai jövedelmek; kormányzati hatásköre a «királynéi városok» fölött; rendetlen gazdálkodása. Befolyása a kormányzatra, az udvarra s az Olaszországgal való összeköttetésekre. A magyar-olasz viszonyok és vonatkozások Mátyás előtt és alatt; az összeköttetéseket nem Beatrix teremtette, de azok élénkítésére sokat tett. A korabeli olasz írók és tudósok véleménye Beatrixról s az általok neki ajánlott könyvek.
Beatrix élete folyásának azon a pontján, melyhez értünk, meg kell állapodnunk egy kissé, hogy szemügyre vegyük azt az állást, melyet királyi férje oldalán elfoglalt s azt a szerepet, melyet az ország ügyeinek vezetésében, a nemzet életének irányításában vitt, mielőtt reményei és törekvései őt Mátyással, növekvő befolyása s annak némely következménye pedig a nemzettel összeütközésbe hozták volna.
Heltai Gáspár, ama, hozzá még közelesett kor magyarjainak közvéleményét vélte kifejezhetni, mikor a Bonfin tanuságtételét ékes szóvirágaitól megfosztva, azt mondja, hogy «Beatrix királyné asszony megfogta a Mátyás király szívét… mert szép és igen hízelkedő beszédű vala»… s hogy látni való lett, a mint «egy olasz menyecske megváltoztatta a hatalmas királyt».*
Id. m. II. 154., 163., 218. l. Ugyanezt fejezi ki Fugger id. m. 831. lapján: «Weil dieses Fräulein (Beatrix) wunderschön, dabei freundlich u. wohlberedt… war, ward Mathias… von ihrem Gesichte dermassen gebrennet, dass er des Türkenkrieges… ganz vergass, auch keine Stunde lang ohne sie sein konnte.»
A királyné hatalmi állásának kulcsa kétségkívül férjének szenvedélyes vonzalma volt, mely – mint látni fogjuk – törekvéseiknek bizonyos szétválása után sem veszített hevéből s a mely nem lehetett csupán érzéki természetű, hanem Beatrixnak a Mátyás egész szellemi irányával tökéletesen megegyező műveltségében, élete egész folyamában, a legkülönbözőbb viszonyok között s a legkülönbözőbb kortársaktól elismert szerencsés szellemi adományaiban* is találta gyökereit.
Nem tartom egészen találónak a korszak egy nagytekintélyű ismerőjének megjegyzését, ki Beatrixot «korlátolt szellemű»-nek mondja; (Századok, 1885. évf. 5. l.) az «okosság» – főleg szenvedélyes elvakúltsága miatt – gyakran hiányzott benne, de szelleme nem volt korlátolt.
Mátyás, mint minden, korszakára alakító hatást gyakorló nagy ember, egészen korának gyermeke volt s föltétlen odaadással vette föl lényébe amaz idők uralkodó szellemi áramlatát. Az Olaszországban megindúlt renaissance legcsodásabb varázsát épen akkor árasztotta az európai népek kimagaslóbb szellemeire. Addig nem is sejtett perspektivák nyíltak meg az emberi értelem előtt a klasszikus ókor hagyományai elterjedésének s az ember és a természet elfogulatlanabb megismerésének hatása alatt. Az a gyökeres átalakulása az egyéniségében fölszabadúlt ember világnézletének, mely a keresztény hit tanításának s az ókori irodalom eszmekörének megkísérlett összeolvasztásából bontakozott ki, az a pogányosan szilaj életkedv, mely a középkor aszketizmusát háttérbe szorította, s míg egyfelől az élet legfinomúltabb örömeinek, legszíngazdagabb pompájának élvezetére tanított, másfelől az antik műemlékek becsének s az emberi test bájainak fölismerése útján a művészeteknek szinte káprázatos föllendülését idézte elő: mindez ellenállhatatlan erővel vonzotta, ragadta magával Mátyás lángeszét, égő képzeletét, határtalan becsvágyát. És mindennek az igéző női báj szimbolumában való megnyilatkozását, megtestesülését láthatta ő a Beatrix személyében.
Kétségtelen, hogy a nápolyi királyleány nemcsak személyének vonzó tulajdonaival, hanem a renaissancenak és az akkori olasz nemzeti géniusznak belőle Mátyásra átáramló delejes hatásával is bűvölte meg a király szívét és eszét.
Hogy Mátyásnak ez az odaadó vonzalma mennyiben talált igazi viszonzásra? ez a Beatrix belső, lelki életének az a nagy problémája, melynek megoldására a megállapítható történeti tények ép oly kevéssé nyujtanak határozott és biztos támpontot, mint az olasz renaissance többi nagy nőalakjai hitvesi életének megítélésére. Az akkori Olaszország az emberi szellem csodálatos gazdagságát tárta föl, de olyan szíveket, melyek a maguk föláldozásával gazdagodtak volna – legalább a történelem látókörén belül – alig hozott létre. Beatrix is oly világban nőtt fel, melyben az udvaronczok hízelgése és a stilisták versengése, minden magas állású nőt, a legelveteműltebbet is nyilvánosan földicsért többek között hitvesi erényeért is, de a melyben alattomban mindenkinek – talán még a legtisztábbnak is – kételkedtek erényében s a menynyiben ahhoz valóban nem fért kétely, ezt igazi, megkülönböztető érdemül sohasem tudták be.
Ha Beatrix valóban «szerelemre képtelen»* lett volna is, mindenesetre képes volt férje iránti akkora odaadásra, a minő szükséges volt a Mátyás szerelme táplálására; ezt már a szerelem tartóssága is igazolja. Becsvágyának és érdekének óvó pajzsa alatt hitvesi erénye valószínűleg biztonságban volt, de férje iránti érzelme soha a becsvágyával és önérdekével való összeütközés próbáját ki nem állotta volna. Ezt Mátyás halála utáni magatartása tanusítja.
«Amoris impotens», a közelkorú Brutus János Mihály (Magyar históriája a Magy. Tört. Emlékek, Írók I. Pest, 1863. 27. l.) mondja ilyennek.
Habár Beatrix természetének érzékies voltához kétely alig fér, s habár ő önmagát – mint az egész nemet – Vergiliussal «örökké változónak és folyton ingatagnak» vallotta,* kétes hitelű egykorú följegyzésekkel* s későbbi általános vádaskodásokkal szemben közbotrányt okozó erkölcstelenségének hírét föltétlenül vissza kell utasítanunk; vissza kell utasítanunk úgy a Mátyás önérzetének ismeretében, mint ama történeti tény alapján, hogy a magyarok királynénál ily életmódot egyáltalán nem tűrtek. Még közel esett ahhoz az időhöz a Zsigmond király neje, Cilley Borbála példája, a kit férje bizonyára nem annyira a saját mint inkább a nemzet erkölcsi fölháborodása miatt botrányos hűtlenségei miatt udvarától eltávolítani s hosszú időre majdnem fogsághoz hasonló belebbezéssel sujtani volt kénytelen.*
Galeotti id. m. 3 és 25. fej.
A turini levéltár Francesconi-gyűjteményének egy kézirata (Tom. VII. Pag. I.) beszélgetést közöl Beatrix és Galeotti között, melyben az előbbi («donna secondo l’opinione della maggior parte impudica»), emennek nyilvánosan szemére lobbantja, hogy gyermekei egy része nem tőle magától, hanem gyóntató atyjától való. Erre Galeotti visszavág: «Io insieme col Sacerdote ne habbiamo fatto cinque, et Vostra Majestŕ col medesimo in dieci anni non ne ha fatto con tutto, che habbia tenuto la pratica continuamente.» (Ak. tört. biz. más. táráb.)
Pór Antal: Az Anjou-ház és örökösei (Magy. Nemz. Tört. III.) 532. s köv. l. A Beatrix erkölcséről határozottan túlzott ítélet («a bűntenger fenekét elérte») olvasható Bruckner Győző tanulmányában «Tudom. irod. és erkölcsi élet Magyarországon a XV. század derekán.» (Eperj. Széchenyi-kör 1903-iki évkönyve 45. l.)
Beatrix, míg csak férje élt, mindig kellő elismeréssel volt az ő gyöngédsége iránt; ezt legbizalmasabb levelei is elárúlják;* iránta mindig hódoló tiszteletet mutatott;* sokáig okosan tudott befolyásával gazdálkodni; nem dicsekedett vele, sőt nem is igyekezett azt észrevétetni; ha férjét valamire rábeszélni nem tudta, megnyugodott, sőt olykor – mint láttuk – maga szembeszállott olasz atyafisága lehetetlen követeléseivel s őket férje fölfogásának helyességéről meggyőzni igyekezett; néha levelöket nem is közölte férjével, ha tudta, hogy az bosszúságot szerezne neki.* Szolgálatkészsége Mátyással szemben, valahányszor ez diplomácziai közbenjárását igénybe venni kívánta, a mi gyakran megtörtént, vagy mikor neje fényes tulajdonaival másokat elvakítani akart, soha fogyatkozást nem mutatott.
Beatrix levele Ercole ferrarai herczeghez 1484 június 2-ikáról Budáról a modenai áll. levéltár-ban.
Bonfin Symposion Trimeron-jában Beatrix Mátyást gyakran atyjának, ez őt leányának nevezi.
Dipl. Eml. III. 399. l.
79. MÁTYÁS NAGY CZÍMERE, BENNE AZ ARAGONIAI CZÍMERREL.*
Mátyás nagy czímere, benne az aragoniai czímerrel. (261. l.) Turóczi krónikájának augsburgi kiadásából. A M. Nemz. Múzeum hártyapéldányáról.
Olaszországban már a Beatrix házasságának első éveiben tisztában voltak azzal, hogy ő a királlyal «mindent tehet a mit akar»,* sőt – különösen Nápolyban – a királyné politikai szerepének súlyára nézve gyakran túlzó vélemények is uralkodtak. Könnyen érthető tehát, hogy csakhamar szokássá vált az olasz államokban a magyarországi követeket külön utasítással és külön megbízó-levéllel látni el a végből, hogy a királynénál is tisztelegjenek, hogy a királynénak is üzenetet, üdvözléseket vigyenek, az ő befolyását, támogatását is megnyerni igyekezzenek, mihez képest viszont a követek is jelentéseikben rendesen külön emlékeztek meg a királynénál való eljárásukról.* Ilyen utasításokat ad a római kuria is többször követének; a firenzeiek az ő pártfogását kérik ki megkárosodott kereskedő polgártársaik részére,* a ferrarai herczegi család, a nápolyi uralkodóház tagjai minduntalan ajánlásokkal fordúlnak hozzá, a mit különben ő ép oly sűrűn viszonoz.* Hogy Mátyás minden fontos ügyben az ő tanácsát is meghallgatja, azt a Mátyásnak hódoló írók is kiemelni szeretik, a mi nyilvánvalóvá teszi, hogy a király, neje e nagy befolyását nem is titkolta, sőt maga hangsúlyozta, hogy szavára szívesen hallgat.*
Már id. levél a firenzei Baliához, Magyarországból 1479 augusztus 6-ikáról, a firenzei áll. levéltár-ban.
A sok példa közül elég legyen hivatkoznunk az 1478 deczember 14-iki velenczei követutasításra (Vel. áll. levéltár), a Teleki-nél (XII. 417. és 438. l.) található pápai követutasításokra, a castelloi püspök id. jelentésére (Marczali kútf. 277. l.), továbbá: Dipl. Eml. III. 9. l. 341. l. IV. 158. l. a Miksa, római király követeinek tisztelgésére (E. E. IV. 393. l.) és az ortei püspök, mint pápai legátus tárgyalásaira Beatrix-szal. (Fraknói: Pecchinoli Angolo pápai legátus Máty. udvaránál, 1898.)
A magyar királynéhoz 1483 június 16-ikáról int. levél szövege a firenzei áll. levéltárban. (Signori, Cart. missiva, fil. 47 ca. 128.)
A Dipl. Eml. tára sok példát tartalmaz.
Naldi Naldii Florent. Epistola de Laudibus aug. Bibliothecae ad Mathiam Corvinum etc. (Mathiae Belii Notitia Hungariae novae, Vienna 1787 Part. I. tom. 3.) 606. s köv. l. Langenn id. m. 134. l.
A külpolitika terén való közreműködésének jelenségeivel s diplomácziai levelezéseivel már eddig is találkoztunk. Nemcsak a rokon fejedelmi udvarok, maga a pápa is többször veszi igénybe közbenjárását a királynál s hálálkodik neki érte;* ugyanezt tapasztaljuk Ernő és Albert szász herczegeknél, kikkel németül is levelez s kikkel szemben rokoni megszólítást használ.* A most ismertetett korszakban szerepe – mint láttuk – főleg a német császárral való egyezkedésre irányúl, a miben magát férje által meghatalmazottnak vallotta, kinek nevében ígéreteket is vélt tehetni. Ő a kibékülés ügyének mindvégig legfontosabb tényezője volt s nem rajta múlt, ha a létrejött fegyverszünet ellenére Mátyás Fridrikkel szemben ismét fegyverhez nyúlni volt kénytelen; e békebaráti buzgalmát a pápai követ is elismerte.*
Beatrix 1488–1490. évekből való levelei a pápához s VIII. Incze levele hozzá a velenczei Szt. Márk könyvtár-ban és áll. levéltár-ban, másolataik a Nemz. Múzeum levéltárában s az Akad. tört. biz. más. tárában.
Ernő és Albert 1477 november 14-ikéről Beatrix 1478 januárius 5-ikéről s 1480 szeptember 11-ikéről kelt levelei a drezdai áll. főlevéltár-ban (Wittenberg. Arch. Ung. Sachen fol. 110., 114. és 234.)
A castelloi püspök jelentése, Marczali id. kútfői 283. l.
80. BEATRIX KIRÁLYNÉ PECSÉTJE.
(Eredetije az Orsz. Levéltárban.)*
Beatrix királyné pecsétje. (263. l.) Az Orsz. levéltár eredeti okleveléről. Richter Aurél rajza.
Tévutakon járnak azonban azok, kik Mátyásnak házassága után a török háború iránti állítólagos ellanyhúlását a Beatrix elpuhító befolyásának tulajdonítják;* láttuk, hogy Beatrix még a táborba is elment Mátyással, s az egyik főok, a melyért ő – egyetértésben Nápolylyal és Rómával – a császárral való kibékülés politikáját pártolta, épen az a czél volt, hogy a magyar haderő az ozmán hatalom ellen osztatlanúl működhessék. Azok, a kik – különösen olasz földön – minduntalan a Mátyás lanyhasága miatt panaszkodtak, ezt azért tették, hogy a saját lanyhaságukat, melylyel a török elleni védelmet egészen a magyarok nyakába akarták hárítani, álcázzák.
Így ítéli meg befolyását Heltai (id. m. II. 163., 173. l.) Fugger id. h. s az olaszoknál Vecchioni, Passerohoz írt előszavában. (48. l.)
A belső kormányzat terén a Beatrix állását legjobban világítja meg az a tény, hogy míg elődei csak kivételes, különösen ünnepélyes alkalmaknál kiadott okleveleikben hivatkoztak néha az anya- vagy hitveskirályné beleegyezésére,* Mátyás adományleveleiben, rendeleteiben igen gyakran utal neje hozzájárúlására, kívánságára, vagy közbenjárására.* Beatrix maga is javakat, vámmentességet, sőt egy esetben – saját kijelentése szerint, – püspökséget adományoz;* előfordúl még az is, hogy a Mátyás adománylevelét, ennek életében, átírva megerősíti;* ehhez képest érthető, hogy a II. Ulászló választási föltételei a «Mátyás és Beatrix által» jogtalanúl elfoglalt jogok és javak visszaszolgáltatását ígérik.* Egészen helyesen jelöli meg tehát Fraknói a Beatrix viszonyát Mátyáshoz, midőn azt mondja, hogy ő «tényleg az uralkodótárs állását foglalta el».* Ez a fogalom megelőző közjogi gyakorlatunkban nem is volt szokatlan; tudjuk, hogy ilyennek tekintették házasságuk után Zsigmondot Mária mellett, már amannak megkoronáztatása előtt is, és Erzsébetet Albert király mellett ez utóbbinak kimúltáig; míg azonban az első esetben az uralkodótárs alkalmazását a nemzetnek a nőuralomtól való idegenkedése s a vezetésben a férfierő szükségessége, a második esetben pedig azt magyarázza meg, hogy a trón vérség szerinti örököse tulajdonképen Erzsébet volt s mindkét esetben az uralkodótársi viszony törvényen alapúlt, Beatrix az említett példákhoz hasonló hatáskörét csakis Mátyás nagy királyi hatalmának s iránta való kedvezésének köszönhette.*
Így I. Lajos 1351-iki törvényében hivatkozik anyja, Erzsébet beleegyezésére, Albert 1439-iki törvénye záradékában utal neje, Erzsébet hozzájárúlására. (Marczali, Tört. kútfői 218., 246–247. l.)
1479 október 21-iki, 1482 április 8-iki, április 9-iki és 1484 november 1-i adománylevelek Corvin János javára, 1481-iki engedély Thuróczi György főpinczemesternek szabad végrendelkezésre, 1484-iki birtokadományozás Csomai György és Mihály javára, 1487 januárius 5-iki birtokadományozás Szunyog Gáspárnak, ugyanazon évi április 1-i adománylevél Estei Hipolit esztergomi érsek részére, 1488-iki birtokadományozás Giovanni Dalmata szobrásznak, 1489 november 21-iki adománylevél nardella Parmesana részére, ugyanaz évi június 11-iki adománylevél Fiáth László és Lajos részére, ugyanaz évi június 23-iki bizonyságlevél Deng. Pongrácz Mátyás házasságkötéséről, adománylevél Kálnai László és utódai részére stb.
1479 november 17-iki adománylevél Vesach Perottus zólyomi főispán részére; vámmentesség adományozása a diósgyőri pálosoknak, sószállítás czéljából. (Orsz. levéltár D. 19269. sz.) Beatrix 1480 augusztus 15-ikén írja nővérének, Eleonorának, hogy a modrusi püspökséget ő adományozta. (Dipl. Eml. II. 440. l.)
Ily tartalmú oklevelek 1489 április 12-ikéről a Nemz. Múzeum levéltárában (approbamus et ratificamus etc.) továbbá az Orsz. Levéltár-ban. (Dipl. 17457. és 18982. szám.)
Marczali «Kútfők» 308. l.
«Mátyás király» 345. l. Naldus Naldius mondja: (id. h.) «Beatrix sumitur in sociam regni.»
Pór Antal «Az Anjou-ház stb.» (Magy. Nemz. Tört. III. 395. s köv., 610. s köv. l.)
BEATRIX DOMBORMŰ-KÉPMÁSA A BÉCSI UDVARI MÚZEUMBAN.
MÁTYÁS DOMBORMŰ-KÉPMÁSAI A BÉCSI UDVARI MÚZEUMBAN ŐRIZTETNEK. Fénykép után.
Ennek az állásnak megfelelően Beatrix körül inkább mint valaha látunk «királynéi udvart» kifejlődni – melynek viszonyait később világítjuk meg – s az ő külön, vértes lovascsapata* Mátyás halála után fontos tényezővé válik a trónutódlási küzdelmek eldöntésénél. A bányavárosok fölött gyakorolt kormányzati jogkörét külön világítjuk meg.
«Reginae validissimus equitatus… catapharactorum robur»… mondja Bonfin: Dec. IV. lib. IX. 486. l.
De ez az állás nagy jövedelmeket is igényelt, annál inkább, mert – mint láttuk – Beatrixot családi hagyományai, természete, megszokása egyaránt a fényűzésre és pompakifejtésre indították s Mátyás – a maga hasonló hajlamával – kivált eleinte, valószínűleg nem hatott mérséklőleg nejére s így az igényei kielégítésére szükséges anyagi eszközökről is gondoskodnia kellett.
Előzetes gondoskodásnak nyoma nincs. Említettük már, hogy csak egy követjelentésben van bizonyos, a hozomány harmadának megfelelő jegyajándékról szó, a mely hírt megerősítő adatot nem találunk. Szokásban volt nálunk is a királynénak már a házasság megkötésekor bizonyos birtokokat és jövedelmeket szerződésileg biztosítani. Így Albert király neje, Erzsébet udvartartására 20.000 arany forintot biztosított bizonyos szlavóniai illetékekből s a bányatizedből és pénzverésből;* Mátyás maga, első nejének, Podjebrád Katalinnak ugyanily czímen 7000 arany forintot kötött le a kincstárból s azonkívül a Zsigmond neje, Cillei Borbálától bírt összes uradalmak birtokát;* később II. Ulászló, nejének, Candalei Annának 30.000 arany évi jövedelmet biztosított, de ezt rendesen megpótolta ajándékokkal;* és II. Lajos is ünnepélyes okmányban állapította meg mindama birtokok jegyzékét, melyeket mint a «királynéi korona tartozékait» nejének adományoz.*
I. Kachelmann, Geschichte der ung. Bergstädte III. 37–38. l.
Fraknói, Máty. kir. 114. l.
Wenzel Gusztáv, II. Ulászló házasélete (Száz. 1877.) 823–824. l.
A brüsseli orsz. levéltárban levő okmány közölve: Hatvani (Horváth) Mihály Magy. Tört. Okmánytár I. 22. s köv. l.
Ilyszerű kötés, adományozás, megállapodás a Mátyás és Beatrix házassága alkalmából vagy akár később is, Beatrix királynéi jövedelmére vonatkozólag nem történt, vagy legalább is nincs adat megtörténtére. Feltűnő, hogy míg például Zsigmond s később II. Lajos királyoknak nejeik javára tett birtokadományozásairól van értesülésünk,* sőt magának Mátyásnak is már a Beatrix ittléte idejéből bírjuk számos adománylevelét törvénytelen fia, Corvin János javára,* Betrixot csupán benne találjuk a rendesen királynét megillető birtokok és javadalmak legnagyobb részének élvezetében, de hogy mikor és miként jutott belé, azt okmányszerűen kimutatni egy esetben sem tudjuk.
Kachelmann id. m. III. 25. l. és a most id. brüsseli levéltári adománylevél.
A Magy. Orsz. Levéltár D. 19003., 19873., 37652., 37657., 37658. és 37666. számú okmányát az 1482., 1484. és 1489. évekből.
Ennek legtermészetesebb magyarázata az, hogy a Mátyás hosszú özvegysége idejében a királynéi jövedelmek egy részét ugyan a király valószínűleg magának tartotta fenn, s így azokról bármikor rendelkezhetett is neje javára, nagy részöket azonban Mátyás anyja, Hunyadi Erzsébet élvezte, ki azt ismert kuporgató természetével nem volt hajlandó menyének átengedni. Tény az, hogy Hunyadi Erzsébet halála után a tőle bírt uradalmak legnagyobb részét kedvencze, a Mátyás természetes fia, Corvin János örökölte, és pedig a Mátyás saját adományából, ki ekkoriban már – Beatrix ellenére is, – mindenkép igyekezett kiszemelt örökösének vagyonát s ezáltal hatalmát öregbíteni.* Kétségtelen, hogy Beatrix sohasem jutott mindazoknak a javaknak a birtokába, melyek Zsigmond s valószínűleg Albert idejében is a királynét megillették,* és ép oly kétségtelen, hogy Mátyás uralkodásának utolsó éveiben Corvin János ingatlanokban sokkal nagyobb vagyon fölött rendelkezett, mint a királyné.*
Orsz. Levéltár, D. 19003. szám. Hunyadi-Szilágyi Erzsébet birtokai – köztük Debreczen városa is, – melyek nem jutottak a Beatrix kezeire, s melyeket Mátyás úgy látszik magának tartott meg, elősorolva az Orsz. Levéltár D. 18004., 18264., 18387. és 18973. számú okmányaiban.
Zsigmond idejében királynéi birtokok, melyeknek Beatrix általi élvezése biztosan ki nem mutatható: Pilismegyében Szt.-Jakabfalva, Kelenfölde, Pestmegyében Boldogasszony-Hatvana, Kóka, Almás-Zsámbok, Rábi, Szent-Egyed-puszta, Gubacs, Szt.-Lőrincz, Haraszti, Szt.-Dienes, Kecskemét, Félegyháza, Gödöllő, Örkény, Sári, Kerekegyháza, Péczel, részben Gyömrő és Halásztelek; Gömörben: Ajnácskőalja, Csomatelke, Bődfalva, Balogfalva, Kerek-Gede, Majom, Bucsony, Guszona. Fejérmegyében: Tököl, Tamási, Becse, Csepel, Tatárszállás, Szt.-Miklós, Lak, Szőllős, Szt.-Márton, Hegye. (L. Csánki Magy. Tört. Földrajza I. 1482. 155. III. 376. l.
A Corvin János összes, atyja halálakor bírt birtokainak gondos összeállítását l. Schönherr Gyula: Corvin János cz. művében. (Tört. Életr. 1894. a 175–80. lapokon.)
Hogy Beatrixnak mindvégig törekvése volt azokat a birtokokat is megszerezni, melyeket elődjei bírtak, de melyek jobbára elzálogosítás következtében más kézre kerültek, azt a nápolyi összeesküvések idejében egy ott időző hívéhez intézett levele is elárulja.*
E levélnek, mely Francesco Fontanához volt intézve, kelet nélkül s némileg megcsonkúlt másolatát őrzi a modenai levéltár; (Canc. Duc. Cart. Dipl. estere) benne Beatrix bizonyos pénzösszegről beszél, melyet arra volt kénytelen fordítani, hogy visszaszereztessenek «certi castelli nostri, li quali per li Sermi Signori Ri passati erano stati alienati da lo dominio Reginale senza causa justa et al presente la sua Majesta haveva ordinato ne fossino resi, pagandoseli li dinarii per li quali erano stati impignati etc.»
A dolgok ily állásában, összefoglaló egykorú adat hiányában, Beatrix vagyoni helyzetére, birtokai és jövedelmei mennyiségére a Mátyás élete idejében csak részleges adalékok egybevetéséből vagyunk képesek következtetést vonni.
Itt előáll mindenekelőtt a kérdés, hogy mi történt a Beatrix hozományával? Ő a Mátyás halála után ismételve visszakövetelte azt s ezt a követelését mind haláláig fönntartotta, azon a czímen, hogy hozományát az ország közszükségleteire fordította, a mivel szemben – mint látni fogjuk – a magyarok ellenköveteléseket támasztottak. A királyné gazdálkodását majdnem kezdettől fogva a készpénz állandó hiánya jellemzi, a mi arra mutat, hogy a kétszázezer – illetőleg, az ékszerneműek levonásával 170.000 – arany mint készpénz nem maradt meg sokáig, de miután viszont az egésznek oly gyors elköltése sem valószínű, hihetővé válik, hogy Beatrix annak legalább egy részét fekvőségek megvásárlására vagy visszaváltására fordította, a mire írott adatok is utalnak,* s ez esetben hozománya értékének e részével birtokainál kell találkoznunk.
Erre enged következtetést Jacopo Trotti ferrarai követnek már Mátyás halála után, 1490 decz. 14-ikéről Milanóból küldött követjelentése. (Modenai levéltár Cart. Amb. Est. Milano. Ba 6.) valamint az előbb id. Fontana-féle levélmásolat; hogy Beatrix 1489-ben birtokokat vásárolt, kitűnik a körmöczbányai városi levéltár Fons 14. Fasc. I. 47. számú okmányából.
A királynét régi törvényes gyakorlat alapján az országlakók részéről bizonyos pénz- vagy terménybeli szolgálmányok is megillették. Már III. Endre 1298. évi decretuma említ királyi és királynéi «adókat és harminczadokat»;* de ezen adók mineműségéről s évi hozadékáról ma alig alkothatunk fogalmat, ilyenek befolyásának a Beatrix idejében biztos nyoma nincs is.
Marczali, kútfők 194. l.
Azonban másnemű, biztosabban meghatározható részesedése is volt a magyar királynéknak a közszolgáltatásokban. Kétségkívül királyi adomány, de már kifejlett gyakorlat alapján is őket illette meg a kamarai jövedelmek bizonyos része.
Magyarország ugyanis az Anjou-ház trónraléptétől egészen a II. Lajos haláláig pénzügyi tekintetben több kerületre, úgynevezett kamarákra oszlott, melyeknek élén kamaragrófok állottak; e kamarák elsősorban a regaleképen, vagyis királyi haszonvételül fenntartott bányászat kormányzatára szolgáltak, s a szerint a mint hatáskörükbe sóbányák és a sóelárusítás, vagy a nemes ércztermelés tartozott, só- vagy bányakamarák nevét viselték. A körmöczi bányakamarához mint főkamarához tartozott a pénzverés és pénzbeváltás ügye is, mely utóbbinak czéljaira minden sz. kir. városban pénzbeváltó kamara állott fenn.*
Krizskó Pál: A körmöczi régi kamara és grófjai, Buapest 1880. 3–7. lap.
A kamaráktól kezelt királyi jövedelmeket az uralkodók koronkint bérbe is adták, és Zsigmond volt az első, ki a körmöczi főkamarát az alája tartozó hét ú. n. alsómagyarországi bányavárossal* második nejének, Cillei Borbálának engedte át, ki azok után 9000 arany évi bért kapott.* A bányajövedelmeknek akkoriban minden másneműnél nagyobb biztossága magyarázza meg királyainknak nejeikről ily módon való gondoskodását, mely hosszú ideig szinte rendes szokássá vált.* Erzsébet királyné, Albert neje s később özvegye különösen erélyes intézkedésekkel teremtett rendet a bányavárosokban s a pénzverés körül;* mert a királynék ezen állandóvá váló birtoklása s érdekeik védelme szükségkép azt a gyakorlatot vonta maga után, hogy ők a bányajövedelem és bányaügyek szabályozása és ellenőrzése révén valósággal kormányozták a bányavárosokat, azok adóját is meghatározták,* a miért azokat királynéi városoknak is nevezték, s idővel lakóik a királyné iránti hűségök zálogáúl jobbágyi esküt is tartoztak tenni.* A királynék e jogköre azonban nem korlátozta a királyt abban, hogy különösen fontos esetekben, a saját, nagyobb kormányzati tekintélyével tegyen a bányavárosokban intézkedéseket s kötelezze azokat bizonyos terhek viselésére; ilyen példáink Mátyástól is vannak Beatrixszal való házassága idejéből.*
Eredetileg csak Körmöcz, Selmecz, Zólyom, Bakabánya és Bélabánya alkották a kamarát, később járultak hozzá Beszterczebánya, Breznóbánya, Libetbánya, Korpona és Újbánya; Mátyás és Ulászló idejében is hetet számítottak ide, Zólyomon kívül t. i. Körmöczöt, Selmeczet, Bakabányát, Beszterczebányát, Libetbányát, Újbányát és Fejérbányát. (Krizskó id. h.; II. Lajos id. adománylevele Hatvani Magy. Tört. Okmánytára 23. lapján és Kachelmann id. m. III. 114. A beszterczebányai m. kir. erdőigazgatóság régi iratainak tartalomjegyzéke, Beszterczebánya, 1996. 210. l.)
Krizskó id. m. 23. l.
Hatvani (Horváth) Mihály: Rajzok a magyar történelemből, Pest, 1859. 64. l.
Krizskó id. m. 26. s köv. l.
Kachelmann id. köt. 35. l.
U.-ott 131–132. l. Hatvani, Okmánytár 18., 20. l.
U.-ott 112–116. l. Hatvani, Okmánytár 6. l.
Hogy mikor és mi módon jutott Beatrix a bányavárosok birtokába, azt biztosan nem tudjuk; a királyi pár 1478-iki látogatása az ünnepélyes beiktatás egy neme lehetett,* de kormányzati jogok gyakorlásának a királyné részéről csak 1486-tól kezdve van nyoma, s neki előterjesztett számadásokat is csak 1486 augusztus 1-től bírunk.* Beatrix ebben az időben a derék és érdemes öreg Scheyder Péter, addig körmöczi városbírót nevezte ki kamaragróffá, a mi a bányavárosoknak inkább vált javára, mintha ebben az esetben is kedvelt olaszai közül szemelt volna ki valakit,* mint ezt a pénzverési biztos állásának betöltésénél 1488-ban tette.* Scheyder üdvös intézkedéseit azonban néha Beatrix maga megváltoztatta s ellenében a panaszlók oldalára állott, a mi természetszerűen csökkentette a kamaragróf tekintélyét.* Bár egyes kérelmekkel szemben igyekezett olykor kegyet tanusítani s például Breznóbánya részére vásárjogot eszközölt ki Mátyásnál,* a királyné saját rendelkezéseit a bányavárosokkal szemben többnyire a kapzsiság és kíméletlenség jellemezte. Be nem érve biztosított jövedelmeivel, melyeket rendesen már előre elköltött, többször rendkívüli adóval rója meg városait,* s a szolgálmányok teljesítése érdekében kibocsátott rendeletei csak úgy hemzsegnek a szigorúbbnál szigorúbb ráparancsolásoktól, sürgetésektől és fenyegetésektől.* Ugyanígy szólnak azok az utasítások is, melyeket a maga sóelárusítási joga érdekében bocsátott ki a kormányzata alatt álló városokhoz. Beatrix ugyanis a bányavárosokon kívül bírta a mármarosi s több más sókamarát is;* érdekében állott ennélfogva, hogy az ő savát fogyasszák, mi végből a valószínűleg olcsóbban kapható lengyelországi só kitiltása érdekében ismételve kellett rendelkeznie.
Ezt a föltevést fejezi ki Ipolyi Arnold: Beszterczebánya városa műveltségtörténeti vázlata (Száz. 1874.) cz. m. 646. l.
E számadások, melyek 1491 végéig terjednek, jelenleg a brüsseli országos levéltárban vannak, (fonds de la secrétairerie d’Etat Allemande) hová Mária királyné – II. Lajos özvegyének – irataival kerültek; belőlük Hatvani (Horváth) Mihály között már id. történelmi zsebkönyvének (Rajzok a magy. tört.-ből) 64. s köv. lapjain néhány mutatványt.
Krizskó id. m. 40. l.
Hatvani Okmánytár 7. lapján Estei Hipolit mint esztergomi érsek és föpisetarius intézkedése Sarlai János elmozdítása és Zorba Ferencz kinevezése tárgyában.
Kachelmann id. köt. 116. s köv. l.
Ily természetű rendelkezései a királynénak Selmeczbánya város levéltárában 1486 januárius 25-ikéről és 1488 augusztus 20-ikáról. A Breznóbányára vonatkozó rendelet Teleki-nél XII. 397. lap.
U.-ott, Hatvani Okmánytár 11. l. Beatrixnak 1486-iki eredeti rendelvénye a körmöczbányai vár. levéltár-ban.
Hatvani, Okmánytár II. s köv. l.
A mármarosin kívül Beatrix mint a magáét nevezi meg a nyitrai és a kassai sókamarát. (Hatvani Okmánytár 10. l. Kachelmann id. h. Beatrix 1496 deczember 13-iki rendelvénye a bártfai levéltárban, 702., 725. számú és 1495 márczius 15-ikéről k. lajstromozatlan okl. a kassai vár. nyilvános levéltár-ban. Csánki szerint (Magy. Tört. Földr. I. 458. l.) a mármarosi sóbányák közül Beatrix csak a Szigetet, Husztot s Rónaszéket bírta.
A mi a bányavárosok birtoka révén a királynék javára befolyt jövedelmeket illeti, ezek különböző természetűek voltak s időről időre változtak is. A Beatrix idejebeli számadások szerint a bányajárandóságok két csoportba oszlottak, ú. m. a bányaadó, bányatized vagy urburára és a kamarai nyereségre; az utóbbi jövedelem majdnem kétszeresét tette az előbbinek. Mindkét czímen Beatrix bevétele a század nyolczvanas éveinek végén és a kilenczvenesek elején évenkint 16–18.000 arany forintra rúgott.* Ez az igényeihez képest nagynak nem mondható összeg volt kétségkívül a királyné legbiztosabb jövedelme, mert a szorosan vett kezelési és kamarai építkezési költségeit kívül a legkülönbözőbb fényűzési, jótékonysági és beszerzési kiadásokat, tiszteletdíjakat és béreket, sőt később hadi költségeit is utalványozta folytonosan e bevételek terhére s a maga kisebb kézi kiadásaira is a körmöczi főkamara szolgáltatta neki majdani elszámolás czéljából a kisebb-nagyobb összegeket,* oly gyakorlat, melyet már az előbbi korban meghonosodva látunk* s mely a Beatrix gazdálkodási módjának mindenesetre legjobban felelt meg. A királynéi bányajövedelmek egyébiránt mint általán a bányászat, a Mátyás és Beatrix idejében inkább hanyatló, mint emelkedő irányzatot mutattak, pedig, hogy e vidék bányászatából mekkora vagyont lehetett teremteni, azt később, az Ulászló idejében Lengyelországból a bányavárosokba betelepedett s itt hatalomra vergődött Thurzók roppant meggazdagodása mutatja.*
1487-ben 16406 arany, 75 dénár; 1488-ban: 16655 arany 972 dénár; 1489-ben: 18221 arany, 90 dénár; 1490-ben: 18129 arany, 3 1/2 dénár; 1491-ben 18231 arany, 73 dénár.
Lásd a brüsseli okmány adatait Hatvani Tört. Zsebkönyvének id. helyén.
Kachelmann id. köt. 32., 64. l. Chmel, Regesten etc. I. Anhang, 77. l.
Krizskó id. m. 40. s köv. l. Hatvani Tört. Zsebkönyvének 69. l. Kachelmann id. köt. 122. s köv. l.
Egészen más természetűek s ránk nézve mindenesetre sokkal nehezebben számbavehetők azok a jövedelmek, melyeket Beatrix különböző, részint királynéi jogon, részint szerzemény vagy esetleg adomány czímén birtokába jutott ingatlanaiból élvezett, s melyek nagy része várbirtokkal összekötött uradalmakból állott.
Ezek között mindenekelőtt megnevezhetjük a régi koronabirtokon levő óbudai várat, mely Ó-Buda királyi város mellett – valószínűleg a mai királydombon – emelkedett s mely már Nagy Lajos király özvegy anyjának birtoka és lakóhelye volt; utána menye, Erzsébet királyné örökölte, később pedig Borbála királyné, a Zsigmond neje, ki 1425 táján megujíttatta az épületeket; bírta Albert neje is, Erzsébet, és rövid időre a Mátyás első felesége. Ennek kimúltával e vár birtoka Mátyás anyjára, Hunyadinéra szállott, ki azt mind halálig bírta, úgy hogy Beatrix csak 1484-ben kaphatta meg; ő azután nagyobb építéseket eszközölt itt s tartózkodott is koronkint e várában, különösen özvegysége első idejében. A királynékon kívül azonban a budai káptalan is földesura volt Ó-Buda egy részének.* Magában Buda városában is volt egyébiránt Beatrixnak Mátyás uralkodása végéveiben a Dunaparton egy kőháza, hozzátartozó halastóval; ezeket az ingatlanokat ő Lipthay Bálinttól szerezte s a király halála után szolgálatok fejében két hívének adományozta.*
Csánki D. Magy. Tört. Földrajza I. 10. lásd még: Bonfin Dec. I. lib. I. 17. l. a Kachelmann id. köt. 32. l. és Divald Kornél: Budapest művészete a török hódoltság előtt (Műv. könyvtár) 111., 141. l.
Orsz. levéltár, D. 19651. szám.
Buda közelében Beatrix birtoka volt a Csepelsziget, máskép Nagy-Sziget vagy Becse szigete, mely akkor Fejérmegyéhez tartozott s gazdag vadaskertjeiről volt ismeretes, de vár is volt rajta abban az időben. Ez volt a királynéktól birtokolt koronajavak legnagyobbika, mely külön ispán alatt állott s hozzátartoztak a Beatrix korában Gyála, Simonfalva, Demsed, Gárdony, Adony helységek és Kevi mezőváros.*
Csánki id. m. III. 296–297. és 376. l. Győri tört. és régész. füzetek II. 122. l. (A Dunavölgy leírása 1500 kör. időben.) Szamota: Régi utazók 144. l. Mátyás egy vonatkozó okmánya Teleki-nél XII. 460. l.
Királynéi birtok volt a Beatrix idejében is úgy mint már a Zsigmond korában Diósgyőr vára a hozzátartozó mohii uradalommal s Miskolcz, Diósgyőr, Keresztes és Mező-Kövesd városokkal;* hogy egy időben Szikszó és Forró abaújmegyei mezővárosokat is bírta, azt ezeknek özvegysége idejében történt elidegenítéséből, illetőleg elzálogosításából tudjuk.* Máramarosban Huszt és utóbb M.-Sziget jutottak birtokába.*
Csánki id. m. I. 164., 166., 168. l. Mátyás rendelete Teleki-nél XII. 291. l. Kachelmann id. köt. 33–34., 36. l.
Szikszóra nézve Beatrix 1490 június 2-iki adománylevele a Nemzeti Múzeum levéltárában, Forróra nézve ugyanannak 1498 deczember 28-ikáról k. elzálogosító levele Kassa város titk. levéltárában 2. szám.
Csánki id. m. I. 445. l.
Turóczmegyében Mátyás utolsó életévében szerezte meg Beatrix nemes Hajszki Miklós birtokait;* Zólyomban Zólyom vára, továbbá a lipcsei és a dobronyai uradalom, Barsban pedig Szászkő vár és uradalom volt az övé, mint már régebben a Borbála királynéé, mert a Szászkőhöz tartozó Teplicze községben egy nemesi curiát egy olasz hívének, a zólyomi főispánnak adományozott még Mátyás életében, Dobronyát pedig Frangepán Bernátnak zálogosította el; a szászkői és lipcsei uradalmat később Dóczi Orbán egri püspökre és testvéreire ruházta át.*
Már id. 1489-iki oklevél Körmöczbánya város levéltárában.
1490 november 24-ikéről kelt királyi megerősítő oklevelek az Orsz. levéltár-ban, D. 19601. és 19602. szám. Lásd még: Kachelmann id. köt. 25., 118. l.
81. Ó-BUDA XIV. SZÁZADBÓL VALÓ PECSÉTJE.*
Ó-Buda XIV. századból (1387.) való pecsétje (273. l.) a M. Nemz. Múzeum levéltárának gipszlenyomatáról készült. Körirata: * SIGILLVM CIVITATIS VETERI BVDENSIS.
Végül túl a Dunán övé volt Veszprémben Igar és Vám helységek területe, a már Tolnában fekvő Simontornyával tartozékképen.*
Csánki id. m. III. 277., 406. l. Simontornyára nézve l. Beatrix 1491 augusztus 31-iki levelét a gr. Erdődy-család galgóczi levéltárában.
Ennyi az, a mit a Beatrix kétségtelen birtokaiból névszerint kimutatni tudunk, de bírt mindenesetre ennél többet is, mert van tudomásunk oly megyékben való birtoklásáról is, melyekben fekvőségeit biztossággal megnevezni nem tudjuk. Mindezen ingatlanai jövedelmezőségére némi következtetést vonhatunk abból, hogy például az 1494. évben – mikor tehát javai egy jelentős részén már túladott – Pilis-, Pest-, Heves-, Nógrád- és Fejérmegyék területén levő birtokaira 1412 arany forint adó esett; ennek legnagyobb részét a csepeli uradalom viselte.*
Csánki id. m. I. 42., 80, 114–115., III. 376. l.
Mindezek azt mutatják, hogy Beatrix későn s csak részben jutott ama jövedelmek birtokába, melyekkel abban a korban a magyar királynék rendelkezni szoktak s miután alig föltételezhető, hogy a neje iránt oly előzékeny, sőt engedékeny, és mindenki iránt bőkezű Mátyás őt mostohább anyagi ellátásban kívánta volna részesíteni, mind elődjei hitveseiket, csak azt hihetjük, hogy ő a Beatrix szükségleteinek fedezéséről más módon is gondoskodott, szóval, hogy erszényét mindig nyitva tartotta számára. Ámde ez csak a legalkalmasabb mód volt a királynét megrögzíteni abban a rendetlen gazdálkodásban, melyre való hajlandóságát már leánykorában is elárúlta, s melynek jeleivel szakadatlan lánczolatban találkozunk hitvesi s még inkább özvegyi életében, s melyek kezdettől végig ellenmondanak annak a Beatrix hízelgőinél úgy mint ellenségeinél elterjedt hitnek, mintha ő itt az országban kincseket gyűjtött volna, a mely hit fölkeltéséhez koronkinti dicsekvéseivel és nagyzolásaival ő maga is hozzájárúlhatott.*
Lásd a F. Fontanához int. már id. levél másolatát a modenai levéltárban.
E rossz gazdálkodásának jeleiként tapasztaljuk példáúl, hogy bizalmas leveleiben, nővérével szemben gyakran kell készpénz hiányáról panaszkodnia;* hogy tartozásait néha unokaöcscse, az esztergomi érsek által fedezteti;* adósságokat csinál, s azok fejében – az akkor, kivált Olaszországban fejedelmi személyeknél is szokásos módon – ékszereit zálogosítja el,* sőt egy ízben bécsi udvartartása költségeinek fedezhetése végett egy zólyomi uradalmát kénytelen rokonának, Frangepán Bernardinnak 7000 arany forint fejében zálogba adni.* Az adósságcsinálásban annyira megy, hogy egyszer atyjának kell őt egy firenzei tartozása kiegyenlítésére – «melyet már ő is röstell» – figyelmeztetnie;* s hogy mily kevéssé tartotta szemmel jövedelmei és kiadásai mérlegét, azt legvilágosabban mutatja, hogy körmöczi főkamarájával öt és fél éven át nem számozkodott s mikor végül az elszámolás végbement, az eredmény az volt, hogy még ő tartozott kamaragrófjának 4499 aranynyal és 64 dénárral.*
Dipl. Eml. III. 236–237., 261. l.
B. Nyáry A. id. m. (Száz. 1870.) 278. l.
Dipl. Eml. III. 237–238. l. Lorenzo Medici, a mantuai őrgróf és a ferrarai herczeg zálogkölcsöneire nézve l. Reumont Lor. d. Medici II. 406. l.
Kachelmann id. köt. 116. l.
Ferrante király 1486 július 6-iki követutasítása Ant. Brancia számára a nápolyi Bibl. Nazionale kézirattárban. (Cod. Man. XIV. A. 15. f. 14., akad. tört. biz. más.)
Hatvani «Rajzok» stb. 65. l.
Ha e tényeket látjuk, és látjuk, hogy a mint a Mátyás gondoskodó keze lehanyatlik, az ő halála után, Beatrix csakhamar a legsúlyosabb anyagi zavarokba sülyed, mindezek okáúl – akármennyire dícséri Galeotti a királyné háziasszonyi szorgoskodását* – csak a nápolyi, sokkal szűkösebb viszonyok között is megszokott rossz gazdálkodást adhatjuk; azt a megrögzött tulajdonságát Beatrixnak, mely őt egész életén át jellemzi, hogy mindig pénzzavarral küzdve, mindig adósságokat csinál s e mellett állandóan játszsza a bőkezű adakozót, ajándékoz és veszteget, segélyez és jótékonyságokat gyakorol s táplálja maga a gazdagságáról elterjedt hitet és szaporítja a kérelmezők és kizsákmányolók számát, kiknek azután ellentállani nem tud.
«Non modo reginalis, sed privatorum quoque mulierum officia implebat.» (De egr. dictis etc. 3. fej.)
Mert bő költekezéseinek egyik oka mindenesetre az is volt, hogy sokan valának kegyeire utalva és bizonyára sokan vissza is éltek azokkal. Más helyen fogunk szemlét tartani azok fölött a különböző minőségekben alkalmazott olaszok fölött, kik udvarában, vagy azon kívül többnyire az ő pártfogásának védpajzsa alatt voltak letelepedve. Itt csak a tudomány s azután külön a művészet embereihez való vonatkozásait ismertetjük, amaz alkotások, berendezések és beszerzések kapcsában, melyek ittlétének ideje alatt s az ő többé-kevésbé kimutatható befolyásával jöttek létre.
Mert mindabban, a mi nem e térre tartozik, a mi a belkormányzat gyakorlati föladatait illeti, nehéz volna az ő hatásának jeleit fölismerni. Bonfin valószínűleg csak a humanisták megszokott magasztalásaiba akar élénkebb, új elemet vegyíteni, mikor Beatrixot Bellonaként tünteti föl, ki a csata előtt a harczvonal egyik szárnyán – úgy mint a király a másikon – beszéddel buzdítja a katonákat a csatára,* majd lágy szívét és könyörületességét dícséri, melylyel a háború iszonyaitól sujtott nőket, gyermekeket a hadfiak nekivadult kegyetlensége ellen védelmezi.* Csak az ő tanuságát bírjuk arra az egyébiránt nem valószínűtlen állításra nézve is, hogy Mátyás, távolléte idejére az elfoglalt ausztriai területeket a királyné kormányzatára bízta.* Magyarországi szerepének egyes olasz méltatói érdemeket tulajdonítanak neki Mátyás különböző, a nép üdvét czélzó kormányzati rendszabályai és reformjai tekintetében is,* a mire nézve azonban támogató adataink nincsenek; ellenben mutathatók föl esetek, hogy Beatrix hozzá intézett panaszok orvoslása czéljából férje életében közvetetlenül maga is rendelkezett.*
Symposion Trimeron Praef. 5. l.
U.-ott.
U.-ott 4. l.
Vecchioni id. bevezetésében Passero-hoz, (71. l.) Beatrixnak tulajdonítja a «kegyetlen» «Giudizio Reale», eltörlését és a rendes peres eljárás behozatalát s hivatkozik más jótéteményekre is, melyeket a magyar nemzet neki köszönhet.
Gyűrűpecsétes levele Pozsony, Somorja és Szerdahely hatóságához 1488 augusztus 8-ikáról, az esztergomi érsek egy jobbágya kárára a Szentgyörgyi grófok részéről történt elbirtoklás orvoslása tárgyában, a Nemzeti Múzeum levéltárában.
Kétségtelen azonban nagy befolyása az udvari élet átalakulására – a mit a nemzeti ellenhatással való összefüggésében később fogunk kimutatni – és mindarra a mi a fényűzés, valamint a tudományos és művészeti érdekek ápolása körül Magyarországot az ő idejében olasz hazájával hozta összeköttetésbe.
Ezt az összeköttetést semmiesetre sem teremtette ő; az megvolt régóta, az Árpádházi királyok alatt sem hiányzott, élénkült az Anjouházbeliek idejében s még fokozódott Mátyás alatt már a Beatrix jövetelét megelőzőleg is.
Bonfin – a Salamon idejéről szólva – Henrik német császárnak a magyarokhoz intézett beszédet ad a szájába, melyben azt mondja, hogy a helyi közigazgatást, a törvénykezést, szokásaikat, hitöket és a tudományt az olaszoktól kapták a magyarok.* Ez csak némi túlzása az igazságnak, mert hogy a hittérítésben olasz papoknak, a különböző polgári foglalkozások meghonosításában olasz telepeseknek nagy részök volt, az kétségtelen. Hogy a magyar tengerparton s kissé beljebb a Dráva–Száva közén, de azon túl is elszórva az országban már az Árpádok idejében is nagyszámú olasz lakos volt letelepedve, azt a használatból kiment vagy ma is használatos helynevek is igazolják; különösen a kereskedelmet tartották több helyen, – mint Budán, Esztergomban, Székesfehérvárott, Pécsett, Pozsonyban – habár többnyire a németséggel megosztva, – olaszok a kezökben.* Az Árpádházi királyok idejében előfordúlt többszörös összeházasodása a magyar királyi háznak olasz uralkodócsaládokkal, eredményezte az Anjouk magyarországi uralmát is és az ez alatt létrejött kapcsok Zsigmond s az ő utódjai alatt sem szakadoztak el. Főurak fiai s különösen egyházi pályára lépő ifjak már a XIII. században szívesen keresték föl a hírneves olasz egyetemeket, a hol ifjúkorban levő egyházi javadalmasok is megjelentek kiképzésök befejezése végett. Az Anjouk idejében kezdenek olaszok Magyarországon főpapi vagy magas hivatali állásokban szerepelni, ezekkel, valamint a pápai követekkel is sok honfitársuk jött be az országba, míg mások mint kézművesek s különösen mint ötvösök honosodnak meg. De vannak viszont pédák rá, hogy magyar származású egyének olasz földön különösen katonákként bérhadakban teljesítettek szolgálatot; egyesek ipari, sőt művészeti téren is bizonyos jelentőségre emelkedtek.* A török hatalom részéről fenyegető közös veszély s az ellene való védekezés közössége különösen Velenczével hozták sokszoros összeköttetésbe a magyarságot. Zsigmond alatt a hatalmas aradi comes és fővezér, Filippo Scolari – Ozorai Pipo, mint közönségesen nevezték – hozta úgy látszik az első olasz művészeket magyar földre,* s ez időtájt került ide az első olasz származású hártyacodex is;* egyébiránt az olasz művészet első befolyását hazánkra Róbert Károlynak firenzei mintára vert arany pénzeiben láthatjuk.* Magyarország aranytermésében Olaszország is részesedni igyekezett, a magyar állattenyésztés piaczot talált Velenczében, lovaink távolabbi helyeken is, borait pedig úgy látszik szívesen cserélte ki a két ország.*
Dec. II. lib. III. 142. l.
Császár Mihály: «A magyar művelődés a XV. században (Budapest 1902.) 64–65. l.
Giorgio di Domenico de Ungaria és Michele Ongaro ferrarai festők a XV. század közepén, Bernardo del Bud festő, Andrea del Castagno tanítványa; Andreas Pannonicus ferrarai miniator az Ercole idejében; Andrea de Ongaria gazdag és jótékony üveggyáros Velenczében; Girolamo del Pacchia sienai fest Giovanni delle Bombarde nevű magyar származású híres ágyúöntőnek volt a fia; bizonyos Nicolo Hungaro a XV. század közepén a nápolyi király szolgálatában állott; Paride Ungaretto ugyanakkor a Castel-Nuovo diadalkapuján dolgozott stb.
Manetto Ammanatini (il grasso Legnainolo), Masolino da Panicale (a Masaccio mestere) nevezhetők meg ilyenekül; Paolo Santini de Duccio építész az I. Ulászló szolgálatában állott. (Divald Kor. id. m. 136–138. l.)
Az ú. n. Missale Glagoliticum Hervoiae.
Pulszky Ferencz: Adalékok a hazai műtörténethez, Kisf. Társ. Évlapjai 1874. 379. l.
Ces. Cantů az id. helyen; Dipl. Eml. III. 167. l. Ambr. Griffus követjelentése Budáról Milanóba 1465 április 15-ikéről a milanói áll. levéltár-ban (Sez. Stor. Pot. Est. Ungheria.) Csánki D. Máty. kir. udvara. (Száz. 1883.) 653. l. Molmenti: Vita privata di Venezia II. 128. l. Lor. Medici számára is lovat kerestek Magyarországon: Dom. Giugni jelentése 1477 augusztus 8-ikáról, firenzei «Archivio Mediceo» fil. XXXV. No 669.
82. KÖRMÖCZBÁNYA*
Körmöczbánya. (277. l.) Eredeti fénykép után.
Mátyás uralkodásának kezdetétől fogva, sőt már atyja kormányzósága idejében látjuk az olasz renaissance mozgalmának lassankinti behatolását Magyarországba, mely e tekintetben a havasokon inneni összes nemzeteket megelőzte. Épen az érintett sűrű vonatkozás, valamint az a körülmény is magyarázza meg ezt, hogy itt nem volt oly kifejlett nemzeti kultura és megállapodott művészeti stil, mely ennek az új áramlatnak ellenállhatott volna. Érdekes jelenség azonban mindenesetre, hogy a magyaroknál az erre való fogékonyság nem hiányzott, hogy – mint Eugen Müntz mondja – «Magyarország, mialatt a kereszténység pajzsa volt az izlámmal szemben, ráért lelkesedni egy ügyért, mely a legnemesebb törekvéseket egyesítve magában, a görög és római műveltség világosságát terjesztette a Duna mentén.»* Épen ebből a körülményből, abból, hogy saját testével védelmezte a nyugatot s tehát Olaszországot is a félhold rombolásának veszélyei ellen, meríthetett hazánk bizonyos jogot arra, hogy elsőnek részesedjék az olasz renaissance-kultura gyümölcseiben.
Czikke a Pesti Napló 1894 szeptember 26-iki számában.
Vitéz János előbb nagyváradi püspök, majd esztergomi érsek udvara már a Hunyadi kormányzósága alatt s később a Mátyás uralkodásának első idejében gyűlőhelye lett az olasz tudósok, írók és művészeknek; ő és Mátyás a latinosan Histropolis-nak nevezett Pozsony rövid életű egyetemére Gatti és Brandolini személyeiben olasz tanárokat is hívtak meg;* a Vitéz unokaöcscse, Csezmiczei János pécsi püspök, humanista nevén Janus Pannonius a Beatrix jövetele előtti időkben latin költőként Olaszországban is tisztelet, sőt csodálat tárgya volt, mint «Latium reménye és Pannónia dísze»;* már ő gazdagította a Mátyás könyvtárát, a híres Corvinát, melynek keletkezésére bizonynyal a Vitéz János példája adott indítást s mely az 1476-iki nász idejében kétségtelenül tekintélyes gyűjtemény volt már. Galeotti a század hatvanas éveiben Magyarországon jár, Mátyás 1471-ben levelez a nagy olasz humanista tudóssal, Pomponius Laetussal,* 1475 táján Lodovico Carbo párbeszédet ír az ő dicsőítésére; a magyar király már 1467-ben olasz embert használ követéül* s egy olasz ember – Veronai Gábor püspök – legbizalmasabb tanácsadója. Mátyás vásárlások végett is fordúl már ez időben Firenzébe,* s nemcsak könyvminiatorokat, hanem építészeket, szobrászokat, műasztalosokat és festőművészeket is hív be onnan, vagy megrendeléseket tesz nálok. Nyoma van az Aristotele Fioravante bolognai építész ittjártának 1458-ban és 1467-ben,* valószínűleg Benedetto de Majano műasztalos, szobrász és építész is már megfordúlt Magyarországon 1476 előtt, valamint Chimenti Camicia szintén firenzei művész és Agostino di Duccio szobrász.*
Lásd rá nézve Fraknói művét: Vitéz János élete. Ortvay Pozsony vár. tört. II. 2. r. 272. l.
Ezt Galeotti mondja, de dicsőítette Janus Pannoniust Battista Guarino is és Vespasiano de’ Bisticci; l. erre nézve: Ábel Jenő: Adalékok a humanizmus történetéhez Magyarországon; 144., 204. s köv., 221. s köv., 237. s köv. l.
Mátyás kir. levelei II. XLVIII. l.
Vesp. di Filippo firenzei követjelentése Milanóba 1467 deczember 28-ikáról, (Milanói áll. levéltár, Sez. Stor. Pol. Est. Ungheria.)
Mátyás kir. levelei I. 340., 436. l.
Pulszky Ferenc: Két középkori olasz művész magyarországi viszonyairól, Kisf. Társ. Évlapjai 1874. 162. l. Divald K. id. m. 139–141. l.
Fabriczy K. czikke (Die Ren. Sculptur Toscana’s) a Münch. Allg. Zeit. 1906-diki 36. sz. mellékletében.
Túlzásnak kell tehát tartanunk Bonfin és más magasztalóknak azt az állítását, mintha a Beatrix idejövetele előtt itt egészen barbár viszonyok uralkodtak s különösen az olasz kultura teljesen ismeretlen lett volna s mindent csak ő változtatott volna meg, mintha az ő megjelenése által – mint egy gyászbeszédben mondatott* – «a barbárság közepett Athene keletkezik vala».* Hanem az a legtöbb téren tényekkel is kimutatható, hogy a mint általán a magyar-olasz vonatkozások s az olaszok Magyarországba jövetele Beatrix ittléte következtében összehasonlíthatatlanúl nagyobb lendületet vettek, különösen az alkotó és termékenyítő szellemi hatás is innen kezdve feltűnően fokozódik. Nem volt nehéz a Beatrix föladata e tekintetben; előkészített talajt talált, férjében a legnagyobb hajlandóságot, mely szinte elvárta tőle, hogy a megkezdett munkában segítője legyen. Mátyásnak addig körülményei sem engedték meg, hogy az irodalom és művészet iránti hajlamát méltóan kifejtse. Első neje beteges volt, s rövid ideig élt, majd az özvegység évei következtek, országos nagy gondok, válságokkal teljes háborúk; második házassága óta Mátyás is jobban ráért a pompakifejtésre, a művészetek és tudományok ápolására.* Hogy e szükséglet Olaszország felé irányította a a magyar udvar összeköttetéseit, azt a Mátyás szellemi hajlamain s a Beatrix odatartozásán kívül még Olaszország kínálkozó előnyei is magyarázzák meg. Utóvégre az olaszok kitünősége és elsősége a művészetben és irodalomban ép úgy mint az iparban, kereskedelemben, az állami és hadtudományokban, a hajózásban és mérnökségben akkoriban annyira el volt ismerve, hogy nemcsak Magyarhon, hanem Orosz- és Törökország is hévvel kereste az olaszok szolgálatait. S mindezeken fölül volt ama kor szellemi áramlatában valami, a mi kedvezett annak, hogy fejedelmi nők legyenek a nyugati művelődés közvetítői kelet felé; Mátyás kortársát, III. vagy Nagy Iván czárt is egy Olaszországban nevelkedett herczegnő: Paleolog Tamás leánya, Zsófia avatta be az olaszos czivilizáció titkaiba s ő is az olasz építészek és kézművesek egész telepét gyüjtötte maga köré, kiknek nagy részök volt az orosz templomstil megalkotásában. Beatrix pedig még abban az előnyös helyzetben is volt, hogy mind a három olaszországi udvar, melyekkel szoros rokoni összeköttetésben állott: a nápolyi, ferrarai és milanói becsvágyát helyezte belé, hogy az olasz szellemi élet kitűnőségeit a maga körébe vonja, s így ott legalkalmasabb közvetítőket talált.
Coelius Calcagnini, in finere Beatricis Pannoniarum Reginae, oratio id. kiadás.
A Beatrix befolyásának túlbecsülése ellen szólal föl Alf. Reumont is: La Biblioteca Corvina, Arch. Storico Italiano, IV. (1879.) 61. l.
Császár Mihály id. III. 109. l.
)
83. SELMECZBÁNYA.
(XVII. századbeli fametszet után.)*
Selmeczbánya. (281. l.) XVII. századbeli fametszet után.
A Beatrix személyes érdeklődését a tudomány és irodalom iránt kiemelik mindazok az olasz írók és szónokok, a kiktől jellemrajzait bírjuk; Bonfin százada legbölcsebb asszonyának mondja, ki a tudományokban rendkívül gyönyörködött;* Coelius Calcagnini szerint szerette a művelt elméjű embereket, mindenünnen magához hívta s gazdagon jutalmazta a tudósokat,* Christoforo Persona az ókor nagyszellemű s a tudományokat pártoló nőivel hasonlítja össze,* Galeotti pedig kiemeli a latin írók idézésében való készségét és azt, hogy ősei módjára mindig olvas, vagy fölolvasást hallgat.* Ezeknél az általános magasztalásoknál értékesebb a már említett Ransanus püspök közlése, ki Magyarországról írt műve bevezetéseül szánt s Mátyáshoz intézett ajánlásában* elmondja, hogy munkája megírására tulajdonképen Beatrix buzdította, ki neki bizonyos codexet is adott át, melyben Attilától egész a Mátyás koráig ismertetve voltak Magyarország fejedelmei.* Ugyanez a Ransanus a királyi pár általi fogadtatása alkalmával tartott beszédében Beatrixnak erényei mellett csodálatos, nagy elméjéről is magasztalólag szólt, őt szellemi tekintetben is Mátyással vetélykedőnek mondván.* Naldus Naldius firenzei humanista író 1485 táján a Mátyás budai könyvtárának dicsőítésére írt költeményét ajánlólevéllel kísérte, melyben Beatrixot mint Mátyás bölcs tanácsadóját ünnepli, de kiemeli vallásossága mellett a régi írók műveiben való nagy jártasságát is.* Philippus Bergomensis már Mátyás halála után a királynénak szintén a «szép-tudományok» iránti buzgó s már gyermekkorából eredő fogékonyságát, a történetben, bölcsészetben való beható ismereteit s innen eredő ékesszólását dícséri, mely kortársait állítólag annyiszor bámulatra ragadta.*
Előszava a Philostratus-fordításhoz Kollár-nál 826–827. l.
Id. gyászbeszédje az id. kiadás-ban.
Ábel–Hegedűs Analecta I. 407. l.
Id. műve III. és XXV. fejezet.
Kivonata Ábel–Hegedűs most id. gyűjteményében; Schwandtner kiadásában e bevezetés hiányzik.
Joannes Sambucus szerint (Dedicatio Ransanus Epitoméjéhez Schwandtner kiadásában, 406. l.) ezek ugyanazok az adatok voltak, melyek nyomán Bonfin történetét írta.
M. Florianus, Fontes domestici IV. etc., Ind. I. 135. l.
Bél, Notitiae Hung. 606–607. l.
De claris mulieribus etc. Előszó.
84. SELMECZBÁNYA.*
Selmeczbánya. (283. l.) Eredeti fénykép után.
Tények is igazolják egyébiránt a Beatrix tudománykedvelését, mely ittléte alatt csak tápot nyerhetett a Mátyás hasonló hajlamaiból. Bonfin, kit saját vallomása szerint főkép a Beatrix szellemének híre vonzott a magyar udvarhoz,* ennél mint a királyné fölolvasója s udvari töténetíró kap alkalmazást. Jellemző továbbá, hogy míg Mátyás oly szívesen követte az olasz udvarok szokásait s Beatrix is bizonyára erre ösztönözte, az egykorú olasz fejedelmek körében szinte nélkülözhetetlennek látszó udvari költők* hiányzanak a Mátyás környezetében; az egyetlen Franciscus Cynthius de Dionysiis, anconai polgár és «poeta laureatus», kit Mátyás birtokadományozásban is részesített, volna talán ilyennek tekinthető, csakhogy épen ennek itteni költői működéséről legkevesebbet tudunk, de tudjuk azt, hogy Mátyás őt fontos politikai szolgálatokra alkalmazta.* Ellenben tudósokat szívesen von magához a király, velök leiratja tetteit, társaságukban olykor – mintegy pihenőül – dialektikai ügyességét próbálgatja; tudósai néha egy-egy verset is faragnak, de oly írót, ki hivatásszerű és jeles költő volna, nem igyekszik megnyerni; a verses panegyrikusok többnyire külföldről jönnek, megfelelő jutalom reményében.* Ez arra mutat, hogy a Beatrix hajlama is szívesen csatlakozott férje komoly irányához, mely a tudományos eszmecserét többre becsülte a csengő rímeknél vagy hangzatos distichonoknál. Látni fogjuk, hogy Bécs bevételekor az ottani egyetem tanácsa különös tisztelettel járúlt a tudomány kedveléséről ismert királyné elé, az ő pártfogásától várván kiváltságai megerősítését a király részéről; Beatrix arczkifejezésével adja jelét az egyetem tudós szónoka beszédjében való gyönyörködésének, s utóbb – bécsi időzésök alatt – férjével együtt jelen volt egy egyetemi disputatión.*
Symposion Trimeron, ajánlás, 2. l.
Lásd erre nézve: Gregorovius, Geschichte etc. VII. 602. l.
Fraknói Mátyás kir. 311–312. l.
Fraknói, Hunyadiak és Jagellók. (M. Nemz. Tört. IV.) 534. l.
Bécsi egyetem levéltára: Acta fac. theol. Vol. II. fol. 16.b. és 114.b. acta fac. art. Vol. III. fol. 317.b. Schober id. m. 186. l.
A közelébe jutó írók is egytől-egyig komoly tartalmú könyveket ajánlanak Beatrixnak. Mint ilyen, egyedül neki, vagy legalább neki is ajánlott könyveket ismerjük ma a Diomede Carafa emlékiratának a parmai könyvtárban levő latin kiadását s ugyane szerzőnek «A legjobb udvarfi»-ról írt, a milanói Trivulzio-féle könyvtárban őrzött művét;* úgyszintén a Christoforo Persona latin fordítását Agathiasnak a góth háborúról szóló görög műve után, melyet a bécsi udvari könyvtár őríz. Továbbá tudjuk, hogy Bonfin jöttekor két könyvet ajánlott fel a királynénak, az egyik az író szülőhelyének, Ascoli délolaszországi városnak történetét tárgyazta,* a másik a már többször idézett «Symposion Trimeron», melynek eredeti példánya – valószínűleg a Bonfin kézírása – szintén a bécsi udvari könyvtár birtokában van. E mű tulajdonképen a hitvesi szemérem dicsőítése Mátyás és Beatrix alakjaiban, három beszélgetés formájában, melyet Mátyás, Beatrix és Aragoniai Ferencz folytatnak egymással, s tárgya kezelésére nézve jellemző, hogy sikamlós részletei miatt csakhamar az egyházilag tiltott könyvek jegyzékébe került.* Ide sorolandó továbbá Roberto Caracciolonak a «Szentek dicsőítésére» írt könyve, melyet 1489-ben a parmai Johannes Marcus Cynicus két barátjával rendezett sajtó alá s szintén Beatrixnak ajánlott,* és a Ransanus már említett műve, mely eredetileg Mátyásnak és Beatrixnak volt ajánlva,* valamint Filippo Bergomensének már a király halála után 1493-ban Ferrarában nyomtatásban megjelent s Beatrixnak fölajánlott könyve a «Jeles és kiváló asszonyokról».* Egyébiránt az idők folyamában fölfedezett «Corvinák», vagyis a Mátyás könyvtárából eredő codexek közül több, czímlapján egyesítve mutatja a Mátyás czímerét az Aragoniak czímerével, a mi szintén arra mutat, hogy a könyvek készítői a királyt és királynét egyaránt Maecenásaiknak tekintették.
«Trattato de lo optimo cortesano», hely és év megjelölése nélküli ősnyomtatvány, ily ajánlással: «Alla serenissima Regina Beatrice d’Aragona, felicissima Regina de Hungaria, Boemia etc.» (Csontosi J. Diom. Carafa: De Institutione Vivendi, Könyvszemle 1890.)
Bonfin Hist. Dec. IV. lib. VII. 463. l.
Császár Mihály id. m. 20. l.
Ősnyomtatvány, megvan a Ráth György-féle és gróf Apponyi Sándor könyvtárában.
Lásd Ábel–Hegedűs Analecta I. 431. lapján.
«De claris et selectis mulieribus», ősnyomtatvány, megvan a Széchenyi orsz. könyvtárban és a Ráth György-féle könyvtárban az Akadémiában.
Ilyenképen joggal tulajdoníthatjuk a Beatrix befolyásának is azt, hogy a Mátyás személyes érintkezését olasz tudósokkal második házassága idejében még sűrűbbé látjuk válni. Ez idő alatt jönnek hozzá a firenzei Francesco Bandini és Filippo Valori a híres Marsilio Ficino ajánlásával,* továbbá Taddeo Ugoletti, ki mint a Corvina-könyvtár őre s a Corvin János nevelője kap alkalmazást; eljön Aurelio Brandolini és Ugolino Varini,* Galeotti is vissza-visszatér; Aragoniai János magával hozza nevelőjét, Rutilio Zenonét, az Accademia Pontaniana tagját.* Bécs meghódítása után jelenik meg Mátyás udvaránál Bonfin s a király utolsó éveiben ismét Ranzano; nyoma van a firenzei Bartolommeo Fontio ittjártának is* és 1489-ben kedveskedik a becses codexek egész gyűjteményével Mátyásnak az olasz humanismus legnagyobb alakja: Angelo Poliziano.*
Epistolae Marsilii Ficini Florentini 1494 Florentiae 172v. l.
Csánki id. m. Századokban 551. l. Joh. Domin. Fiorillo: Über einige ital. Gelehrte u. Künster, welche Mathias Corv. beschäftige. Göttingen 1812. 9. l.
Erasmo Percopo: Nuovi Documenti su gli scrittori e gli artisti dei tempi Aragonesi, Arch. Stor. Napol, XIX. 580. l.
Fraknói, Hunyadiak és Jagellók, 533. l.
Teleki id. m. XII. 479. l.
