KÉNYSZERŰ ÉS TUDATOS TÖRVÉNYSZEGÉS
KÉNYSZERŰ ÉS TUDATOS TÖRVÉNYSZEGÉS
Az előzőekben arra mutattunk rá, hogy a feudalizmus századaiban a paraszti rendhez tartozók, alávetettségük szükségszerű velejárójaként, a hatalmi helyzetben lévők rendelkezéseinek, utasításainak hatása alatt, de a beavatkozási szándékok szelektív tudomásulvételével szervezték meg a maguk hagyományos és közösségi kultúráját, az „urakétól” karakterisztikusan elkülönülő, bár csak korlátozottan önálló világát.
A rendiséget, egyesek privilegizált helyzetét, mások jogfosztottságát felszámoló polgári korszak ehhez képest alapvetően új perspektívákat kínált a parasztok számára: az állampolgári jogegyenlőséget, s ezzel együtt az állami törvényekhez igazodás kényszerét. Jogegyenlőséget, bár a napi tapasztalatok szintjén a rendi alávetettséget csupán a tulajdonhoz fűződő viszony egyenlőtlenségéből levezetett újfajta alá-fölérendeltség váltotta fel. És az állami törvények garantálta, minden polgárra egyformán érvényes jogokat és kötelességeket, jóllehet mindennek a parasztok életviszonyait befolyásoló részleteit éppen úgy a hierarchizált hatalomnak az „urak világához” tartozó képviselői közvetítették, mint a korábbi beavatkozási szándékok rendeletté, utasítássá fogalmazott megannyi változatát.
Noha a volt jobbágyok közjogi helyzetük megváltozásával együtt változatlan alávetettségüket is tapasztalhatták, a jobbágyfelszabadítást mégiscsak valóságos felszabadulásként: a tulajdonosi öntudatra ébredés örömével élték át. Indokolt tehát, ha 711arra keressük a választ a következőkben, hogy ez az új perspektíva mint elvi lehetőség vajon megváltoztatta-e a hatalom beavatkozási törekvéseinek paraszti fogadtatását is. Módosult-e a beletörődés, a tudomásulvétel kinyilvánításából és a csendes ellenállásban kifejeződő tagadásból egybeszervesedett álláspont. Azaz: a hatalomhoz való kényszerű alkalmazkodásnak és az „öntörvényű” paraszti létnek az öröklött konfliktusa vajon feloldódott-e az állampolgári jogegyenlőség jogi garanciáinak megteremtődése után. Vagy ellenkezőleg: a „rossz” törvények és a „jó” szokások összebékíthetetlen szembenállására egyszerűsödött az elvi jogegyenlőség.
A válasz nem annyira egyértelmű, mint a népi jogszokáskutatásnak ebből az előfeltevéséből levezethetőnek látszik. A „rossz” törvények paraszti kritikája: a kényszerű, de öntudatosan vállalt törvényszegések erkölcsi „normává” avatódása lesz a témája ennek a fejezetnek. Az eltökélten elutasító paraszti magatartás szépírói alkotásokban s néprajzi dolgozatokban fellelhető apróbb-nagyobb horderejű bizonyítékait vesszük sorra. Mindezek a népéleti adalékok azonban, bármennyire az állami törvénykezéssel dacolás megnyilvánulásai is, azt mégsem igazolják, hogy a „népi jogrendszer” mint a „rossz” és a „jó” erkölcsi dilemmáját feloldó íratlan szabálygyűjtemény valóban létezett, és érveket szolgáltatott az „úri” törvények „népidegen”, „népellenes” voltának leleplezéséhez. A törvények „népi” kritikája ugyanis – akár a paraszti vélekedéseket általánosító laikus jogértelmezésként fogalmazódott, akár a tudván tudott, a büntetéstől rettegve mégis vállalt vétkes magatartásban fejeződött ki – csupán egyéni, s ha valamely foglalkozási vagy érdekcsoportot, paraszti réteget érintő, akkor is szűk körű érdeksérelmet tudott s tud hangoztatni. Amikor bárki is szokásjogi érveket keresett egy-egy törvénybe belefoglalt korlátozás vagy tilalom semmibevevéséhez, csak olyanokat talált, melyeket nem a „nép”, még csak nem is valamely faluközösség, csupán ennek egyik érdekcsoportja szilárdított „közösségi normává”. Bármennyire jogos és megalapozott legyen is az ilyen kritika, annyit jelent csupán, hogy a törvényalkotók – mindegy, hogy tájékozatlanságukból vagy másik érdekcsoport iránti elfogultságukból adódóan – felületesen, következetlenül végezték el az egymással kibékíthetetlen érdekek egyeztetését, tehát „rossz” törvényt alkottak. Lehet azonban jogtalan és megalapozatlan is a törvény ilyen felfogású bírálata, hiszen a legjobb törvény is elképzelhetetlen a részérdekek valamelyes sérelme nélkül.
19. SZÁZAD VÉGI TÖRVÉNYEK ÉS RENDELETEK PARASZTI KRITIKÁJA
A HALÁSZATI TÖRVÉNY ÉS AZ ORVHALÁSZAT
AZ ORVVADÁSZAT
DOHÁNYCSEMPÉSZET
