TÁRSADALMI ELLENŐRZÉS ÉS SZANKCIÓ
TÁRSADALMI ELLENŐRZÉS ÉS SZANKCIÓ
A társadalom által fontosnak tartott normákhoz való alkalmazkodást a társadalmi ellenőrzés és a nyomában járó szankciók szavatolják. A paraszti társadalomban, ahol a kapcsolatok közvetlen jellegűek, az ellenőrzés „a társadalmi folyamatokba beépülve történt” (Tárkány Szücs E. 1981: 786).
A faluközösség a társadalmi ellenőrzést informális úton gyakorolta, de volt ennek a kontrollnak olyan formalizáltabb módja is, amely bizonyos választott személyek funkciói révén érvényesült. Az ő megbízásuk egy-egy részterületre vagy kényesebb helyzetekre szólt. Előfordult, hogy vitás helyzet elintézésére alkalmi bírót választottak. „Egymás közti kár okozásánál a károsult és a károkozó 3–3 embert választ, ezek ismét 1–1 embert választanak. Ez a két ember alkotja a bíróságot. Utána áldomás van” (Tóth T. 1943: 36).
A legtöbb ilyen alkalomhoz kötött bírói megbízás a legények féken tartásával volt kapcsolatos. Volt olyan vidék, ahol a felnőtt társadalom képviselői látták el ezt a feladatot. A Sopron megyei Egyházasfalun például a szitokbírók jó markos, idősebb emberek voltak. Búcsúkor a veszekedések leállítása volt a feladatuk. „Egy-kettő a kóruson volt közülük, s ha a legények beszélgettek, kampós bottal végigvertek rajtuk” (Jávor K. gyűjt). Másutt templombírónak hívták azt, aki a templomi rend fenntartására ügyelt. Súlyosabb esetben a templomból is kiküldhette a rendzavarókat (Schram F. 1972: 89).
Legtöbb helyen a tánchoz, a kocsmai mulatáshoz választottak rendfenntartót, akit 647cigánybírónak, táncgazdának vagy legénybírónak neveztek. Cigánybírónak „olyat tesznek, aki józan, nyugodt, nem issza le magát. Aki akar nótát húzatni, mind ahhoz megy” (Györffy Gy.-né 1950: 506). Csikszentdomokoson a táncgazdák fogták karon és vitték ki a kötekedni akaró legényt (Kurkó Gy. 1970: 254).
Sok vidéken a fiatalság a maga köréből választott rendfenntartót a mulatságok idejére, akit legénybírónak neveztek (Madar I. 1980: 473). Szendrőn az lett a legénybíró, aki „leghatalmasabb volt, legderekabb, legszebb. Vót legénybíró-pálca (…) Verekedni ezelőttibe nem lehetett, csak ha a bíró megengedte” (Györffy Gy.-né 1950: 174). Ebben a faluban a legénybíró hatalma inkább személyes érdemein, mint tisztsége méltóságán alapult. Ezzel a vonásával közelebb áll az „első legény” intézményéhez.
Nyugat-Dunántúlon, ahol a legényavatás szokása elterjedt volt, a legényt felavató idősebb legénynek, az ún. „ifjúsági keresztapának” a szertartáson túlmutató szerepet szántak: „vigyázni minden veszekedésnél és szóvitánál a keresztfiára” (Márkus I. 1943: 2).
Térjünk vissza a társadalmi ellenőrzés informális formáira. A kontroll itt mindenekelőtt a pletykán és a pletykától való félelmen keresztül valósul meg. „Ha egy tudja, titkos, ha kettő tudja, homályos, három tudja, világos” (Bodony, 1968). Gluckman a pletyka pozitív funkciójának találja, hogy a tradicionális értékekben való megerősödést, s ezzel a közösség integritását szolgálja. Élesen megkülönbözteti azonban a rágalomtól, a célzatos pletykától (Gluckman, M. 1963: 308). A társadalmi ellenőrzés az értékek megerősítését egyrészt a pozitív gesztusok elismerésével, másrészt a negatívnak tartott tettektől való visszatartással érte el. Végső soron a normák jó teljesítése fejében járó presztízs volt az ösztönző erő. Ezért bizonyos helyzetekben egyenesen számítottak rá. Fontos a társadalmi kontroll visszatartó, megelőző szerepe is. „Csak az tartott vissza a válástól, akkor mindjárt ítélkeztek volna fölöttem” (Gémes E. 1979: 229).
A kontrollálás maga a szinte rutinszerű, „vállon át odapillantás”-tól a kispad intézményéig igen változatos módon történt. Mivel a felnőttek tudták, hogy milyen információt adhatnak ki családjukról, felhasználták információszerzésre gyerekeket is: „A látogatóba ment gyerektől mindig kérdeztek valamit (…) Mit ettetek?” (Szigeti Gy. 1985: 56). Sok családnál épp ezért „nem volt szabad a gyerekeknek semmit elmondani abból, ami otthon történt. Volt olyan, aki mindig hazazavarta unokáit, ha ettek. Ne lássák mások, hogy mit esznek” (Fehér Z. 1970: 16).
A kontrollban kiemelt helyzete volt a szomszédoknak, előlük alig lehet eltitkolni valamit. Azt a veszélyt, amit az ő közelségük jelent, még a legnagyobb indulatok közepette sem felejtik el: „Az öreg erősen rátámadt Jánosra, de ő csak csendesítette: „Legalább a szomszédoktól! (…) mondotta” (Kurkó Gy. 1970: 216).
A fiatal menyecskét sok vidéken kivonták a családra nézve kötelező szolidaritás normája alól, s viselt dolgait anyósa kiszolgáltathatta a nyilvánosságnak. Ezzel mintegy saját családjának presztízsét növelte a menyecske családjának rovására. „Itt az volt a szokás, hogy ha a menyecske csinált valamit, vitték szájról szájra. De nekem jó anyósom volt. Ha én eltörtem valamit, azt mondta, kapd össze gyorsan, hogy ne lássák, majd veszünk másikat” (Zsombó, Csongrád m. 1975).
A társadalmi ellenőrzés fő területei a munka, a szexuális erkölcs és a mindennapi 648viselkedés voltak. Ebben is bizonyos társadalmi munkamegosztás érvényesült (Veres L. 1975: 31). Gazdálkodási kérdésekben elsősorban a férfiak gyakoroltak kontrollt: „Ha az ember bemegy valahová, először is körbenézi a portát, hogy milyen rend van.” Részt vett az ellenőrzésben az egész falu. A rossz kaszást például így ingerelték: „Gyere már, mert megharap a kutya!” (Varsány, Nógrád m.).
A szexuális erkölcsre és vele szoros összefüggésben a mindennapi viselkedésre az asszonyok ügyeltek fel. Különösen az idősebb asszonyok számára valóságos hatalmat jelentett az általuk intenzíven gyakorolt kontroll, összegyűjtött információik alapján ők „hírelték ki” ugyanis az eladó lányokat. S korábban, amikor a házasságokat még nem a fiatalok vonzalma hozta létre, a vagyonon kívül egy leánynak a híre volt a legfontosabb hozománya.
Különösen fontos alkalma volt a társadalmi ellenőrzésnek a bál, ahová korántsem csak a lányos anyák ment el. „Lesték, ki kivel táncol, másnap meg megbeszélték” (Varsány, Nógrád m.). Igen kiemelt helyzet volt az új menyecske első templomi szereplése is. Minden szem rászegeződött, nem lesz-e rosszul, nincsen-e már útban a gyerek. A férfiak inkább csak családjuk nőtagjainak szexuális erkölcsével törődtek, igen érzékenyek voltak azok jó hírére.
A fiatalok korcsoportjának is fontos szerepe volt a saját, belső ellenőrzésükben: „csókváltás és minden kedveskedés nyíltan folyt a fonóházban, de tiltott dolog volt az együttes elől kettesben félrevonulni, akármilyen ártatlan szándékkal” (Ruitz I. 1966: 110). Az is előfordult, hogy maguk a legények írták ki a templom karzatára a rossz életű lány nevét. Van, ahol a fiatalság nagyobb belső kontrollja a felnőttek ellenőrző szerepét háttérbe szorítja. Széken (Szolnok-Doboka m.) szégyen a lányra nézve, ha anyja elmegy utána a bálba: „Képes a leány sírni: – Jaj, anyám, mér jött ked ide?” (Győri K. 1975: 111).
A társadalmi ellenőrzés működésében különösen fontos szerepe van a rokonságnak. Az egyik legfontosabb funkciójuk éppen a kivédés, a figyelmeztetés: „Ne engedd már, hogy apánk flórentz módjára járjon, az utca csúfja legyen!” (Örsi J. 1990: 150). A közösség ítéletét is rokoni szálon juttatják el az érintetthez.
A társadalmi ellenőrzés egyik fontos funkciójának, a figyelmeztetésnek az elmaradása komoly bajt is okozhat. A vele szolidáris rokoni kör hiányának tudta be egy bodonyi (Heves m.) asszony, hogy egy részeges emberhez ment feleségül. A figyelmeztetés társadalmilag nem veszélytelen, ezért gyakran személytelen: „Ebéd után két üzenetet is kaptam, (…) azt üzengették: még nincs késő, váljak el Józsitól” (Túriné-Keskenyné 1967: 118).
Kényesebb élethelyzetekben előfordul, hogy konkrét megbízást adnak valakinek a szemmel tartására. Így például Vankó Ferenc a szeretője házánál dolgozó legényt kéri meg, hogy számoljon be neki arról, hogy viselkedik a lány azalatt, míg ő katonaidejét tölti (Vankóné 1976: 60).
A társadalmi ellenőrzés pozitív szerepe nem zárja ki irányításának, s az ellene való védekezésnek a kísérleteit. Így például a titoktartásnak kulturálisan megengedett, sőt, elvárt formái vannak. Egy 19. századi jegyzőkönyvben a presbitérium azért int meg egy féltékeny férjet, mivel felesége viselt dolgait „ő maga vigyázatlanságával és haragjában mindenfelé elhíresztelte” (Terehegy, Baranya m. 1854).
Ha nem sikerült valamit eltitkolni, a nyílt bevallás helyett utolsó pillanatig a közvélemény megtévesztése 649a bevált megoldás. Egy fiatalasszony a házasságtörési titkát megtudó és továbbadó asszonnyal megszüntette a beszélőviszonyt. „Tán úgy gondolja, hogy így becsületes, mer így rám hárítja, hogy én tanáltam ki mindent” (Csalog Zs. 1978: 147). Tehát sértettségével azt játssza el, mintha oka lenne haragudni. Ezért is veszélyes egyébként haragos viszonyban lenni valakivel, mert az szinte feljogosít múltbéli, takargatott dolgok napvilágra hozatalára.
A társadalmi ellenőrzés kikerülésének kísérlete az is, ha nem nyíltan hágnak át egy normát. „Ha nem szántanak, vetnek vasárnap, az csak azért van, mert megszólnák a gazdát. De valami munkába azért mindig befognak” (Veres P. 1978: 42).
A hagyományos faluban a magánélet nyitottabb volt. Nem tartották kivetnivalónak például az ablakon keresztül való leselkedést, amint azt a régi peres iratok tanúsítják. A társadalmi ellenőrzést irányító, manipuláló tendencia felerősödésének tekinthető a magán-nyilvános, illetve a hétköznapi-ünnepi polarizálódás fokozódása.
A társadalmi ellenőrzés eszköze a szankció, amely tulajdonképpen csoportreakció a társadalmilag fontos helyzetekben tanúsított viselkedésre. A nevetségesség, a szégyen révén működik. „Tradicionális közösségben az egyént a megszégyenüléstől való félelem tartja vissza a normaszegéstől” (Szczepanski, J. 1968: 117; Pápay Zs. 1989: 90). Formája rendkívül változatos, ami hatékonyságára utal. Gyakran csak alig észrevehető gesztusokban nyilvánul meg: „csak úgy zúgtak!” (Csalog Zs. 1978: 401); „susogtak is rám!” (Győri K. 1975: 53). Elterjedt forma az úgynevezett „megszólítás”, ami a vétségre való konkrét, de nem nyilvános rákérdezést jelenti.
A szankció súlyossága publicitásával arányos. Ezért esik súlyosan latba a gesztusmegvonás, illetve azok visszautasítása. Ennek férfiak közt gyakorolt formái súlyosan hatnak az érintett fél presztízsére. Ilyen, ha valakit kihagynak a kézfogásból, a kocsmai italmeghívásból, sőt az ő ilyen jellegű gesztusait sem fogadják el: „Nekem te ne kérjél” (Varsány, Nógrád m.).
A nők leggyakrabban a szóbeli megszégyenítés eszközét használják: „kikiabálják” egymást. Ennek spontán megnyilvánulásain kívül vannak szokásszerű, intézményesített formái is, mint a kalotaszegi csujjogatás vagy a Szent György-napi nyilvános pletykanap Békés megyében (Szendrey Á. 1936a). Ilyen a „didergés” alkalmával való bűnmegvallás is (Illyés E. 1941: 71).
A legtöbb szankció a lányok szexuális tisztaságával volt kapcsolatos, azt védte az elrettentés példáival. A 19. század végén még nem volt teljesen ismeretlen a megesett lányok szégyenpadra ültetése, majd istentisztelet után a hívek által a templomkapuban való megköpdösése.
De megszégyenítették a félrelépő asszonyt is. Ennek egyik legsúlyosabb formája volt például Kocson ismert. Itt a férj levágatta hűtlen felesége haját a bakterrel, s az így megcsúfított asszonyt „a bakter sétáltatta” (Fél E. 1941a: 7). Szokásos volt a félrelépő asszony kendőjét nyilvános helyen lecibálni, őt magát megtépni, leönteni (Örsi J. 1984: 847). Míg ezt általában vetélytársnőjétől kellett elszenvednie, a közösség nyilvános megszégyenítő szokása volt az ablaka alatt adott „macskazene”, amit a szakirodalom „charivari”-nak nevez (Dömötör T. 1957: 86).
Fontos terület volt a magántulajdon védelme is. Kölcsön esetén szokás volt, hogy 650zálogot kértek, például az illető szűrét, amelyet mindenki ismert, s ha nem adta vissza, amit kért, szűrét kiakasztották a kapufélfára (Molnár B. 1951: 51).
Hogy a szankciók előtt mennyire nincs tabu, azt mutatják a halotti búcsúztatókba beleszőtt és így nyilvánosságra hozott ítéletek. Vonatkozhat ez az elmarasztalás a halottra, de a hozzátartozókra is. Egy ilyen, a betegségében elhanyagolt halott nevében történt rokonelmarasztaló búcsúztatónak a tanúi voltunk 1973-ban Varsányban. Ugyanitt láthattuk azt is, hogy a halott búcsúztatására korábban érkező asszonyok kiértékelték, hogy milyen minőségű ruhát adtak rokonai a halottra. Még a fehérneműjét is ellenőrizték a szoknyaszél felhajtásával.
