STÁTUSJEGYEK – ÉRTÉKEK
STÁTUSJEGYEK – ÉRTÉKEK
A parasztság és rétegei státusjegyeinek vizsgálatakor az elemzés kategóriáit Pierre Bourdieu „Osztályhelyzet és osztálypozíció” című művéből kölcsönöztük. Abból indulunk ki, hogy „a gazdasági különbségek megkettőződnek a javak használati módjában” (Bourdieu, P. 1971: 419). A parasztgazdaság a telki állományú földterületen a megművelhetőséghez szükséges munkaeszközökkel, igaerővel és a családtagok munkaerejével együttesen tudott működni. A működtethetőség volt az ideál. Például a leggazdaságosabban használható ökör és ló együttes alkalmazása még akkor a jó gazda rangjához tartozott, amikor már általánossá vált a ló egyedüli alkalmazása, éppen a gazdaságosság következtében. Vagy egy másik példa: a kiscsaládi művelésű egész telek méretű parasztgazdaság a hiányzó munkaerőt idegen munkaerővel pótolta; az idegen munkaerő alkalmazása még akkor is kötelező érvényű volt, amikor az örökösödés következtében olyan mértékűre csökkent a földterület, hogy családi munkaerővel is megművelhető lett volna. Ily módon részesül előnyben maga a használat – az ökör, illetve az idegen munkaerő alkalmazása – az okszerű funkcióval szemben és válik paraszti státusjeggyé.
A fogyasztáshoz szükséges élelmiszert szinte valamennyi parasztgazdaság maga termelte meg, ez az evidencia alakítja ki az önellátó gazdaság ideáját, aminek fenntartása nem csupán gazdasági, hanem paraszttársadalmi kényszer is. Így aztán a munkacsere révén megszerzett élelmiszert fogyasztó földnélküliek is az önellátó gazdaság szerkezetét követték. Az önellátásra termelő gazdaságnak megfelelő háztartás is kialakult. A teljes háztartásideálhoz még akkor is ragaszkodtak, amikor már az eszközök nem voltak funkcióban, de kifejeződött általuk a tulajdonos gazdasszonyi rangja. A paraszttársadalom teljességének szimbolikus rendszerét reprezentálja a „kelengye”, melytől „a közösség elvárja, hogy bennük (a tárgyakban) az elvont ideális rend s a fogható tárgyak tényleges együttese összeessék” (Fél E.–Hofer T. 1969a). A parasztság egyes rétegei között meglévő gazdasági és társadalmi különbségek adott feltételek között átváltoztathatók szimbolikus különbözőségekké a materiális és szimbolikus tőkéhez hasonlóan, és a különbözőségjegyek rendszerbe szerveződnek. „A szimbolikus fogyasztás a javakat jelekké, értékekké alakítja, előnyben részesítve a cselekvés vagy a tárgy megjelenését és formáját funkciójával szemben.” A 514jelek „értékét” a szimbolikus rendszer struktúrájából kapjuk, mely szimbolikus struktúra az összekapcsolás és az elkülönítés funkcióját tölti be. Innen van az, hogy éppen a használat mentén választódtak ki a munkaeszközök, a mindennapi közszükségleti javak és fogyasztási cikkek közül a státusjegyek. Első fokon csak kifejező funkcióval rendelkeztek. Például a felsőbb rétegbe tartozó parasztok háza nagyobb, a két világháború között akár 4–5 szobásak is voltak. A polgárias gazdaréteg tagjai ezekbe a házakba külön hálót, ebédlőt rendeztek be, fürdőszobát szereltek fel. Vagy egy másik példa: az alföldi rangos gazdáknak külön volt „cséza kocsijuk vasárnap atyafiazni és zöldre festett körülkasos kocsijuk piacra járásra” (Szenti A. 1982). A használat által többletjelentést kapnak már önmagukban is a tárgyak. A sárközi fuvarosok például „jól kerestek, de a pénzt nem a gazdaságba fektették, hanem felélték vagy cifraságra, éppen hosszú útjukon látott haszontalanságokra, az új divat utánzására verték el, hogy legalább külsőségekben ne maradjanak le a gazdagabb faluk népétől” (Andrásfalvy B. 1974). A tiszta szoba mellett talán az öltözködésnek, a viselet darabjainak van a legnagyobb „értéke”. A Sárközben a két világháború közötti időszakra a templomba járás legfőbb célja az új ruha megmutatása lett, így aztán ha valakinek nem volt új ruhája, nem is ment el a templomba (Kovács Erzsébet 1942). Eredetileg az istentisztelet kedvéért vették fel a legszebb ruhájukat, mígnem a legszebb, legújabb ruhák kedvéért mentek el az istentiszteletre. Innen van az, hogy a viseleti darabok mennyisége és díszítettsége nem a társadalmi és gazdasági különbségeket mutatja, sőt azokat leplezve éppen az összetartozás és szétválasztás funkcióját tölti be egyben; vagyis a parasztokhoz, egy vidék, egy falu parasztságához való tartozást és a nem parasztoktól, a föld nélküli munkásoktól való megkülönböztetést szolgálja.
