A TESTVÉRRÉ FOGADÁS INTÉZMÉNYE
A TESTVÉRRÉ FOGADÁS INTÉZMÉNYE
A magyar nyelvterület hagyományőrző tájain (Palócföld, Dél-Dunántúl és Moldva) a testvérré fogadás szokását a jeles napokhoz kapcsolódó énekes népszokások között tartja számon a szakirodalom, s leírásán túlmenően kultúrtörténeti hátterének felderítésére irányult a kutatás. Abban egyetértés mutatkozik, hogy a magyarság szokásai az egységes kelet-európai kultúrkörbe illeszkednek, ám e szokás kapcsán ennek a kultúrkörnek különböző összetevői emelhetők ki. A vallási néprajz felől közelítők, így Bálint Sándor, a keresztény tradíciókat hangsúlyozzák a komatálküldés, komálás, mátkálás fogalmakkal leírható jelenség kapcsán.
A középkorban a tojások összekoccanásának napja (dies concussionis ovorum – 1380) magyar népünnep és keltezőnap volt. A húsvéti tojás a feltámadt Krisztus jelképe volt. Udvarhely megyében a középkorban (1228) a piros tojást nevezték kókónak, Keszthelyen a kókázás a gyermekek húsvéti tojásokkal folytatott játéka volt (1401). A kókonya húsvét reggelén a templomban megszentelt kalács és húsételek neve, amelyekből a jó ismerősöket megkínálták. A kókonya részletes leírását és magyarázatát a 16. század eleji Sándor-kódexben már megtaláljuk – ennek részben 533megfelelnek a későbbi tojásos mátkatálak és mátkakalácsok. A régi idők húsvét utáni fehérvasámapot követő hétfő napja a szokásgyakorlattal együtt vasárnapra, mátkázó vasárnapra tevődött át. A húsvéti ünnepkörhöz szorosan kapcsolódó fehérvasárnap nevét eredetileg onnan vette, hogy a korai kereszténységben a nagyszombaton keresztelt katekumenek ekkor vetették le a kereszteléskor viselt fehér ruhájukat. „Keresztszüleik ilyenkor föltétlenül megvendégelték őket…, az évfordulókon pedig ajándékokkal, elsősorban a húsvéti eulógiával emlékeztették őket a nevezetes eseményre: a keresztség szentségében való újjászületésükre” (Dömötör T. 1974: 98–99; Domokos P. P. 1974: 384–389; Bálint S. 1976: 293–294, 304–305, 320, 324; Morvay J. 1980: 247–249; ÚMTSz III: 430–431).
Az összehasonlító népszokáskutatók viszont a tojás és a színszimbolika messze vezető felidézése mellett a délszláv és román párhuzamokat mutatják fel, s ezek alapján Kiss Mária úgy véli, hogy a szokás tavaszi rítus, délszláv szomszédsági környezetben alakulhatott ki, s csak utólag fűződött a keresztény naptár jelesebb napjaihoz. Ráadásul a testvérré fogadás különböző szertartásai a magyarsággal szomszédos népek körében kereszténység előtti szokások formáiban is megőrződtek (Róheim G. 1925; Dömötör T. 1974: 59; Kiss M. 1988: 24).
A nyelvi tények a délszláv kapcsolatot és a kereszteléshez kapcsolódást egyaránt alátámasztják, de a kronológiát illetően nem nyújtanak egyértelmű támpontot.
A magyar nyelv mátka szavával kapcsolatban felmerült, hogy szláv jövevényszó, ám eredete nem pontosan tisztázott. Egy 1583-as mátraalji adat szerint a mátkakalács a lányok közötti barátságkötés jeléül adott kalács. A szó jelentésváltozáson ment át: jelentése a köznyelvben a 16. századtól „jegyben járó legény és leány”. A koma szó szláv eredetű. A magyar nyelvbe a kum főnév birtokos személyragos változata került át. A 12–14. századból a nyelvterület északi és keleti pontjairól kom alakban ismerjük. Megjegyzendő, hogy kereszt és későbbiekben felmerülő tata szavunk ugyancsak szláv eredetű (MTSz, Ballagi M. 1868: II. 222; Kniezsa I. 1974: 275; J. Lőrinczi R. 1980: 107, 195–196).
