HARISNYA
HARISNYA
Bár kötött zoknik, lábszárvédők a 7. századból is előkerültek Európában, maga a tech-nika – a különféle fonó és gombolyító eszközök fejlődésével – csak a 15–16. századtól vált széles körben hasznosíthatóvá. Történetesen Angliában a harisnyakötés kezdetleges kötőgépek segítségével a 17. században háziiparrá is fejlődött. A kötött angol harisnyák igen nehezen hatoltak be a kontinensre, akkor azonban gyorsan közkedveltek lettek. A 17. század végén már nálunk is „Striker vagy Kapcza kötő” szolgálta ki a fizetőképes társadalmi elitet. E mesterek termékeit mindenekelőtt a nyugati divatot követő, térdnadrágos férfinép használta, de a „jó gyapjúból” vagy pamutból kötött, általában „karmazsin színű” vörös, de „Más közönséges színre festett közönséges harisnyáknak” változatait (GySML 1744. Győr vm.) a 19. századi ábrázolások rövidszoknyás női figuráin is láthatjuk. Az „Asszonyi Kaptza Czviklivel” készült, a harisnya színétől elütő színű sarokeresztékkel, „tzifra Bokára”, sőt készültek harisnyák „veres virágokra” is (BML 1813. Pest-Pilis-Solt vm.; TML 1812. Tolna vm.). A színes bokaeresztékes, bokás kapca a Dunántúlról, leginkább a Balaton környékéről ismert.
686A harisnyának hosszú ideig megfelelő kapca szó, a szlavóniai magyarok körében használt csarap és szinte az egész magyar nyelvterületen megismert, és a német harisnyakötő mesterekkel terjedő strimfli egyaránt használatos maradt. A nyelvterület déli sávjában pedig, főleg a Dunántúlon, a botos is a harisnya jelentéséhez tapadt.
