VEGYES FALAZATOK
VEGYES FALAZATOK
A vegyes fal, kevert fal technológiája a népi építkezés gyakorlatában a 19. század utolsó harmadának újítása. Lényege, hogy eltérő anyagú, de egymást erősítő, szerkezetileg és statikailag összeilleszthető technikákat alkalmaztak egyszerre a fal építésénél. Nem általános, de előfordul a kő és vályog együttes alkalmazása. A vegyes falazatok közül legelterjedtebb volt a vályog–tégla kombinációja. Ehhez az kellett, hogy a vályog és a tégla méreteit vidékenként eltérő méretekben, de egymással szinkronba hozzák. Így a falban soronként váltotta egymást, jellegzetes téglakötésbe ágyazva egy sor tégla és egy vagy két sor vályog. Kötőanyagul a híg sár felelt meg a legjobban. A tégla–vályog vegyes fal jelentős elterjedési területei a Bácska tipikus vályogépítkezésű vidékei, a Kisalföld, az Alföld síkvidéki területei a Dunán innen és túl, Felföld egyes kistájai. A vegyes falazatot olyan technikai megoldásnak kell tekintenünk, amely egy átmeneti időszakban átvezet a hagyományos építőanyagok használatából a modern építészet irányába.
