A SZÁLLÍTHATÓ ÉS A SZILÁRD ÉPÍTMÉNYEK EGYÜTTES ELŐFORDULÁSA (6–11. sz.)

Teljes szövegű keresés

291A SZÁLLÍTHATÓ ÉS A SZILÁRD ÉPÍTMÉNYEK EGYÜTTES ELŐFORDULÁSA (6–11. sz.)
A pontuszi területre költöző magyarok nyelvében nincs egyetlen török vagy iráni eredetű szó, amely a szilárd anyagú ház ismeretével lenne kapcsolatos (Bárczi G. 1963). Mivel az új lakhelyen mások a természeti adottságok, az etnikai környezet is módosult, s a termelő tevékenység hangsúlya jelentősen megnőtt, várható a lakáskultúra változása is. Ezt a feltételezést a régészeti és nyelvészeti vizsgálatok megerősítik. Építészetileg a tágabb körzet nem mutathatott sok kiemelkedő példát, hisz még a kazár kaganátus fővárosában, Sarkelben is bizánci mesterek dolgoztak. Azon a területen, ahol a magyarok szállásai lehettek, a régészek földbe mélyített kemencés veremházakat találtak (Fodor I. 1983: 100; Balassa M. I. 1985a: 22). A kemencék vagy a hátsó fal mentén, vagy az épület sarkában helyezkedtek el, s vagy kőből vagy sárból készültek. A cölöplyukak elég világosan bizonyítják, hogy a veremházak tetejét ágasfás szerkezet tartotta, feltehetősen szelemenes áthidalással. Szelemen szavunk kétségtelen szláv jövevényszó, de az átvétel kora nem tisztázott. Nem zárhatjuk ki azt, hogy szelemen szavunk honfoglalás előtti szláv jövevényszó, bár nyelvészeti módszerekkel ez nem igazolt (Kniezsa I. 1955: 496; Bálint Cs. 1975; Balassa I.–Ortutay Gy. 1979: 140; K. Csilléry K. 1982: 73). Az a körülmény, hogy a tető gerincén végighúzódó gerenda neve az egész magyar nyelvterületen – ahol ez a szerkezet ismert – egységesen szelemen, a korai átvételre utal. A szelemen tartotta a tetőszerkezet további részeit, s erre került a fedőanyag, valószínű különböző növények, főleg gabonafélék száraiból. Szalma szavunk ugyancsak szláv eredetű, de az átadó nép pontosabban nem állapítható meg.
Levédia és Etelköz területén, tehát ott, ahol az ogur magyarok viszonylag hosszabb ideig tartózkodtak, általánosnak tekinthetők a 6–9. századi veremházak. Így eleink is részben ilyenekben laktak, s ennek ismeretét hozták magukkal a Kárpát-medencébe, bár itt is hasonlókat találhattak (Balassa M. I. 1985a: 22–27). A veremháznak nyomorúságos volta ellenére az volt az előnye, hogy kemencével rendelkezett, s így a nyílt tűzhelynél nagyobb meleget tudott biztosítani a téli hidegben. A kemence lakáskultúránk 6–9. században meghonosodott eleme. Ez a régészeti anyag alapján elég biztosnak vehető. Neve azonban a szelemenhez hasonlóan bizonytalan időben átvett szláv szó. A kemencének a magyar nyelvben ismeretes egy másik megjelölése is: pest. Ennek a szónak az eredete már jobban értelmezhető, bolgár–szláv eredetű, így csak a Kárpát-medencében vehettük át. Feltételezhető, hogy a kúpos kunyhó emléke az új környezetben sem tűnt el, ha nem is jelentette a házfejlődés fő vonulatát. Legalább időszakos épületként a kúpos kunyhón kívül is fel lehet tételezni egyéb formájú alkalmi hajlékokat, amelyek a legeltető pásztorkodást folytató népességnél szükségszerűek (Györffy I. 1943: 161–224). Ezek annyiban időszakosak, amennyiben meghatározott vegetációs periódusban használták őket. Figyelembe véve az állattartás jelentőségét, az ilyen épületek említését sem mellőzhetjük.
A veremházak mellett minden bizonnyal a mozgó életmódhoz jobban illeszkedő sátrak is jelentősek. A korabeli arab s perzsa források (Dzsajháni, Ibn Ruszta, Ibn Battúta, Ibn Fadlán, Al Bakri stb.) a magyarokat mint sátorlakókat írják le. Ezek egy része kupola alakú tetővel rendelkezett, amihez rácsos faváz tartozott. Az említett források és a terminusok (haima, qubba) gondos elemzése után valószínűsíthető, hogy a jurta típusú rácsos vázú sátrak mellett léteztek kúpos vagy más formák is (K. Csilléry K. 1982: 67–71). A 292különböző ismert sátorfélék közül kétségtelenül a könnyen szállítható és felállítható rácsos szerkezetű jurta típus volt a legfejlettebb. Csúcsán lévő nyílásán a középen égő tűz vagy inkább parázs füstje eltávozhatott, de jó szigetelésű burkolata fűtés nélkül is védett az esőtől és hidegtől. A vázat tudniillik állati bőrökkel, néha szőrmével, leginkább pedig nemezzel fedték. Ez utóbbi talán éppen e korszakban megismert és alkalmazott anyag, mindenesetre a szó iráni eredetű. Ugyanúgy, mint verem szavunk, amely a nem lakás céljára szolgáló építmények közül ebben a korszakban az egyetlen, s analógiás bizonyságok szerint gabonatárolás céljára készült.

66. ábra. Árpád-kori egyhelyiséges lakóépítmények. Tiszalök-Rázompuszta (Szabolcs-Szatmár m.)
A Kárpát-medencébe való áttelepülés első századai a lakáskultúrában aligha hoztak lényeges változást. A szilárd építmények közül a veremház továbbélése sokoldalúan bizonyított. Némi építészeti eltérés azonban már Szent István törvényeiben megfigyelhető a népesség közép- és alsó rétegei körében is. A király dekrétumainak második könyvében olvasható a különbség a vitézek (miles) udvarát, házát (domus) és a közemberek kunyhóját (mansiunculas) megtámadók büntetése között, ami talán nemcsak az érintettek társadalmi helyzetére, hanem az építmények eltérő értékére is utal.
293Nehezebb feladat a mozgatható építmények továbbélésének bizonyítása. Közvetett bizonyíték Könyves Kálmán tilalma a falvaknak a templomoktól távolra való költözéséről, ami sátorozó népesség esetében reális veszély. Valamit az is jelent, hogy sátor szavunk a horvát nyelvben korai átvétel, s az Árpád-korból viszonylag sok sátorral kapcsolatos földrajzi név ismeretes. A régészek is gondosan figyelik az alig észlelhető sátornyomokat, de ezekről határozottabb véleményt csak László Gyula fogalmazott meg, aki a Csongrád-Felgyő-i ásatások során talált több kör alakú árkolást jurták nyomaként értelmezett (László Gy. 1976). Mindezen önmagukban nehezen értelmezhető adatok együttese azért igencsak valószínűsíti a sátor honfoglalás utáni továbbélését.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT