AZ EGYSEJTŰ HÁZ TOVÁBBÉLÉSE (12–13. sz.)

Teljes szövegű keresés

AZ EGYSEJTŰ HÁZ TOVÁBBÉLÉSE (12–13. sz.)
Az előző évszázadok két jellegzetes lakása: a sátor és a kemencés veremház közül az előbbi a köznép körében korszakunkban teljesen háttérbe szorult, s az utóbbi lett általános. A váltás okai elég világosak: a letelepült életmód, a falvak megszilárdulása, a földművelés jelentőségének növekedése, valamint a takarmányozó állattartás irányában tett lépések. Ez utóbbinak közvetlen építészeti vetülete is van. Már a korai nyelvemlékekben feltűnik az ótörök eredetű ól s a szlávoktól átvett akol szó (TESz: Bureuohul 1211; Luoul 1297; lovacol 1193; Okulfenere 1291; Menusakal 1341), tehát állatokra utaló összetételekben. Ennek ellenére egyik szó értelmezése sem világos.
A középkori régészet eredményes működésének köszönhetően a falusi lakóépületek esetében ma már sokkal tisztábban látunk, mint a két háború közötti időben. Az Árpád-kori ásatások egybehangzóan igazolják a különböző mértékben földbe mélyített, átlagosan 3–4×4 méretű, tehát elég kicsi kemencés lakóház létét. A mindmáig modell értékűnek tekintett faluásatás Tiszalök-Rázompusztán harmincöt házat tárt fel (Méri I. 1952). Hasonlóak az Orosháza, Doboz, Szarvas, Tiszaeszlár stb. határában feltárt Árpád-kori veremházak (Méri I. 1964; Kovalovszki J. 1960; 1964; 1980). Az Alföldön lényegesen nagyobb méretű ásató tevékenység folyt, mint a Dunántúlon vagy az északi hegyvidéken, éppen ezért a Dunaújváros, Répcevis, Visegrád stb. határában végzett ásatások tanulságai különösen figyelemre méltóak (Nováki Gy. 1956; Bóna I. 1973; Michnai A. 1981; Habovštiak, A. 1985). Az említett és itt még nem idézett ásatások, közlések alapján viszonylag biztonságos képet lehet alkotni az Árpád-kor második felének lakáskultúrájáról (K. Csilléry K. 1982; Balassa M. I. 1985a; Bóna I. 1988).
A veremház meghatározó eleme a kemence, amit csak ritkán helyettesített a lakás közepén talált, többször kövekkel körülvett nyílt tűzhely. A kemence helye és építési technikája elég változatos. Ebben a korszakban többségben vannak a vájt kemencék, ami a veremház esetén érthető, s kevesebb a kőből készült és a vázas. Elhelyezkedésüknek az egyhelyiséges épületben nincs olyan meghatározó jelentősége, mint a többosztatú ház esetében. A kívülfűtés feltalálásával alakul ki teljes szabályszerűség. Az alaprajzban, a méretekben, méretarányokban nincsenek lényeges különbségek. A közel négyzet alakú gödörnél a csekély eltérés ellenére mégis szokás a „rövid” és a „hosszú” oldal megkülönböztetése, ami a bejárat elhelyezkedésének jelölése szempontjából indokolt. Az eddigi 295feltárások alapján az is megállapítható, hogy a szelement tartó ágasok nagyrészt a rövid oldalon találhatók.

29467. ábra. 12–13. századi kő tüzelőberendezésű lakóépítmények és szabadban levő kemence Malomfalváról (v. Maros-Torda m.)
A leletértelmezések nehézségei s a bizonytalanságok ellenére nem kétséges, hogy legalább a 13. század második felében már jócskán akadnak alacsony felmenő fallal ellátott süllyesztett házak. A régészeti anyagra támaszkodva a köznép viszonylatában ennél tovább nem tudunk elmenni, de a telepásatók egy része bukkant már olyan nyomokra is, amelyek felszíni épület létére utaltak. Továbbá történészek és etnográfusok is számos olyan tényre hívták fel a figyelmet, amelyek felszíni épületek létére utalnak. Igaz, hogy ezek gyakran többféleképpen értelmezhető megfigyelésekre, forrásokra épültek, de egyenetlen, s talán torz lenne a kép, ha csak az ásatások tanulságaira támaszkodnánk, amikor társadalomtörténeti ismereteink ennek sokban ellentmondanak.
Bármennyire fejletlen még a 11–12. századi városhálózat, a kereskedelem viszonylag élénknek mondható, különösen a 12. század közepétől. Ennek lebonyolódása csak részben zajlik a városok piacain, sokkal inkább a vásárokon, amelyek az előnyös fekvésű falvakban azután virágzik ki, amikor ennek tartása már nem királyi privilégium, hanem a földesúri engedélytől függ (Kristó Gy. 1984: 1082). A 13. században a vásárhelyek száma már igen tekintélyes, de ezek döntő részéből város nem fejlődött ki. A kereskedelemben sokféle náció jeleskedett, így a mohamedán böszörmények, zsidók, görögök s főleg különféle újlatin népek, akiket a források leginkább olaszoknak, latinoknak mondanak, bár túlnyomó részük vallon. Szerepük a tatárjárás előtt a többi idegenekét meghaladta, s szempontunkból azért is fontosak, mert egy részük kézműves és nemcsak városokban, hanem falvakban is megtelepedett.
Ez a latin népesség nagyrészt Flandriából, a Maas folyó és az Északi-tenger övezte területről jött, és a magyar városfejlődés korai szakaszában kiemelkedő szerepe volt (Granasztói Gy. 1980: 47). Falusi településeik az ország számos vidékén kimutathatók (Bárczi G. 1937; Györffy Gy. 1966. I: 255, 271, 352, 648, 796).
Azért tértünk ki erre a kérdésre, mert elképzelhetetlen, hogy Tálya, Maklár, Bodrogolaszi stb. 12–13. századi latinus lakosai, akik olyan civilizált körzetből jöttek, beérték volna itt veremházakkal. Ugyanez vonatkozik a 12. század második felétől még nagyobb számban érkező, zárt egységben, de elszórtan is betelepülő németekre, akik az itteninél szintén fejlettebb építészeti környezetből érkeztek. A hospesek rangosabb házai nyilvánvalóan például szolgáltak annak a szabad, birtokos, vagyonos rétegnek, amelynek csupán egy része tömörült monostorok, egyházi központok, várak, őrhelyek köré, nagyobb részük szerte az országban, falvakban lakott. Ezek lakhelyéről, házáról nagyon csekély ismerettel rendelkezünk, de nem hihető, hogy ez a viszonylag népes, szolgálattevőkkel rendelkező réteg Tiszalök-Rázom veremházaihoz hasonló épületekben lakott volna.
A késő Árpád-kor régészeti anyagában megfejtetlennek tekinthető a településeken belüli árkok kérdése, továbbá a szabadban lévő kemencék rendeltetése. Az nem látszik kérdésesnek – a bizonyító anyag jellege ellenére –, hogy voltak felszíni vagy csekély mértékben süllyesztett épületek. Jól igazolt a veremház fontossága, de nem tisztázott a két típus egymáshoz viszonyított aránya. Tisztázatlan, hogy a veremház és a süllyesztett ház gödre mennyiben azonos vagy eltérő az épület egész alapterületével. Bizonyos, hogy a felszíni- és a veremházak esetén is uralkodik a belső osztatlanság, tehát az egy helyiség, bár a korszak végén már a falvakban is megjelenik szórványosan a két helyiség. Domináló 296vagy talán kizárólagos tüzelő a kemence, a nyílt tüzelő nyomai leginkább alkalmi jellegre utalnak. Ismereteink a tetőszerkezetről igen gyérek, így formája is bizonytalan, bár valószínű a három- vagy négylejtésű kontyolt tető.

68. ábra. Nyársapát (Pest m.) 9., 10. és 11. századi lakóházak
A gazdasági épületekről a korábban mondottakon túl még azt kell megemlíteni, hogy a főrendiek istállóiról már a korai források megemlékeznek. A köznép vonatkozásában a gazdasági épületek rendszere még nem épült ki, egyedül a karámok és a vermek nyomai találhatók meg. Az oklevelek minden részletezés nélkül gyakran szólnak malmokról, nagyrészt vizek mellett, de ezek aligha köznépi eredetűek.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT