GUBÁSOK
GUBÁSOK
Paraszti gyapjúkabátféléket készítettek – a szűrszabókon kívül – a gubások is.
A guba szó a klasszikus népviseleti anyagban elsősorban gyapjúanyagból, bizonyos fürtös, szőrme hatású, de szövött anyagú és vízszintes jellegű szabással készített kabátfélét jelentett. Úgy készült, hogy két posztószelet vízszintesen összevarrtak – ez lett a gubapokróc, és ebből nagyon szellemesen, három bevágással, hajtogatással alakították ki a gubát (N. Bartha 1939: 67).
A guba szó első előfordulása a magyar nyelvben: „Vnum burum [?] quod wlgo Guba dicitur” (1387), 1440-ben: „Quatuor stamine lane wlgo negvegguba”, majd 1528-ban „Ad vestem gwba”-ról van szó. Tehát gyapjúanyag meg ruha is lehetett a guba (OklSz 309).
Ezekből az adatokból a burrus szó vöröset vagy feketét jelent, és a középkorból, majd későbbről is vannak adataink vörös juhokról. A századforduló körül Lengyelországból „muszka gyapjú” néven „barnaveres” – gubaszövésre alkalmas – gyapjú került Debrecenbe (Béres 1958–1959: 145–146). A kalotaszegi barnajuhok gyapja úgy veresedett, ahogyan idősödött a juh.
Feltűnik a guba a 17. századi felföldi limitációkban is. Készítésének módja mégis visszaszorulhatott, talán el is felejtődött, mert 1745-ből Györffy István olyan adatot idéz, amely szerint „a debreceni szűrszabók ekkor két ruszka asszonyt hozattak, akik nekik a guba készítését megtanították” (Györffy I. 1930: 114). Hogy mi volt az, ami a guba készítéséből elfelejtődött, ma már nemigen tudjuk, talán a fürtösség.
A guba őse az ókori görög kaunakes nevű szőrmeruha, amely a későbbiekben gyapjúból szövött és fürtös volt (Cherblanc 1937). E fürtöket szövés közben – a keleti szőnyegek készítésének technikájára emlékeztetően – akasztották a gubaszőttes láncfonalaira. Így ez a szőrmés bőr hatását keltette, de a valóságban textília, gyapjúszőttes volt.
A kaunakes görög szónak a latin gausape szó felelt meg, amely azonban a magyarországi 17–18. századi írásos anyagban hol gubát, hol szűrt jelölt.
Európában a középkorban Keresztelő Szent János attribútuma lett a puha, ványolatlan vagy csak igen gyengén ványolt gubaruha. Mutatja ezt a 14. század harmincas évei körül keletkezett Anjou-legendárium (III. 6., de különösen 7. számú) képe. A középkorban messzi tájak lakóit, vadembereket ábrázoltak gubaruhában (Jaques 1942: 46a, 46b, 51 a, 51 b ábra).
Lehetett a guba parasztok és szegények ruhája is. Az 1340 körül készült ún. Velisláv-Bibliában az egyik ábrán Ádám ás, Éva pedig fon. Mindkettőn gubaruha van, parasztok (Kybalová–Herbenová–Lamarová 1974: 146. ábra).
Gubaruha látható az 1370-es évek körül készült Képes Krónikának Róbert Károly király vereségét ábrázoló miniatúráján a magyar seregre köveket dobáló román pásztorokon (Képes Krónika fol. 72b). Ezekhez hasonló gubaruhában ábrázol a svájci Jost Amman 1570 körül egy magyar vitézt (Szendrei 1905: 21. kép).
403Mint az idézett ábrázolások mutatják, a fürtös gubaanyagok puhák, hajlékonyak voltak, ványolatlanok vagy gyengén ványoltak, nem olyan merevek, mint a 19–20. századi magyar népviseletek keményre ványolt gubái.
A 19. század végéről–20. század elejéről a guba háromféle készítési módja ismert. Ezek Luby Margit (1927: 150) nyomán a következők:
1. Füsült guba. Kétnyüstös gyapjúszőttesből készült, amelyet egy „takácsmácsonya” nevű növény horgas-tüskés termésével bolyhosítottak (Husa 1967: 65. ábra).
2. Rakott guba. A kétnyüstös alapszőttesbe gyapjúfürtöket akasztottak a keleti szőnyegek készítésére emlékeztető technikával.
3. Bárányfürtös guba. Ebbe az egyévesnél fiatalabb kisbárány selymes fürtjeit szőtték. Ez volt a legdrágább.
A vörös gubák mellett vannak múlt századi adataink kék gubáról is. Bikkessy-Heinbucher (1816) Egy kunsági paraszt, valamint Különbféle magyar bundák c. képein. 17–18. századi limitációk néha említenek kék bárányból bélést (Limitationes: Újhely 1666. 119. l., Abaújvár 1696. 148. l., Abaújvár 1705. 164. l., Sáros 1706. 241. I.). Pethe Ferenc 1814-ben ugyancsak említ kék gyapjas bárányt (Pethe 1814: III. 22–25). Herman Ottó 1914-ben az Udvarhely megyei Firtos-Váraljáról említ kékes kecskét (Herman 1914: 539).
Vannak azonban sokkal korábbi európai adatok kék gubákról. Először is a középkorban voltak kék juhok (Husa 1967: 50) és kék kecskék is (Husa 1967: 40). Ezek természetes vagy festett kék gyapjából különböző gubaruhák vagy palástok készültek. Így kék, öves gubaruha látható egy pásztoron a jugoszláviai sopocani kolostor 13. századi, Jézus születését ábrázoló freskóján. Azután a 15. század első negyedéből egy, Jézus születését ábrázoló ikon egyik pásztorán is kék gubapalást látható (Lazarov 1969: 38. ábra). Keresztelő Szent Jánoson egy 15. század végi ikon mutat gubaruhát (Skrobucha 1975: XIV. tábla). Végül egy, ugyancsak Jézus születését ábrázoló, 16. század végi görög ikon egyik pásztorán van kék gubapalást (Skrobucha 1975: XXI. tábla). Ami a kecskegyapjút illeti, víztaszító tulajdonsága miatt a belőle készült pásztori, paraszti kabátfélék (gubák) igen értékesek voltak. Erre utal Miskolczi Gáspár Egy jeles vadkert c., Lőcsén 1702-ben megjelent munkája, amely szerint „A Keresztelő János köntöse tevének szőriből való volt, mint a minémú gubák mostan-is ketske szőrből készittetnek” (NySz I. 1125).
Szegényebb területen szőttek gubát fehér kendercsepűből is, Tiszapolgáron és a bihari Kis-Sárréten (Györffy I. 1956: 43).
A guba készítéséről keveset tudunk. Györffy István (1930: 111) szerint a 17. század vége felé a szűrcsapók régi virágzó iparága hanyatlásnak indult, mert Ungvár és Munkács felől az olcsóbb guba viselete kezdett terjedni. Ekkor a szűrcsapók lassanként áttértek a gubacsapásra, s a pusztulásnak indult szűrcsapást átengedték a szűrszabóknak, a céhlevélen pedig törvényes bíróság útján megosztoztak, mert addig közös céhben voltak.
Ebből később hosszú, fél évszázados pereskedés támadt, mert a szűrszabók maguknak követelték a guba megvarrását, s a gubacsapókat arra akarták szorítani, hogy csak a gubapokrócot készítsék, szabni azonban ne szabják, mert a szabáshoz akkor sem volt joguk, amikor még szűrposztót csináltak.
A debreceni tanács megbízottai 1801-ben megvizsgálták az ügyet, és az alábbi jelentést terjesztették a tanács elé: „A gubacsapók kérik, hogy a tanács a szűr szabókat a Guba varrástól és árulástól el tiltsák … Előadják, hogy 1738-dik Esztendő tállyán Gubákat kezdettek szőni és ezeknek viselését fel vette ezen Környék… A Guba árulása akkor mindenik Társaságnak meg engedődött” (Györffy I. 1930: 113). 404Majd „Innen tsak hamar elterjedvén a Guba viselete, minthogy e miatt a Szűr Szabóságnak alább kellett szállni, az akkori Szűr Szabók Czéh mestere 1745-dik Esztendő tállyán két Guba Szövéshez tudó asszonyt hozatott ide, azokkal szövette a Gubát, és azoktól tanulták meg a Szűr csapók a Guba szövést, s így lettek Szűr Csapókból Guba Csapókká…” A szűrszabók megengedni javasolják, hogy a gubacsapók a maguk szőtte és varrta gubákat árulhassák, „…de hogy a Külföldiektől vegyék a készítetlen Gubát, azt varrllyák (sic) és azután úgy árullyák, az meg nem engedtetik” (Györffy I. 1930: 114). Hogy kik voltak a „külföldiek”, azt a tanácsi megbízottak jelentése pontosítja. 1792-ben „Senki a Guba Csapók közül Falusi nyers, Kallatlan Gubát meg ne vegyen, hanem a maguk Mestereitől szabadlegyen, de a Szűr Szabóknak sem Debreczeni Nyers, Kallatlan, sem Falusi Kontár Kallatlan Gubát meg venni ne legyen szabad…” (Györffy I. 1930: 115). Majd így folytatják: „Több az, hogy még a Guba varráshoz megkívánható fonal is; mellynek ha a varrás jó akar 405lenni, Gyapjúból valónak kell lenni...” (Györffy I. 1930: 116). A gubacsapók ezután megvádolják a szűrszabókat, hogy „… kettőből hármat csinálnak, mely miatt a Guba tartatlan, hamar széllyel feslik és el nyövik”. „Produkáltak is előttünk ilyen Gubát, mellyett Hármas Gubának neveznek” (Györffy I. 1930: 119).
84. ábra. Bronzkori dán bőrruha szabásmintája
85. ábra. A magyar guba szabásmintája
Ami a guba jellegzetes, vízszintes szabását illeti, ez Szíria, Mezopotámia és Nyugat-Perzsia felé mutat (Tilke 1922), az ujjalakítás szellemes módja azonban dán bronzkori szőrmés bőrruhákból (84. ábra) ismert (Hald 1950: 223). Magyar anyagban ez az ujjkialakítási mód a gubán (85. ábra) kívül a 17. században hátul nyitott csecsemőingecskéken fordul elő (V. Ember 1957: 223), míg Zágrábban és Erdélyben csecsemőingecskéken még a közelmúltban is ismert. A magyar gubával e keleti (vízszintesség) és nyugati (ujjkialakítás módja) elemekből összeálló szellemes szabás a kelet-európai öltözködésből el is tűnik.
A magyar népviseletben a guba főleg a Felföldön, a magyarlakta területek északkeleti részén és Erdélyben terjedt el. Lehetett fekete. Égerfa héjával és a gyárak köszörűsarával, a sankkal festették feketére. E fekete gyapjút fehérrel keverve, szép szürke gubát kaptak. Fehér főleg az erdélyi részeken volt a guba.
Nők is viseltek gubát, szegényebb családoknál egyetlen guba volt, melyet felváltva viselt a férfi vagy az asszony. Ajakon a 16 évnél fiatalabb lányok és a 30 éven felüli asszonyok viseltek gubát (Nyárády é. n.). Gönyey Sándor (1939: 138) női gubát az Abaúj megyei Pusztafaluról említ.
Napjainkban a gubaposztó – akárcsak a szürke posztó – készítése az ipari posztók meghonosodásával már megszűnőben van.
