A KÉKFESTÉS ELŐZMÉNYEI
A KÉKFESTÉS ELŐZMÉNYEI
A kelmefestést és a textilnyomást tartjuk a kékfestés előzményeinek, amelyek gyakorlatában egyrészt a kék szín festéséhez a festőcsüllenget (Isatis tinctoria), illetve az indigót (Indigofera tinctoria) használták, másrészt a nyomódúcok alkalmazásával mintás kelméket állítottak elő. A két eljárás külön-külön iparág, de egy műhelyen belüli gyakorlatukat is megismertük (Vydra 1954; Domonkos O. 1981).
A kék színt adó két festőanyag versenyére a 17. századi hajóutak felfedezései után került sor, amikor az Afrikát megkerülő hajókaravánok nagy tömegben hozták Indiából Európába az indigót. A spanyol tengeri kereskedelmet a holland flotta megelőzte, magához ragadta a hatalmat, és a legnagyobb behozatalt bonyolította le a 17-18. század fordulóján. A színtartóbb és töményebb, tisztább minőségű indigó használata rendkívül gyorsan terjedt el a posztó- és vászonfestésben egyaránt. A behozott festőanyag gyors ütemben szorította vissza a Türingiában és Franciaországban évszázadok óta folytatott és busás jövedelmet biztosító csüllengtermelést, amint ennek részleteiről a csülleng történetét tárgyaló 18. századi irodalom hírt ad (Schreber 1752). Hazai termesztési kísérletek is folytak az 1750-1850 közötti időben, eredményei 387azonban nem veszélyeztették a behozott festékek egyeduralmát (Katona D. 1839).
A 17. század közepén Franciaországban és Németalföldön a mintás keleti textilek is tömegesen megjelentek, az indigószállítmányokkal együtt. Az ún. indienne, a sokszínnyomású textilnyomás rendkívüli divattá vált a francia királyi udvarban és főúri körökben, utánzásuk romlással fenyegette a belföldi kézművesipart francia, angol és német területen egyaránt. Az új eljárások is ezekben az országokban váltak leghamarább ismertté, többek között a textilnyomás egyik speciális ága, a reservenyomású kékfestés is. Ennek terjedését nagyban előmozdította a szakmában jártas hugenották szétrajzása, menekülése Franciaországból, valamint a németalföldi kereskedelem által terjesztett áru is. A 17. század végén már jelentős műhelyek működtek Amszterdamban, majd pedig egyre több német városban. A 18. században az ún. Porcellan Druck, a keleti kék-fehér mintás porcelánok színhatását utánzó reservenyomást jelölő szakkifejezés a kékfestésre vonatkozott. Európai terjedését Forrer könyvéből (1898) jól nyomon követhetjük.
