7. III. Ferdinánd. (1637–1657.)
7. III. Ferdinánd. (1637–1657.)
II. Ferdinánd halála után fia: a tizenkét év óta megkoronázott III. Ferdinánd minden akadály nélkül foglalta el a magyar trónt. Annál nehezebb volt helyzete Németországon a harminczéves háború következtében. Így történt, hogy első magyar országgyűlését csak szeptember 21-ikére hívhatá össze, s azon sem jelenhetett meg idejében, hanem csak két hónap mulva, úgy hogy csak deczember 1-én nyithatá meg. A királyi megnyitó figyelmeztette a rendeket a vészterhes időkre, a melyek azonban nem annyira a nemzetre, mint inkább csak az uralkodóra voltak vészterhesek, s inté őket, hogy minden vitát, sérelmet mellőzve, fogjanak a teendőkhöz. A rendek azonban nem voltak erre hajlandók. Különösen sok volt ismét a panaszuk a protestánsoknak: ujabban számos templomot és temetőt foglaltak el tőlök, megtiltották templomaik kijavítását, elvonták lelkészeik jövedelmeit, katholikus egyházi törvényszék elé vonták őket stb.
III. Ferdinánd király.
A kép magyar ruhában ábrázolja a királyt. A körirat lényegileg olyan, mint II. Ferdinánd arczképén.
Kilián F. metszetéről, az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményében.
De nemcsak a földesúri jogokat „magyarázták” ily, a protestánsokra sérelmes módon, hanem Lósy Imre primás annyira túltette magát a törvényeken, hogy a túróczi prépostságot nyiltan a jezsuitákra ruházta. Említettük ugyan másutt, hogy e birtokokat a jezsuiták az őket földbirtoklástól eltiltó törvény ellenére is használták, de legalább nem tették nyiltan, a mi biztosítékul látszott az ellen, hogy tovább nem terjeszkednek; míg ha ezt eltűrik, nyilvánvaló, hogy a rend tovább terjeszkedését semmi sem gátolja. Végül nem mulasztandó el annak megemlítése sem, hogy maga a kormány is olykép járt el a protestánsok irányában, hogy a legbuzgóbb világi katholikusoknál is megbotránykozást keltett. Maga Eszterházy Miklós nádor is úgy nyilatkozott – nem ugyan az országgyűlésen, hanem a királyhoz intézett fölterjesztésében – hogy a kormány egyik legnagyobb hibája, hogy a protestánsok vallás-szabadságát biztosító törvényeket nem tartja meg, mint „kierőszakoltakat”. Szerinte ily megkülönböztetése a törvényeknek: megengedettek és kierőszakoltak, teljesen jogosulatlan s a királyi felséghez nem illő. Azonfelül kétségkívül eszébe jutott, hogy Bécsben a döntő körök magát a nádori hivatalt is hasonlónak tarták. Abban a nézetben volt tehát, hogy a protestánsoknak nem kell ugyan semmiben sem engedni, a mit a törvények nem parancsolnak, lehetőség szerint e törvényeket is a katholikus egyház érdekében vélte javítandóknak, de a törvények megtartását elengedhetetlennek tekinté.
A vallási viták hosszú időt vettek igénybe. Különösen feltünt az eltérés az alsó- s a felsőház között. Abban még mindig határozott többségben volt a protestáns elem, itt ellenben – főleg Pázmány működése folytán – már a katholikusok vitték a szót. Még Thurzó Szaniszló fiai is elhagyták volt a lutheránus vallást az utolsó években, hogy azzal valamely erőszakoskodásuknak törvény által való üldözésétől megmeneküljenek. Az alsó-ház protestáns többsége megunván az örökös izenet-váltást, panaszával egyenesen a felséghez fordult egy fölterjesztésben, mely alatt ez állott: „Magyarország evangelikus rendei.” Ferdinándot ez a fölterjesztés egészen kihozta sordából. Január 23-iki rendeletében leszídta a protestánsokat, amiért „külön testületet akarnak alkotni”, s azzal fenyegetőzött, hogy ha elszakadnak, majd megtartja nélkülök is az országgyűlést. Azonban attól tartván, hogy a protestánsokat ezzel kétségbe ejti, nemsokára ujabb rendeletet küldött le, a melyben biztosítá a vallás-szabadság érdekében hozott törvényeket, néhány nagyobb visszaélést orvosolt is, a többiekre nézve pedig vizsgálatot és méltányos elintézést helyezett kilátásba.
Ezzel a legnagyobb nehézség el volt hárítva s a királyné minden akadály nélkül megkoronáztatott. Azonban nemsokára uj nehézség támadt. Ugyanis Eszterházy nádor sok panasz között, a melyet a kanczellária ellen felhozott, lemondott nádori tisztéről. Mert mint annak előtte Pázmánynyal, úgy most a többi, a királyi udvarnál nagyobb befolyással bíró papokkal folytonos viszályban állott. A király azonban nem akarta, hogy tisztétől megváljék, s csakugyan sikerült is megkérlelnie őt. Így azután márczius 26-ikán szerencsésen bevégződött az országgyűlés.
Néhány évig ismét csend volt Magyarországon, de látszólag. I. Rákóczy György némi hajlamot kezdett érezni magában a harminczéves háborúban való részvételre, egyrészt mert kincstárát eddigi birtok-szerzéseivel és fukar gazdálkodásával megtöltvén, sikert remélhetett, másrészt, mert Pázmány halálával elvesztvén az egyetlen embert, a ki a bécsi udvarnál támaszául szolgált, méltán tarthatott attól, hogy a magyar-erdélyi viszonyok ezentúl egészen Eszterházy kezébe kerülnek. A mellett a Habsburg-ház ellenségei is több figyelmet kezdtek fordítani reá, főleg mióta a prágai békében (1635.) Szászország s a kisebb német államok nagy része a császárral kiegyezett. Különösen 1637 óta egyre jártak a franczia és svéd megbízottak Erdélyben, az erdélyiek meg ezeknél a hatalmasságoknál. De az egyezkedés nehezen haladt, mert Rákóczy csak abban az esetben volt hajlandó pénzét elkölteni, ha valóságos eredményekre számíthat. A szövetség megkötését az is megnehezíté, hogy Svéd- és Francziaország érdekei nem lévén teljesen egyezők, maguk között is féltékenykedtek. Igy Richelieu, a franczia miniszter, mindjárt alábbhagyott a svédek segítésével, mihelyt valami elhatározó sikert mutathattak fel.
A szövetkezés csak akkor kezdett több sikerrel biztatni, mikor 1641 végén Torstenson vette át a németországi svéd hadsereg vezérletét. E vezér, noha gyönge, beteges s a köszvénytől mód felett kínzott ember volt, úgy hogy lóra nem ülhetvén, hordszéken vitette magát a csatatérre. Szellemi tevékenység s minden oldalra kiterjedő figyelem tekintetében az összes akkori hadvezéreket felülmulta. Az volt elve, hogy Ferdinándot saját országaiban kell tönkretenni s e czélból okvetlenül szükségesnek látszott Rákóczynak szövetségesül való megnyerése. Már a következő 1642-ik évben Morvaországot tette hadi működése alapjává. Majd az időközben a császárral szövetkezett szász választó-fejedelem ellen fordult, a kinek a császáriakkal egyesült hadait a Lipcse melletti Breitenfeldnél, ugyanott, a hol egy évtized előtt Gusztáv Adolf győzedelmeskedett, teljesen leverte. Morvaországi hadviselése volt oka, hogy az ez évi május 29-ikére egybehívott országgyűlés november 11-ikére halasztatott, majd egészen el is maradt.
Az 1643-ik év ujabb leveleket tűzött Torstenson borostyán-koszorújához s hadai már Bécs egyik külvárosában álltak. Most lett volna ideje, hogy Rákóczy minden rendelkezésre álló erővel előnyomuljon, hogy Torstensonnal kereszttűz közé fogják Bécset. De Rákóczy, a ki a törökkel korán sem állott oly jó lábon, mint Behtlen, nem merte ezt tenni mindaddig, míg legalább az egyik nagy hatalmassággal szerződést nem köt, melyben ügyét minden eshetőségre biztosítja. Azonban ez a dolog a nagy távolság miatt egész éven át húzódott, úgy hogy csak novemberben írták alá a szerződést, e közben pedig a legjobb alkalmat elszalasztották.
Rákóczy végre nagy nehezen rászánván magát a háborúra, egész erélylyel karolta fel annak ügyét. Az ujév első napjaiban országgyűlést tartott Gyulafehérvárt, a melyen elrendelték a táborba szállást, adót azonban csak a rendeset vetették ki. Ugyanis Rákóczy azt akarta, hogy a háború költségei magán-kincstárából, továbbá a szövetséges hatalmak által a szerződés értelmében fizetendő segélyből födöztessenek s Erdélyt ne terheljék. Igen kapóra jött neki, hogy épen akkor jutott kezéhez Ferdinánd király két rendelete: az egyik, a melyben ellene fölkelést hirdet, a másik, a melyben a szolgálatában álló erdélyieket felszólítja, hogy oldassák fel magukat a fejdelem iránt való kötelességeik alól. Természetesen ezek a rendeletek igen alkalmasak voltak arra, hogy az erdélyiek háborús hangulatát fokozzák.
Az országgyűlés befejezése után nemsokára Rákóczy tényleg megkezdte a háborút Magyarországon, a hol már mult évi sárospataki látogatása, valamint ügynökei által előkészíté a talajt. Általában igen kedvező fogadásra talált. A tiszai vidék nemessége rendre hozzá csatlakozott, míg a nádor hiába tett kísérletet, hogy legalább a forma kedvéért valami kis fölkelést hozzon létre ellene. Még rendes csapatok is átpártoltak hozzá. Igy történt, hogy két hétre megindulása után Nagy-Kállóról kiáltványt intézhetett a nemzethez, a melyben hivatkozik a polgári és vallási szabadság gyakori megsértésére s kijelenti, hogy csakis ezért, nem pedig magánhaszonért ragad fegyvert. Egy héttel utóbb a király válaszolt, Rákóczyt tüntetvén fel béke-bontónak és szerződés-szegőnek.
Murány vára romjai.
Orell-Füssli: „Ungarn in Wort u. Bild” czímű művéből.
Rákóczy az ország keleti részét majdnem ellenállás nélkül foglalá el. Márczius 11-ikén már Kassán tartá a polgárság örömrivalgása között bevonulását. Ezután tovább nyomult a felvidéken. Itt azonban már nem volt czélszerű az a rendszer, a mely a Tisza vidékén igen alkalmas volt t. i. hogy a sereget a hódoltatás könnyebb eszközlése végett kisebb csapatokra osztá. Mert itt már nagyobb tömegekkel volt dolga. Volt még más ok is, a mely helyzetét igen megnehezíté. Ugyanis, mikor föllépett, kitört a háború Dán- és Svédország között; s ekkor mindjárt kitünt Erdély szövetségének fontossága Svédországra nézve. Ha Rákóczy nem kezdi meg a harczot, a svédek az utóbbi évek minden eredményét kénytelenek feláldozni; így Rákóczy maga elég dolgot adott a császáriaknak. Torstenson tehát egész bátran visszavonhatá csapatait, hogy Dániát gyorsan meglepve, békére kényszerítse.
Ily viszonyok között Rákóczy feladata igen terhes volt s nem csodálhatjuk, hogy rövid időn beleegyezett a békealkudozásokba, a melyekkel a dolgot addig lehessen húzni-halasztani, míg a svédek a dánokkal elbánnak. A békealkudozás első kisérlete május 1-én Léván történt, azonban eredmény nélkül.
Ez év nyarán esett el a Rákóczy-párt kezén volt Murány vára is. Wesselényi Ferencz füleki kapitány vette be, s onnan hátból támadhatta meg a fejedelemnek a bányavárosokban és azok vidékén álló hadát.
Murány várának eleste különben leginkább arról nevezetes, hogy nem annyira a vitéz hadvezér, mint a szép férfiú vette be e várat. Tulajdonosa: Széchy Mária ugyanis megszeretvén az ostromló Wesselényit, a feladást ellenző hadnagyait kijátszá s az ellenséget beereszté. Széchy Mária később csakugyan felesége lett Wesselényinek. Ez érdekes eseményt költőink közül sokan feldolgozták; legelőször Gyöngyösi István, Wesselényi titkára, „Murányi Vénus”-ában, ujabban Petőfi, Tompa, Szász Károly, Arany és mások, de legsikerültebben az utóbbi.
Őszszel a fejedelem, ki a svédekről még semmit sem tudott s majdnem semmi segélyben nem részesült, ismét hajlandó volt a béke tárgyalására. Az alkudozást teljesen ellentétes föltételekkel kezdték. Rákóczy azt kívánta: engedjék át neki a tiszai tizenhárom megyét, Ferdinánd biztosai viszont azt, hogy Rákóczy vonja ki hadait az országból. Az első teljes amnesztiát követelt mindenki részére, a ki hozzácsatlakozott, az utóbbiak az önként csatlakozottakat teljesen ki akarták zárni. A császáriak azt kivánták, hogy Rákóczy térítse meg a háború költségeit, ez viszont, hogy emeljék fel Sárospatak és Munkács beírási díját, hogy nagyobb összegen lehessen tőle megváltani. Azt is kivánta Rákóczy, hogy adják neki és feleségének Ecsedet, Tokajt, Tarczalt, Óvárt, Szathmárt és Szádvárt, adjanak még ezer mázsa rezet s egyéb kárpótlást. Ferdinánd biztosainak meghagyták volt, hogy a vallás s a király-választás fölteteleit ne engedjék szóba hozni; ellenben Rákóczy első föltétele volt, hogy a vallás-szabadság ellen elkövetett sérelmeket orvosolják s így tovább. Mindazonáltal a követek ily eltérő alapokon is tudtak alkudozni. Az alkudozás elhúzódott egész márcziusig. Ekkor Rákóczy visszahívta a maga követeit Nagy-Szombatból, mire Ferdinánd Tőrös János nevű diplomatáját küldé hozzája, az alkudozás folytatása végett.
Wesselényi Ferencz.
Az arczkép alján Wesselényi jelmondata: VIVA LA GVERRA ET LA MAESTA DI FERD. III. Azaz: Éljen a háború és III. Ferdinánd ő felsége.
Wiedemann Illésnek 1646-iki metszetéről, „Magnatum Gloria” czímű gyűjteményéből.
Hogy Ferdinánd most ily békés hajlamú volt, az a svéd-dán háború lefolyásából magyarázható. Torstenson ugyanis a jüterborgi csatában teljes diadalt aratott az osztrák-dán seregen, békére kényszeríté a dán királyt s diadalhoz szokott seregeit ismét Csehországba vezeté, a hol Jankau mellett 1645-ben márczius 5-én ismét nagy győzelmet aratott. Szerencsétlenségre megint nem volt meg közte és Rákóczy között az összeköttetés, úgy hogy mikor ő Bécs felé nyomúlt, épen akkor kezdett ez a határszélről visszavonulni. Ekkoriban Már Francziaország is szorosabb összeköttetésbe lépett Rákóczyval. Április 22-ikén létrejött közöttük a szövetségi szerződés, a mely együttműködésöket volt biztosítani.
A Habsburg-ház német ágára ismét rendkívül veszélyes helyzet állott be, azonban a fő ellenség: a török, kirántá a bajból. Konstantinápolyban ugyanis attól kezdtek tartani, hogy Rákóczy a francziákkal kötött szövetség alapján magához találja ragadni a Habsburgok összes birtokait és veszélyesebb ellensége lesz a töröknek, mint azok. Ilyképen nem volt nehéz Ferdinándnak kieszközölnie a Rákóczyhoz intézett parancsolatot, hogy békéljen meg vele. Rákóczy eleinte hallatlanná akarta az egészet tenni s felszólítá a francziákat: hassanak Konstantinápolyban oda, hogy a parancsot visszavegyék. Ezek azonban ezt nem eszközölhették. A törökök Rákóczyt még néhányszor feleszólították, aki nem akarván őket is magára zudítani, kénytelennek érzé magát a béke megkötésére. A béke augusztus 8-ikán jön létre a személyes kielégítés kérdéseiben, a vallás és alkotmány ügyében pedig szeptember 16-ikán. Az utóbbi a híres linczi béke. Az elsőnek főbb pontjai: Rákóczy György élte fogytáig bírja azt a hét megyét, a melyet Bethlen is bírt, de halála után a koronához visszakerüljenek, Szathmárt és Szabolcsot kivéve, a melyek Rákóczy fiai és utódai alatt Erdélyhez tartozzanak. Szathmár vára és városa is mindaddig Erdélynél maradjon, a míg annak fejedelmi székén a Rákóczyak ülnek. Ezen kívül Tokaj és Tarczal örökösen Rákóczyé legyen. Megváltásuk fejében a tényleges birtokosoknak Rákóczy 100,000 forintot fizessen, a király pedig 200,000-et. Rákóczy megkapta Regéczet, a minek fejében azonban a nádornak 160,000 forintot fizet, továbbá Bethlen István és Péter örökös nélkül való kimulása esetén Ecsedet, Nagy- és Felsőbányát is megkapja. A linczi békében a politikai s a vallás-szabadság ujból és határozottabban biztosíttatott, a Rákóczyhoz csatlakozottak teljes bocsánatot nyertek.
Ilyképen ért véget a Rákóczy háborúja. Eredménye egészben véve nem volt sok, a minek oka leginkább abban rejlett, hogy a Habsburg-ház ellenségeinek: Francziaországnak, Svédországnak és Erdélynek nem voltak teljesen egyező érdekeik, sőt egymás iránt kölcsönös féltékenységgel és bizalmatlansággal viselkedtek. Sokat tett a nagy távolság is, a mi a kellő összeköttetést akadályozá. Mindenesetre hiba volt Rákóczy tulságos óvatossága is, a mely miatt gyakran a legjobb alkalmat is elszalasztá. Mindazonáltal támadása egészben véve nem volt minden hatás nélkül. Hogy a dán háború nem lett veszedelmes a svéd-franczia pártra, az tisztán Rákóczy föllépésének eredménye. Magyarországnak is hasznára vált az. Igaz, hogy a linczi békekötés tulajdonkép csak azt mondja, a mit a bécsi s csak némi szabatosság a részletekben teszi egyetlen előnyét a fölött. De azért mint minden ily támadás és békekötés legalább egy időre visszaszorítá a bécsi kormány törekvéseit, melyek a magyar nemzet politikai és vallás-szabadságának elnyomását czélozták. Meg kell még említenünk, hogy Rákóczyt még saját emberei közül is sokan megtámadták, azt állítván, hogy kiváló gondja volt a személyét érdeklő pontok érvényesítésére, míg az országot illetőket csak másod-rendűeknek tekinté. De mentségeül szolgál, hogy a háborút első sorban saját pénzén viselte s így méltán kívánhatta, hogy azt megtérítsék neki; ez pedig ama pénzszegény korban – kivált a bécsi kormány állandó pénzhiányban szenvedett – legczélszerűbben birtokok átengedésével történhetett.
A linczi béke befejező sorai.
Az aláírások: FERDINANDUS, GEORGIUS SZELEPCHÉNYI, ELEC(tus) EP(isco)PUS VESPRIMIENSIS, GEORGIUS OROSY.
Eredetije a bécsi állami levéltárban.
Kevéssel a béke megkötése előtt – szeptember 11-ikén – halt el Eszterházy Miklós nádor. A „három nagy magyar” közül mind Pázmány, mind Bethlen fölülmulták őt látkör és felfogás dolgában. Mert ezeknél az teljesen európai volt, míg Eszterházy nem tudott a kisszerű királyi és katholikus magyarországi felfogáson fölülemelkedni. Nagy érdeme azonban, hogy példát mutatott arra, mikép lehet a dinasztikus érzületet magyar hazafisággal egyesíteni. Megmutatta, hogy látszólag kevéssé hálás szerepében is sok jót tehetni a hazáért, abban a szerepben, a mely folytonos közvetítésre készteté a király s bécsi tanácsadói, meg a magyar nemzet között. Politikájának alapgondolatát világosan tanúsítják azok a szavak, a melyeket kevéssel halála előtt Rákóczy egyik biztosához írt: „Eszeveszett bolond – úgymond – a ki azt tartja, hogy valami magánosan való magyar fejedelemség ezt a nemzetet és hazát megtarthatná” – a miben nyugoti Magyarországot illetőleg teljesen igaza volt.
Nem sokkal élte őt túl az általa engesztelhetetlenül gyűlölt fejedelem I. Rákóczy György 1648. október 11-ikén húnyt el. Ő Bethlen Gábornak volt tanítványa s láttuk, hogy a Bethlen-család némely tagjai is azért pártolták Bethlen István ellenében, mert a nagy fejedelem politikájának örökösét látták benne. De Rákóczy nem tartozott azok közé a tanítványok közé, a kik felülmúlják mesteröket, hanem a kik csak kisszerű utánzóik. Ő is meg volt győződve, hogy nem lehet más politikája az erdélyi fejedelemnek, minthogy fentartsa az összeköttetést Magyarország protestánsaival első sorban, másod sorban pedig mindazokkal, a kik az ország politikai és vallás-szabadsága érdekében működnek, továbbá a nagy európai protestáns párttal is. Azonban míg valamire rászánta magát, az nagy dolog volt, mert mindennél többre becsülte saját vagyonának gyarapítását. Így történt, hogy míg uralkodása alatt a Habsburg-házra legnehezebb idők jártak, ő nem bírt többet kivinni, mint Bethlen Gábor, a Habsburg-ellenes félre legnehezebb viszonyok között.
Lorántffy Zsuzsánna.
A Tört. Arczképcsarnok-ban levő egykorú festmény után készült kőrajzról.
Egyébiránt sok jó tulajdona is volt. Rendes közigazgatást tartott s minden fösvénysége mellett is igen sokat tett az egyházért s az iskoláért. Igyekezett az oláhok között is terjeszteni a reformácziót, a mi az ő koráig senkinek sem jutott eszébe. Idővel kétség kívül sokat tett volna e nép magyarosodása érdekében, ha Rákóczy politikájának folytatója akadt volna. Szép tulajdonai közé tartozik Rákóczynak családiassága is. A feleségével: Lorántffy Zsuzsannával, egy igen derék, hazafias, de a mellett tudományosan is képzett asszonynyal váltott levelekből igen sok maradt fenn, a melyek a legszívesebb viszonyról tesznek tanuságot. Az okok között, melyek miatt Rákóczy rászánta magát a föllépésre, volt az is, hogy egy Magyarországot piszkolódó munkát adtak ki, mint ő hitte, Eszterházy részvételével, s ebben feleségét is szólták.
Ugyanabban az évben, a melyben Rákóczy elhunyt, jött létre az úgynevezett vesztfáliai békekötés, a mely a harminczéves háborúnak véget vetett. Főeredménye volt, hogy Németországban a három vallás-felekezet szabadsága biztosíttatott, úgy azonban, hogy azt nem a népre, hanem csak a fejedelmekre s a szabad városokra értették; a fejedelmek a maguk alattvalóival tehettek, a mit akartak. A svédekkel mindvégig együtt küzdött cseh menekültek is hiába várták, hogy hazájokba visszatérhessenek és protestáns vallásukat ott gyakorolhassák. A másik eredmény az volt, hogy Németország, mint ország, csak névleg maradt fenn, minden egyes fejedelem független úrrá lévén. Franczia- és Svédországot némi tartományokkal s az utóbbit pénzzel is kárpótolták. Ekkor nyerte el Francziaország Elzászt, a melynek lakói kétszáz év alatt teljesen francziákká lettek, úgy hogy a legnehezebb szívvel viselték, mikor huszonöt évvel ezelőtt ismét Németországhoz csatolták őket. E békébe befoglalták a már haldokló erdélyi fejedelmet is, a kinek országát az európai hatalmasságok szintén biztosították.
A linczi béke értelmében a következő országgyűlésen több kérdést kellett volna eldönteni s magát az országgyűlést is három hónap alatt kihirdetni. Ferdinánd első ízben május 1-ét tűzte ki határnapul, de egyrészt mert e napokban – május 13-ikán – meghalt a felesége, másrészt mert fiának királylyá választását azzal is akarta biztosítani, hogy előbb cseh királylyá koronáztatja, elhalasztá az országgyűlést augusztus 24-ikrée. Maga szeptember 11-ikén jelent meg.
Draskovich János nádor.
A kép alján a nádor jelmondata IN TE DOMINE SPERAVI; azaz: Te benned bíztam, óh Uram!
Wiedemann Illés egykorú metszetéről, „Magnatum Gloria” czimű gyűjteményéből.
A királyi előadások felolvasása után első teendő volt a nádor-választás. Jelöltek voltak kahtolikus részről: Draskovich János, a horvát bán és Forgách Ádám; a protestánsok részéről: Bethlen István és Nyári Lajos. Az elsőt nagy többséggel megválasztották, ámbár többen azt a kifogást emelték, hogy horvát s nem magyar. Az esztergomi érsek hivatkozott a törvényre, hogy a horvátok a hivatalok betöltésénél is magyarokul tekintendők s hogy majd szerez birtokot a bán a tulajdonképi Magyarországon is. Különben Draskovich tökéletesen tudott magyarul, a mi e korban magától értetődött, sőt egy Szűz Mária tiszteletére írt imádságos könyvet is magyarra fordított. A király, hogy a nádor magyarsága ellen semmi kifogás ne lehessen, tíz évre zálogul neki adta a magyar-óvári uradalmat, a mi nem csak birtokossá, de nagybirtokossá is tette.
Ezután a tárgyalás rendje fölött támadt elkeseredett vita. A katholikusok az országos sérelmeket kivánták először tárgyalni, a protestánsok pedig a vallásügyet, a miért is a linczi béke előterjesztésére akarták kérni a királyt. Ez végre azzal vetett véget a meddő vitának, hogy a rendek fölkérését be nem várva, maga terjeszté azt elő. A király biztosai: Khevenhüller és Prickelmaier eltávozván, felolvasták a békekötés czikkelyeit. Mikor ezzel elkészültek, fölkelt Lippay György, a prímás s a katholikus egyház nevében a vallás-ügyben hozott egyességnek – a katholikus egyház ez időben soha sem ismerte el a vallás-szabadságot – ellentmondott, a mire Pálffy Pál országbíró meg az ellenmondásnak mondott ellen. Végre is a vallás-szabadságot ily záradékkal iktatták törvénybe: „Ellen nem állván az egyház s más katholikusok óvása, sőt örökre semmi érvényességgel sem bírhatván.” A vallásügy egyik legégetőbb része: a templomkérdés volt. A protestánsok négyszáz elfoglalt templomot követeltek vissza, a katholikusok viszont semmit sem akartak visszaadni. A vita heve oly magas fokra emelkedett, hogy az uj nádor – buzgó katholikus ember, a ki feleségét: Thurzó Borbálát, a hitbuzgó protestáns György nádor leányát is áttéríté – kardjához nyulva kijelenté, hogy vele gyűl meg a baja annak, a ki a katholikus egyház ellen tör.
Lippay György, esztergomi érsek.
Lent az érsek jelmondata: CONIVNGERE DEO ET SVSTINE. Azaz: Kösd sorsodat Istenhez és tűrj!
A király látván, hogy a dolog így soha sem ér véget, deczember 22-iki rendeletével a protestánsoknak húsz templomot adatott vissza, továbbá megszabta, hogy a mely pap protestáns templomot elfoglalni merészel, első ízben ezer, másod ízben két ezer forint bírságot fizessen. A protestánsokat azonban nem lehetett kívánságuk huszad-részével kielégíteni, míg végre a király kilenczven templom visszaadásába egyezett bele. De a katholikusok nem akarták a rendeletet végrehajtani s két hónapon át tartott, míg a biztosok útra kelhettek. Akkor is csak az engedelmeskedett, a ki akart.
A vallás-ügyben hozott törvényekhez még a következők sorakoznak: Oly helyeken, a hol a protestánsoknak a kilencven templom visszaadása után sem lesz templomuk, építhetnek ilyent, továbbá lelkészlakot és iskolát, mely czélra a földesúr három hónap alatt adómentes telket köteles kihasítani. A katholikus papság stólát csak saját híveitől szedhet s általában minden fél csak a saját papjának adózzék. A vallás-béke megzavaróira, a templomfoglalókra stb. 600 forint bírságot róttak.
III. Ferdinánd, mint német császár.
Van Dyk festménye után készült metszetről, az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményében.
Ferdinánd király ezúttal a protestánsok iránt is jó indulatot tanúsítván, annyira megnyerte az összes rendeket, hogy ezek be sem várták, mikép fiának megválasztását kérje, hanem junius 3-ikán megválasztották, 16-ikán pedig megkoronázták IV. Ferdinánd-ot.
Az ifjú király koronázása után való napon a király megerősíté a törvényczikkeket. Adóul öt forintot szabtak ki a jobbágyokra, s ugyanannyit a földesurakra. S ezzel véget ért az eddigelé páratlanul hosszú ideig: tíz hónapig tartott országgyűlés.
IV. Ferdinánd.
A kép különösen érdekes, mert Szelepcsényi György, nyitrai püspök, a későbbi prímás metszette. Körirata: PERDINANDVS IV. ROM(anorum) GERMA(niae) HVNG(ariae) BOHEM(iae) etc. REX. ARCHIDVX AUSTRIAE, DVX BVRG(undiae) etc. Azaz: IV. Ferdinánd, a rómaiak, továbbá Németország, Magyarország, Csehország stb. királya, ausztriai főherczeg, Burgundia stb. herczege.
Szelepcsényi György metszetéről, az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményében.
Erdélyben is nemsokára ezután – 1648-ban – bekövetkezett a fejedelem-változás. II. Rákóczy György, a kit már 1642. választottak meg, akadály nélkül beült atyja székébe. Hogy a szomszédokkal jó viszonyt hozzon létre, minden nehézség nélkül visszabocsátá a király kezébe a Tiszán-inneni öt megyét, a portára pedig hiány nélkül megküldé az adót. A fejedelmi családban azonban nem uralkodott a legjobb egyetértés: mind Lorántffy Zsuzsánna, az elhunyt fejedelem özvegye, mind Zsigmond herczeg a magyarországi jószágokra költöztek. Az utóbbi Frigyes pfalzi választófejdelem és cseh király leányát: Henriettát vette volt nőül. Házassága igen jelentékenynyé válhatott volna azért, mert a Rákóczy-családot a legelőkelőbb protestáns uralkodó házakkal hozta rokonságba. De a herczegnő 1651. őszén pár hónapi házasság után elhunyt. Nem került fél esztendőbe, hogy a herczeg is követé, a kitől az ekkor járványos himlőt maga a fejedelem is elkapta. Általános volt az ijedtség s a rendek ragaszkodásukban ez alkalommal félretették a törvényt, mely szerint kiskorú nem választható fejedelemmé. A fejedelem kis fiát: a hét éves Ferenczet fejedelemmé választották, az alatt a föltétel alatt, hogy megmarad reformátusnak. Ez utóbbi föltétel azért volt szükséges, mert a fejedelemné: Báthory Zsófia, a nagynevű család utolsó sarja, katholikus vallásban született s nevelkedett, s ámbár férjhez menetelekor áttért is a református hitre, titkon továbbra is hű maradt egyházához. A rendek tehát, mint a következő események mutatták, méltán tartottak attól, hogy özvegyen maradva, fiát is áttéríti. De a fejedelem szerencsésen kigyógyult betegségéből s figyelmét ismét az országra fordíthatá. Legnevezetesebb alkotása volt, hogy az erdélyi törvényeket, melyek az ottani szokás szerint gyakran tartott országgyűlések végzéseiben elszórva valának, összegyűjteté s felőlök az „Approbatae constitutiones” vagyis „Elfogadott intézmények” czímű gyűjteményt állítá össze.
Pálffy Pál nádor arczképe és aláírása.
Lent a nádor franczia jelmodata: TOVT AVEC LE TEMPS; azaz: Mindent idővel!
Az arczkép Wiedemann Illés egykorú metszetéről.
Magyarországon a legutóbbi országgyűlés vallásügyi törvényei nem tudtak kibékülést létrehozni, különösen mivel a katholikusok a kisebbségben lévő, de külső viszonyok következtében mégis tulsúlylyal bíró felekezetek buzgalmával azon működtek, hogy többséghez jutva, uralmukat biztosítsák. Így nem csoda, hogy az 1649. évi január 25-ére egybehívott országgyűlésen a vallási viták ismét igen hevesek valának. Utóvégre a protestánsoknak három templomot visszaadtak, azonban a vallási sérelmeket jövőre az országgyűlés helyett a megyei gyűlésekhez utasították. Ez országgyűlés legnevezetesebb határozata az, hogy a király bírja ezentúl a fölemelt harminczadot, a minek fejében a végvárakat ellátni köteles. E határozat szomorúan rövidlátóknak tünteti fel eleinket, a kik nem gondolták meg, hogy midőn a végvárak terheitől megmenekülnek, a nemzeti lét egyik legfőbb tényezőjéről: a hadseregről mondanak le s elismerik, hogy hadügyi dolgokban Magyarország nem önálló ország, hanem része a Habsburgok monarchiájának. Mily nevetséges kárpótlás ezzel szemben, hogy a haditanácsban ezentúl két magyar tanácsos is legyen! A harminczadok átengedése is csak káros volt, mert azok egészen német hivatalokká lettek; már ezen időtől fogva németül írtak a magyar királyi kamarához s német rendeleteket vettek attól. Ezen az országgyűlésen végre tényleg visszakapcsolták az Ausztriánál zálogban volt nyugoti helyeket. Kettőt közülök: Kőszeget és Kismartont szabad király városi rangra is emeltek. Ugyanekkor ismét nádor-választás volt: a mult évben elhunyt Draskovich helyére Pálffy Pál országbírót választották meg.
I. Lipót király ifjúkorú arczképe.
A kép a királyt magyar ruhában ábrázolja.
Egykorú metszetről, az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményben.
Pálffy sem viselhette sokáig a nádorság tisztét, mert már 1653-ban elhunyt. Halála után az udvarnak nagy hajlama lett volna e hivatal megszüntetésére s Bécsben ismét azon gondolkoztak, hogy a prímást nevezik ki helytartóul. De IV. Ferdinánd 1654-ben elhunyt, mielőtt uralkodáshoz juthatott volna, s a királynak, hogy ifjabb fiát: Lipótot megválasztathassa, érdekében állott, hogy a nemzetet ne ingerelje. Így történt, hogy az 1655. január 24-ikére egybehívott országgyűlésen a király megtette az ajánlatot a nádori méltóságra. Ez alkalommal Wesselényi Ferenczre esett a rendek választása. Országbíróvá Nádasdy Ferenczet nevezték ki, a ki 1643-ban elhagyván ősei hitét, a katholikus egyházhoz csatlakozott s annak egyik legtürelmetlenebb híve lett, úgy hogy birtokaiból a protestáns egyházat egészen kipusztította.
)
I. Lipót koronázása.
Fent a koronázás, lent Pozsony városa. Magyarázat: A) Ő Felsége a római császár (III. Ferdinánd). B) Ő Felsége a király, amint az oltár előtt térdel. C) A korona, az ország almája s a kard. D) A királyi trón. E) A pápai nunczius s más külföldi követek. F) Magyarország s a mellékországok zászlói. G) Heroldok. H) Ő Felsége a császárné udvarhölgyeivel. I) Zenészek. K) A királyi várkastély. L) A király esküje. M) A kardvágás.
Egykorú metszetről, az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményében.
Az országgyűlésnek nem hiába kereste kedvét a király. Lipót főherczeget a régi föltételek alatt csakugyan megválasztották s junius 27-ikén meg is koronázták. Érdekes, hogy ezúttal az udvar kísérletet tett: vajjon nem volna-e a nemzet hajlandó királyválasztói jogáról lemondani? Ugyanis egy névtelen iratot csempésztettek a nádorhoz, a melyben ki volt mutatva, hogy a magyar nemzet királyválasztói joga csak képzelt; hogy a török kiűzése után okvetlenül elveszti s míg most a lemondást önként és föltételek alatt teheti, később föltétlenül kell belenyugodnia. A nádor bemutatta az iratot a rendeknek, a kik nagy visszatetszéssel fogadták. Az udvar aztán látván, hogy az ügy még nincs eléggé megérve, nem is tett komolyan kisérletet.
III. Ferdinánd király az országgyűlést nem sokkal élte túl: 1657. április 2-ikán meghalt.
* * *
