A KÖLCSEY-IRODALOM.
A KÖLCSEY-IRODALOM.
KÖLCSEY Ferenc írói munkásságát Toldy Ferenc óta sokan elemezték meleg méltánylással: Greguss Ágost, Beöthy Zsolt, Gyulai Pál, Kelemen Béla, Angyal Dávid, Sík Sándor, Császár Elemér, Horváth János, Mitrovics Gyula és mások. Könyveik és tanulmányaik fényt vetettek a költő és prózaíró munkásságának minden részletére. Életírói közül Jancsó Benedek és Vértesy Jenő foglalkoztak legbővebben pályájával.
Munkáinak gyüjteményes sorozatai közül legjobb Angyal Dávid tízkötetes Kölcsey-kiadása.
Már Toldy Ferenc kiemelte Kölcsey Ferencnek minden izében költői természetét s azt, hogy mennyire sóvárog egy eszményi világ után. «Bolyongó fantáziája andalgásaiban bekalandozza a mitoszi, a históriai, a természetvilágot, melyeknek minden ízecskéje nála misztikus élettel bír; alakjai a nap aranysugaraitól vagy a hold halvány világától fénylő ködön keresztül éles körrajzok nélkül rezgenek át. Ezekhez képest ritkán állit szabatos, világos koncepciót elé. Zenészeti költészet vagy inkább zene az ő költészete, melynek ideái nem tiszták, határozottak s ezért meg nem foghatók, de mely hangulatába bennünket ellenállhatatlanul elmerít.» (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1873.) – Beöthy Zsolt a sejtelmes borongást és mélázó vágyat jelölte meg a költő főjellemeként. «Versalakok tekintetében a Kazinczy által meghonosított vagy előszeretettel művelt formákban dolgozott, de az ő sóvár, bús, nyugtalan szelleme nagyon elüt a klasszicizmus nyugodt derűjétől. Inkább a német érzékeny líra hatása alatt áll. Mintha nem érezné magát a földön itthon, valami szebb, jobb, tisztább világba vágyik. Amit költészete kifejez, az csöndes, álmodozó szenvedés szenvedélyek nélkül. Nála nem is a gondolat ereje vagy az érzés melege, hanem csak a méla hangulat hat meg, mely azonban nem ritkán idegenszerűleg érint.» (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Sik Sándor szerint Kölcsey kettősarcú poéta. Elvei, formái, irodalmi rokonszenvei a Kazinczy-féle klasszikus irányhoz sorolják, de háborgó és érzelmes lelke s egész lírai mondanivalója a születő romanticizmus első nagy lírikusának tüntetik fel. A Kazinczy-féle németes ízlés irányát, annak formai sikerei után, ő tölti meg először mély és igaz költői tartalommal, a német szentimentális líra nála lesz Magyarországon legegyénibbé; a romantikus élménynek ő ad először művészi hangot. (Kölcsey-breviárium. Budapest, 1924.) – Angyal Dávid szerint a költő mélyebb, gazdagabb, egyénibb, mint a németes szentimentalizmus és a klasszikus formák hívei. Himnusza abban a gondolatban, hogy az ezredévi szenvedés sorsfordulatot kíván, egyezik Vörösmarty Mihály Szózatával, de lényegesen különbözik tőle más tekintetben. Vörösmarty dacol a sorssal, követeli tőle a szebb jövőt vagy a nagyszerű halált; Kölcsey inkább kér, mint remél s bármily önérzettel hivatkozik a multra, csak az isteni irgalomtól várja a jobb időket. Második Zrínyi-énekét méltán mondották a magyar irodalom legpesszimisztikusabb költeményének. Féktelen szenvedélye és szertelen haragja megdöbbent, de nem riaszt vissza, mert az erőltetett hidegség alatt érezzük a szeretet melegét. (Kölcsey Ferenc. Budapest, 1927.) – Horváth János behatóan fejtegette, mi a jelentősége a költő elméleti álláspontjának és verselő gyakorlatának a magyar művészi népdal fejlődésében. Kölcsey nem fordult el lenézéssel a népdaltól, meglátta benne a szépségeket, a népszellem hatásának bizonyos határig a maga költészetében is teret engedett, de az ő néhány dalában felbukkanó népiesség egészen más, mint a szoros népdal-utánzóké. Kisfaludy Károly a népies eredet illúzióját akarta felkelteni mű-népdalaival, Kölcsey csak műfaji ihletet, lelket és formát kölcsönzött a népi daltól. Kölcsey kísérlete a maga műköltői elemeivel korainak bizonyult, a népdalköltők hamar elszaporodott serege Kisfaludy Károly népies dalműfaját fogadta el mintának. (A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927.)
Kiadások. – Kölcsey Ferenc verses és prózai dolgozatait s 1814-től kezdve közölték a korabeli folyóiratok és évkönyvek. Szemere Pállal közösen írt könyve: Felelet a Mondolatra. Pest, 1815. (Újabb kiadása Balassa Józseftől: Budapest, 1898. Régi Magyar Könyvtár.) – Költeményeinek első gyüjteménye: Kölcsey Ferenc munkái. Kiadta Szemere Pál. I. köt. Versek. Pest, 1832. (Folytatólag prózai írásainak közrebocsátását is tervezte Szemere Pál segítségével, de az olvasók még verses kötetét sem vásárolták.) – Szétszórt munkáinak első gyüjteményét báró Eötvös József, Szalay László és Szemere Pál rendezték sajtó alá: Kölcsey Ferenc minden munkái. Hat kötet. Pest, 1840–1848. – A második kiadást Toldy Ferenc adta közre: Kölcsey Ferenc minden munkái. Nyolc kötet. Pest, 1859–1861. – Ennek alapján készült Angyal Dávid sajtó alá rendezésében a Franklin-Társulat harmadik kiadása: Kölcsey Ferenc minden munkái. Tíz kötet. Budapest, 1886–1887. (Nem kritikai kiadás, de ezidőszerint mégis a legteljesebb és legmegbízhatóbb.) – Angyal Dávid válogatott gyüjteménye: Kölcsey Ferenc munkái. Budapest, 1903. (Franklin-Társulat Magyar, Remekírói.) – Jancsó Benedek kiadása: Kölcsey Ferenc válogatott munkái. Budapest, 1903. (Remekírók Képes Könyvtára.) – Sík Sándor magyarázatos szemelvényei Kölcsey-breviárium. Budapest, 1924. (Kölcsey Ferenc az ember, a gondolkodó, az iró.) – Kölcsey Ferenc munkái. Radó Antal bevezetésével. Budapest, 1928. (Franklin-Társulat Magyar Klasszikusai.)
Irodalom. – Az előbbi fejezetekben felsorolt munkák közül különösen a következők. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Greguss Ágost tanulmányai. I. köt. Pest, 1872. – Jancsó Benedek; Kölcsey Ferenc élete és művei. Budapest, 1885. – Gyulai Pál: Emlékbeszéd Kölcsey Ferenc születésének százados évfordulóján. Akadémiai Értesítő. 1890. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Vértesy Jenő: Kölcsey Ferenc. Budapest, 1906. – Kelemen Béla: Kölcsey Ferenc. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Sík Sándor: Kölcsey-breviárium. Budapest, 1924. – Császár Elemér: A magyar kritika története a szabadságharcig. Budapest, 1925. – Angyal Dávid: Kölcsey Ferenc. Budapest, 1927. – Szerb Antal: Kölcsey. Minerva. 1926. évf. – Mitrovics Gyula: A magyar esztétikai irodalom története. Debrecen és Budapest, 1928.
