KISFALUDY KÁROLY SZOMORÚJÁTÉKAI.
KISFALUDY KÁROLY SZOMORÚJÁTÉKAI.
KISFALUDY Károly nem nagy műveltséggel lépett az írói pályára. Az iskolából korán kimaradt, a katonaságnál kevés ideje maradt az önművelésre, bolyongásai alatt ritkán volt alkalma arra, hogy tanuljon. Mikor tizenhat éves korában katonának ment, csak egy könyvet vitt a kaszárnyába, a Himfy Szerelmeit. A híres verseskönyv három évvel azelőtt jelent meg. Bátyja dicsősége erősen hatott becsvágyára; talán nem is, lett volna író – így gondolta később – ha bátyjának példája nem vonzotta volna. Legelső költeménye, a Hadi ének Olaszországban című harci induló (1805), nyelvben és formában egyaránt Himfy-utánzat. Később megszabadult bátyja hatásától, de költői készsége lassan fejlődött. Ifjúkori lírai rímeléseiből alig lehetett volna bíztató jövőt jósolni fejlődésének.
Első szomorújátékát, A gyilkost (1808), húsz éves korában írta; ennek a kísérletének csak töredékei maradtak fenn. Rá egy évre készült A tatárok Magyarországon (1809) című vitézi játéka; ezt a színdarabját később újból átdolgozta. Mindkét drámáján, főként az utóbbin, Kotzebue erős hatása látszik.
Drámaírói munkásságának gyökerei eszerint katonaságának végső éveire nyúlnak vissza. Mikor elhagyta a hadsereget s Bécsbe jutott, a német színdarabok újabb munkára serkentették. Itt írta harmadik szomorújátékát, Zách Klárát (1812) s itt próbálkozott meg Voltaire Brutusának jambusos fordításával. (1812.) Fordítását német átdolgozás nyomán készítette, de kevés szerencsével, mert ebben az időben még semmi gyakorlata sem volt a mértékes verselésben. Az osztrák főváros nemcsak ízlését fejlesztette, hanem tudását is. Bécsben hallott először esztétikáról, dramaturgiáról, klasszicizmusról, romanticizmusról; Bécsben pillantott először mélyebben a színi hatás titkaiba.
Mikor hosszas bolyongásai után Pestre költözött, rövid időn belül egész sor újabb színdarabbal szaporította régebbi kéziratait. Ebből az időből valók A kérők (1817), Széchy Mária (1817), Stibor vajda. (1818.) Pesten megismerkedett az itt élő magyar írókkal, megfordult Vitkovics Mihály vendégszerető házában, résztvett Kultsár István irodalmi estéin, barátságot kötött Helmeczy Mihállyal, Gombos Imrével, Fáy Andrással. De drámaírói tehetségének fölfedezése nem a pesti íróknak, hanem a székesfehérvári vándorszínészeknek köszönhető. A jóhírű színtársulat igazgatója örömmel fogadta A tatárok Magyarországon kéziratát s a darabot 1819 tavaszán nemcsak Székesfehérvárott hozta színre, hanem pesti vendégszereplése alkalmával is. Pesten 1817 óta nem volt nemzeti színészet; csak ideig-óráig s csak nagy időközökben jelent meg egy-egy vidéki színjátszó társaság, hogy némi próbálkozás után újra visszahúzódjék a főváros német világából a hazafiasabb vidék oltalmába. A székesfehérvári színészek Kisfaludy Károly prologusával és vitézi játékával nyitották meg pesti ciklusukat s a főváros csekélyszámú magyar közönsége elragadtatással üdvözölte az új drámaírót. Eddig gyenge fordítások és silány német-utánzatok uralkodtak a magyar színpadon, most mintha hirtelen előlépett volna a nemzeti szellem régen várt drámai úttörője. Ettől az időtől kezdve a magyarországi színtársulatok jóideig Kisfaludy Károly szomorújátékaival és vígjátékaival aratták legnagyobb sikereiket.
Első színre került darabjában, A tatárok Magyarországon «hazai költeményben», még sok volt a lovagdrámák hangjából és motívumaiból. Hősei XIII. századi magyarok és tatárok. Miközben Szádvár ura, Bebek Zsigmond, elszántan védi várát a félelmes tatárhad ellen, a tatárok fővezérének, Kajuknak, leánya, Zelmíra, szerelmes lesz Himfi Elekbe, egy tatár fogságban levő magyar ifjúba, Bebek Zsigmond nevelt fába. Elek megvallja Zelmírának, hogy szíve már Emelkáé, Bebek Zsigmond leányáé. A nagylelkű tatár leány kész elősegíteni boldogságukat. Mikor a tatárok elfoglalják Bebek Zsigmond várát, Kajuk vezér, Zelmíra kérésére, szabadon bocsátja a boldog párt s ünnepi temetést rendel Bebek Zsigmondnak. Egy Kobut nevű kun cselszövőn kívül, aki Emelka szerelmét akarja kierőszakolni, csupa jóindulatú, nemeslelkű, eszményi gondolkodású férfi és nő szerepel ebben a színdarabban. A középkor nyers erkölcseiből semmit sem látunk, a tatárok és magyarok egyaránt lovagiasak. Becsületes ellenségeskedés, önfeláldozó szerelem, égő hazafiság: ebben a gondolatkörben él minden személy. A hazáról, becsületről, erkölcsről, szerelemről, lemondásról prózában is lendületesen szavalnak.
Kisfaludy Károly ezekkel a rokonszenves hősökkel s a magyar vitézek ajkán lépten-nyomon felhangzó hazafias kijelentésekkel nyerte meg főképpen a nézőközönség szeretetét. Mindenkinek tetszett a darab alapeszméje, hogy a magyar előtt még a vad ellenség is tisztelettel hajlik meg; mindenütt lelkes tapsokat váltott ki az ősi dicsőség emlegetése. A korfestés bámulatos naivságára, a jellemrajz kezdetlegességére, a költői elhitető művészet hiányosságaira senki sem eszmélt; csak azt látták, hogy a váratlanul fellépő drámaíró ért a hazafias tűz fölszításához s a közönség érdeklődésének ébrentartásához. A vitézi játék egyik részében sem unalmas. Hivatott drámaírói tehetség kísérlete, olyan színpadi szerzőé, aki jártas az előadás technikájában s eleven párbeszédeket ír.
A székesfehérvári színjátszó társaság Kisfaludy Károly darabjával köszöntött be, Kisfaludy Károly darabjával búcsúzott. A gyorstollú költő ekkor írta, négy nap alatt, Ilka vagy Nándorfehérvár bevétele című drámáját. Egy árpádkori történeti eseményt dramatizált benne. Mint beköszöntő darabja, ez is híjával van a korfestésnek, jellemrajzolásnak, megokolásnak, de ebben is vannak hatásos helyzetek, ügyes dialógusok, lelkesítő hazafias kijelentések. Alakjai nemesek, bátrak, önfeláldozók; csak Nándorfehérvár görög parancsnokában, Niketasban, van némi kegyetlenség. Niketas Ilkát, a lelkes magyar leányt, börtönben őrizteti és szerelmével ostromolja, de hasztalan; Ilka kimenekül börtönéből, felgyujtja a várost, utat nyit Salamon magyar király ostromló hadainak s egyesül szerelmesével, Gyulával. Ez a történeti színmű a jambusos formán kívül alig mutat valami haladást a Tatárokhoz képest. Különösen feltűnő az író verselésének bukdácsolása. De ha rímtelen jambusai bántó módon döcögnek is, költői lendületéért s a színpadi technikában való ügyességéért elismerés illeti meg. Jól ismeri a színi hatás titkait, tisztában van a drámai jelenetezés fogásaival.
Magasabb költői törekvés mutatkozik Stibor vajdájában. A székesfehérvári színészek 1819 őszén ezzel a darabbal nyitották meg pesti vendégszereplésük újabb ciklusát. A jambusos tragédiának egy Zsigmond király korabeli magyar-lengyel főúr, Stibor vajda, a főhőse. A kegyetlen ember minden ok nélkül kiirt egy szegény jobbágycsaládot, bár egyetlen fia, Rajnáld, szerelmes Gundába, a szép jobbágyleányba. Stibor rettentően bűnhödik. Fia megőrül, egy lakoma alkalmával átkokat szór rá; magát Stibort a bokrok sűrűjében egy kígyó támadja meg s kimarja mind a két szemét; a gonosz várúr őrjöngeni kezd, végül egy magas szirtről a mélységbe veti magát. Míg a Tatárokban a divatos lovagdrámák és Kotzebue irányítása észlelhető; míg az Ilkában Schiller Haramiáira és Corneille Cidjére emlékeztető helyek vannak: itt Shakespeare-reminiszcenciákkal találkozunk. Lear Király hatása mellett feltűnik Schiller ihlető ereje is; egyes helyei az Ármány És Szerelem, a Haramiák és Tell Vilmos jeleneteire emlékeztetnek. Kisfaludy Károly a külföldi nagy íróktól most még nem tudta eltanulni a tragédiaírás igazi művészetét. Inkább csak egyes részletekben mutatkozott jelentékeny drámai erőre valló tehetsége. Esztétikai érzékének hiánya különösen szembeszökő a darab végén, Stibor bűnhödésének bemutatásában. Mereven ragaszkodik a forrásául szolgáló felvidéki mondához, a dühöngő várúr katasztrófáját nem az előzményekből fejti ki, hanem a véletlennel idézteti elő: egy kígyóval űzeti halálba Stibort. Szinte érthetetlen, miért tapadt ennyire a mondához, mikor az atya és fiú összeütközéséből a legmegrázóbb tragikai csomóoldások egyikét adhatta volna. Egyébiránt jellemrajzoló biztossága ebben a tragédiában nem erőtlen. Az embertelen vajda, durvalelkű neje, nemesgondolkodású fiuk, az ártatlan jobbágyleány, az elkeseredett jobbágyfiú s a gúnyolódó udvari bolond már nem halavány jellemek. Korfestése is jobb, mint előbbi darabjaiban. Verselése simábban gördülő, költői dikciója szenvedélyesebb. Nemes hévvel védelmezi az elnyomott jobbágyosztályt; kortársai közül többen meg is nehezteltek irányzatosságáért; szemére vetették, milyen igazságtalanul hirdeti a világnak a magyar paraszt elnyomását.
Kisfaludy Károly ifjúsága abba az időbe esett, mikor a német Sturm és Drang-mozgalom eszméi erősen hódítottak a költészetben és a színpadokon. A francia klasszikus dráma visszaszorult a stürmerek darabjaival szemben. A hármas egységet, az erkölcsi alapeszmét, a lassan mozgó cselekvényt és a hosszadalmas párbeszédeket a szabadabb szerkezet, gyorsabb párbeszédek, hatalmas tettek és nemzeti érzelmek váltották fel. A Sturm és Drang írói lelkesedéssel fordultak a lovagkor elszánt hősei felé, de a nép fiait is szívesen szerepeltették drámáikban. Mindenütt kiélezték a féktelen szenvedélyeket. A magyar szerzőnek elég alkalma volt megismerkedni Bécsben a Sturm és Drang lovagdrámáival, ezeknek hatása meg is látszik régebbi szomorújátékain. Csupa érzelem és szív, az ember természetes jogainak védője, a gonoszság üldözője. A tatárok Magyarországon, Ilka, Stibor vajda jeleneteiből ki-kicsendülnek a Schiller-korabeli divatos német drámaírók eszméi és vallomásai. Zách Klárában is erős az idegen hatás, de mind ebben, mind Szécsi Máriában annyi a magyaros díszlet, hogy éppen nem csodálható, ha a korabeli nézőközönség a németes szellemnek legkisebb nyomát sem vette észre a két darabban. Mindkettő közismert magyar történeti esemény feldolgozása. A történeti érzék és a motiváló erő csekély bennük, de a színpadi technika ügyes, prózában írott dialogusaik elevenek: A frisstollú drámaíró a rendelkezésére álló történeti anyagot ügyesen dramatizálta. Főforrása Fessler volt, ennek németnyelvű magyar története nyomán írta meg Szilágyi Mihály szabadulását és Kemény Simont is. A királyhűség, hazaszeretet, önfeláldozás érzékeny jeleneteit hatásosan mutatta be mindkét darabjában. Az előbbiben Mátyás király és Szilágyi Mihály kibékülését, az utóbbiban Kemény Simonnak Hunyadi Jánosért való hősi önfeláldozását dolgozta fel. A Barátság és nagylelkűség meséjét szintén a Hunyadiak korából vette. A jambusokban írt hangulatos kis színműben az álruhába öltözött Mátyás király és egy remete szerepel: a remete Janus Pannonius sírját őrzi, az elégikus jelenet végén Mátyás király fájdalommal borul az üldözött nagy költő hamvaira.
A külföldi drámaírók közül a bécsi színészet színpadi szerzőitől, továbbá Shakespeare, Goldoni, Goethe, Schiller és különösen Kotzebue munkáiból tanult legtöbbet. Idegen iskolába kellett járnia, mint annak idején Bessenyei Györgynek, itthon nem voltak a drámaírásnak megfelelő hagyományai. Nem mindennapi tehetsége éppen abból látszik, hogy motívumkölcsönzései ellenére is eredeti tudott maradni. Itt-ott bölcselő hajlama is megnyilatkozott. Gondolatait szorgalmasan jegyezgette, reflexióit beleszőtte színdarabjainak alkalmas helyeire. Az elmélkedő elem nem vált unalmas teherré színjátékaiban.
Legjobb szomorújátéka: Iréne. (1820.) Világtörténeti hátterű tragédia. Az Iréne-történetnek a nyugateurópai irodalmakban meglehetősen régi feldolgozásai vannak, a magyar írók közül elsőnek Mikes Kelemen beszélte el a boldogtalan leány történetét. (Törökországi leveleskönyvének 63. levelében.) «Ezen tárgyat – úgymond Kisfaludy – valamint Kemény Simont már előttem egy lelkes hazafi kidolgozta. Én nem vetélkedésből, hanem egyedül előadás végett, a nemzeti színjáték javára újra ezen formába önteni hasznosnak ítéltem.» Az említett kidolgozás Bolyai Farkasé, ő 1817-ben nyomatta ki a maga Iréne-tragédiáját. Kisfaludy Károly a Bolyaiban talált és Fessler nyomán kibővített történeti anyagot biztos kézzel alakította drámai mesévé. Szerencsés költői ihletéssel sikerült olyan tragédiát alkotnia, mely nemcsak Bolyai Farkas darabját szárnyalta túl, hanem fölötte állt minden addig írt drámájának, sőt, a Bánk bán kivételével, valamennyi régibb magyar szomorújátéknak. A történet színhelye Konstantinápoly, időpontja az 1453. év. II. Mohammed török szultán elfoglalja Konstantinápolyt, uralma alá hajtja a görögöket, de új haditerveinek készítése közben beleszeret egy foglyul esett görög leányba. Iréne, hogy leigázott hazája sorsán könnyítsen, összeköti sorsát a szultánéval; forrón szereti ugyan régi jegyesét, a görög Leót, de nemzete érdekében kész minden áldozatra. Mohammed szívében igaz szerelem lángol, Iréne befolyása alatt kezd átalakulni, a török harci párt elkeseredve szemléli megszelídülését. Mohammed nem törődik a nép zúgolódásával, Irénét hitvesévé teszi, csak akkor eszmél fel, mikor tudatára jő, hogy Iréne még most is Leót szereti s csak hazájáért áldozta fel magát. A hatalmas ember erőt vesz szerelmén. Mély keserűséggel gondol a görög leányra, trónusát is kockára tette miatta s a leány mégse viszonozta lángolását igaz szerelemmel. Kivezeti Irénét zúgolódó serege elé, föllebbenti fátyolát s megparancsolja a harci párt vezérének, Zagán basának, hogy szúrja át a gyönyörű nőt; de Iréne szépsége elbűvöli a vad katonákat; még Zagán sem tud reá kardot emelni. Maga a szultán öli meg serege előtt, hogy megmutassa annak az áldozatnak nagyságát, melyet a halhatatlanságért és nemzete dicsőségéért hozott.
A jambusokban írt ötfelvonásos színdarab egyike a a legszebb magyar tragédiáknak. Mesefejlesztésben és lélekrajzban, költői dikcióban és tragikus eszmében egyaránt értékes. Hőse, a fenköltlelkű görög leány, erejét meghaladó cél felé tör, de célját nem éri el; hiába színleli hazája megmentése érdekében a szerelmet, csalódik és. elbukik; szívét összetörte, becsületét elvesztette, hazájának nem használhatott. Míg Bolyai Farkas darabjában Iréne és Mohammed kölcsönösen szeretik egymást s Mohammed a zúgolódó sereg előtt azért szúrja le kedvesét, hogy megmutassa, mennyire tud uralkodni szerelmi szenvedélyén, Kisfaludy Károly sokkal tisztább drámai gondolatból indul ki s több összeütköző érdek harcából készíti elő a kifejlést. Igazi tragikus hősnőt alkotott a görög leányból. Iréne azzal, hogy régi szerelmét megtagadta s hazája leigázójának és vallása eltiprójának lett a hitvese, erkölcsi vétséget követ el s bár színlelt szerelmével egy másik erkölcsi célt akar szolgálni, azzal, hogy multjáról megfeledkezik, megingatja erkölcsi létének alapját. A nagy becsvággyal írt tragédia, akár a kitűnő alapgondolatot, akár a mese biztos szövését, akár a jelenetek költői szépségeit tekintjük, azt mutatja, hogy Kisfaludy Károly drámaírói tehetsége még mindig fejlődőben volt. Sajnálni lehet, hogy az 1820-as évek elején, mikor az Auróra megalapításának terve fölmerült, búcsút mondott a tragédiaírásnak.
Toldy Ferenc helyesen emelte ki, hogy Kisfaludy Károly drámái közül legelőször a Stibor Vajdában mutatkozott magasabb irói törekvés. A darabban meglepő az erősen ecsetelt korrajz és erőteljes jellemzés, a nagy ellentétek és hatalmas szenvedélyek működése. Itt tűnik fel egyszersmind először egy szociális alapeszme, amennyiben a dráma az elnyomott osztályok ünnepélyes tiltakozása a kiváltságos kényuralom ellen, ami azon időben a közönség egy részét kedvetlenül érintette ugyan, de eszméltető hatását el nem hibázta. Az Iréne Toldy Ferenc szerint elsőrangú költői munka. A Stibor Vajda és az Iréne mellett, úgymond, a Csák Máté lett volna Kisfaludy Károly harmadik nagy tragédiája, ha elkészülését a szerző időelőtti halála meg nem gátolja. A másfél felvonásra terjedő mű még töredékében is nagyszerű. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Beöthy Zsolt rámutatott arra, hogy Kisfaludy Károly komoly színműveinek értéke igen különböző: a legelsők igazi drámai élet és jellemek nélkül való kísérletek, a Hunyadiak korából vett drámái gyércselekvényű történeti képek, magasabb. törekvést látunk a Stiborban. Az Iréne a kitűnő tragikus alapeszmén kívül az érdekfeszítő és költői helyzetek egész sorával gyönyörködtet, számos összeütköző érdek lankadatlan és feszítő harca készíti elő a kifejlést, de sarkhibája a munkának, hogy Iréne átengedése Mohammed iránt és így tragikus vétke nem lesz teljessé s a szultán bosszúja sem indokolttá. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891.) – Bánóczi József szerint az író komoly drámai munkái közül egyedül az Iréne érdemel még ma is figyelmet. (Kisfaludy Károly minden munkái. 1. köt. Budapest, 1893.) – Bayer József szerint az Iréne az első valódi tragédia irodalmunkban: nemcsak nyelvéből, hanem helyzeteiből is igazi költészet árad, meséjét ritka színpadi ismerettel vitte színre a szerző, érdekessége és pátosza sehol sem hanyatlik. (A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897.) – Szinnyei Ferenc szerint Iréne hősnőnek passzív, Mohammed nem igazi török, nem a történelem Mohammedje, sok benne az érzelgés, szavalás, itt-ott hamis pátosz, de ne feledjük, hogy az író száz évvel azelőtt írta tragédiáját, ez a darab akkor szép volt és kitünő, a Bánk Bán mellett annak a kornak legjelesebb drámája. Nyelvét már nem nagy távolság választja el Vörösmarty Mihály drámáinak nyelvétől. (Kisfaludy Károly. Budapest, 1927.) – Voinovich Géza szerint az iró tragédiáinak alakjai elmosódók, ködszerűek, pedig a drámai munkáknak az életteljes jellemek adnak életet. Kisfaludy Károly a jelenetek rendezése, mozgalmassága és fokozása dolgában ügyes volt, a párbeszédekben emelkedettségre törekedett, szövegeibe szívesen hintett gondolatokat. Legjobban a kis történeti szinművek sikerültek neki. (Kisfaludy Károly. Budapesti Szemle. 1931. évf.)
Kiadások. – A tatárok Magyarországon. Egy eredeti hazai költemény öt felvonásban. Pest, 1819. (Először játszották Székesfehérvárt 1819. április 18., Pesten 1819. május 3. Néhány évvel később Gaal György német fordításában az egyik bécsi színház színészei is eljátszották: ez volt az első, külföldön előadott magyar színdarab.) – Ilka vagy Nándorfehérvár bevétele. Eredeti hazai dráma négy felvonásban. Buda, 1819. (Először játszották Pesten 1819. június 16.) – Stibor vajda. Eredeti hazai dráma négy felvonásban. Pest, 1820. (Először játszották Pesten 1819 szeptember 7. A tragédia szánalommal mutat a szegény parasztnépre, de azért nem demokrata iránydráma; a jobbágyok sötét sorsában inkább csak a zsarnok nagyurak lelketlenségét szemlélteti s nem általánosít a középrendű nemesség kárára.) – Zách Klára. Eredeti hazai dráma öt felvonásban. (Kinyomatása csakúgy elmaradt, mint előadása.). – Szécsi Mária vagy Murányvár ostromlása. Eredeti hazai dráma négy felvonásban. Pest, 1820. (Először játszották Pesten 1820. május 2. A szerző nem Gyöngyösi István Murányi Vénuszából merítette meseanyagát, hanem Mednyánszky Alajos mesegyűjteményéből. Ezúttal eléggé szárazon dramatizálta forrását, bár itt is vannak ügyes jelenetei.) – Kemény Simon. Eredeti hazai dráma két felvonásban. Pest, 1820. (Első előadása Pesten 1820. május 3. Bolyai Farkas is írt egy szomorújátékot Kemény Simonról, de Kisfaludy Károly meghatóbban dolgozta fel a hazafias tárgyat. Ezt a drámáját nagyon szerette, a színészek is szívesen játszották, a közönség sokat sírt szívbemarkoló jelenetein.) – Barátság és nagylelkűség. Eredeti dráma. Pest, 1820. (Egy német zsebkönyvből, Hormayr és Mednyánszky Taschenbuchjának I. évfolyamából, merítette meséjét. Hangulatos egyfelvonásosa nem a színpadi szerző, hanem a magasabb költői célok szolgálatában álló drámaíró munkája.) – Iréne. Szomorújáték öt felvonásban. Pest, 1820. (Először játszották Székesfehérvárt 1821 június 25. Bolyai Farkas tragédiáján kívül Voltaire Zayreja is hatott a szerzőre, a feldolgozás néhány motívumát az utóbbiból vette.) – Szilágyi Mihály szabadulása. Hazai dráma egy felvonásban. Auróra. 1823. évf. (Ebben az évben játszották először Székesfehérvárt.) – Van még Kisfaludy Károlynak egy rövid keleti drámája (Nelzor és Amida) és maradt több töredéke. (Zách nemzetség, Első Ulászló, Álom és valóság, Konstantinápoly veszedelme.) Még halálos ágyán is dolgozott utolsó szomorújátékán: a Csák Mátén. Ehhez a töredékhez sok reményt fűztek kortársai. – Drámai munkáinak teljes gyüjteménye Bánóczi József Kisfaludy-kiadásában: Kisfaludy Károly minden munkái. Hat kötet. Budapest, 1893. – Vozáry Gyula magyarázatos kiadása: Kisfaludy Károly Iréne. Budapest, 1897. (Jeles Írók Iskolai Tára.) – Horváth Cyrill kiadása: Kisfaludy Károly összes művei. Két kötet. Budapest, 1899. (Népszerű kiadás.) – Bánóczi József kiadása: Kisfaludy Károly válogatott munkái. Két kötet. Budapest, 1902–1903. (Remekírók Képes Könyvtára.) – Heinrich Gusztáv kiadása: Kisfaludy Károly munkái. Két kötet. Budapest, 1905–1907. (Franklin-Társulat Magyar Remekirói.) – Kisfaludy Károly munkái. Két kötet. Galamb Sándor bevezetésével. Budapest, 1928. (Franklin-Társulat Magyar Klasszikusai.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Prém József: Kisfaludy Károly és Irénéje. Budapest, 1880. – Szilasi Móric: Mikes, Bolyai és Kisfaludy Károly. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1880. évf. – Heinrich Gusztáv: Kisfaludy Károly Irénéjének tárgyáról. Budapesti Szemle. 1881. évf. – Molnár Sándor: Kisfaludy Sándor mint drámaíró. Figyelő. 1881. évf. – Bánóczi József: Kisfaludy Károly és munkái. Két kötet. Budapest, 1882–1883. – Vándory Rezső: Zách esete a magyar drámairodalomban. Figyelő. 1884. évf. – Bayer József; A nemzeti játékszín története. Két kötet. Budapest, 1883. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. – Bánóczi József: id. Kisfaludy-kiadás. Hat kötet. Budapest, 1893. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Vozáry Gyula: id. Iréne-kiadás. Budapest, 1897. (Jeles Írók Iskolai Tára.) – Viszota Gyula: Kisfaludy Károly Murányvár Ostromának forrása. Irodalomtörténeti Közlemények. 1898. évf. – Heinrich Gusztáv bevezetése Bolyai Farkas II. Mohamedének új kiadásához. Budapest, 1899. (Régi Magyar Könyvtár.) – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VI. köt. Budapest, 1899. – Viszota Gyula: Fessler hatása Kisfaludy Károlyra. Irodalomtörténeti Közlemények. 1900. évf. – Kardos Albert: Kisfaludy Károly. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Pécsi Jenő: A német Sturm és Drang dramaturgiai hatása Kisfaludy Károlyra. Kolozsvár, 1907. – Simai Ödön: Kisfaludy Károly nyelvújítása. Magyar Nyelv. 1907. évf. – Kanyaró Ferenc: Iréne első magyar feldolgozása. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1908. évf. – Stefanie József: Kisfaludy Károly és Bolyai Farkas. Budapest, 1908. – Király György: A Törökországi Levelek forrásaihoz. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1909. évf. – Tolnai Adél: Mátyás királlyal foglalkozó költészetünk forrásai. Budapest, 1911. – Dobóczki Pál: Népies alakok az irodalomban a népies irány előtt. Budapest, 1912. – Vértesy Jenő: A magyar romantikus dráma. Budapest, 1913. – Ujvárossy Szabó Gyula: Trencséni Csák Máté a magyar drámai irodalomban és epikus költészetben. Debreceni ref. gimnázium értesítője. 1914. – Vértesy Jenő: Kisfaludy Károly drámaköltészete. Irodalomtörténeti Közlemények. 1915. évf. – Császár Elemér: Shakespeare és a magyar költészet. Budapest, 1917. – Lábán Antal: A Tatárok Magyarországon és a bécsi Polizei-Hofstelle. Irodalomtörténet. 1917. évf. – Szász Károly: A százesztendős Tatárok. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 52. köt. Budapest, 1920. – Zolnai Béla: Mátyás-mondáink eredete és fejlődése. Irodalomtörténet. 1921. évf. – Kádár Jolán: A budai és pesti német színészet története. Budapest, 1923. – Koszó János: Fessler Aurél Ignác. Budapest, 1923. – Kéky Lajos: A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. Keszthelyi Helikon. Szerk. Lakatos Vince. Keszthely, 1925. – Baros Gyula: Iréne tárgytörténetéhez. U. o. 1926. évf. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Gálos Rezső: A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. Budapest, 1927. – Szinnyei Ferenc: Kisfaludy Károly. Budapest, 1927. – Papp Zoltán: Fessler Ignác Aurél és a magyar romantikusok. Pécs, 1928. – Berényi László: Kisfaludy Károly, a drámaíró. Élet. 1929. évf. – Négyesy László: Kisfaludy Károly. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Speneder Andor: Kisfaludy Károly. Budapest, 1930. – Szép Ernő: Magyar drámák a bécsi színpadokon. Budapest, 1930. – Staud Géza: Az orientalizmus a magyar irodalomban. Budapest, 1931. – Szentgyörgyi László: Kisfaludy Károly emléke. Irodalomtörténet. 1931. évf. – Voinovich Géza: Kisfaludy Károly. Budapesti Szemle. 1931. évf.
