KAZINCZY FERENC FORDÍTÁSAI.

Teljes szövegű keresés

KAZINCZY FERENC FORDÍTÁSAI.
KAZINCZY Ferenc a magyar nyelv gazdagításának és az ízlés fejlesztésének kitűnő eszközét látta az idegen remekek átültetésében. Nem akarta erejét középszerű eredeti munkák írására pazarolni akkor, amikor klasszikus értékű külföldi könyvek tolmácsolásával nagyobb szolgálatokat tehetett a magyar irodalomnak. Tolla alatt a magyar stílus nemcsak meglepő fejlődést mutatott, hanem szokatlan változatosságot is. Az idegen remekírókból a művészi stílus legkülönfélébb szépségeit ültette át. könnyedebbé, hajlékonyabbá, színesebbé tette a magyar prózát, bővítette a magyar szókincset, szaporította a szólásformákat.
Az első magyar színtársulat számára az 1790-es években egész sor külföldi színdarabot dolgozott át magyarra németből és franciából. Goethe, Lemierre, Lessing, Metastasio, Moličre, Schiller és Shakespeare drámái mellett gördülékeny nyelven fordította Herder, Weber és Wieland néhány szépprózai művét. Aggodalmasan ügyelt minden mondatára. Mikor kiszabadult börtönéből, még nagyobb gonddal dolgozott fordításain. Meg volt győződve a fordítások rendkívüli stílusfejlesztő hatásáról; nyugtalanul törekedett arra, hogy az eredeti munkák legkisebb szépségeit is visszaadja. Gessner-fordítását tizenötször javította át, Sallustius fordítását pedig annyiszor helyesbítette, hogy végre nem is tudta számontartani átdolgozásait. Vallomása szerint, mikor börtönéből hazatért s megtekintette régi munkáit, alig tudott belőlük valamit pirulás nélkül olvasni, annyi ízetlenséget és szabálytalanságot talált bennük. Marmontelnek szívképző regéi (1808) és Herceg Rochefoucauldnak maximái (1810) után annak bemutatására, hogy milyeneknek kell lenni a mintaszerű fordításoknak, közreadta Munkái kilenc kötetét. (1814–1816.) E fordítás gyüjtemény világ elé lépése igazi irodalmi esemény volt. Megjelentek ebben a sorozatban Goethe müvei közül a Testvérek, Clavigo, Esztelle, Egmont, Római Carneval; Herderből a Repülő Szekér és a Paramythionok; Wielandból a Szalamandrin és a Képszobor; Lessing meséi; Gessner munkái; Bácsmegyeynek Gyötrelmei; Weber után a Vak Lantos; Ossziánnak minden énekei; Marmontel szívképző regéi; Sterne Lőrinc művei közül a Yorick Levelei Elizához és az Érzékeny utazások Francia- és Olaszországban; Brydon után az Etna.
Mivel a széphalmi vezér szigorúan ügyelt arra, hogy fordításai az eredeti szöveg minden szépségét visszaadják, szükségét látta sok új szó alkalmazásának és addig soha nem hallott kifejezések alkotásának. Nem bánta, ha újításai ellenkeznek a magyar nyelv természetével. «A szépíró nem ismer főbb törvényt, mint azt, hogy írása szép legyen. Valami ezen igyekezetet segélheti, az neki minden szabad, akár engedi a grammatika és a szokás, akár nem. Az író parancsolja, hogy úgy legyen és úgy lesz!» Nem törődött semmiféle riadalommal. «Élő nyelvnek változni kell aszerint, ahogy ismeretei gazdagodnak, érzései nemesednek, ahogy a nekilelkesedett szépíró parancsolja; s mindaddig kell változnia, míg nagy írók által meg nem állapíttatik. A szépíró szabad hatalmú ura s törvényszabója a nyelvnek; a grammatikus, hacsak grammatikus, csak őre, rabja.» Bizonyos, hogy nyelvújító túlzásaival sok foltot ejtett a magyar nyelv tisztaságán, fordításaival számos idegenszerűséget honosított meg és tömérdek germanizmust tett közkeletűvé; csakhogy mik ezek a túlzások az eredményekhez mérten! Túlzásait néhány évtized alatt elvetette a magyar beszéd, szerencsés újításai megmaradtak.
Fordításai közül a teljes magyar Osszián közrebocsátásával keltett legnagyobb hatást. (1815.) Az ossziánizmus ezzel a fordítással indul meg irodalmunkban, elbeszélőink egyik csoportja az Ossziáni szöveghez igazította stílusát és hangulatát, a homály és fellengzés irodalmi divattá lett. Később Kisfaludy Károly két paródiában és egy epigrammában gúnyolta ki ezt a modorosságot, bár ő maga is nagy érdeklődéssel mélyedt a széphalmi mester fordításába. Vörösmarty Mihály költészetén szintén nyomot hagyott az Osszián-kultusz. Az európai hírű hősdalok magyarországi népszerűségére jellemző, hogy 1833-ban megjelent a második teljes Osszián-fordítás is: Fábián Gábor átültetése «az eredeti gael mértékben».
Kiadások. – Fogságából való kiszabadulása után Marmontel szívképző regéivel vonta a figyelmet fordítói munkásságára. Ez egy öt kötetre tervezett vállalat első kötete volt: Kazinczynak fordított egyveleg írásai. Széphalom, 1803. (A rézmetszetekkel ékesített kiadvány Bécsben jelent meg s a francia próza elegáns stílusával iparkodott megismertetni a magyar közönséget. A vállalat megfelelő számú vevők hiányában mindjárt az első kötettel elakadt.) – Kis János előbeszédével adta közre La Rochefoucauld-fordítását: Herceg Rochefoucauldnak maximál és morális reflexiói. Bécs és Trieszt, 1810. (Kevesen vásárolták ezt a kötetét is.) – Régibb és újabb fordításainak teljesen átdolgozott gyüjteménye: Kazinczy Ferenc munkái. Kilenc kötet. Pest, 1814–1816. (A kiadást több arckép díszítette. A X–XII. kötetben Klopstock Messiása foglalt volna helyet, de ennek kinyomatása az előfizetők részvétlensége miatt elmaradt.) – Pyrker-fordítása: A szent hajdan gyöngyei. Felsőőri Pyrker László után. Buda, 1830. (Utolsó irodalmi pöre ehhez a fordításhoz fűződött. A Kritikai Lapok bírálata után elpanaszolta barátainak, milyen garázdálkodást visznek végbe a magyar irodalomban Bajza József, Toldy Ferenc és Vörösmarty Mihály. «Ezek a fiatal emberek, írta Kis Jánosnak 1831 tavaszán, elhitték magukat erejükben s tanultságukban s clubba állottak s össze akarának tiporni mindent, ami az ő értelmükre nem tér. Oly vitéz embereken szedvén diadali zsákmányt, minő Döbrentei és Thaisz, azt hivék, hogy mindent összegázolhatnak. S titáni vakmerőségük annyira ment, hogy a Szent Hajdan Gyöngyeinek, a Tunisiásnak, a Rudolphiásnak halhatatlan íróját is, felejtvén, hogy az patriarcha, hogy az érsek, hogy az főispán, hogy az csillagot hord mellén, aszerént támadák meg, mintha az egy nyavalyás zarándokocska volna.») – Lessing-fordítása: Galotti Emília. Pest, 1830. (Bajza József Külföldi Játékszínének I. kötete.) – Halála után a M. T. Akadémia még közreadta néhány fordítását. (Lessing, Moličre, Sallustius, Cicero.) – A szép Anikó. Marmontel után. Bevezetéssel Weszely Ödöntől. Budapest, 1893. (Olcsó Könyvtár.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. 3. kiad. Pest, 1872. – Riedl Frigyes: Kazinczy Ferenc és a német irodalom. Budapesti Szemle. 1878. évf. – Gyulai Pál: Emlékbeszédek. Budapest, 1879. – Halász Ignác: Kazinczy mint fordító. Magyar Nyelvőr. 1883. évf. – Radó Antal: A magyar műforditás története. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1883. évf. – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. II. köt. Budapest, 1887. – Bayer József: A nemzeti játékszín története. I. köt. Budapest, 1887. – Imre Lajos: A Botcsinálta Doktor Moličrenél és Kazinczynál. Erdélyi Múzeum. 1888. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – U. az: Horatius és Kazinczy. Budapest, 1890. – Weszely Ödön: Marmontel és négy magyar író. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1890. évf. – U. az: Kazinczy Gessner-fordítása. U. o. 1891. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. V. köt. Budapest, 1897. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Czeizel János; Klopstock hatása Kazinczyra. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1904. évf. – U. az: Kazinczy Ferenc és a nemzeti színészet. U. o. 1906. évf. – Borzsák József: Az ókori klasszikusok és Kazinczy. Budapest, 1906. – Beke Ödön: Kazinczy egy Moličre-fordítása. Beöthy-emlékkönyv. Budapest, 1908. – Gragger Róbert: Kazinczy két ismeretlen Moličre-fordítása. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1909. évf. – Bayer József: Shakespeare drámái hazánkban. Két kötet. Budapest, 1909. – Simai Ödön: Kazinczy Ferenc nyelvújítása. Magyar Nyelv. 1909–1918. évf. – Fógel Sándor: Adatok az idegenszerűségek történetéhez. Miskolc, 1911. – Bayer József; Schiller drámái a régi magyar színpadon és irodalmunkban. Budapest, 1912. – Czeizel János: Goethe és Kazinczy. Heinrich-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Csipak Lajos; Horatius hatása az ó- és újklasszikus iskola költőire. Kolozsvár, 1912. – Harsányi István Kazinczy Ferenc eddig ismeretlen fordításai. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Császár Elemér: A német költészet hatása a magyarra a XVIII. században. Budapest, 1913. – Váczy János: Kazinczy Ferenc fordításai. Akadémiai Értesítő. 1914. évf. – U. az: Kazinczy Ferenc és kora. I. köt. Budapest, 1915. – Bayer Alice: Marmontel hatása Magyarországon. Budapest, 1916. – Antalffy Gizella: Lessing a magyar színpadon, Budapest, 1916. – Fest Sándor: Angol irodalmi hatások hazánkban Széchenyi István fellépéséig. Budapest, 1917. – Váczy János: Kazinczy Marmontel-fordítása. Irodalomtörténeti Közlemények. 1917. évf. – U. az: Kazinczy Ossian-fordítása. Magyar Nyelv. 1918. évf. – Ember Nándor: A magyar oktató mese története 1786-tól 1807-ig. Irodalomtörténeti Közlemények. 1918. évf. – Czeke Marianne: Kazinczy Ferenc Macbeth-fordítása Bürger után. Magyar Shakespeare-Tár. 10–11. köt. 1918–1919. évf. – Baranyai Zoltán; Francia eredetű széppróza-fordításaink a XVIII. században. Magyar Nyelv. 1927. évf. – Rácz Lajos: Rousseau és Magyarország. Debreceni Szemle. 1927. évf. – Pukánszky Béla: Lessing und Franz Kazinczy. Deutsch-Ungarische Heimatsblätter. 1929. évf. – Czeizel János: Kazinczy Ferenc élete és működése. I. köt. Budapest, 1930. – Darkó Jenő: Antik eredetű hatások a magyar szépprózai stílus kialakulására. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Horváth János: Kazinczy emlékezete. Budapesti Szemle. 1931. évf. – Négyesy László: Kazinczy pályája. Budapest, 1931. – Jenei Ferenc: Kazinczy Sallustius-fordítása és Streibig győri nyomdász. Győri Szemle, 1931. évf.

 

 

Adatbázisok