A VERSELÉS FEJLŐDÉSE.
A VERSELÉS FEJLŐDÉSE.
A KÖZÉPKORI hangsúlyos versformák ebben a században több új magyar versformával gyarapodnak, emellett feltűnnek a görög-latin verselést utánzó klasszikus metrumok is.
A hangsúlyos verselés a középkori kísérletekhez viszonyítva mind a változatosság, mind a folyamatosság dolgában kielégítő fejlődést mutat. Igaz, hogy a sorok még most is legtöbbször nehézkesen döcögnek, a ritmust meg-megrontja a kifejezésekkel való küszködés, a rímelés ritkán gyönyörködtető, de a verselők egy része most már le tudja küzdeni a kolostori verselés szembeszökő kezdetlegességeit. Az egyházi énekköltők egyike-másika gördülékeny strófákat alkot, Balassa Bálint megteremti a Balassa-versszakot, csak az elbeszélő költők bajlódnak keservesen a négyesrímű tizenkettősökkel, az epikának ezzel a szerencsétlenül megválasztott hagyományos versformájával.
A görög-római versformákat ebben a században alkalmazzák először magyar nyelvre. A klasszikus minták átültetése kétféle módon történik. A verselők nagyobb része pusztán a szótagok számát utánozza minden időmérték nélkül, egyesek azonban megpróbálkoznak az antik méretű verselés szabályos alkalmazásával is.
Az időmérték nélkül szűkölködő, rímes sapphói versszakok eléggé gyakoriak; ez a hangsúlyosan használt ókori strófa olykor még az elbeszélő költeményekben is felbukkan. A sapphói versalaknak szótagszám szerint készült rímes másolataihoz dallamot is kölcsönöznek a külföldről s az antik metrumból hangsúlyossá formált magyar vers szövege nemzetközi melódiával hangzik fel a protestáns templomokban. Ugyanígy jelenik meg egyes énekeskönyvekben az alkaiosi és asklepiadesi vers is. A latin prozódia szabályait az óklasszikus lírai formákban nem tudják követni.
Annál meglepőbb Sylvester Jánosnak a hexameterekben és pentameterekben mutatkozó biztos verselése. Új Testamentumának 1541. évi kiadásában olyan szabályos disztichonok jelennek meg, hogy helyenkint alig érezzük bennük az új forma meghonosításával járó nehézségeket.
Irodalom. – Arany János: A magyar nemzeti versidomról. Új Magyar Múzeum. 1856. évf. – Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879. – Ferenczi Zoltán: A népies versalakok története műköltészetünkben. Kolozsvár, 1879. – Négyesy László: A mértékes magyar verselés története. Budapest, 1892. – Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése. Budapest, 1908. – Seprődi János: A magyar népdal zenei fejlődése. Erdélyi Múzeum. 1908. évf. – Gábor Ignác: A magyar ősi ritmus. Budapest, 1908. – Horváth János: Magyar ritmus, jövevény versidom. Budapest, 1922. – Gábor Ignác: A magyar ritmus problémája. Budapest, 1925. – Szabolcsi Bence: Adalékok a régi magyar metrikus énekek történetéhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928. évf. – U. az: Pótlás a régi magyar metrikus énekekhez. U. o. 1929. évf.
